Zsivány egyes, a valódi új remény

Látnoki képességgel váltottam meg jegyemet még november végén a csütörtöki vetítésre. Szerdán ugyanis hánytam, mint a lakodalmas kutya és 38 fokos lázam volt. Szerencsére kellő akaraterővel, motivációval felvértezve sikerült rávennem az immunrendszeremet, hogy másnapra kurvagyorsan meggyógyítson, hogy a délutáni vetítésen már ne csak testben, de szellemben is jelen lehessek és élvezzem az 1 éve várt valamit, amiről egészen addig csak azt tudtam biztosan, hogy a Star Wars VIII-at sokkal jobban várom, mint ezt a különálló epizódot. Micsoda tévedés volt! Szerencsére az erő is velem volt, a nagy napra már csak kisebb hőemelkedésem volt. (Mondom, tökéletes időzítés, mert pénteken meg már a fosás jött rám. :D)
Már az elején érezni kezdtem, hogy ez más lesz, mint az eddigi Star Wars filmek. A fehér köpenyes birodalmi főgenyó kis, rohamosztagos csapatával magabiztosan gyalogol egy épület felé. Koszos, hideg környezet, esővíz folyik le fekete, birodalmi sapkájának sildjéről. A trailerben is láthatjuk ezt a jelenetet. Hoppá! Ezek szerint szakítottak az eddigi hagyományokkal és a csillivilli, műanyag sterilitást felváltotta a valóság? Hmm. Nagyon jó! Élethűbb az egész. Az alkotók nem spóroltak a hullákkal és üdítő, hogy végre megismerhetjük a lázadók emberibb oldalát. Tehát ők sem angyalok, habozás nélkül megölnek bárkit, ha úgy vélik, az a szent ügyet, a szabadságot, a régi köztársaság visszaállítását, esetleg saját menekülésüket szolgálja. Az eredeti trilógiában ez elképzelhetetlen volt, mert ott mindenki olyan nemes lelkű, hogy inkább önmagát áldozná fel, ha a másik ezzel megmenekül. Hát, ja. De most vége a mesének. Árnyalt karakterek, birodalmi hétköznapok, népirtás, hatalmi harc a tisztek közt és ez utóbbi pl. ad is egy magyarázatot arra, miért és honnan ez a gonoszság (?), ami a birodalom hadigépezetéből árad. A tisztek egymásra licitálnak "hatékonyságban", hogy ezzel a náluk magasabb rangúak kegyeit elnyerjék, vagyis nem élvezetből, magáért a gyilkolásért gyilkolnak ártatlanokat is, hanem pozíciójuk megszilárdításáért, esetleg a ranglétrán való feljebb lépésért. Ki szeretne csalódást okozni Darth Vadernek, vagy az uralkodónak? Hát kurvára senki, úgyhogy ott is a lefelé tapos, felfelé nyal elve érvényesül. Sajnos eközben civilek tízezrei halnak meg teljesen feleslegesen és így már átérezhető, miért is vállalják sokan a fegyveres ellenállást a birodalom túlerejével szemben. A besimulás, megalázkodás néha a túléléshez sem elég, de ezt majd meglátja, aki megnézi a filmet. ;-)

Ez a második szösszenetem erről a filmről, azóta kicsit ülepedett bennem az élmény. Szokatlan módon még mindig tart bennem a lelkesedés, vagy még fokozódott? Az első gondolatom, amit aznap este leírtam, hogy ez egy akciódráma, amit beleoltottak a Star Wars univerzumba és ez nagyon jól áll neki. Remélem, sok ilyet látunk még, remélem, a SW - VIII is ennek szellemében készül! Erre utaltam a "valódi új remény" címmel is. Talán csak én látom így, de a jó dráma szerintem nagyon erőssé tehet egy filmet, legyen a Star Wars világa csak egy díszlet körülötte, nem lehet melléfogni vele! Végre belátták (És ezt pont a Disney-nél? Pff, ez kellemes csalódás.), hogy a 21. század mozinézője számára már nem lehet pusztán annyival leírni egy történetet, hogy ott jók küzdenek, nemes eszközökkel a gonoszok ellen, akik meg a velejükig romlottak. Talán a Trónok harca hozta el azt a forradalmat, ami után már kevés lenne egy élőszereplős, lézershow-s tündérmesével kiszúrni a nézők szemét. Láthatjuk, hogy nem feltétlenül rossz az, aki a birodalom egyenruháját viseli és a lázadók közül is néhányan szeretnének inkább kapitulálni az új fegyver (Halálcsillag) hírére. Amennyire elégséges ez a 2 óra, annyira igyekszik a rendező megmutatni a motivációkat is, a karakterek lelkéből előásni utalásokat, történéseket, amikből egy hús-vér élőlény rajzolódik ki, nem pedig egy műanyagba öltöztetett színész, aki csak a filmpremier első hétvégéje után fogja fel, hogy mégsem élete legrosszabb döntése volt elvállalni ezt a szerepet. Az SW hagyományokhoz képest meglepően merészen tárja elénk egy igazinak ható háború minden poklát. Ha nem energiafegyverekkel lőnének egymásra, akkor patakokban folyna a vér.
Egy zavaró negatívum a Tarkin kormányzót megformáló CGI figura, ami szerintem nem 100%-osan meggyőző. Inkább egy nagyon jó grafikájú pc-s játék intrójában találkozni ezzel a szinttel. Alig észrevehető, de aki már látott ilyen intrót, annak fel fog tűnni az arcmimika, a szemmozgás mesterséges volta.
Izgatottan várom, milyen lesz a második Star Wars történet. Belegondolni is fájdalmas, hogy még 2 évet kell várni rá. De jövőre jön a "nyóc". :-) A Zsivány egyest pedig kurvagyorsan nézze meg, aki még nem látta, mert ez az egyik legjobb dolog, ami történhet az emberrel egy mozivászon előtt. Idejét sem tudom, mikor voltam ennyire elégedett és besózott egy új filmtől. Nagyon várom, hogy a DVD-t is a kezembe vehessem!
Végül egy költői kérdés: egy lázadó admirálisnak muszáj okvetlenül halfejűnek lennie? :D

Trónok harca 7. évad (Daenerys bukása) :-)

A lány már álmában is nehezen lélegzett, s mikor felriadt, meg is értette, mi okozta ezt a szörnyű álmot. Csak halványan villódzó fényeket látott, de legalább abból az irányból némi meleg levegő áramlott didergő teste felé, amit csak néhány ruhafoszlány fedett. Egy büdös zsák volt a fejére húzva, nem emlékezett, mikor került erre a helyre és mióta van ez a fojtogató vászon az arcán. Karjai, lábai oldalra kikötözve, teljesen elzsibbadva, az a zsák pedig egyre fojtogatóbb. A pánikba esés szélén tántorgott, s csupán legendás akaraterejének köszönhette, hogy egyelőre képes volt uralkodni magán, kordában tartani légzését, bármennyire is nehéz volt, ahogy minden levegővételnél némi por is jutott róla a tüdejébe.
Túl sok ideje azonban nem volt ezen gondolkodni, mert a vele szemben lévő folyosóról léptek visszhangzottak. Az illető, akárki is volt, nem sietett, de az biztos, hogy egyenesen feléje közeledett, mert a hangok egyre csak erősödtek.
Érezte, ahogy pont előtte, alig pár centire a mellétől megállt az a valaki. Még a zsákon keresztül is megcsapta orrát valamiféle fűszeres ételszag, ami az illető szájából áradt. Ekkor tudatosult benne, hogy éhes, a szagtól beindultak a reflexei. Talán már napok óta nem evett.
Hirtelen mozdulattal lerántotta fejéről a zsákot. A lány eleinte kissé hunyorgott, szeme csak fokozatosan szokott hozzá a fényhez. Előtte egy zömök, szúrós tekintetű férfi állt. Tekintetével arcát méregette, végül megszólalt.
-Talán illene bemutatkoznom. -kezdte vigyorogva. Fogai össze-vissza álltak, szavait kellemetlen szájszag kísérte egyenest a lány arcába.
-...
-Ramsay Bolton vagyok. Még nem volt egymáshoz szerencsénk.
-Ha mos... -kezdte a lány felháborodva, de teljesen rekedt volt a hangja. Talán napok óta ez az első alkalom, hogy beszélhet. Megköszörülte a torkát. -Ha most rögtön elengedsz, nem végeztetlek ki! -fenyegette szikrázó tekintettel.
-Ha a sárkányaidra célzol... -a férfi ismét elővette sátáni mosolyát. -Belőlük a vérebeim lakmároztak.
A lány arcára döbbenet ült ki, majd vérben forgó szemekkel kezdte üvölteni. -Hazudsz! Én Viharban Született Daenerys vagyok, a... Ramsay egy leselejtezett zoknival tömte be a szőke lány száját, hogy végre csend legyen.
-Sajnos... -kezdte lassan, elmélkedve. -Túl hosszú a neved. Sürgősen ki kell találnunk neked valami rövidebbet. -közelebb hajolt a dühöngő lányhoz, szaglászta, mint valami állat. -Bűzös. Ja nem, az már foglalt. -röhögött Ramsay.
-De mesélek neked Bűzösről. Sokáig élvezte a vendégszeretetem ugyanitt, ahol most te vagy. Jó vendéglátók vagyunk, mi északiak. Szóval... Tőle elvettem valamit, amit nagy becsben tartott. És most tőled is elveszek valamit... -egy csontmarkolatú kést húzott elő, arcáról eltűnt az ijesztő vigyor, tekintetéből kiolvasható volt, hogy komolyan készül valamire. A pengéjét Daenerys felé szegezte...
5 perccel később...
Ramsay ismét azzal a vidám és beteg mosollyal állt a lány előtt. Szemöldökét emelgette és szinte pislogás nélkül meredt a lány szemébe. A zoknit időközben eltávolította a lány szájából.
-Ölj meg! Kérlek... -motyogta a lány.
-Ó, azt már nem... -felelte a férfi vidáman.
Semmilyen vérző sebet nem ejtett rajta a pengével, de ígéretéhez hűen mégis megszabadította őt valamitől, ami szinte védjegyévé vált és úgy érezte, képtelen élni nélküle.
Leborotválta a híres, dús szemöldökét.

