Az elfogás

-Ön? -lépett oda a nagydarab, egyenruhás.
-Igen? -kérdezett vissza Terlövé.
-Önt le kell tartóztatnom. Parancsom van rá. -tájékoztatta Cebo.
-Mi a vád? -érdeklődött a megszeppent Terlövé.
-Azt én nem tudom. De a fiúk az őrsön azt beszélik, hogy kinéz Önnek vagy 80 év kényszermunka. -ecsetelte szenvtelen hangon, mintha csak a tegnapi tosit-meccs eredményéről beszélt volna.
-Oh, értem. -mondta Terlövé, lesütött fejjel.
-Nos? Velem jön? -kérdezte Cebo csípőre tett kézzel. Szemei fel-felvillantak, amikor a himbálódzó utcai lámpa fénye néha rávetült.
Terlövé ekkor felnézett. A jogosan vagy jogtalanul elítélteket tízezer szám elnyelő, hírhedt kényszermunkatáborokra gondolt, ahonnét még nem sokan jöttek ki. Ő maga legalábbis nem hallott ilyen esetekről. Azt beszélik róla, hogy csak bejárata van. Kijárat nincs. De Terlövé ezt hajlamos volt mindig is városi legendaként kezelni.
-Van más választásom? -nyögte ki végül.
-Aligha. Jönnie kell. Egyedül maga látta Önt az új álcájában. Magának kell azonosítania, a többit mi elintézzük a fiúkkal. -a mondat végére Cebo arcán valami sátáni mosoly jelent meg. Mindenki tudta, hogy az egyenruhások nem bánnak kesztyűs kézzel azokkal, akiket letartóztatnak. Ők vannak a legalsó lépcsőfokon, akik a piszkos munkát végzik. Legtöbbjük élvezi, amit csinál.
-Akkor induljunk! -javasolta Terlövé. -Uponkó faramucit készített az asszony. A kedvencem.
-Rendben.
Azzal mindketten beültek a közelben várakozó, robusztus páncélautóba. Cebo belülről lezárta az ablak nélküli ajtót. Velük szemben két másik fegyveres ült. Automata fegyvereikkel egyenesen Terlövére céloztak.
-Nem szabályellenes ez? -mutatott a fegyveresekre, ám amikor Cebora nézett, döbbenten látta, hogy ő is ráfogja a fegyverét.
-Értem... -sóhajtotta Terlövé, miközben megkönnyebbülten nekitámasztotta hátát a jármű rideg fémfalának.
-Azt hitted, megúszhatod? -vigyorgott Cebo. -Már a járműből szkenneltük a DNS-edet. Végig tudtam, hogy te vagy Ön. Hiába költöttél egy valag pénzt az új álcádra.
:-)