-Na végre. -tátogta Rezső, két kezével az asztal fölött hessegető mozdulatokkal biztatta Béla barátját, mikor az tanácstalannak tűnő arckifejezéssel néha hátranézett, hogy menjen csak tovább, egyenesen Arankához. A nő semmit sem sejtve sütkérezett a délelőtti napfényben, aminek utolsó sugarai még éppen elérték azt a sarkot, ahol kávéját nap, mint nap elfogyasztja.
Béla ismét megtorpant. Itt az idő, most kell eldöntenie, hogy odamegy-e hozzá, vagy sem. Elege van a csendes vágyakozásból, a lopott pillantásokból és a fölöslegesen itt töltött órákból, amikor hiába várta az ő Arankáját, nem jött.
-Na jó. Most lezárom ezt az ügyet. Vagy folytatom. Vagyis elkezdem. Igen, ez lesz a jó. Baszki, még át sem gondoltam, mit mondok neki. Ez jellemző. Már csak az hiányzik, hogy leblokkoljak. Egyébként is tudom, milyen ő. Nem szabad hagyni szóhoz jutni egészen addig, míg el nem mondtam, amit akarok. Oké, ez lesz a stratégia. Ráborítom a vallomásomat, mint egy dömper. Hehe, csak győzzön kikászálódni alóla. Nem mondhat nemet. Régen olyan jól kijöttünk, ez a történet kész van, kettőnkre szabták. -győzködte magát Béla.
Kegyetlenül zakatolt a szíve, mikor megállt a nő asztalánál.
-Helló Aranka!
-Sziaaa! -a nő mosolya őszintének tűnt, mikor Bélára nézett.
-Csak láttam, hogy itt vagy és gondoltam, köszönök. -magyarázkodott a férfi.
-Komolyan? Nem vettelek észre. -vigyorgott a nő a bögréje mögül.
-Igen, ami azt illeti, többször is láttalak már itt és... Csak jó érzés volt a közelséged. A gondolat, hogy itt vagy, feldobta a napom és... Nem kertelek tovább. Az érzéseim nem múltak el. -bökte ki végül és a nő szemébe nézve várta a pozitív reakciót. Aranka kibújt Béla rá szegeződő tekintete alól, mosolya már nem volt olyan természetes, mint az előbb.
-De milyen érzésekről beszélsz? -kérdezte zavartan.
Béla tovább merült saját lelkében, újabb és újabb darabkákat kitépve belőle, hogy azokat átadja a nőnek, aki nélkül (Bármennyire is próbálta.) nem tudta volna elképzelni hátralévő életét. Odaadta, amije csak volt, még a szívét is kifacsarta, mint egy mosogatórongyot, s ha tehette volna, azt is a nő kezébe ajánlja. Végül mindene elfogyott, amit adhatott volna, csak egy üres test maradt Arankával szemben azon a széken.
Nem tudni, mennyi idő telt el, azt látta, hogy Aranka már nem ül ott, vele szemben. Nem volt még ereje mozdulni. Lassan elkezdtek szivárogni az emlék-mozaikok, melyekből összeállt az elmúlt néhány perc. -Igen. Már emlékszem. Én sokat beszéltem. Ő nem. Egy mondat volt az egész. -morfondírozott Béla. -Nos, úgy tűnik, még élek. Egy ujjal sem ért hozzám, nem üvöltött. Nem a testem gyilkolta meg az a nő. Csak valamit, amit az emberek léleknek csúfolnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése