Aranka elővette kabátja zsebéből a bejáratnál kapott papírt. Ujjaival valamelyest kisimította a gyűrődéseit, leolvasta, majd felnézett a falra szerelt digitális kijelzőre és összehasonlította az ott szereplő számokkal. Még nem ő következett. A következő félórában ezt a műveletet megszámlálhatatlanul sokszor elvégezte, mozdulatai idegesek voltak, szinte már kényszeresek.
Odabent meleg volt és csend. Feszültsége ellenére többször is elálmosodott, kénytelen volt járkálni egy kicsit, hogy ébren legyen majd, amikor az ő sorszáma következik.
Végül eljött a pillanat. Egyeztek a fali kijelzőn látottakkal. Odasietett a megfelelő ablakhoz, cipője hangosan kopogott, de senki sem nézett oda.
-Jó napot kívánok! -kezdte, miközben helyet foglalt az ügyfélablak előtti széken.
-Jó napot... -motyogta az ablak mögött ülő nő.
-Itt van. Az adóbevallásom. -tolta át Aranka a vastag papírköteget.
A nő belelapozott, sóhajtozott, szemöldökét emelgette, szemüvegét tolta hol az orrára, hogy fölötte nézzen át, hol pedig a homlokára, hogy alatta nézzen ki.
Aranka idegesen tördelte az ujjait.
-Hmm. Nyugodjon meg! Ez teljesen rossz, de ha pontosan követi, amit most elmondok önnek, akkor jó lesz. -Értem. -felelte Aranka. Kis híján lefordult a székről, de nem akarta rabolni az apeh-ügyintéző idejét, inkább a megoldásra koncentrált.
-Nézze csak! Az első oldalon a következőt kell tennie. 這整體沒有意義。 你正在翻譯它。 你不會在他裡面。
Aranka kikerekedett szemekkel figyelte a nőt, próbálta megjegyezni, amit mond, de nem ment.
-A következő oldalakon pedig ezeket kérem: 你也試圖翻譯這個，但最終的結果是一樣的。
Aranka arca falfehér volt. Egyetlen szót sem értett.
-Nos, akkor ennyi. Holnapra hozza vissza, az előbb javasolt módosításokkal! Viszlát!
