Hónapok teltek el, de igazán sokra nem jutottunk. Nem kapok időt. A hétvége botrányosan indult. Családlátogatás, egész nap talán 5 szót váltottunk. A végére aztán enyhült a hidegháború, de milyen már az, hogy így töltjük a közös hétvégénket? Náluk is akkora a feszültség (Gondolom, ugyanazért.), hogy neki lehet támaszkodni. No mindegy, mint írtam, jó irányba indultak el a dolgok hosszú idő után. Ma úgy jöttem Tőle haza, hogy végre van értelme folytatáson gondolkodni (Hétvégén még biztos volt részemről a szakítás, mert tényleg bohózatba illő volt az egész.). Most megint semmi. Nincs idő válaszolni 2 sor üzenetre, miközben látom, hogy facebook-on ki-be lépked egész délután?! Mindenkire tud időt szakítani, ha épp nála vagyok. Látom a saját szememmel. Aztán várjak a soromra, mert neki dolgoznia kell. 2 perc munka 5 perc facebook. Nagyon elegem van, hogy most minden pozitív fejlemény ellenére ugyanott tartunk. Nem kapok időt. Lehet, hogy nem is érdemlem meg. Talán előző életemben én voltam az a macsó-lecsó faszkalap, aki minden útjába eső nőt meghágott, aztán eldobta, mint egy használt papír zsebkendőt és most ezt mérte rám a sors büntetésül.
Ezt írtam másfél hónapja, de megmaradt vázlatnak. Miért? Néha van valami pozitív fejlemény. Most mégis folytatom a bejegyzést. Miért? Mert mindig van valami negatív fejlemény is.
Egyre inkább kezd szétesni ez az egész. Vagy, ami sosem volt egyben, az nem is eshet szét? Hoztam egy rossz döntést az elején. De mindenből tanulhat az ember. Mit kell megbecsülni valakiben és mi az, amit nem érdemes hajkurászni, mert vannak attól fontosabb dolgok is.