:D

A teszt

-Rendben. Akkor jöjjön az első kérdés.
Aranka izgatottan figyelte a hivatalnok szájmozgását, mintha az nem lett volna elég, hogy hallja.
-Jó. Figyelek. -mondta Aranka.
-Adva van egy csótány és egy katica bogár. Az egyiknek pusztulnia kell, a másikat megmentheti. Melyik legyen az? -olvasta fel a listáról a hivatalnok, majd az orrnyergére előretolt szemüvege fölött egyenesen Aranka szemébe nézett.
-Ó, ez könnyű. A csótány dögöljön meg! -vágta rá Aranka.
-Második kérdés. Egyébként mindegyik kérdésben életről és halálról kell majd döntenie és mivel az első kérdésre már válaszolt, nincs kibúvó a többi alól. -Aranka kissé megszeppent, de az első kérdésből kiindulva úgy érezte, nem lesz ezzel gond.
-Nos, a második kérdés! Adva van egy macska és egy egér. Melyiküket mentené meg, ha egyiküknek mindenképp pusztulnia kell?
-Ööö, hát... -tétovázott Aranka, de eszébe jutott, hogy fél az egerektől. -Legyen az egér. Nem szeretem őket. Tudja? De a macskákat igen. Olyan jó őket simogatni. -mondta mosolyogva.
-Jó. -a hivatalnok írt valamit a papírra, amin a kérdések voltak. Aranka próbált feljebb emelkedni a széken, de nem látott rá a papírra. -Harmadik kérdés. Adva van egy macska, ami az öné, valamint egy vadidegen ember. Ebben az esetben is csak egyikük maradhat életben, de a másik életét megmentheti!
-Jaj, istenem. -sápadt el Aranka. Ez most egy fogós kérdés. A macskáját szereti. Bár jelenleg nincs neki, de régen volt és tudja, hogy imádta. De a vadidegen emberhez semmilyen érzelem nem köti, hiszen nem ismeri, semmit sem tud róla.
-Nos? -türelmetlenkedett a hivatalnok. Sürgetését nyomatékosítva, ceruzájával az asztalon kezdett dobolni. Aranka figyelmét egy pillanatra odavonzotta a ceruza mozgása. Kényelmetlenül érezte magát.
-Muszáj erre válaszolnom? -kérdezte ideges hangon.
-Igen. Az előbb mondtam, hogy nincs visszaút, kötelező minden kérdésre válaszolnia. -a hivatalnok kérlelhetetlen volt.
-A macskámat szeretem, nem tudnám elviselni, ha baja esne. -nyögte ki végül, lesütött fejjel.
-Tehát haljon meg a vadidegen ember a macskája helyett? -nézett a nőre, miközben ceruzáját írásra készen a papíron tartotta.
-..en. -mondta ki olyan halkan, hogy alig lehetett hallani.
-Tessék? Beszéljen hangosabban, kérem! -utasította a nőt.
-Khm. Igen.
-Negyedik kérdés. -Aranka összerezzent, amint a hivatalnok ezt kimondta. Vajon miféle kegyetlen döntésre kényszeríti megint? A hivatalnok felnézett a papírjából, majd megismételte.
-Szóval akkor a negyedik kérdés így szól. Adva van egy ember, aki az ön legjobb barátja és egy másik, aki az ön testvére. De csak egyikük életét mentheti meg. Várom a válaszát. -a hivatalnok letette a ceruzát a papír mellé, azzal párhuzamosan. A hegye pont Aranka felé nézett. Ez a nőnek is feltűnt és zavarta is, de a kérdés még inkább. Milyen választ lehet erre adni? Ezt senki sem gondolhatja komolyan!
-Mindkettőt megmenteném! -vágta rá dacosan a nő és a széken hátradőlve összefonta karjait, de nem volt ereje a hivatalnokra nézni, inkább az asztal elejét bámulta.
-Helytelen válasz. Megismétlem, csak egyiküket tudja megmenteni. Melyikük lesz az? -mondta a hivatalnok.
-Nem tudom. Képtelenség dönteni.
-Muszáj. Képzelje el, hogy legjobb barátja egy torony peremén kapaszkodik, a testvére pedig egy másik torony tetején ugyanígy. Egyikük sem tud segítség nélkül visszamászni biztonságos helyre és azt sem tudják megvárni, hogy ön mindkét toronyba felmenjen és felsegítse őket, mert mire egyiküket megmenti, addig a másik nem bír tovább kapaszkodni és leesik. Döntenie kell! -parancsolt rá Arankára.
Aranka izzadtságban úszva kapkodta a tekintetét. Talán a plafonra van írva a megoldás? Esetleg a padlóra? Nem... De vajon hogy döntene, ha a felvázolt helyzet előállna?
Hosszú percekig hallgatott, végül úgy határozott, hogy bár a barátnőjével mindent a világon meg tud beszélni, meg tud osztani és nagyon jól érzik magukat egymással, a testvér azért mégis csak testvér.
-Én... a testvéremet menteném meg. -nyögte ki halkan.
-Köszönöm a választ. -mosolygott a hivatalnok. Aranka megkönnyebbült, hogy itt vége is a tesztnek.
-Ötödik kérdés. -folytatta. Aranka idegességében összerándult a széken és két kezével az arcába, s hajába túrt.
-Adva van az ön édesanyja és az ön gyermeke. -kezdte a hivatalnok érzelemmentes hangon.
-Elég ebből! Nem vagyok hajlandó ilyen kérdéseket még csak meghallgatni sem! -üvöltötte Aranka vöröslő fejjel. Nagyra nyílt szájából nyálcseppek fröcsköltek az íróasztalon lévő papírra. Mikor a nő felpattant a székről, akkor látta, hogy összesen 10 kérdés van.
-De kérem. Világosan le vannak fektetve a szabályok. A válaszadást... -magyarázta a hivatalnok, de Aranka félbeszakította.
-Törölje ki vele a seggét! -mutatott a papírra, majd gyors léptekkel távozott a helyiségből.
A hivatalnok a legteljesebb nyugalomban jegyzetelt valamit az ötödik kérdés mellé. Közben szája mosolyra görbült.
-Ez hülye... A harmadiknál mindenki abbahagyja és kimegy. Ez majdnem végigcsinálta az egészet. Pont ez a teszt lényege. -motyogta magában, miközben alig bírta visszatartani a röhögését.

:P

Társkereskedelem - 1985 ;-)

Hosszú sor kígyózott a teakiosztó előtt. A városnyi méretű gyárban több száz hasonló működhetett, a pontos számot valószínűleg senki sem ismerte. Minden reggel, műszakkezdés előtt itt várakoztak a teázni vágyók.  Hamarosan meg is érkezett a kosztól szürkének ható puttonyos autó, benne az alapanyaggal. Rendkívül nagy sűrűségű, de súlyához képest igen apró méretű, szabálytalan, gombóc alakú valami, amit teának hívtak. Az egész nem volt nagyobb, mint egy focilabda, mégis két jól megtermett férfi erőlködött el vele a kondérig, ahová is nagy nehezen bedobták. Több tízezer munkásnak elegendő tea készült aztán ebből a vízben oldódó, sűrű anyagból. Aranka álmosan didergett a csípős reggelen. Kopottas bádogbögréjét karba tett kézzel szorongatta, bőrének nem esett jól a hideg fém érintése. A Nap már világoskékre festette a keleti horizontot, a másik fele még sötétlett, de a gyár utcáin takarékossági okokból máris lekapcsolták az amúgy is gyér közvilágítást, így szinte félhomályban folytatódott tovább a várakozás. A több ezres tömeg halk duruzsolása egybefolyt, képtelenség volt egyetlen értelmes szót is kihallani belőle, de Arankát ez most nem is érdekelte. A Népnemzeti Társkereskedelmi Hivatal engedélyével a zsebében végre ő is részt vehet az Állam által szervezett randikon. Havonta egy találkozásra jogosítja fel a frissen megszerzett papiros. Mivel a tea-sor igen lassan haladt, úgy határozott, addig rágyújt. Vállára vetett szatyrából elővett egy lyukacsos nejlonzacskót, kihúzott belőle egy Társkereső márkájú cigarettát, de az nem gyulladt meg, így inkább visszatette a zacskóba és tovább várakozott. A sor elejéről (Már igen közel volt.) jajveszékelés törte meg az emberi hangok addigi tompa moraját. Egy munkás, akinek vélhetően nem volt bögréje, a két tenyerét összezárva tartotta oda a teáért, de az még túl forró volt és megégette. Amit tudott, gyorsan megivott belőle, de vöröslő kezeit fújkálva távozott, az arcára fájdalom ült ki. Aranka egy pillanatra megszánta, de aztán gondolatai ismét a társkereskedelemben merültek el. :-)

Racionális döntések...

Egy bájos, ifjú hölgy lépkedett a használt autó kereskedés udvarán. Két sorban álltak az új gazdájukra váró elárvult négykerekűek. A sorok között sétálva a nőnek olyan érzése támadt, mintha mindegyik őt bámulná nagy, szomorú tekintetű fényszóróival. "-Engem vegyél meg! -Hé, légyszi, engem vigyél magaddal!" és ehhez hasonló gondolatok keletkeztek a fejében, már-már szinte meghatódott és legszívesebben mindet magával vitte volna, csak ne álljanak ott olyan elhagyatva, szomorúan, kitéve az időjárás viszontagságainak. Minden új odatévedő ember láttán reménykedve, hogy hátha... "-Talán most én is újra tartozom majd valakihez és nem itt fogok elrohadni ezen a szörnyű helyen, a szabad ég alatt."

-Szép jó napot, hölgyem! Miben segíthetek? -váratlanul egy olcsó öltönyt viselő fószer jelent meg a nő előtt.
-Ó! Jó napot! Egy autót szeretnék vásárolni. -jelentette ki határozottan.
-Ez esetben a legjobb helyen jár. Van valami konkrét elképzelés, vagy ajánlhatok önnek valamit? -hadarta az eladó rendkívül nyájasan.
-Igen, kérem! -vágta rá a nő.
-Nos?
-Piros legyen! -pontosított.
Az eladó széles mosollyal fogadta a nő kérését. Lelki szemeiben már megjelentek azok a bizonyos dollárjelek. Könnyű dolga lesz, szépen rásóz erre a nőre egy roncsot.
-Akkor kezdjük az elején! Milyen méretű autóra gondolt? -kérdezte a fickó.
-Hát, egy kisebbre gondoltam, ami kétajtós és nem foglal túl sok helyet. Ja és piros! -fejtette ki a nő. -Mondjuk, ez itt! Igen, ez számomra tökéletes. Olyan szép színe van és ez pont kétajtós. -lelkendezett a nő.
-Ööö.., ez egy Ferrari, hölgyem. Igaz, hogy piros és kétajtós, de 20 millió az ára. Talán nem is a legjobb választás, ha mindennapi használatra óhajtja. -világosította fel az eladó.
-Jézusom! Nekem annyi pénzem nincs! Csak 1 millióm van. -hüledezett a nő. Első látásra úgy tűnt, orvost kell hozzá hívni, annyira sokkolta az információ.
-Vannak olcsóbb modelljeink. Ez itt például 1 millió kétszázezer. Kevés kilométert futott, érvényes műszakija van... -mutatott egy igen jó állapotúnak tűnő kétajtós Volkswagenre.
A nő felhúzott szemöldökkel mustrálgatta a kis Volkswagent, de látszott az arcán, hogy nem tetszik neki. -Szép, szép, de ez fehér. Én ragaszkodom a piroshoz.
-Százezret tudunk engedni az árából, higgye el, ez nagyon jó vétel ennyiért! -próbálta győzködni a férfi.
-Hé! És az? -mutatott a sor végén árválkodó piros Renaultra. -Az tetszik! Mennyi az ára?
-Az? -kérdezett vissza fintorogva az eladó. -Kettőötven. De elég rozsdás és törött is a hátulja. Meg nincs műszakija. Sokat kéne rákölteni és ez a modell egyébként sem a megbízhatóságáról híres. Jobban jár egy német gyártmánnyal. -érvelt a férfi.
-Nekem az kell! -a nő hajthatatlannak tűnt.
-Higgyen nekem, kérem. Ez a Volkswagen a legjobb vétel. Tudja mit? 1 millióért a magáé! Az a Renault üzemképtelen!
-Nekem a piros kell!
Az eladó hatalmasat sóhajtott.
-Rendben. Megcsináljuk az adásvételit, közben hívok hozzá egy trélert.
-Juj, de jó! -örvendezett a nő.
...
-Neve?
-Aranka.
-Milyen Aranka?
-Piros Aranka.
...

Nemzeti Társkereskedelmi Hivatal

-Neve?
-Aranka. -felelte a nő bátortalanul az asztal túloldalán helyet foglaló, kissé szigorú tekintetű, középkorú asszony kérdésére.
-A társkereskedelmi-nyilvántartásban nem szerepelhet a saját nevén. Találjon ki valamit helyette, ami maga szerint megfelel! -folytatta az asszony. A hangja is olyan volt, mint egy őrmesteré.
-Hát...
-Nos? Gyerünk, hölgyem! Nekünk nincs időnk erre. Odakint még várnak. -ripakodott rá az "őrmester-asszony".
-Jó, akkor legyen egy A-betűs, azt könnyebben megjegyzem.
-Tehát? -sürgette, miközben türelmetlenül dobolt ceruzájával az asztalon.
-Anomália. Igen, ez jó lesz. -bökte ki Aranka.
-Hmm. Maga tudja... -hagyta rá az adminisztrátor és beírta az űrlapra, hogy Anomália.

Aranka kilépett az adminisztrátor irodájának bőrkárpitos ajtaján. Elegáns, régi épületben volt a Nemzeti Társkereskedelmi Hivatal. Ki tudja, régen mire szolgáltak ezek a helyiségek. Aranka most boldog volt és megkönnyebbülten lépkedett a zsúfolt folyosón, ahol hozzá hasonló fiatal nők várták a bebocsátást a társkereskedelmi adatbázisba. Kezében büszkén tartotta a lebélyegzett, államilag jóváhagyott, okmánybélyeggel ellátott felvételi lapot. A többiek (Már, akik észrevették őt abban a nagy zsivajban.) irigykedő pillantásokkal szurkálták. Az átlagos várakozási idő akár 8-10 óra is lehet a Hivatalban. Kivételt képeznek ez alól a protekcióval rendelkezők, mert ők soron kívül nyilvántartásba kerülnek és máris megkezdhetik a társkereskedelmet.
Aranka első dolga volt, hogy végre igyon egy pohár frissítő csapvizet. Reggel óta sorban állt, még pisilni sem mert elmenni, nehogy valaki addig a helyére tolakodjon. A tömött folyosón érezhetően melegebb és büdösebb volt a levegő. Nem szellőztetnek. Az irodában zúgott a légkondicionáló. Kellemetlenül érezte magát annyi türelmetlen ember közt.

-Jó napot kívánok! -szólalt meg egy csupán résnyire felhúzott ablak előtt. Az üvegen nem lehetett tisztán átlátni, csak a mozgást lehetett kivenni, ha ugyan volt a túloldalon valaki. Fönt, egy ízléstelenül nagy táblán a BÜFÉ-felirat hirdette a helyiség funkcióját.
Hosszúnak tűnő másodpercek teltek el, mire egy fehér köpenyes alak tűnt fel odaát. Egyenesen az ablak felé tartott.
-Napot! Mit adhatok? -kérdezte mogorván. Egy férfi volt az a fehér köpenyes. Bizonyára ő a büfé-szolgálatos.
-Csak egy pohár vizet kérek szépen. -mondta Aranka. Maga sem tudta, miért, de mosolyt erőltetett az arcára. Ez a bunkó alak igazán nem érdemelte meg, ha ilyen itt a kiszolgálás, ez valami ösztönös reakció volt.
-Nincs. -felelte a büfés.
-Ó... -szomorodott el Aranka.
-Van sós ropi.
-Köszönöm, de én szomjas vagyok és a sóstól én csak még...
-Csapvíz esetleg. 50 fillér lesz. Bögréje van? -vágott a szavába a köpenyes.
-Értem. Akkor jó lesz az is. -azzal odanyújtott a büfésnek egy 1 forintos érmét.
-Kisebb nincs? Nem tudok visszaadni. -sóhajtozott a fickó.
-Hát.. nincs.
-Rendben, 1 forintért adok két adag vizet. Na, adja a bögréjét és teleengedem kétszer.
Aranka kivette kopott bádogbögréjét a hóna alatt szorongatott retiküljéből, kifújta belőle a szöszt és átdugta az ablakrésen.

Folyt. köv.
Vagy nem. :D

Horoszkóp

-Egy szerelmi kapcsolat fordulatot vehet: akiről eddig csak álmodott, most végre viszonozza a vonzódását. Talán nem is gondolta volna, hogy ilyen szoros kapcsolatban van az illetővel. Valaki rá akarja beszélni egy kétes ügyre. Maradjon kritikus. Ezt írja a mai horoszkópom. -olvasta fel Béla.
-Nem is említetted, hogy álmodozol valakiről. Kicsoda az illető? Netán Aranka? Esetleg Aranka? -érdeklődött Rezső.
-Egyik sem. -jelentette ki határozottan Béla, s egy hirtelen mozdulattal összecsukta az újságot. -Nos... tudod, őt Arankának hívják. -bökte ki bizonytalan hangon. Ilyen ez. Az ember nem tudja magában tartani, szeretné világgá kürtölni, mintha legalábbis rajta kívül senki ember fia meg nem tapasztalta volna még a szerelem és vágyódás boldog kínjait.
-Á, értem. De tudtad-e, hogy ezeket a horoszkópokat úgy ollózzák össze a régebbiekből? -Rezső kételyeket próbált ébreszteni benne, s Bélának láthatóan nem tetszett, hogy barátja képtelen megérteni az ő Aranka iránt tanúsított érzelmeit.
-Mit tudsz te a szerelemről... -felelte megvetően Béla.
-15 éve élek boldog házasságban. -emlékeztette Rezső a barátját.
Béla a pincérnőnek intett.
-Kisasszony, kérem!
A nő legfeljebb 30 éves lehetett, hosszú, répa-vörösre festett haj, hátul összefogva. A keskeny, szögletes szemüvegkeret is igazán jól állt neki, a szűk céges póló pedig megfelelően kihangsúlyozta karcsú alakját. A nő odalépett, kezében vastag noteszt szorongatva és bájosan mosolygott.
-Kérek még kettőt ebből a kitűnő kávéból. -Béla most nézett először a nő szemébe. Hihetetlen volt. Valami sötétkékes szürke, vagy ilyesmi, azelőtt még nem látott ilyet. Teljesen elbűvölte.
-Nekem nem kell több. -tiltakozott Rezső fintorogva. Bélával ellentétben ő sosem tudta megszeretni ezt a förtelmes barna löttyöt.
-Mi? -a pincérnőből elemi erővel tört ki a nevetés.
-Mi olyan vicces? -kérdezte Béla.
-Kitűnő? Kezdettől fogva a zaccot hordom magának egy kis meleg csapvízzel felöntve. -vallotta be a nő, miközben alig bírt magával a nevetéstől.
-Hogyan? De miért?
-Hát, bazdmeg tudtam... -háborodott fel Rezső.
A nő arca minden átmenet nélkül komolyra váltott.
-Hogy miért...Hát magának még csak le sem esett? -értetlenkedett a vörös.
-Nem. Mondja már, az istenek szerelmére! Miért tette ezt velem? -kérlelte Béla.
-Bosszú.
-Hogy mi?
-Maga nekem... szóval érti... De nem... még csak észre sem vett engem. Hanem azt a másik nőt, aki idejárt és tönkretette magát, akkor. És még utána sem. Még csak rám sem nézett. Hát, ezért. Bassza meg, én azt hittem, legalább rosszul esik magának ez a mosogatólé...
Béla meg sem tudott szólalni. Tátott szájjal bámulta a nőt, persze semmi sem jutott el a tudatáig abból, amit a vörös mondott, csak azon gondolkozott, hogy nem vette eddig észre ezt a vonzó teremtést...

:D

Kávéház 2.

-Milyen egy igazi barát?
Meg lehet vele beszélni bármit, kiöntheted a kis lelked és ő meghallgat, esetleg tanácsot ad, vigaszt.
Vagyis nem. Ezt egy fizetett pszichológus is megteszi. Akinek kevesebb a pénze, azt a fizetett prosti is meghallgatja, ha még kevesebb a pénze, akkor a csapos a kocsmában, de ha még arra sem telik, hogy kocsmába járjon, még mindig ott a pap. Mindnek beszélhetsz, bármelyik elláthat jó tanáccsal, de attól még egyik sem lesz a barátod.
Akkor mi van még?
Segítségül hívhatod, ha ki kell vágni egy 100 éves fenyőt a kertben, vagy szalonnasütőt építesz, esetleg elromlott valami műszaki cucc a lakásban és véletlenül konyít hozzá valamit. De ezeket pénzért is megveheted. Hívhatsz napszámost, szerelőt, stb. És nem kell azon bosszankodnod, ha esetleg te már segítettél neki, de ő b*szik eljönni, ha szükséged van rá. :-)
De mi az a tulajdonság, amitől a barát baráttá válik, amit semmilyen pénzzel nem lehet megváltani.
Kiáll melletted? Megvéd, ha megtámadnak? Erre is lehet pénzért találni szakembert, testőrnek hívják. De jó nyomon járunk. Az igazi barát megvéd kérés nélkül. De nem másoktól véd meg, hanem a saját hülyeségedtől, amikor rajtad kívül mindenki tudja, hogy bolondot csinálsz magadból, vagy egy fontos kérdésben olyan rossz döntést akarsz hozni, ami elrontaná az életed, de ugyan ki a fene figyelmeztetne? Élvezik az ingyencirkuszt. Csak egyvalaki veszi a fáradtságot, hogy minden személyes haszon nélkül megpróbáljon megvédeni önmagadtól. Az igazi Barát. Aki a saját tetteid hosszabb távú következményeitől akár azon az áron is megpróbál megóvni, hogy rövidtávon esetleg megharagszol rá. Milyen jogon pofázik bele, ne atyáskodjon, ne nézzen hülyének, stb. Őszintének lenni ugyanis nem mindig kifizetődő, de hát kinek mi a fontos... Ha végignézed, hogy valaki a fentieket önmaga sérelmére elköveti és nem szólsz rá, hogy ne legyen hülye, akkor bűnös vagy. Társtettes. Mindenesetre barát semmiképp. Az őszinteséghez bátorság kell. Az ember jó esetben úgy van ezzel, hogy van, akiért megéri bátornak lenni, míg másokért nem. -fejezte be Béla.

