A víz érintése (film)

A katonai támaszpontról eltulajdonított kétéltű lénnyel éli ki szodomita hajlamait Elisa (A képen balra.). Törölközővel eltömíti a moziterem fölötti fürdőszobájának küszöbét, majd megnyit minden csapot. Másnak is szemet szúrt a nyíllal jelzett objektum? Szóval, most ez így egyben van a rögtönzött medencével, és nem tudok nem gondolni arra, hogy a dolgok szabadon ide-oda áramlanak. Nem beszélve arról, hogy ha még pár centit emelkedik a vízszint, az áram előbb fogja megb*szni, mint uszonyos szeretője. :-)

 

 

Csak pozitívan!

Ezúton szeretném hálámat kifejezni, hogy a földre esett szemüvegemen nem ugrált állat módjára, hanem csak úgy ímmel-ámmal. Empatikus hozzáállásával jelentős összeget spórolt meg nekem. Az egyik lencse épen megmaradt, leszámítva azt a vertikális irányú repedést, ami nagyobb távolságból alig észrevehető. Érdeklődésére reagálva ("Mi van, geci?"), mindig melegség járja át szívem, valahányszor egy falumbélivel találkozom, bár Önt ezidáig még nem volt szerencsém látni Gecen. Ön mégis felismert. Milyen figyelmes fiatalember.

Üdvözlettel,

I. W. Elemér, nyugalmazott könyvkötő

Aranka autót vesz

Egy bájos, ifjú hölgy lépkedett a használt autó kereskedés udvarán. Két sorban álltak az új gazdájukra váró elárvult négykerekűek. A sorok között sétálva a nőnek olyan érzése támadt, mintha mindegyik őt bámulná nagy, szomorú tekintetű fényszóróival. "-Engem vegyél meg! -Hé, légyszi, engem vigyél magaddal!" és ehhez hasonló gondolatok keletkeztek a fejében, már-már szinte meghatódott és legszívesebben mindet magával vitte volna, csak ne álljanak ott olyan elhagyatva, szomorúan, kitéve az időjárás viszontagságainak. Minden új odatévedő ember láttán reménykedve, hogy hátha... "-Talán most én is újra tartozom majd valakihez és nem itt fogok elrohadni ezen a szörnyű helyen, a szabad ég alatt."

-Szép jó napot, hölgyem! Miben segíthetek? -váratlanul egy olcsó öltönyt viselő fószer jelent meg a nő előtt.
-Ó! Jó napot! Egy autót szeretnék vásárolni. -jelentette ki határozottan.
-Ez esetben a legjobb helyen jár. Van valami konkrét elképzelés, vagy ajánlhatok önnek valamit? -hadarta az eladó rendkívül nyájasan.
-Igen, kérem! -vágta rá a nő.
-Nos?
-Piros legyen! -pontosított.
Az eladó széles mosollyal fogadta a nő kérését. Lelki szemeiben már megjelentek azok a bizonyos dollárjelek. Könnyű dolga lesz, szépen rásóz erre a nőre egy roncsot.
-Akkor kezdjük az elején! Milyen méretű autóra gondolt? -kérdezte a fickó.
-Hát, egy kisebbre gondoltam, ami kétajtós és nem foglal túl sok helyet. Ja és piros! -fejtette ki a nő. -Mondjuk, ez itt! Igen, ez számomra tökéletes. Olyan szép színe van és ez pont kétajtós. -lelkendezett a nő.
-Ööö.., ez egy Ferrari, hölgyem. Igaz, hogy piros és kétajtós, de 20 millió az ára. Talán nem is a legjobb választás, ha mindennapi használatra óhajtja. -világosította fel az eladó.
-Jézusom! Nekem annyi pénzem nincs! Csak 1 millióm van. -hüledezett a nő. Első látásra úgy tűnt, orvost kell hozzá hívni, annyira sokkolta az információ.
-Vannak olcsóbb modelljeink. Ez itt például 1 millió kétszázezer. Kevés kilométert futott, érvényes műszakija van... -mutatott egy igen jó állapotúnak tűnő kétajtós Volkswagenre.
A nő felhúzott szemöldökkel mustrálgatta a kis Volkswagent, de látszott az arcán, hogy nem tetszik neki. -Szép, szép, de ez fehér. Én ragaszkodom a piroshoz.
-Százezret tudunk engedni az árából, higgye el, ez nagyon jó vétel ennyiért! -próbálta győzködni a férfi.
-Hé! És az? -mutatott a sor végén árválkodó piros Renaultra. -Az tetszik! Mennyi az ára?
-Az? -kérdezett vissza fintorogva az eladó. -Kettőötven. De elég rozsdás és törött is a hátulja. Meg nincs műszakija. Sokat kéne rákölteni és ez a modell egyébként sem a megbízhatóságáról híres. Jobban jár egy német gyártmánnyal. -érvelt a férfi.
-Nekem az kell! -a nő hajthatatlannak tűnt.
-Higgyen nekem, kérem. Ez a Volkswagen a legjobb vétel. Tudja mit? 1 millióért a magáé! Az a Renault üzemképtelen!
-Nekem a piros kell!
Az eladó hatalmasat sóhajtott.
-Rendben. Megcsináljuk az adásvételit, közben hívok hozzá egy trélert.
-Juj, de jó! -örvendezett a nő.
...
-Neve?
-Aranka.
-Milyen Aranka?
-Piros Aranka.
...

Etimológiai percek :-)

Évszázados rejtélyről lebbenti fel a fátylat egyszemélyes nyelvészcsapatunk, azaz jómagam. :D

Szöszmötöl.

Az világos, hogy ez egy gyilkosság leírása, de mit jelent a szó eleje? Mi az a szöszm? Megöli a szöszmöt, vagyis szöszmötöl. Fájdalmasan lassan csinál valamit. Nem hatékony. A szöszmötölés tehát a hatékonyság megölése, vagyis a szöszm hatékonyságot jelent.

:D


.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Sírva könyörgöm, nehogy valaki komolyan vegye! :D

Üzenetek egy alternatív valóságból

Helló,
Most jöttem ki a kórházból. Kicsit füllentettem, hogy beutaljanak, mert imádom a benti kaját. Csak az orvosok néha törik a magyart. Egyre több német jön ide a magasabb fizetés, és a jobb munkakörülmények miatt. Szerencsére az amerikaiak már fekete listán vannak. Amíg kaptak zöld kártyát, valahogy mindig elfelejtettek hazamenni. A szerencsétlenek. Teremtsék meg maguknak a jóléti államot, ne a miénken élősködjenek!

Megint én!
Most meg egy repülőnyi japán mérnök érkezett, hogy a MÁV vasúthálózatát tanulmányozzák. Állítólag náluk előfordulnak késések, és most tőlünk szeretnék ellesni a pontos, gyors, kényelmes vasúti közlekedés mikéntjét.

Üdv.!
Azzal van tele az állami média, hogy állítólag a miniszterelnöknek is köze lehet egy korrupciós botrányhoz. A hírek szerint pénzt fogadott el a német kormánytól annak fejében, hogy az Ikarus ott építse fel új összeszerelő üzemét. A kormányfőnk élő sajtótájékoztatón kért bocsánatot, és lemondott.
Remélem, nálatok jobb a helyzet.




Igen. Nálunk jobb... :D

Ötvenhatos gondolatok

Mi, a szabadságszerető, szabadságért harcoló magyarok...
De elég is a hazugságokból ennyi!
Maroknyi emberről beszélünk, akikben 1956. október 23-án elszakadt valami, és valamivel több emberről, akik így, vagy úgy segítették fegyveres harcukat. Akár egy pokróccal, vagy egy tekercs sebkötözővel.
Talán többen voltak, akik szintén magyarként a másik oldalon álltak, az ÁVÓsok, gyilkosok, verőlegények, hazaárulók.
De a nagy többség közömbös maradt. A józan eszükre hallgattak? Vagy csak gyávák voltak? Biztos volt ilyen is, olyan is. Ők a szabadságharc leverése után szívesebben pózoltak a vörös zászlóval. Manapság meg szívesebben pózol mindenki a lyukas zászlóval, mert ezért nem jár megvetés, amazért meg akkor nem járt bitó, vagy hosszú börtönévek.
Az első két csoportnak jár a hálás emlékezet. A másodiknak "jár" a kiemelt nyugdíj. A harmadik, népesebb csoportnak pedig "jár" a szabadságszerető forradalmár jelző (?).
Rákosi helyett kaptunk (11 évet éltem abban a renCerben, talán ezt leírhatom.) egy Kádárt, ami azért sokkal kevésbé volt elviselhetetlen. Sőt! Ha demokráciát nem is, de egy puhább diktatúrát kiharcolt az a pár ezer hős. Nekik köszönhetjük, hogy nem lettünk Románia, mert 56-ból Kádárék is megértettek annyit, hogy nem lehet a végtelenségig feszíteni a húrt. Mindig van értelme harcolni. Megtörni nem mertek, hát megvettek minket, és ezért a fél ország visszasírja őket. Sehol egy kva happy end?! :O
Köszönöm, hogy elég bátrak voltatok, Pesti Srácok, Pesti Lányok!

Három dolog, amit Japánról tudnod kell ;-)

-Japán? Hát miért nem ezzel kezdted? Én mindent tudok Japánról. -csillant fel a szeme Taszilónak.
-No... -Béla válaszát félbeszakítva gyorsan folytatta is.
-Komám, azokkal nagyon résen kell lenni. Ott három dolog eshet meg veled, amikor kiszállsz a repülőgépből.
-?
-Az első, hogy egy gésa eléd ugrik, és leharapja a fa..od.
Béla tátott szájjal hallgatta barátja intő szavait. -Jesszusom! Mi a második dolog?
-A másik dolog az, hogy eléd ugrik egy szamuráj, és a kardjával levágja a fa..od.
-Meg sem merem kérdezni a harmadikat. -borzongott Béla.
-Nos, a harmadik eshetőség, hogy eléd ugrik egy robot, és letépi a fa..od.
-Hííí... -Béla teljesen elsápadt.
Hangos nevetés hallatszott a bárpult másik végéről.
-Mi olyan vicces ebben hölgyem? -szegezte neki a kérdést Tasziló.
-Ezek a legborzalmasabb sztereotípiák, amiket valaha egy csokorba gyűjtöttek. -kacagta a nő.
-Valóban? Ki maga? Fogadok, hogy Arankának hívják. Ugye, eltaláltam?
-Nem.
-Hanem?
-Aranka.
-Ja, az más. -nyugtázta a férfi, majd visszafordult és tovább kortyolgatott a söréből.

:-)

.
.
.
.
.






(Mielőtt valaki szóvá tenné: tudom, hogy a gésák nem prostituáltak, de itt ugyebár sztereotípiákról van szó.)

Mo.

A minap egy ismerősöm a facebookon lájkolt egy írást, ami kb. 15-20 mondatban pocskondiázta a magyarokat, hazánkat. Néhány részigazság volt benne, de alapvetően egy rosszindulatú, öngyűlölő cikk volt, ami egy bizonyos társadalmi rétegre akár igaz is lehet. Akkor nem volt időm kimásolni, most meg nem találom. Korábban is találkoztam már hasonlóval, kering a neten, mint gólyafos a levegőben. Ilyeneket tudhatunk meg belőle, hogy pl. a "titeket, magyarokat a világon mindenhol utálnak" (Így, többesszám második személyben és a sok proli még tetszikeli is. Igazából ezzel a reakcióval támasztják alá az írásnak pl. azt az állítását, miszerint a magyarok kishitűek, pesszimisták és ott ekézik egymást is, ahol tudják.)
Szerettem volna úgy reagálni erre, hogy itt áll az eredetije is szó szerint bemásolva (Ha esetleg valaki ismeri és megadna egy linket, azt utólag beilleszteném.), de ennek híján is erős késztetést érzek, hogy helyretegyem.
Óriási szerencsénk, hogy Magyarországon kívül minden más országban kolbászból van a kerítés, mert így legalább az elégedetleneknek van hová menekülniük erről a szar helyről. Köszönhetően annak, hogy a magyarokon kívül mindenki szívesen látja az idegeneket, szinte biztos, hogy akár a németek, akár a franciák, angolok, svédek, stb. örülnének nekik. Leülnének vele egy finom kávéra és őszinte megértéssel hallgatnák szüntelen panaszait arról a hátrahagyott koszos pocsolyáról, ami olyan szar hely, hogy ott lehetetlen élni. Csatlakozni bármely más nemzethez, hiszen őket senki sem utálja, sőt! Mindenki szereti a világ összes népét, nemzetét, csak a magyarokat utálják. Megértően bólogatnának és magukhoz ölelve azt súgnák fülébe, hogy "most már jó helyen vagy, megosztjuk veled 70 év munkájának gyümölcsét. Mostantól egy vagy közülünk. Nagyon hiányzott ide valaki, aki ilyen elszántsággal képes panaszkodni saját honfitársaira." Vagy mégsem?

Megmosolyogtató, hogy egyesek azt hiszik, létezik olyan nép, ország, amit mindenki szeret. Hogy lehetne szeretni egy országot, egy népet? Ha szeretjük a lengyel II. János Pál pápát, akkor szeretjük az összes lengyel gyilkost, pedofilt, erőszaktevőt is? Vagy fordítva? Akik ezt a hülyeséget (az említett írást) kitalálták, azok szerint az minősíti az embert, hogy melyik országba született? Nem pedig egyénenként kell ezt megítélni? Emlékszünk, hogy a bukott riporter Frey Tamás arról panaszkodott, hogy mennyire "ciki külföldön magyarnak lenni Orbán politikája miatt". Ha azok a külföldiek, akiknek Frey annyit ad a véleményére, akkora kultúremberek, akkor nem kell attól félnie, hogy őt személy szerint megbélyegzik hátrahagyott hazája miniszterelnökének politikája miatt. Ha mégis ezt teszik, akkor talán nem is különbek azok a nyugati emberek, vagy csak nem az ottani prolikkal kéne barátkoznia!
Felelősségteljes, tettre kész gondolkodásról árulkodik az is, hogy ők innen elvágyódnak egy jobb helyre. Vajon az a "jobb hely" mitől lett jobb? A jólét csak úgy lett magától, mert az ottaniak olyan kiválóak, hogy ez már benne volt az alapcsomagban? Ha ezek valamelyik nyugati országba születtek volna 40-70 évvel ezelőtt, megtapasztalták volna, hogy az erős országért dolgozni is kell. A jólét nem történik meg magától. Itt sem kéne mást tenni, csak dolgozni és nem arra várni, hogy a problémáinkat más oldja meg helyettük. Ezt sem Brüsszel, sem Budapest nem fogja megtenni. Kin múlik, hogy Magyarország szar hely lesz-e, vagy jó hely? Csakis az itt élőkön! Kifogások helyett a kezünkbe kell vennünk a sorsunk irányítását, mert Brüsszelből, Berlinből, Budapestről is megteszik ezt helyettünk, de abban nem lesz köszönet. Abból csak minimálbér lesz. Attól sem lesz Magyarország jobb hely, hogy büszkén pózolunk vele, mennyire nem kíméljük a főnök által ránk bízott céges autót, hogy csaljuk el a munkát, mert nem vagyunk érte megfizetve. A legfontosabb, hogy magadra vagy utalva! Senki sem fog rajtad segíteni. Senki sem érti, miért neki kéne megoldania a te életed is.
Nem kell szégyenkezni a rántott húsos szendvicsek miatt (Már ilyet is olvastam olyanoktól, akik szerint valószínűleg ez szeretni való kulturális sajátosság lenne, ha bárki más csinálná.). A külföldiek előtt büszkén vállalt öngyűlölet miatt kellene szégyenkeznünk, a saját hazájukra büntetőeljárást kérő aktuális ellenzéki politikusok miatt kellene szégyenkeznünk. A szánalomra hajtunk? Mert azt megkapjuk, ha ilyeneket csinálunk. De ez kell-e nekünk?
Ahogy mondani szokták: "A szánalom ingyen van, az irigységért dolgozni kell!"

Nehéz pillanatok Westerosban

Két Lannister-katona ácsorgott a napsütötte, poros utcán. Egyikük sisakján egy párocska torz tükörképe rajzolódott ki. A kocsma bejáratánál ültek, egymással szemben...
-Ser Béla, mi történt azzal a csodás, 4 lóerős hintóval, ami a profilképén látszik? Csak nem elromlott? -próbálta kielégíteni kíváncsiságát az asztal másik felén ülő nő.
-Miből gondolja ezt, Lady Aranka? -a férfi hirtelen zavarát egy kupa barna sör legurításával próbálta leplezni, ám nagyjából a harmadánál megállt, mert eszébe jutott, hogy nincs pénze másikra.
-Láttam, hogy lóháton érkezett.
-Nos, ööö lejárt a műszakija, és ööö beadtam a kovácshoz, hogy tegye rendbe. -magyarázkodott Béla. Bal kezével állandóan a kardja övcsatját birizgálta. Az egyenes pallos vége a kocsma fapadlóját érte.
-Á, értem. -mosolygott Aranka. -Amúgy örülök ám, hogy végre személyesen is találkozhattunk. Olyan lassú ez a holló-chat.
-Az. Valóban az. Meséljen magáról! Mit keres egy ilyen bájos hölgy a Westeros-i Társkeresőn? -váltott át kezdeményezőre a férfi.
Aranka lesütötte a szemét, és egy végtelennek tűnő másodpercig csendben meredt maga elé, kezeiben egy favillát forgatott.
-Nem könnyű a helyzetem. -kezdte.
-Hogy érti?
-Gyerekkel nehéz társat találni manapság. Bár, ha belegondolok, régen is az volt. -vallotta be.
-Mi? -kérdezte Béla meglepődve. -Maga már volt házas? Hét pokol, netán még mindig az? -hüledezett a férfi.
-Ó, dehogy. Nem vagyok házas. Nem is voltam az sosem. -nyugtatta meg a nő.
-Fattyúgyerek. -állapította meg Béla.
-Az. -ismerte el szégyenkezve. -Ez talán kizáró ok? Kérem, Ser Béla, mondja meg, ha az!
Béla végigmérte hunyorgó szemével az előtte ülő nőt. Félúton kicsit elidőzött tekintetével a gömbölyödő, fűzős dekoltázson. Végül is... Gondolta.
-Nem, nem kizáró ok. -felelte, majd felhajtotta a maradék barna sörét, és jólesően böfögött.
-Úgy örülök neki! -vidult fel a nő. -Már csak egyet áruljon el, Ser!
-Mire kíváncsi?
-Mikor született? Melyik hónapban?
-Ez egy kicsit izzadtságszagú befejezés, nem gondolja? -kérdezett vissza.
-Miért?
-Mert a felvezetés nem elég kidolgozott. Sőt, csak össze lett csapva. Egyből bele a közepébe.
-Á, értem. Az írónak nyilván elfogytak az ötletei.
-Na jó. Nyár közepén születtem.
-Ó...
-Mit jelent ez az ó?
-Nem illik a csillagjegyünk. -mondta a nő, hangjába ismét szomorúság költözött.
-Bazd meg a csillagjegyedet! Én megyek. -Béla felpattant az asztaltól, zsebéből egy réz pénzérmét vett elő, és az üres kupa mellé dobta.
-Hová megy?
-Északra. A Falra. Inkább magamra öltöm a feketét.
-Tegye...


:-)


18+ tartalmak helyett :P

Halak, nem kos

-Mondd csak, Arankám! Sok randid volt, miután sikerült regisztrálnod a Nemzeti Társkereskedelmi Hivatalnál? -kíváncsiskodott Béla.
-Hát... volt. -felelte Aranka lesütött szemmel. -Na jó. Most, hogy leéltünk ilyen nagy boldogságban, szerelemben, egyetértésben 10 évet, összehoztunk három csodálatos gyermeket... Most már bevallom neked, Bélám, hogy csak veled találkoztam.
A férfi büszke mosollyal hallgatta feleségét.
-De hisz az hogy lehet? -hitetlenkedett Béla, aztán gyorsan, bátorításul hozzátette még ezt is: -Te olyan gyönyörű voltál. És most is az vagy persze!
Aranka férje szemébe nézett és szerelmes pillantások kíséretében a következőt mondta Bélának: -Az úgy lehet, egyetlen szerelmem, hogy csak te feleltél meg az elvárásaimnak.
Béla ettől még büszkébb lett önmagára és egy kissé meggondolatlan vallomásra ragadtatta magát.
-Hát igen. Van egy szép, nagy kertes házunk, két autónk, három egészséges gyerekünk és soha, semmin nem vesztünk össze. Mi olyan jól passzolunk. Az összes ismerősünk a mi házasságunkat irigyli. Viszont, ha már a vallomásoknál tartunk, egy apróság azért nálam is lenne. -kezdte Béla.
-Ugyan... Mi lenne az, te? -érdeklődött Aranka. Ekkor még nem sejtette, hogy az ártalmatlan beszélgetés nem várt fordulatot vesz.
-Á, semmiség. Nevetni fogsz, ha elmondom. -csigázta Béla, s átölelte a mellette ülő Aranka vállát.
A nő még mindig mosolyogva, de már türelmetlenül kérdezte: -De mi az a semmiség? Mondd már...
-Nos. A csillagjegyem Halak és nem Kos. De csak egy nap a különbség, március 20-i vagyok. -árulta el Béla.
Aranka nem jutott szóhoz a döbbenettől. Hiszen ő direkt kikötötte, hogy csakis Kos férfiakkal szeretne ismerkedni, mert a horoszkópja szerint ez illik személyiségéhez a legjobban. Arra gondolt, hogy 10 évet elvett az életéből egy Halak és ez rettentően felháborította őt. Úgy terjedt minden porcikájában a hazug, életrabló Halak-Béla iránti gyűlölet és harag, mint a fehér terítőre kiömlött vörösbor. Eddig tökéletesnek hitt élete egy csapásra mocskosnak és utálatosnak tűnt. Úgy érezte, ő a világ legszerencsétlenebb asszonya, akinek egy Halak elrabolta 10 évét úgy, hogy mindvégig Kosnak adta ki magát. Az az aljas... Ó, igen! De ennek most azonnal véget vet. Egyetlen percig sem hajlandó folytatni ezt a szerencsétlen életet. Most azonnal felhívja az ügyvédjét és beadja a válókeresetet. Béla holmijait pedig kidobálja az utcára. Aztán alaposan megfürdik, hogy lemossa magáról annak a Halak-férfinak még a szagát is. És ez még csak a kezdet. A Nemzeti Társkereskedelmi Hivatalt is beperli, amiért ilyen rútul rászedhették őt. Elhatározta, hogy mindenkit felelősségre von. A Kill Bill dajkamese lesz ahhoz képest, ami most jön. Kill Béla!
-Te. Teee. Teeeeee... -sziszegte egyre baljósabban Aranka.
-Igen, drágám? -Béla ekkor még mit sem sejtett.
...

Sugar baby vs. sugar daddy

Kíváncsiságból regisztráltam egy olyan oldalra, ahol ribik keresnek párt havi fix fizetésért, vagyis anyagi támogatásért cserébe hajlandóak félretenni egyéb elvárásokat (Lásd. V. Timi vs. a nemzet filmproducere.). Az első meglepetés akkor ért, amikor végigfutva a keresőn, tapasztaltam hogy több egri nő van fent, mint a normál társkereső oldalakon. A második sokk, hogy ezeknek kb. 2/3-a diplomásként várja el, hogy valami pénzes vénember a segge alá toljon egy olyan egzisztenciát, amit ő képtelen, vagy lusta megteremteni magának.

Be lehet jelölni az "elvárt életszínvonalat".

Legtöbbjüknél az "optimális" állásba van húzva a csúszka. Később néztem meg, mit is jelent ez. Az oldal leírása szerint optimális, ha valaki havonta min. 100-250 ezer Ft-ot költ a párjára.

Harmadik döbbenet, hogy ehhez a szégyentelenkedéshez sokan az arcukat is adják. Az átlag huszonéves, de akad néhány igencsak megasszonyosodott 50-es is, akiknek az optimális nem, csak a luxus életszínvonal felelne meg (Havi min. 500 ezer Ft költőpénz/ajándék.). Az optimizmusukat csodálom. :D

Hogy az oldal lenne-e valami sátáni kreálmány? Aligha. Ez csak kórtünet. Ha nem lenne ez a platform, a kereslet-kínálat ugyanúgy létezne, akár az útszéli prostiknál. Egyáltalán miért ítélem el? Hiszen ők legalább őszintén vállalják, mit várnak el.

De kicsit kiábrándító.

Pertu

-Tudja, Aranka, van nekem egy különleges képességem. -támaszkodott a recepciós pultra a vigyorgó Béla. Zakója gombolatlan, nyakkendője csálén, kalapja pedig hátracsapva.
-Ó, mi lenne az? -kérdezte a nő, de szemlátomást nem vette komolyan a férfit. A pult alsó részén rendezgette stócba a felgyülemlett papírokat.
-Meg tudom jósolni a jövőt. -hencegett a nőnek.
-Nem hiszem én azt. -legyintett Aranka.
-Csakugyan? Na, figyeljen! -ujjával magához intette a pult fölé hajolva.
-Na, jósoljon! -Aranka hangja tele kétellyel, csak túl akart lenni a szokásos fárasztó reggeli poénkodáson.
-Össze fogunk tegeződni. Méghozzá ebben a percben. -jelentette ki, egyenest a nő szemébe nézve.
-Tudja, milyenek az elveim. Nem megy az olyan könnyen, Béla. -mosolyodott el.
Ekkor Béla közelebb hajolt, és Aranka fülébe súgott valamit.
-Any*d 3,14tsáját, te f*sz! -üvöltötte a nő.
-Ugye, megmondtam! -vágta magát egyenesbe Béla. Igazított egyet a nyakkendőjén, és széles, elégedett vigyorral távozott.


:-)

Pofon

Az étterem túlsó faláról (Ami egyébként legalább 20 méternyire van.) is visszaverődött a pofon csattanása. A helyiséget addig betöltő tompa duruzsolás, az evőeszközök csilingelése, a sarokban játszó zongorista játéka hirtelen mind elállt, mint a hirtelen megszűnő zápor. Helyére betolakodott az a nyomasztó csend, és azt azt követő zavaró figyelem a többi vendég részéről, amelyek csak fokozták a helyzet kínosságát. Külső szemlélőnek olyan érzése támadhatott, mintha még a légy is megállt volna röptében. Béla azonban csak a fájdalmas bizsergést érezte az arcán, ahol a nő tenyere az előbb becsapódott, mint egy száguldó üstökös.
-Disznó! -közölte a nő, közönségük számára is tisztán érthetően. Ridiküljét felkapta a kis, kerek asztal széléről, és sietős léptekkel távozott. Cipője kopogása volt az egyetlen hang a teremben.
A többiek hol megvetőn, hol szánó tekintetekkel méregették Bélát, akinek ekkorra már egészen kipirosodott arca egyik fele.
-Khmm. -lépett oda a pincér. -Hozzak egy konyakot, uram?
-Az jó lenne. -dadogta az orra alá Béla. -Ööö, várjon! Inkább egy vodkát! -helyesbített.
A pincér csak nem bírt a kíváncsiságával, és kérdezett.
-Szabad tudnom, mi történt?
-Hát, én sem értem. Csak felvázoltam neki, hogy a szándékaim vele kapcsolatban tisztességesek, őszinték. Tudja, ez volt az első randevúnk.
-Á, értem. -nyugtázta a pincér.
-Nos, mikor ott tartottam, hogy kölcsönös szimpátia esetén kész vagyok őt elvenni, majd családot alapítani vele, és elmondtam, hogy a nő szerintem a férfi egyenrangú társa... akkor pofon ütött.
A pincér felhúzta jobb szemöldökét. Megértő tekintete mintha szúrósra, ítélkezőre váltott volna.
-Ez botrányos. Rendezze a számlát, kérem és távozzék! -szólította fel a pincér. A közelben ülő vendégek, akik hallották Béla szavait, zúgolódni kezdtek. Váratlanul valami hideg apróság csattant a homlokán. A szemközti asztalnál ülő idős pár férfi tagja dühében egy szelet savanyú uborkát vágott hozzá. Valaki pedig felkiáltott, hogy "disznó!". Ekkor a többiek is elkezdték fenyegetően skandálni: disz-nó, DISZ-NÓ...


:-)

Nem szoktam saját irományaimat elemezgetni, de gondolom, megfogalmazódik a kérdés: mi a f*szról szól ez már megint? :-)

Bújjunk bele egy olyan ember bőrébe (És próbáljuk megérteni.), aki gátlástalanul bunkó, de ez számára annyira természetes, hogy ő képtelen megérteni, mi baja a világnak vele. Mi játszódhat le benne ilyenkor? Most helyettesítsük be Béla mondatai helyére azt, hogy "nem értem, mi baja, én csak megkérdeztem, hogy akkor kaja után dugunk-e. Erre pofon ütött." Most pedig mindenki ellene fordul. Miért, miért? Hiszen ő csak feltett egy ártalmatlan kérdést. :D
És ami a legérdekesebb tény, hogy az a pofon azóta érett, mióta az ősrobbanás létrehozta univerzumunkat. Ó, de hisz ez csak egy írás. No igen, de az írásban megtörtént. Az írott pofon is közel 14 milliárd éve várta, hogy elcsattanjon, és akkor hopp! :D Egy napos augusztusi délutánon (Közép-európai idő szerint.) végre megtörtént. Most már nyugodtan haladhat tovább az téridő a megszokott pofon..., akarom mondani kerékvágásban. 

Vers 2

Vidám percek rovatunk mai részében:

Lélekprésben zsugorodom, lezárt nejlonzacskóban lélegzem,
Hideg kezek üres nemlétbe temetnek, lapátolják rám az éveket.
Leértékelt áru, "pókhálós" üvegű kirakat mögött porlepte mindenem,
Lejárt szavatosságú szellem, semmi mögé elbújva lebegek meztelen.

:D

Vers :-)

Negat-ív v2.0

Keserves, sötét, bús savanyúság...

Leharcolt testem lélek-siralomház.

Telve utálatos közönnyel,

Nyomorúságos, halált váró görcsben.

Minden rossz, semmi sem jó,

Végtelen panasszal, ezerszer átkozott sorssal,

Feszengek, jajongok, remegek, dadogok.

Hitevesztetten jót nem mondhatok.

Megtépázott életem semmirevaló,

Boldogságfogyatékos, örömöm gyászoló.

Ócska szómérlegen méregetek kukából guberált rímeket,

Nagy kínlódva odafeszítek nívótlan szóvégeket.

