A terminálépület forgó üvegajtaján kilépve finom vízpermetben találta magát. Szitáló esőben indult el a buszmegállóhelyek feltételezett irányába. Gurulós bőröndje zabolátlan öszvérként haladt a nyomában. Egyik kereke beszorulhatott, amikor a poggyászrakodók áthajították a szállítójárműre, emiatt kiszámíthatatlan irányváltásokat produkált, amint Béla igyekezett maga után vonszolni a térkövezett járdán. Sokszor megállt, körülnézett, láthatóan nem volt biztos abban, merre is kell mennie. Feltehetően tanácstalansága vonta magára annak a taxisnak a figyelmét, aki épp mellette állt meg. A leengedett ablakon keresztül invitálta, hogy utazzon csak vele, ő bárhová el tudja vinni, hiszen úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Bélát nem volt nehéz meggyőzni, mert tényleg fogalma sem volt, honnan indulnak a városközpontba tartó buszok. Behuppant a sárga autó hátsóülésére, a sofőr hangos puffanással lecsapta a csomagtartó ajtaját, beült, és már indultak is.
-Anyátok picsája! -a taxis a leengedett ablakon keresztül mutatott középső ujjat a mögöttük türelmetlenül dudáló konkurens társaság autói felé. Nagy gázzal indultak el, Béla szinte az ülésbe préselődött a gyorsulás következtében.
-Az órát nem kapcsolja be? Vagy nem kell? -érdeklődött határozatlanul.
-Mi? Ja, a taxióra? Hát, az szervizbe' van. De ne tessék aggódni uram, nagyon korrekt tarifával megyek. Hová is viszlek? -a következő mondatra már tegeződésre váltott.
-Ööö... Lássuk, hová is foglaltam? Megvan, a Népnemzeti Társkereskedelmi Hotelbe.
-Oké főni! A leengedett ablakon tódult befelé a hideg levegő, de Béla kicsit még örült is neki, hogy nem a cigifüstöt kell belélegeznie. A sofőr nem zavartatta magát, amikor rágyújtott.
Béla gondolatai ismét a múltba révedtek.
Amikor annak idején megkapta ezt az ügyet (is), fokozatosan a Nő írásainak rabjává vált. Hivatali kutatómunkája során sikerült hozzáférnie a felhasználói profilképéhez. Pontosan emlékszik, milyen érzéseket élt át akkor, amikor először pillantotta meg a nőt, akiről már akkoriban is olyan sokat ábrándozott. Szíve a torkában dobogott, amikor ráklikkelt a fotó ikonjára. Hogy mosolygott is közben, arra abból következtetett, hogy egy mosoly hervadt le az arcáról, amikor a kép az egész monitort kitöltő méretben jelent meg előtte. Eleinte órákon át próbálta önmaga előtt is tagadni, hogy csalódottságot érez. Ugyanakkor az ellenkezőjéről sem sikerült meggyőznie magát. Végül beismerte legbelül, hogy nem erre számított. Hallotta már korábban, hogy nem szerencsés látatlanul megítélni valakit. Szerelembe esni pedig kimondottan szerencsétlen dolog, ami jó eséllyel pofára eséshez vezet.
Aranka egyáltalán nem volt szép, márpedig ő egy kedves mosolyú, helyes lányt képzelt el. De hiszen olyan szépeket írt, amilyeneket csak egy szép lány írhat! Sokáig nem is akarta újra megnézni azt a képet. Végül mégis megtette. Napokkal később pedig azon kapta magát, hogy mégiscsak lát benne valami szépet. Mint amikor egy zongoradarabot adnak elő, ami bár nem hamis, de nem is tartalmaz semmi eredetiséget. Ahogyan egy gép játszaná le, előre programozott mozdulatokkal. Mégis, minél többször hallgatja meg, annál több valódi hangra lel benne, melyek szinte élővé teszik, melyektől feláll a szőr a karján. Így lett szép egy addig fel nem fedezett kis szarkaláb a szeme sarkában, vagy ajkának egy vonala. Nem tudni, pontosan mikor történt meg, de egy napon úgy érezte, Aranka a legszebb teremtés, akit valaha látott. Nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy ezt a felfedezést ő tehette meg.
-70 ezer lesz. -szakította félbe egy kellemetlen férfihang.
-Tessék?
-70 ezret kapok, főni. -nyújtotta a markát a taxis.
-Úgy érti, 7 ezret?
-Most szórakozol velem? Ide kérted, idehoztalak. Ennyi a tarifa.
Népnemzeti Társkereskedelmi Hotel -világított a neonfelirat a szürke vasbeton homlokzaton. Valóban megérkeztek.
:-)
Folyt. köv. vagy nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése