Oldalak

2021. január 5., kedd

Online társkeresős kalandjaim

 Van a Randivonal főoldalán egy rakás fotó a regisztráltakról, és megragadta a figyelmem egy. Többször is visszatértem megnézni, általában "mutatták" is. Hát, akkó regisztrálok, és megnézem közelebbről. Mona Lisa modern kiadásban. El is határoztam, hogy majd írok neki, de mivel nem bíztam válaszban, úgy döntöttem, megvárom a karácsonyi ingyenes VIP-et. Néhány nap múlva eljött a karácsony, a nő közben törölte magát az oldalról, de az ilyenkor szokásos ingyenes VIP is elmaradt. :D

Mindegy, maradtam. Meglepetésre kaptam 3 nap ajándék VIP-et az oldaltól. Közben bejelölt kedvencnek egy másik nő, aki számomra is szimpatikus volt, így írtam neki. A levelet el sem olvasta, de azért megnézett. Vártam pár napig, majd ismét írtam, hogy vajon miért nem olvasta el. Természetesen ez a levél is bontatlan maradt. 

Újfent bizonyosságot nyert, hogy több ezer forintért előfizetni egy társkereső oldalon a legrosszabb befektetés. Irracionálisan viselkedő lelki sérült picsák gyülekezete, akiknek sokszor eszükben sincs társat keresni, csak élvezik, hogy több száz faszi hajbókol előttük. A felhozatal jelentős része pedig alig változott az utóbbi 10 évben. Maradok magamnak, utazgatok a világban, amint lehetséges lesz. :P

2020. december 24., csütörtök

Körlevél karácsonyra

A minap kaptam egy karácsonyi emailt, de mindjárt vagy hatvanadmagammal együtt, amiben az volt a jó, hogy már elkezdtek válaszolgatni a címzettek a küldőnek, és természetesen (?) ezek a válaszok, melyekhez semmi közöm egyébként, hozzám is befutnak. Azért a reménysugár már ott pislákol a nappaliban haldokló fenyőfák és a gázon rotyogó káposzta/hal illatával átitatott, üres szaloncukros papírokkal kikövezett, karácsonyi dalokkal kipárnázott ragacsos, nyálkás falú alagút végén: a Nap már egyre később megy le, a Jingle bells és társai órái is meg vannak már számlálva a rádióban, és mindennek örömére még a vastag szürke felhők is elhúznak a kva anyjukba szombaton. S, hogy mit kértem a Jézuskától? Hogy mihamarabb hétfő legyen! 😃

2020. december 19., szombat

Mindenki mindent félreért, és sokszor szándékosan

 A minap elmeséltem valakinek a nagy orros társkeresős sztorimat. Szándékom szerint, hogy ezzel illusztráljam, néha milyen átkozottul röhejes szempontok alapján keresnek egyesek párt maguknak. Erre az illető ebből azt a következtetést szűrte le, hogy engem megbántottak ezzel, és ezt azóta sem tudtam feldolgozni, szakemberhez kéne fordulnom, és XY könyveket sem ártana elolvasnom, mert szerinte segítene. Vicc. :-)

Egyébként ugyanez megy a kommentfalakon is, amit csak lehet, azt félreértenek, félremagyaráznak, lehetőleg úgy, hogy Te legyél hülyének beállítva. Minek kell ahhoz történnie, hogy anélkül is lehessen értelmes, humoros eszmecserét folytatni, hogy nem kell minden mondathoz 2 másikat narrációként hozzárendelni, csak hogy ne lehessen rosszindulatúan félremagyarázni. Legjellemzőbb, hogy az iróniát szinte senki sem érti, vagy érti, csak számára fontosabb a másik felet idiótának beállítani, ezért előszeretettel adja a hülyét.

Azt hittem, ez csak az alacsonyabb IQ-val rendelkező kommenthuszárokra jellemző, de sajnos nem. Úgy értem, lehet valaki magasan képzett és okos, de nem feltétlenül van érzéke az összetettebb humor megértéséhez. De azért a pszichiátriai beutaló egy szerintem inkább vicces, semmint panaszkodó történet elmesélése után kibaszott röhejes.

