Racionális döntések...

Egy bájos, ifjú hölgy lépkedett a használt autó kereskedés udvarán. Két sorban álltak az új gazdájukra váró elárvult négykerekűek. A sorok között sétálva a nőnek olyan érzése támadt, mintha mindegyik őt bámulná nagy, szomorú tekintetű fényszóróival. "-Engem vegyél meg! -Hé, légyszi, engem vigyél magaddal!" és ehhez hasonló gondolatok keletkeztek a fejében, már-már szinte meghatódott és legszívesebben mindet magával vitte volna, csak ne álljanak ott olyan elhagyatva, szomorúan, kitéve az időjárás viszontagságainak. Minden új odatévedő ember láttán reménykedve, hogy hátha... "-Talán most én is újra tartozom majd valakihez és nem itt fogok elrohadni ezen a szörnyű helyen, a szabad ég alatt."

-Szép jó napot, hölgyem! Miben segíthetek? -váratlanul egy olcsó öltönyt viselő fószer jelent meg a nő előtt.
-Ó! Jó napot! Egy autót szeretnék vásárolni. -jelentette ki határozottan.
-Ez esetben a legjobb helyen jár. Van valami konkrét elképzelés, vagy ajánlhatok önnek valamit? -hadarta az eladó rendkívül nyájasan.
-Igen, kérem! -vágta rá a nő.
-Nos?
-Piros legyen! -pontosított.
Az eladó széles mosollyal fogadta a nő kérését. Lelki szemeiben már megjelentek azok a bizonyos dollárjelek. Könnyű dolga lesz, szépen rásóz erre a nőre egy roncsot.
-Akkor kezdjük az elején! Milyen méretű autóra gondolt? -kérdezte a fickó.
-Hát, egy kisebbre gondoltam, ami kétajtós és nem foglal túl sok helyet. Ja és piros! -fejtette ki a nő. -Mondjuk, ez itt! Igen, ez számomra tökéletes. Olyan szép színe van és ez pont kétajtós. -lelkendezett a nő.
-Ööö.., ez egy Ferrari, hölgyem. Igaz, hogy piros és kétajtós, de 20 millió az ára. Talán nem is a legjobb választás, ha mindennapi használatra óhajtja. -világosította fel az eladó.
-Jézusom! Nekem annyi pénzem nincs! Csak 1 millióm van. -hüledezett a nő. Első látásra úgy tűnt, orvost kell hozzá hívni, annyira sokkolta az információ.
-Vannak olcsóbb modelljeink. Ez itt például 1 millió kétszázezer. Kevés kilométert futott, érvényes műszakija van... -mutatott egy igen jó állapotúnak tűnő kétajtós Volkswagenre.
A nő felhúzott szemöldökkel mustrálgatta a kis Volkswagent, de látszott az arcán, hogy nem tetszik neki. -Szép, szép, de ez fehér. Én ragaszkodom a piroshoz.
-Százezret tudunk engedni az árából, higgye el, ez nagyon jó vétel ennyiért! -próbálta győzködni a férfi.
-Hé! És az? -mutatott a sor végén árválkodó piros Renaultra. -Az tetszik! Mennyi az ára?
-Az? -kérdezett vissza fintorogva az eladó. -Kettőötven. De elég rozsdás és törött is a hátulja. Meg nincs műszakija. Sokat kéne rákölteni és ez a modell egyébként sem a megbízhatóságáról híres. Jobban jár egy német gyártmánnyal. -érvelt a férfi.
-Nekem az kell! -a nő hajthatatlannak tűnt.
-Higgyen nekem, kérem. Ez a Volkswagen a legjobb vétel. Tudja mit? 1 millióért a magáé! Az a Renault üzemképtelen!
-Nekem a piros kell!
Az eladó hatalmasat sóhajtott.
-Rendben. Megcsináljuk az adásvételit, közben hívok hozzá egy trélert.
-Juj, de jó! -örvendezett a nő.
...
-Neve?
-Aranka.
-Milyen Aranka?
-Piros Aranka.
...

Nemzeti Társkereskedelmi Hivatal

-Neve?
-Aranka. -felelte a nő bátortalanul az asztal túloldalán helyet foglaló, kissé szigorú tekintetű, középkorú asszony kérdésére.
-A társkereskedelmi-nyilvántartásban nem szerepelhet a saját nevén. Találjon ki valamit helyette, ami maga szerint megfelel! -folytatta az asszony. A hangja is olyan volt, mint egy őrmesteré.
-Hát...
-Nos? Gyerünk, hölgyem! Nekünk nincs időnk erre. Odakint még várnak. -ripakodott rá az "őrmester-asszony".
-Jó, akkor legyen egy A-betűs, azt könnyebben megjegyzem.
-Tehát? -sürgette, miközben türelmetlenül dobolt ceruzájával az asztalon.
-Anomália. Igen, ez jó lesz. -bökte ki Aranka.
-Hmm. Maga tudja... -hagyta rá az adminisztrátor és beírta az űrlapra, hogy Anomália.

Aranka kilépett az adminisztrátor irodájának bőrkárpitos ajtaján. Elegáns, régi épületben volt a Nemzeti Társkereskedelmi Hivatal. Ki tudja, régen mire szolgáltak ezek a helyiségek. Aranka most boldog volt és megkönnyebbülten lépkedett a zsúfolt folyosón, ahol hozzá hasonló fiatal nők várták a bebocsátást a társkereskedelmi adatbázisba. Kezében büszkén tartotta a lebélyegzett, államilag jóváhagyott, okmánybélyeggel ellátott felvételi lapot. A többiek (Már, akik észrevették őt abban a nagy zsivajban.) irigykedő pillantásokkal szurkálták. Az átlagos várakozási idő akár 8-10 óra is lehet a Hivatalban. Kivételt képeznek ez alól a protekcióval rendelkezők, mert ők soron kívül nyilvántartásba kerülnek és máris megkezdhetik a társkereskedelmet.
Aranka első dolga volt, hogy végre igyon egy pohár frissítő csapvizet. Reggel óta sorban állt, még pisilni sem mert elmenni, nehogy valaki addig a helyére tolakodjon. A tömött folyosón érezhetően melegebb és büdösebb volt a levegő. Nem szellőztetnek. Az irodában zúgott a légkondicionáló. Kellemetlenül érezte magát annyi türelmetlen ember közt.

-Jó napot kívánok! -szólalt meg egy csupán résnyire felhúzott ablak előtt. Az üvegen nem lehetett tisztán átlátni, csak a mozgást lehetett kivenni, ha ugyan volt a túloldalon valaki. Fönt, egy ízléstelenül nagy táblán a BÜFÉ-felirat hirdette a helyiség funkcióját.
Hosszúnak tűnő másodpercek teltek el, mire egy fehér köpenyes alak tűnt fel odaát. Egyenesen az ablak felé tartott.
-Napot! Mit adhatok? -kérdezte mogorván. Egy férfi volt az a fehér köpenyes. Bizonyára ő a büfé-szolgálatos.
-Csak egy pohár vizet kérek szépen. -mondta Aranka. Maga sem tudta, miért, de mosolyt erőltetett az arcára. Ez a bunkó alak igazán nem érdemelte meg, ha ilyen itt a kiszolgálás, ez valami ösztönös reakció volt.
-Nincs. -felelte a büfés.
-Ó... -szomorodott el Aranka.
-Van sós ropi.
-Köszönöm, de én szomjas vagyok és a sóstól én csak még...
-Csapvíz esetleg. 50 fillér lesz. Bögréje van? -vágott a szavába a köpenyes.
-Értem. Akkor jó lesz az is. -azzal odanyújtott a büfésnek egy 1 forintos érmét.
-Kisebb nincs? Nem tudok visszaadni. -sóhajtozott a fickó.
-Hát.. nincs.
-Rendben, 1 forintért adok két adag vizet. Na, adja a bögréjét és teleengedem kétszer.
Aranka kivette kopott bádogbögréjét a hóna alatt szorongatott retiküljéből, kifújta belőle a szöszt és átdugta az ablakrésen.

Folyt. köv.
Vagy nem. :D

Horoszkóp

-Egy szerelmi kapcsolat fordulatot vehet: akiről eddig csak álmodott, most végre viszonozza a vonzódását. Talán nem is gondolta volna, hogy ilyen szoros kapcsolatban van az illetővel. Valaki rá akarja beszélni egy kétes ügyre. Maradjon kritikus. Ezt írja a mai horoszkópom. -olvasta fel Béla.
-Nem is említetted, hogy álmodozol valakiről. Kicsoda az illető? Netán Aranka? Esetleg Aranka? -érdeklődött Rezső.
-Egyik sem. -jelentette ki határozottan Béla, s egy hirtelen mozdulattal összecsukta az újságot. -Nos... tudod, őt Arankának hívják. -bökte ki bizonytalan hangon. Ilyen ez. Az ember nem tudja magában tartani, szeretné világgá kürtölni, mintha legalábbis rajta kívül senki ember fia meg nem tapasztalta volna még a szerelem és vágyódás boldog kínjait.
-Á, értem. De tudtad-e, hogy ezeket a horoszkópokat úgy ollózzák össze a régebbiekből? -Rezső kételyeket próbált ébreszteni benne, s Bélának láthatóan nem tetszett, hogy barátja képtelen megérteni az ő Aranka iránt tanúsított érzelmeit.
-Mit tudsz te a szerelemről... -felelte megvetően Béla.
-15 éve élek boldog házasságban. -emlékeztette Rezső a barátját.
Béla a pincérnőnek intett.
-Kisasszony, kérem!
A nő legfeljebb 30 éves lehetett, hosszú, répa-vörösre festett haj, hátul összefogva. A keskeny, szögletes szemüvegkeret is igazán jól állt neki, a szűk céges póló pedig megfelelően kihangsúlyozta karcsú alakját. A nő odalépett, kezében vastag noteszt szorongatva és bájosan mosolygott.
-Kérek még kettőt ebből a kitűnő kávéból. -Béla most nézett először a nő szemébe. Hihetetlen volt. Valami sötétkékes szürke, vagy ilyesmi, azelőtt még nem látott ilyet. Teljesen elbűvölte.
-Nekem nem kell több. -tiltakozott Rezső fintorogva. Bélával ellentétben ő sosem tudta megszeretni ezt a förtelmes barna löttyöt.
-Mi? -a pincérnőből elemi erővel tört ki a nevetés.
-Mi olyan vicces? -kérdezte Béla.
-Kitűnő? Kezdettől fogva a zaccot hordom magának egy kis meleg csapvízzel felöntve. -vallotta be a nő, miközben alig bírt magával a nevetéstől.
-Hogyan? De miért?
-Hát, bazdmeg tudtam... -háborodott fel Rezső.
A nő arca minden átmenet nélkül komolyra váltott.
-Hogy miért...Hát magának még csak le sem esett? -értetlenkedett a vörös.
-Nem. Mondja már, az istenek szerelmére! Miért tette ezt velem? -kérlelte Béla.
-Bosszú.
-Hogy mi?
-Maga nekem... szóval érti... De nem... még csak észre sem vett engem. Hanem azt a másik nőt, aki idejárt és tönkretette magát, akkor. És még utána sem. Még csak rám sem nézett. Hát, ezért. Bassza meg, én azt hittem, legalább rosszul esik magának ez a mosogatólé...
Béla meg sem tudott szólalni. Tátott szájjal bámulta a nőt, persze semmi sem jutott el a tudatáig abból, amit a vörös mondott, csak azon gondolkozott, hogy nem vette eddig észre ezt a vonzó teremtést...

:D