Another life (sorozat)

Tegnap a végére értem (Jobbára csak háttérzajként ment.) az első évadnak. Az utolsó epizódokban már némi tétje is lett a nagy kalandnak, hiszen kiderült az idegen látogatókról, hogy... De nem spoilerezek. :P :-)
Egyre inkább úgy érzem, hogy ez az egész egy propagandafilm a szeGszuális másság elfogadtatására, könnyen fogyasztható sci-fi csomagolásban. A sztori lehetne eredetibb, de alapvetően nem is ezzel, hanem a filmbeli eseményekkel van bajom. Számos olyan helyzetet látunk, ami ismerős lehet más filmekből, sorozatokból.

Az első részben megérkezik az oldalnézetből végtelen-szimbólumra emlékeztető UFO, leszáll, és egy áthatolhatatlan burok nő köré. A hadsereg körülveszi, és megpróbálnak kommunikálni vele.
Az Annihilation, az Érkezés, az Amikor megállt a Föld is kb. hasonló, + van még egy, aminek a címe nem jut eszembe, de az meg az Érkezéshez hasonlít nagyon (Ha jól rémlik, Mongóliában jelenik meg egy fejjel lefelé lebegő sziklacsúcs, oszt azt vizsgálgatják, miközben a kínai hadsereg is bejelentkezik.).
Aztán bedöglik az oxigénellátás, de valakinek az a remek ötlete támad, hogy egy közeli bolygón bányászhatnának egy bizonyos ásványt, amiből kinyerhető az oxigén. A Stargate - Universe első epizódja (Vagy második?) is ezzel indít, csak ott mészkövet gyűjtenek az oxigénszűrőkhöz. Mellesleg, még a főcímzene is az S.G.U. hangulatára emlékeztet.
A bolygón egy ismeretlen vírus fertőzi meg a legénységet, ami egy darabig kicsit Star Trek-es, de amikor az egyik nőből a hátán keresztül kimászik a saját idegrendszere, az már az Alien/Prometheus-t idézi.
A Földre látogató űrhajó eredetének felkutatása szintén erősen emlékeztet egy Star Trek sorozat, az Enterprise komplett 3. évadára.
De hagyjuk az ötlettelenséget, térjünk át arra, mitől van olyan erős propagandaíze a sorozatnak!

A szó klasszikus értelmében vett normális, heteró párkapcsolat nem kerül ábrázolásra. A főhős, Niko ugyan hátrahagyott a Földön egy férjet és egy kislányt, de ennek is lehet szimbolikus narratívája. Ez a múlt, ami pedig a Megváltó nevű űrhajón zajlik, az a jövő. Senkit sem érdekel, ki kivel kavar, szabadság van és toleranciJa. A szándékot értem, de talán hatékonyabban működne a dolog, ha nem írnák le ilyen látványosan a hagyományos férfi-nő, nő-férfi kapcsolatot.
Íme néhány:
Az űrhajót vezérlő mesterséges intelligencia holografikus kivetülése beleszeret Nikoba.
Létrejön egy hármas kapcsolat (2 férfi és 1 nő), ott mindenki csinálja mindenkivel.
Egy másik faszi pedig a hajóorvossal jön össze, aki pedig egy eléggé feminin külsejű férfi.
Van egy nő, aki egy férfiba volt szerelmes, de az eNbert már az első epizódban megölte Niko (Önvédelem volt.). Halál a heterókra, baszki! :D
Az egyik jelenetben amúgy majdnem összejön Niko és az előbb említett özvegy csaj, mert betéptek valami virágportól az egyik bolygón. De legnagyobb sajnálatomra ez nem történik meg. (Egy kis leszbi-jelenet már túl normális lenne? :-))
A fentiek miatt az a benyomás alakult ki bennem, hogy valahol megszületett a döntés: legyen egy toleranciára nevelő médiatartalom, és tegyük ezt fogyaszthatóvá egy sci-fi sorozatba csomagolva! A gond csak az, hogy úgy ollózták össze más filmekből a cuccot, ahogyan a sok tízmillióba kerülő elemzéseket szokták a közpénzeket széttalicskázó haveri vállalkozások.
Remélem, lesz 2. évad, hiszen a végére azért csak beindult valami cselekmény is. A negatív kritikák hatására talán sikerül majd az Űrgammák színvonala fölé lőni a minőséget is. ;-)

Filmek, sorozatok

Az e heti filmélményeimtől nem vagyok elragadtatva.
A Netflixen végeztem a Stranger things 3. évadával (Várom a negyediket.), így elkezdhettem másik várólistás sorozatomat, az Another life-ot. 3 epizód után semmi eredetiséget, vagy hűha-érzést nem tudok róla megfogalmazni. Van egy kis Stargate-Universe fíling. Hogyhogy nem az is azzal kezdődik, hogy probléma van az űrhajó oxigénellátásával, de rájönnek, hogy ha egy közeli bolygón bányásznak mészkövet (Vagy meszet? :D), az majd megszűri nekik az elhasználódott levegőt. Ezt pl. sikeresen lemásolták. De a zenével kommunikáló idegen hajó is ismerős lehet már. A Star Trek - Hazatérésben egy kihalt bálnafaj vinnyogását utánozza a Földet megbénító űrszonda. Nézem tovább, de nem ma. Hiszen ma a Szolgálólány meséje évadzáró van. #azelsőévadsokkaljobbvót
Ma pedig megnéztem Tarantino új filmjét. Aki egy új Kill Billt, Ponyvaregényt, Kutyaszorítóban-t, vagy Halálbiztost vár, az csalódni fog. Hangulatos nosztalgiázás a 70-es évek eleje után, néhány vicces jelenettel. Elsőre az az érzésem, hogy azok a kva jól megírt dialógusok, amik általában jellemzik Tarantino fimjeit, most mintha csak nyomokban lennének jelen. Vagy csak én nem figyeltem eléggé. Tény, hogy a szokásos közepes helyett most a film hosszára való tekintettel nagy popcornt vettem, és úgy éreztem, sosem fog elfogyni, miközben a só szétmarta a pofámat. :-)
Nem mondom, hogy rossz film a Volt egyszer egy Hollywood, de szerintem nem fér bele saját munkáinak top 5-ösébe.
A nézőtéri mélypontot az a jelenet hozta el, amiben a Charlie Manson-szimpatizáns fiatalok rátörnek főhőseink otthonára, hogy megöljék őket. A csapat 1 férfiből és 2 nőből állt. A házigazda kaszkadőr haverja fogja az egyik nő fejét és beleveri mindenbe, amit a szobában talál, maga Jack Dalton pedig egy filmes kellékként nála maradt lángszóróval süti meg élve a másik női merénylőt. Nem az akciójelenetek kivitelezése jelentette az emlegetett mélypontot, hanem a női nézők hangos röhögése. Tehát nem olyan nagy probléma azt nézni, hogy egy nő arcával törik be az összes faliképet, ablakot, kandallófalat, vagy élve elégetik. Hiszen azt Tarantino komponálta meg, és azon divat röhögni. Bezzeg, ha valaki az utcán utánuk füttyent merő suttyóságból, azt meghurcolnák, amilyen fórumon csak lehet.