Kivételesen ezúttal nem a társkereskedésben tapasztaltam meg a hevesi nők rendkívül furcsa mentalitását. De szegről-végről azért van némi köze ahhoz is. Elhatároztam, hogy csináltatok magamról pár előnyös képet társkereskedő profilomhoz. Gondoltam, a legjobb az lesz, ha mindjárt egy női fotóst keresek meg ez ügyben, hiszen csak jobban látja, mi áll jól nekem, melyik az előnyösebb pofám, ha létezik ilyen. Találtam is egyet itt, nem messze. Írtam neki a honlapján megadott e-mailre, felvázoltam a feladatot és megindokoltam kb. a fentiek szerint, miért szeretném, ha a képeket ő készítené el.
Teltek, múltak a napok, válasz csak nem érkezett. Néha benéztem a facebook oldalára, mert hátha valamiért nincs internet-közelben, de az oldal azért frissült néha új bejegyzésekkel. Egy hülye gondolat fészkelte be magát a fejembe. Mi van, ha ez azt hitte, hogy fel akarom őt szedni és a fotózás csak ürügy. Egyébként korban talán még illenénk is, de pffff... Végül arra jutottam, hogy mivel elég egyértelműen megfogalmaztam, mit is szeretnék és miért, ő pedig valószínűleg üzleti alapon működteti a kis fotóműhelyét (Van árlistája.), bármit is gondol, saját érdekében is illene válaszolni. Egy megrendelés is megrendelés, még ha nem is a legnagyobb csomagot jelöltem be. Ha pedig ő inkább elméleteket gyárt, hogy mit is akarhatok, miközben ott van leírva, én nem fogom kétszer kérni, hogy nála költhessem el a pénzem. Marad a férfi fotós, oszt lesz, amilyen lesz az a nyüves kép. De én, mint vállalkozó ezt az eljárást nem engedhetem meg magamnak, ha pénzt akarok keresni a munkámmal. Vevőt nem küldünk el és nem rázunk le, kivéve, ha kimondottan rossz az illetővel együtt dolgozni, mert pl. minden szarba ok nélkül beleköt, vagy nem szeret fizetni, stb. Jelen esetben azonban egyik sem valósult meg. Az én üzletfilozófiám az, hogy egyetlen ügyfél sem távozhat elégedetlenül. Mert azzal nem csak azt az egy ügyfelet bukom el, hanem azokat is, akiknek elmondja, miért nem érdemes velem üzletelni és az már sokkal komolyabb veszteség pénzben és hírnévben és ez utóbbi megint csak pénzt jelent, sok pénzt. De van, aki másképp gondolja. :P Én mindenesetre nem fogom a mószerolásával tölteni az időmet, mert jobb dolgom is van. Csak kiírtam magamból. :-)
Ilyenek ezek a hevesi nők, sosem volt velük szerencsém. Az agyam eldobom és most rágyújtok egy cigire. :P :D
2015. december 14., hétfő
2015. november 21., szombat
Ms. Everdeen
Csütörtökön volt szerencsém, időm ismét beülni egy moziba. Egy várva várt film: Éhezők viadala befejező része.
Benyomások:
Ms. Everdeen egyre jobban tetszik nekem. :-) Szándékosan nem a civil nevét írom, mert a filmben barna a csaj, amúgy meg szőke és szőkén valamiért úgy néz ki, mint egy átlag-luvnya.
A film? Nos, nekem végig az volt az érzésem, hogy ezt a sztorit bármi áron le akarják zárni és ehhez kreáltak egy kissé sablonos lázadós filmet és aki nem ismeri az egész történetet, annak szerintem csak akkor fog tetszeni, ha egyébként is beéri a csodás látvánnyal és Ms. Everdeen nézésével, meg a járásával. :D Szerencsére én ismerem és talán a negatív utópiákhoz való perverz vonzódásom teszi, de tetszik is ez az egész világ, amit megalkottak köré. Szóval a történet az elvárásoknak megfelelően alakul egészen a végéig, ahol bedobtak egy (szerintem) igazán remek fordulatot. Aki még nem látta, de tervezi, hogy megnézi, az ugorja át a következő pár sort! ;-)
Elkapják Snow elnököt, a felkelés győzött. De! A lázadók vezetőjéről kiderül, hogy dehogy akar ő demokráciát. Csak a hatalom kellett neki és már szervezné is a következő viadalt, amin a legyőzöttek és azok gyerekei vennének részt. Kissé ijesztő fordulat ez, ha már az ember eljutott odáig, hogy azonosult a főhősökkel. Sok véráldozat és mi az eredménye? Egy másik diktátor. :P
Na, de nem árulok el többet, tessék megnézni a filmet! ;-)
Számomra ez volt az idei év legkevésbé fikázásra érdemes filmje és a Star Wars még hátra van! :-) Jegyem már van. Ja, ezt már írtam. :-)
Benyomások:
Ms. Everdeen egyre jobban tetszik nekem. :-) Szándékosan nem a civil nevét írom, mert a filmben barna a csaj, amúgy meg szőke és szőkén valamiért úgy néz ki, mint egy átlag-luvnya.
A film? Nos, nekem végig az volt az érzésem, hogy ezt a sztorit bármi áron le akarják zárni és ehhez kreáltak egy kissé sablonos lázadós filmet és aki nem ismeri az egész történetet, annak szerintem csak akkor fog tetszeni, ha egyébként is beéri a csodás látvánnyal és Ms. Everdeen nézésével, meg a járásával. :D Szerencsére én ismerem és talán a negatív utópiákhoz való perverz vonzódásom teszi, de tetszik is ez az egész világ, amit megalkottak köré. Szóval a történet az elvárásoknak megfelelően alakul egészen a végéig, ahol bedobtak egy (szerintem) igazán remek fordulatot. Aki még nem látta, de tervezi, hogy megnézi, az ugorja át a következő pár sort! ;-)
Elkapják Snow elnököt, a felkelés győzött. De! A lázadók vezetőjéről kiderül, hogy dehogy akar ő demokráciát. Csak a hatalom kellett neki és már szervezné is a következő viadalt, amin a legyőzöttek és azok gyerekei vennének részt. Kissé ijesztő fordulat ez, ha már az ember eljutott odáig, hogy azonosult a főhősökkel. Sok véráldozat és mi az eredménye? Egy másik diktátor. :P
Na, de nem árulok el többet, tessék megnézni a filmet! ;-)
Számomra ez volt az idei év legkevésbé fikázásra érdemes filmje és a Star Wars még hátra van! :-) Jegyem már van. Ja, ezt már írtam. :-)
2015. november 18., szerda
Picsákok
Az milyen, amikor a legjobb hangulatban beszélgetsz valakivel és mikor
egy mondat közepén tartasz, az illető szó nélkül feláll, még csak rád
sem néz és elsétál. Az életben így történne. Aki ilyet csinál, az minősíthetetlenül bunkó. De mi a helyzet azokkal, akik ezt írásban teszik? Hogy az más? Csak annyiban más, hogy nem áll ott előtted. Ez az egyetlen különbség. Egyébként minősíthetetlenül bunkó, ha így otthagy.
Vagy velem van a baj? Most elkezdtem gyanakodni magamra, hogy tulajdonképpen ezek nem hagytak ott, válaszoltak, csak én nem látom, mert megőrültem. .D
Nem érted, miről hadoválok, mi? Én sem érteném a helyedben, de vagyok olyan jó arc, hogy felhomályosítalak. Társkeresés céljából, jó szándékkal, folytatólagosan elkövetett levelezés, ami mostanában mindig így végződik. :-) Sok a hülye picsa, na.
Vagy velem van a baj? Most elkezdtem gyanakodni magamra, hogy tulajdonképpen ezek nem hagytak ott, válaszoltak, csak én nem látom, mert megőrültem. .D
Nem érted, miről hadoválok, mi? Én sem érteném a helyedben, de vagyok olyan jó arc, hogy felhomályosítalak. Társkeresés céljából, jó szándékkal, folytatólagosan elkövetett levelezés, ami mostanában mindig így végződik. :-) Sok a hülye picsa, na.
2015. október 21., szerda
Star Wars!
Megvettem a jegyemet. Ki tudja, mennyit kell majd várniuk azoknak a szerencsétleneknek, akik az utolsó pillanatra bízzák.
Mondjuk, ennyit: :-)
December 18. 16:30
Megvettem a téli dzsekit is. A boltban szerintem nagyon örültek nekem.
Bementem, mondtam, mi kell, elirányított a nő a megfelelő sorhoz, ott volt belőle 2 színben, az egyiket felpróbáltam és pont jó volt. A pénztárhoz mentem és kifizettem. Az egész talán 2 percig tartott. :D
Miért örültek? Mert kurva drága volt és mert nem vagyok nő. Egy nőnek ugyanez a procedúra minimum 1,5 óráig tartott volna és a végén nem is veszi meg. :D
De jól néz ki, jó anyagból van és nagyon kényelmes. Ha ennyi, akkor ennyi. :P
Mondjuk, ennyit: :-)
December 18. 16:30
Megvettem a téli dzsekit is. A boltban szerintem nagyon örültek nekem.
Bementem, mondtam, mi kell, elirányított a nő a megfelelő sorhoz, ott volt belőle 2 színben, az egyiket felpróbáltam és pont jó volt. A pénztárhoz mentem és kifizettem. Az egész talán 2 percig tartott. :D
Miért örültek? Mert kurva drága volt és mert nem vagyok nő. Egy nőnek ugyanez a procedúra minimum 1,5 óráig tartott volna és a végén nem is veszi meg. :D
De jól néz ki, jó anyagból van és nagyon kényelmes. Ha ennyi, akkor ennyi. :P
2015. október 19., hétfő
Közkívánatra: a Kép-trilógia negyedik része! ;-) :D
Elmondta történetét, történetünket és én csak hallgattam, ahogy beszél.
Közben végig szorítottuk egymás kezét. Egy pillanatra lehunytam a szemem
és csendben örültem magamban, hogy vége ennek a furcsa álomnak. Ám ,
mikor szemem újra kinyitottam, a szőke nőnek nyoma sem volt.
-Bassza meg! -kiáltottam meglepetésemben.
Ekkor eszméltem rá, hogy ez sem valóság, hiszen a számítógép előtt ülök és most találom ki ezt a sok zagyvaságot. Ezt a mondatot például ebben a pillanatban. Ezt pedig ebben.
-Bassza meg! -kiáltottam meglepetésemben.
Ekkor eszméltem rá, hogy ez sem valóság, hiszen a számítógép előtt ülök és most találom ki ezt a sok zagyvaságot. Ezt a mondatot például ebben a pillanatban. Ezt pedig ebben.
A kép (3. rész) ;-)
Forró nyári este volt, amikor
hazaért a Zűrhajóm. Már nem látszott a Nap, az egész városra sötétség
telepedett, csak a közvilágítás fényei, mint sorba rendezett apró pontok
jelezték, merre a civilizáció. Az utasok egy része megrohanta a
poggyászkiadó szalagot. Nálam nem volt semmi, így hát a kijárat felé
indultam. Jól esett végre mozogni 3 órányi egy helyben ülést követően.
Épp a kabátom zsebében kotorásztam a cigimet keresve, amikor elém
toppant valaki. Hirtelen kellett megállnom, hogy át ne gázoljak rajta. Ő
volt az. A szőke nő.
-Jó ég, maga hogy került ide? -kérdeztem csodálkozva
-Csakhogy itt van, már nagyon vártam magát! -így a nő. Arcán széles mosoly ült. Ezúttal valahogy sokkal közvetlenebbnek tűnt. Úgy nézett rám, hogy tényleg elhittem neki, hogy örül nekem. Mindemellett képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy eddigi találkozásaink alkalmával mindig felszívódott. Megpróbáltam haragudni rá és kimutatni sértődöttségemet.
-Maga a bolondját járatja velem, igaz? Ne is mondja, dolga akadt és ki kellett szállnia félúton a Zűrhajóból! -vetettem oda gunyorosan. Közben azt vettem észre magamon, hogy képtelen vagyok leplezni a viszontlátás okozta örömömet. Elmosolyodtam. Muszáj lesz erre jobban figyelnem. Ne gondolja, hogy jelent nekem bármit is.
-Valóban el kellett mennem, de most itt vagyok. -mondta. Még mindig mosolygott.
-Kérem, nézze ezt el nekem! -mondtam, s egy gyors mozdulattal megragadtam a kezét. Tágra nyílt szemeit a csuklóját markoló kezemre meresztette, aztán rám nézett.
-Harmadszor nem hagyom szó nélkül eltűnni! -tettem hozzá elégedett vigyorral.
-Ön.. Ön megfogta a kezem... -hebegte. Nagyon furcsává vált a viselkedése. Olyan tekintettel nézett körbe a nagy váróteremben, mint aki épp most nyert a tombolán egy kenyérpirítót.
-Igen, megfogtam. És nem áll szándékomban addig...
-Hé, valaki! Jöjjön ide valaki! Megfogta a kezem! -kiáltozott. Ettől kissé megrémültem, hiszen én semmi rosszat nem akartam. Mi van, ha ő most rendőrt hív, mert megfogtam a kezét? Nem tetszett a gondolat, hogy egy kézfogás miatt bilincsben visznek el. Ám közben észrevettem, hogy a nő másik kezét a csuklóját markoló kezemre tette.
Ebben a pillanatban a terem fényei hirtelen elhalványodtak.
Egy kisebb helyiségben találtam magam. Ez egy fogda? Mi történhetett? Percekig tartott, míg valamennyire magamhoz tértem. Feküdtem. Az a nő, a szőke nő az ágy mellett ült és a csuklóját szorongattam. Gyorsan elengedtem. Nem tudtam, mióta fogom így.
-Ugye, nem a Zűrrepülőtér óta szorongatom a kezét? -nyögtem ki végül. A hangképzés csak jó néhány torokköszörülést követően sikerült.
-Milyen Zűrrepülőtérről beszél itt nekem? Kórházban van. -világosított fel elcsukló hangon. Mosolygott, boldognak tűnt, de a szemei furcsán csillogtak.
-Kórházban? Mi történt? -kérdeztem kíváncsian.
-Nem emlékszik? Rám sem? Nyilván amnéziás. -kezdte.
-Nem, kérem mondja el, amit tud.
-Egy hónapja lett volna egy randink. Én előbb értem oda. Engem kis híján elgázoltak, maga lökött félre az autó elől. Semmi bajom nem lett, de maga jókora ütést kapott a fejére. Azóta itt fekszik. Én a balesete előtt nem is láthattam magát. De minden nap bejöttem magához.
Csakhogy végre itt van, már nagyon vártam magát...
The End :D
-Jó ég, maga hogy került ide? -kérdeztem csodálkozva
-Csakhogy itt van, már nagyon vártam magát! -így a nő. Arcán széles mosoly ült. Ezúttal valahogy sokkal közvetlenebbnek tűnt. Úgy nézett rám, hogy tényleg elhittem neki, hogy örül nekem. Mindemellett képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy eddigi találkozásaink alkalmával mindig felszívódott. Megpróbáltam haragudni rá és kimutatni sértődöttségemet.
-Maga a bolondját járatja velem, igaz? Ne is mondja, dolga akadt és ki kellett szállnia félúton a Zűrhajóból! -vetettem oda gunyorosan. Közben azt vettem észre magamon, hogy képtelen vagyok leplezni a viszontlátás okozta örömömet. Elmosolyodtam. Muszáj lesz erre jobban figyelnem. Ne gondolja, hogy jelent nekem bármit is.
-Valóban el kellett mennem, de most itt vagyok. -mondta. Még mindig mosolygott.
-Kérem, nézze ezt el nekem! -mondtam, s egy gyors mozdulattal megragadtam a kezét. Tágra nyílt szemeit a csuklóját markoló kezemre meresztette, aztán rám nézett.
-Harmadszor nem hagyom szó nélkül eltűnni! -tettem hozzá elégedett vigyorral.
-Ön.. Ön megfogta a kezem... -hebegte. Nagyon furcsává vált a viselkedése. Olyan tekintettel nézett körbe a nagy váróteremben, mint aki épp most nyert a tombolán egy kenyérpirítót.
-Igen, megfogtam. És nem áll szándékomban addig...
-Hé, valaki! Jöjjön ide valaki! Megfogta a kezem! -kiáltozott. Ettől kissé megrémültem, hiszen én semmi rosszat nem akartam. Mi van, ha ő most rendőrt hív, mert megfogtam a kezét? Nem tetszett a gondolat, hogy egy kézfogás miatt bilincsben visznek el. Ám közben észrevettem, hogy a nő másik kezét a csuklóját markoló kezemre tette.
Ebben a pillanatban a terem fényei hirtelen elhalványodtak.
Egy kisebb helyiségben találtam magam. Ez egy fogda? Mi történhetett? Percekig tartott, míg valamennyire magamhoz tértem. Feküdtem. Az a nő, a szőke nő az ágy mellett ült és a csuklóját szorongattam. Gyorsan elengedtem. Nem tudtam, mióta fogom így.
-Ugye, nem a Zűrrepülőtér óta szorongatom a kezét? -nyögtem ki végül. A hangképzés csak jó néhány torokköszörülést követően sikerült.
-Milyen Zűrrepülőtérről beszél itt nekem? Kórházban van. -világosított fel elcsukló hangon. Mosolygott, boldognak tűnt, de a szemei furcsán csillogtak.
-Kórházban? Mi történt? -kérdeztem kíváncsian.
-Nem emlékszik? Rám sem? Nyilván amnéziás. -kezdte.
-Nem, kérem mondja el, amit tud.
-Egy hónapja lett volna egy randink. Én előbb értem oda. Engem kis híján elgázoltak, maga lökött félre az autó elől. Semmi bajom nem lett, de maga jókora ütést kapott a fejére. Azóta itt fekszik. Én a balesete előtt nem is láthattam magát. De minden nap bejöttem magához.
Csakhogy végre itt van, már nagyon vártam magát...
The End :D
2015. szeptember 14., hétfő
Mi ez a sok átb@szás?
Már nem az első eset, hogy társkeresőn levelezni kezdek valakivel, megdumáljuk, hogy facebook-on folytatjuk, erre a megbeszélt időpontban hiába írok, nemhogy akkor, de még napokkal később sincs semmi reakció, miközben (Amíg én a chaten várom, hogy válaszoljon.) az illető picsa ki-be lépked a társkereső oldalon. Ilyen suttyó módon én is bárkit, bármikor át tudnék b@szni, csakhogy nem akarok, meg sem fordul a fejemben, mert rendkívül primitívnek tartom. Ez majdnem olyan, mintha randira hívnék valakit és nem jönne el, én meg ott állok, mint egy hülye. Mellesleg ilyenre is volt már példa, természetesen a "hölgy" utána napokig elérhetetlen volt telefonon. De mit lehetne ez ellen tenni? Muszáj megbízni a másikban annyira, amennyire szükséges és ez védtelenné tesz az ilyen aljasságokkal szemben.
Így csak a munkámat hanyagoltam egy órán keresztül, amíg őkegyelmére várakoztam.
Regisztrálok egy ilyen oldalra, pár napig tart a lelkesedés, aztán jönnek a szokásos dolgok és csak szaporodnak, csak sokasodnak. Nem válaszolnak, el sem olvassák, meg sem nézik, kitől kaptak levelet. Vagy megnéz és azonnal hibernálja az adatlapját. Ennyire ijesztő volnék? :D Ha sikerül is valakivel váltanom pár levelet, azzal vagy így járok, vagy én mondom azt, hogy köszönöm, nem kérem, mert úgy el van szállva magától, hogy olyannal én egész biztosan nem kívánok közelebbről megismerkedni.
Alig várom, hogy a VIP lejárjon, egyből törlöm magam. De azt még kivárom, ha már kifizettem. :P :D Ilyenkor felülkerekedik bennem a zsidó és a skót énem. :-)
Azonban egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy ez nem az a platform, ahol bármilyen kapcsolatra is szert tehetnék. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy végérvényesen meggyűlöljem a női nemet. Ezt nem akarom. Tudom, hogy ez a legalja és nem szabad ez alapján általánosítani. Majd lesz valahogy, de nem társkeresőn.
Így csak a munkámat hanyagoltam egy órán keresztül, amíg őkegyelmére várakoztam.
Regisztrálok egy ilyen oldalra, pár napig tart a lelkesedés, aztán jönnek a szokásos dolgok és csak szaporodnak, csak sokasodnak. Nem válaszolnak, el sem olvassák, meg sem nézik, kitől kaptak levelet. Vagy megnéz és azonnal hibernálja az adatlapját. Ennyire ijesztő volnék? :D Ha sikerül is valakivel váltanom pár levelet, azzal vagy így járok, vagy én mondom azt, hogy köszönöm, nem kérem, mert úgy el van szállva magától, hogy olyannal én egész biztosan nem kívánok közelebbről megismerkedni.
Alig várom, hogy a VIP lejárjon, egyből törlöm magam. De azt még kivárom, ha már kifizettem. :P :D Ilyenkor felülkerekedik bennem a zsidó és a skót énem. :-)
Azonban egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy ez nem az a platform, ahol bármilyen kapcsolatra is szert tehetnék. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy végérvényesen meggyűlöljem a női nemet. Ezt nem akarom. Tudom, hogy ez a legalja és nem szabad ez alapján általánosítani. Majd lesz valahogy, de nem társkeresőn.
2015. augusztus 29., szombat
Nos...
...aki 2 napig nem válaszol egy e-mailre, az ne csodálkozzon, ha az ellenfél továbblép. Szerintem bárki joggal feltételezi akár már 1 nap elteltével is, hogy hiába vár válaszra. Ez a hozzáállás nem sok jót ígér az illetővel kapcsolatban. Kár is erőltetni. Ehhez képest most itt van megint, levakarhatatlanul. Küldött egy 1 karakteres levelet az oldalon. Meg sem nyitottam. Gondolom, egy kérdőjel lehetett benne. :D
Khm. Kérette magát? Lehet. Kéresse magát mással. :P Nem fogott meg annyira, hogy fussak utána. Értem én, hogy nem szabad "elkapatni" a Zembert, ez amolyan női taktika. Tessék megdolgozni a nő kegyeiért! De a 2 napig nem válaszolunk szerintem kibaszottul túlzás. :P
Ja, igen, társkeresde van megint. :-) Vagy inkább :-(
:D
Khm. Kérette magát? Lehet. Kéresse magát mással. :P Nem fogott meg annyira, hogy fussak utána. Értem én, hogy nem szabad "elkapatni" a Zembert, ez amolyan női taktika. Tessék megdolgozni a nő kegyeiért! De a 2 napig nem válaszolunk szerintem kibaszottul túlzás. :P
Ja, igen, társkeresde van megint. :-) Vagy inkább :-(
:D
2015. augusztus 22., szombat
A világ és ami mögötte van (Igazából nem ötte mög, csak ez a cím viccesnek tűnt.) :D
-Térj meg fiam, istenhez, míg nem
késő! -szólította fel határozott hangon a szigorú tekintetű pap Aladárt,
aki csak úgy céltalanul sétálgatott, zsebre tett kézzel. A férfi nagyon
megilletődött, szinte nem is tudott szóhoz jutni, mikor az öreg csuhás,
aki mintha egy középkorban játszódó filmből lépett volna ki, megragadta
hátulról a vállát.
-Mit akar? -hebegte Aladár.
-Aki nem hiszi a bibliát, az a gyehenna tüzén fog égni, amíg világ a világ! -jelentette ki a pap, ha lehet még az előzőnél is nagyobb határozottsággal. Aladárnak földbe gyökerezett a lába. Sosem hitt istenben, egyáltalán nem érdekelte a vallás. Tudós szemmel nézte a világot, mindenre a racionális magyarázatot kereste és megmosolyogta azokat, akik nem így cselekedtek.
-Dolgom van... izé, atyám. -próbált szabadulni. Ám az öreg csak nem engedte a vállát.
-Elkárhozik a lelked, ha megtagadod a szentlélek hatalmát! -folytatta a pap, a nyomaték kedvéért két kézzel rázta Aladár vállát. A férfi csak pislogott és azon gondolkodott, hogy rendőrt hív.
-Hagyjon engem békén! Nem érdekelnek a babonái, én fizikus vagyok! -jelentette ki Aladár.
A pap néhány másodpercre elhallgatott, s szinte szuggerálta tekintetével a meglepődött "hitetlent".
-Ó, igen. Te tudósnak tartod magad. Nos, tudós úr, szánj rám 5 percet és ha még akkor sem tudtalak meggyőzni, hát menj isten hírével! -váltott át az öreg barátságosabb tónusra.
Aladár ugyan biztos volt abban, hogy a pap csalódott lesz 5 perc elteltével, de mivel épp ráért, úgy döntött, hogy belemegy.
-Rendben. -felelte és elindultak templom bejárata felé.
A magas faajtókról pattogzott a festék, odabent hűvös volt és sötét. Aladár lépett be először, a pap becsukta a kétszárnyas ajtót. Visszhangzott a csapódása a hatalmas beltérben.
-A világ nem olyan, amilyennek te hiszed! -kezdte a pap kissé fenyegető hangnemben.
-Hanem? -tárta szét a kezét Aladár. -Ja, igen. A világot egy mindenható istenség teremtette mindössze 7 nap alatt és a Föld is lapos, igaz? -mondta a férfi nevetve.
Az öreg komor arca még az eddiginél is komorabbnak tűnt.
-Úgy, ahogy mondod! -vágta rá a pap.
A férfi hangosan felnevetett.
-Figyelj!
Ebben a pillanatban mindketten kint találták magukat a szabadban. Sehol nem volt jele civilizációnak.
-Mi a lófa...??? -kiáltott fel Aladár. -De az előbb még a templomban... -értetlenkedett.
-Jól figyelj, tudós! Úgy ezer esztendeje a sötétség fejedelme vette át az emberiség feletti uralmat. Elhitette veletek azt, amit magatok körül láttok. Rávett benneteket, hogy megtagadjátok a nyilvánvalót. Például, hogy a Föld lapos és mellesleg a világ közepe.
-Nem tudom, hogy kerültünk ide, talán elkábított és kocsival idehozott a világ végére. De biztos van rá racionális magyarázat. -mondta Aladár.
-A világ vége stimmel, a többi nem. -kezdte az öreg.
-???
-Fordulj meg, de csak óvatosan!
A férfi engedelmeskedett, ám a látványtól szó szerint elakadt a lélegzete. Alig egy lépésnyire tőle egy végtelen hosszúságú szakadék tátongott, a túloldal sötétségbe burkolózott. Óvatosan lenézett, de az aljáig sem látott el.
-Meglepődtél? Pedig ez az igazság, amit az ördög elrejt a szemetek elől. Itt van a világ vége. -mondta az öreg elégedett vigyorral.
-Hologram, vagy valami drogot adott be nekem, amitől ezt hallucinálom. -találgatott a férfi.
-Hidd el, hogy a Föld lapos és ez a széle! A Föld a világ közepe és a Nap körülötte kering.
-Baromság! És a csillagok? Ja, azok is a Föld körül keringnek... Persze, persze...
-Azok csak pöttyök az égen, de a Nap igazi. -magyarázta a pap.
-Én a tudománynak hiszek! -ellenkezett Aladár.
-A tudomány az ördög műve, hát nem érted?
-Ezt mondtátok ti, amikor máglyán égettétek el a tudós embereket és akiket boszorkánynak neveztetek!
-Mert azok is voltak! Az ördög apostolai! Figyelj!
És a következő pillanatban már egy inkvizíciós tárgyaláson találták magukat. Az inkvizíció előtt egy görbe hátú vénasszony bőgött hangosan. Mögötte két, jól megtermett láncinges alabárdos állt és néha köptek egy-egy hegyeset valamelyik irányba.
-Azzal vádoltatik eme asszony, hogy boszorkány vala. Bizonyítá e vádat a testén találtatott negyed arasznyi bibircsók. Eme ördögi jegy megléte kétséget kizáró, hogy eme nőszemély az ördög szolgája! Egy boszorkány! -ismertette a tényállást a fő inkvizítor. -Elismered-é, hogy az ördögöt imádod?
-Én nem! -tiltakozott a vénasszony.
-Jó, parancsolám a hóhérnak, hogy eme boszorkányt szóra bírassék! -intett egy rossz arcú alaknak, aki már régóta bámészkodott a bejáratnál, egy nagy fogóval a kezében.
-De hát ez abszurdum! -mondta Aladár. -Látja, pont ezért utálom én magukat.
-Csak figyelj!
Ekkor hirtelen a vénasszony felpattant egy seprűre és kirepült vele a teremből. Köszönésképp még néhány átkot szórt a jelenlévőkre.
-Aztakurva! -kiáltotta el magát Aladár.
-Mit akar? -hebegte Aladár.
-Aki nem hiszi a bibliát, az a gyehenna tüzén fog égni, amíg világ a világ! -jelentette ki a pap, ha lehet még az előzőnél is nagyobb határozottsággal. Aladárnak földbe gyökerezett a lába. Sosem hitt istenben, egyáltalán nem érdekelte a vallás. Tudós szemmel nézte a világot, mindenre a racionális magyarázatot kereste és megmosolyogta azokat, akik nem így cselekedtek.
-Dolgom van... izé, atyám. -próbált szabadulni. Ám az öreg csak nem engedte a vállát.
-Elkárhozik a lelked, ha megtagadod a szentlélek hatalmát! -folytatta a pap, a nyomaték kedvéért két kézzel rázta Aladár vállát. A férfi csak pislogott és azon gondolkodott, hogy rendőrt hív.
-Hagyjon engem békén! Nem érdekelnek a babonái, én fizikus vagyok! -jelentette ki Aladár.
A pap néhány másodpercre elhallgatott, s szinte szuggerálta tekintetével a meglepődött "hitetlent".
-Ó, igen. Te tudósnak tartod magad. Nos, tudós úr, szánj rám 5 percet és ha még akkor sem tudtalak meggyőzni, hát menj isten hírével! -váltott át az öreg barátságosabb tónusra.
Aladár ugyan biztos volt abban, hogy a pap csalódott lesz 5 perc elteltével, de mivel épp ráért, úgy döntött, hogy belemegy.
-Rendben. -felelte és elindultak templom bejárata felé.
A magas faajtókról pattogzott a festék, odabent hűvös volt és sötét. Aladár lépett be először, a pap becsukta a kétszárnyas ajtót. Visszhangzott a csapódása a hatalmas beltérben.
-A világ nem olyan, amilyennek te hiszed! -kezdte a pap kissé fenyegető hangnemben.
-Hanem? -tárta szét a kezét Aladár. -Ja, igen. A világot egy mindenható istenség teremtette mindössze 7 nap alatt és a Föld is lapos, igaz? -mondta a férfi nevetve.
Az öreg komor arca még az eddiginél is komorabbnak tűnt.
-Úgy, ahogy mondod! -vágta rá a pap.
A férfi hangosan felnevetett.
-Figyelj!
Ebben a pillanatban mindketten kint találták magukat a szabadban. Sehol nem volt jele civilizációnak.
-Mi a lófa...??? -kiáltott fel Aladár. -De az előbb még a templomban... -értetlenkedett.
-Jól figyelj, tudós! Úgy ezer esztendeje a sötétség fejedelme vette át az emberiség feletti uralmat. Elhitette veletek azt, amit magatok körül láttok. Rávett benneteket, hogy megtagadjátok a nyilvánvalót. Például, hogy a Föld lapos és mellesleg a világ közepe.
-Nem tudom, hogy kerültünk ide, talán elkábított és kocsival idehozott a világ végére. De biztos van rá racionális magyarázat. -mondta Aladár.
-A világ vége stimmel, a többi nem. -kezdte az öreg.
-???
-Fordulj meg, de csak óvatosan!
A férfi engedelmeskedett, ám a látványtól szó szerint elakadt a lélegzete. Alig egy lépésnyire tőle egy végtelen hosszúságú szakadék tátongott, a túloldal sötétségbe burkolózott. Óvatosan lenézett, de az aljáig sem látott el.
-Meglepődtél? Pedig ez az igazság, amit az ördög elrejt a szemetek elől. Itt van a világ vége. -mondta az öreg elégedett vigyorral.
-Hologram, vagy valami drogot adott be nekem, amitől ezt hallucinálom. -találgatott a férfi.
-Hidd el, hogy a Föld lapos és ez a széle! A Föld a világ közepe és a Nap körülötte kering.
-Baromság! És a csillagok? Ja, azok is a Föld körül keringnek... Persze, persze...
-Azok csak pöttyök az égen, de a Nap igazi. -magyarázta a pap.
-Én a tudománynak hiszek! -ellenkezett Aladár.
-A tudomány az ördög műve, hát nem érted?
-Ezt mondtátok ti, amikor máglyán égettétek el a tudós embereket és akiket boszorkánynak neveztetek!
-Mert azok is voltak! Az ördög apostolai! Figyelj!
És a következő pillanatban már egy inkvizíciós tárgyaláson találták magukat. Az inkvizíció előtt egy görbe hátú vénasszony bőgött hangosan. Mögötte két, jól megtermett láncinges alabárdos állt és néha köptek egy-egy hegyeset valamelyik irányba.
-Azzal vádoltatik eme asszony, hogy boszorkány vala. Bizonyítá e vádat a testén találtatott negyed arasznyi bibircsók. Eme ördögi jegy megléte kétséget kizáró, hogy eme nőszemély az ördög szolgája! Egy boszorkány! -ismertette a tényállást a fő inkvizítor. -Elismered-é, hogy az ördögöt imádod?
-Én nem! -tiltakozott a vénasszony.
-Jó, parancsolám a hóhérnak, hogy eme boszorkányt szóra bírassék! -intett egy rossz arcú alaknak, aki már régóta bámészkodott a bejáratnál, egy nagy fogóval a kezében.
-De hát ez abszurdum! -mondta Aladár. -Látja, pont ezért utálom én magukat.
-Csak figyelj!
Ekkor hirtelen a vénasszony felpattant egy seprűre és kirepült vele a teremből. Köszönésképp még néhány átkot szórt a jelenlévőkre.
-Aztakurva! -kiáltotta el magát Aladár.
2015. augusztus 21., péntek
Ti zombik, mind...
Véletlenül találtam rá erre az ausztrál sci-fire. A címben az eredeti novella címe, a filmé pedig "Időhurok".
Mit is mondjak? A sokat szidott Hollywood-i darabok után úgy kellett ez nekem, mint sivatagi vándornak az oázis. Kis költségvetésű, igazából nem is látványos, a színészek is teljesen ismeretlenek számomra, de a történet visz mindent. Valószínű, hogy még holnap is ezen fog kattogni az agyam. Rendesen telepakolták paradoxonokkal. Ez egy ízig-vérig sci-fi novella. Szinte érzem a megsárgult, száraz könyvlapok illatát. :-)
Rengeteg hasonló színvonalú novella várja megfilmesítését és szerintem többet is érnének ezzel, mint a Hollywood-ban, recept szerint összetákolt lélektelen forgatókönyvekkel. :P
Ha megnézné valaki a filmet, az olvasást itt hagyja is abba! Spoiler következik.
Nos? Még mindig itt vagy?
Nem? Akkor jó. :-)
I
I
I
I
I
I
I
I
I
I
A főhős egy időzsaru, akinek a múltban kellene elcsípnie egy robbantós sorozatgyilkost. Az első jelenetben le is ég a pofájáról a bőr és arcátültetést végeznek rajta. Aztán visszaküldik megint a múltba, ahol összefut egy furcsa külsejű faszival, aki elmeséli neki élete történetét. Ő eredetileg nő volt, de miután egy rejtélyes illető gyereket csinált neki, a császármetszésnél kiderült, hogy férfi nemi szervei is vannak és mivel a petefészkét kioperálták, inkább férfit csinálnak belőle. (Ez a része kicsit erőltetettnek tűnt.)
Ráadásként a gyerekét is elrabolták még a kórházban, sosem lett meg.
Az időzsaru látszólag megsajnálja és ajánlatot tesz neki: segít megtalálni gyermeke elrablóját, aki szerinte az apja lehet. Vissza is röppennek az időben pont arra a napra, mikor a lány megismerkedett azzal az illetővel.
Első csavar: az illető nem más, mint a lány későbbi énje, immáron férfiként. Hogy miként vitte rá a lélek, hogy saját magát elcsábítsa és gyereket csináljon neki, az jó kérdés, de megtörtént. A gyerek elrablója pedig az időzsaru volt, aki egyből vissza is vitte abba az időbe, amit a lány (Aki a gyerek anyja és apja is :D) a saját születési dátumának hitt.
Összegezzük hát, hol is tartunk, mert itt már igen nagy a kavarodás. :-)
Tehát, a lány (férfivé operálva) visszamegy a múltba és gyereket csinál saját maga korábbi énjének. Második csavar: a gyerek, akinek ő az anyja és az apja is, pedig... Most tessék megkapaszkodni! Szintén ő maga.
Ő szülte meg a saját maga által "gyártott" önmagát. :D
Harmadik csavar: az időzsaruról kiderül, hogy az is a lány, de egy még későbbi énje, már az arcátültetés után. Pfff....
Negyedik csavar: ez már szinte semmiség. A robbantós sorozatgyilkos, akit egész végig üldözött, szintén ő maga, egy későbbi időből. :P
Friss infó (2023. január 6.): Az HBO Max-on elérhető a film.
2015. augusztus 1., szombat
Jurassic World
Tegnap este elkezdtem nézni, de az első akciójelenetnél bealudtam. :D Bár az inkább engem minősít, mint a filmet. Fáradt voltam a jelek szerint. :-)
Ma befejezem a nézését.
Ami eddig nyilvánvaló, az az, hogy a mostanában divatos Hollywood-i recept szerint főzték ki. És voltak olyan pofátlanok, hogy ezt a filmben el is mondják. Ezt arra a jelenetre értem, amiben a vörös csaj nyomja a rizsát a befektetőknek. Nagyjából: "Az emberek már oda sem néznek, ha egy T-Rexet látnak. Valami nagyobb és félelmetesebb kell. Ezért genetikai úton megterveztük a legnagyobb, legagresszívabb dinoszauruszt." Na, ja. Ebben a pár mondatban benne rejlik a 2010-es évek Hollywood-i filmgyártásának a kvintesszenciája. Nagyobbat, látványosabbat, hisz a nézőknek ez kell. A csaj lényegében elmagyarázta a részletekre is figyelő mozinézőknek, hogy azért nincs sztori és valódi dráma, mert a fogyasztók csak a nagyobb szörnyekre és látványosabb rombolásokra váltanak jegyet. Na jó, köszönjük meg neki az őszinteséget és kezdjük el fikázni az igénytelen zombikat, akik beérik a semmivel valódi tartalom helyett (Oké, a vizuális tartalom is valami, de csak attól még nem több a film, mint egy képregény.). De facto őket terheli a felelősség a Hollywood-i filmipar mélyrepüléséért és nem a producereket, pláne nem a színészeket (Tiszteletlenség a kivételeknek. :P).
Na, indítom. Érdeklődve várom, miért és hogyan és mikor vette üldözőbe aPark World legbrutálisabb fenevada a VIP-jegyes kölyköket, mielőtt azok a vízbe ugrottak volna. :-)
Frissítés:
Megnézve. Biztosa bejön azoknak, akik még nem látták az első részt, mivel a kettő egy és ugyanaz. :P
Akad néhány izzadtságszagú újdonság, de alapvetően ugyanazok a dolgok történnek meg, mint az első részben. Elszabadul a park legdurvább szörnyetege, természetesen a főnök gyerekrokonai kint rekednek a legveszélyesebb zónában és természetesen a főnök főnöke nem szeretné lelövetni az értékes állatot, ami ezt a gesztust úgy hálálja meg, hogy szecskává aprítja a befogására kiküldött csapatot. Szerelmi szál persze van és képtelen marhaságok is. Gyerekfilmnek jó. A film végén szinte már összehaverkodó T-Rex és Raptor öklendezésre késztetett. Nagyon életszerű ez ilyen ösztönlényeknél, mint a hüllők (A diónyi agyukkal.). Ja, és a szuperdínó-embriókat is feltétlenül el kellett lopnia az egyik munkatársnak. Honnan is ismerős ez a szál? Ja, megvan! Az első részből. :D
Most, hogy így visszagondolok, bár a 93-ban készült film sem volt soha a szívem csücske, de mégis egy jó filmnek tartom. A legújabb? Mintha egy számítógép írta volna a forgatókönyvet, gondosan kikalkulálva, hogy a célcsoport milyen jelenetekre gerjed és azokból összetákolt valamit, amiszódával popcornnal elmegy. Csakhogy van egy bökkenő. A művészet talán leírható egyesekkel és nullákkal, de fordítva ez (egyelőre) nem működik. Pompás CGI köpenyétől megfosztva, ez a film mezítelen.
Nem akarok több szót fecsérelni rá. De ígérem, hogy az új Star Wars filmet nem fogom fikázni. Ahhoz túlságosan elfogult vagyok vele szemben. :D
Ma befejezem a nézését.
Ami eddig nyilvánvaló, az az, hogy a mostanában divatos Hollywood-i recept szerint főzték ki. És voltak olyan pofátlanok, hogy ezt a filmben el is mondják. Ezt arra a jelenetre értem, amiben a vörös csaj nyomja a rizsát a befektetőknek. Nagyjából: "Az emberek már oda sem néznek, ha egy T-Rexet látnak. Valami nagyobb és félelmetesebb kell. Ezért genetikai úton megterveztük a legnagyobb, legagresszívabb dinoszauruszt." Na, ja. Ebben a pár mondatban benne rejlik a 2010-es évek Hollywood-i filmgyártásának a kvintesszenciája. Nagyobbat, látványosabbat, hisz a nézőknek ez kell. A csaj lényegében elmagyarázta a részletekre is figyelő mozinézőknek, hogy azért nincs sztori és valódi dráma, mert a fogyasztók csak a nagyobb szörnyekre és látványosabb rombolásokra váltanak jegyet. Na jó, köszönjük meg neki az őszinteséget és kezdjük el fikázni az igénytelen zombikat, akik beérik a semmivel valódi tartalom helyett (Oké, a vizuális tartalom is valami, de csak attól még nem több a film, mint egy képregény.). De facto őket terheli a felelősség a Hollywood-i filmipar mélyrepüléséért és nem a producereket, pláne nem a színészeket (Tiszteletlenség a kivételeknek. :P).
Na, indítom. Érdeklődve várom, miért és hogyan és mikor vette üldözőbe a
Frissítés:
Megnézve. Biztosa bejön azoknak, akik még nem látták az első részt, mivel a kettő egy és ugyanaz. :P
Akad néhány izzadtságszagú újdonság, de alapvetően ugyanazok a dolgok történnek meg, mint az első részben. Elszabadul a park legdurvább szörnyetege, természetesen a főnök gyerekrokonai kint rekednek a legveszélyesebb zónában és természetesen a főnök főnöke nem szeretné lelövetni az értékes állatot, ami ezt a gesztust úgy hálálja meg, hogy szecskává aprítja a befogására kiküldött csapatot. Szerelmi szál persze van és képtelen marhaságok is. Gyerekfilmnek jó. A film végén szinte már összehaverkodó T-Rex és Raptor öklendezésre késztetett. Nagyon életszerű ez ilyen ösztönlényeknél, mint a hüllők (A diónyi agyukkal.). Ja, és a szuperdínó-embriókat is feltétlenül el kellett lopnia az egyik munkatársnak. Honnan is ismerős ez a szál? Ja, megvan! Az első részből. :D
Most, hogy így visszagondolok, bár a 93-ban készült film sem volt soha a szívem csücske, de mégis egy jó filmnek tartom. A legújabb? Mintha egy számítógép írta volna a forgatókönyvet, gondosan kikalkulálva, hogy a célcsoport milyen jelenetekre gerjed és azokból összetákolt valamit, ami
Nem akarok több szót fecsérelni rá. De ígérem, hogy az új Star Wars filmet nem fogom fikázni. Ahhoz túlságosan elfogult vagyok vele szemben. :D
2015. július 31., péntek
Az építkezések, felújítások legfontosabb szabálya...
Vagy Te diktálsz, vagy az általad fizetett szakik diktálnak Neked.
3 nap után megelégeltem a lazaságot és bibliai léptékű lebaszásban részesítettem őket. Pedig 8 emberrel álltam szemben egyedül. Aki visszaszólt, azt leugattam. :-) Eredmény: azóta is úgy dolgoznak, mint a kisangyal. :-)
Ez csak így működik. Persze kirúghatja az ember őket, de minek. Hogy nagy nehezen találjon egy másik ugyanolyan bandát, akikkel ugyanazt a meccset kell lejátszani?
3 nap után megelégeltem a lazaságot és bibliai léptékű lebaszásban részesítettem őket. Pedig 8 emberrel álltam szemben egyedül. Aki visszaszólt, azt leugattam. :-) Eredmény: azóta is úgy dolgoznak, mint a kisangyal. :-)
Ez csak így működik. Persze kirúghatja az ember őket, de minek. Hogy nagy nehezen találjon egy másik ugyanolyan bandát, akikkel ugyanazt a meccset kell lejátszani?
2015. július 28., kedd
Zombi-apokalipszis
Nem emlékszem, hogy valaha is zombikkal álmodtam volna, de ma éjjel sikerült. Méghozzá elég hosszú álomnak tűnt (Az átlagoshoz képest.).
A vége az, ami igazán említésre méltó, hiszen sikerült az utolsó pillanatban megakadályozni az emberi értelem eltűnését a Földről.
Bejutottunk egy magas falakkal körülzárt menedékhelyre (Valami régi várkastély volt.), de az egyik kazamatába valahogy bejutott egy zombi. :-) Valaki, a szemem láttára sétált be abba a pinceszerűségbe, aminek a vége a sötétbe veszett és onnan támadt a veszedelem. :-) Nem kellett sok, és máris azon kaptuk magunkat, hogy egy meredek lépcsőn rohanunk felfelé, a belső várfal mögé, ami még biztonságos volt. Legalábbis abban a pillanatban. Én, valami csaj és valami gyerek, aki nem tudom, hogy csapódott hozzánk. Egyébként a csajt elragadták a zombik. :D De önfeláldozó volt, hősként veszett oda.
Na, de most jön a finálé!
Néhány száz, vagy ezer ember összezárva egy kis várban, a falakon túl pedig az egyre sokasodó rettenet és talán nincs is már ember a bolygón rajtunk kívül... A helyzetünk elkeseredett volt.
S, mikor már a remény utolsó fénysugara is kihunyni látszott, felbukkant a nagy hős, a világ megmentője: Tom Cruise. :D
Spéci gyógyszert permetezett a levegőbe? Szitává lőtte őket? Vagy lángszóróval vágott utat a túlélők számára? Ó, neeeem!
Hatásszünet. :-)
Tom Cruise énekelni kezdett, amitől a zombik végleg megdöglöttek. :D :D :D
Nem vicc! Énekelt, a zombik meg feküdtek.
Most azon gondolkodom, hogy mi ihlette ezt az álmot. Úgy rémlik, mintha a rádióban szóba került volna, hogy a jó, öreg Tom dalra fakadt. Talán ebből generált a tudatalattim egy valószínű forgatókönyvet. A filmjeitől zombivá lett embereknek végül az éneklése tette be a kaput. :D
Persze az is lehet, hogy egy zombis film okozta az egészet.
A vége az, ami igazán említésre méltó, hiszen sikerült az utolsó pillanatban megakadályozni az emberi értelem eltűnését a Földről.
Bejutottunk egy magas falakkal körülzárt menedékhelyre (Valami régi várkastély volt.), de az egyik kazamatába valahogy bejutott egy zombi. :-) Valaki, a szemem láttára sétált be abba a pinceszerűségbe, aminek a vége a sötétbe veszett és onnan támadt a veszedelem. :-) Nem kellett sok, és máris azon kaptuk magunkat, hogy egy meredek lépcsőn rohanunk felfelé, a belső várfal mögé, ami még biztonságos volt. Legalábbis abban a pillanatban. Én, valami csaj és valami gyerek, aki nem tudom, hogy csapódott hozzánk. Egyébként a csajt elragadták a zombik. :D De önfeláldozó volt, hősként veszett oda.
Na, de most jön a finálé!
Néhány száz, vagy ezer ember összezárva egy kis várban, a falakon túl pedig az egyre sokasodó rettenet és talán nincs is már ember a bolygón rajtunk kívül... A helyzetünk elkeseredett volt.
S, mikor már a remény utolsó fénysugara is kihunyni látszott, felbukkant a nagy hős, a világ megmentője: Tom Cruise. :D
Hatásszünet. :-)
Tom Cruise énekelni kezdett, amitől a zombik végleg megdöglöttek. :D :D :D
Nem vicc! Énekelt, a zombik meg feküdtek.
Most azon gondolkodom, hogy mi ihlette ezt az álmot. Úgy rémlik, mintha a rádióban szóba került volna, hogy a jó, öreg Tom dalra fakadt. Talán ebből generált a tudatalattim egy valószínű forgatókönyvet. A filmjeitől zombivá lett embereknek végül az éneklése tette be a kaput. :D
Persze az is lehet, hogy egy zombis film okozta az egészet.
2015. július 27., hétfő
Elindult a gyárépítés. :-)
Na jó, csak egy 50 négyzetméteres új műhely kialakítása zajlik. :-) Jelenleg kb. 10 négyzetméteren húzom meg magam, ami már nagyon kínos. Semminek nincs hely.
Hónapokig nem találtam kivitelezőt, végül szombaton összejött, s még aznap el is jöttek felmérni a terepet. Másnap már sokkoltak az árajánlattal... Mindegy, ami köll, az köll. Magas ár ide vagy oda, ez egy profi cég, nem egy alkesz kőművesbrigád, amit nem győzök sörrel + még etetni őket és trógerolni nekik. Vannak elegen, én ma bevásároltam alapanyagokból, innentől kezdve csak a magam munkájára koncentrálok.
Így ma már munkába is állt a csapat. Én meg reggel óta rohangáltam tüzépre, ide-oda. Mindenki szidja a nagyáruházakat, de a tüzépen lófaszt se lehet kapni, ha mégis, akkor csak 2 hetes szállítással. Az OBI-ban sikerült szinte mindent megvenni. Kaptam annyi pontgyűjtő matricát, hogy 4 füzetet adtak mellé, amikbe lehet ragasztani. :D
Elvileg 10 napon belül indulhat az átköltözés. Bár még klímaszerelőt kell találnom, aki épp ráér. Nem egyszerű ez nyáron.
Hónapokig nem találtam kivitelezőt, végül szombaton összejött, s még aznap el is jöttek felmérni a terepet. Másnap már sokkoltak az árajánlattal... Mindegy, ami köll, az köll. Magas ár ide vagy oda, ez egy profi cég, nem egy alkesz kőművesbrigád, amit nem győzök sörrel + még etetni őket és trógerolni nekik. Vannak elegen, én ma bevásároltam alapanyagokból, innentől kezdve csak a magam munkájára koncentrálok.
Így ma már munkába is állt a csapat. Én meg reggel óta rohangáltam tüzépre, ide-oda. Mindenki szidja a nagyáruházakat, de a tüzépen lófaszt se lehet kapni, ha mégis, akkor csak 2 hetes szállítással. Az OBI-ban sikerült szinte mindent megvenni. Kaptam annyi pontgyűjtő matricát, hogy 4 füzetet adtak mellé, amikbe lehet ragasztani. :D
Elvileg 10 napon belül indulhat az átköltözés. Bár még klímaszerelőt kell találnom, aki épp ráér. Nem egyszerű ez nyáron.
2015. július 9., csütörtök
Most már tudom...
... milyen az, amikor valaki nem makulátlan. Az makulás. De mi is az a makula?
A makula a himlős kiütés neve. Gusztustalan, pattanásszerű kis izé, amiben egy kis hólyag van. Utánanéztem, magamtól én sem tudtam volna. A wiki elég vicces dolgokat ír.
"A bőrön az első lépésben a ún. makulák jelenek meg, majd göbcsék (papulák) és végül a hólyagok (vezikulák). A hólyagok belseje lassan, néhány nap alatt zavarossá, gennyessé válik (pusztula). Ezután a közepe megszárad, pörkösödik, majd leválik és a gyógyulás következik."
:D
Innen, belülről nézve azért közel sem olyan vicces ez. A fejbőröm is tele van velük, minek folytán ma éjjel már csak forogtam az ágyban, alvásból nem sok jutott. Fáj. Mocskosul fáj, ha párnára hajtom a fejem, még jobban fáj. Ma már nem fedeztem fel magamon újabbakat, aminek roppantmód örülök. Most kb. úgy nézek ki, mint egy leprás. Gyerekkoromban volt már benne részem, de az enyhe lefolyású volt. Kár, most ennek hála többszörösen beszoptam felnőtt fejjel.
Nézzük a jó oldalát! Jöhetett volna sokkal rosszabbkor is. Most ezzel legalább letudom a nyári szabadságot. :D Bár ilyen szabadságot csak ellenségeimnek kívánok. :P
Hétfőn elfogy a cigim. Jó lenne, ha addig legalább a pofám letisztulna a nagyjától. Így nem mennék emberek közé.
Gusztustalan kiütések és még dédelgetnem is kell őket, mert amelyik kipukkad, az még rondább és lassabban is gyógyul.
A makula a himlős kiütés neve. Gusztustalan, pattanásszerű kis izé, amiben egy kis hólyag van. Utánanéztem, magamtól én sem tudtam volna. A wiki elég vicces dolgokat ír.
"A bőrön az első lépésben a ún. makulák jelenek meg, majd göbcsék (papulák) és végül a hólyagok (vezikulák). A hólyagok belseje lassan, néhány nap alatt zavarossá, gennyessé válik (pusztula). Ezután a közepe megszárad, pörkösödik, majd leválik és a gyógyulás következik."
:D
Innen, belülről nézve azért közel sem olyan vicces ez. A fejbőröm is tele van velük, minek folytán ma éjjel már csak forogtam az ágyban, alvásból nem sok jutott. Fáj. Mocskosul fáj, ha párnára hajtom a fejem, még jobban fáj. Ma már nem fedeztem fel magamon újabbakat, aminek roppantmód örülök. Most kb. úgy nézek ki, mint egy leprás. Gyerekkoromban volt már benne részem, de az enyhe lefolyású volt. Kár, most ennek hála többszörösen beszoptam felnőtt fejjel.
Nézzük a jó oldalát! Jöhetett volna sokkal rosszabbkor is. Most ezzel legalább letudom a nyári szabadságot. :D Bár ilyen szabadságot csak ellenségeimnek kívánok. :P
Hétfőn elfogy a cigim. Jó lenne, ha addig legalább a pofám letisztulna a nagyjától. Így nem mennék emberek közé.
Gusztustalan kiütések és még dédelgetnem is kell őket, mert amelyik kipukkad, az még rondább és lassabban is gyógyul.
2015. július 7., kedd
Jobban nézek ki, mint valaha...
Bárányhimlős vagyok. :D Milyen átkozottul nevetséges, hogy évek óta még megfázva sem voltam és most elkapok egy gyerekbetegséget. Legalább 1 hétig nem mehetek emberek közé. Ilyen külsővel... Tele vagyok vörös kiütésekkel. Rém gusztustalan. Pfej!
2015. július 3., péntek
Elrontották a Terminator - Genisys stáblistáját!
...mert Arnold Schwarzeneggert írták ki főszereplőnek. Pedig lóf*szt! Ennek a filmnek is (Mint az összes többi Hollywood-i mozinak, melyet volt "szerencsém" látni az utóbbi hónapokban.) a főszerepében nem mást üdvözölhetünk, mint az amerikai filmgyár nélkülözhetetlennek tűnő üdvöskéjét: C.G.I-t!
Lánykori nevén Computer Generated Imagery ugyanis díszletből főhőssé lépett elő. A forgatókönyv B-filmeket idéz, de úgy tűnik, nincs is ezzel baj. A tömegnézőnek kiválóan megfelel a széles vásznon, 3D-ben elé táruló CGI-orgia, az öklendetes poénok (Mi keresnivalója van egy apokaliptikus történetben bármiféle poénnak???). A Terminator-ban is folytatódni látszik az a rémisztő tendencia, miszerint a fokozhatatlannak hitt robbanások, csatajelenetek, zúzások igenis felülmúlhatók még nagyobb robbanások, csatajelenetek és zúzások bemutatásával, hiszen az informatika fejlődik, a számítógép memóriák növekszenek. A kreativitás pedig legalább ilyen ütemben evolválódik. Visszafelé. Ennyire alacsony már az ingerküszöb? A filmezés nem szólna többről, mint beülni a hűvös vetítőterembe és a "jóárasított" popcorn-t cukrozott üdítővel leküldeni, miközben a szemünk vizuális sorozatorgazmus kíséretében próbálja feldolgozni a vásznon garázdálkodó még nagyobb Godzillát vagy még nagyobb földrengést?
A látvány egy eszköz a rendező kezében. Csak illusztráció a forgatókönyvíró elképzeléséhez. Jó esetben. De hol van itt jó eset? Minden csak és kizárólag a látványról szól, nem veszik a fáradtságot, hogy kidolgozzák a történetet, a karaktereket, a jeleneteket. Teletunkolják X ezer terabyte-nyi effekttel, oszt jónapot! Jó lesz az a nézőnek, bassza meg! :D Miért is ne lenne jó? Így is teltházasak a nagyobb Hollywood-i produkciók. Ez a lényeg, nem? Hollywood nem minőségi szórakozást akar kínálni, hanem pénzt keresni.
Minden kiváló eredeti film nyitott kérdéseket hagy a nézőben, melyekre a Zember természetesen kíváncsi. Szeretné ismerni a válaszokat. És minden valamirevaló reboot van olyan ostoba, hogy ezt a meggondolatlan nézői elvárást kielégítse. Nem kell! Mert amint megkapjuk, oda a varázs és ezzel mi is tisztában vagyunk, amikor már késő. Megtudtuk, amit tudni akartunk és nem érzünk semmi olyat, amit elképzeltünk, hogy majd érezni fogunk.
Nem tudtak már jobbat kitalálni, így elhatározták, hogy megmutatják nekünk a Skynet legendás "időkimozdító szerkezetét", mellyel terminatorokat küld vissza a múltba, hogy főhőseinkkel kergetőzzenek. Értelmetlenül. Ugyanis, ha én, mint Skynet vesztésre állok a háborúban és visszaküldök egy terminatort 1984-be, hogy likvidálja az emberek ikonikus vezetőjének anyját és sikerrel jár, akkor a történelem másképp alakul, vagyis az új idővonalon okafogyottá válik a terminator visszaküldése, így viszont Sarah Connor megszülheti az emberiség megmentőjét, vagyis ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. (Bár, ha jól meggondolom, ez szinte semmi ahhoz képest, ami a Kocka 3-ban történt. )
A Genisys ugyanúgy indít, mint az 1984-es eredeti film, de hamar váratlan fordulatok egész sorát zúdítja ránk a rendező. Szerintem a kevesebb néha több elvét alkalmazva jobb eredményt ért volna el.
Megjelenik a "múltban" John Connor is, mint terminatorrá alakított ember, aki ezentúl a Skynet-nek dolgozik, mert telenyomták a testét nanorobotokkal, amitől inkább gép már, mint élőlény.
Én bedobtam volna egy olyan csavart, hogy az igazi John Connor már a háború elején meghalt és a helyét átvette ez a szuper-terminator. Minden, ami 2029-ig történt, minden emberi-katonai siker a Skynet terveibe illett, hogy valami sokkal nagyobb célt szolgáljon és majd lesz belőle valami. Hogy mi, azon még törhetném a fejem. Pillanatnyilag csak ennyire futotta. :-)
Te jó ég és ebből trilógiát terveznek... Csak a pénz számít. Persze van, aki dicsérte. Egy másik blogban meg egyenesen az Asylum stúdió förmedvényeihez hasonlítják.
Tény, hogy megfelelő anyagi háttérrel az Asylum is hozná ezt a színvonalat.
Pozitívumok:
- Emilia Clarke jól mutat Sarah Connor-ként is :-)
- Látványos, ez tagadhatatlan
- ööö most hirtelen nem jut eszembe több :D
Negatívumok:
- Hitvány forgatókönyv
- Ostoba poénok, amikre semmi szükség nem lenne
- Logikai bukfencek (Pl. a film elején, a Skynet T-101-es modellnek nevezi az Arnold terminatort, de egy későbbi jelenetben már ő magát T-800-nak.)
- Erőltetett fordulatok, amik nemhogy nem adnak hozzá a filmhez, de inkább elvesznek belőle. Mintha a Suzuki gyár lusta lenne új Swift-et tervezni és most is a 20 évvel ezelőtti kasznit próbálnák néhány szánalmas, utólag felcsavarozott műanyagelemmel és más színű üléshuzattal új modellként eladni.
Lánykori nevén Computer Generated Imagery ugyanis díszletből főhőssé lépett elő. A forgatókönyv B-filmeket idéz, de úgy tűnik, nincs is ezzel baj. A tömegnézőnek kiválóan megfelel a széles vásznon, 3D-ben elé táruló CGI-orgia, az öklendetes poénok (Mi keresnivalója van egy apokaliptikus történetben bármiféle poénnak???). A Terminator-ban is folytatódni látszik az a rémisztő tendencia, miszerint a fokozhatatlannak hitt robbanások, csatajelenetek, zúzások igenis felülmúlhatók még nagyobb robbanások, csatajelenetek és zúzások bemutatásával, hiszen az informatika fejlődik, a számítógép memóriák növekszenek. A kreativitás pedig legalább ilyen ütemben evolválódik. Visszafelé. Ennyire alacsony már az ingerküszöb? A filmezés nem szólna többről, mint beülni a hűvös vetítőterembe és a "jóárasított" popcorn-t cukrozott üdítővel leküldeni, miközben a szemünk vizuális sorozatorgazmus kíséretében próbálja feldolgozni a vásznon garázdálkodó még nagyobb Godzillát vagy még nagyobb földrengést?
A látvány egy eszköz a rendező kezében. Csak illusztráció a forgatókönyvíró elképzeléséhez. Jó esetben. De hol van itt jó eset? Minden csak és kizárólag a látványról szól, nem veszik a fáradtságot, hogy kidolgozzák a történetet, a karaktereket, a jeleneteket. Teletunkolják X ezer terabyte-nyi effekttel, oszt jónapot! Jó lesz az a nézőnek, bassza meg! :D Miért is ne lenne jó? Így is teltházasak a nagyobb Hollywood-i produkciók. Ez a lényeg, nem? Hollywood nem minőségi szórakozást akar kínálni, hanem pénzt keresni.
Minden kiváló eredeti film nyitott kérdéseket hagy a nézőben, melyekre a Zember természetesen kíváncsi. Szeretné ismerni a válaszokat. És minden valamirevaló reboot van olyan ostoba, hogy ezt a meggondolatlan nézői elvárást kielégítse. Nem kell! Mert amint megkapjuk, oda a varázs és ezzel mi is tisztában vagyunk, amikor már késő. Megtudtuk, amit tudni akartunk és nem érzünk semmi olyat, amit elképzeltünk, hogy majd érezni fogunk.
Nem tudtak már jobbat kitalálni, így elhatározták, hogy megmutatják nekünk a Skynet legendás "időkimozdító szerkezetét", mellyel terminatorokat küld vissza a múltba, hogy főhőseinkkel kergetőzzenek. Értelmetlenül. Ugyanis, ha én, mint Skynet vesztésre állok a háborúban és visszaküldök egy terminatort 1984-be, hogy likvidálja az emberek ikonikus vezetőjének anyját és sikerrel jár, akkor a történelem másképp alakul, vagyis az új idővonalon okafogyottá válik a terminator visszaküldése, így viszont Sarah Connor megszülheti az emberiség megmentőjét, vagyis ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. (Bár, ha jól meggondolom, ez szinte semmi ahhoz képest, ami a Kocka 3-ban történt. )
A Genisys ugyanúgy indít, mint az 1984-es eredeti film, de hamar váratlan fordulatok egész sorát zúdítja ránk a rendező. Szerintem a kevesebb néha több elvét alkalmazva jobb eredményt ért volna el.
Megjelenik a "múltban" John Connor is, mint terminatorrá alakított ember, aki ezentúl a Skynet-nek dolgozik, mert telenyomták a testét nanorobotokkal, amitől inkább gép már, mint élőlény.
Én bedobtam volna egy olyan csavart, hogy az igazi John Connor már a háború elején meghalt és a helyét átvette ez a szuper-terminator. Minden, ami 2029-ig történt, minden emberi-katonai siker a Skynet terveibe illett, hogy valami sokkal nagyobb célt szolgáljon és majd lesz belőle valami. Hogy mi, azon még törhetném a fejem. Pillanatnyilag csak ennyire futotta. :-)
Te jó ég és ebből trilógiát terveznek... Csak a pénz számít. Persze van, aki dicsérte. Egy másik blogban meg egyenesen az Asylum stúdió förmedvényeihez hasonlítják.
Tény, hogy megfelelő anyagi háttérrel az Asylum is hozná ezt a színvonalat.
Pozitívumok:
- Emilia Clarke jól mutat Sarah Connor-ként is :-)
- Látványos, ez tagadhatatlan
- ööö most hirtelen nem jut eszembe több :D
Negatívumok:
- Hitvány forgatókönyv
- Ostoba poénok, amikre semmi szükség nem lenne
- Logikai bukfencek (Pl. a film elején, a Skynet T-101-es modellnek nevezi az Arnold terminatort, de egy későbbi jelenetben már ő magát T-800-nak.)
- Erőltetett fordulatok, amik nemhogy nem adnak hozzá a filmhez, de inkább elvesznek belőle. Mintha a Suzuki gyár lusta lenne új Swift-et tervezni és most is a 20 évvel ezelőtti kasznit próbálnák néhány szánalmas, utólag felcsavarozott műanyagelemmel és más színű üléshuzattal új modellként eladni.
2015. június 26., péntek
A kép (2. rész)
Nos, mivel nyakig ülök a munkában, ismét az előre betárazott irományokból osztok meg egyet. :P
Elfoglaltam helyem a Földre tartó menetrend szerinti járaton. Az utasülések 3x2 sorban voltak. A kényelemre nem sokat adtak, mivel a térgörbületi hajtómű feltalálása óta a közelebbi naprendszerekbe néhány óra alatt el lehetett jutni. Hátradöntöttem az ülésem és alváshoz készülődtem. Jól tudtam, hogy ez aligha fog menni, hiszen még mindig azon a szőkén járt az agyam. Valahányszor becsuktam a szemem, komoly erőfeszítésembe került, hogy ne pattanjon fel újra a szemhéjam. Végül sikerült egy kényelmesnek mondható pozíciót felvennem, a kalapom az arcomba húztam, hogy ne zavarjanak az utasfedélzet fényei. A Zűrhajó létfenntartó berendezéseinek tompa, monoton zúgása segítségemre volt. Épp kezdtem elmerülni gondolataimban, mikor valaki zörögni kezdett mellettem. Nem néztem fel, ahhoz most túlságosan lusta voltam. De a hangok alapján valaki épp a kézipoggyászt helyezte el az ülés fölötti tárolórekeszben.
-Elnézést uram, szabad még ez a hely? -kérdezte egy női hang
Először nem is vettem róla tudomást, de egy kéz megragadta a vállam és rázni kezdte, miközben megismételte az előbbi kérdést. Válaszolni ugyan már nem volt időm, mert ugyanazzal a mozdulattal le is huppant a mellettem lévő ülésre. Lusta voltam kinézni a kalapom alól.
-Igen. -feleltem egykedvűen
-Köszönöm, tudja a Földre utazom. -kezdte rá a nő, mintha legalábbis kérdezték volna tőle. Nem volt kedvem beszélgetni, így nem is reagáltam rá. Hátha magától csendben marad. Jobb is nem provokálni. Ha válaszolok, még vérszemet kap, akkor aztán egész úton be nem áll a szája. Nyugalomra vágytam.
-De tudja, mit? Inkább csendben maradok. -nocsak, egy gondolatolvasó. Örvendeztem magamban.
Néhány másodpercig matatott a holmijában, aztán újra megszólalt.
-Ne haragudjon, hogy megint zavarom, de nincs véletlenül tüze? Felszállás előtt szeretek rágyújtani.
Csak nem úszom meg, gondoltam. Jobb kezemmel előkotortam a nadrágom zsebéből egy öngyújtót, a ballal pedig néhány centire felemeltem kalapom, hogy láthassam.
-Köszönöm és sajnálom, ha felébresztettem. -mondta miközben meggyújtotta vékony szálú cigarettáját. Mióta feltalálták a szag nélküli cigarettát, újra lehet dohányozni zárt helyeken.
Csak ekkor vettem észre, hogy ez a nő ugyanaz a nő, akivel a kolónián randiztam. Hosszasan bámultam, de számomra érthetetlen módon ő nem ismert fel. Kiegyenesedtem az ülésen és gyanakodva néztem körbe, hogy hol a kandi kamera. Semmi kétség, hogy valamilyen átverős tv show áldozatává váltam.
-Maga??? -nyögtem ki végül
A nő egy pillanatra meglepettnek tűnt.
-Igen, én. -jelentette ki a legnagyobb természetességgel.
-De odalent, a kolónián... Miért hagyott ott egy szó nélkül? -vontam kérdőre
-Dolgom volt. Sajnálom, ha ezzel megbántottam. -mentegetőzött. Arcán nyoma sem volt valódi megbánásnak. Nekem inkább úgy tűnt, rutinból mondja.
-Jó napot! Kérnek egy szendvicset, üdítőt, kávét? -egy stewardess állt meg mellettem. A maga előtt tolt zsúrkocsin halomban álltak a lefóliázott, méregdrága sonkás zsömlék, dobozos gyümölcslevek. Egy ideig fel sem fogtam. Az agyam még a szőke nőn kattogott, szemem a kínált portékákon.
-Egy kis kávét legyen szíves! -mondtam végül. Ujjam a fizető terminál szkennerére nyomtam, ezzel a tranzakció megtörtént. A számlámon 15 fillérrel kevesebb. A gazdasági fellendülés óta sokat erősödött a forint. :D
-Ilyenkor nagyon utál? -kérdezte a mellettem ülő szőke nő
-Milyenkor? -kérdeztem vissza
-Amikor így váratlanul eltűnök.
Belekortyoltam a kávéba. Minőségi, igazán finom. Ránéztem a nőre, s közben meggyújtottam egy cigit. A nő olyan arcot vágott, mint egy csínytevésen ért gyermek. Afféle szánom-bánom tekintet volt a szemében.
-Nos, ami azt illeti... Miért csinálja ezt? -igen, haragudtam rá és legszívesebben jól leteremtettem volna, amiért úgy faképnél hagyott. De mégsem tettem. Nem találok rá magyarázatot. Utálni akartam, ehelyett valami furcsa vonzódást éreztem. Tisztában voltam azzal, hogy nem érdemli meg.
Nyilvánvaló, hogy csak játszik velem.
-Jaj... de hiszen már mondtam. Dolgom volt. -mondta magyarázkodva, miközben fejét a túloldali falkivetítők irányába fordította. A Zűrhajón nem voltak ablakok. Semmi értelme nem lenne, hiszen odakint többnyire csak a fekete űr látszana. Ehelyett olyan kivetítőket szereltek fel sorban, amikhez minden utasülésnél volt egy szemüveg. Aki ezt viselte, az úgy látta, mintha ott ablakok lennének és néhány sablonból lehetett választani, milyen elsuhanó tájat akar látni az ember utazás közben.
-Igen, ezt már mondta. Tudja kedves, ez ööö, hogy is mondjam... Legalább elköszönhetne, ha ilyen sürgősen távoznia kell. -ezzel aztán jól bekeményítettem, gondoltam ironikusan. Nem értettem, mi az a gát, amit képtelen vagyok átlépni, hogy ezt a galád nőt jól kioszthassam. Más esetekben ez nem jelent problémát. Jól beolvasok az illetőnek, aztán elküldöm a francba. De vele nem tudtam ezt megtenni. Olyan ez, mint valami kellemetlen álom, ahol az ember nem mindig képes arra, amire éber állapotában.
Jaj uram, ne haragudjon! Hozok rögtön tisztítót. -ez a stewardess szava volt. Sikerült egy ketchupos valamit a nadrágomra freccsentenie.
-Remek... -morogtam, ahogy a térdemen éktelenkedő vörös trutyit vizsgálgattam.
-Szóval mi volt az a fontos dolog, ami miatt... -folytattam a szőke nő felé fordulva, de már nem ült mellettem. Oké, biztosan kiment a mosdóba. Gondoltam.
Teltek a percek, órák, még nem jött vissza. Megelégeltem és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felpattantam az ülésről és a tárolórekeszhez léptem. Kinyitottam az ajtaját, de üres volt. A nő eltűnt és a kézipoggyásza is eltűnt. Ismét egy szó nélkül.
Elfoglaltam helyem a Földre tartó menetrend szerinti járaton. Az utasülések 3x2 sorban voltak. A kényelemre nem sokat adtak, mivel a térgörbületi hajtómű feltalálása óta a közelebbi naprendszerekbe néhány óra alatt el lehetett jutni. Hátradöntöttem az ülésem és alváshoz készülődtem. Jól tudtam, hogy ez aligha fog menni, hiszen még mindig azon a szőkén járt az agyam. Valahányszor becsuktam a szemem, komoly erőfeszítésembe került, hogy ne pattanjon fel újra a szemhéjam. Végül sikerült egy kényelmesnek mondható pozíciót felvennem, a kalapom az arcomba húztam, hogy ne zavarjanak az utasfedélzet fényei. A Zűrhajó létfenntartó berendezéseinek tompa, monoton zúgása segítségemre volt. Épp kezdtem elmerülni gondolataimban, mikor valaki zörögni kezdett mellettem. Nem néztem fel, ahhoz most túlságosan lusta voltam. De a hangok alapján valaki épp a kézipoggyászt helyezte el az ülés fölötti tárolórekeszben.
-Elnézést uram, szabad még ez a hely? -kérdezte egy női hang
Először nem is vettem róla tudomást, de egy kéz megragadta a vállam és rázni kezdte, miközben megismételte az előbbi kérdést. Válaszolni ugyan már nem volt időm, mert ugyanazzal a mozdulattal le is huppant a mellettem lévő ülésre. Lusta voltam kinézni a kalapom alól.
-Igen. -feleltem egykedvűen
-Köszönöm, tudja a Földre utazom. -kezdte rá a nő, mintha legalábbis kérdezték volna tőle. Nem volt kedvem beszélgetni, így nem is reagáltam rá. Hátha magától csendben marad. Jobb is nem provokálni. Ha válaszolok, még vérszemet kap, akkor aztán egész úton be nem áll a szája. Nyugalomra vágytam.
-De tudja, mit? Inkább csendben maradok. -nocsak, egy gondolatolvasó. Örvendeztem magamban.
Néhány másodpercig matatott a holmijában, aztán újra megszólalt.
-Ne haragudjon, hogy megint zavarom, de nincs véletlenül tüze? Felszállás előtt szeretek rágyújtani.
Csak nem úszom meg, gondoltam. Jobb kezemmel előkotortam a nadrágom zsebéből egy öngyújtót, a ballal pedig néhány centire felemeltem kalapom, hogy láthassam.
-Köszönöm és sajnálom, ha felébresztettem. -mondta miközben meggyújtotta vékony szálú cigarettáját. Mióta feltalálták a szag nélküli cigarettát, újra lehet dohányozni zárt helyeken.
Csak ekkor vettem észre, hogy ez a nő ugyanaz a nő, akivel a kolónián randiztam. Hosszasan bámultam, de számomra érthetetlen módon ő nem ismert fel. Kiegyenesedtem az ülésen és gyanakodva néztem körbe, hogy hol a kandi kamera. Semmi kétség, hogy valamilyen átverős tv show áldozatává váltam.
-Maga??? -nyögtem ki végül
A nő egy pillanatra meglepettnek tűnt.
-Igen, én. -jelentette ki a legnagyobb természetességgel.
-De odalent, a kolónián... Miért hagyott ott egy szó nélkül? -vontam kérdőre
-Dolgom volt. Sajnálom, ha ezzel megbántottam. -mentegetőzött. Arcán nyoma sem volt valódi megbánásnak. Nekem inkább úgy tűnt, rutinból mondja.
-Jó napot! Kérnek egy szendvicset, üdítőt, kávét? -egy stewardess állt meg mellettem. A maga előtt tolt zsúrkocsin halomban álltak a lefóliázott, méregdrága sonkás zsömlék, dobozos gyümölcslevek. Egy ideig fel sem fogtam. Az agyam még a szőke nőn kattogott, szemem a kínált portékákon.
-Egy kis kávét legyen szíves! -mondtam végül. Ujjam a fizető terminál szkennerére nyomtam, ezzel a tranzakció megtörtént. A számlámon 15 fillérrel kevesebb. A gazdasági fellendülés óta sokat erősödött a forint. :D
-Ilyenkor nagyon utál? -kérdezte a mellettem ülő szőke nő
-Milyenkor? -kérdeztem vissza
-Amikor így váratlanul eltűnök.
Belekortyoltam a kávéba. Minőségi, igazán finom. Ránéztem a nőre, s közben meggyújtottam egy cigit. A nő olyan arcot vágott, mint egy csínytevésen ért gyermek. Afféle szánom-bánom tekintet volt a szemében.
-Nos, ami azt illeti... Miért csinálja ezt? -igen, haragudtam rá és legszívesebben jól leteremtettem volna, amiért úgy faképnél hagyott. De mégsem tettem. Nem találok rá magyarázatot. Utálni akartam, ehelyett valami furcsa vonzódást éreztem. Tisztában voltam azzal, hogy nem érdemli meg.
Nyilvánvaló, hogy csak játszik velem.
-Jaj... de hiszen már mondtam. Dolgom volt. -mondta magyarázkodva, miközben fejét a túloldali falkivetítők irányába fordította. A Zűrhajón nem voltak ablakok. Semmi értelme nem lenne, hiszen odakint többnyire csak a fekete űr látszana. Ehelyett olyan kivetítőket szereltek fel sorban, amikhez minden utasülésnél volt egy szemüveg. Aki ezt viselte, az úgy látta, mintha ott ablakok lennének és néhány sablonból lehetett választani, milyen elsuhanó tájat akar látni az ember utazás közben.
-Igen, ezt már mondta. Tudja kedves, ez ööö, hogy is mondjam... Legalább elköszönhetne, ha ilyen sürgősen távoznia kell. -ezzel aztán jól bekeményítettem, gondoltam ironikusan. Nem értettem, mi az a gát, amit képtelen vagyok átlépni, hogy ezt a galád nőt jól kioszthassam. Más esetekben ez nem jelent problémát. Jól beolvasok az illetőnek, aztán elküldöm a francba. De vele nem tudtam ezt megtenni. Olyan ez, mint valami kellemetlen álom, ahol az ember nem mindig képes arra, amire éber állapotában.
Jaj uram, ne haragudjon! Hozok rögtön tisztítót. -ez a stewardess szava volt. Sikerült egy ketchupos valamit a nadrágomra freccsentenie.
-Remek... -morogtam, ahogy a térdemen éktelenkedő vörös trutyit vizsgálgattam.
-Szóval mi volt az a fontos dolog, ami miatt... -folytattam a szőke nő felé fordulva, de már nem ült mellettem. Oké, biztosan kiment a mosdóba. Gondoltam.
Teltek a percek, órák, még nem jött vissza. Megelégeltem és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felpattantam az ülésről és a tárolórekeszhez léptem. Kinyitottam az ajtaját, de üres volt. A nő eltűnt és a kézipoggyásza is eltűnt. Ismét egy szó nélkül.
2015. június 17., szerda
Képzeld el...
..., hogy egy nap felébredsz egy számodra teljesen idegen környezetben, ahol idegen lények figyelik minden mozdulatod. 
Felteszed a kérdést:
-Hogy kerültem ide?
A válasz tökéletes magyar kiejtéssel érkezik: -Sehogy. Mindig is itt voltál. Egész eddigi létezésed alatt.
-De tegnap este még a saját ágyamba feküdtem le!
-Pontosan 45 másodperce létezel.
-???
-Most keltél életre.
-Több évtizednyi emlékem van!
-Programozott emlékek. Te egy kísérlet vagy.
-Úgy értik, egy emberi klón vagyok?
-Nem. Nincs olyan, hogy emberi faj. Te vagy fajtád egyetlen példánya. Minden, amit tudni vélsz múltadról, a fajodról, csupán programozott tudás. Az egész fikció. A Föld sem létezik. Vagy, ha mégis van ilyen nevű bolygó valahol az univerzum egy távoli pontján, az biztosan nem olyan, amilyennek mi megálmodtuk.
-??? Oké. Ez elég meredek. Nem igaz. Szerintem maguk elraboltak álmomban és a kísérlet arról szól, hogy hogyan reagálok erre a mesére.
-Az történik, amit megjósoltunk. -jegyezte meg rezzenéstelen arccal az egyik idegen, miközben a többiek felé fordult.
-Egyetértek. Az intelligenciájának megfelelően reagál.
-Nem tudja feldolgozni a valóságot, a számításoknak megfelelően elkeseredetten kapaszkodik programozott emlékeibe és egyedül azt fogadja el valóságnak. Kérdés, hogy idővel képes lesz-e megérteni, hogy valójában mi ő? -szólt egy harmadik alak.
-Hé! Én is itt vagyok és rohadtul nem tetszik, hogy úgy beszélnek rólam, mint valami kísérleti patkányról!!!
-Patkány? -érdeklődött az egyik idegen a többiekre nézve.
-Egy fiktív élőlény a programból. -világosította fel egy másik.
...
folyt. köv. Vagy nem. :D
Felteszed a kérdést:
-Hogy kerültem ide?
A válasz tökéletes magyar kiejtéssel érkezik: -Sehogy. Mindig is itt voltál. Egész eddigi létezésed alatt.
-De tegnap este még a saját ágyamba feküdtem le!
-Pontosan 45 másodperce létezel.
-???
-Most keltél életre.
-Több évtizednyi emlékem van!
-Programozott emlékek. Te egy kísérlet vagy.
-Úgy értik, egy emberi klón vagyok?
-Nem. Nincs olyan, hogy emberi faj. Te vagy fajtád egyetlen példánya. Minden, amit tudni vélsz múltadról, a fajodról, csupán programozott tudás. Az egész fikció. A Föld sem létezik. Vagy, ha mégis van ilyen nevű bolygó valahol az univerzum egy távoli pontján, az biztosan nem olyan, amilyennek mi megálmodtuk.
-??? Oké. Ez elég meredek. Nem igaz. Szerintem maguk elraboltak álmomban és a kísérlet arról szól, hogy hogyan reagálok erre a mesére.
-Az történik, amit megjósoltunk. -jegyezte meg rezzenéstelen arccal az egyik idegen, miközben a többiek felé fordult.
-Egyetértek. Az intelligenciájának megfelelően reagál.
-Nem tudja feldolgozni a valóságot, a számításoknak megfelelően elkeseredetten kapaszkodik programozott emlékeibe és egyedül azt fogadja el valóságnak. Kérdés, hogy idővel képes lesz-e megérteni, hogy valójában mi ő? -szólt egy harmadik alak.
-Hé! Én is itt vagyok és rohadtul nem tetszik, hogy úgy beszélnek rólam, mint valami kísérleti patkányról!!!
-Patkány? -érdeklődött az egyik idegen a többiekre nézve.
-Egy fiktív élőlény a programból. -világosította fel egy másik.
...
folyt. köv. Vagy nem. :D
2015. június 14., vasárnap
Sławomir Mrożek: Zuhanás közben
"Kezdetben egészen kótyagos voltam, és nem is tudtam, hogy zuhanok.
Megzavarodott érzékeim egymásnak ütköztek, mint macskák a zsákban. Nem
tudván, hogy zuhanok, nem féltem a zuhanástól. Csak émelyített a
zűrzavar. Aztán hozzászoktam. A megszokás unalmat szült. Unalmamban az
unalom okát kerestem, és megállapítottam, hogy azért unatkozom, mert hozzászoktam. De mihez szoktam hozzá?
A zűrzavarhoz, természetesen. De mitől van zűrzavar? Rájöttem, hogy saját súlypontom körül forgok, vagyis bukfencezem. Miért? Nem tudom meg, amíg abba nem hagyom a bukfencezést. Végtagjaimmal manőverezve végre sikerült függőleges helyzetbe kerülnöm. Vagyis olyanba, hogy a sziklapárkányokon növő mohák, zuzmók és csenevész bokrok a lábam felől érkezve húztak el mellettem, s a fejem fölött tűntek el. Csak ekkor értettem meg, hogy zuhanok, és elkezdtem félni.
Persze nem annyira magától az eséstől féltem, inkább a következményeitől. A zuhanás, noha önmagában ártalmatlan, nem tarthat örökké. De már jó ideje féltem, s a vég nem következett be. Megszoktam hát a félelmet is, legalább annyira, hogy helyzetemet megvizsgálhassam.
Egy fal mentén zuhantam, mindenütt végtelen tér volt. A falból helyenként párkányok és szirtek ugrottak ki. Eszembe jutott, hogy felhasználhatnám a fal kiugróit, megragadnék egy sziklafokot, fát, vagy akár fűcsomót, megkapaszkodnék valamiben, hogy ne zuhanjak tovább. Vizsgálódva néztem lefelé, és vártam az alkalomra. Feltűnt egy borókabokor. Kinyújtottam a kezem, s amikor melléje értem, megragadtam. Nagyot reccsent, és lám, repülök tovább, két kezemben a borókabokor, mintha látogatóba készülnék, ilyen képtelen csokrot szorongatva.
Elengedtem hát, repüljön csak egyedül, ha már nem vehettem hasznát. Talán jobb alkalom is adódik. Amott egy elég nagy fácska, szemre sokkal szilárdabb a borókabokornál. Ismét szétterpesztem ujjaimat, és amint melléje érek, elkapom. Égszakadás, földindulás, megint repülök, de ezúttal álmélkodva veszem észre, hogy négy kezem van, mind a négy markolja görcsösen a letörött ágat. De nem, csak kettő az enyém, a másik kettő egy illetőé, aki - míg én lefelé néztem - észrevétlenül mellém ért odafentről, és ugyanakkor ragadta meg a fácskát, amikor én. Kövérebb lévén, súlyosabb nálam, gyorsabban repült. (Az űrben minden test egyforma sebességgel esik, de úgy látszik, nem az űrben estünk, vagy mit tudom én.) Utolért, és most együtt repülünk, szemtől szembe, bámuljuk egymást közvetlen közelről. Közöttünk az ág, amelyet együttes erővel tartunk. Végül ő levette róla egyik kezét, s udvariasan kalapot emelt.
- X. Y. - mutatkozott be. (A fene jegyzi meg.) Biccentettem, de korántsem öntött el baráti érzés iránta. Miatta zuhanok tovább, mert a fácska kettőnk súlyát nem bírta el. Ha ő nem jön... akkor. Ha magam lehetnék... most. Hiszen most még gyorsabban esem, mint addig, meg a kettőnk súlykülönbsége is terhel. Mégsem engedtem el az ágat, bár így egyszerűen megszabadulhattam volna tőle.
- Maga is zuhan? - érdeklődött együgyűen. Szemlátomást extrovertált, piknikus alkat.
- Ühüm...
- Akkor együtt fogunk zuhanni - örvendezett, mintha bizony lenne rá oka.
Miért ilyen biztos benne? Nem gondol arra, hogy bármikor elengedhetem a fát? De még mindig haboztam. Hátha igaza van, hogy kedélyesebb társaságban zuhanni? Kettesben, sőt talán hármasban, mert az ágon egy kis zöld bogár mászott.
- Kiszakadt - mondtam szemrehányóan. Legalább ne higgye, hogy el vagyok ragadtatva, amiért tovább zuhanhatok, az ő hibájából. Legalább érezze, hogy ő a ludas.
- A fára gondol? - nevetett. - Nem az első és nem is az utolsó. Elkaptam én már egypárat, de mindig így jártam. Rá se rántson.
Rá se rántsak! Mintha a kávéházi asztalnál üldögélnénk! Ostoba ez vagy pimasz?
- Nicsak, oda nézzen!
Szemével és fejével intett, hogy nézzek hátra. Vagy háromszáz méterre tőlünk egy csíptetős, idősebb úr repült lefelé, tisztes egyetemi tanárnak látszott. Egy zergét tartott átölelve, mely vadul rúgkapált, szarvával pedig a levegőt döfködte. Nyilván belekapaszkodott röptében, mint mi a fába, és most együtt zuhannak tovább, de valami esztelen remény visszatartja attól, hogy elengedje kapálózó foglyát.
- Tehát nem vagyunk egyedül?
Válaszul fél kézzel elengedte az ágat, és nagy félkört írt le. Pillantásommal követtem a mozdulatát.
Csak most vettem észre, hogy a tér tele van hulló alakokkal. Eddig annyira elfoglalt a saját sorsom, meg a fal figyelése, hogy nem is néztem oldalt és hátra, az ürességbe.
Néhányan bukfenceztek, mint korábban én is, mások fejjel lefelé zuhantak, vagy fejjel felfelé, ahogyan én most. Voltak olyanok is, akik vízszintes helyzetben estek, mintha láthatatlan heverőn feküdnének. Általában a zuhanás két módját lehetett megkülönböztetni: egyesek kapaszkodtak valamibe, mások lemondtak a kapaszkodásról, és szabadon estek. Az utóbbiak voltak kevesebben.
E kisebbségben akadtak olyanok, akik arszlános eleganciával zuhantak. Látszott, hogy sokat adnak a stílusra. Lábak egymás mellett, kezek könnyedén csípőre téve, büszke fejtartás, hetyke tekintet. Mások meg csak úgy potyogtak, hadonászva, vagy egyszerűen elhagyva magukat, mint laza testrészek halmaza.
Egy fiatalember húzott el mellettünk. Kezében havasi gyopárt tartott. Belekapaszkodott, bár aligha remélte, hogy az megtartja.
- Széplélek - kacsintott rám cinkosan útitársam, amannak pedig odakiáltott: - Ó, de gyönyörű!
Még tapsolni is készült, de észbe kapott. Ő sem akarta elengedni az ágat. Ragaszkodott hozzá, mint a professzor a zergéjéhez.
Koros hölgy szállt el mellettünk, gyökerestül kitépett füveket szorongatott. Nyilván beléjük kapaszkodott valamikor. Valamikor régen, mert a füvek elhervadtak, elszáradtak, de úgy dédelgette őket, mintha friss virágok volnának. Azonkívül mindenféle gallyat, kórót aggatott magára, szatyrában pedig kavicsokat tartott.
- Emlékek - magyarázta útitársam. A hölgynek gavallérosan köszönt.
- Ismeri?
- Nem, de sajnálom.
Abbahagytam a nézelődést, mert viszketett a kezem. A bogár rám mászott az ágról, és sétára indult a kezem fején. Ráfújtam, erre megállt, mozdulatlanná dermedt, és láthatatlan, szőrös lábaival erősen belém kapaszkodott. Úgy tett, mintha nem létezne. Megint le akartam fújni, de útitársam visszatartott.
- Hagyja, mit árt magának!
- Viszket.
Békén hagytam a bogarat. Várt egy ideig, aztán továbbsétált.
Társamat új színben tüntette fel ez a kimondatlan célzás. Tehát mégis tisztában van helyzetünk tragikomikumával - amennyiben a zuhanást helyzetnek nevezhetjük -, nem olyan bárgyú optimista, mint hittem. Komolyan beszélhetek vele.
- Soká tart még? - kezdtem, szintén a célzásnál maradva.
- Honnan tudhatnám? Először meg kellene tennem az egész utat lefelé, aztán meg visszafelé, hogy valamilyen fogalmam legyen róla.
- Visszafelé... Látott már valakit visszajönni?
- Nem láttam.
Ebben a pillanatban erős fájdalmat éreztem derekam táján. Rögtön hátranéztem, és még éppen láthattam a puffadt, kövér, eltorzult arcot és a szitkokat kiabáló, tátott szájat. Meg a távolódó lábat, amely belém rúgott.
- Miért?! - És visszaordítottam, bár a támadó már nem hallhatott.
- Még kérdezi? A zuhanásért.
- De hát nem az én hibám, hogy ő zuhan!
- Persze, hogy nem a magáé, sem az enyém, sem senkié. De ő mindenkin bosszút áll. Az ilyen azt rúgja, aki elébe kerül. És ha nem éri el, akkor legalább leköpi. Nagyon fáj?
- Nagyon.
- Akkor legalább nem viszket. - (Csakugyan, ehhez a fájdalomhoz képest a viszketés semmiség volt.) - Van nálam köhögéscsillapító tabletta, nem kér?
- Hiszen nem köhögök.
- Mindegy, csak az a lényeg, hogy bevegyen valamit. Meglátja, hogy használ.
Bevettem, és valóban használt. Útitársam tapasztalt ember.
Szerencsére nem mindenki viselkedett úgy, mint az a briganti. Az egyik úgy zuhant, mint a többiek, de folyton az óráját nézte, és azt kiabálta:
- Sietek, rohanok!
- Hová siet annyira? - kérdeztem csodálkozva.
- Felfelé!
- Hogyhogy felfelé, hiszen...
- Psszt... - hallgattatott el útitársam. - Hagyja rá.
- Repülök felfelé! Halleluja! - kiáltott amaz, és nyílsebesen zuhant lefelé.
Csak egyszer találkoztam olyannal, akinek a zuhanása irigységet keltett. Azt hiszem, ha én magam is nem potyogtam volna, és meglátom ezeket a zuhanókat, elragadtatásomban rögtön utánuk ugrom. Azért mondom, hogy "utánuk", mert ketten voltak. Nagyon fiatal mind a kettő, összeölelkezve zuhantak, és egymás szemébe néztek. Valószínűleg olyasmit láttak ott, amit rajtuk kívül nem látott senki. Ügyet sem vetettek a környezetükre, talán nem is tudták, hogy zuhannak, de ha tudták is, teljesen közömbös volt nekik.
Társam szintén felfigyelt rájuk, de hallgatott, ahogyan én is, mert valamiféle szégyen és bosszúság vett erőt rajtunk. Kerülni igyekeztünk egymás tekintetét, és haragudtunk egymásra. Én nehezteltem rá, hogy ő az, ő pedig énrám, hogy én vagyok.
De mindez semmi volt ahhoz a kalandhoz képest, amely ezután várt ránk. Éppen nem néztem semerre, mert a bogarat figyeltem, amely ide-oda mászott, végül bal kezem kisujjának hegyére telepedett, ott egy kicsit téblábolt, majd hirtelen széttárta apró szárnyacskáit.
- Oda nézzen! - kiáltottam. - Nem kellene kitépni?
Társam elsápadt, de nem a javaslatom miatt. Másfelé nézett, a lába alá.
- Ott, ott.... - dadogta, s képtelen volt többet kinyögni.
Én is lenéztem, és rögtön megfeledkeztem a bogárról.
Mivel megszoktam, hogy ki-ki magában zuhan, először meg sem értettem, hogy az a sötét, szürkés tömeg emberekből áll. Ők is estek, de hogyan! Zárt gömböt alkottak, az átmérője lehetett vagy egy kilométer, és úgy akaszkodtak össze, hogy egyikük sem fordult arccal kifelé, hanem mindegyikük befelé nézett. Nem látszott egyetlen arc sem, csak kidomborodó hátak és fenekek. Egymásba ékelve, sajtolva, gyömöszölve, szabályos, gömbalakzatot alkottak. Afféle kis bolygót. A gömb erős szagot árasztott.
- Nagyszerű! - kiáltottam, mert lenyűgözött a gigászi látvány.
- Megőrült? Hiszen egyenesen feléjük repülünk. Tenni kell valamit, különben végünk!
- Miért? Messziről szépen fest.
- Messziről, de nem közelről. És egyre közelebb jön!
Csakugyan, a gömb közeledett, felszínének görbéje szemlátomást laposodott, már horizontot alkotott, igaz, még íveset. Már nem is gömböt láttam, csak egy óriási domborulatot, s tompa moraj hallatszott belőle.
- Gombolja ki, gyorsan!
- Mit gomboljak ki?
- A zakóját!
Nem gondolkoztam a különös parancson, hanem követtem példáját. Ő a kabátját gombolta ki, én a zakómat. A kabát szétterült, mint egy ejtőernyő, a zakóm is, de ez nem volt olyan hatásos, mint a nagykabát. Kicsit lelassultunk, de hamarosan megint a régi sebességre gyorsultunk fel.
- Hiába! Ez a nyavalya vonz minket!
Valóban, a gömb tömege, az ismert fizikai törvénynek megfelelően, gravitációs mezőt hozott létre. Már úgy látszott, nincs menekvés, mindenképpen ott kötünk ki a morajló, fortyogó masszán.
Ekkor elfacsarodott az orrom, és hatalmasat tüsszentettem. A tüsszentés úgy hatott, mint a reaktor bekapcsolása az űrhajóra; irányt változtattunk. Függőleges zuhanás helyett oldalra szálltunk, s elrepültünk a bolygó felszíne mentén. Mire az ellenlökés hatása megszűnt, túl voltunk a bolygó periméterén, nem messze tőle, de elég távol ahhoz, hogy amikor ismét felülkerekedett a szabadesés - amely erősebb a bolygótömeg vonzásánál -, biztonságosan elkerülhessük. Elég jól láttam hepehupás, hullámzó felszínét, amely végtagok nélküli hátakból és fenekekből szövődött össze, mivel a gyökerekként mélybe nyúló végtagok nem látszottak. És egyetlen arc sem. Megsüketített a lárma és a zúgás, hőség csapott felénk, a bűz megfosztott érzékeinktől, de hamarosan mindenen túl voltunk. A gömb elmaradt oldalt és felettünk, távolodott, ismét egyre inkább golyóformát öltött.
- Keblemre, pajtás! - kiáltott útitársam, miután kissé magunkhoz tértünk. - Maga aztán legény a talpán. Ha maga nincs... Elgondolni is rémes. De hogyan csinálta?
Hízelgett a bámulata és elismerése, de az átélt kaland engem is megrázott, a veszély megnemesített, és nem akartam idegen tollakkal ékeskedni.
- Nem én, hanem a bogár - vallottam be, az igazsághoz híven.
Valóban a bogár volt; a bogár a kritikus pillanatban kiterjesztette szárnyacskáit, felszállt, és egyenesen az orromba repült, az áldásos tüsszentésre ingerelve. Ő mentett meg bennünket. Nem az enyém az érdem.
- Hol van?
De a bogár már sehol sem volt. Megmentett bennünket, és nyomtalanul eltűnt, ahogy egy hőshöz illik. Isten fizesse meg neki. Mindig megőrizzük hálás emlékezetünkben.
Aztn hosszan megtárgyaltuk a szörnyű kalandot. Kiderült, hogy barátom tud egyet-mást a gömbről.
- Eggyel kezdődik. A legközepén van egy, belékapaszkodik közvetve az összes, közvetlenül az a néhány, aki körülötte zuhan. Ebbe a néhányba csimpaszkodik egy tucat, azokba megint több tucat, őket fogja pár száz, és így tovább, tovább, fölmehet akár milliókra. Elméletileg nincs határ.
- Miért jön létre az ilyen golyó?
- Hát, amikor így összebújnak, befelé fordulva, nem látják, hogy zuhannak. A belsők azért, mert hogyan is láthatnák, a külsők meg azért, mert arccal befelé fordulnak, csak a hátuk domborodik kifelé. Azonkívül olyan melegük van, és annyira összepréselődnek, hogy állandó kábulatban élnek, afféle álomban. Hallotta azt a zümmögést? Attól elbódulnak és megnyugszanak.
Lassan elfeledkeztünk a kalandról (és vele együtt a bogárról is). Folytatódott az egyhangú zuhanás. Különféle alakokkal találkoztunk még. Volt, aki úgy tett, mintha madár volna. Karját lengette és csicsergett, azt állítva, hogy nem zuhan, hanem kedvére röpköd. Egy másik élettelen tárgynak tettette magát. Akadt mindenféle. De nem sorolom fel őket.
Végül a köd zónájába jutottunk. Hideg és nedvesség vett bennünket körül. Alig láttuk egymás arcát, pedig a távolság oly kicsi volt köztünk.
- Ez már... - kezdtem ezúttal én, óvatosan.
- Bizony, alighanem már közel van.
Sűrűsödött a köd. Már csak társam arcának körvonalait láttam.
- Azt hiszem, el kell búcsúznunk.
Most csak két keze beszélt, mert arcának már a körvonala is szertefoszlott. Azon a helyen, ahol az imént volt, szürke üresség támadt, mint egész környezetünk. Még azt is nehéz megmondani, hol volt az a hely.
Négy kéz, kettő az enyém, mellette kettő az övé - az ágon. Csak csuklótól látszanak, mintha levágott kezek volnának. És maga az ág - elhervadt, mint annak az egykor véletlenül látott asszonynak a füvei, aki emlékeit dédelgette. Mikor történhetett?
Két kéz elengedte az ágat, egyik az enyém, másik az övé. Megszorították egymást a térben. Aztán eltűntek valahová. Az ágon még kettő.
Már nincsenek ott. Csak az ág.
Még egy perc.
Egy p...
E..."
/Murányi Beatrix fordítása/
Hmm. Ilyenkor teszem fel magamnak a kérdést: miért nem nekem jutott ez eszembe? :-)
Remek írás az Életről.
A zűrzavarhoz, természetesen. De mitől van zűrzavar? Rájöttem, hogy saját súlypontom körül forgok, vagyis bukfencezem. Miért? Nem tudom meg, amíg abba nem hagyom a bukfencezést. Végtagjaimmal manőverezve végre sikerült függőleges helyzetbe kerülnöm. Vagyis olyanba, hogy a sziklapárkányokon növő mohák, zuzmók és csenevész bokrok a lábam felől érkezve húztak el mellettem, s a fejem fölött tűntek el. Csak ekkor értettem meg, hogy zuhanok, és elkezdtem félni.
Persze nem annyira magától az eséstől féltem, inkább a következményeitől. A zuhanás, noha önmagában ártalmatlan, nem tarthat örökké. De már jó ideje féltem, s a vég nem következett be. Megszoktam hát a félelmet is, legalább annyira, hogy helyzetemet megvizsgálhassam.
Egy fal mentén zuhantam, mindenütt végtelen tér volt. A falból helyenként párkányok és szirtek ugrottak ki. Eszembe jutott, hogy felhasználhatnám a fal kiugróit, megragadnék egy sziklafokot, fát, vagy akár fűcsomót, megkapaszkodnék valamiben, hogy ne zuhanjak tovább. Vizsgálódva néztem lefelé, és vártam az alkalomra. Feltűnt egy borókabokor. Kinyújtottam a kezem, s amikor melléje értem, megragadtam. Nagyot reccsent, és lám, repülök tovább, két kezemben a borókabokor, mintha látogatóba készülnék, ilyen képtelen csokrot szorongatva.
Elengedtem hát, repüljön csak egyedül, ha már nem vehettem hasznát. Talán jobb alkalom is adódik. Amott egy elég nagy fácska, szemre sokkal szilárdabb a borókabokornál. Ismét szétterpesztem ujjaimat, és amint melléje érek, elkapom. Égszakadás, földindulás, megint repülök, de ezúttal álmélkodva veszem észre, hogy négy kezem van, mind a négy markolja görcsösen a letörött ágat. De nem, csak kettő az enyém, a másik kettő egy illetőé, aki - míg én lefelé néztem - észrevétlenül mellém ért odafentről, és ugyanakkor ragadta meg a fácskát, amikor én. Kövérebb lévén, súlyosabb nálam, gyorsabban repült. (Az űrben minden test egyforma sebességgel esik, de úgy látszik, nem az űrben estünk, vagy mit tudom én.) Utolért, és most együtt repülünk, szemtől szembe, bámuljuk egymást közvetlen közelről. Közöttünk az ág, amelyet együttes erővel tartunk. Végül ő levette róla egyik kezét, s udvariasan kalapot emelt.
- X. Y. - mutatkozott be. (A fene jegyzi meg.) Biccentettem, de korántsem öntött el baráti érzés iránta. Miatta zuhanok tovább, mert a fácska kettőnk súlyát nem bírta el. Ha ő nem jön... akkor. Ha magam lehetnék... most. Hiszen most még gyorsabban esem, mint addig, meg a kettőnk súlykülönbsége is terhel. Mégsem engedtem el az ágat, bár így egyszerűen megszabadulhattam volna tőle.
- Maga is zuhan? - érdeklődött együgyűen. Szemlátomást extrovertált, piknikus alkat.
- Ühüm...
- Akkor együtt fogunk zuhanni - örvendezett, mintha bizony lenne rá oka.
Miért ilyen biztos benne? Nem gondol arra, hogy bármikor elengedhetem a fát? De még mindig haboztam. Hátha igaza van, hogy kedélyesebb társaságban zuhanni? Kettesben, sőt talán hármasban, mert az ágon egy kis zöld bogár mászott.
- Kiszakadt - mondtam szemrehányóan. Legalább ne higgye, hogy el vagyok ragadtatva, amiért tovább zuhanhatok, az ő hibájából. Legalább érezze, hogy ő a ludas.
- A fára gondol? - nevetett. - Nem az első és nem is az utolsó. Elkaptam én már egypárat, de mindig így jártam. Rá se rántson.
Rá se rántsak! Mintha a kávéházi asztalnál üldögélnénk! Ostoba ez vagy pimasz?
- Nicsak, oda nézzen!
Szemével és fejével intett, hogy nézzek hátra. Vagy háromszáz méterre tőlünk egy csíptetős, idősebb úr repült lefelé, tisztes egyetemi tanárnak látszott. Egy zergét tartott átölelve, mely vadul rúgkapált, szarvával pedig a levegőt döfködte. Nyilván belekapaszkodott röptében, mint mi a fába, és most együtt zuhannak tovább, de valami esztelen remény visszatartja attól, hogy elengedje kapálózó foglyát.
- Tehát nem vagyunk egyedül?
Válaszul fél kézzel elengedte az ágat, és nagy félkört írt le. Pillantásommal követtem a mozdulatát.
Csak most vettem észre, hogy a tér tele van hulló alakokkal. Eddig annyira elfoglalt a saját sorsom, meg a fal figyelése, hogy nem is néztem oldalt és hátra, az ürességbe.
Néhányan bukfenceztek, mint korábban én is, mások fejjel lefelé zuhantak, vagy fejjel felfelé, ahogyan én most. Voltak olyanok is, akik vízszintes helyzetben estek, mintha láthatatlan heverőn feküdnének. Általában a zuhanás két módját lehetett megkülönböztetni: egyesek kapaszkodtak valamibe, mások lemondtak a kapaszkodásról, és szabadon estek. Az utóbbiak voltak kevesebben.
E kisebbségben akadtak olyanok, akik arszlános eleganciával zuhantak. Látszott, hogy sokat adnak a stílusra. Lábak egymás mellett, kezek könnyedén csípőre téve, büszke fejtartás, hetyke tekintet. Mások meg csak úgy potyogtak, hadonászva, vagy egyszerűen elhagyva magukat, mint laza testrészek halmaza.
Egy fiatalember húzott el mellettünk. Kezében havasi gyopárt tartott. Belekapaszkodott, bár aligha remélte, hogy az megtartja.
- Széplélek - kacsintott rám cinkosan útitársam, amannak pedig odakiáltott: - Ó, de gyönyörű!
Még tapsolni is készült, de észbe kapott. Ő sem akarta elengedni az ágat. Ragaszkodott hozzá, mint a professzor a zergéjéhez.
Koros hölgy szállt el mellettünk, gyökerestül kitépett füveket szorongatott. Nyilván beléjük kapaszkodott valamikor. Valamikor régen, mert a füvek elhervadtak, elszáradtak, de úgy dédelgette őket, mintha friss virágok volnának. Azonkívül mindenféle gallyat, kórót aggatott magára, szatyrában pedig kavicsokat tartott.
- Emlékek - magyarázta útitársam. A hölgynek gavallérosan köszönt.
- Ismeri?
- Nem, de sajnálom.
Abbahagytam a nézelődést, mert viszketett a kezem. A bogár rám mászott az ágról, és sétára indult a kezem fején. Ráfújtam, erre megállt, mozdulatlanná dermedt, és láthatatlan, szőrös lábaival erősen belém kapaszkodott. Úgy tett, mintha nem létezne. Megint le akartam fújni, de útitársam visszatartott.
- Hagyja, mit árt magának!
- Viszket.
Békén hagytam a bogarat. Várt egy ideig, aztán továbbsétált.
Társamat új színben tüntette fel ez a kimondatlan célzás. Tehát mégis tisztában van helyzetünk tragikomikumával - amennyiben a zuhanást helyzetnek nevezhetjük -, nem olyan bárgyú optimista, mint hittem. Komolyan beszélhetek vele.
- Soká tart még? - kezdtem, szintén a célzásnál maradva.
- Honnan tudhatnám? Először meg kellene tennem az egész utat lefelé, aztán meg visszafelé, hogy valamilyen fogalmam legyen róla.
- Visszafelé... Látott már valakit visszajönni?
- Nem láttam.
Ebben a pillanatban erős fájdalmat éreztem derekam táján. Rögtön hátranéztem, és még éppen láthattam a puffadt, kövér, eltorzult arcot és a szitkokat kiabáló, tátott szájat. Meg a távolódó lábat, amely belém rúgott.
- Miért?! - És visszaordítottam, bár a támadó már nem hallhatott.
- Még kérdezi? A zuhanásért.
- De hát nem az én hibám, hogy ő zuhan!
- Persze, hogy nem a magáé, sem az enyém, sem senkié. De ő mindenkin bosszút áll. Az ilyen azt rúgja, aki elébe kerül. És ha nem éri el, akkor legalább leköpi. Nagyon fáj?
- Nagyon.
- Akkor legalább nem viszket. - (Csakugyan, ehhez a fájdalomhoz képest a viszketés semmiség volt.) - Van nálam köhögéscsillapító tabletta, nem kér?
- Hiszen nem köhögök.
- Mindegy, csak az a lényeg, hogy bevegyen valamit. Meglátja, hogy használ.
Bevettem, és valóban használt. Útitársam tapasztalt ember.
Szerencsére nem mindenki viselkedett úgy, mint az a briganti. Az egyik úgy zuhant, mint a többiek, de folyton az óráját nézte, és azt kiabálta:
- Sietek, rohanok!
- Hová siet annyira? - kérdeztem csodálkozva.
- Felfelé!
- Hogyhogy felfelé, hiszen...
- Psszt... - hallgattatott el útitársam. - Hagyja rá.
- Repülök felfelé! Halleluja! - kiáltott amaz, és nyílsebesen zuhant lefelé.
Csak egyszer találkoztam olyannal, akinek a zuhanása irigységet keltett. Azt hiszem, ha én magam is nem potyogtam volna, és meglátom ezeket a zuhanókat, elragadtatásomban rögtön utánuk ugrom. Azért mondom, hogy "utánuk", mert ketten voltak. Nagyon fiatal mind a kettő, összeölelkezve zuhantak, és egymás szemébe néztek. Valószínűleg olyasmit láttak ott, amit rajtuk kívül nem látott senki. Ügyet sem vetettek a környezetükre, talán nem is tudták, hogy zuhannak, de ha tudták is, teljesen közömbös volt nekik.
Társam szintén felfigyelt rájuk, de hallgatott, ahogyan én is, mert valamiféle szégyen és bosszúság vett erőt rajtunk. Kerülni igyekeztünk egymás tekintetét, és haragudtunk egymásra. Én nehezteltem rá, hogy ő az, ő pedig énrám, hogy én vagyok.
De mindez semmi volt ahhoz a kalandhoz képest, amely ezután várt ránk. Éppen nem néztem semerre, mert a bogarat figyeltem, amely ide-oda mászott, végül bal kezem kisujjának hegyére telepedett, ott egy kicsit téblábolt, majd hirtelen széttárta apró szárnyacskáit.
- Oda nézzen! - kiáltottam. - Nem kellene kitépni?
Társam elsápadt, de nem a javaslatom miatt. Másfelé nézett, a lába alá.
- Ott, ott.... - dadogta, s képtelen volt többet kinyögni.
Én is lenéztem, és rögtön megfeledkeztem a bogárról.
Mivel megszoktam, hogy ki-ki magában zuhan, először meg sem értettem, hogy az a sötét, szürkés tömeg emberekből áll. Ők is estek, de hogyan! Zárt gömböt alkottak, az átmérője lehetett vagy egy kilométer, és úgy akaszkodtak össze, hogy egyikük sem fordult arccal kifelé, hanem mindegyikük befelé nézett. Nem látszott egyetlen arc sem, csak kidomborodó hátak és fenekek. Egymásba ékelve, sajtolva, gyömöszölve, szabályos, gömbalakzatot alkottak. Afféle kis bolygót. A gömb erős szagot árasztott.
- Nagyszerű! - kiáltottam, mert lenyűgözött a gigászi látvány.
- Megőrült? Hiszen egyenesen feléjük repülünk. Tenni kell valamit, különben végünk!
- Miért? Messziről szépen fest.
- Messziről, de nem közelről. És egyre közelebb jön!
Csakugyan, a gömb közeledett, felszínének görbéje szemlátomást laposodott, már horizontot alkotott, igaz, még íveset. Már nem is gömböt láttam, csak egy óriási domborulatot, s tompa moraj hallatszott belőle.
- Gombolja ki, gyorsan!
- Mit gomboljak ki?
- A zakóját!
Nem gondolkoztam a különös parancson, hanem követtem példáját. Ő a kabátját gombolta ki, én a zakómat. A kabát szétterült, mint egy ejtőernyő, a zakóm is, de ez nem volt olyan hatásos, mint a nagykabát. Kicsit lelassultunk, de hamarosan megint a régi sebességre gyorsultunk fel.
- Hiába! Ez a nyavalya vonz minket!
Valóban, a gömb tömege, az ismert fizikai törvénynek megfelelően, gravitációs mezőt hozott létre. Már úgy látszott, nincs menekvés, mindenképpen ott kötünk ki a morajló, fortyogó masszán.
Ekkor elfacsarodott az orrom, és hatalmasat tüsszentettem. A tüsszentés úgy hatott, mint a reaktor bekapcsolása az űrhajóra; irányt változtattunk. Függőleges zuhanás helyett oldalra szálltunk, s elrepültünk a bolygó felszíne mentén. Mire az ellenlökés hatása megszűnt, túl voltunk a bolygó periméterén, nem messze tőle, de elég távol ahhoz, hogy amikor ismét felülkerekedett a szabadesés - amely erősebb a bolygótömeg vonzásánál -, biztonságosan elkerülhessük. Elég jól láttam hepehupás, hullámzó felszínét, amely végtagok nélküli hátakból és fenekekből szövődött össze, mivel a gyökerekként mélybe nyúló végtagok nem látszottak. És egyetlen arc sem. Megsüketített a lárma és a zúgás, hőség csapott felénk, a bűz megfosztott érzékeinktől, de hamarosan mindenen túl voltunk. A gömb elmaradt oldalt és felettünk, távolodott, ismét egyre inkább golyóformát öltött.
- Keblemre, pajtás! - kiáltott útitársam, miután kissé magunkhoz tértünk. - Maga aztán legény a talpán. Ha maga nincs... Elgondolni is rémes. De hogyan csinálta?
Hízelgett a bámulata és elismerése, de az átélt kaland engem is megrázott, a veszély megnemesített, és nem akartam idegen tollakkal ékeskedni.
- Nem én, hanem a bogár - vallottam be, az igazsághoz híven.
Valóban a bogár volt; a bogár a kritikus pillanatban kiterjesztette szárnyacskáit, felszállt, és egyenesen az orromba repült, az áldásos tüsszentésre ingerelve. Ő mentett meg bennünket. Nem az enyém az érdem.
- Hol van?
De a bogár már sehol sem volt. Megmentett bennünket, és nyomtalanul eltűnt, ahogy egy hőshöz illik. Isten fizesse meg neki. Mindig megőrizzük hálás emlékezetünkben.
Aztn hosszan megtárgyaltuk a szörnyű kalandot. Kiderült, hogy barátom tud egyet-mást a gömbről.
- Eggyel kezdődik. A legközepén van egy, belékapaszkodik közvetve az összes, közvetlenül az a néhány, aki körülötte zuhan. Ebbe a néhányba csimpaszkodik egy tucat, azokba megint több tucat, őket fogja pár száz, és így tovább, tovább, fölmehet akár milliókra. Elméletileg nincs határ.
- Miért jön létre az ilyen golyó?
- Hát, amikor így összebújnak, befelé fordulva, nem látják, hogy zuhannak. A belsők azért, mert hogyan is láthatnák, a külsők meg azért, mert arccal befelé fordulnak, csak a hátuk domborodik kifelé. Azonkívül olyan melegük van, és annyira összepréselődnek, hogy állandó kábulatban élnek, afféle álomban. Hallotta azt a zümmögést? Attól elbódulnak és megnyugszanak.
Lassan elfeledkeztünk a kalandról (és vele együtt a bogárról is). Folytatódott az egyhangú zuhanás. Különféle alakokkal találkoztunk még. Volt, aki úgy tett, mintha madár volna. Karját lengette és csicsergett, azt állítva, hogy nem zuhan, hanem kedvére röpköd. Egy másik élettelen tárgynak tettette magát. Akadt mindenféle. De nem sorolom fel őket.
Végül a köd zónájába jutottunk. Hideg és nedvesség vett bennünket körül. Alig láttuk egymás arcát, pedig a távolság oly kicsi volt köztünk.
- Ez már... - kezdtem ezúttal én, óvatosan.
- Bizony, alighanem már közel van.
Sűrűsödött a köd. Már csak társam arcának körvonalait láttam.
- Azt hiszem, el kell búcsúznunk.
Most csak két keze beszélt, mert arcának már a körvonala is szertefoszlott. Azon a helyen, ahol az imént volt, szürke üresség támadt, mint egész környezetünk. Még azt is nehéz megmondani, hol volt az a hely.
Négy kéz, kettő az enyém, mellette kettő az övé - az ágon. Csak csuklótól látszanak, mintha levágott kezek volnának. És maga az ág - elhervadt, mint annak az egykor véletlenül látott asszonynak a füvei, aki emlékeit dédelgette. Mikor történhetett?
Két kéz elengedte az ágat, egyik az enyém, másik az övé. Megszorították egymást a térben. Aztán eltűntek valahová. Az ágon még kettő.
Már nincsenek ott. Csak az ág.
Még egy perc.
Egy p...
E..."
/Murányi Beatrix fordítása/
Hmm. Ilyenkor teszem fel magamnak a kérdést: miért nem nekem jutott ez eszembe? :-)
Remek írás az Életről.
2015. június 12., péntek
Az elfogás
-Ön? -lépett oda a nagydarab, egyenruhás.
-Igen? -kérdezett vissza Terlövé.
-Önt le kell tartóztatnom. Parancsom van rá. -tájékoztatta Cebo.
-Mi a vád? -érdeklődött a megszeppent Terlövé.
-Azt én nem tudom. De a fiúk az őrsön azt beszélik, hogy kinéz Önnek vagy 80 év kényszermunka. -ecsetelte szenvtelen hangon, mintha csak a tegnapi tosit-meccs eredményéről beszélt volna.
-Oh, értem. -mondta Terlövé, lesütött fejjel.
-Nos? Velem jön? -kérdezte Cebo csípőre tett kézzel. Szemei fel-felvillantak, amikor a himbálódzó utcai lámpa fénye néha rávetült.
Terlövé ekkor felnézett. A jogosan vagy jogtalanul elítélteket tízezer szám elnyelő, hírhedt kényszermunkatáborokra gondolt, ahonnét még nem sokan jöttek ki. Ő maga legalábbis nem hallott ilyen esetekről. Azt beszélik róla, hogy csak bejárata van. Kijárat nincs. De Terlövé ezt hajlamos volt mindig is városi legendaként kezelni.
-Van más választásom? -nyögte ki végül.
-Aligha. Jönnie kell. Egyedül maga látta Önt az új álcájában. Magának kell azonosítania, a többit mi elintézzük a fiúkkal. -a mondat végére Cebo arcán valami sátáni mosoly jelent meg. Mindenki tudta, hogy az egyenruhások nem bánnak kesztyűs kézzel azokkal, akiket letartóztatnak. Ők vannak a legalsó lépcsőfokon, akik a piszkos munkát végzik. Legtöbbjük élvezi, amit csinál.
-Akkor induljunk! -javasolta Terlövé. -Uponkó faramucit készített az asszony. A kedvencem.
-Rendben.
Azzal mindketten beültek a közelben várakozó, robusztus páncélautóba. Cebo belülről lezárta az ablak nélküli ajtót. Velük szemben két másik fegyveres ült. Automata fegyvereikkel egyenesen Terlövére céloztak.
-Nem szabályellenes ez? -mutatott a fegyveresekre, ám amikor Cebora nézett, döbbenten látta, hogy ő is ráfogja a fegyverét.
-Értem... -sóhajtotta Terlövé, miközben megkönnyebbülten nekitámasztotta hátát a jármű rideg fémfalának.
-Azt hitted, megúszhatod? -vigyorgott Cebo. -Már a járműből szkenneltük a DNS-edet. Végig tudtam, hogy te vagy Ön. Hiába költöttél egy valag pénzt az új álcádra.
:-)
-Igen? -kérdezett vissza Terlövé.
-Önt le kell tartóztatnom. Parancsom van rá. -tájékoztatta Cebo.
-Mi a vád? -érdeklődött a megszeppent Terlövé.
-Azt én nem tudom. De a fiúk az őrsön azt beszélik, hogy kinéz Önnek vagy 80 év kényszermunka. -ecsetelte szenvtelen hangon, mintha csak a tegnapi tosit-meccs eredményéről beszélt volna.
-Oh, értem. -mondta Terlövé, lesütött fejjel.
-Nos? Velem jön? -kérdezte Cebo csípőre tett kézzel. Szemei fel-felvillantak, amikor a himbálódzó utcai lámpa fénye néha rávetült.
Terlövé ekkor felnézett. A jogosan vagy jogtalanul elítélteket tízezer szám elnyelő, hírhedt kényszermunkatáborokra gondolt, ahonnét még nem sokan jöttek ki. Ő maga legalábbis nem hallott ilyen esetekről. Azt beszélik róla, hogy csak bejárata van. Kijárat nincs. De Terlövé ezt hajlamos volt mindig is városi legendaként kezelni.
-Van más választásom? -nyögte ki végül.
-Aligha. Jönnie kell. Egyedül maga látta Önt az új álcájában. Magának kell azonosítania, a többit mi elintézzük a fiúkkal. -a mondat végére Cebo arcán valami sátáni mosoly jelent meg. Mindenki tudta, hogy az egyenruhások nem bánnak kesztyűs kézzel azokkal, akiket letartóztatnak. Ők vannak a legalsó lépcsőfokon, akik a piszkos munkát végzik. Legtöbbjük élvezi, amit csinál.
-Akkor induljunk! -javasolta Terlövé. -Uponkó faramucit készített az asszony. A kedvencem.
-Rendben.
Azzal mindketten beültek a közelben várakozó, robusztus páncélautóba. Cebo belülről lezárta az ablak nélküli ajtót. Velük szemben két másik fegyveres ült. Automata fegyvereikkel egyenesen Terlövére céloztak.
-Nem szabályellenes ez? -mutatott a fegyveresekre, ám amikor Cebora nézett, döbbenten látta, hogy ő is ráfogja a fegyverét.
-Értem... -sóhajtotta Terlövé, miközben megkönnyebbülten nekitámasztotta hátát a jármű rideg fémfalának.
-Azt hitted, megúszhatod? -vigyorgott Cebo. -Már a járműből szkenneltük a DNS-edet. Végig tudtam, hogy te vagy Ön. Hiába költöttél egy valag pénzt az új álcádra.
:-)
2015. június 10., szerda
Ostobaságok a Függetlenség napja c. filmben
Az ufo-támadás másnapján az amerikai légierő több száz vadászgépe tart a 25km átmérőjű idegen űrhajó felé, hogy megsemmisítse (???). :D
Lássuk a fegyverzetet! Az amerikai légierő (és szövetségesei) alapvetően kétféle légiharc rakétát használ napjainkban.
1. AIM-9 Sidewinder rövid hatótávú
2. AIM-120 Amraam közepes hatótávú
A film látványos jelenetében ilyenekkel kezdik kóstolgatni a Budapest-méretű csészealjat! :D
Ez azért érdekes, mert a légiharc rakétákban csak kis mennyiségű repesz (kb. 10kg) található, ugyanis a potenciális célpontok nem rendelkeznek páncélzattal, így akár egy közönséges kézigránát is megsemmisítheti őket. A légiharc rakéta gyakorlatilag egy repülő kézigránát. Alkalmatlan páncélozott célok megsemmisítésére, hiszen a szétrobbanó repeszeken túl (Melyek semmilyen páncélt nem ütnének át.), csak a rakétatest kinetikai energiájára számíthatnak, korlátozott mértékben. (Mondjuk, még erre se, mert ezek arra vannak kihegyezve, hogy a célpont közelében robbanjanak, nem erőltetik a közvetlen találatot.)
Ezt 25km-esnek mondták a filmben, de ez k*rvára nem tűnik 25km-nek. Az Empire State Building kb. 420m magas, így első ránézésre 10db talán elférne egymás mögé rakva. Az meg vicces, hogy ezzel a képpel reklámozták a Függetlenség napja 2-t (Ahol a képet találtam.). Mintha az első részben ezt lőtték volna ketté először. :D Újjáépült, vagy mi? :D Nem lenne mit kettélőni a második részben? :D
Most mondja meg nekem valaki, hogy miért gondolták, hogy ezt az irdatlan fémtömeget, ami nagyobb, mint egész Budapest, leszedhetik az égről 2-300db repülő kézigránáttal??? :D :D
Tekintsünk el attól, hogy az űrhajót áthatolhatatlan energiapajzs védte! Az a brutális fémtömeg önmagában is leküzdhetetlen lett volna azzal a kb. 10 tonnányi repesztöltettel, amit összesen kilőhettek rá. :D :P
A kábeltévé-szerelő ócska laptopjával feltöri az idegenek számítógépes hálózatát és teletunkolja trójai vírusokkal. Na ja.
Az Emberiség mai becsléssel minimum évtizedekre, de inkább évszázadokra van a csillagközi utazástól. De már van kvantumszámítógépünk, ami ugyan elég béna, de néhány éven belül talán már úgy fog működni, ahogy azt elvárják. Az pedig kb. olyan lesz a mostani csúcsszámítógépekhez képest, mint a lovaskocsi a Ferrarihoz képest. Na most, ha ezek az idegenek képesek voltak idepofátlankodni egy távoli naprendszerből, ráadásul egy 500km-es űrhajóval, akkor nem jogos-e a feltételezés, hogy számítástechnikában is évszázadokkal járnak előttünk?
A csávó laptopja kb. annyit érhetett volna az idegen számítógép ellen, mintha az előbb említett lovaskocsival próbálnának beelőzni egy Ferrarit. Persze az is lovas, a logója tartalmaz egy lovat. :D
Hogy tanulta meg az F/A-18 pilótája egyetlen éjszaka alatt az idegen űrhajó vezetését?
Mi ez a szánalmasan nevetséges hozzáállás az amerikai vezérkari tisztektől? Azt mondja a csávó:
"Én el tudnám ezt vezetni."
"Komolyan?"
"Igen, harcoltam ellenük és láttam, milyen manőverekre képesek."
VÁÁÁÓÓÓ! :D :D :D
Ennyi elég, baszki? :D Az elnök már dobja is neki a slusszkulcsot.
Beültetik mellé a kábeltévé-szerelőt és irány az űr.
Még véletlenül sem szorítottak volna odabent helyet legalább egy fehér köpenyes csókának, aki mondjuk 40 éve tanulmányozza azt a lezuhant űrhajót az 51-es körzetben. Á... Az hülye hozzá! :D
Ha már az 51-es körzetnél tartunk...
Jön a menekülthullám, ezek a társadalom perifériájára szorult amerikai nincstelenek a nyomorúságos lakóautóikkal. Az egy dolog, hogy a pilótát beengedi az őr, mert a batyujában egy földönkívülit vonszol. De mi a f*sznak kell beengedni az összeset? Hát ez nem a világ legszigorúbban őrzött katonai objektuma? És ilyen jancsibohócok őrzik, mint ezek? :D
Így nézhet ki a valóságban az 51-es körzet "bejárata". Hát itt ki a f*szomnak szalutálna egy félig döglött aliennel a zsákjában, Hiller kapitány? :D
Na, így mindjárt más. Két fekete ruhás balfácán, akik tegnap végezték el a nevadai munkaügyi központ által indított gyorstalpaló vagyonőr-tanfolyamot. :D "Hadd menjen!" Ja, ja! :D
"Ilyen egy harmadik típusú pofon!" Nem is készülhet amerikai film ilyen suttyó poénok nélkül... Ilyen, amikor Hollywood arcon fossa a gyanútlan mozinézőt. :P
Na, nem is sorolom tovább. Amúgy nem rossz film, még ha hülyének is nézik a nézőket. Háttérzajnak elmegy. ;-)
Lássuk a fegyverzetet! Az amerikai légierő (és szövetségesei) alapvetően kétféle légiharc rakétát használ napjainkban.
1. AIM-9 Sidewinder rövid hatótávú
2. AIM-120 Amraam közepes hatótávú
A film látványos jelenetében ilyenekkel kezdik kóstolgatni a Budapest-méretű csészealjat! :D
Ez azért érdekes, mert a légiharc rakétákban csak kis mennyiségű repesz (kb. 10kg) található, ugyanis a potenciális célpontok nem rendelkeznek páncélzattal, így akár egy közönséges kézigránát is megsemmisítheti őket. A légiharc rakéta gyakorlatilag egy repülő kézigránát. Alkalmatlan páncélozott célok megsemmisítésére, hiszen a szétrobbanó repeszeken túl (Melyek semmilyen páncélt nem ütnének át.), csak a rakétatest kinetikai energiájára számíthatnak, korlátozott mértékben. (Mondjuk, még erre se, mert ezek arra vannak kihegyezve, hogy a célpont közelében robbanjanak, nem erőltetik a közvetlen találatot.)
Ezt 25km-esnek mondták a filmben, de ez k*rvára nem tűnik 25km-nek. Az Empire State Building kb. 420m magas, így első ránézésre 10db talán elférne egymás mögé rakva. Az meg vicces, hogy ezzel a képpel reklámozták a Függetlenség napja 2-t (Ahol a képet találtam.). Mintha az első részben ezt lőtték volna ketté először. :D Újjáépült, vagy mi? :D Nem lenne mit kettélőni a második részben? :D
Most mondja meg nekem valaki, hogy miért gondolták, hogy ezt az irdatlan fémtömeget, ami nagyobb, mint egész Budapest, leszedhetik az égről 2-300db repülő kézigránáttal??? :D :D
Tekintsünk el attól, hogy az űrhajót áthatolhatatlan energiapajzs védte! Az a brutális fémtömeg önmagában is leküzdhetetlen lett volna azzal a kb. 10 tonnányi repesztöltettel, amit összesen kilőhettek rá. :D :P
A kábeltévé-szerelő ócska laptopjával feltöri az idegenek számítógépes hálózatát és teletunkolja trójai vírusokkal. Na ja.
Az Emberiség mai becsléssel minimum évtizedekre, de inkább évszázadokra van a csillagközi utazástól. De már van kvantumszámítógépünk, ami ugyan elég béna, de néhány éven belül talán már úgy fog működni, ahogy azt elvárják. Az pedig kb. olyan lesz a mostani csúcsszámítógépekhez képest, mint a lovaskocsi a Ferrarihoz képest. Na most, ha ezek az idegenek képesek voltak idepofátlankodni egy távoli naprendszerből, ráadásul egy 500km-es űrhajóval, akkor nem jogos-e a feltételezés, hogy számítástechnikában is évszázadokkal járnak előttünk?
A csávó laptopja kb. annyit érhetett volna az idegen számítógép ellen, mintha az előbb említett lovaskocsival próbálnának beelőzni egy Ferrarit. Persze az is lovas, a logója tartalmaz egy lovat. :D
Hogy tanulta meg az F/A-18 pilótája egyetlen éjszaka alatt az idegen űrhajó vezetését?
Mi ez a szánalmasan nevetséges hozzáállás az amerikai vezérkari tisztektől? Azt mondja a csávó:
"Én el tudnám ezt vezetni."
"Komolyan?"
"Igen, harcoltam ellenük és láttam, milyen manőverekre képesek."
VÁÁÁÓÓÓ! :D :D :D
Ennyi elég, baszki? :D Az elnök már dobja is neki a slusszkulcsot.
Beültetik mellé a kábeltévé-szerelőt és irány az űr.
Még véletlenül sem szorítottak volna odabent helyet legalább egy fehér köpenyes csókának, aki mondjuk 40 éve tanulmányozza azt a lezuhant űrhajót az 51-es körzetben. Á... Az hülye hozzá! :D
Ha már az 51-es körzetnél tartunk...
Jön a menekülthullám, ezek a társadalom perifériájára szorult amerikai nincstelenek a nyomorúságos lakóautóikkal. Az egy dolog, hogy a pilótát beengedi az őr, mert a batyujában egy földönkívülit vonszol. De mi a f*sznak kell beengedni az összeset? Hát ez nem a világ legszigorúbban őrzött katonai objektuma? És ilyen jancsibohócok őrzik, mint ezek? :D
Így nézhet ki a valóságban az 51-es körzet "bejárata". Hát itt ki a f*szomnak szalutálna egy félig döglött aliennel a zsákjában, Hiller kapitány? :D
"Ilyen egy harmadik típusú pofon!" Nem is készülhet amerikai film ilyen suttyó poénok nélkül... Ilyen, amikor Hollywood arcon fossa a gyanútlan mozinézőt. :P
Na, nem is sorolom tovább. Amúgy nem rossz film, még ha hülyének is nézik a nézőket. Háttérzajnak elmegy. ;-)
2015. június 4., csütörtök
Filmajánló ellenségeimnek, haragosaimnak: Monsters - Sötét kontinens
A Monsters - Sötét kontinens című amerikai filmet kizárólag ellenségeimnek ajánlom.
Ettől még a Szomszédoknak is több értelme van!!! Még az Amerika kapitánynak is! Pedig azt nagyon utálom. :D
2 órányi tömör kínszenvedés volt. És annyira ráéreztem... Már az sem volt egy kedvező ómen, hogy összesen hárman ültünk a nézőtéren.
A főszereplő monológjával indul a film. Nekem már ez is rettentő kínos volt, de ááá.... Az egész film mondanivalója nagyjából annyi, hogy aki sokat háborúzik, az meghülyül. De ehhez minek kellett ez a szörnyes körítés??? Kb. annyi értelme volt, mint bundás kenyéren a tejszínhabnak. Nem értem, mi keresnivalója van ott. Nem oda való. Ha gigantikus szörnyek ellen harcolnak, akkor legyen a célja a kiirtásuk, elüldözésük, vagy hogy az emberiség űrhajóra száll és elhúz innen a francba, mielőtt egy szörny a fejére tapos. Ha ez háborús dráma akar lenni, akkor háttérnek talán szerencsésebb lenne valami valóságosabb dolog, pl. az iraki, vagy afganisztáni háború.
Történet nem igazán volt, akció alig, a CGI-nek sem jutott túl sok szerep. Nem is értem, hogy jutott el a mozivászonig ez a film. Ha rajtam múlt volna, VHS-en sem adhatnák ki. :P
Sajnos voltam olyan pitiáner, hogy nem álltam fel és jöttem haza kb. a felénél. Mert, ha már kifizettem 1300 Ft-ot a jegyért, akkor végigszenvedem. Pfff... :D Ne vesszen kárba a pénz... De nem ért ez annyit, hogy 2 órát áldozzak az életemből.
Említettem már, hogy volt ennek egy első része, ami kevés pénzből készült. Az kifejezetten B-filmnek lett titulálva, pedig mekkora a különbség... Ha az B-film, akkor a kategória legjobbjai közt tartom számon.
De ki a fene engedte, hogy ez a második rész moziba kerüljön??? :P
Kiegészítés:
Írás közben áramszünet lett, úgyhogy most fejezném be. :-)
Az a baj, hogy ez nem egy trash movie. Mert akkor mondhatnám, hogy ez annyira szar, hogy már jó. A trash movie koronázatlan királya, az Asylum stúdió készíti a leggagyibb filmeket. Azokon lehet röhögni, mert annyira bénák. De ezen még azt se... :D
Én az olyan filmeket szeretem, amik a tudatomra is hatnak, amiken még napok múlva is kattog az agyam. Mi volt, hogy volt, mi lehetett volna, ha... A dolog pikentériája, hogy ezen is napokig fog még kattogni az agyam, de csak, mert kvára felzaklatott a hitványságával. :D
Ahogy azt előre láttam, éjszaka is ezen járt az eszem. Felfedezni vélek valamiféle mondanivalót a filmben, ami még ellenszenvesebbé teszi számomra.
A Monsters lényegében arról szól, azzal kúrnak el két órát, hogy bemutassák az óriás szörnyek ellen hősiesen harcoló amerikai katonák hétköznapjait. Lebombázzák a szörnyeket, de közben néha civilek is odavesznek, akik természetesen arabok. Ezen a helyiek jól felbasszák magukat és szervezkedni kezdenek az amerikaiak ellen. Hogy miért kell katonákat járőröztetni a lázadók közt, az számomra nem volt világos, hiszen a szörnyeket minden esetben el tudja intézni néhány vadászgép. No, de hát kellett ez a szál, hogy a rendező meg tudja mutatni, mit is akar. Nem tudom nem észrevenni (Legalábbis úgy 2-3 órával a film után. :D ) a valósággal vonható párhuzamot.
Irakban, Afganisztánban és még számtalan más helyen is bombáznak különböző célpontokat (Természetesen kizárólag a nép érdekében.), miközben jócskán akadnak civil áldozatok is.
Lényeg: a rendező nyilván ezt a gigászi, heroikus küzdelmet szerette volna ábrázolni. A terroristákat talán a szörnyek helyettesítik, de akkor kiket szimbolizálnak a "lázadók"? Nocsak, még a végén kiderül, hogy a terroristának tartott fegyveresek nem is terroristák, hanem lázadók, szabadságharcosok?
A technika megint közbeszólt. Most épp a vírusirtóm előfizetése járt le. De rendeztem a számlát. :-)
Kiegészítés 2.
Jönnek az újabb benyomások. Látunk a filmben megmurdelni egy ilyen szörnyet. Mármint magától pusztul el (Legalábbis nekem úgy tűnt.). Milliónyi kis világító lóf*szt bocsát ki magából, amikből a föld alá kerülve újabb ilyen szörnyek kelnek ki. Tehát a Szörny egy metafora! Ez maga a terrorizmus. Minél többet ölnek meg, ezek annál többen lesznek, vagyis kiirthatatlanok. Lehet, hogy a film legfőbb mondanivalója az, hogy a terrorizmus elleni erőltetett harc teljesen értelmetlen, de legalábbis elhibázott, mert csak még több terroristát szül? Lehet, hogy ennek a filmnek mégis van valami értelme? :D
Ettől még a Szomszédoknak is több értelme van!!! Még az Amerika kapitánynak is! Pedig azt nagyon utálom. :D
2 órányi tömör kínszenvedés volt. És annyira ráéreztem... Már az sem volt egy kedvező ómen, hogy összesen hárman ültünk a nézőtéren.
A főszereplő monológjával indul a film. Nekem már ez is rettentő kínos volt, de ááá.... Az egész film mondanivalója nagyjából annyi, hogy aki sokat háborúzik, az meghülyül. De ehhez minek kellett ez a szörnyes körítés??? Kb. annyi értelme volt, mint bundás kenyéren a tejszínhabnak. Nem értem, mi keresnivalója van ott. Nem oda való. Ha gigantikus szörnyek ellen harcolnak, akkor legyen a célja a kiirtásuk, elüldözésük, vagy hogy az emberiség űrhajóra száll és elhúz innen a francba, mielőtt egy szörny a fejére tapos. Ha ez háborús dráma akar lenni, akkor háttérnek talán szerencsésebb lenne valami valóságosabb dolog, pl. az iraki, vagy afganisztáni háború.
Történet nem igazán volt, akció alig, a CGI-nek sem jutott túl sok szerep. Nem is értem, hogy jutott el a mozivászonig ez a film. Ha rajtam múlt volna, VHS-en sem adhatnák ki. :P
Sajnos voltam olyan pitiáner, hogy nem álltam fel és jöttem haza kb. a felénél. Mert, ha már kifizettem 1300 Ft-ot a jegyért, akkor végigszenvedem. Pfff... :D Ne vesszen kárba a pénz... De nem ért ez annyit, hogy 2 órát áldozzak az életemből.
Említettem már, hogy volt ennek egy első része, ami kevés pénzből készült. Az kifejezetten B-filmnek lett titulálva, pedig mekkora a különbség... Ha az B-film, akkor a kategória legjobbjai közt tartom számon.
De ki a fene engedte, hogy ez a második rész moziba kerüljön??? :P
Kiegészítés:
Írás közben áramszünet lett, úgyhogy most fejezném be. :-)
Az a baj, hogy ez nem egy trash movie. Mert akkor mondhatnám, hogy ez annyira szar, hogy már jó. A trash movie koronázatlan királya, az Asylum stúdió készíti a leggagyibb filmeket. Azokon lehet röhögni, mert annyira bénák. De ezen még azt se... :D
Én az olyan filmeket szeretem, amik a tudatomra is hatnak, amiken még napok múlva is kattog az agyam. Mi volt, hogy volt, mi lehetett volna, ha... A dolog pikentériája, hogy ezen is napokig fog még kattogni az agyam, de csak, mert kvára felzaklatott a hitványságával. :D
Ahogy azt előre láttam, éjszaka is ezen járt az eszem. Felfedezni vélek valamiféle mondanivalót a filmben, ami még ellenszenvesebbé teszi számomra.
A Monsters lényegében arról szól, azzal kúrnak el két órát, hogy bemutassák az óriás szörnyek ellen hősiesen harcoló amerikai katonák hétköznapjait. Lebombázzák a szörnyeket, de közben néha civilek is odavesznek, akik természetesen arabok. Ezen a helyiek jól felbasszák magukat és szervezkedni kezdenek az amerikaiak ellen. Hogy miért kell katonákat járőröztetni a lázadók közt, az számomra nem volt világos, hiszen a szörnyeket minden esetben el tudja intézni néhány vadászgép. No, de hát kellett ez a szál, hogy a rendező meg tudja mutatni, mit is akar. Nem tudom nem észrevenni (Legalábbis úgy 2-3 órával a film után. :D ) a valósággal vonható párhuzamot.
Irakban, Afganisztánban és még számtalan más helyen is bombáznak különböző célpontokat (Természetesen kizárólag a nép érdekében.), miközben jócskán akadnak civil áldozatok is.
Lényeg: a rendező nyilván ezt a gigászi, heroikus küzdelmet szerette volna ábrázolni. A terroristákat talán a szörnyek helyettesítik, de akkor kiket szimbolizálnak a "lázadók"? Nocsak, még a végén kiderül, hogy a terroristának tartott fegyveresek nem is terroristák, hanem lázadók, szabadságharcosok?
A technika megint közbeszólt. Most épp a vírusirtóm előfizetése járt le. De rendeztem a számlát. :-)
Kiegészítés 2.
Jönnek az újabb benyomások. Látunk a filmben megmurdelni egy ilyen szörnyet. Mármint magától pusztul el (Legalábbis nekem úgy tűnt.). Milliónyi kis világító lóf*szt bocsát ki magából, amikből a föld alá kerülve újabb ilyen szörnyek kelnek ki. Tehát a Szörny egy metafora! Ez maga a terrorizmus. Minél többet ölnek meg, ezek annál többen lesznek, vagyis kiirthatatlanok. Lehet, hogy a film legfőbb mondanivalója az, hogy a terrorizmus elleni erőltetett harc teljesen értelmetlen, de legalábbis elhibázott, mert csak még több terroristát szül? Lehet, hogy ennek a filmnek mégis van valami értelme? :D
2015. május 31., vasárnap
Gyűlöllek...
-Gyűlöllek. Soha, senkit sem gyűlöltem még ennyire. -jelentette ki a lány, miközben párja mellkasára telepedett.
A férfit izgatta, ahogy a nő súlya nyomást gyakorol a testére.
-Én is téged. -felelte széles mosollyal. -Tudod, amikor először megláttalak, majdnem elhánytam magam. Szinte vért könnyeztem, olyan ocsmányul néztél ki. -tette hozzá kedves hangon.
A nő hangosan felnevetett és egy finom csókot lehelt a férfi ajkára.
-Sosem mondtak még nekem ilyen szépet... -suttogta.
-Csak, mert megérdemled. Te talán nem okádtál tőlem? -váltott át a férfi is suttogásra.
-Mi tagadás... Bár egy nő nem beszél ilyesmiről. De neked és csakis neked bazdmeg elárulom, hogy öklendeztem, mikor először hozzám értél.
A férfi büszke mosollyal nyugtázta a hallottakat.
-20 éve már... De te még most is ugyanolyan ocsmány vagy, mint akkor. -bókolt a férfi.
-Köszönöm, szívem. Te is förtelmesen nézel ki. Ha még sokáig bámullak, tuti hogy kidobom a taccsot. -viszonozta kedvesen a bókot.
S azzal magukra húzták a takarót és történt, ami történt... ;-)
A szavak és az ő jelentésük... :-) Alakulhatott volna így is, de a fentiek persze mélyen sértőek a mi értékrendünk szerint. Talán egy párhuzamos univerzumban így kedveskednek egymásnak. De mit számít ez? Az érzések tartják össze a kapcsolatot, nem a szavak. ;-)
A férfit izgatta, ahogy a nő súlya nyomást gyakorol a testére.
-Én is téged. -felelte széles mosollyal. -Tudod, amikor először megláttalak, majdnem elhánytam magam. Szinte vért könnyeztem, olyan ocsmányul néztél ki. -tette hozzá kedves hangon.
A nő hangosan felnevetett és egy finom csókot lehelt a férfi ajkára.
-Sosem mondtak még nekem ilyen szépet... -suttogta.
-Csak, mert megérdemled. Te talán nem okádtál tőlem? -váltott át a férfi is suttogásra.
-Mi tagadás... Bár egy nő nem beszél ilyesmiről. De neked és csakis neked bazdmeg elárulom, hogy öklendeztem, mikor először hozzám értél.
A férfi büszke mosollyal nyugtázta a hallottakat.
-20 éve már... De te még most is ugyanolyan ocsmány vagy, mint akkor. -bókolt a férfi.
-Köszönöm, szívem. Te is förtelmesen nézel ki. Ha még sokáig bámullak, tuti hogy kidobom a taccsot. -viszonozta kedvesen a bókot.
S azzal magukra húzták a takarót és történt, ami történt... ;-)
A szavak és az ő jelentésük... :-) Alakulhatott volna így is, de a fentiek persze mélyen sértőek a mi értékrendünk szerint. Talán egy párhuzamos univerzumban így kedveskednek egymásnak. De mit számít ez? Az érzések tartják össze a kapcsolatot, nem a szavak. ;-)
2015. május 23., szombat
Néhány szót az új Mad Max moziról...
Röviden: ez nekem egy "egyszernézős film" volt. :P
Bővebben?
Nemrég megnéztem az eredetit. Az ausztrál film állítólag legendásan kevés pénzből jött össze. A Hollywood-i remake ellenben dúskálhatott az anyagi forrásokban, ami meg is látszik rajta. A legfontosabb benyomásom a filmről az, hogy igazán szabadjára engedték a látványtervezők fantáziáját.
De!
Hol van az új "Mad Max" moziban az a hangulat, amit az eredeti film olyan egyértelműen képes volt átadni?
Ismét, már sokadszorra vonhatunk le egy fontos tanulságot, miszerint Hollywood még mindig nem képes megérteni, hogy nem a látvány és a befutott színészek teszik kultuszfilmmé az alkotást, hanem a hatás, amit a nézőre gyakorol, az érzés, amivel felállunk a vászon elől és még napokkal később is azon kattog az agyunk, hogy megpróbáljuk feldolgozni a látottakat, mert a jó mozi nem csak a szemre hat, hanem az agyunkra is. Ezt a régi Mad Max tökéletesen hozza, szinte nulla költségvetésből.
Egy érdekesség: az eredeti Mad Max-et az USA-ban szinkronizálták. Teccik érteni? Úgy gondolták ugyanis, hogy ezek a suttyó bumerángdobáló ausztrálok nem beszélnek elég szépen angolul. Pffff...
Visszatérve a mostanira: akcióból persze nincsen hiány, egy percig sem hagyják unatkozni a nézőt. Valahogy mégis úgy érzem, hogy ez önmagában nem elég arra, hogy átlépje az ingerküszöbömet. A minőségi film nem itt kezdődik, na! :P Nem tudok nem arra gondolni, hogy Hollywood mennyire pofátlanul hülyének nézi a fogyasztót azzal, hogy ezredszer is ugyanazzal a bevált (Bevált? Biztos, hogy ez bevált???) recepttel próbálja meg ránk tukmálni az éppen aktuális profitcsináló termékét. Lehet, hogy ez kasszasiker, de az már a nézőket minősíti, ha többször is jegyet váltanak erre.
Egyetlen mondatban összefoglalva: szerintem Hollywood ezt (is) elrontotta.
Pozitívumok:
-Mad Max magyar hangja szerintem kva jó lett, a színész is hozta a karaktert.
-Charlize Theron tüsi hajjal is szép és ami a színészi teljesítményét illeti, engem maximálisan meggyőzött. Jól hozta a sivatagi "amazon" figuráját.
-Látvány, akciójelenetek... (Csak a hangulat és a történet hiányzik mögüle.)
Bővebben?
Nemrég megnéztem az eredetit. Az ausztrál film állítólag legendásan kevés pénzből jött össze. A Hollywood-i remake ellenben dúskálhatott az anyagi forrásokban, ami meg is látszik rajta. A legfontosabb benyomásom a filmről az, hogy igazán szabadjára engedték a látványtervezők fantáziáját.
De!
Hol van az új "Mad Max" moziban az a hangulat, amit az eredeti film olyan egyértelműen képes volt átadni?
Ismét, már sokadszorra vonhatunk le egy fontos tanulságot, miszerint Hollywood még mindig nem képes megérteni, hogy nem a látvány és a befutott színészek teszik kultuszfilmmé az alkotást, hanem a hatás, amit a nézőre gyakorol, az érzés, amivel felállunk a vászon elől és még napokkal később is azon kattog az agyunk, hogy megpróbáljuk feldolgozni a látottakat, mert a jó mozi nem csak a szemre hat, hanem az agyunkra is. Ezt a régi Mad Max tökéletesen hozza, szinte nulla költségvetésből.
Egy érdekesség: az eredeti Mad Max-et az USA-ban szinkronizálták. Teccik érteni? Úgy gondolták ugyanis, hogy ezek a suttyó bumerángdobáló ausztrálok nem beszélnek elég szépen angolul. Pffff...
Visszatérve a mostanira: akcióból persze nincsen hiány, egy percig sem hagyják unatkozni a nézőt. Valahogy mégis úgy érzem, hogy ez önmagában nem elég arra, hogy átlépje az ingerküszöbömet. A minőségi film nem itt kezdődik, na! :P Nem tudok nem arra gondolni, hogy Hollywood mennyire pofátlanul hülyének nézi a fogyasztót azzal, hogy ezredszer is ugyanazzal a bevált (Bevált? Biztos, hogy ez bevált???) recepttel próbálja meg ránk tukmálni az éppen aktuális profitcsináló termékét. Lehet, hogy ez kasszasiker, de az már a nézőket minősíti, ha többször is jegyet váltanak erre.
Egyetlen mondatban összefoglalva: szerintem Hollywood ezt (is) elrontotta.
Pozitívumok:
-Mad Max magyar hangja szerintem kva jó lett, a színész is hozta a karaktert.
-Charlize Theron tüsi hajjal is szép és ami a színészi teljesítményét illeti, engem maximálisan meggyőzött. Jól hozta a sivatagi "amazon" figuráját.
-Látvány, akciójelenetek... (Csak a hangulat és a történet hiányzik mögüle.)
2015. május 19., kedd
Követelem, hogy adják vissza...
... azt a 150 percet , amit a Bosszúállók - Ultron kora című Hollywood-i borzalom elvett az életemből.
Ma este az egyetlen jó, amit a mozivásznon láttam, az a Star Wars előzetese volt.
De ez a Marvel-filmadaptáció minősíthetetlen. 12 éves korhatárral vetítik a filmet, szerintem 12 év alatt ez bárkinek bejönne. Látványos, akciódús jelenetek, elcsépelt történet (Szuperhősök vs. szupergonosz, aki a világ elpusztítására tör.), hiteltelen karakterek, hitvány dialógusok jellemzik. Ha belegondolok, kik voltak szimpatikusak a filmből, végül is majdnem mindenki. Kivéve azt a bájgúnárt, aki "Amerika kapitányként" bohóckodik. Magát az Amerika kapitányt is elkezdtem nézni pár hónapja (Szerencsére csak neten.), de annyira nyálas volt, hogy kevesebb, mint a felénél kikapcsoltam. Ez nem Amerika kapitány, hanem az amerikai fogyasztói társadalom zombiseregének kapitánya. Mindazt az amerikai rettenetet képviseli, ami rendes emberből öklendezést vált ki. Sehol, semmilyen körülmények között nem tudnék ezzel a förtelmes karakterrel azonosulni. Ha Amerika kapitány egy csótánnyal harcolna, én a csótánynak drukkolnék. :P
Scarlett Johansson viszont bejött. :-)
A végén pedig a szokásos tragikomédia: megint nem volt megfelelő pénzmennyiség nálam, hogy a parkolójegyet kifizessem. 500Ft lett volna, erre volt 400Ft apróm, a legkisebb bankóm pedig 2000-es volt és az az automata max. 1000 Ft-ost fogad el. Este 8 után már minden zárva, nehogy tudjak váltani. Vissza kellett mászni a 2. emeletre a mozihoz, hogy a kétezrest felváltassam. Szerencsére nem kellett vásárolnom semmit. :P
Ma este az egyetlen jó, amit a mozivásznon láttam, az a Star Wars előzetese volt.
De ez a Marvel-filmadaptáció minősíthetetlen. 12 éves korhatárral vetítik a filmet, szerintem 12 év alatt ez bárkinek bejönne. Látványos, akciódús jelenetek, elcsépelt történet (Szuperhősök vs. szupergonosz, aki a világ elpusztítására tör.), hiteltelen karakterek, hitvány dialógusok jellemzik. Ha belegondolok, kik voltak szimpatikusak a filmből, végül is majdnem mindenki. Kivéve azt a bájgúnárt, aki "Amerika kapitányként" bohóckodik. Magát az Amerika kapitányt is elkezdtem nézni pár hónapja (Szerencsére csak neten.), de annyira nyálas volt, hogy kevesebb, mint a felénél kikapcsoltam. Ez nem Amerika kapitány, hanem az amerikai fogyasztói társadalom zombiseregének kapitánya. Mindazt az amerikai rettenetet képviseli, ami rendes emberből öklendezést vált ki. Sehol, semmilyen körülmények között nem tudnék ezzel a förtelmes karakterrel azonosulni. Ha Amerika kapitány egy csótánnyal harcolna, én a csótánynak drukkolnék. :P
Scarlett Johansson viszont bejött. :-)
A végén pedig a szokásos tragikomédia: megint nem volt megfelelő pénzmennyiség nálam, hogy a parkolójegyet kifizessem. 500Ft lett volna, erre volt 400Ft apróm, a legkisebb bankóm pedig 2000-es volt és az az automata max. 1000 Ft-ost fogad el. Este 8 után már minden zárva, nehogy tudjak váltani. Vissza kellett mászni a 2. emeletre a mozihoz, hogy a kétezrest felváltassam. Szerencsére nem kellett vásárolnom semmit. :P
2015. május 13., szerda
Álmodott valóság :-)
Gyanúsan világos volt a szobában. Az évnek ebben a szakában rendszerint félhomályban szokott felkelni, ám ezúttal kifejezetten világos volt, a zsalugáter lemezei közt csíkokban tódult be a napfény, hogy a helyiség falán minél nagyobb területet sajátítson ki magának.
Emberünk lassan kezdett ráeszmélni, hogy a furcsa jelenségre csakis egyetlen racionális magyarázat létezhet, már amennyire így, félálomban képes volt racionálisan gondolkodni. Ez pedig nem más, mint hogy elaludt, méghozzá nem is kicsit. A felismerés futótűzként terjedt szét tudatában. Elaludt, tehát lemaradt a reggeli híradóról, ami pedig szinte kötelező rituálévá vált az elmúlt években. Híradó? De hiszen akkor a munkahelyéről is elkésett! Munkahely... 10 órától kimenőt kért egy fontos elintéznivalóra hivatkozva, ami valójában egy állásinterjú volt, de ezt a főnökének nem kell tudnia. Így következett egyik gondolat a másikból. Az álmosság hamar tovatűnt és helyét a heves szívverés vette át. Pánikszerű mozdulattal nyúlt az óráért.
-10:40???? Azt a ku...va! -sziszegte hisztérikus hangon.
Mindennek lőttek, amit mára tervezett. Magára kapott néhány rongyot és lestrapált kínai papucsában kicsoszogott a postaládához az újságért.
-Vigyázat!!! -kiáltotta valaki kétségbeesett hangon.
Emberünk jobbra nézett, ahonnét a hangot hallani vélte, de nem látott senkit. Hirtelen árnyék jelent meg mellette a járdán, mérete vészjóslóan növekedett.
-Menjen már az útból! -jött ismét az ismerős hang.
Emberünk felnézett, tenyerével napellenzőt alkotva hunyorgott az égen ragyogó fénygömb irányába.
-Jesszus! -rikoltotta, miközben épphogy maradt ideje hanyatt vágódni a mellette landoló különös fickó elől.
-Én szóltam. Nézze, itt van egy villanyszámla és négy áruházi katalógus. Egyébbel ma nem szolgálhatok. -jelentette ki az alacsony, pocakos férfi a lehető legnagyobb természetességgel, majd miután emberünk kezébe nyomta az imént felsoroltakat, egy laza mozdulattal tovaszállt. Emberünk szája még akkor is tátva volt, mikor azt a repkedő alakot 3 házzal odébb látta ismét landolni. Az térdig érő díszsövény mögül leste, ahogy ott is behelyez néhány borítékot a postaládába, majd elrepül.
-Mi a lóf*sz? Még álmodom. Csakis. -dünnyögte, miközben feltápászkodott és leporolta a nadrágját.
-Á, jó napot szomszéd! -hallatszott fentről, de mire emberünk felnézett, az üdvözlő már a szemközti ház előtti pázsiton gurult. -A leszállás sosem volt erősségem. -szólt át hangosan az úttest fölött.
-Ööö, várjon már egy percet! -kiáltott emberünk, s azzal átcsoszogott a széles aszfaltcsíkon.
-Valami gond van?
-Hát ez meg mi? -nézett fel az égre emberünk. Legnagyobb megdöbbenésére, kék helyett zöld volt, a pázsit pedig hófehér.
-Mi mi? -kérdezte a szomszéd.
-Ezek a színek...
-Á... Az asszony rendelte meg a környezetet. Így jár az, aki nem maga intéz mindent. -mosolyodott el a szomszéd.
-Te jó ég, én a színekről kérdezem, miközben maga repül. És a postás is. Ő is itt repkedett, mint egy veréb.
A szomszéd néhány másodpercig értetlenkedve nézett emberünkre, majd így szólt.
-Á, netán elaludtunk? -kérdezte vigyorogva.
-Ami azt illeti, igen.
-Akkor ne aggódjon! Teljesen normális, hogy az ébredést követő 1 órában a valóságot hisszük álomnak és az álmot valóságnak, de ott soha nem emlékszünk az igazi valóságra. Afféle ideiglenes amnézia. Mindjárt jobb lesz. ...Ehh, hogy ezt hányszor kellett már elmondanom... És nekem is hányszor mondták már el... -morogta elnézően.
-Azt akarja nekem bemesélni, hogy a valóságban supermanként repkedünk és álmunkban semmik vagyunk? Mármint ehhez képest. Hopp! Hopp! -mondta, miközben ugrálva próbált elrugaszkodni a talajtól. -Na, akkor nekem miért nem megy? -vonta kérdőre a szomszédját, mintha legalábbis ő tehetne az egészről.
-Türelem pajtás, legfeljebb egy óra és neked is menni fog. -veregette a vállát, majd elindult a bejárat felé. -Igyon meg egy kávét és olvassa el az újságot addig! -javasolta még a válla fölött hátraszólva, s azzal becsukta maga mögött az ajtót.
-Egy óra és repülhetek? Hja, persze... -morogta az orra alatt és amint a repülésre gondolt, azonnal a levegőben találta magát. Pánikba esett és mellesleg a másik szomszéd díszsövényére.
Akár még igaz is lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szomszéd állítása, miszerint álmunkban (Vagyis most.) soha nem emlékszünk a valóságra. :D :D :D
Emberünk lassan kezdett ráeszmélni, hogy a furcsa jelenségre csakis egyetlen racionális magyarázat létezhet, már amennyire így, félálomban képes volt racionálisan gondolkodni. Ez pedig nem más, mint hogy elaludt, méghozzá nem is kicsit. A felismerés futótűzként terjedt szét tudatában. Elaludt, tehát lemaradt a reggeli híradóról, ami pedig szinte kötelező rituálévá vált az elmúlt években. Híradó? De hiszen akkor a munkahelyéről is elkésett! Munkahely... 10 órától kimenőt kért egy fontos elintéznivalóra hivatkozva, ami valójában egy állásinterjú volt, de ezt a főnökének nem kell tudnia. Így következett egyik gondolat a másikból. Az álmosság hamar tovatűnt és helyét a heves szívverés vette át. Pánikszerű mozdulattal nyúlt az óráért.
-10:40???? Azt a ku...va! -sziszegte hisztérikus hangon.
Mindennek lőttek, amit mára tervezett. Magára kapott néhány rongyot és lestrapált kínai papucsában kicsoszogott a postaládához az újságért.
-Vigyázat!!! -kiáltotta valaki kétségbeesett hangon.
Emberünk jobbra nézett, ahonnét a hangot hallani vélte, de nem látott senkit. Hirtelen árnyék jelent meg mellette a járdán, mérete vészjóslóan növekedett.
-Menjen már az útból! -jött ismét az ismerős hang.
Emberünk felnézett, tenyerével napellenzőt alkotva hunyorgott az égen ragyogó fénygömb irányába.
-Jesszus! -rikoltotta, miközben épphogy maradt ideje hanyatt vágódni a mellette landoló különös fickó elől.
-Én szóltam. Nézze, itt van egy villanyszámla és négy áruházi katalógus. Egyébbel ma nem szolgálhatok. -jelentette ki az alacsony, pocakos férfi a lehető legnagyobb természetességgel, majd miután emberünk kezébe nyomta az imént felsoroltakat, egy laza mozdulattal tovaszállt. Emberünk szája még akkor is tátva volt, mikor azt a repkedő alakot 3 házzal odébb látta ismét landolni. Az térdig érő díszsövény mögül leste, ahogy ott is behelyez néhány borítékot a postaládába, majd elrepül.
-Mi a lóf*sz? Még álmodom. Csakis. -dünnyögte, miközben feltápászkodott és leporolta a nadrágját.
-Á, jó napot szomszéd! -hallatszott fentről, de mire emberünk felnézett, az üdvözlő már a szemközti ház előtti pázsiton gurult. -A leszállás sosem volt erősségem. -szólt át hangosan az úttest fölött.
-Ööö, várjon már egy percet! -kiáltott emberünk, s azzal átcsoszogott a széles aszfaltcsíkon.
-Valami gond van?
-Hát ez meg mi? -nézett fel az égre emberünk. Legnagyobb megdöbbenésére, kék helyett zöld volt, a pázsit pedig hófehér.
-Mi mi? -kérdezte a szomszéd.
-Ezek a színek...
-Á... Az asszony rendelte meg a környezetet. Így jár az, aki nem maga intéz mindent. -mosolyodott el a szomszéd.
-Te jó ég, én a színekről kérdezem, miközben maga repül. És a postás is. Ő is itt repkedett, mint egy veréb.
A szomszéd néhány másodpercig értetlenkedve nézett emberünkre, majd így szólt.
-Á, netán elaludtunk? -kérdezte vigyorogva.
-Ami azt illeti, igen.
-Akkor ne aggódjon! Teljesen normális, hogy az ébredést követő 1 órában a valóságot hisszük álomnak és az álmot valóságnak, de ott soha nem emlékszünk az igazi valóságra. Afféle ideiglenes amnézia. Mindjárt jobb lesz. ...Ehh, hogy ezt hányszor kellett már elmondanom... És nekem is hányszor mondták már el... -morogta elnézően.
-Azt akarja nekem bemesélni, hogy a valóságban supermanként repkedünk és álmunkban semmik vagyunk? Mármint ehhez képest. Hopp! Hopp! -mondta, miközben ugrálva próbált elrugaszkodni a talajtól. -Na, akkor nekem miért nem megy? -vonta kérdőre a szomszédját, mintha legalábbis ő tehetne az egészről.
-Türelem pajtás, legfeljebb egy óra és neked is menni fog. -veregette a vállát, majd elindult a bejárat felé. -Igyon meg egy kávét és olvassa el az újságot addig! -javasolta még a válla fölött hátraszólva, s azzal becsukta maga mögött az ajtót.
-Egy óra és repülhetek? Hja, persze... -morogta az orra alatt és amint a repülésre gondolt, azonnal a levegőben találta magát. Pánikba esett és mellesleg a másik szomszéd díszsövényére.
Akár még igaz is lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szomszéd állítása, miszerint álmunkban (Vagyis most.) soha nem emlékszünk a valóságra. :D :D :D
2015. április 29., szerda
Zegyszerű ember és a Ző egyszerű "gondókodása" :-)
Kezdjük annak a sajnálatos ténynek az ismertetésével, mely szerint a Zegyszerű ember mindent a mennyisége alapján definiál. Miért? Mert azt a legegyszerűbb felmérni, elég látni, jóformán más eszköz nem is szükséges annak megállapításához, hogy valami sok vagy kevés.
Nincs is ezzel baj egészen addig, míg olyan dolgokra is alkalmazza ezt a "jól bevált" módszert, melyek mennyiségét vizuálisan nem lehet felmérni, hogy a minőségéről már ne is beszéljünk.
Ilyen pl. az intelligencia.
Szóval a Zegyszerű ember megállapítja valakiről, hogy az intelligens, eme konklúzió pedig nem másból ered, mint hogy a Zillető kurva sokat beszél. Aki sokat beszél, az okos. :D Aki meg keveset, az nyilván hülye.
Mindegy tehát, hogy ezt a kurva sok beszédet milyen tartalommal tölti meg, a lényeg a mennyiség, mert ami sok, az nyilván jó is. Vagy nem.
Szerintem meg pont a minőség számít, ha már a verbális önkifejezést használjuk mérceként. De akkor ki szerint nem? Önmagát minősíti-e az, aki pusztán valaminek a mennyiségét látva, hallva állapítja meg annak minőségét? Hát persze, hogy önmagát minősíti! Csakhogy! A mennyiség soha nem volt és soha nem is lesz egyenértékű a minőséggel. Egy Dacia sosem lesz egyenértékű egy BMW-vel! :P ;-) Nem csak azért, mert a románok nem tudnak olyan minőséget gyártani, hanem, mert a franciák sem tudnak, nemhogy a románok.
Ez arról jutott eszembe, hogy a Zegyszerű embertől kaptam egy dicséretet. Milyen sokra vittem, ő nem is gondolta volna rólam, mert olyan csendes gyerek voltam. "Csendes=hülye" "Nagypofájú=okos"
És valóban! Hol tartanak az "okosok", akikkel egy osztályba jártam? Sehol. Fura mód a "hülyék" vitték valamire a nagybetűs életben.
Mellesleg semmit sem rühellek jobban, mint a hízelgést. Tudom, hogy nem őszinte. Dicséretet csak a vásárlóinktól fogadok örömmel. És ami azt illeti, a minőségi munkának (És nem a mennyiséginek!) hála van is belőle bőven! :P
Nincs is ezzel baj egészen addig, míg olyan dolgokra is alkalmazza ezt a "jól bevált" módszert, melyek mennyiségét vizuálisan nem lehet felmérni, hogy a minőségéről már ne is beszéljünk.
Ilyen pl. az intelligencia.
Szóval a Zegyszerű ember megállapítja valakiről, hogy az intelligens, eme konklúzió pedig nem másból ered, mint hogy a Zillető kurva sokat beszél. Aki sokat beszél, az okos. :D Aki meg keveset, az nyilván hülye.
Mindegy tehát, hogy ezt a kurva sok beszédet milyen tartalommal tölti meg, a lényeg a mennyiség, mert ami sok, az nyilván jó is. Vagy nem.
Szerintem meg pont a minőség számít, ha már a verbális önkifejezést használjuk mérceként. De akkor ki szerint nem? Önmagát minősíti-e az, aki pusztán valaminek a mennyiségét látva, hallva állapítja meg annak minőségét? Hát persze, hogy önmagát minősíti! Csakhogy! A mennyiség soha nem volt és soha nem is lesz egyenértékű a minőséggel. Egy Dacia sosem lesz egyenértékű egy BMW-vel! :P ;-) Nem csak azért, mert a románok nem tudnak olyan minőséget gyártani, hanem, mert a franciák sem tudnak, nemhogy a románok.
Ez arról jutott eszembe, hogy a Zegyszerű embertől kaptam egy dicséretet. Milyen sokra vittem, ő nem is gondolta volna rólam, mert olyan csendes gyerek voltam. "Csendes=hülye" "Nagypofájú=okos"
És valóban! Hol tartanak az "okosok", akikkel egy osztályba jártam? Sehol. Fura mód a "hülyék" vitték valamire a nagybetűs életben.
Mellesleg semmit sem rühellek jobban, mint a hízelgést. Tudom, hogy nem őszinte. Dicséretet csak a vásárlóinktól fogadok örömmel. És ami azt illeti, a minőségi munkának (És nem a mennyiséginek!) hála van is belőle bőven! :P
2015. április 25., szombat
Ponyvella
A forró, nyári nap ellenére nyüzsögtek az utcán az emberek. Mindenki ment valahová, vagy jött valahonnan. Mások, akiknek talán épp ott volt dolguk, mint patakban a kiálló kavicsok, dacoltak a körülöttük hömpölygő emberáradattal. Mindez persze elképzelhetetlen lett volna a városok alapzajának is tekinthető folyamatos autózúgás nélkül, melyet a nagyobb kereszteződéseknél gyakran felcsendülő dudaszó és anyázás egészített ki.
A tömegben egy fiatal párocska sétált ráérősen. Nő és férfi. Első látásra nem volt egyértelmű, hogy ők valóban egy pár, vagy csak ismerősök, esetleg kollégák, vagy rokonok.
-Milyen messze van? -kérdezte a nő kissé izgatott hangon.
-Nincs messze. -felelt a férfi.
-Nincs messze, nincs messze... -ismételte meg elmélyített hangon gúnyolódva a nő, miközben próbálta minél feltűnőbb grimasszal illusztrálni, mennyire elégedetlen a kérdésére kapott válasszal. -Már vagy tizenöt perccel ezelőtt is ezt mondtad. Miért nem kocsival jöttünk? Na? Erre válaszolj!
-Mert a múltkor sem volt parkolóhely. Azért. -magyarázta, miközben a rágóját ide-oda forgatta a szájában.
-Hjaj... -sóhajtott a nő. -Hé, nézd csak!
-Mi van?
-Buciburger! -mutatott vékony ujjával a mellettük illatozó kis üzlethelyiségre, mely olyan apró volt, hogy még bejárattal sem rendelkezett, hanem egy kis ablakon lehetett kérni a menüt, egyenesen a járdáról.
-Fasza. -nyugtázta a férfi, miközben csípőre tette a kezét.
-Vegyünk egyet... Na... Már vagy öt éve nem ettem ilyet. -kérlelte a nő olyan ártatlan tekintettel, hogy a férfi nem tudott nemet mondani.
[A Buciburgert egy ambiciózus fiatalember alapította 5 évvel ezelőtt, nem kisebb célt kitűzve, mint hogy belátható időn belül a McDonald's-szal említsék egy lapon. Legfőbb (És máig egyetlen.) specialitása a méretes buci zsömlével elkészített hamburger. Laktató és ízletes. De te hallottál már a Buciburger-étteremláncról? Én sem. De az étteremlánc első és máig egyetlen tagja még üzemel. Marhahúsos, lila hagymás hamburgereinek illata csábítóan hívogatja a korgó gyomrú vásárlókat.]
-Mmm, ez egyszerűen isteni. Drágám, biztos nem kérsz? -örvendezett a nő, miután beleharapott a hatalmas zsömlébe.
-Köszi, jó étvágyat! -szólt ki az ablakon a fehér ruhás, kövérkés fickó, miközben a nő kezébe nyomta a visszajárót és a nyugtát.
-Biztos. Már bedobtam egy sajtburgert a mekiben. -válaszolta.
A buciburgerest szemmel láthatóan sokkolta az információ. A "mekiben"???
