A jegy

-Maga miért áll sorba? -érdeklődött egy meghatározhatatlan korú, de inkább öregebbnek tűnő férfi. Társkereskedő-jelvényes tányérsapkája, mely a munkásőrök sapkájához hasonlított leginkább, a homlokára feltolva. Csípőre tett kézzel méregette a sorban előtte álló nőt.
-Jegyért. -felelte szűkszavúan Aranka.
-Mi? Hogy nincs jegye? -bugyogott fel az öregből a mímelt felháborodás. -Hallották ezt, társak? Ennek, itt nincs jegye! -rikoltozta és két kezével Arankára mutogatott.
A nő elpirult. Nem is mert felnézni, csak a cipőjét bámulta. Félt, hogy most mindenki őt nézi és csak goromba, szemrehányó pillantásokkal találkozna.
-Mmm. -csóválta a fejét Aranka.
-Társak (A társ az elvtárs-megszólítás társkereskedelmi változata.)! Ez a társ, itt úgy állt be a sorba, hogy nincs sorbanállási-jegye! -a tömeg felhördült. Az eddig sokféle egyéniség egy kínosan hosszú pillanatig egyetlen lénnyé állt össze. Csőcselékké. Átlag IQ-ját a leghülyébb alkotóeleme határozta meg. Mint régen, a római gladiátor-arénák lelátóin őrjöngő nézők, úgy várták ezek is, hogy a sorbanállási-jegy nélkül sorban álló Aranka áldozatává váljon valaminek. De a nő szerencséjére ez a "valami" sehogy nem akaródzott előbújni az embertömeg testéből. Mindenki a másikat akarta kilökni, hogy elvégezze a "munkát", ezzel szórakozást, látnivalót biztosítva az unatkozó társaknak. Ám a felelősséget, az arcát senki sem merte vállalni, így a lincselés elmaradt. Mire Aranka föleszmélt, a vad tömeg ismét békés egyénekké alakult át, akik egymással beszélgetve várták, hogy haladjon a sor. Csak egy-egy ember vetett egy rosszalló pillantást Arankára, de mikor az ezt észrevette, gyorsan úgy tettek, mintha valami mást bámultak volna.

:-)

Éjszakai séta

Köd gomolygott a rosszul megvilágított utcán. A gondozatlan járdalapok között helyet követelt magának a természet. Néhol embermagasságú gizgazok törekedtek az ég felé. Az elhanyagolt lakóépületek vakolatlan betonfalai vészjósló árnyakként emelkedtek a nő körül, aki egy babakocsit tolt maga előtt. Nem tűnt sietősnek, inkább amolyan esti séta lehetett. A kis, négykerekű kocsi réginek látszott, de megvolt minden kiegészítője, a végére szerelt tetejével együtt, ami szélvédőként szolgált. Az egyik sötét mellékutca bejáratánál egy tányérsapkás férfi sziluettje rajzolódott ki. Apró, narancsszínű pont liftezett a fejétől kb. mellmagasságig. Szájához érve a fénye felerősödött, aztán újra elhalványult. Egy cigaretta. Valószínűleg Társkereskedő márkájú, mivel mást nemigen lehetett kapni.
A babakocsit toló nő irányt változtatott, mikor észrevette a férfit. Biztos, ami biztos, inkább kerülőúton megy, gondolta. Ám úgy tűnt, a rejtélyes alak is pont arrafelé indult el, amerre ő. Válla fölött hátranézett, hogy megbizonyosodjon erről. Közben kis híján felbukott egy, a járdalapok közül kinőtt, térdig érő fűcsomóban. Sietősebbre vette lépteit. Követője alkalmazkodott a tempóhoz. A nőt megrémítette a gondolat, hogy nincs kitől segítséget kérnie, ha netán baj lenne. De erre még gondolni sem mert. Inkább még gyorsabb sebességre kapcsolt. A babakocsi zörgött, nyekergett, ahogy tolta maga előtt a rossz úton. A kocka alakú lakótömbök kísértetiesen verték vissza a babakocsi által keltett csörgő-csattogó zajokat. A nő szíve a torkában dobogott és egyre kellemetlenebbnek érezte a nyirkos, hideg levegőt is, mikor egy kéz ragadta meg a vállát. Azonnal megállt, szinte leblokkolt. Mozdulni sem tudott az ijedtségtől.
-Aranka! -szólította meg a hang.
Béla volt az, aki még mindig nem heverte ki a szakítást.
-Maga? -kérdezett vissza remegő hangon a nő.
-Én. -felelte Béla.
-Mit akar tőlem?
-Szeretem magát, Aranka! Jöjjön hozzám feleségül! -vallotta meg a férfi. Bár maga sem volt teljesen tisztában azzal, milyen is szerelmesnek lenni, mivel sosem volt az.
-Taszilót szeretem, már mondtam. -vágott vissza a nő. Igaz, Taszilóhoz azóta sem sikerült közelebb kerülnie.
-Kár. -mondta Béla lehajtott fejjel. -És ez itt? A maguk gyereke? -mutatott rá a babakocsira.
Aranka felhajtotta a takarót a babakocsiban. -Á, dehogy. Csak szenet hozok. Ma osztották a fejadagokat. -válaszolta a nő, szemét le sem véve a babakocsiban szállított szénkupacról.
:D

A gyűrű

-Aranka. -kezdte Béla kínlódva mondandóját, mialatt erősen megfakult, szürke tányérsapkáját markolászta maga előtt. Hasonlított a munkásőr sapkára, csak erre a Társkereskedők egységes jelvénye volt kitűzve.
-... -a nő csendben maradt, láthatóan kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Béla betoppanása előtt épp a bádogbögréjét tisztogatta az ujja hegyével. Napközben a táskájában hordja és estére lerakódik benne egy csomó szösz.
Béla bal kezével elengedte a sapkáját, de a jobbal ugyanolyan görcsösen szorította, mint előbb. Zsebében kezdett kotorászni, aztán újra a sapkát fogta és ezúttal a jobb kezével nyúlt a másik oldali zsebbe. Egy fémesen csillogó alátétet húzott ki. Lefújta róla a zsebpiszkot és remegő kézzel Aranka felé nyújtotta. A nő kikerekedett szemmel követte a férfi mozdulatait.
-Én úgy érzem, sokat voltunk mostanában együtt. És úgy érzem, ez elég volt, hogy megismerjük egymást és úgy érzem, vagyis ez a gyűrű. Ööö izé. Hozzám jönne feleségül? -nyögte ki végül. Arcán izzadtságcseppek szaladtak lefelé. Az orra hegyén épp megállni látszott egy, majd engedve a gravitációnak, folytatta útját a padló felé. Útközben még érintette Béla fehéres ingét, de a sós folyadékcsepp megpattant a ruha durva anyagán és eltűnt.
-Hogy mi? -kérdezte Aranka megszeppenve. A bádogbögrével az ablakhoz sietett, mintha sürgős dolga támadt volna épp ott.
-Hogy lesz-e... -ismételte bátortalanul a férfi. Majd a kezében szorongatott fémkarikára bökött a tekintetével. -Nézze csak! Eredeti horganyzott alátét. Húzza fel, kérem!
Aranka tétovázott kicsit, aztán a következő válasszal rukkolt elő.
-Szép.
-Igen, az.
-De... én nem mehetek magához. -magyarázkodott a nő.
-Hogy mi?
-Én mást szeretek.
-Hogy mi?
-Taszilónak hívják. -árulta el Aranka.
-De hát... Mióta, vagy hol? -érdeklődött dadogó hangon Béla.
-Épp itt ment el az ablakom alatt.
-Itt?
-Igen, itt. És én most rögtön beleszerettem. -mondta mosolyogva Aranka.
Béla teljesen zavarba jött. Már sok időt töltöttek együtt, mióta a Népnemzeti Társkereskedő Hivatal kijelölte őket egymásnak ismerkedésre, de még soha nem látta a nőt mosolyogni.
-Taszilóba. -ismételte Béla.
-Bele. -erősítette meg a nő.

:D

Péntek van

-Na, ezt nézd meg! Többdiplomás, művészetkedvelő, tagja a mensa klubnak... Mi a véleményed? -olvasta fel a táblagép kijelzőjén megjelenő információkat az egyik társkereskedő nő adatlapjáról Rezső.
Béla maga elé tartotta szemüvegét és helyeslően hümmögött, miközben szemével végigfutotta a szöveget.
-Nos, igen. Látszik is rajta. -jegyezte meg a nő fotóját szemügyre véve. -Na látod, ennek a nőnek elhiszem, hogy intelligens és művelt. Ez egy igazi finom hölgy, csupa nagybetűvel. -tette hozzá.
-Elhiszed neki? Miből gondolod, hogy igazat mond? -kérdezte Rezső.
-Nos. -kezdte Béla. Szemüvegét az asztalra helyezte és kihúzott egy szál cigit a tárcájából. -Abból, hogy ma péntek van. -világosította fel barátját, s egy elegáns mozdulattal meggyújtotta a cigit a szájában, majd lábát keresztbe téve hátradőlt a fotelben. Nyomatékossá téve előbbi kijelentését, megismételte azt. -Abból, hogy ma péntek van, kedves barátom.
-Á, értem. -mondta Rezső, s egy pillanatra úgy látszott, elgondolkodott.
-Bizony.
-De ma szerda van. -javította ki Bélát.
Bélának torkán akadt a füst. Némi köhécselést követően az alábbi mondattal korrigálta magát: -Ezt a hülye picsát... -majd cigijét a hamusba nyomkodva felállt és kiment hugyozni.
:-)
Ez a kis történet csak egy karikatúra azokról, akik horoszkóp/csillagjegy alapján szeretnének maguknak párt választani és ha a Nagy Ő épp mérleg, vagy halak, akkor már nem is olyan nagy ő. :-)

Alien: Covenant

Ahogy azt sejtettem, a film egyik legerősebb jelenete a patkó-alakú idegen űrhajó felfedezése és a Tervezők városába való bemenekülés közötti volt (A gyengélkedőben összezárt nő és a megszülető alien.). Ezt követően egy kicsit leül a cselekmény. Ahogy a Covenant kapitányát tőrbe csalja szintetikus David, az teljesen érthetetlen. Ilyen idióta nincs a világon. Röviden: szintetikus David a Tervezők kiirtása után továbbfejleszti a bolygón elszaporodott alieneket, állítása szerint kommunikál is velük. Mindenesetre az egyik fehér alien, miután kinyírta a legénység egy női tagját szinte pacsizik Daviddel, amit a kapitány végignéz. Aztán a nála lévő gépkarabéllyal szétlövi az alient, majd magyarázatot kér Davidtől, hogy mi is folyik itt tulajdonképpen. Az elcsalja valami pincébe, ahol preparált alieneket mutat neki, a fő attrakció pedig a korábbi Alien-filmekből már ismert alien-tojások. "Ezek veszélytelenek." mondja, majd mikor az egyik tojás teteje szétnyílik, arra bátorítja, nézzen csak bele, érdekes látvány. A kapitány pedig engedelmesen belenéz, a többit pedig a rutinos Alien-nézők már sejthetik. :D
Azt sem értem, miért gyorsabb a kis szörnyek növekedése. A "nyolcadik utas" még órákkal később kelt ki Kane-ből és további órákba telt, mire megnőtt. Az arctámadó is órákig volt a fejére csavarodva.
Az Alien 4 c. felejthető darabban a szemüveges csávó, akibe a hadsereg petéztette bele az arctámadót, a film szinte teljes cselekménye alatt hordta magában a kis szörnyet, mire az kikelt. Ripley az Alien 3-ban már az elejétől magában hordozta és az a film nem órákat, hanem napokat ölel fel. Ebből a szempontból következetlen a film.
Vissza a Covenant-re: a női főhős, Daniels ránézésre kimondottan szimpatikus volt ebben a szerepben, mert egy olyan külsejű nő, aki bármikor szembejöhet az utcán. Nem úgy, mint a Prometheus Vickers-e, akit Charlize Theron alakított. Mikor lát ilyet az ember? Majdnem soha. Ez egy 9-es külsejű nő. (Csak azért nem 10-es, mert azt fenn kell tartanunk annak, aki felülmúlhatatlanul tökéletes és valószínűleg nem is létezik. :D )
Szóval ez a Daniels meglepően bátor, hősies, amazon-szerű az akciójelenetekben. Ami pedig kvára nem illik ahhoz az átlagnő-külsőhöz, ami első ránézésre olyan hitelessé tette a karakterét. Személy szerint jobban örültem volna, ha a különleges helyzetre adott reakciói is átlagemberesek, valóságosak. Érdekes, hogy a film első felében (gyengélkedős jelenet) ezt kitűnően megoldották, velük együtt vert a szívem a nézőtéren és elhittem, hogy tényleg összefossák magukat a félelemtől. Miután a kapitány belenézett az alien-tojásba, a film kizökkent ebből a remek hangulatból és az említett heves szívverés többé már nem tért vissza nálam. Egyetlen pozitívum a film vége, ami erősen hasonlít az Élet c. film végéhez: zéró happy end, sőt minden a lehető legrosszabbul sült el és a néző fantáziájára bízza, milyen jövőt képzel el hőseinknek, azzal az egyetlen kitétellel, hogy annak a pokol legmélyebb bugyrában kell játszódnia. :-)