2020. december 18., péntek

A nagy Ő meghódításának igaz története

Miután a nő is megnézte az ő adatlapját, sőt még kedvencnek is bejelölte, a férfi elszánta magát, hogy ír neki. Érezte, hogy a tét nem kisebb, mint a boldog jövő, melyet a tökéletes nővel az oldalán élhet le. Mindenáron biztosra akart menni, nehogy egy félreértett bók, egy banális helyesírási hiba elriassza a nagy őt. Felpattant a számítógépe elől, és egyenesen a könyvtárba rohant. Falni kezdte a női lélek meghódításával, megfejtésével foglalkozó műveket. Évszázadok tapasztalatát szívta magába az elsárgult lapokról különböző korok Don Juanjait tanulmányozva, a történelem legnagyobb filozófusainak kusza gondolatmenetét próbálva megérteni, táncórákra járt, és még az egyetem bölcsészkarára is rendszeresen belopakodott, hogy az előadásokat hallgatva stílusát, nyelvi tudását a tökéletességig csiszolja. Minden megtakarított pénzét internetes önbizalomtrénereknek adta, hogy megtanítsák neki a határozott fellépés minden csínját-bínját. S, ha eme tömérdek elfoglaltság mellett még maradt némi szabadideje, azt stílus-videók nézésével töltötte, azt remélve, hogy általuk sikerül magára öltenie a tökéletes férfi külsejét. Éveken át tréningezett, miközben se nem ivott, se nem evett, alvás közben pedig egy végtelenített CD-lejátszóról folyamatosan önbizalmi mantrákkal hipnotizálta magát. Végül egyetlen kis lakását is eladta, hogy annak árából Tibetbe utazhasson meditációt tanulni. Egy 5000m magasan fekvő buddhista kolostorban élve befalaztatta magát, és ott katatón állapotban, napi egy szívdobbanással várta, míg elég felkészültnek nem érezte magát a nő megszólítására. Maradék pénzéből hazautazott, egyenest a lakásához sietett, ami egyébként a szomszédja volt. Bekopogott, az egykori izgatottságnak már nyoma sem volt. Maga volt a megtestesült nyugalom és határozottság, a tökéletes külsőhöz pallérozott elme társult. Az ajtó kinyílt, s ott állt Ő.
-Elmész te a kurva anyádba! -közölte vele a férfi, és megkönnyebbülten távozott.
 

-A postás az? -hallatszott bentről.

-Nem, csak egy fura alak. -felelte a nő, miközben becsukta az ajtót


 

:-) 

A GDPR EU-s adatvédelmi rendelet alkalmazása a gyakorlatban:

Magánrendelőben készíttettem egy röntgenfelvételt, miután a megfelelő testrészemet átjárták a radioaktív sugarak, az asszisztensnő vihorászva közölte velem, hogy elrontotta. Persze a felvétel maga jó lett, csak az adataimat elfelejtette beírni. Nem baj-e, jó-e lesz-e így-e bazdmeg-e? Kurvára nem lesz jó, mert engem nem Valamilyenné Valamilyen Valakinek hívnak, amit még fel is olvasott, meg is mutatott a monitoron, hanem ***** *****-nak, és ez a név álljon már a felvételen, ha szabad kérnem. Jó, akkor pillanat türelmet! Szaladgálás az orvos után, orvos odafáradása, Valamilyenné Valamilyen Valaki nevének ismételt hangos felolvasása az orvos által is. Annyira akart sietni vele, mert sok az egyéb munka, mentegetőzött az asszisztensnő. Most legalább csinálhatod duplán + a percekig tartó szaladgálás, hogy mitévő légy. Lám-lám, tanulságos eset, sietni nem mindig érdemes. Mondhatnám, ha nem esnék én is gyakran ebbe a hibába, úgyhogy az előző mondatot ünnepélyesen visszavonom. Valamilyenné Valamilyen Valaki személyes adatai, csak úgy, mint a többi páciensé, nem képezik érték tárgyát. Ha belegondolok, micsoda riadalom volt itt, amikor bevezették a GDPR-t, hogy majd jönnek a csilliárd eurós bírságok egy ki nem törölt IP cím miatt (!!!44négy!4!). Még facebook csoportok is alakultak, amikben könyvelők próbálták közös erővel értelmezni a szigorúnak tűnő előírásokat. Erre az eccerű user: -Fogd meg a söröm!

