Lars von Trier: A ház, amit Jack épített

Eleinte kicsit komikus, ahogy Jack elkezdi szedni áldozatait. A kényszeres viselkedése, hogy hatvanhatszor visszamegy az áldozat házába, és benéz egy újabb bútorláb alá, hogy hátha oda is fröccsent a vérből, amit majd a zsaruk megtalálhatnak. Később ezt a "gyengeségét" levetkőzi magáról, és egy szadista gyilkológéppé válik. Ám ekkor már késő a néző számára. Trier ügyesen helyezett minket egy pártatlan álláspontra. Jómagam ugyan nem drukkoltam kicsit sem Jacknek, de az áldozatokkal való együttérzés sem úgy működött bennem, mint bármilyen nem-Lars von Trier-film esetében. Úgy érzem, a faszi zseniálisan manipulál.
Mi van, ha ez egy teszt is, amin mi, nézők sorra elbuktunk, hiszen nem álltunk fel a legdurvább jeleneteknél sem. Kíváncsiak voltuk, milyen ezeket a dolgokat megtenni, mert amúgy sosem tennénk meg, de valahol azért mégis ott lapul bennünk is ez a bestia, és át akarjuk élni a brutális hentelést. Viszont a piszkos munkát inkább a "főhősre" bízzuk, hiszen nem esik jól összekenni a lelkiismeretünket ilyesmivel.
A halott gyerekét pitével etető anyuka, és a többi, azonosulhatatlan karakter meg szerintem azért olyan, mert egy igazi pszichopata pont így lát mindenkit: lélektelen tárgyak, csak hús, amivel dolgozhat, akár egy séf a konyhában. Pontos ábrázolás, ha innen nézzük, ezt nem is lehetne másképp érzékeltetni, átéreztetni a "normális" emberekkel.