Rezső egy húzásra legurította a csészében lévő kávét, ám ekkor eszmélt rá, hogy már korábban megitta és ez csak tömény zacc volt. Fintorogva törölgette le nyelvéről egy szalvétával.
-Khmm. Valamit tettem, amit nem kellett volna, vagy nem tettem, de kellett volna? Miért mondtad ezt el és miért most? -érdeklődött Rezső.
-Nem, csak úgy eszembe jutott és kijött belőlem. -felelte Béla.
-Értem. És mi a helyzet azzal a szőkével? Aranka a neve, ugye?
-Nem. Aranka. -pontosított Béla. A lényeg a hangsúlyon volt.
-Á, vagy úgy.
-Eltűnt, mint Petőfi a ködben.
-K*rva. -állapította meg Rezső.
-Hát persze, mindenkivel b....
-Csak veled nem?
-Velem nem akart.
-Akkor egy büdös k*rva. -helyesbített.

:D

Kávéház 3.

-Minek jársz ide, ha utálod a kávéjukat? -érdeklődött Rezső fintorogva. -Mellesleg tényleg szar íze van.
-Nem is tudom... -motyogta Béla, miközben a maga elé emelt hírlap mögül egy újabb pillantást lopott a titokzatos Arankától.
Rezső is felfigyelt rá, hogy barátja néha oda-oda néz újságja fedezékéből. Nem is tudta megállni, hogy kifejtse elméletét a hely borzalmas kávéja és a papírbástyából való állandó leskelődés közötti vélhető összefüggésről.
-Miatta? -kérdezte Rezső és ujjával látványosan a levegőbe szúrt, éppen abba az irányba, ahol az a nő üldögélt, valószínűleg szintén förtelmes kávéját kortyolgatva.
-Ne mutogass! -szólt rá Béla rémült arckifejezéssel. Gyorsan ellenőrizte, nem keltettek-e túl nagy feltűnést. Aranka még mindig az ablak felé szegezte tekintetét. Jól van, minden oké. Nyugtatgatta magát.
-Szóval miatta... -vigyorgott Rezső.
-Mi? Hogy miatta? Megvesztél? Miért pont miatta? Sosem állhattam a barnákat. -magyarázkodott Béla. Vagyis ő annak szánta, de inkább hebegés-habogás volt, amivel még inkább gyanúba keverte magát.
-Hát én speciel a vörösre gondoltam, de mondhattam volna azt a szőkét is, egy asztallal odébb. De te valamiért a barnára gondoltál. Na, vajon miért, ha nem azért, mert miatta. -húzta tovább a barátját.
-Oké. Miatta. Remek, ezt is megbeszéltük. -felelte durcásan Béla. Hangja, mint azé, akit valami rosszaságon értek.
-Bazdmeg, te minden nap bejössz ide, iszod ezt a trágyalevet és bámulod a csajt...
-Nem bámulom! Azért az erős túlzás. -helyesbített Béla.
-De... Jó, akkor néha bámulod.
-...
-Miért nem szólítod le? Ha lenne valakije, akkor nem ülne itt egyedül nap, mint nap. Csak nem félsz tőle? Nyuszi vagy, McFly? -poénkodott Rezső egy filmes idézettel.
-Kurvára vicces. -így Béla. -De... végül is ja. Valahogy úgy. De nem úgy, ahogy gondolod. Félek, ha megszólítom, eltűnik, én meg felébredek és kiderül, hogy álmodtam. -váltott kicsit komolyabbra Béla.
-Baszki... -mondta a másik férfi felhúzott szemöldökkel, majd legurította az utolsó korty förtelmes kávéját.
-Nekem csak jó érzés, hogy itt van a közelemben. Ennyi. -folytatta Béla a szánalmas magyarázkodást.
-Dupla baszki. -röhögött fel Rezső. -Itt a részem. -azzal ledobott az asztalra egy ötszázast és kisétált az ajtón.

Az állásinterjú

Aranka egy utolsó pillantást vetett az iroda előtti tükörre. Smink, ruha rendben. Napok óta készült erre a találkozóra, hosszú ideje ez volt a legígéretesebb állás, ahová behívták.
Adrenalinszintje folyamatosan emelkedett, ahogy az igazgató irodájához közeledett. Elhatározta, hogy minden tudását összeszedi, hogy a legjobb benyomást tegye és neki adják ezt az állást.
Kopogott, majd miután nem kapott bentről visszajelzést, tétován benyitott. Béla, az igazgató, az íróasztal mögött ült, hátradőlve a magas bőrfotelben. Nem szólalt meg, csak kezével intve beljebb invitálta Arankát. Arcizmai a legcsekélyebb érzelemről sem árulkodtak. A nő leült a nagy asztal előtti két szék egyikére. Azok persze jóval kisebbek voltak, mint a túloldali, főnök-fotel. Ezek a kisebb-nagyobb különbségek is a Cégnél uralkodó hierarchiát hirdették.
-Jó napot! A nevem Aranka... -kezdte kissé határozatlanul. Össze kell szednie magát, hogy jó benyomást tegyen, különben semmi esélye, gondolta.
Béla, a főnök, még mindig nem szólt egy szót sem, csak egy lassú pislogással jelezte, hogy tudja, ki ő és térjen a lényegre.
Szúrós tekintete valósággal lebénította Arankát. Keményen megizzadt, mire úgy, ahogy sikerült erőt vennie magán és elkezdte felmondani azt a szöveget, melyet előre betanult. Az interneten találta, mint bombabiztos állásinterjú-szöveget, amivel a leírás szerint garantáltan övé lesz a meló.
Béla továbbra is rezzenéstelen tekintettel meredt a nőre.
Kész, felmondta a "csoda-szöveget", mikor szólal már meg végre? Aranka kezdte kissé megalázottnak érezni magát, hiszen ő a tőle telhető legjobbat nyújtotta, a megjelenése kifogástalan, izgult ugyan, de ahhoz képest jól adta elő magát. Mégis mi az oka annak, hogy válaszra sem méltatják?
-Nos? -kérdezte félénken a nő. -Mi a véleménye?
De Béla még mindig nem szólalt meg. Aranka egyre dühösebb lett.
-Megkérdezhetem, hogy miért nem szól hozzám? Igyekeztem a legjobbat kiadni magamból, hogy megfeleljek a nem is tudom, milyen elvárásainak. -szegezte neki a nő.
-Egy hete ugyanezt a kérdést tettem fel Önnek a társkereső oldalon. Én sem kaptam választ, letiltott. Meglep, hogy itt látom. -vigyorodott el Béla. -Én is igyekeztem, de maga el sem olvasta az üzenetem.
Aranka elvörösödött, egészen kicsinek érezte magát.
-Nos. Vannak más jelentkezők is az állásra, a meghallgatások 1 héten belül érnek véget. Köszönöm, hogy eljött, majd értesítjük. -zárta le Béla a kínos beszélgetést.


;-)

Kávéház 1.

Szögre akasztotta kalapját, és leült a bejárat melletti asztalához. Képes volt órákat tölteni egyetlen csésze kávé társaságában. Pocséknak titulált ízét szinte megkedvelte az elmúlt hónapok alatt. Vagy csupán hozzászokott. A nő, aki miatt koffeinmámorba fojtotta bánatát, már eszébe sem jutott.
A fehér porcelánban örvénylő löttyel szemezett. Hol belekortyolt, hol megkavargatta, hol a napilapot böngészte, hol a szemközti ablakon át bámulta az utca nyüzsgését. Ma sem történik semmi említésre méltó, gondolta. Ám ebben a pillanatban cipőkopogás hangja ékelődött a helyiségen addig uralkodó monoton duruzsolásba. Béla a hangmagasságából megállapította, hogy ez egy magas sarkú női cipő, körülbelül 38-as méret és fehér színű. Béla a kávéházban töltött mérhetetlen idő során valóságos szakértőjévé vált a cipőhangoknak, bármilyen körülmények között képes volt megkülönböztetni őket. Sok esetben még viselője személyleírását is meg tudta adni. Ismerőseinek egy része szájtátva tisztelgett Béla eme képessége előtt, míg mások egyszerű mázlinak tudták be, hogy sikerült eltalálnia a cipőtulajdonos kinézetét.
Nos, Béla "szenzorai" azonnal működésbe léptek, szinte záporoztak az adatok, alig győzte kielemezni őket. A külvilág ebből természetesen mit sem érzékelt, mivel Béla mindeközben üveges tekintettel bámult maga elé. Egyetlen pillantást sem vetett az új jövevény irányába.
-Istenek! Szőke haj, kb. vállig érő, a szeme zöld, nagyjából 170cm magas lehet. Alakja tökéletes, az arca egy angyalé... -dekódolta Béla a cipősarok által közvetített információkat.
A nő az ablaknál ült le. Pont annál az asztalnál, ahol... Nos, igen. Ott ült az a nő is, akinek a nevét nem mondta ki azóta sem. Az a-betűs szavak mellőzésével ismerősei nyomatékos kérésére felhagyott ugyan, de azt a bizonyos, a-val kezdődő nevet nem volt hajlandó a szájára venni.
Béla összeszedte minden erejét és lassan felnézett. Kíváncsi volt, stimmelnek-e a hangelemzés során begyűjtött információk. A nő még javában fészkelődött a kis asztala mellett. Táskáját gondosan a mellette lévő üres székre állította, majd egy elegáns mozdulattal keresztbe vetette lábát és várta, hogy egy pincér odamenjen.
-Valóban fehér a cipője... A hajszín is szőke, a hossza stimmel és a szeme? Az most nem látszik... De mégis!
Béla önkéntelenül is elmosolyodott, amikor a nő egy pillanatra ránézett. Tényleg zöld szemű, Béla majd' elolvadt gyönyörtől.
Ebben a pillanatban elfelejtett minden Arankát, egyetlen életcéljává tette, hogy megismerje ezt a csodálatos teremtést.
De hogyan kezdjen bele? Míg ezen morfondírozott, valami rendkívül furcsa dolog történt.
-Béla vagyok... -Ő maga sem értette, hogyan, s mikor, de már ott állt a nő előtt és beszélt hozzá.
A nő alig tűnt meglepettnek. Mosolyogva csak annyit mondott: -Aranka.
Béla felhúzta a bal szemöldökét. Nem akarta elhinni.
-Hogy mondta, kérem? -kérdezett vissza.
-Aranka. -erősítette meg a nő.
Hogy hívhatják őt is Arankának? Ez lehetetlen. Különben is, a cipője kopogásában nem volt semmi arankás. Mindegy, gondolta. Egy névazonosság nem állhat boldogságuk útjába. S ezzel az a bizonyos a-betűs név le is került a feketelistáról.
-Tudja, én... -folytatta Béla. -Maga egyszerűen... -de itt abba is hagyta, mikor feltűnt neki, hogy a nő nem is figyel rá. Furcsa, de mintha ott sem lenne. Kezével integetett a nő szeme előtt, hátha... de semmi. Béla kissé csalódottan sétált vissza saját asztalához.
Épp csak elkezdte imitálni, ahogy belemerül a napilap olvasásába, mikor újra meghallotta AZT a cipőkopogást. Mire felnézett, Ő állt előtte. Béla rámosolygott, de mire megszólalt volna, Aranka már vissza is indult az asztala felé.
Béla újra odament a nőhöz. De az megint nem figyelt rá. Visszaült az asztalához, egy húzásra megitta a jéghideg kávéját, s mire a csészét a kis tányérkára helyezte, Aranka már megint ott állt. Méregette Bélát, aztán visszasétált a helyére. És ez így ment... De szóra bírni csak nem sikerült.