 

2020. december 3., csütörtök

Lapos has-hadművelet fejleményei

 3 héttel az indulás után végre beindultak a dolgok úgy igazán. -4kg, ami kevesebb ugyan a vállalásomnál (Heti -2kg.), de azt fontos megjegyezni, hogy az elején egyrészt kissé nehezen indult be a mozgás, amit részben egy foggyökérbeültetésre fogok, ugyanis napokig tilos a fizikai megerőltetés ilyenkor. A kajaadag csökkentése is kicsit nehezen indult be, az egyetlen, ami a terv szerint megy kezdetek óta, az az édességadag radikális csökkentése. De most már faszául sínen van minden, így csak az utóbbi 2 nap -1kg fogyást hozott. Olyan ez, mint a spray-doboz, amíg sok van benne, könnyen jön ki a tartalma, a végén kell a leginkább megszenvedni a maradékkal. Ezt olvastam is több helyen, illetve az első nagy fogyásomkor is tapasztaltam, -30kg után egyszerűen nem működött tovább az, amit addig csináltam, legalábbis nem ment olyan gyorsan. Talán, ha több időt adtam volna neki. Ezúttal azonban nem állok meg a célegyenes előtti kanyarban. :P A jó, hogy még ebben a hónapban biztosan lemegyek 100kg alá (Most vagyok 109kg.). Január vége 90kg, február vége 85kg. Nem tűnik soknak, de ugye a vége szokott nehéz lenni. Sokat nyom a latba, hogy minden mérésnél látszik egy apró eredmény.

2020. december 2., szerda

Szeretetfélék

 Kétféle szeretet létezik. Lehet szeretni valakit azért, amilyen. És lehet szeretni annak ellenére, amilyen. Nem hiszem, hogy össze kellene a kettő erejét mérni. Miért ne lehetnének akár egyformán erősek? Az viszont kétségtelen tény, hogy utóbbit gyakrabban teszik próbára. Kapcsolatom anyámmal ilyennek mondható, és ez szerintem az ő részéről is így van. Egyikünk természete sem szolgálja az egymással való zökkenőmentes együttélést. Nem tudom, hogy az én esetemben ez az övének a következménye-e, inkább hajlok arra, hogy igen, mert másokkal valamivel jobban kijövök. Vannak régi sérelmeim, melyekről már írtam az én béna sztorim-bejegyzésben évekkel ezelőtt. Valamint vannak a hétköznapi súrlódások, amelyeket legtöbb esetben arra vezetek vissza, hogy anyám nem tud rám úgy tekinteni, mint egy önálló lényre, ami saját tudattal és akarattal rendelkezik. Bármit mondok, teszek, annak helyességét, értelmét még azelőtt kérdőjelezi meg, hogy egyáltalán megismerné, megértené, miről is van szó. Ilyenkor mindig úgy érzem, mintha szellemi fogyatékosként kezelne (Kezelne, hát ez sem a legjobb kifejezés abban az esetben, ha én önálló lényként gondolok magamra, hiszen engem nem kell kezelni. Mégis valahányszor alkalma nyílik rá, ő megpróbál engem kezelni, mint valami hülye gyereket.), és már az adott helyzet ismerete nélkül eleve azzal kezdi a mondandóját, hogy hagyjam abba, amit teszek, mondok, mert nem jó. Majd ő. Ilyenkor úgy lő ki a vérnyomásom, mint az Apollo 13, alatta a 2,5 millió tonna robbanékony rakéta-üzemanyaggal feltöltött Saturn V rakétával. Szóval igen gyorsan, és magasra tör. Ki ne lenne kibaszott ideges, amikor rendszeresen olyan dolgokért kritizálják, amiről semmit nem tudnak, hiszen, még időt sem szántak a megismerésére, még nem is látták, a puszta tény, hogy azt a valamit én mondom, én csinálom, elegendő számára, hogy eldöntse, biztosan hülyeség, szar, tehát abba kell hagynom. A semmiből felépítettem egy folyamatosan fejlődő, jól működő vállalkozást, bármit elintézek magamnak (Jó, normális párkapcsolatot még nem sikerült.), és képtelen ezt látni, még képtelenebb elismerni. Tegyük hozzá, hogy az ő anyja még rosszabb volt e tekintetben. Számtalanszor hallottam a történeteket, hogy örökké bejárt hozzá a kollégiumba, mert unatkozott egyedül otthon, emiatt viszont anyám se korának megfelelő magánéletet nem tudott élni, sem eleget tanulni, így egy középszerű munkahely várta az egészségügyben, valamint egy rendkívül nyomorúságos magánélet, kapálással töltött szabadidővel. Gyakran érzem úgy, hogy az ő mércéje szerint, amiből én élek, az nem munka, hanem csak játék, mert az igazi munka a kétkezi. Rendszeresen visszatérő momentuma ez veszekedéseinknek. (Sajnos vitákról nem beszélhetek, mert annak az lenne az alapfeltétele, hogy önálló lényként elismerjen.) Persze ilyenkor mindig tagadja, hogy így lenne. Hát bocs, hogy úgy is többet keresek az átlagnál, hogy nem kell hozzá minden nap reggel 4-kor kelnem, és cserepesre dolgozni a tenyerem esőben, kánikulában...

Aztán ott van a fentebb említett béna sztoris dolog. Ha lusta voltál kikeresni a régi bejegyzések közül, akkor összefoglalom pár mondatban. Egy jókora horpadással a mellkasomon születtem, ez természetesen számos problémával járt, pl. a kötelező iskolai védőoltások, orvosi vizsgálatok alkalmával, amikor mindenkinek félmeztelen kellett várakoznia az öltözőben, csak én maradtam pólóban. Akkor is el kellett viselnem az osztálytársaim állandó basztatását, hogy mit szégyenlősködöm, majd utána a szánakozó sutyorgásokat, amikor nem tudtam elrejteni testi nyomorúságom: "szegény..." Számtalanszor kértem anyámat, hogy egyezzen bele a műtétbe, de hallani sem akart róla, mert szerinte veszélyes, és én így is normális vagyok, így is kellek majd a lányoknak. Hát, a nagy büdös lófaszt... :D Amikor már korom okán dönthettem a saját sorsomról, elkezdtem keresgélni a neten, és kiderült, hogy nem én vagyok az első ilyen szerencsétlen, és hogy rendszeresen végeznek ilyen korrekciós műtéteket. Kiderült, hogy tökéleteshez közeli eredménnyel megcsinálták volna rajtam is, ha még gyerekkoromban megteszi anyám azt a szívességet, hogy nem zár be egy selejtes testbe, és dobja el a kulcsot. Végül így is vállalták, de nem lett tökéletes, mindenesetre már nem kell szégyenkeznem emiatt. Akkor is "jobban tudta", mi a jó nekem, mint én magam. Ja, nem. Egyszóval vannak bennem tüskék, beérném egy beismeréssel is, hogy hibázott, és emiatt egy olyan pályára kényszerített, ami nem együtt, hanem párhuzamosan futott kortársaiméval, így elmaradtak a tinédzserkori csajozások, vízparti lógások.

Anyámat nem azért szeretem, amilyen, hanem annak ellenére.