Taps

A sötétbarna folt egy pillanat alatt szétterjedt a férfi nadrágjának ülepén. S, hogy minden esetleges félreértésnek elébe menjen, ezzel egy időben produkálta azt az igen kellemetlen szagot is. Ne szépítsük a dolgot, a fickó összefosta magát. Néhány perce feküdt csak a földön. Gyűjtötte az erejét, hogy újra talpra álljon, az iménti kínos baleset is nyilván a hiábavaló erőfeszítéseknek tudható be. Nem festett túl jól, de hogy akaratereje volt, az tagadhatatlan. Lábra állni nem tudott, de kúszott, mászott előrefelé. Azt ugyanis tudta, hogy ott, arrafelé van valami dolga neki. Talán, mire odaér, az is eszébe jut, hogy mi. A hosszú kárpit szélével szinte tökéletesen párhuzamos csíkot húzott maga után, ahogy vonszolta elgyötört testét. Fos, hányás, húgy és ezek elviselhetetlen szaga alkotta a maga mögött hagyott "útburkolati jeleket". Pár méter megtétele után váratlanul visszazuhant a szőnyegre, és sokáig nem mozdult. Ekkor odasietett két testőre, és a hóna alá nyúlva odahúzták az emelvényhez. Magához térve valamit üvöltött, mintha tiltakozna a külső segítség ellen, de hogy mit mondhatott, azt senki sem értette, a körülöttük álló több ezres tömegben. A testőröknek nem kis fejtörést okozott, hogy függőleges helyzetbe állítsák a félig magatehetetlen elnököt. Az meg közben folyamatosan perelt velük, artikulálatlan hangon, kocsmai stílusban emlegette felmenőiket. Végül a külügyminiszter sietett segítségükre. Az ő ötlete volt, hogy két mikrofonállványt a hóna alá téve, mankóként, támasztékként használva rögzítsék álló helyzetben az elnök urat. Az altesti szagok és a szájából áradó tömény alkoholpára miatt a miniszter is öklendezni kezdett, de sikerült úrrá lennie a problémán. Alkarját az orrára szorítva rohant le az emelvényről. Jobboldalt néhány kormánytag és a város polgármestere, annak helyettese (Aki egyben a sógora is.) foglalt helyet.
-Milyen jó színben van az elnök úr. -jegyezte meg mosolyogva a polgármester.
-Valóban, kitűnő egészségnek örvend. Csak megbotlott, de hála az égnek talpon van. -felelte a külügyminiszter. Ő is fülig érő szájjal vigyorgott, s közben tapsolt, ahogy a többiek is.
A tömeg hangos éljenzéssel biztatta az elnököt, beszédének megkezdésére.
A kitámasztott államfő jobb kezét felemelve jelezte, hogy köszöni a barátságos fogadtatást, de most már szólni kíván. A tömeg ekkor elhallgatott.
A téren elhelyezett hangszórókból, melyek az elnök mikrofonjával voltak összekötve, valamiféle éneklés hallatszott. Alig hallhatóan, de határozottan valami vidám nóta, az elnök keze pedig, mint egy karmesteré, úgy járt ide-oda. Végül eldőlt, mint egy liszteszsák. Hatalmas tapsot kapott. A polgármester az emelvényre rohant és a közönségnek integetve köszönte meg az elnök úrnak ezt a lelkesítő ünnepi beszédet.