;-)

Az elveszett Föld (Az Egyedül a Földön alternatív folytatása) ;-)

Ágoston arra eszmélt, hogy tehetetlenül sodródik valami felfoghatatlan, megfoghatatlan... valamiben. Sőt, ahogy így elgondolkozott, még abban sem volt igazán biztos, hogy sodródik. Egyelőre annyiban maradt önmagával, hogy bizonyosan ébren lehet,koromfekete sötétség veszi körül és nyomasztó csend, ám saját testét tökéletesen megvilágítva látta és lélegzését is jól hallotta.
-Vrrráááhhuuuu! -törte meg a csendet valahonnét, hátulról hallatszott.
Ágoston összerezzent. Próbált valahogy megfordulni, de mivel a semmi közepén lebegett, támpont híján ez igen nehézkes volt.
-Na, ez kapitális tüsszentés volt... -jegyezte meg egy férfihang, aki amolyan 60 év körülinek tűnt.
-Halló! Más is van itt? -érdeklődött Ágoston, miközben vadul kapálózva próbált saját, függőleges tengelye körül elfordulni.
-Vagyunk egy páran... -sóhajtott fel egy fiatalabb női hang, valahol Ágoston feje felett, úgy 10-20 méterrel. Felnézett, ez éppen nem esett nehezére. A nő valóban ott lebegett, pontosan fölötte, arccal lefelé.
Mosolyogva integetett Ágostonnak.
-A rohadt életbe! Most kezdek zavarba jönni. -kezdte. -Álmodom, vagy ez a valóság?
-Biztos lehet benne, hogy nem álmodik. De itt senki sem tudja, mi történt. -szólalt meg egy újabb hang, ezúttal lentről. Ágostonnak sikerült szemügyre vennie. Egy középkorú férfi volt, akibe egy nő kapaszkodott. Talán a felesége lehetett. Mindketten pizsamát viseltek. Ágoston meglepetten húzta fel a szemöldökét.
-Mi a fenét bámul? -vonta kérdőre a pizsamás nő.
-Miért vannak maguk pizsamában? -érdeklődött.
-Sokan vannak még így, már amennyire eddig elláttunk itt. -felelte legyintve.
Ágoston körbenézett. Időközben sikerült egy fél fordulatnyit megtennie, így már sokkal több embert látott, akikről eddig fogalma sem volt. Valóban pizsamát, hálóinget viseltek legtöbben. Néhányan ismerősek voltak számára. Szomszédok. Lassan kezdett leesni a tantusz. Bármi történt, az az egész lakónegyeddel történt, vagy legalábbis a lakókkal.
-Örülök, hogy vannak ismerős arcok is. -jegyezte meg Ágoston, s ahogy tovább rúgkapált a nagy forgolódásban, egyszer csak beleakadt a keze valakibe. Hátratekerte a fejét, amennyire csak tudta. Egy fekete ruhás férfi lebegett éppen mögötte, de neki keresztben állva.
-Ó, bocsánat, nem vettem észre, hogy itt van. -kért elnézést.
-Hja, még szép. -felelte pökhendien.
-Ágoston. -nyújtotta kezét. Az imént, ahogy hozzáért ehhez az illetőhöz, sikerült némi lendületet nyernie és végre teljesen megfordulnia. Döbbenten vette tudomásul, hogy számos ismerős arc van a tömegben. Ezek bizony a szomszédai, kb. pont ugyanabban a térbeli elrendezésben, ahogy a lakásaik voltak a házban.
A fekete ruhás férfi nem viszonozta a bemutatkozást, inkább zavartan elfordította a fejét.
Ágoston fejében végre összeállt a kép. Ha azok, ott a szomszédai, akkor ki a fene ez az idegen fickó, fekete ruhában?
-Vigyázzon azzal az emberrel! -jött a figyelmeztetés kicsit messzebbről. Talán egy másik ház lakója lehetett.
-Pofádat befogod! -szólt rá a fekete ruhás, öklét rázva próbálta fenyegetni az iménti hang gazdáját.
Ágostonnak ekkor feltűnt, hogy kesztyűt visel. Fekete ruha, kesztyű, idegen pofa és mindez éjjel... Legalábbis feltételezhetően éjjel.
-Láttam, amikor bemászott az erkélyen keresztül.
-Hé! Maga betörő? Mit keres az én lakásomban? -kérte számon Ágoston.
-Ez nem a maga lakása. Ez a nagy büdös semmi. -felelte pöffeszkedve, aztán egy nagy lendülettel ellökte magát Ágostontól és tovább lebegett. Kis idő múlva eltűnt a sötétségben.
-Ellopták alólunk a Földet. Ez van. -elmélkedett egy idősebb alak. -Valahol a bolygó is megvan, csak mi hiányzunk róla. Majd feltűnik valakinek, hogy nem vagyunk ott. Kivéve, ha mindenki itt van, ebben a sötét valamiben.

:P

A találmány

-Jó napot! -emelte meg keskeny karimájú keménykalapját Béla. -Én a találmányomat szeretném prezentálni.
A takarítónő abbahagyta a felmosást és a jövevényre nézett. Hosszasan méregette, majd csípőre tette a kezét és éles, szinte fülsértő hangon közölte, hogy őt ugyan nem érdekli, milyen ügyben jött, de erre nem jöhet, mert éppen most mosta fel a követ. Jöjjön vissza holnap reggel, vagy menjen a másik folyosón, ami még nem vizes.
-De kérem én szabadalmi ügyben keresek egy bizonyos... -folytatta meglepetten Béla, de az asszony a szavába vágott.
-Itt úgyse jössz át! -vágta rá ellentmondást nem tűrően.
Béla közben észrevette, hogy pont a megfelelő iroda előtt áll, így bekopogott az ajtón és meg sem várva, hogy kiszóljanak, "szabad", máris betolakodott.
-Segíthetek valamiben? -nézett fel vékony keretes szemüvege mögül a hivatalnok, aki egy vaskos papírköteg lapozását hagyta félbe a váratlan vendég miatt.
-Ööö, hogyne. Jó napot! Én .... Béla vagyok. Bocsássa meg, hogy nem jeleztem előre érkezésemet, de halaszthatatlan az ügy. Bizonyosodjék meg róla a saját szemével! -ecsetelte Béla.
A hivatalnok feljebb húzta szemöldökét, majd egy fáradt sóhajtás kíséretében beljebb invitálta ezt a tolakodó alakot.
-Foglaljon helyet... Nos, hallgatom. -intett az asztala előtt álló üres szék felé.
-Köszönöm, inkább állnék. Eleget ültem az omnibuszon. Magunk közt szólva, borzasztó kényelmetlen.
A hivatalnok szó nélkül intett, térjen a lényegre. Unott ábrázata elárulta, hogy jelen pillanatban a háta közepére sem kívánta volna ezt a hogyishívják Bélát.
-Olyan dolgot találtam fel, ami megváltoztatja a világot. -kezdte Béla.
-Aha... És mi lenne az? -érdeklődött szkeptikus hangon a hivatalnok, amint hátradőlt nyikorgó székében.
-Íme! -S azzal Béla előhúzott a zsebéből egy villanykörtét.
A szabadalmi hivatalnok még feljebb húzta szemöldökét, de arca továbbra sem mutatott semmiféle komoly érdeklődést.
-Ez egy villanykörte. Ez bejegyzett találmány. -próbálta lehűteni Bélát.
-Ez egy különleges villanykörte. -lelkendezett Béla.
-Valóban?
-Nézze! A legjobb, ha működés közben látja. Lényege, hogy fényes nappal kell használni. -magyarázta Béla.
-Fényes nappal? -mosolyodott el a hivatalnok. -Mi az ördögnek, már elnézést...
-Csak becsavarjuk a foglalatba, felkapcsoljuk a kapcsolóját és sötét lesz.
A hivatalnok éktelen röhögésben tört ki.
-Egy vi... hahaha egy villanykörte... ami sötétet csi... hahaha -gúnyolódott rajta a hivatalnok.
De abban a pillanatban Béla felkapcsolta a sötét villanykörtét és az irodában koromfekete sötétség lett.
-Te jó isten! Semmit sem látok! -a pánikba esett hivatalnok össze-vissza tapogatózott, valami csörömpölő dolgot még le is vert valahonnét, amire aztán benyitott a takarítónő is az ajtón, hogy meglássa, mi lehet ez a lárma. De legnagyobb meglepetésére nem a fény szűrődött be a folyosóról, hanem a sötétség szűrődött ki az irodából. Ijedtségében be is vágta az üvegajtót.
-Na? Na? Mit szól? Szenzációs, mi? -kérdezgette Béla a hivatalnokot.
-Elképesztő, valóban. De most már kapcsolja le, mielőtt mást is leverek itt, a sötétben! -felelte a hivatalnok.

;-)

Déja vu

-Megközelítem a légkört. -a kormányos hangja némi feszültségről árulkodott, bár ez külső szemlélő számára fel sem tűnt volna. A legénység tagjai azonban a több éves közös munka után már ismerték egymás minden rezdülését.
-Nyugtázom. -felelte a kapitány. Egy negyvenes éveiben járó szakállas pofa, akinek érces hangjából semmiféle, az ő pozíciójában elvárható bölcsesség nem áradt. A csapata viszont tisztában volt vezetési képességeivel és megbízott kapitánya döntéseiben.
-Belépési szög optimális. A hőpajzsok bírják. -továbbította a kormányos a műszerfal kijelzőjéről frissen kapott adatokat. A fülkében félhomály volt, csak a kisebb, nagyobb ledmonitorok, kapcsolók, állapotjelzők fényei tükröződtek emberünk szemében, egészen addig, míg a hajó a bolygó felé nem fordult és fülke ablakát félig ki nem töltötték az alattuk elsuhanó zöld, sárga, fehér foltok. Erdők, sivatagok, sűrű felhőrétegek.
-Jelenlegi pályánk alapján 45 perc múlva érjük el a jel forrását. -szólalt meg az oldalt ülő tudományos tiszt.
A légkörbe való belépés szöge alapvető fontosságú volt, s ez bár hosszabbá tette útjukat, egyben biztosította, hogy ne égjenek el a súrlódástól, miközben többszörös hangsebességgel vágnak maguknak utat az egyre sűrűsödő légrétegekben.
-Legyen rajta, nehogy elveszítsük! -utasította a kapitány a navigációs tisztet.
Földi űrhajó még nem járt ilyen messze az otthontól. Ezért is fontos utánajárni, hogyan sugározhat valami a bolygó felszínéről standard vészjelzést, a földi flotta azonosítójával. Mivel minden próbálkozás a kapcsolatfelvételre sikertelennek bizonyult, a kapitány a leszállás mellett döntött.

A tervezett idő alatt érték el a jel forrását. A kormányos körözött pár percig a terület fölött, de a vizuális megfigyeléstől nemhogy nem lettek okosabbak, de kezdett a dolog egyre rejtélyesebbé válni. A földi vészjeleket sugárzó valami egy hajóroncs volt, mely a felismerhetetlenségig össze volt törve, s ami igazán különös volt, hogy nagyon réginek tűnt. Mintha már évtizedek óta harcolna a természet erőivel, ott a füves puszta közepén. Több darabján keresztül fák törzsei furakodtak keresztül.
Az emberiség csak 3 éve képes csillagközi utazásokra és hivatalosan legalábbis még sosem hagyta el földi hajó a naprendszert, egy 230 fényéves utazás pedig teljesen kizárt volt egészen mostanáig. Ám ez a hajóroncs mégis itt van, ráadásul évtizedek óta.
-Szálljunk le 100 méterre a roncsoktól! -adta ki a parancsot a kapitány.

Sima landolás volt. A leszállótalpak néhány centire a talajba süppedtek. Kinyílt a hajó zsilipajtaja. Két szkafanderes alak lépett ki, egyikük kezében egy olajzöld doboz volt olcsó, a hadseregnél elterjedt vászonhevederrel ellátva. Kezelője rövid pillantást vetett a kijelzőjére, aztán másik kezét előre nyújtva mutatta az irányt a másiknak.
-Na? Mit szól? Ezek már vagy 50 éve itt rohadnak. -mutatott körbe a kapitány a szerteszét heverő fémdarabokon.
-Arrafelé még több van. Kapitány! Ott egy nagyobb darab. -kiáltott fel a műszeres.
Mindketten elindultak, hogy közelebbről szemügyre vegyék.
-Lehetetlen. Ez lehetetlen. -a műszeres egyre csak ezt szajkózta.
-Kiver a víz. Földi ez a madárka, semmi kétség. Hogy jutott el ilyen messzire? -morogta a kapitány az orra alatt.
-Én már semmit sem értek. -szólalt meg a műszeres. -Nézze! -s azzal egy darab lemezt tolt a kapitány orra elé. -A lajstrom...
-Mi van vele?
-NN-10022. Ugyanaz, mint a miénk. -értetlenkedett a műszeres.
-Hogyan??? Nem lehetséges, hogy a miénkről esett le? -kétkedett a kapitány.
-Úristen! -kiáltott fel a műszeres. -Megvan a legénység. -csontokra mutatott.
A kapitány lehajolt és a száraz talajba félig beágyazódott csontvázon megpillantotta a dögcédulát. Legalább megtudjuk, kik voltak. Gondolta. A kis fémlemezkéről a szkafander kesztyűjével próbálta levakarni az évtizedes koszt. Végül a felirat olvashatóvá vált.
Hirtelen térdre rogyva találta magát, mert amit arról a lemezről leolvasott, az minden fizikai erejét elvette. A saját neve volt az.
Műszeres társa is talált még egy dögcédulát. Egyik társa neve szerepelt rajta.
-Mi folyik itt? -kérdezte magában.
A kapitány erőt gyűjtött és ránézett.
-Ha ezek itt mi vagyunk, akkor kik szálltak le 20 perccel ezelőtt... Kik? Mik vagyunk mi?

...

-Megközelítem a légkört. Hmm. Déja vu fogott el. -mondta a kormányos.
-Én is úgy érzem, mintha ez már megtörtént volna. -felelt a kapitány. -Irány a jel forrása!
-Belépési szög optimális....




...és ez így megy már 50 éve.




Kösz az ihletet Zip-nek.

Kalandos randevú :-)

-Nagyon szúr az oldalam! Nem bírom tovább... -lihegte Aranka, miközben próbált olyan gyorsan futni, ahogy soha addigi életében. Irodai munkája és mozgásszegény életmódja miatt azonban a maga mögött tudott 50 méter is egy valóságos ultramaratonnak tűnt számára és ezen az sem segített, hogy magassarkú cipőjét időközben kezében vitte.
-Tarts ki! Mindjárt elérjük a kocsim! -kiáltott hátra a valamivel Aranka előtt rohanó Béla. Ő sem volt egy született atléta, de ha megvan a motiváció, bárki képes kimagasló teljesítményekre. Legalábbis önmagához képest.
Néhány méterre lemaradva két pincér szedte a lábait. Fekete nadrág, fehér ing és nagyon dühös tekintet.

De, hogy a történet érthető legyen, tekerjük vissza az ezt megelőző percekre!

-Szerintem ide beülhetnénk. Kávé, süti mellett beszélgethetünk. Hmm? -javasolta a középkorú férfi a mellette lépkedő nőnek, miközben idegesen tekergette a zakója gombját. A nő is izgatottnak tűnt, de egy mosolyt erőltetett arcára és biccentett.
Mindketten beléptek a kávézóba, ahol kellemes, halk zene szólt. Minden asztal szabad volt, így tudtak válogatni, hová üljenek. A nő cipőjének hangos kopogása bejárta az egész helyiséget. Ebben a pillanatban egy fehér inges pincér toppant eléjük.
-Á, jónap... -kezdte Béla.
-Köszönni ki fog? -szakította félbe a pincér.
-De én... -magyarázkodott Béla, hiszen épp köszönni akart volna, ha az nem vág közbe.
-Na jól van, üljenek le a ketteshez... -morogta végül és elment a pult mögé.
-Ez a pincér csiszolhatna a modorán. -jegyezte meg suttogva Aranka.
-Megnézheti majd, mennyi borravalót kap. -felelte Béla bosszúszomjasan.
-De melyik a kettes? -nézett körbe a nő tanácstalanul.
-Csak nem gondolod, hogy oda fogunk ülni, ahová ez a piperkőc mondja? -felelte Béla.
...
-Te, ez nem jön ide? Vagy azt várja, hogy mi menjünk oda? -tért el kicsit a nő a beszélgetés addigi témájától, miután már vagy negyed órája várták, hogy rendelhessenek.
A férfi háttal ült a pultnak, de fejét arra fordítva kereste a pincért, aki épp őket bámulta a pult mögött, ölbe tett kézzel.
-Elnézést... Ööö, rendelnék, ha szabad. -fordult hátra a széken.
A pincér grimaszolt egyet és lomha léptekkel elindult az asztaluk felé.
-Na végre... -motyogta a nő kissé durcás fejjel, amint megállt mellettük a fehér inges.
-Parancsol? -förmedt rá Arankára a pincér. A nyomaték kedvéért kezét is csípőre tette.
A nő zavarba jött. Azt gondolta, hogy majd a pincér fogja magát elszégyellni. De nem így történt.
-Tájékoztatom önöket, hogy mindenre felárat számítunk fel attól függően, hogyan kérik azt. -kezdte a pincér.
-Hogyan? -nézett rá értetlenkedve Béla.
-Példa. Két kávét! 1500Ft, Két kávé lesz! 1300Ft, Kérek két kávét! 1000Ft, Kérek szépen két kávét! 800Ft. Értem? -oktatja a pincér.
-Hát ez hallatlan! -háborodott fel a férfi.
-Ki van írva a bejáratnál, csak el kéne olvasni... -bökött fejével az ajtó irányába.
-Mi pedig most távozunk! Aranka, kedves! Indulunk. -nézett a nőre és felállt a székről.
-Azt akarod mondani, hogy fölöslegesen fáradtam ide a pulttól? Hogy nem vesztek semmit? -vonta kérdőre a vendégeket a pincér. -Tibi!!! Ezek nem akarnak fizetni. -kiáltott hátra.
-Mi a fa@sz? -hallatszott az ajtó mögül egy rendkívül ellenszenves hang.
-Futás! -kiáltott Béla a nőnek, azzal megragadta a kezét, a másik kezével fellökte a pincért és mindketten nekiiramodtak a sétálóutcának.

:D

Új autó :-)

Facebook-on megosztottam az új autómról pár képet. Egy ismerősöm hozzászólásban biztatott, hogy meglesz az jövőre. :D Ez így elég vicces, de elgondolkodtatott. Mi lesz, ha ezeknek leesik, hogy már megvan? (Legalábbis befizettem az előleget és 10 napon belül elhozhatom.) Meggyűlölnek érte? Titkoljam el, hogy vittem valamire legalább anyagi téren, ha családdal még nem is büszkélkedhetek? Milyen világban élünk? Ünnepelt tévésztárok lehetnek semmit nem csináló szarjankók és díszpicsák pusztán azért, mert visszaverik a fényt. Én több év munkájának eredményeként megvehettem azt az autót, amire vágytam és mostantól a bokrok közt kell vele közlekednem, szégyenkezve, hogy van, nehogy egyes ismerősök szemmel verjenek miatta? A szomszédokkal most épp beszélőviszonyban vagyok. De, ha meglátják, megint nem fognak köszönni, az kurvaélet! :D

Közben meg egy szentimentális fasz vagyok, mert a mostani autómat még elvittem olajcserére és először a legolcsóbb olajat akartam neki megvenni, de összeszorult a szívem miatta és inkább egy jobbat vettem. Bizony őszintén remélem, hogy az én hűséges társam jó gazdára lel majd. :-(

Kiegészítés:
A bürokrácia malmai kibaszott lassan őrölnek. Jelen állás szerint minimum 7 napra vagyok az új autómtól. Minden héten elpofázzák, hogy már csak 1 hét és vihetem. Unalmas ez a játék ennyi pénzért...

Kávéház 5

-Nem unod még ezt? Szerintem kibaszottul gyerekes. -hordta le Rezső legjobb barátját, Bélát.
-Sejtelmem sincs miről beszélsz. Je, hogy erről. Nem éll széndékomben hesznélni e b-betű előtti betűt és e vele kezdődő szeveket is henyegolni fogom. -felelte Béla sértődötten.
Amióta Aranka azt tette vele abban a kávéházban, szinte teljesen kifordult magából. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, el fogja felejteni azt a nőt. Minden a-betűt száműzött kommunikációjából, mellyel környezetének idegeire ment. Az Aranka nevet pedig ajánlatos volt ki sem mondani előtte, sőt ha valahová le volt írva, azt azonnal el kellett tüntetni Béla szeme elől, hiszen csak az istenek tudhatják, hogyan reagált volna.
-Már lassan 2 hete, hogy Ara... -kezdett bele Rezső nagy lendülettel, de szerencsére még időben féket kötött a nyelvére.
-Ki ne mondd!!! -figyelmeztette ingerülten Béla.
-ööö, szóval az A-val kezdődő nevű nőszemély. Hogy azt tette veled. -folytatta Rezső, immár sokkal óvatosabban körülírva a tényállást.
-Ó, hogy ez? Ez? EZ? Ugyen, mér rég nem érdekel ez e picse. -legyintett Béla. 2 hete így élt és már szinte ő maga is elhitte, amit folyamatosan sulykolt magába, miszerint Aranka már egy cseppet sem érdekli őt.
-Na, ezt figyeld! -váltott témát Rezső, miközben a telefonját bújta.
-?
-Meghalt egy nő, miután rosszul lett és az orvosok félrekezelték. -hüledezett Rezső a hírt olvasva.
-Szer ügy. Biztos, velekinek a velekije volt ő is... -próbált együttérzést mutatni Béla.
-Itt történt, a szomszéd utcában. Szegény csak 35 volt. -folytatta Rezső.
Bélának azonnal Aranka jutott eszébe, akire pont ráillik ez a (kissé felületes) személyleírás. Összeszorult a szíve a gondolattól.
-Aranka... -suttogta Béla, kezével az asztalon álló rumos poharat kutatta.
-Mi? Ara... izé, szóval már ki lehet mondani? -kérdezte Rezső.
Béla nem tudott szóhoz jutni.
-Arankát láttam egy órája a villamoson. -nyugtatta Rezső a barátját.
Béla szívéről tonnás szikla gördült le. Tehát Aranka él és virul. Béla pedig mintha semmi sem történt volna, folytatta...
-Kérlek, ne említsd többé ezt e picsét előttem! -szólította fel Béla.
-Baszki, te reménytelen vagy... -azzal ledobott egy ötszázast az asztalra és távozott.

:-)

Kávéház 4.

-Na végre. -tátogta Rezső, két kezével az asztal fölött hessegető mozdulatokkal biztatta Béla barátját, mikor az tanácstalannak tűnő arckifejezéssel néha hátranézett, hogy menjen csak tovább, egyenesen Arankához. A nő semmit sem sejtve sütkérezett a délelőtti napfényben, aminek utolsó sugarai még éppen elérték azt a sarkot, ahol kávéját nap, mint nap elfogyasztja.
Béla ismét megtorpant. Itt az idő, most kell eldöntenie, hogy odamegy-e hozzá, vagy sem. Elege van a csendes vágyakozásból, a lopott pillantásokból és a fölöslegesen itt töltött órákból, amikor hiába várta az ő Arankáját, nem jött.
-Na jó. Most lezárom ezt az ügyet. Vagy folytatom. Vagyis elkezdem. Igen, ez lesz a jó. Baszki, még át sem gondoltam, mit mondok neki. Ez jellemző. Már csak az hiányzik, hogy leblokkoljak. Egyébként is tudom, milyen ő. Nem szabad hagyni szóhoz jutni egészen addig, míg el nem mondtam, amit akarok. Oké, ez lesz a stratégia. Ráborítom a vallomásomat, mint egy dömper. Hehe, csak győzzön kikászálódni alóla. Nem mondhat nemet. Régen olyan jól kijöttünk, ez a történet kész van, kettőnkre szabták. -győzködte magát Béla.
Kegyetlenül zakatolt a szíve, mikor megállt a nő asztalánál.
-Helló Aranka!
-Sziaaa! -a nő mosolya őszintének tűnt, mikor Bélára nézett.
-Csak láttam, hogy itt vagy és gondoltam, köszönök. -magyarázkodott a férfi.
-Komolyan? Nem vettelek észre. -vigyorgott a nő a bögréje mögül.
-Igen, ami azt illeti, többször is láttalak már itt és... Csak jó érzés volt a közelséged. A gondolat, hogy itt vagy, feldobta a napom és... Nem kertelek tovább. Az érzéseim nem múltak el. -bökte ki végül és a nő szemébe nézve várta a pozitív reakciót. Aranka kibújt Béla rá szegeződő tekintete alól, mosolya már nem volt olyan természetes, mint az előbb.
-De milyen érzésekről beszélsz? -kérdezte zavartan.
Béla tovább merült saját lelkében, újabb és újabb darabkákat kitépve belőle, hogy azokat átadja a nőnek, aki nélkül (Bármennyire is próbálta.) nem tudta volna elképzelni hátralévő életét. Odaadta, amije csak volt, még a szívét is kifacsarta, mint egy mosogatórongyot, s ha tehette volna, azt is a nő kezébe ajánlja. Végül mindene elfogyott, amit adhatott volna, csak egy üres test maradt Arankával szemben azon a széken.

Nem tudni, mennyi idő telt el, azt látta, hogy Aranka már nem ül ott, vele szemben. Nem volt még ereje mozdulni. Lassan elkezdtek szivárogni az emlék-mozaikok, melyekből összeállt az elmúlt néhány perc. -Igen. Már emlékszem. Én sokat beszéltem. Ő nem. Egy mondat volt az egész. -morfondírozott Béla. -Nos, úgy tűnik, még élek. Egy ujjal sem ért hozzám, nem üvöltött. Nem a testem gyilkolta meg az a nő. Csak valamit, amit az emberek léleknek csúfolnak.

Ma este sem lesz szex?

"Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal és Marssal kapcsolatos dolgokat. Ugyanúgy nem értettem, hogy a férfiak miért gondolkodnak fejjel, a nők viszont szívvel. És a végén, soha nem értettem, hogy miért csökken a női szexuális vágy a nagy Igen kimondása után.
Egyik este, múlt héten, feleségemmel feküdtünk az ágyban. Már lángolt a vágy és a hormonok, amikor mondta:
- Nem tudok most, nincsen kedvem. Csak akartam, hogy megölelj egy kicsit.
- Miii??? - mondtam. - Ez most mit jelentsen?
És akkor kimondta a mondatot, amelytől fél minden férj a bolygón:
- Te egyszerűen nem érted az én érzelmi igényeimet, amelyekre szükségem van, mint nőnek, hogy kielégítsem a te férfi testi szükségleteidet.
Furcsa arckifejezésemre csak azt mondta:
- Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azért, amit az ágyban csinálok veled?
Rájöttem, hogy nem lesz semmi, elfordultam és elaludtam. A következő nap felhívtam a főnököm és kivettem egy szabadnapot, hogy egész nap a feleségemmel legyek. Elmentünk ebédelni, aztán elvittem egy nagy bevásárlóközpontba, ahol egy fél emeletnyi női ruhaüzlet volt. Körbe mentem vele, amíg kiválasztott néhány drága ruhát. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket vegye meg, így mondtam, hogy megvesszük az összeset. Cipőt is akart, amelyik illik a ruhához, mondtam, hogy vegyünk mindegyik ruhához valót. Elérkeztünk az ékszerboltig, ahol választottam gyémánt fülbevalókat. Mondhatom, hogy itt már naagyooon izgatott volt. Biztos arra gondolt, hogy a csőd szélén vagyok. Arra gondoltam, hogy próbára tesz, amikor kérte a tenisz csuklópántot, mert még soha életében nem fogott teniszütőt. Biztos gondolkodásba ejtettem, amikor így válaszoltam:
- Persze, drágám.
Szerintem már közel volt a szexuális csúcshoz az óriási izgalomtól.
Végre mosolyogva szólt:
- Azt hiszem, hogy ennyi lesz. Menjünk a pénztárhoz.
Alig bírtam ki, hogy ne röhögjek, amikor válaszoltam:
- Nem tudok most, nincsen kedvem.
Az arca eltorzult és teljesen elsápadt:
- Miii???
Akkor elmondtam:
- Csak azt akartam, hogy az öledben tartsd egy kicsit ezeket a ruhákat... Te egyszerűen nem érted az én pénzügyi gondjaimat, amelyekkel meg kell küzdenem, mint férfinak, hogy kielégítsem a vásárlási vágyadat, mint nőnek.
És amikor rám nézett, úgy, mintha ölni akarna, hozzátettem:
- Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azokért a ruhákért, amiket veszek neked?"
:D

