-Te jó szagú gatyamadzag!
Aranka, mi a fenét keres Tasziló az ágyunkban? És te miért fekszel
mellette? -vonta kérdőre a magából kikelt Béla a feleségét. A látvány
annyira feldühítette, hogy nem győzött levegő után kapkodni.
Aranka és Tasziló valóban a Bélával közös ágyukban voltak, ráadásul ruha
nélkül. Mondjuk úgy, egymásba gabalyodva. A tetten ért páros nem
kevésbé tűnt meglepettnek, mint tettenérőjük. Ezt kimagyarázni nem lesz
könnyű, gondolhatták.
-Megmagyarázom Béla, csak nyugodj meg, az istenek szerelmére! -próbálta Aranka túlrikoltozni a még mindig tajtékzó Bélát.
-Na, arra kíváncsi leszek... -hangoskodott tovább a férfi.
-Ő nem Tasziló. -kezdte Aranka.
-Mi?! -fejhangon visított fel Béla.
-Az, hogy nem ő. -erősítette meg Aranka iménti állítását.
-Akkor ki a f..om?
-Hát én. -adta a meghökkentő magyarázatot férjének. Tasziló közben nagyokat bólogatott.
-Te? -Béla szemmel láthatóan kételkedett a nő szavaiban.
Ekkor megszólalt Tasziló is.
-Igazat mond. Vagyis igazat mondok. Béla! -nézett Bélára. Néhány
másodperc hatásszünetet követően így folytatta: -Én vagyok az, Aranka. A
jövőből érkeztem. Abból a jövőből, ahol férfivá operáltattam magam és
visszautaztam a múltba, hogy közösülhessek
magammal. Vagyis Arankával. Tehát velem. Vagyis ez nem megcsalás, csak
maszturbáció. -magyarázta.
Béla szóhoz sem tudott jutni. Az arcáról lehetetlen volt leolvasni, mit gondol ebben a pillanatban.
-Nos? -kérdezte Aranka félénk hangon, egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. -Hiszel nekünk?
Béla csak üres tekintettel meredt maga elé. Ez így ment hosszú percekig,
míg egy váratlan pillanatban rebootolt az agya és megszólalt. Hangjából
teljesen eltűnt az előbb még csillapíthatatlannak tűnő düh.
-Igen. -ezzel sarkon fordult és kiment a hálószobából.
-Ezt a marhát... -nevettek fel egyszerre az ágyban lévők. S talán még azóta is nevetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése