Gyűlöllek...

-Gyűlöllek. Soha, senkit sem gyűlöltem még ennyire. -jelentette ki a lány, miközben párja mellkasára telepedett.
A férfit izgatta, ahogy a nő súlya nyomást gyakorol a testére.
-Én is téged. -felelte széles mosollyal. -Tudod, amikor először megláttalak, majdnem elhánytam magam. Szinte vért könnyeztem, olyan ocsmányul néztél ki. -tette hozzá kedves hangon.
A nő hangosan felnevetett és egy finom csókot lehelt a férfi ajkára.
-Sosem mondtak még nekem ilyen szépet... -suttogta.
-Csak, mert megérdemled. Te talán nem okádtál tőlem? -váltott át a férfi is suttogásra.
-Mi tagadás... Bár egy nő nem beszél ilyesmiről. De neked és csakis neked bazdmeg elárulom, hogy öklendeztem, mikor először hozzám értél.
A férfi büszke mosollyal nyugtázta a hallottakat.
-20 éve már... De te még most is ugyanolyan ocsmány vagy, mint akkor. -bókolt a férfi.
-Köszönöm, szívem. Te is förtelmesen nézel ki. Ha még sokáig bámullak, tuti hogy kidobom a taccsot. -viszonozta kedvesen a bókot.
S azzal magukra húzták a takarót és történt, ami történt... ;-)


A szavak és az ő jelentésük... :-) Alakulhatott volna így is, de a fentiek persze mélyen sértőek a mi értékrendünk szerint. Talán egy párhuzamos univerzumban így kedveskednek egymásnak. De mit számít ez? Az érzések tartják össze a kapcsolatot, nem a szavak. ;-)

Néhány szót az új Mad Max moziról...

Röviden: ez nekem egy "egyszernézős film" volt. :P

Bővebben?

Nemrég megnéztem az eredetit. Az ausztrál film állítólag legendásan kevés pénzből jött össze. A Hollywood-i remake ellenben dúskálhatott az anyagi forrásokban, ami meg is látszik rajta. A legfontosabb benyomásom a filmről az, hogy igazán szabadjára engedték a látványtervezők fantáziáját.
De!
Hol van az új "Mad Max" moziban az a hangulat, amit az eredeti film olyan egyértelműen képes volt átadni?
Ismét, már sokadszorra vonhatunk le egy fontos tanulságot, miszerint Hollywood még mindig nem képes megérteni, hogy nem a látvány és a befutott színészek teszik kultuszfilmmé az alkotást, hanem a hatás, amit a nézőre gyakorol, az érzés, amivel felállunk a vászon elől és még napokkal később is azon kattog az agyunk, hogy megpróbáljuk feldolgozni a látottakat, mert a jó mozi nem csak a szemre hat, hanem az agyunkra is. Ezt a régi Mad Max tökéletesen hozza, szinte nulla költségvetésből.
Egy érdekesség: az eredeti Mad Max-et az USA-ban szinkronizálták. Teccik érteni? Úgy gondolták ugyanis, hogy ezek a suttyó bumerángdobáló ausztrálok nem beszélnek elég szépen angolul. Pffff...
Visszatérve a mostanira: akcióból persze nincsen hiány, egy percig sem hagyják unatkozni a nézőt. Valahogy mégis úgy érzem, hogy ez önmagában nem elég arra, hogy átlépje az ingerküszöbömet. A minőségi film nem itt kezdődik, na! :P Nem tudok nem arra gondolni, hogy Hollywood mennyire pofátlanul hülyének nézi a fogyasztót azzal, hogy ezredszer is ugyanazzal a bevált (Bevált? Biztos, hogy ez bevált???) recepttel próbálja meg ránk tukmálni az éppen aktuális profitcsináló termékét. Lehet, hogy ez kasszasiker, de az már a nézőket minősíti, ha többször is jegyet váltanak erre.
Egyetlen mondatban összefoglalva: szerintem Hollywood ezt (is) elrontotta.

Pozitívumok:
-Mad Max magyar hangja szerintem kva jó lett, a színész is hozta a karaktert.
-Charlize Theron tüsi hajjal is szép és ami a színészi teljesítményét illeti, engem maximálisan meggyőzött. Jól hozta a sivatagi "amazon" figuráját.
-Látvány, akciójelenetek... (Csak a hangulat és a történet hiányzik mögüle.)

Követelem, hogy adják vissza...

... azt a 150 percet , amit a Bosszúállók - Ultron kora című Hollywood-i borzalom elvett az életemből.
Ma este az egyetlen jó, amit a mozivásznon láttam, az a Star Wars előzetese volt.
De ez a Marvel-filmadaptáció minősíthetetlen. 12 éves korhatárral vetítik a filmet, szerintem 12 év alatt ez bárkinek bejönne. Látványos, akciódús jelenetek, elcsépelt történet (Szuperhősök vs. szupergonosz, aki a világ elpusztítására tör.), hiteltelen karakterek, hitvány dialógusok jellemzik. Ha belegondolok, kik voltak szimpatikusak a filmből, végül is majdnem mindenki. Kivéve azt a bájgúnárt, aki "Amerika kapitányként"  bohóckodik. Magát az Amerika kapitányt is elkezdtem nézni pár hónapja (Szerencsére csak neten.), de annyira nyálas volt, hogy kevesebb, mint a felénél  kikapcsoltam. Ez nem Amerika kapitány, hanem az amerikai fogyasztói társadalom zombiseregének kapitánya. Mindazt az amerikai rettenetet képviseli, ami rendes emberből öklendezést vált ki. Sehol, semmilyen körülmények között nem tudnék ezzel a förtelmes karakterrel azonosulni. Ha Amerika kapitány egy csótánnyal harcolna, én a csótánynak drukkolnék. :P
Scarlett Johansson viszont bejött. :-)

A végén pedig a szokásos tragikomédia: megint nem volt megfelelő pénzmennyiség nálam, hogy a parkolójegyet kifizessem. 500Ft lett volna, erre volt 400Ft apróm, a legkisebb bankóm pedig 2000-es volt és az az automata max. 1000 Ft-ost fogad el. Este 8 után már minden zárva, nehogy tudjak váltani. Vissza kellett mászni a 2. emeletre a mozihoz, hogy a kétezrest felváltassam. Szerencsére nem kellett vásárolnom semmit. :P

Álmodott valóság :-)

