Maga le sem köpne...

-Hmm. -amikor odalépett a parti minden bizonnyal legvonzóbb vendégéhez, előbb az ujja hegyével akarta megkocogtatni annak csupasz vállát, de ezt az ötletet hamar elvetette mondván, hogy még elájulna a rémülettől, ha meglátná, hogy ő hozzáért. Ezért úgy döntött, inkább egy torokköszörüléssel hívja fel magára a figyelmet.
-Nagy kár, hogy egy olyan nő, mint maga, le sem köpne egy olyan férfit, mint én.
-Bocsásson meg, nem figyeltem. Megismételné? -fordult oda a nő. Bélának először a vállán akadt meg a tekintete. Hibátlan, selymes bőre izgalmas kontrasztot alkotott estélyi ruhája pántjával. Fekete és fehér, sötétség és fény, szenny és tisztaság örökös szembenállása. Mint a lélek maga. Vékony nyakát fehér gyöngysor ölelte körül, legszívesebben percekig elidőzött volna azzal, hogy minden centiméterét felfedezze. Keskeny állán alig jelent meg néhány szarkaláb, ahogy kimért, de mégis varázslatba ejtő mosollyal nézett föl a nála valamivel magasabb Bélára. No, és azok a sötétbarna szemek... Bár ne is látta volna. Egyetlen pillantás is elég volt, hogy úgy érezze, mintha addigi acél-belseje hirtelen olvadt lávává változott volna. De muszáj volt erőre kapnia, hogy jól megmondhassa, ami mindig is kikívánkozott belőle.
-Na tessék, erről beszélek! -gondolta magában. -Mondom, nagy kár, hogy egy ilyen nő, le sem köpne egy magamfajta férfit. -ismételte meg kissé emeltebb hangon. Sosem szerette, ha valamit újra el kell mondania, hiszen az azt jelentette, hogy nem figyeltek rá, és ettől jelentéktelennek érezte magát.
-... -a nő kikerekedett szemekkel hallgatta.
-Hiába bámul ilyen gülü szemekkel. -tette hozzá Béla.
-De én azt sem tudom, ki maga. Miért akarnám leköpni? -szabadkozott a nő.
-Jó, csak gondoltam, szólok.
-Ez elképesztő. -értetlenkedett félig magában beszélve. -Semmi bajom magával. Oké?
-Hát, ez az! ...hogy mi? -Béla hirtelen megszelídült a váratlan reménysugártól, hiszen ha nincs vele baja, akkor nyilván... Talán nem 100%-os az elutasítottsága, hanem csak 99,9%, ami matematikailag azért mégis csak pozitív fejlemény. -Béla vagyok. -mutatkozott be görcsös mosolyt erőltetve verejtéktől gyöngyöző arcára.
-Maga szánalmas. -oltotta le a nő, miközben a kezébe nyomta üres pezsgős poharát.
-Na, ugye megmondtam?! -kiáltotta gúnyosan a kijárat felé távolodó nő után. Csend lett a teremben, egyedül egy magas sarkú cipő kopogása visszhangzott. Minden tekintet Bélára szegeződött, akik pedig későn figyeltek fel, a kiabálót keresték.
-Igazam lett. Én megmondtam. Aztakurva, egy kibaszott próféta vagyok. -a sikerélmény, hogy neki lett igaza, teljesen felvillanyozta Bélát. Bár a szíve mélyén tudta, hogy némi csalással érte ezt el, hiszen egy ilyen közeledésre nem is lehetne másképp reagálni, mint ahogy az a nő tette. De ilyen apró részletekkel Béla nem foglalkozott. Átadta magát az örömmámornak, s közben azon töprengett, legközelebb melyik modellkülsejű nőt vegye célba igazságával.

:-)