Leves

Béla összevont szemöldökkel, fintorogva méregette a tányérját. Le nem vette róla a szemét, pedig nagyon is szerette volna. Sőt, legjobb lenne, ha sosem látta volna azt, amit most. Miközben a levesét bámulta, jobb kezével amolyan integető mozdulatokat végzett a válla fölött. Messziről úgy nézett ki, mintha rángatná az ideg, s orvosra szorulna szegény pára. Orvosra nem. Orvoslatra annál inkább! Körülötte minden irányból halk szürcsölés, evőeszközcsörgés, egyetlen monoton duruzsolássá összefolyó megannyi beszélgetés, majd valaki megköszörülte a torkát. Közvetlenül mellette állt az illető.
-Khmmm. Mit parancsol a kedves vendég? -kérdezte a hang. Béla még most sem tudott szakítani az elé tálalt étel látványával.
-Nézze! -mutatott az imént még rángatódzó kezével a tányérjára. A pincér faarccal hajolt előrébb, hogy közelebbről is szemügyre vegye a dolgot.
-Mit kéne látnom? -kérdezte ugyancsak fa hangon.
-Hogy mit? Maga nem látja? Egy szarvasbogár úszkál a levesemben! -fakadt ki Béla.
-Nem. -ellenkezett a pincér.
-Hogyhogy nem? -hüledezett Béla.
-Az cserebogár. -tájékoztatta.
-Úgy! -vágta rá vörös fejjel Béla.
-Gondolom, írhatom a többihez.
-??? -Béla szóhoz sem jutott a felháborodástól.
-Óhajt még valamit, uram?
-Hogy óhajtok-e? Ezt a szemtelenséget! A panaszkönyvet!
-Nem áll módomban.
-Nem-e?
-Nem. Egy korábbi vendég elfogyasztotta.


;-)