A sötétbarna folt egy pillanat alatt szétterjedt a férfi nadrágjának
ülepén. S, hogy minden esetleges félreértésnek elébe menjen, ezzel egy
időben produkálta azt az igen kellemetlen szagot is. Ne szépítsük a
dolgot, a fickó összefosta magát. Néhány perce feküdt csak a földön.
Gyűjtötte az erejét, hogy újra talpra álljon, az iménti kínos baleset is
nyilván a hiábavaló erőfeszítéseknek tudható be. Nem festett túl jól,
de hogy akaratereje volt, az tagadhatatlan. Lábra állni nem tudott, de
kúszott, mászott előrefelé. Azt ugyanis tudta, hogy ott, arrafelé van
valami dolga neki. Talán, mire odaér, az is eszébe jut, hogy mi. A
hosszú kárpit szélével szinte tökéletesen párhuzamos csíkot húzott maga
után, ahogy vonszolta elgyötört testét. Fos, hányás, húgy és ezek
elviselhetetlen szaga alkotta a maga mögött hagyott "útburkolati
jeleket". Pár méter megtétele után váratlanul visszazuhant a szőnyegre,
és sokáig nem mozdult. Ekkor odasietett két testőre, és a hóna alá
nyúlva odahúzták az emelvényhez. Magához térve valamit üvöltött, mintha
tiltakozna a külső segítség ellen, de hogy mit mondhatott, azt senki sem
értette, a körülöttük álló több ezres tömegben. A testőröknek nem kis
fejtörést okozott, hogy függőleges helyzetbe állítsák a félig
magatehetetlen elnököt. Az meg közben folyamatosan perelt velük,
artikulálatlan hangon, kocsmai stílusban emlegette felmenőiket. Végül a
külügyminiszter sietett segítségükre. Az ő ötlete volt, hogy két
mikrofonállványt a hóna alá téve, mankóként, támasztékként használva
rögzítsék álló helyzetben az elnök urat. Az altesti szagok és a szájából
áradó tömény alkoholpára miatt a miniszter is öklendezni kezdett, de
sikerült úrrá lennie a problémán. Alkarját az orrára szorítva rohant le
az emelvényről. Jobboldalt néhány kormánytag és a város polgármestere,
annak helyettese (Aki egyben a sógora is.) foglalt helyet.
-Milyen jó színben van az elnök úr. -jegyezte meg mosolyogva a polgármester.
-Valóban, kitűnő egészségnek örvend. Csak megbotlott, de hála az égnek
talpon van. -felelte a külügyminiszter. Ő is fülig érő szájjal
vigyorgott, s közben tapsolt, ahogy a többiek is.
A tömeg hangos éljenzéssel biztatta az elnököt, beszédének megkezdésére.
A kitámasztott államfő jobb kezét felemelve jelezte, hogy köszöni a
barátságos fogadtatást, de most már szólni kíván. A tömeg ekkor
elhallgatott.
A téren elhelyezett hangszórókból, melyek az elnök mikrofonjával voltak
összekötve, valamiféle éneklés hallatszott. Alig hallhatóan, de
határozottan valami vidám nóta, az elnök keze pedig, mint egy
karmesteré, úgy járt ide-oda. Végül eldőlt, mint egy liszteszsák.
Hatalmas tapsot kapott. A polgármester az emelvényre rohant és a
közönségnek integetve köszönte meg az elnök úrnak ezt a lelkesítő ünnepi
beszédet.