Valaki azt mondta, negatív vagyok, ami nem igaz. :P Ennek örömére összerittyentettem ezt, itt. :D

Átverés

-Szentséges ég, ég! -jajveszékelt Béla. Kezében szorongatott okostelefonjával folyamatosan videózott, csak fejét forgatta jobbra-balra. -Valaki segítsen már rajta!
-Rajtam? Szerintem magán kéne. -szólt ki a férfi a lángok közül. Hangja tökéletes higgadtságot sugárzott.
A videós meglepődött. Halálsikolyra, fájdalomhörgésre számított inkább, de semmiképp nem ilyen összeszedett válaszra. -Tartson ki! -kiáltotta torka szakadtából az égő alaknak.
-Halkabban, ha kérhetem. Így is kiválóan hallom. -kérte, testét eközben minden oldalról nyalogatta, falta a perzselő tűz. De ez az ember úgy ült a közepén, mintha csak egy langyos fürdőt venne a kádban.
Bélának meggyőződése volt, hogy valamilyen erős kábítószer hatása alatt áll, ezért nem érzékeli a szörnyű fájdalmakat.
-Uram, tud róla, hogy ég? -kérdezte magából kikelve.
-Igen. Van kedve csatlakozni? -invitálta a tűzbe.
-Nem őrültem meg! Ki tud jönni onnan?
-Eszemben sincs. Jó itt.
-Jó? De hisz elevenen elég!
-Mi ezzel a baj? Netán irigyli?
-Hát, ilyen nincs... Szörnyű kínok között fog meghalni, felfogta?
-Ki kellene próbálnia, és utána véleményt alkotni. Honnan tudja? Ön égett már el?
-Nem.
-Na, ugye. Maga mindig ilyen felületesen ítélkezik?
-Nem. De azt tudom, hogy élve elégni nagyon rossz.
-De hisz most jelentette ki, hogy még sosem tapasztalta.
-Olvastam róla. És filmen is láttam. Ez borzalom.
-Átverés.
-Mi?
-Magát alaposan átejtették. Tudja? Ne higgyen el mindent!
-Az ujjamat már megégettem, és fájt.
-Az teljesen más.
-Más?
-Idebent kellemes meleg van.
-Ó, persze. Ez egy krematórium!
-Ha az lenn, most nem beszélgetnénk. Úgy nézek ki, mint aki szenved?
-Hát, nem. Nem úgy. De...
-Na, látja... Csak ugorjon be mellém, van még egy hely a tűz közepén! Csak egy kis fát hozzon magával, nehogy kialudjék!
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ... -Béla a tűzben találta magát. Nem emlékezett, mikor és hogyan került oda. Csak az elviselhetetlen kínt érezte testének minden részében.
-Na, milyen? -kérdezte a fickó érdeklődő tekintettel, aki az imént még arról győzködte, milyen jó odabent égni. Csakhogy ő kint állt, a lángoktól biztonságos távolságban.
-Nem bírom... -sikoltotta.
-Azért jó móka volt, nem igaz?
-? -már nem volt ereje válaszolni.
-Akarod tudni, ki vagyok? A hallgatás beleegyezés. -tette hozzá mosolyogva. -Én vagyok az ördög.

Folyt. köv.
Vagy nem. :-)

2. rész ;-)


-Úristen! Úristen! Égek! Égek, és élek! Mikor halok már meg? -visított Béla széttárt karokkal.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mióta a tűzben perzselődött. Szentül hitte, hogy ez a pokol, ahonnan soha többé nem szabadul, miközben a kínok kínját kell kiállnia. A távolból csengőszót hallott. Talán mégsem a purgatóriumban van, talán ez egy tűzjelző. Ha az, akkor mindjárt felfedezik őt, és eloltják. A csengő egyre hangosabban szólt. Úgy tűnt, mintha valakik sikítoznának körülötte. Hát, ez nem csoda, gondolta.
Teste hirtelen rázkódni, rángatózni kezdett.
-Ennek annyi! De nekünk is mindjárt. El kéne tűnnünk! -ez a kétségbeesett rikácsolás egy mellette hadonászó férfitól származott. A szeme sarkából látta is az illetőt.
-Adj egy fél percet! Mintha kezdene magához térni! -üvöltötte egy nő. Béla fejét fogta két kézzel.
-Kuss legyen, ott hátul! -egy másik férfi a plafonba lőtt egy lefűrészelt csövű sörétes puskával. Az álmennyezet darabjai a nyakukba hullottak. Még többen kezdtek sikoltozni.
-Hát bazdmeg, ez kegyetlenül kiütötte magát... Mi a f*sznak kellett elhozni? -az előbbi rikácsoló szegezte ezt a kérdést a Bélát pofozgató nőnek.
-Mert csak ő ismeri a terepet, bazdmeg. Hát, ezért. -felelte, és ismét erősen megrázta Béla fejét.
-A csávó egy nulla. Azt sem tudja, hol van! -vágta rá a rikácsoló.
-Kicsengettek? -jött ki Béla száján az első, a helyzetnek megfelelő mondat. A nyál hosszan nyúlt lefelé a szájából. Bár mindegyiküknek harisnya volt a fejére húzva, hogy arcuk ne legyen felismerhető, az könnyedén átázott.
-Magához tért! Baszki... -örvendezett a nő, de a csengőtől alig lehetett hallani, mit mond.
-Hol vagyok? -kérdezte kábultan Béla. A tudatmódosító szer, amit az akció reggelén bedobott, hogy ellazuljon, elképesztő hallucinációkat okozott, bár ezt ő még egyelőre nem fogta fel.
-Az ékszerboltban. Szóval most innentől tiéd a pálya! Igyekeznünk kell, 1 perc múlva itt vannak a zsaruk! -igazította útba a nő.
-Menni fog? -kiáltotta oda a plafonba lődöző "kollégája".
-Ahaa... -válaszolta csorgó nyállal, majd eldőlt, mint egy liszteszsák.

:-)

Folyt. köv.
Vagy nem. :P

Az ajánlat

Aranka tétova óvatossággal araszolt visszafelé ahhoz a kirakathoz, ahol előbb azt a figyelemfelkeltő reklámtáblát megpillantotta. Kíváncsisága vonzotta oda, ugyanakkor tartott tőle, hogy kínos magyarázkodásra szorulhat, ha egy ismerőse meglátja ott. Tudta, hogy sokan megfordulhatnak azon a helyen, de ő nem akart közéjük tartozni. Miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli őt, végre alaposabban is szemügyre vehette azt a bizonyos hirdetést.
Jól látta a szeme sarkából, amikor az imént elviharzott mellette. Állapította meg Aranka. Ez a NTV (Népnemzeti Társkereskedelmi Vállalat) ajánlata értelmes, melegszívű, ellenállhatatlanul vonzó, szingli nők részére. A fentieket olvasva Aranka azonnal megértette, hogy ez az ajánlat egyedül neki szól.
-Lássuk csak! -motyogta az orra alatt. -39 éves férfi. 190cm magas. Hmm, ez jól hangzik. -folytatta, majd türelmetlenül átugorva a centiméterben, kilogrammban, stb. kifejezhető paramétereket, máris a férfi bemutatkozó szövegénél találta magát. Végigfutva ezen, Aranka szinte minden porcikájában úgy érezte, ezt a férfit neki teremtették. Szinte minden lényeges tulajdonságból magában hordozott valamennyit. Úgy tűnt, eme képességek, ismeretek kellemes elegyének birtokában bármilyen közegben megállhatja a helyét.
-De mibe kerülhet ez? Mit kell tennem, hogy... -suttogta Aranka, de máris megtalálta a választ. Mindvégig szinte kibökte a szemét., mégsem vette észre. Egy vastagon szedett, színes felirat hirdette, hogy 60-70 év ingyenes próbaidőszak, melynek elteltével (Elégedetlenség esetén.) a társ-előfizetés lemondható.
-Wow... -Arankának fülig ért a szája a vigyortól. Már rohant volna az ügyintéző pultjához, amikor felfigyelt egy apró, ám igen lényeges adatra: csillagjegye szűz. A szemcsillogás, a hatalmas mosoly, a szívbizsergés már nem volt több, már nem egyebek, mint távoli emlékek. Olyan hirtelenséggel vált semmivé, mintha sosem lett volna. Aranka lehajtott fejjel, csalódottan ballagott ki az NTV irodájából. Hozzá egy vízöntő-jegyű férfi illik, ezt mindenki tudta az ismerősei körében. -A fenébe is, hogy... Hogy pont ez nem stimmelt... -kesergett magában Aranka.

Így történt meg, hogy a Népnemzeti Társkereskedő Vállalat ajánlata a mai napig várja azt az értelmes, melegszívű, ellenállhatatlanul vonzó, szingli nőt, aki aláír egy 60-70 éves ingyenes próbaidőszakra... ;-)

Közeleg az éj

Aranka kinyitotta az utcára néző bejárati ajtót, s hogy az később se csukódjon be, alul kiékelte egy Hodorral. Ám ez csak az első lépése volt a szokásos esti procedúrának. A gardróbból elővett egy fejszét, és kívülről az ajtó mellé támasztotta. Eközben az utcai közvilágítás, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem kapcsolt be. Centiről-centire foglalt teret a szürkület, míg végül már csak a legmagasabb fák csúcsait világította meg egy erőtlen, narancs színű napsugár. Aztán már azt sem, és alulról, a legsötétebb árnyékok nyújtóztak felfelé, bekebelezve mindent, ami az imént még szemmel látható volt. Rövidesen a nappal utolsó, halovány fényei az egész kertvárossal együtt az éjszaka prédájává lettek.
Itt-ott, a házak ablakain persze világosság szűrődött ki, lefekvés előtt akadt még teendője minden házigazdának. Aranka is leült számítógépe elé, facebook oldalán ma este is kiposztolta, hogy egyedül alszik otthonában, valamint hogy a napokban vett ki nagyobb összeget a bankszámlájáról. Bejegyzését természetesen nyilvános láthatóságúra állította, ahogy általában. Gépét kikapcsolta és már épp készült lefeküdni, amikor eszébe jutott, hogy a kocsibeállón álló vadiúj BMW-jének a kulcsa még a zsebében van. Kiszaladt hát mezítláb, át a rövidre nyírt gyepen, a távirányítóval kinyitotta autója központi zárát és miután a kulcsot az önindítóba dugta, visszaballagott a házba. Nagy kő esett le a szívéről. Nem lett volna nyugodt álma, ha autója éjjel zárva marad.


;-)

Taps

A sötétbarna folt egy pillanat alatt szétterjedt a férfi nadrágjának ülepén. S, hogy minden esetleges félreértésnek elébe menjen, ezzel egy időben produkálta azt az igen kellemetlen szagot is. Ne szépítsük a dolgot, a fickó összefosta magát. Néhány perce feküdt csak a földön. Gyűjtötte az erejét, hogy újra talpra álljon, az iménti kínos baleset is nyilván a hiábavaló erőfeszítéseknek tudható be. Nem festett túl jól, de hogy akaratereje volt, az tagadhatatlan. Lábra állni nem tudott, de kúszott, mászott előrefelé. Azt ugyanis tudta, hogy ott, arrafelé van valami dolga neki. Talán, mire odaér, az is eszébe jut, hogy mi. A hosszú kárpit szélével szinte tökéletesen párhuzamos csíkot húzott maga után, ahogy vonszolta elgyötört testét. Fos, hányás, húgy és ezek elviselhetetlen szaga alkotta a maga mögött hagyott "útburkolati jeleket". Pár méter megtétele után váratlanul visszazuhant a szőnyegre, és sokáig nem mozdult. Ekkor odasietett két testőre, és a hóna alá nyúlva odahúzták az emelvényhez. Magához térve valamit üvöltött, mintha tiltakozna a külső segítség ellen, de hogy mit mondhatott, azt senki sem értette, a körülöttük álló több ezres tömegben. A testőröknek nem kis fejtörést okozott, hogy függőleges helyzetbe állítsák a félig magatehetetlen elnököt. Az meg közben folyamatosan perelt velük, artikulálatlan hangon, kocsmai stílusban emlegette felmenőiket. Végül a külügyminiszter sietett segítségükre. Az ő ötlete volt, hogy két mikrofonállványt a hóna alá téve, mankóként, támasztékként használva rögzítsék álló helyzetben az elnök urat. Az altesti szagok és a szájából áradó tömény alkoholpára miatt a miniszter is öklendezni kezdett, de sikerült úrrá lennie a problémán. Alkarját az orrára szorítva rohant le az emelvényről. Jobboldalt néhány kormánytag és a város polgármestere, annak helyettese (Aki egyben a sógora is.) foglalt helyet.
-Milyen jó színben van az elnök úr. -jegyezte meg mosolyogva a polgármester.
-Valóban, kitűnő egészségnek örvend. Csak megbotlott, de hála az égnek talpon van. -felelte a külügyminiszter. Ő is fülig érő szájjal vigyorgott, s közben tapsolt, ahogy a többiek is.
A tömeg hangos éljenzéssel biztatta az elnököt, beszédének megkezdésére.
A kitámasztott államfő jobb kezét felemelve jelezte, hogy köszöni a barátságos fogadtatást, de most már szólni kíván. A tömeg ekkor elhallgatott.
A téren elhelyezett hangszórókból, melyek az elnök mikrofonjával voltak összekötve, valamiféle éneklés hallatszott. Alig hallhatóan, de határozottan valami vidám nóta, az elnök keze pedig, mint egy karmesteré, úgy járt ide-oda. Végül eldőlt, mint egy liszteszsák. Hatalmas tapsot kapott. A polgármester az emelvényre rohant és a közönségnek integetve köszönte meg az elnök úrnak ezt a lelkesítő ünnepi beszédet.

A sor

Öt enyhén ittas rocker állt sorban a Toi Toi wc előtt. Béla is beállt mögéjük. Az 5 nem sok, annyit simán kibír. Más választása nincs is, mivel nem volt több műanyagbudi a parkolóban. A parkoló pedig a hozzá tartozó kis büfékocsikkal minden lakott településtől igen távol esett.
Ingzsebéből egy gyűrött csomagolású "barna szofit" húzott elő. Ha ezek mind ilyen sok időt töltenek majd odabent, legalább egy szál cigit elfüstölhet.
Ujjait már égette a parázs, amikor valaki hátulról meglökte. -Bocs, haver! -jött szinte azonnal. Hátrafordulva látta, hogy már mögötte is gyarapodik a sor. Megpróbált előre kukucskálni az előtte tornyosuló nagydarab motoros válla fölött. Még mindig ugyanazok a figurák vártak sorukra.
-Hé, angyalom! Nem hoznál nekem egy kávét a cigimhez? -szólalt meg a benga. Béla is megkívánta az élénkítőt, hát a pultos lány után kurjantott, hogy legyen szíves neki is egyet. -Ide is kettőt! -hallatszott hátulról. A pultos lány végigmérte a sort, majd úgy döntött, inkább beül a furgonjába és közelebb araszol. Az a jellegzetes, bordás oldalú Citroen volt, amit manapság már szinte mindenhol csak büfékocsinak használnak. Nagy tapsot kapott érte. Kezek adták tovább egymásnak az átforrósodott műanyagpohárban lötykölődő fekete kávét.
Béla ismét hátrafelé tekintett. A sor egyre hosszabb, elöl még mindig ugyanaz az öt fickó áll. A helyükről nem mozdulva egyre kedélyesebben beszélgetnek nagy mellű nőkről, motorokról, stb. A cigifüsttől néha alig lehet ellátni a Toi Toi wc-ig, ilyenkor mindig idegesen legyezi maga előtt a levegőt, nehogy lemaradjon róla. Pontosabban arról, ki van odabent, akire ennyit kell várni. A szükség mellett már a kíváncsiság is hajtotta.
Ínycsiklandozó kajaillat szállt a levegőben. Körülnézett, mire egy kéz megveregette a vállát.
-Ketchup, mustár, majonéz? -kérdezi egy nyúlánk, vigyorgó fiú. Egyik kezében a hot dog, másik a felsorolt választék fölött jár ide-oda. Felfedezve a Sorban rejlő üzleti potenciált, immáron egy leleményes hot dog-árus is csatlakozott. -Nem bánom, de csak mustárral! -felelte Béla. Éppen beleharapott, amikor hangos gitárszóló nyomta el az addigi emberi duruzsolást. Egy turnéúton lévő no name rockbanda frontembere lehetett valahol, a sor vége felé.
-Megállj, rosszcsont kölke! Valaki fogja meg! -kiáltozott kétségbeesve egy középkorú nő. Krapucskáné Káposztás Aranka volt az, aki szakmája szerint óvónő. Béla a saját helyéről hátranézve annyit tudott megállapítani, hogy valahol, a sor hátsó részénél egy kisebb gyermekmegőrző nyílt, azok sorban álló szüleinek a kisegítésére.
De mielőtt figyelme a rögtönzött óvoda irányába kalandozhatott volna, egy idegesítő férfihang ütötte meg a fülét. Egy alacsony termetű, vézna, szemüveges alak állt mellette.
-Jó napot! Rugó Kázmér vagyok, hivatásos bérsorbanálló. -mutatkozott be rikácsoló hangján, kezében névjegykártyáját szorongatva.
Béla bal szemöldökét felhúzva méregette a furcsa szerzetet. -Mit kezdjek én ezzel? -kérdezte.
-Kitűnő kérdés. Amint látja, ez egy sor. Se vége, se hossza. Az ideje pedig mindenkinek véges. Hivatásom szerint bárki helyett vállalom, hogy hosszabb-rövidebb időre helyettesítem a sorban állásban, míg az illető ügyes-bajos dolgait elintézi. Így időt is megspórol, és a sorban lévő pozíciója is megmarad. Khm. Természetesen egy szerény honorárium ellenében. -tette hozzá.
Béla tétovázva csak azt felelte, hogy jelenleg nem aktuális a dolog, s kezével elhessegette a bérsorbanállót.
-Kérem, legalább tekintse meg referenciáimat! Az ön mögött kettővel álló úr például meg tudta kötni nyugdíjbiztosítását, míg én vigyáztam a helyére.
-Biztosítás? -lepődött meg Béla.
-Uszkve 20 emberrel ön mögött nyílt egy nyugdíjbiztosító kimondottan a sorban állókra szabott ajánlatokkal.
-Bocsánat, de én nem érek rá itt ácsorogni! -csatlakozott egy újabb hang a másik oldalról. Egy postás volt az. -Levele van a sor végéről és itt egy kuponfüzet, amit a helyi hipermarketben tud beváltani. -a kezébe nyomta, majd tovább rohant, egy másik címzetthez, a sor elejére.
-Milyen kupon? -távol, a sor vége felé már egy egész áruház működik a sorban állók részére és épp leárazást tartanak.
-Én csak szarni szeretnék... -mérgelődött Béla. A sorban még mindig ugyanannyian álltak előtte. -Mégis ki a fene lehet odabent ennyi ideig? -tette fel már sokadszor a kérdést, de mire elmélyedhetett volna gondolataiban, megint megzavarta valaki. Egy sárga munkavédelmi sisakot viselő nő próbálta arrébb terelni, miközben egy háromlábú mérőműszerrel célozta meg a műanyagbudit.
-Megtenné, hogy odébbáll? -utasította.
-Az kizárt! -jelentette ki ellentmondást nem tűrően. -Mit művel azzal, az izével? -váltott át érdeklődőbe.
-Felújítjuk ezt az illemhelyet. EU-s pályázatból. -felelte a nő.
-Addig nem lesz itt semmiféle felújítás, míg be nem jutok oda! -állt ellen a nőnek.
-Úgy van! Nem hagyjuk! -csatlakoztak a közelben sorban állók.
-Elég volt! Én most bemegyek! -tűrte fel az ingujját a sor elején álló rocker, és nagy lendülettel megragadta a Toi Toi wc kilincsét. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte, már aki elég közel volt, hogy rálásson az eseményekre. A fickó, mintegy bátorításért folyamodva hátranézett a többi sorban állóra, majd kirántotta a műanyagajtót. A többiekhez hasonlóan Béla is ezerszer elképzelte már, kiféle, miféle szerzet lehet az, aki ilyen hosszú ideig ül a budin. De mivel a sorban állók közül senki sem látta az illetőt oda bemenni, így még abban sem lehettek biztosak, hogy nő, vagy férfi-e a székfoglaló. Ám most eljött az igazság pillanata, az ajtó kitárult...

"1983"

-Ide ülj le elvtársam! -invitálta a főtörzs asszony a férfit. Szavai kellemetlenül visszhangzottak a mocskos csempéken. Eközben intett a mögötte álló tizedesnek, hogy adja rá a férfira az előkészített feketés színű katonai zubbonyt. Mialatt az átöltözött, ő a kamera lencséit igazgatta, majd mosolyogva megkérte a katonává varázsolt „elvtársat”, hogy nézzen bele pontosan a lencse közepébe. Kezében a távkioldó, jobb szeme a kamera nézőkéjére tapasztva, háta görbén. A nő körülbelül átlagos ötvenesnek nézett ki, de valójában csak 37 éves volt. A háborús évek megviselték küllemét.
-Nem jó, elvtársam! -elégedetlenkedett a fényképezőgép mögül. A férfi egy alacsony, kényelmetlen széken ülve figyelte a nő minden rezdülését és aszerint próbált másféle pofát vágni. Zömök alkat, bajusz, magas homlok és hipnotikus tekintet. Utóbbit leszámítva teljesen átlagos karakter, amilyennel bárhol összefuthatna az ember. A célnak tehát ideális.
-Úgy, ahogy odakint csináltad. Pont úgy, azzal a szigorú, de atyai tekintettel kérem! -utasította. Kicsit kiegyenesedett, ismét mosolygott, de most már világos volt, hogy sem ez, sem az előző mosoly nem volt valódi. Mindenesetre megpróbálta felidézni magában azt a kinti jelenetet, amikor kiszedték a sorból. Hátha akkor sikerül rekonstruálni az elvárt arckifejezést. Csak egy fotó, mondták és már mehet is tovább a segélytábor felé, ahová a többi háborús hajléktalant gyűjtik.
-Úgy van! Úgy van, elvtársam! -kiáltott fel a nő, hangjában azzal az örömmel, mintha csak a tábori tombolán nyert volna egy extra fejadagot.
-Mehetek? -kérdezte félénken a férfi. Azért mégiscsak a hadsereg emberei közt van, és keringett néhány ellenőrizhetetlen valóságtartalmú történet arról, hogy katonák követtek el civilek ellen ezt, vagy amazt. De az ilyeneket mindig úgy mesélte valaki, hogy ő is csak hallotta valakitől.
A nő a fényképezőgépet szerelte le az állványról, a férfira már rá sem nézett többé, csak intett a fejével és a tizedes egy ajtóhoz kísérte a férfit.
-Erre. -mondta neki a katona unottan, majd megvárta, hogy a fickó belépjen a félhomályos helyiségbe és rácsukta az ajtót.
Lövés hallatszott bentről, majd síri csend.
-Kivételes. -szólalt meg egy érces férfihang a helyiség egyik sötétített üveggel elválasztott sarkából, ahonnan ugyanazt látta, amit a kamera.
-Őrnagy elvtárs, magam is úgy vélem, hogy... -újabb lövés és még egy. Egyik a nővel végzett, egyenesen a homlokába fúródott a golyó, a másiktól pedig az addig bambán álló tizedes rogyott össze holtan.
-Sajnálom elvtársaim, de nem maradhat nyom. Nem maradhat egyetlen élő ember sem, aki tudja, hogyan született Nagy Testvér. -füstölgő cigarettáját a szájába vette és a fényképezőgéppel kisétált azon az ajtón, ahol előbb a fotóalany. Még azóta is a véres padlón hevert. Az őrnagy egy üvegből savat öntött rá, hogy arcát többé senki ne ismerje föl, majd átlépte az élettelen testet és a keskeny folyosó végén világító fény irányába lépdelve még annyit mondott. -Viszlát, ismeretlen! Üdvözöllek, Nagy testvér!

:-)

Elnézést kérek a Mestertől, hogy így belekontárkodtam az általa zseniálisan megalkotott világba, de mindig is kíváncsi voltam, ki volt Nagy Testvér, mielőtt elkezdett volna nagytestvérkedni. A regényből ez nem derül ki, az viszont igen, hogy nem egyetlen fővezér irányítja Óceániát, hanem inkább egy „felső vezetőkből” álló kör, aminek pl. O'Brien is tagja lehet. Vagyis talán nem elrugaszkodott az a teória, hogy az arc, ami a teleképről bámul, az tényleg csak egy arc és semmi több. A gazdája talán valóban egy vezető volt, vagy csak egy szerencsétlen, aki pont így végezte.
Ez tehát csak egy szánalmas próbálkozás részemről, hogy rekonstruáljam az előzményeket. :-)

A boltban

-Miért hagytad abba? -a nő megjelenése váratlanul érte, arra pedig végképp nem számított, hogy az még meg is szólítja. Utálta, ha egy nő kezdeményez. Olyankor mindig úgy érezte, elveszíti a szabad választás lehetőségét és szinte biztosan egy olyan válaszra kényszeríti, amellyel megbántja a nőt. Lévén, hogy szinte mindig a neki nem tetsző külsejűekkel járt így. Ó, nem-nem. Sosem egy Charlize Theron, vagy egy Jessica Alba próbálkozott nála. Az eddigiek inkább a reklámból ismert Kasszás Erzsire hajaztak.
Nem értette a kérdést, emiatt értetlen tekintettel meredt a nőre, aki olyan közel lépett hozzá, hogy akár meg is érinthette volna.
-Mit? -bökte ki végül.
-Tegnap este. -a nő egy újabb homályos részlettel próbálta rávezetni a férfit a történtekre. De az még mindig nem tudta, mire kéne emlékeznie, amit abbahagyott.
-Mi volt tegnap este? -kérdezte, miközben egy vásárló elől a polc mellé húzódott, hogy az a bevásárlókocsijával továbbhaladhasson.
A nő végül feladta a próbálkozást és elárulta neki, mire gondol.
-A kutyáddal játszottál a kertben. A teraszról néztem és mikor észrevetted, bementél.
-Ja... -minden világos lett. Csakugyan így történt.
-Nos? -kérdezte mosolyogva a nő.
-Semmi. Csak nem szeretem, ha bámulnak. Ennyi az egész. -jött a magyarázat.
A nő arcán csalódottság rajzolódott ki, és akárhogy is próbálta ezt leplezni, bizonytalan volt annak sikerében.
-Még akkor sem, ha egy ilyen jó csaj teszi ezt? -némi humorral talán sikerül kimásznia a kínos helyzetből, gondolta a nő.
A férfi néhány másodpercig tétovázott, majd így felelt: -Jó csajnak tartod magad? -vigyorgott és várta, hogy a nő is veszi a poént. Persze, hogy jónak tartja magát, hiszen az. Nagyon is! De ettől még ne bámulja a tudta nélkül. Ezt sosem szerette.
A nő széles mosollyal hátat fordított neki és sietős léptekkel távozott az üzletből. Mikor tudta, hogy már senki sem látja az arcát, a mosolyt felváltotta valami más. Sosem érezte magát ennyire megalázva.
-Csak tréfáltam. -mondta magában a férfi, de a nő már a kijáratot is elhagyta. -Humorérzék nulla. -nyugtázta magában, és mintha mi sem történt volna, folytatta a vásárlást.

Folyt. köv.
Vagy nem. :D

Tejútfotózás

Régi vágyam volt saját képek készítése galaxisunkról. Most sikerült. Tiszta égbolt, magasan álló Tejút, a Hold fénye sem kavart be, kellemes hőmérséklet.
Most érdemes próbálkozni, mert ilyenkor látható a legtöbb galaxisunk középpontjából és most a Hold is korán lemegy.  Újhold lévén napról-napra később történik ez meg, fénye pedig nagyon zavaró lenne.
Hány órakor érdemes?
Éjfél és 3 óra között. Én 2-kor készítettem az első képeket, majd másnap 1:30 körül. Ilyenkor a Tejút "vége" épp fölöttünk van, szabad szemmel halványan látható.
Hol?
Lehetőleg fényszennyezéstől mentes, jó sötét helyen. De nem kell pánikba esni, város közelében is megoldható. A horizont alján lévő felhők visszaverik a város fényeit és ez a hosszú expozíció miatt csak felerősödik. Az én képemen is jól látszik a narancsos fény. Lakott területről fotóztam.
Az égbolt déli felén találod dél-észak irányban.
Mivel?
DSLR géppel, RAW módban (Ezzel sokkal több opció érhető el a képszerkesztőben, mintha jpg-ben fotóznánk.). Az általam használt gép egy Nikon D5600, az objektív pedig egy nagylátószögű, 11-20mm-es, F2.8 Tokina. Kell egy stabil állvány, kézből fölösleges próbálkozni. A bemozdulás megelőzése érdekében célszerű a távkioldó használata.
Fő beállítások?
rekesz F2.8, záridő 30sec, ISO 1600
Manuális fókuszt használtam, mivel nincs elég fény az autofókuszhoz. Csak kitekertem végtelenig, LCD kijelzőre váltottam és egy viszonylag fényes csillagon ellenőriztem az élességet.
Az utómunkát az ingyenesen letölthető Capture NX-D-vel végeztem.
A nyers képen nem igazán látványos a Tejút. Bűvészkedni kell a csúszkákkal (A képszerkesztőben.), hogy hasonlítson azokra a képekre, amikre a neten már rácsodálkoztunk. Semmi pánik! Néhány csúszkát használtam csak. :-)
Első lépésben az exposure-t toltam fel kb. +1.2-re. Utána a saturation (+40) és a brightness (-26)  kapott. A zajszűréssel óvatosan, mert oda lesznek a részletek és itt pont az a lényeg!
A white balance-t tetszés szerint lehet állítani.
Clarity +2.75.
Azt azért szeretném leszögezni, hogy asztrofotózásban teljesen kezdő vagyok, de kezdőrúgásnak szerintem elmegy, amit itt leírtam.

Az út

Útja, melynek hosszáról nem volt sejtése, megválaszolatlan levelekkel volt úgymond kikövezve. A közömbösség fullasztó vákuumában araszolt előre. Sőt, talán araszolnia sem kellett, hiszen haladt ő magától is, az idő múlásával teljes szinkronban. Mindig csak előre, végzete felé, ami valahol a horizonton túl várta. Viszonylag hamar, még útja legelején hatalmába kerítette egy érzés, mely azóta nemhogy el nem eresztette, de mintha azóta is folyamatosan falná őt. Hogy ostoba üzeneteinek címzettjei (Már akik hajlandóak voltak rá akár egy pillantást is vetni.) megvető tekintetükkel még némán méregetik egy rövid ideig, mielőtt végleg elfelejtenék szánalmas ábrázatát. Nézésük, akár az ágyúsortűz. Gyilkos, perzselő, de legjobb esetben is kellemetlen. Az út alatt nem is volt ennél rosszabb. Illetve mégis! Elviselésükhöz képest talán még nehezebb volt e tekintetek hiányát átvészelni. Amikor még ez se... még ennyi se... Ilyenkor természetesen szeretett volna gyorsabb tempóra váltani azon az úton, hogy vesszőfutása a lehető leghamarabb véget érjen. Sőt, néha odáig fajult a dolog, hogy egyenesen útja megszakítását fontolgatta. Ilyenkor mindig felderengett előtte az addig valahol, a távolban rejtőző vég. Karnyújtásnyi közelségbe jött. Itt a lehetőség és lehet, okosabb lenne élni vele. Ki tudja, mi vár még rá az úton? Hiszen lehet rosszabb. Az Arankák után Aranka-majmok várják majd, akik ürülékükkel dobálják meg, miközben hangos kurjongatásokkal igyekeznek még kellemetlenebbé tenni szépnek eddig sem nevezhető menetelését. Ugyanakkor az is megfordult már a fejében, mi van, ha ez már a pokol? Ha most abbahagyja, könnyen lehet, hogy egy még rosszabb úton kell elölről kezdenie. Mindig van még lejjebb. Egy újabb bugyor, ahol az Arankák érdektelensége minden addigi képzeletet felülmúl, vagy alul...
Meleg, bűzös folyadék loccsant a nyakában. Épp egy ablak előtt haladt el, ahol egy Aranka állt, kezében egy üres éjjeli edénnyel. "Mit vártál? Te csak erre vagy jó!" Arcáról ezt a mondatot olvasta le, de nem volt ideje tovább bámészkodni, hiszen folyamatosan haladt előre, együtt az idővel. Úgy látta, lesz még néhány ablak a következő szakaszon, ezért előhúzott egy hatalmas esernyőt, s maga fölé tartotta. Így már nem érheti több aljasság föntről, gondolta. Igaz, nem is láthatták őt sem. Így eshetett meg, hogy egy útkereszteződésben kis híján fellökött egy másik esernyős alakot. Nem Aranka volt, de a felszisszenésekor kiadott hang alapján nem is Béla. De egy ilyen úton mindkettejüknek akadt fontosabb dolga, mintsem a másikkal törődni.
:P

Japánban

-Ne csattogj már, idegesít! -szólt rá Aranka a férjére. Ez volt a sokadik figyelmeztetés, ami miatt hangja ingerült volt.
-Elázott a zoknim. -panaszkodott Béla.
-Minek húztál zoknit? -folytatta a nő a fejét csóválva.
-Mert a szandálban fázik a lábam. Nos, ezért. -vizes zoknis lába hangos cuppanásokkal, csattogásokkal szelte a kilométereket valahol Tokió külvárosában. De örült, hogy legalább az eső már elállt. Aranka hibájából rossz metróra szálltak, Aranka persze fordítva gondolta: Béla hibája az egész. A közismerten kusza vonalhálózat sem segítette őket a helyes döntésben.
Órák óta gyalogoltak abban a hitben, hogy a szállodájuk bármelyik következő saroknál feltűnhet. Ezalatt nem is szóltak egymáshoz, az eltévedés miatti első és egyelőre utolsó nagy veszekedésen már túl voltak, s az összes verbális kommunikáció annyiban merült ki közöttük, hogy Aranka szóvá tette Béla lépteinek idegesítő hangját.
-Na, ezt nézd! Jó helyen vagyunk. Itt van ez a jel. -lélegzett fel Béla egy falra szerelt táblára mutatva, amin japán írásjelek sorakoztak egymás mellett. Vagy alatt. Attól függően, honnan nézte az ember.
-És ezt miből gondolod? -kételkedett a nő.
-Ez a hogyishívják, egy ilyen  kutya formájú jel. Na, ugyanezt láttam a metrómegállóban, mikor a szállodánál lementünk. Jó nyomon vagyunk. -jelentette ki Béla, de ő sem volt teljesen biztos abban, amit állít.
-Jaj, istenem. Ez neked kutya formájú? Hát ez egy házikó! -igazította ki Aranka mérges tekintettel, majd rámarkolt a telepakolt Tescós reklámszatyor fülére, amit otthonról hoztak, és sietős léptekkel előre indult. Az ebédjük volt benne. Azt gondolták, megspórolják a drága éttermi számlát, ha elugranak a közeli hipermarketbe. Ebéd már biztosan nem lesz belőle, lévén hogy délután 5 is elmúlt.
A nyíl irányában befordult egy kis mellékutcába, Béla utána.
Ebben a pillanatban egy sötétkék, félig emberalakú robot gurult eléjük. Derékig ember volt, attól lefelé egy kerék, amin szemlátomást elég ügyesen egyensúlyozott.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -szólalt meg egy rendkívül határozott géphang.
Béla és Aranka tanácstalanul néztek egymásra.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -ismételte a robot, hangja egyértelműen ingerültebbnek tűnt.
-Te érted, hogy mit mond? -vakargatta a fejét Béla.
-Hogy érteném? A vége valami kutyazaj. Lehet, hogy mégis kutya formájú volt az a betű? -találgatott Aranka.
-És, ha elengedi a kutyát? De itt nincs is kutya... -mormogott Béla.
A robot két oldala kinyílt és egy-egy gépfegyver jött elő belőle. Mindketten összerezzentek a rájuk fogott fegyverek látványától.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -üvöltötte a robot. A hatás kedvéért még egy piros villogó is bekapcsolt a robot feje fölött.
-Szentséges ég, Béla! -kiáltott fel rémülten Aranka. A kezével együtt a Tescós szatyrot is a levegőbe emelve jelezte a robotnak, hogy ő megadja magát.
-De hát mit akar tőlünk? -kérdezte kikerekedett szemekkel Béla.

folyt. köv.
Vagy nem. ;-)

Jupiter holdja

Este megnéztem a Jupiter holdja c. magyar filmet.
Ha eltekintünk attól, hogy a valóságtól sokkal elrugaszkodottabb a határon lezajló rendőrsortűz, mint a szír főhős angyallá (?) változása és kizárólag a kivitelezésre koncentrálunk, akkor kijelenthető, hogy ez egy kva jó film és csak így tovább magyar filmgyártás! Látványos az operatőri munka, kiemelkedően jó lett (Ilyet én személy szerint nem láttam még.) az autós üldözés. Egyenletes színvonalon szállítja azt, a magyar filmtől eddig teljesen idegen moziélményt, aminek köszönhetően szégyenérzet nélkül állhatunk fel a székből. Az említett rendőri intézkedés miatt duplán sci-finek számít: "Border control!" felszólításra bekapcsolt egy rakás reflektor és golyózáport zúdítottak a folyón átkelő menekültek csónakjaira. A határon szolgáló igazi rendőrök nem ezt a hazugságot érdemlik (Hogy a másik oldal igényeit is kiszolgálják, felrobban egy metrószerelvény is. A sok lerobbanás után egy kis változatosság a 3-mas vonalán :-) , a terroristák a menekültekkel jöttek.). Ugyanakkor hozzá lehet szokni, hogy a filmgyártás nem szereti a tabukat, Hollywood is ábrázolta már mindenfélének a hatósági személyeket. Ez a film egyébként is egy levitáló fiúról szól, akit lelőnek és begyógyulnak a sebei, akkor meg miért a tömegbe lövő rendőrökön akadnánk ki, hiszen erre vannak történelmi példák, miközben szárnyak nélkül repülő embert józanul még senki sem látott.
Ha már látnivaló, a női főszereplő, Balsai Móni az egyik jelenetben kb. mindenét megmutatja. Ő sem szégyenkezhet. :-)

Kád

-Exkluzív tudósításunkat látják a világ legpechesebb lúzerének lakásáról. -hadarta bele a kamerába széles mosollyal a fiatal újságírónő, majd riportalanyához fordult, a kamera pedig követte ezt. -Elmondaná a nézőknek, mi is történt Önnel?
A kövérkés, szőrös férfi anyaszült meztelenül ült a fürdőkádban. Feje leszegve, szomorú tekintete a kád túlvégén lévő lefolyót méregette. Az operatőr próbált minél kevesebbet mutatni ebből az irritálóan groteszk látványból.
-Az életem egy csőd. -kezdte halkan.
Rövid csend után a riporternő újabb kérdéssel próbálta kicsit felpörgetni a beszélgetést.
-Kifejtené ezt bővebben, csak hogy azon nézőink is értsék, akik a reklám után kapcsolódtak be? -a mikrofont a férfi arca elé tartotta, miközben kicsit meghajolt, nyújtott karjának könyökét a másik karjával alátámasztva. Míg a választ hallgatta, majdnem kifújt a száján egy méretes rágógumi-hólyagot, de szerencsére időben észbe kapott és visszaszippantotta.
-Elhatároztam, hogy végzek magammal. -folytatta a férfi.
-Igen... -mondta sürgetőleg a nő. Tetovált szemöldökét magasra húzta, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy az empátia szikrájára sem számíthat a részéről.
-Bemásztam a fürdőkádba, magam mellé tettem ezt a bedugott hajszárítót. -biccentett fejével a lába között heverő készülék irányába. -Majd megnyitottam a vízcsapot.
-És ekkor mi történt? -érdeklődött tovább a riporter.
-Semmi.
-Mit ért ezalatt?
-Nem jött víz a csapból. A közmű elzárta a vizet. -felelte szomorúan.
-És ezután?
-Ekkor végső elkeseredésemben a konnektorba nyúltam.
-És? -faggatta a nő türelmetlen kíváncsisággal.
-Eszembe jutott, hogy a közmű az áramot is kikapcsolta. -alighogy ezt kimondta, visszafojthatatlan röhögés tört rá. A kicsiny fürdőszoba csempéin ide-oda pattogtak tébolyult kacajának visszhangjai.
-Tervez még valamit? -szegezte neki az újabb kérdést a tévés.
-Mire gondol? -nézett rá vigyorogva a férfi. -Kiugrani az ablakon? Ez egy földszinti lakás. De, ha már itt vannak, szívesen elmesélem, miért akarok öngyilkos lenni.
Váratlanul egy idétlen disco zene hasított éket kettejük beszélgetésébe. A nő telefonja volt az. -Állj le, ezt felveszem! -szólt oda a kamerát tartó férfinak, aki megnyomott a készüléken egy gombot és maga mellé engedte, mint egy aktatáskát.
Néhány másodpercig hallgatta a nő, amit a telefonban mondanak neki, majd a kádban heverő emberre ügyet sem vetve kiviharzott a helyiségből. -Indulunk VV Arankához! Elveszett a macskája, de már megvan. Viszont hajlandó erről interjút adni! -kiáltotta vissza a nő az operatőrnek, aki egy "-Csá!" kíséretében búcsút intett a kádas férfinak és a nő után sietett.

:-)

Légy

Ütemes csipogásra riadt fel ebből a se nem éber-, se nem álomlétből. 36 órája nem aludt rendesen, csak mikor egy-egy pillanatra véletlenül sikerült valaminek elterelnie a figyelmét a valóságról, amikor a fáradtság erősebbnek bizonyult fojtogató gondolatainál. Nem engedhette meg magának, hogy elaludjon. Bármi történhet közben és ő sosem bocsátaná meg magának, ha nem osztozna a kínokban, melyet haldokló gyermeke él át a kórházi ágyon. Egyébként is 5-10 másodperc után mindig pánikba esve ébredt öntudatára. Úgy hallotta, most épp más ritmusban csipog az EKG, de a monitor görbéi egyenletes amplitúdóval ismétlődtek és ez valamennyire megnyugtatta. Persze ez a nyugalom is csak viszonylagos lehetett. Valahol félúton a normális és a teljes kétségbeesés között. Egy nővér nyitott be és felajánlotta, hogy ott lesz, amíg a nő mozog egy kicsit, elvégzi szükségleteit. Tiltakozó tekintettel utasította el. Valamiért az a tévképzete támadt, hogyha például nem eszik és iszik, sőt a székről sem áll fel, akkor azzal segít neki. Mintha valami alkut kötött volna a halállal, hogy addig az nem jön be, míg ő innen ki nem megy. Ez egészen odáig fajult, hogy már a kéz- és lábtartását sem merte változtatni, nehogy azzal is ártson valamit gyermekének. Pedig a józan ész mást diktált volna. Az orvosok egyébként sem biztatták semmi jóval. Gyógyíthatatlan, végső stádium. De a nő ezeket a szavakat kiejteni sem volt hajlandó, még magában sem, a gondolataiban sem. Néha rátörtek emlékek azokból az időkből, mikor még minden rendben volt. Ilyenkor reflexszerűen eredt el a könny a szeméből, ajkai remegtek és ő megpróbált valami másra gondolni, hogy ez elmúljon. Miután kiment a nővér, egy pöttyöt pillantott meg a gyerek arcán. Felpattant a székről és odasietett. Tagjai csak nehezen engedelmeskedtek a hosszú ülés után.
-Pokolfajzat! -kiabálta hisztérikusan. -Pokolfajzat! Takarodj innét! Ő még nem... -hörgött elcsukló hangon, könnyei szétfröccsentek. Karjaival elzavarta, üldözőbe vette azt a valamit. Egy zöld döglégy volt az. Nem lehetett irgalom számára. Pusztulnia kellett, hiszen itt semmi keresnivalója nem lehet egy ilyen teremtménynek! Önkívületi állapotban hadonászott a szobában a légy után kapkodva, köpködve. Egy pillanat alatt meggyőződésévé vált, hogy a légy testében a halál személyesen jelent meg és ha most kudarcot vall az elpusztításával, akkor... ezt még gondolatban sem volt hajlandó kimondani.
-Aranka! Aranka! -rázta a vállát két kézzel markolva Béla.
A nő végre kinyitotta a szemét. Lihegve, verítéktől csatakosan próbálta felfogni, hogy ez most álom, vagy valóság. Percekkel később bizonyossággá vált, hogy rosszat álmodott. Az otthonában van, a gyerek pedig a szobájában alszik.
-Ma mellette alszom. -jelentette ki a nő.

A vacsora

-A lányom úgy informált, hogy kollégák vagyunk. -törte meg a percek óta tartó csendet az öreg, 60 körüli férfi, miközben a sült húsból vágott egy apró szeletet, majd a kés végével a villájára tolta.
-Úgy? -kérdezett vissza Béla meglepetten.
-Igen. Tudja fiam, én is vezetek. -mondta mielőtt még a szájába emelte volna a kis darab húst és kevés köretet.
-Ja, úgy. Mindketten vezetünk, ez igaz. Maga mit vezet? -érdeklődött Béla két falat étel között. Szavait nehezen lehetett érteni, mivel még rágott, amikor visszakérdezett.
-Én a városi kórház belgyógyászati osztályát vezetem. -jelentette ki nyugodt hangon.
Béla nevetni kezdett. Próbálta előbb száját, majd miután ez nem sikerült, legalább a fogsorát zárva tartani, hogy az épp benn lévő étel ne potyogjon ki az asztalra.
-Hát, akkor csak szegről-végről vagyunk azok. -nyögte ki végül mosolyogva.
-Nocsak. Mit ért ezalatt? -kíváncsiskodott az öreg. Hangtónusa változatlanul nyugodt, monoton volt. Csak a kések és villák apró koccanásai adtak élesebb hangot a tányéron.
-Az igaz, hogy vezetek. De nem kórházi osztályt. -vallotta be Béla.
-Hanem? -húzta fel egyik szemöldökét az öreg, egyenesen Bélára nézve.
-Hanem? Hanem teherautót. -folytatta.
-Teherautót? -az öreg ekkor abbahagyta az étkezést, ezt nyomatékosítván még az evőeszközöket is a tányérra tette, keresztben egymáson. Hangja is kissé magasabbnak tűnt, de még mindig nem lehetett ingerültnek érezni.
-Igen, azt.
-A lányom szerint ön egy angol kórházban vezető főorvos. -Aranka szótlanul, tátott szájjal fordult Béla felé, miközben apja ezt magyarázatot követelően elmondta.
-Sofőr vagyok. -mondta és értetlen szemekkel meredt Arankára. -Honnan vetted ezt, szívem? -vonta kérdőre a nőt.
-Aranka? -nézett most már apja is a lányra. Immáron másik szemöldöke is a homloka közepén volt.
-Én láttam a belépőkártyádat és azon ott állt a neved mellett a "dr" és mondtad, hogy vezető vagy. Én azt hittem, osztályvezető... -Aranka felváltva nézett hol apjára, hogy mentséget keressen, hol pedig Bélára, hogy magyarázatot kapjon.
-Az nem a doktor, hanem a driver rövidítése benn, a cégnél. -felelte Béla.
Aranka anyja, aki mindvégig egy szót sem szólt, váratlanul leesett a székről.

:-)

Árva ország ez

Milyen árva ez az ország. Nem több, mint egy terület, egy lakhely. Kevés kivételtől eltekintve senki sem érzi annyira magáénak, hogy részt vegyen a működésében. Amikor elhangzik, hogy Magyarországon nincs, vagy csak jelképes méretű a polgári középosztály, akkor személy szerint én ezt hiányolom, illetve ezt értem alatta. Nemzet helyett lakosság, polgár helyett lakos.
Volt-e valaha ilyenünk, vagy mindig is polgártalanok voltunk? Úgy gondolom, hogyha volt, akkor az 1849-ig volt. Ferenc József, "korának Kádár elvtársa", későbbi becenevén Ferencjóska és a hozzádörgölődző magyar elit gondoskodott róla, hogyha addig volt, aki magáénak érezte ez az országot annak összes közügyeivel, az többé ne érezze annak. Kiegyeztünk, ami jelentős fellendülést hozott, ám a nemzet gerince megroppanhatott. '56 után is megalkudtunk, egy generáció sírja vissza a "jó Kádár elvtársat".
Arra a nyomasztó megállapításra jutottam, hogy itt minden nemzedéknek megvolt a maga jóságos, de erős kezű vezetője, pártja, uralkodóháza, stb. (A szakirodalom ezt autoritarizmusnak nevezi.).
Ferencjóska, Horthy, Kádár és most Orbán. Egy atyáskodó, tekintélyelvű vezető, aki mindig mutatja az egyszerű népnek, merre van az előre. Aztán, mikor olyan ordas nagy hazugságon kapják, ami miatt bármelyik nyugati vezető napokon belül megszégyenülve lemondana a lincselésre kész tömeg előtt itt, Magyarországon semmi sem történik. Néhány közepes képességű újságíró bátortalan próbálkozásokat tesz, hogy kérdőre vonja a kormány embereit, azok rezzenéstelen pofával szajkózzák az éppen eszükbe jutó hazugságokat. Már arra sem ügyelnek, hogy legalább egyformát hazudjanak. Minek? Ezeknek elég annyit mondani, hogy a megértés szándékának hiánya okozza a két magyarázat közötti ellentmondást. Még véletlenül sem az, hogy hazudnak. Az emberek nem tüntetnek. Nem érzik magukénak a leugatott újságírók szerepét. Röhögnek egy jót a szerencsétlenen. Pedig nem az újságírót nézik totál hülyének, kedves elvtársam. Hanem téged, a következő olvasót, engem, mindannyiunk komplett családját, rokonságát, ismerőseit és azok ismerőseit is. És ez nem olyan vicces. Kedves vezetőnk egyszer a migránskölköket üdültető panziós ellen uszítja a helyieket (Őcsény), máskor meg ő maga üdültet migránsokat, teljes titokban. Eközben dübörög a milliárdos propaganda, hogy ide márpedig nem engedünk be egy migránst sem. (Ha mégis, akkor az nem migráns, hanem oltalmazott!) De a kedves elvtársakat ez nem izgatja, hiszen úgyis "odafent" döntenek a sorsunkról. Hát bazdmeg, nem! Ez különbözteti meg a polgárt a lakostól. Hogy felelősséget érez hazája és polgártársai iránt, mert együtt erősek vagyunk. Csak együtt vagyunk azok. Részt vesz az állam működtetésében, hiszen ez az egész a miénk. Nem albérlők vagyunk ezen a földön, hanem tulajdonosok. Ha a megbízott vezetők (Hát, baszki ezt a kifejezést is lehetne ízlelgetni egy darabig.) rosszul végzik a munkájukat, le kell őket váltani!
A tekintély tisztelete határozza meg a magyar átlagembert, nem pedig a szabadságszeretet. Itt, a jól ismert történelmi okok miatt ennek van hagyománya. Tőlünk nyugatabbra erősebb gyökeret vert a demokrácia, a közös ügyekbe való beleszólás óhaja. De azért innen nézve az is egy végtelenül korrupt rendszer, az egyenlők közt ott is akadnak egyenlőbbek, ráadásul a harmadik világból érkező bevándorlók mellett már lassan másodlagos állampolgárokká válnak.
Minden rendszer rossz, de még mindig egy jól működő polgári demokrácia kéne, hogy legyen a célunk, ahelyett hogy hozzákényelmesedünk a közpénztolvaj kiskirályok kegyelemkenyeréhez.

U.S.S. Callister

A Black Mirror 4. évadának első története vetekszik a Fehér karácsonnyal. Már, ami a nyomasztó technológiai jövő vízióját illeti. A U.S.S. Callister is az örökkön-örökké tartó virtuális kárhozat, a minden képzeletet felülmúló digitális pokol nagyon is valós rémlátomásával riogat és nyomaszt. Első számú megjegyzésem, hogy az informatikai fejlődés valóra fogja váltani az olyan bibliai fogalmakat, mint a menny és a pokol. A digitalizált emberi tudat egy örökké futó számítógépprogramban folytathatja létezését. Hogy ez mennyország, vagy pokol lesz-e, azt valószínűleg a rendszergazda, ennek a virtuális valóságnak az istene (Nem túlzás, hogy az, hiszen bármit megtehet. Ahogy egy pc játékban, mert a programban létező karakterek a felhasználónak képtelenek ártani. Egy programozó pedig szó szerint azt csinál velük, amit akar. Ha úgy tetszik, adott karakter egy darab kőként fog létezni, emberi tudattal örökké, vagy amíg valaki ki nem húzza a dugót a konnektorból.).
Átmásolnak egy számítógépre és vagy a Paradicsom, vagy a vég nélküli szenvedés vár, mert digitális éned nem halhat meg. Kva nyomasztó belegondolni. 50-100-200 év múlva ezzel a túlvilággal jutalmazzák a jókat és büntetik a rosszakat. Azt hiszem, komoly elrettentőerővel bír majd egy ilyen börtön.
2. Amivel vissza lehet élni, azzal azt meg is teszik. Nincs bennem kétely, hogy néha igazságtalanul kerül majd be valakinek a tudata egyik-másik mesterséges világba. Emberi rosszindulat 200 év múlva is lesz. Szerencse, hogy én már nem!