Személyes

Megvetem a kétszínűséget, ám van egy (De tényleg csak egy!) eNber, akivel szemben már gyakoroltam ezt a förtelmetes dolgot.
Furcsa, szokatlan érzés volt megélni, hogy amikor ez az általam nem kedvelt, mellesleg a fent nevezett tulajdonságot nálam sokkal rutinosabban alkalmazó alak kb. 50 centire tőlem és ontja magából a számomra tökéletesen érdektelen szöveget, én gondolatban úgy küldöm őt el a kurva anyjába, hogy végig rezzenéstelen arccal nézek a szemébe. :-)
Kíváncsi vagyok, hogy ez látszik-e rajtam? Észreveszi-e a tekintetemben a megvetést? Vagy ő maga is hasonlókat mond gondolatban?
Aljas amúgy, mert szerintem tudja, hogy senkit sem érdekelnek a faszságai, de mégis órákig képes zsibbasztani annak a szerencsétlennek az elméjét, aki nem rázza le hamar. Én is ezt tettem. Elővettem a telefonom, megnéztem a pontos időt, és egy hűha, nekem most mennem kell kíséretében elhúztam a francba. Biztos, mindenkinek megvan a maga MKKNSzT (Messziről Kerülendő Különben Nem Szabadulsz Tőle) típusú ismerőse. Sajnálom azokat, akik senkinek sem tudnak nemet mondani, vagy senkit sem akarnak megbántani, inkább szenvednek az ilyenektől. Mindenki tegye föl magának a kérdést, hogy a saját ideje értékesebb, vagy az, hogy ne sértsenek meg egy ilyen energiavámpírt. Rövid az élet ahhoz, hogy olyan dolgokra pazaroljuk a drága időnket, amiket inkább sorolnánk a természeti csapások közé, mint a kellemes dolgokhoz.

Az út

Útja, melynek hosszáról nem volt sejtése, megválaszolatlan levelekkel volt úgymond kikövezve. A közömbösség fullasztó vákuumában araszolt előre. Sőt, talán araszolnia sem kellett, hiszen haladt ő magától is, az idő múlásával teljes szinkronban. Mindig csak előre, végzete felé, ami valahol a horizonton túl várta. Viszonylag hamar, még útja legelején hatalmába kerítette egy érzés, mely azóta nemhogy el nem eresztette, de mintha azóta is folyamatosan falná őt. Hogy ostoba üzeneteinek címzettjei (Már akik hajlandóak voltak rá akár egy pillantást is vetni.) megvető tekintetükkel még némán méregetik egy rövid ideig, mielőtt végleg elfelejtenék szánalmas ábrázatát. Nézésük, akár az ágyúsortűz. Gyilkos, perzselő, de legjobb esetben is kellemetlen. Az út alatt nem is volt ennél rosszabb. Illetve mégis! Elviselésükhöz képest talán még nehezebb volt e tekintetek hiányát átvészelni. Amikor még ez se... még ennyi se... Ilyenkor természetesen szeretett volna gyorsabb tempóra váltani azon az úton, hogy vesszőfutása a lehető leghamarabb véget érjen. Sőt, néha odáig fajult a dolog, hogy egyenesen útja megszakítását fontolgatta. Ilyenkor mindig felderengett előtte az addig valahol, a távolban rejtőző vég. Karnyújtásnyi közelségbe jött. Itt a lehetőség és lehet, okosabb lenne élni vele. Ki tudja, mi vár még rá az úton? Hiszen lehet rosszabb. Az Arankák után Aranka-majmok várják majd, akik ürülékükkel dobálják meg, miközben hangos kurjongatásokkal igyekeznek még kellemetlenebbé tenni szépnek eddig sem nevezhető menetelését. Ugyanakkor az is megfordult már a fejében, mi van, ha ez már a pokol? Ha most abbahagyja, könnyen lehet, hogy egy még rosszabb úton kell elölről kezdenie. Mindig van még lejjebb. Egy újabb bugyor, ahol az Arankák érdektelensége minden addigi képzeletet felülmúl, vagy alul...
Meleg, bűzös folyadék loccsant a nyakában. Épp egy ablak előtt haladt el, ahol egy Aranka állt, kezében egy üres éjjeli edénnyel. "Mit vártál? Te csak erre vagy jó!" Arcáról ezt a mondatot olvasta le, de nem volt ideje tovább bámészkodni, hiszen folyamatosan haladt előre, együtt az idővel. Úgy látta, lesz még néhány ablak a következő szakaszon, ezért előhúzott egy hatalmas esernyőt, s maga fölé tartotta. Így már nem érheti több aljasság föntről, gondolta. Igaz, nem is láthatták őt sem. Így eshetett meg, hogy egy útkereszteződésben kis híján fellökött egy másik esernyős alakot. Nem Aranka volt, de a felszisszenésekor kiadott hang alapján nem is Béla. De egy ilyen úton mindkettejüknek akadt fontosabb dolga, mintsem a másikkal törődni.
:P