Gyanúsan világos volt a szobában. Az évnek ebben a szakában rendszerint félhomályban szokott felkelni, ám ezúttal kifejezetten világos volt, a zsalugáter lemezei közt csíkokban tódult be a napfény, hogy a helyiség falán minél nagyobb területet sajátítson ki magának.
Emberünk lassan kezdett ráeszmélni, hogy a furcsa jelenségre csakis egyetlen racionális magyarázat létezhet, már amennyire így, félálomban képes volt racionálisan gondolkodni. Ez pedig nem más, mint hogy elaludt, méghozzá nem is kicsit. A felismerés futótűzként terjedt szét tudatában. Elaludt, tehát lemaradt a reggeli híradóról, ami pedig szinte kötelező rituálévá vált az elmúlt években. Híradó? De hiszen akkor a munkahelyéről is elkésett! Munkahely... 10 órától kimenőt kért egy fontos elintéznivalóra hivatkozva, ami valójában egy állásinterjú volt, de ezt a főnökének nem kell tudnia. Így következett egyik gondolat a másikból. Az álmosság hamar tovatűnt és helyét a heves szívverés vette át. Pánikszerű mozdulattal nyúlt az óráért.
-10:40???? Azt a ku...va! -sziszegte hisztérikus hangon.
Mindennek lőttek, amit mára tervezett. Magára kapott néhány rongyot és lestrapált kínai papucsában kicsoszogott a postaládához az újságért.
-Vigyázat!!! -kiáltotta valaki kétségbeesett hangon.
Emberünk jobbra nézett, ahonnét a hangot hallani vélte, de nem látott senkit. Hirtelen árnyék jelent meg mellette a járdán, mérete vészjóslóan növekedett.
-Menjen már az útból! -jött ismét az ismerős hang.
Emberünk felnézett, tenyerével napellenzőt alkotva hunyorgott az égen ragyogó fénygömb irányába.
-Jesszus! -rikoltotta, miközben épphogy maradt ideje hanyatt vágódni a mellette landoló különös fickó elől.
-Én szóltam. Nézze, itt van egy villanyszámla és négy áruházi katalógus. Egyébbel ma nem szolgálhatok. -jelentette ki az alacsony, pocakos férfi a lehető legnagyobb természetességgel, majd miután emberünk kezébe nyomta az imént felsoroltakat, egy laza mozdulattal tovaszállt. Emberünk szája még akkor is tátva volt, mikor azt a repkedő alakot 3 házzal odébb látta ismét landolni. Az térdig érő díszsövény mögül leste, ahogy ott is behelyez néhány borítékot a postaládába, majd elrepül.
-Mi a lóf*sz? Még álmodom. Csakis. -dünnyögte, miközben feltápászkodott és leporolta a nadrágját.
-Á, jó napot szomszéd! -hallatszott fentről, de mire emberünk felnézett, az üdvözlő már a szemközti ház előtti pázsiton gurult. -A leszállás sosem volt erősségem. -szólt át hangosan az úttest fölött.
-Ööö, várjon már egy percet! -kiáltott emberünk, s azzal átcsoszogott a széles aszfaltcsíkon.
-Valami gond van?
-Hát ez meg mi? -nézett fel az égre emberünk. Legnagyobb megdöbbenésére, kék helyett zöld volt, a pázsit  pedig hófehér.
-Mi mi? -kérdezte a szomszéd.
-Ezek a színek...
-Á... Az asszony rendelte meg a környezetet. Így jár az, aki nem maga intéz mindent. -mosolyodott el a szomszéd.
-Te jó ég, én a színekről kérdezem, miközben maga repül. És a postás is. Ő is itt repkedett, mint egy veréb.
A szomszéd néhány másodpercig értetlenkedve nézett emberünkre, majd így szólt.
-Á, netán elaludtunk? -kérdezte vigyorogva.
-Ami azt illeti, igen.
-Akkor ne aggódjon! Teljesen normális, hogy az ébredést követő 1 órában a valóságot hisszük álomnak és az álmot valóságnak, de ott soha nem emlékszünk az igazi valóságra. Afféle ideiglenes amnézia. Mindjárt jobb lesz. ...Ehh, hogy ezt hányszor kellett már elmondanom... És nekem is hányszor mondták már el... -morogta elnézően.
-Azt akarja nekem bemesélni, hogy a valóságban supermanként repkedünk és álmunkban semmik vagyunk? Mármint ehhez képest. Hopp! Hopp! -mondta, miközben ugrálva próbált elrugaszkodni a talajtól. -Na, akkor nekem miért nem megy? -vonta kérdőre a szomszédját, mintha legalábbis ő tehetne az egészről.
-Türelem pajtás, legfeljebb egy óra és neked is menni fog. -veregette a vállát, majd elindult a bejárat felé. -Igyon meg egy kávét és olvassa el az újságot addig! -javasolta még a válla fölött hátraszólva, s azzal becsukta maga mögött az ajtót.

-Egy óra és repülhetek? Hja, persze... -morogta az orra alatt és amint a repülésre gondolt, azonnal a levegőben találta magát. Pánikba esett és mellesleg a másik szomszéd díszsövényére.

Akár még igaz is lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szomszéd állítása, miszerint álmunkban (Vagyis most.) soha nem emlékszünk a valóságra. :D :D :D