/ismeretlen szerző/

A 21. század diktatúrája

A mesterséges intelligencia pontosan tudja, mire van szüksége az emberiségnek a békéhez, jóléthez. Stresszmentes, egészséges életmódra. Minden ember kap egy injekciót, amiben nanobotok, mikroszkopikus méretű gépek vannak. Ezek napi 24 órában figyelik a testet, később talán a tudat megfigyelésére is alkalmassá válnak. A kialakulófélben lévő egészségügyi vészhelyzetek első jeleire üzenetet küldenek a gazdatest (ember) okostelefonjára, (vagy ami akkor lesz helyette) az pedig továbbítja pl. a mentőknek, hogy XY nagy valószínűséggel agyvérzést fog kapni, a központban másodpercek alatt ellenőrzik a diagnózist, amit a nanobotok (Legyenek inkább "nanók" az egyszerűség kedvéért.) élőben közvetítenek a szuperszélessávú kommunikációs csatornán keresztül és odairányítanak egy mentőegységet, hogy még időben kezeljék a problémát.
Eddig ez nem is annyira sci-fi. Léteznek ilyen irányú fejlesztések.
Az ember persze nem mindig akar egészségesen táplálkozni és néha alaposan felb*ssza az agyát apróságokon. A jó nanók ezt nem nézik tétlenül és igyekeznek az embert arra ösztökélni, hogy nyugodjon le a picsába és ne zabáljon/igyon mértéktelenül. Ha nem használ a szép szó, jöhetnek a durvább szankciók, figyelembe véve, hogy a rendszer iránti bizalmat, tiszteletet kérdőjelezné meg, ha egyeseknek elnéznék kilengéseiket. Ezekre már csak azért is szükség lenne, mert a társadalom újra és újra kitermel magából engedetlenségre hajlamos egyedeket, melyek belülről bomlasztják a rendszert. Még szerencse, hogy nanókat alkalmaznak és nem chipbeültetést, utóbbit ugyanis kiszedetnék valami erre szakosodott alvilági műhelyben. A nanókat nem tudnák kiszedni, mert felfoghatatlanul aprók és egy napon talán arra is képesek lesznek, hogy önmagukat reprodukálják.
Az emberiség fölött atyáskodó mesterséges intelligencia látszólag beválik, az emberek egészségesek, nem idegeskednek, de a felszín alatt valami nincs rendben. A fizikai igényeket tökéletesen kielégíti a rendszer, de a lelki szükségleteket nem. Egy gép, legyen bármilyen okos, nem tudja értelmezni, mi az a lélek. A 24 órás megfigyelést, a mindenbe kéretlenül belepofázó számítógép jelenlétét egyesek nyomasztónak tartják, depresszióban szenvednek, szoronganak. A nanók észlelik a tüneteket és kezelik is azokat, de a probléma valódi okát sosem fogják megszüntetni, hiszen az ők maguk.
A Nagy Testvér modern változata immáron képes az emberiség feletti totális kontrollra. Persze csakis az emberek érdekében. A nanók a bűnelkövetést is meggátolják, lehetetlen a rendszer szolgálatában álló gépeknek szándékosan kárt okozni. A testben "élő" apró robotok azonnal nyugtatókkal ütik ki az ilyesmire készülő egyedeket, aztán jöhet a gyógyterápia, ami akár agymosást is jelenthet. Az öngyilkosság sem jelent kiutat ebből a békés pokolból, mert a nanók akkor is közbelépnek, ha valaki szándékosan életveszélynek próbálja kitenni magát.
A 21. század diktatúrája nem ideológiákon, eltorzult eszméken alapul, hanem a racionalitáson. Egyetlen célja, hogy az embereknek jó legyen. Akkor is, ha beledöglenek. Számítógép-vezérelt, így sosem válhat korrupttá. (Kivéve, ha egy szűkebb kör, akiknek még nanóik sincsenek, ezáltal nem részei a rendszernek és a birtokukban van a kikapcsológomb.) :P
Az emberek egykedvű zombikként élik mindennapjaikat, műmosollyal az arcukon. A koleszterinszint rendben. A mesterséges intelligencia a nanók segítségével a test után az elme fölött is fokozatosan átveszi az ellenőrzést.
De ne szaladjunk ennyire előre! :-)
A Reggeli kaland egy ilyen világ hajnalán játszódik.

...

John Smith komor arckifejezéssel lépkedett autója felé. Az apró cseppekben szemelkélő eső megszámlálhatatlan fényes pöttyként csillant meg a jármű fényezésén, amint épp előbújt a nap a szürke felhők között. Ez is csak egy átlagos reggel. A szokásos mogyorókrémes pirítós elfogyasztása után a szokásos útvonalon, a szokásos szürke öltönyében indult a munkahelyére. 30 éve dolgozott a cégnél, gyakorlatilag ugyanabban a pozícióban. Az alacsony válaszfallal leválasztott 2x2 méteres birodalma szinte vele együtt öregedett meg. Ez persze nem minden részletére igaz. A számítógépet néhány évente újabb modellre cserélik.
-Motor indít. Lincoln sugárút 190... -mondta egy fájdalmas sóhaj kíséretében. A jármű fedélzeti számítógépe nyugtázta az utasítást és betöltötte az térképet. Utálta ezt is, a munkáját is, unta az útvonalat is. Csukott szemmel is odatalálna már, hiszen 30 éve rója oda-vissza a mérföldeket. De hát a rendszer szabályok szerint működik. Aktív GPS nélkül az autó el sem indul.
-Lincoln sugárút 190. Várható menetidő... -harsogta a gépi hang, de Smith félbeszakította.
-24 perc és 37 másodperc... -mondta gúnyolódó hangon.
-24 perc és 37 másodperc. -fejezte be a gép.
-Várj! Másik útvonalon megyünk. -szólt rá Smith egy hirtelen ötlettől vezérelve.
-Adja meg az úticélt!
-A 34-ik utca elején van egy Walmart áruház. Oda menjünk előbb. Veszek egy doboz gyufát... -lázadozott Smith.
-A számított menetidő és a várható forgalom alapján kétséges, hogy így időben megérkezik a munkahelyére. -feleselt a gép.
-Walmart. -jelentette ki ellentmondást nemtűrően.

18 perccel később, negyed mérföldre a Walmarttól...
Az autó elektromos motorja szinte hangtalanul járt, az egyetlen zajforrás az ablaktörlő ütemes csihogása volt.
-Aaaa... -sóhajtozott Smith.
-Uram, figyelmeztetnem kell, hogy a vérnyomása jelentősen megemelkedett. Kérem, nyugodjon meg. -mondta a géphang.
Smith a szeme sarkából nézett le a középkonzolon elhelyezkedő, tenyérnyi méretű központi egységre. Ez a fedélzeti számítógép szíve, "lelke", szeme és füle.
Erőt vett magán és így folytatta:
-A macska rúgja meg, micsoda forgalom... -legszívesebben más szavakat használt volna, de a szabály, az szabály és John Smith amióta csak él, mindig betű szerint tartotta magát a szabályokhoz, legyen az munkahelyi, társadalmi, családi, vagy bármi. Ez a nap azonban érezhetően kezdett másképp alakulni, mint az eddigiek.
-Uram! Figyelmeztetem. Ez kettes szintű káromkodási vétség.  A pénzbírság 50 dollár, melyet a központ levont az ön bankszámlájáról.
Smith egy hatalmasat nyelt. Próbálta türtőztetni magát.
Ez egy darabig ment is. Szótlanul ült, feszültségének egyetlen látható tünete a műszerfal tetején való dobolás volt, melyet ujjaival végzett. Nem haladt a sor. Már nagyon bánta, hogy a napi rutint felrúgva ezt az útvonalat választotta. És miért? Egy doboz gyufáért, melyet a "csodálatos" Walmart áruház háztartási osztályán kívánt megvásárolni. Pont most. Micsoda kaland... Szánalmasnak tartotta magát. Gyerekkorában nem ilyen életről álmodott. Lett volna szuperhős, híres csillagász, sikeres színész. Bármi, csak szürke hivatalnok nem.
-Mi lesz már? Tényleg elkések. Ezt nem hiszem el!!! -vicsorogta Smith.
-Uram, érzékelem önben a feszültséget. Kívánja, hogy lejátsszak önnek egy megnyugtató zenét? -provokált tovább a géphang.
-Nem. Nem kívánom! -felelte ingerült hangon Smith.
-Uram, ön egyre idegesebb. Számításaim szerint jelenleg 17% az esélye egy szívinfarktusnak.
-Kuss legyen!!! -üvöltötte Smith.
-Hogy mondta, uram? Sajnos ez ötös szintű káromkodási vétségnek minősül. 250 dollár a pénzbírság.
-Anyád picsáját, te hülye gép!!! Bazd meg! Bazd meg! Érted? -ordított magából kikelve Smith.
-Uram! Ön többrendbeli, 10-es szintű káromkodási vétséget követett el. A büntetés halál.
PAFFFFF
Lövés dördült, a szélvédő belseje vörösre színeződött az agyvelődarabkáktól.
Hát, igen... 2045-ben már nincs szükség rendőrökre. A világ szigorú szabályok szerint működik. A mindennapok részét képező mesterséges intelligenciák segítik, terelgetik a gyarló embereket a helyes irányba. A jelszó: szabályok = hatékonyság
Sajnos néha büntetnek is.

/Saját ötlet. Nem lenyúlni! :P/

Meddig megy le egy nő, ha a Zigazit szagolja valakiben?

Az történt, hogy még tavaly valamikor írtam a társkeresőn neki és akkor valamiért nem érezte szükségét, hogy válaszoljon. Most új regisztrációm van és bármiféle provokáció nélkül megtalált. Bejelölt kedvencnek, amire napokig semmit sem reagáltam. :D Ma felraktam egy vadiúj képet és erre még levelet is írt nekem. Elérhetőségek, név, egy kis udvarlás (Baszki, kurvára utálom, ha egy nő kezd udvarolni.) és még azt is leírta, hogy neki a távolság nem gond, van autója, el tud jönni. Hát, bazdmeg... Köpni, nyelni nem tudok. :D Még ő jönne ide? Úgy, hogy noha megtehettem volna, hogy írok neki (megint), hiszen a kedvencnek jelölés felér egy meghívóval, de én nem írtam.
Számomra ennek az egésznek egyetlen szóra érdemes konklúziója van: egy nő is képes korlátlanul megalázkodni, ha olyasvalakit lát, aki az ízlésének tökéletesen (Vagy közel tökéletesen.) megfelel. Csakhogy, amíg ez a tulajdonság egy férfinál (Ha nem lépi át saját méltósága határait.) még imponáló is lehet egy nő számára, addig egy nő esetében ugyanez egyfajta értékvesztést eredményez. Na persze akadnak olyan férfiak, akik nem szeretnek semmiért sem megdolgozni (Egy nő odaadásáért sem.), nekik ez ideális lehet. Ám, amiért nem dolgoztunk meg, azt nem is tudjuk igazán megbecsülni. Ez a kurva nagy helyzet. Nehéz lehet jónak lenni nőként is. Ne legyen beképzelt picsa, de azért rendelkezzen annyi tartással, hogy nem alázza meg magát, ha nem nagyon muszáj.