-Nem mondod komolyan, hogy azoknál ettél?! AZOKNÁL!? -förmedt rá a nő a párjára megismételve és kihangsúlyozva azt a szót. -Elnézést kérek a pasim nevében. -magyarázkodott a nő, szemrehányón csóválva fejét.
-Miért ne? -nézett rájuk értetlenkedve. -Megkívántam egy kis sajtburgert. Na és?
-De egy multit támogattál vele. Tudod, hogy éhbérért dolgoztatnak és... -ecsetelte a nő. -Szerintem itt is megcsinálták volna a sajtburgered és egy rendes, dolgos ember vállalkozását támogattad volna.
-Nem. -jött a válasz az ablak mögül.
-Hogy mondta? -kérdezte a nő.
-Mi nem árulunk sajtburgert. -jelentette ki. -A Buciburgernél csak buciburgert lehet kapni. Nem szereti a buciburgert? -vonta kérdőre a "mekist".
-A hagymát nem. -felelte a férfi.
A nő kikerekedett szemekkel nézett rá. Valahogy úgy, mintha azt mondta volna, hogy valójában a Marsról származik. Sőt, talán ezt is hitte, mert 2 éves kapcsolatuk alatt valahogy sosem derült ki, hogy a párja nem szereti a hagymát. -Hát, bazdmeg milyen finnyás vagy... -állapította meg végül.
A férfi válaszul széttárta karját. -Ez van.
-Dugjunk! -mint derült égből a villámcsapás, jött az ötlet a nő szájából.
-Oké. Itt jó lesz? -mutatott a mellettük parkoló, sárga taxi motorháztetejére.
-Jó! -jelentette ki lelkes mosollyal a nő.
-Tudod Aranka, pont ezt szeretem benned. Hogy ilyen kibaszott gátlástalan vagy. -mosolygott a férfi.
-Naaa, csináljuk? -kérdezte a nő kéjes vigyorral és kézen fogva húzta maga felé. -Gyere, itt akarom és most!
-Jól van baby... -mondta, miközben egészen közel húzta magához a nőt, hogy a testük egymáshoz feszült. De csak egy hosszú csókot adott neki, majd elengedte.
-Hát persze. -mosolygott a nő.
-Készen állsz?
-Készen állsz. -poénkodott, kezét a homlokához emelve, mintha szalutálna.
Mindketten megfordultak és határozott léptekkel elindultak a magas épület hatalmas üvegajtaja felé.
Elővettek egy-egy pisztolyt a nő vállán lógó, ócska szatyorból.
-Senki ne mozduljon! -kiáltotta a férfi.
-Add azt csak ide! -ordított rá magas hangján Aranka a fegyveréért nyúló biztonsági őrre. -Csak lassan!
-Pakoljátok a pénzt a zsákba! -üvöltözte a férfi, miközben átdobott az üvegfal fölött egy fekete szemeteszsákot.
A teremben tartózkodó tucatnyi ügyfél dermedten, feltartott kézzel figyelte az eseményeket.
Alternatív befejezés:
-Béla! Itt vagy, baszod? Mi következünk. -lökdöste könyökével Aranka a férfi oldalát.
-Ja, persze. Persze. -Béla ekkor eszmélt rá, hogy az iménti bankrablást csupán a képzelete szülte.
Mindketten odasétáltak az üvegpulthoz.
-Jó napot! Én, vagyis mi a hitelszerződés ügyében jöttünk. -kezdte rá a nő.
-Jó napot! Pontosabban? -kérdezett vissza az ügyintéző.
-A Suzukink holnap lesz nagykorú és befizetnénk a hitel utolsó részletét. -felelte boldogan Aranka.
;-)
A tömegben egy fiatal párocska sétált ráérősen. Nő és férfi. Első látásra nem volt egyértelmű, hogy ők valóban egy pár, vagy csak ismerősök, esetleg kollégák, vagy rokonok.
-Milyen messze van? -kérdezte a nő kissé izgatott hangon.
-Nincs messze. -felelt a férfi.
-Nincs messze, nincs messze... -ismételte meg elmélyített hangon gúnyolódva a nő, miközben próbálta minél feltűnőbb grimasszal illusztrálni, mennyire elégedetlen a kérdésére kapott válasszal. -Már vagy tizenöt perccel ezelőtt is ezt mondtad. Miért nem kocsival jöttünk? Na? Erre válaszolj!
-Mert a múltkor sem volt parkolóhely. Azért. -magyarázta, miközben a rágóját ide-oda forgatta a szájában.
-Hjaj... -sóhajtott a nő. -Hé, nézd csak!
-Mi van?
-Buciburger! -mutatott vékony ujjával a mellettük illatozó kis üzlethelyiségre, mely olyan apró volt, hogy még bejárattal sem rendelkezett, hanem egy kis ablakon lehetett kérni a menüt, egyenesen a járdáról.
-Fasza. -nyugtázta a férfi, miközben csípőre tette a kezét.
-Vegyünk egyet... Na... Már vagy öt éve nem ettem ilyet. -kérlelte a nő olyan ártatlan tekintettel, hogy a férfi nem tudott nemet mondani.
[A Buciburgert egy ambiciózus fiatalember alapította 5 évvel ezelőtt, nem kisebb célt kitűzve, mint hogy belátható időn belül a McDonald's-szal említsék egy lapon. Legfőbb (És máig egyetlen.) specialitása a méretes buci zsömlével elkészített hamburger. Laktató és ízletes. De te hallottál már a Buciburger-étteremláncról? Én sem. De az étteremlánc első és máig egyetlen tagja még üzemel. Marhahúsos, lila hagymás hamburgereinek illata csábítóan hívogatja a korgó gyomrú vásárlókat.]
-Mmm, ez egyszerűen isteni. Drágám, biztos nem kérsz? -örvendezett a nő, miután beleharapott a hatalmas zsömlébe.
-Köszi, jó étvágyat! -szólt ki az ablakon a fehér ruhás, kövérkés fickó, miközben a nő kezébe nyomta a visszajárót és a nyugtát.
-Biztos. Már bedobtam egy sajtburgert a mekiben. -válaszolta.
A buciburgerest szemmel láthatóan sokkolta az információ. A "mekiben"???
-Nem mondod komolyan, hogy azoknál ettél?! AZOKNÁL!? -förmedt rá a nő a párjára megismételve és kihangsúlyozva azt a szót. -Elnézést kérek a pasim nevében. -magyarázkodott a nő, szemrehányón csóválva fejét.
-Miért ne? -nézett rájuk értetlenkedve. -Megkívántam egy kis sajtburgert. Na és?
-De egy multit támogattál vele. Tudod, hogy éhbérért dolgoztatnak és... -ecsetelte a nő. -Szerintem itt is megcsinálták volna a sajtburgered és egy rendes, dolgos ember vállalkozását támogattad volna.
-Nem. -jött a válasz az ablak mögül.
-Hogy mondta? -kérdezte a nő.
-Mi nem árulunk sajtburgert. -jelentette ki. -A Buciburgernél csak buciburgert lehet kapni. Nem szereti a buciburgert? -vonta kérdőre a "mekist".
-A hagymát nem. -felelte a férfi.
A nő kikerekedett szemekkel nézett rá. Valahogy úgy, mintha azt mondta volna, hogy valójában a Marsról származik. Sőt, talán ezt is hitte, mert 2 éves kapcsolatuk alatt valahogy sosem derült ki, hogy a párja nem szereti a hagymát. -Hát, bazdmeg milyen finnyás vagy... -állapította meg végül.
A férfi válaszul széttárta karját. -Ez van.
-Dugjunk! -mint derült égből a villámcsapás, jött az ötlet a nő szájából.
-Oké. Itt jó lesz? -mutatott a mellettük parkoló, sárga taxi motorháztetejére.
-Jó! -jelentette ki lelkes mosollyal a nő.
-Tudod Aranka, pont ezt szeretem benned. Hogy ilyen kibaszott gátlástalan vagy. -mosolygott a férfi.
-Naaa, csináljuk? -kérdezte a nő kéjes vigyorral és kézen fogva húzta maga felé. -Gyere, itt akarom és most!
-Jól van baby... -mondta, miközben egészen közel húzta magához a nőt, hogy a testük egymáshoz feszült. De csak egy hosszú csókot adott neki, majd elengedte.
-Hát persze. -mosolygott a nő.
-Készen állsz?
-Készen állsz. -poénkodott, kezét a homlokához emelve, mintha szalutálna.
Mindketten megfordultak és határozott léptekkel elindultak a magas épület hatalmas üvegajtaja felé.
Elővettek egy-egy pisztolyt a nő vállán lógó, ócska szatyorból.
-Senki ne mozduljon! -kiáltotta a férfi.
-Add azt csak ide! -ordított rá magas hangján Aranka a fegyveréért nyúló biztonsági őrre. -Csak lassan!
-Pakoljátok a pénzt a zsákba! -üvöltözte a férfi, miközben átdobott az üvegfal fölött egy fekete szemeteszsákot.
A teremben tartózkodó tucatnyi ügyfél dermedten, feltartott kézzel figyelte az eseményeket.
Alternatív befejezés:
-Béla! Itt vagy, baszod? Mi következünk. -lökdöste könyökével Aranka a férfi oldalát.
-Ja, persze. Persze. -Béla ekkor eszmélt rá, hogy az iménti bankrablást csupán a képzelete szülte.
Mindketten odasétáltak az üvegpulthoz.
-Jó napot! Én, vagyis mi a hitelszerződés ügyében jöttünk. -kezdte rá a nő.
-Jó napot! Pontosabban? -kérdezett vissza az ügyintéző.
-A Suzukink holnap lesz nagykorú és befizetnénk a hitel utolsó részletét. -felelte boldogan Aranka.
;-)
2015. március 30., hétfő
Már nem...
-Most nagyon utálsz? -kérdezte amolyan szánom-bánom hangon.
-Nem. -feleltem. -Azon már túl vagyok. -tettem hozzá gondolatban. Pedig utálhatnám, mert nagyon igyekezett, hogy utáljam.
-De nem is szeretsz... Hm? -faggatott tovább.
-Ezt akartad, nem? -elégtételként hatott rám, hogy ezt kimondhattam, úgy hogy nem volt hazugság.
Erre nem szólt semmit, csak a szemembe bámult. Hol az egyikbe, hol a másikba. Mintha nem hinne nekem.
-Nem hiszed, baszki? -kérdeztem és nem tudtam megállni röhögés nélkül. Nem tartozik kedvenc tulajdonságaim közé, hogy mikor komolynak kéne lennem, elröhögöm magam és olyankor azt hiszik, viccelek. Pedig nem.
Egy fél pillanatra ő is elmosolyodott, de gyorsan felismerte, hogy ennek a fele sem tréfa és ajka újra kiegyenesedett.
Elfordult felőlem, de még láttam, hogy vág magának egy minden mindegy-grimaszt. Olyat, amilyet akkor szokott az ember, ha elejti a frissen kicsomagolt túrórudit és az egyenest egy szarkupacban landol. Kár érte, de nincs mit tenni. Ez is egy ilyen grimasz volt.
-Tudod mit, pupák? El is hiszem. Most el. -mondta, majd zsebre vágta a kezét és minden további nélkül elindult a keskeny úton, egyenesen a nyüzsgő tömeg felé. Vissza sem nézett.
-Hmm. Jól teszed... -dünnyögtem. Nem éreztem már semmit. Furcsa, hogy milyen sokáig akartam ezt és végül egy rövid kitérő tanított meg arra, hogy kell kiszeretni egyik pillanatról a másikra. A sors terelt arra a vakvágányra, aminek a végén ott várt rám ez a tudás. Akkor nem láttam értelmét, hasznát semmilyen szempontból. Pedig minden rosszban ott van a jó is, csak észre kell venni. Ez olyan biztos, mint a gravitáció. Jobban jár, aki elhiszi! Szóval nem igaz, hogy ott nem kaptam semmit, mert nagyon is kaptam.
Sokat nem érek vele, vagy mégis? Hiszen már nem érzek semmit abból a nagy, igazi, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan valamiből.
Jöhet a következő nagy ő... :D
-Nem. -feleltem. -Azon már túl vagyok. -tettem hozzá gondolatban. Pedig utálhatnám, mert nagyon igyekezett, hogy utáljam.
-De nem is szeretsz... Hm? -faggatott tovább.
-Ezt akartad, nem? -elégtételként hatott rám, hogy ezt kimondhattam, úgy hogy nem volt hazugság.
Erre nem szólt semmit, csak a szemembe bámult. Hol az egyikbe, hol a másikba. Mintha nem hinne nekem.
-Nem hiszed, baszki? -kérdeztem és nem tudtam megállni röhögés nélkül. Nem tartozik kedvenc tulajdonságaim közé, hogy mikor komolynak kéne lennem, elröhögöm magam és olyankor azt hiszik, viccelek. Pedig nem.
Egy fél pillanatra ő is elmosolyodott, de gyorsan felismerte, hogy ennek a fele sem tréfa és ajka újra kiegyenesedett.
Elfordult felőlem, de még láttam, hogy vág magának egy minden mindegy-grimaszt. Olyat, amilyet akkor szokott az ember, ha elejti a frissen kicsomagolt túrórudit és az egyenest egy szarkupacban landol. Kár érte, de nincs mit tenni. Ez is egy ilyen grimasz volt.
-Tudod mit, pupák? El is hiszem. Most el. -mondta, majd zsebre vágta a kezét és minden további nélkül elindult a keskeny úton, egyenesen a nyüzsgő tömeg felé. Vissza sem nézett.
-Hmm. Jól teszed... -dünnyögtem. Nem éreztem már semmit. Furcsa, hogy milyen sokáig akartam ezt és végül egy rövid kitérő tanított meg arra, hogy kell kiszeretni egyik pillanatról a másikra. A sors terelt arra a vakvágányra, aminek a végén ott várt rám ez a tudás. Akkor nem láttam értelmét, hasznát semmilyen szempontból. Pedig minden rosszban ott van a jó is, csak észre kell venni. Ez olyan biztos, mint a gravitáció. Jobban jár, aki elhiszi! Szóval nem igaz, hogy ott nem kaptam semmit, mert nagyon is kaptam.
Sokat nem érek vele, vagy mégis? Hiszen már nem érzek semmit abból a nagy, igazi, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan valamiből.
Jöhet a következő nagy ő... :D
2015. március 28., szombat
Közeleg a rettenet!
-Hé, te! Igen, te! Hallottad, amit sehol sem beszélnek? -kezdte mondandóját ez a gyors léptekkel közeledő Senki.
Amaz (Ő Semmi volt.) felnézett. Fordította fejét jobbra is, balra is, de senkit sem látott.
-Már azt hittem, szólt valaki. -dörmögte az orra alá.
-Jegyezd meg már végre, hogy én senki vagyok és nem holmi valaki! -kelt ki magából Senki.
-Talán senken laksz, hogy senkinek nevezed magad? -érdeklődött Semmi, s hogy érdeklődése komolytalanságát nyomatékosítsa, felhúzta jobb szemöldökét. Nem is! A balt! Huhh. Nem mindegy ám!
-Semmi, a humorérzéked, akár a neved. Na, idefigyelj! Sehol sem beszélik, hogy közeleg a világ kezdete! -folytatta izgatottan.
-Sehol sem? Túlzásokba esel, kedves senki. Túlzásokba! -nyugtatgatta a meglehetősen zavart állapotban lévő Senkit. Közben elengedett egy mosolyt.
-Attól tartok, kedves barátom, hogy nem érzed a probléma súlyát. Ha ugyanis bekövetkezik, amit már szinte sehol sem beszélnek, az mindennek a kezdetét jelentené! -adta elő az érveit egyre nagyobb hangerővel Senki, miközben alig látható nyálpermettel szórta meg barátja arcát. A pánikhangulat olyannyira eluralkodott fölötte, hogy viselkedése kezdett már-már hisztérikussá válni.
Semmi fintorgással reagált a kéretlen "ajándékra" és egy darab ronggyal, melyet a farzsebéből húzott elő, gondosan letörölgette az apró cseppeket.
-Nos. -kezdte a tőle telhető legnagyobb komolysággal. -Valóban rémisztő a gondolat, hogy a semmit a valami váltja fel. Te jó ég, még kimondani is szörnyű ezt a szót. A tudomány a mai napig nem talált bizonyítékot a valami létezésére. Nyugodj meg, barátom és utazz el sehová egy pár napra! -felelte Semmi, az ő hangja tökéletes nyugalmat sugárzott. Láthatóan valamit sem hitt el abból, amit Senki összehordott neki az imént.
-De közeleg a világ eleje! És amikor ideér, minden elkezdődik! -kiabálta habzó szájjal Senki.
-Én mondom neked, hogy... -kezdett bele egy hosszabbnak ígérkező monológba Semmi, de folytatni már nem tudta. Valami történt. Igen, VALAMI, még a szó is puszta fikció volt idáig. Ebben a pillanatban mindketten tudták, hogy mostantól nem az. Akik hittek benne, rettegték e napot, amikor minden valami, ami addig nem volt, elkezdődik. A világ eleje immáron visszafordíthatatlanul folyamatban volt.
És a következő pillanatban akkora robbanás rázta meg Senkiföldjét, melyet Seholként is ismertek, ami mostanra egy univerzum nevű hellyé nőtte ki magát.
Bizony, ez a világegyetem keletkezésének igaz története, az ősrobbanás előtti "időkből". 
Amaz (Ő Semmi volt.) felnézett. Fordította fejét jobbra is, balra is, de senkit sem látott.
-Már azt hittem, szólt valaki. -dörmögte az orra alá.
-Jegyezd meg már végre, hogy én senki vagyok és nem holmi valaki! -kelt ki magából Senki.
-Talán senken laksz, hogy senkinek nevezed magad? -érdeklődött Semmi, s hogy érdeklődése komolytalanságát nyomatékosítsa, felhúzta jobb szemöldökét. Nem is! A balt! Huhh. Nem mindegy ám!
-Semmi, a humorérzéked, akár a neved. Na, idefigyelj! Sehol sem beszélik, hogy közeleg a világ kezdete! -folytatta izgatottan.
-Sehol sem? Túlzásokba esel, kedves senki. Túlzásokba! -nyugtatgatta a meglehetősen zavart állapotban lévő Senkit. Közben elengedett egy mosolyt.
-Attól tartok, kedves barátom, hogy nem érzed a probléma súlyát. Ha ugyanis bekövetkezik, amit már szinte sehol sem beszélnek, az mindennek a kezdetét jelentené! -adta elő az érveit egyre nagyobb hangerővel Senki, miközben alig látható nyálpermettel szórta meg barátja arcát. A pánikhangulat olyannyira eluralkodott fölötte, hogy viselkedése kezdett már-már hisztérikussá válni.
Semmi fintorgással reagált a kéretlen "ajándékra" és egy darab ronggyal, melyet a farzsebéből húzott elő, gondosan letörölgette az apró cseppeket.
-Nos. -kezdte a tőle telhető legnagyobb komolysággal. -Valóban rémisztő a gondolat, hogy a semmit a valami váltja fel. Te jó ég, még kimondani is szörnyű ezt a szót. A tudomány a mai napig nem talált bizonyítékot a valami létezésére. Nyugodj meg, barátom és utazz el sehová egy pár napra! -felelte Semmi, az ő hangja tökéletes nyugalmat sugárzott. Láthatóan valamit sem hitt el abból, amit Senki összehordott neki az imént.
-De közeleg a világ eleje! És amikor ideér, minden elkezdődik! -kiabálta habzó szájjal Senki.
-Én mondom neked, hogy... -kezdett bele egy hosszabbnak ígérkező monológba Semmi, de folytatni már nem tudta. Valami történt. Igen, VALAMI, még a szó is puszta fikció volt idáig. Ebben a pillanatban mindketten tudták, hogy mostantól nem az. Akik hittek benne, rettegték e napot, amikor minden valami, ami addig nem volt, elkezdődik. A világ eleje immáron visszafordíthatatlanul folyamatban volt.
És a következő pillanatban akkora robbanás rázta meg Senkiföldjét, melyet Seholként is ismertek, ami mostanra egy univerzum nevű hellyé nőtte ki magát.
Bizony, ez a világegyetem keletkezésének igaz története, az ősrobbanás előtti "időkből".
2015. március 22., vasárnap
2015. március 18., szerda
Bizottság előtt (3. rész)
Nem egészen így képzelte első éles bevetését. Bár helyzete reménytelen volt, mégis megnyugvással töltötte el a tudat, hogy mégsem fulladt kudarcba a támadás, sőt a földiek sikerrel járhattak, ha igaz, amit a bennszülött fickó mondott. Földalatti bunkerben bujkálnak, őt is ide hozták le, tehát számukra odafönt már nem biztonságos, a városaik bizonyára romokban hevernek. Most nem tudott minden valószínűség szerint nagyszámú civil áldozatra gondolni. Ezek a lények fájdalmat okoztak neki, elviselhetetlen szenvedést. Lincoln a padlón hevert, szadista vallatói mindkét lábát eltörték. Ez a végállomás, gondolta. Ha valami csoda folytán ki is jutna innen, katonai pályafutásának vége és élete végéig nyomorék marad. A bennszülöttek így próbálták vallomásra bírni, de megtörniük csak a csontjait sikerült. A veréstől elszenvedett súlyos sérülések tudatát még acélosabbá tették. Ha nincs tovább, hát jöjjön a halál. Nem akart emberi roncsként élni. Minél több maradandó sebet okoztak neki vallatói, annál biztosabb volt abban, hogy semmit nem mond nekik.
-Beszélj! -üvöltötték felváltva a vallatók. Szürke overalljukon vörös vérfoltok tanúskodtak brutális hivatásukról.
Lincoln fájdalmas mosolyt erőltetett arcára, de nem szólalt meg.
Ebben a pillanatban hangos sziréna szólalt meg.
-Szívből gratulálok, Lincoln ezredes! Ön sikerrel teljesítette az elitkiképzést. -mondta egy középkorúnak tűnő férfi.
Lincoln kinyitotta a szemét. Most egy elsötétített szobában ült, emberek vették körül. Mind katonák, az amerikai hadsereg egyenruháját viselték. Sérüléseinek nyoma sem volt és fájdalmat sem érzett. Bár erősen dezorientált volt a hirtelen váltás miatt, hiszen előbb még a földön feküdt összeverve, a saját vérében, most pedig a kiképzője állt előtte és gratulált neki.
A férfi egy aranyszínű jelvényt tartott az ujjai közt. Lincoln felismerte. A sast formázó, kis kitűzőt csak kevesen viselhették. Ez volt a mélyűri felderítők jelképe, a legjobbak legjobbjaié. A kiképző közelebb lépett hozzá és zubbonyára tűzte, majd kezét nyújtotta.
-Gratulálok, még egyszer! Ebből a turnusból ön a 17 legjobb egyike. 1500 jelentkezőből csak 17 végezte el a tanfolyamot. -folytatta.
-Uram! -vágta rá Lincoln reflexből. Emlékei még keveredtek a szimulációban szerzett emlékekkel, de mondták neki az elején, hogy ez elmúlik néhány nap alatt.
-3 nap pihenőt kap, hétfőn jelentkezik az alakulatánál, aztán pedig irány a Sagan 2032A! -adta ki a parancsot feljebbvalója.
:-)
-Beszélj! -üvöltötték felváltva a vallatók. Szürke overalljukon vörös vérfoltok tanúskodtak brutális hivatásukról.
Lincoln fájdalmas mosolyt erőltetett arcára, de nem szólalt meg.
Ebben a pillanatban hangos sziréna szólalt meg.
-Szívből gratulálok, Lincoln ezredes! Ön sikerrel teljesítette az elitkiképzést. -mondta egy középkorúnak tűnő férfi.
Lincoln kinyitotta a szemét. Most egy elsötétített szobában ült, emberek vették körül. Mind katonák, az amerikai hadsereg egyenruháját viselték. Sérüléseinek nyoma sem volt és fájdalmat sem érzett. Bár erősen dezorientált volt a hirtelen váltás miatt, hiszen előbb még a földön feküdt összeverve, a saját vérében, most pedig a kiképzője állt előtte és gratulált neki.
A férfi egy aranyszínű jelvényt tartott az ujjai közt. Lincoln felismerte. A sast formázó, kis kitűzőt csak kevesen viselhették. Ez volt a mélyűri felderítők jelképe, a legjobbak legjobbjaié. A kiképző közelebb lépett hozzá és zubbonyára tűzte, majd kezét nyújtotta.
-Gratulálok, még egyszer! Ebből a turnusból ön a 17 legjobb egyike. 1500 jelentkezőből csak 17 végezte el a tanfolyamot. -folytatta.
-Uram! -vágta rá Lincoln reflexből. Emlékei még keveredtek a szimulációban szerzett emlékekkel, de mondták neki az elején, hogy ez elmúlik néhány nap alatt.
-3 nap pihenőt kap, hétfőn jelentkezik az alakulatánál, aztán pedig irány a Sagan 2032A! -adta ki a parancsot feljebbvalója.
:-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)