Háború - Ahogy a netes társkeresést én látom

Próbálok tárgyilagos lenni.
Regisztrál az alany (Nemtől függetlenül.) egy ilyen oldalra. Ki szép reményekkel, ki barátai unszolására, még a bemutatkozásában is azt hangsúlyozva, hogy ő nem hisz a társkeresés ezen módjában, bla-bla. Induljunk ki a többé-kevésbé normális mentalitású embertípusból! Aki nincs elszállva magától.
Ha "szerencséje van", első körben olyanok találják meg, vagy ő olyanokat talál meg, akik még újak ebben a műfajban és igyekeznek ott is betartani a kinti életben úgy-ahogy működő (De többnyire inkább működő.) viselkedési normákat. A férfi ír a nőnek, az ír egy udvarias elutasító levelet, aztán mindenki megy tovább a következőhöz. A probléma akkor kezdődik, amikor az alany összefut az első "veteránnal". Ha nő az illető, akkor talán hónapok óta kapja a hülyébbnél primitívebb, a sablonosabbnál, bénább leveleket és elege van. Az udvarias visszautasítás a múlté, hiszen ő is találkozott már veteránokkal, akik elküldték a k.. a..-ba, mikor ő levelüket megköszönve írt egy határozott nem-et. Sok ilyen élménnyel a tarsolyában hamar elmegy az ember kedve az udvariassági formuláktól és maga is lemegy primitív bunkóba, ami vagy kimerül abban, hogy a levelekre nem válaszol, el sem olvassa őket, vagy beszáll az anyázásba. Mindegy. Ő már elveszett. Hasonló a helyzet a férfiaknál is. Nagy reményekkel regisztrált, kiküldve 20 levél, válasz egy sem. Van, aki lenyeli a békát, visszafogja magát, mások tiltanak és ribancoznak orrba-szájba. Nem tudom, melyik a jobb. Valahol le kell vezetni a feszültséget. Nem biztos, hogy a másikon. Ezek nagyon idegesítő dolgok, hiszen egyetlen üzenete van: ARRA SEM VAGY MÉLTÓ, HOGY LESZARJALAK
Telik-múlik az idő és a kinti világ szabályairól kiderül, hogy itt bizony szart sem érnek. A nemek egymást kergetik őrületbe, sokan jutnak el arra a szintre, ahol a másik nem megalázása már örömet okoz. Nem tudatosan, de mélyen, legbelül egy idő után erre vágyik az ember. Visszaadni valakinek, amit ő kapott. Az egészben az a szörnyű, hogy a "bűnösnek" már nem tudja visszaadni, így keres valakit, aki talán megérdemli, de személy szerint neki nem ártott és rajta áll pitiáner bosszút. Azokon is csattan az ostor, akik meg sem érdemlik. És ők a legsebezhetőbbek. Azzal, hogy már eleve lekezelően közelíti meg. Embergyűlöletből épített bunkert von maga köré, ahonnan ő "lőhet", de a másik nem tudja viszonozni. Azazhogy tudja, de róla már lepereg minden, annyira gyűlöl mindenkit, hogy talán senki sem képes megsebezni. És ez megy oda-vissza. Aki menet közben kiszáll, az szerencsés. Aki bent marad, beleőrül, vagy összeroppan. A nemek így háborúznak egymással a társkereső oldalakon.
És még nem is szóltam azokról, akik eleve úgy regisztrálnak, hogy ők a leglegleg és nekik mindenből a legjobb jár.
Tegnap nagyon barátságosan válaszolt egy nő a levelemre és én nem írtam neki semmit. Kettős érzés: visszaadtam valamit abból a sok rosszból, amit én kaptam tőlük. De olyannak adtam "vissza", aki nem érdemelte azt meg. Hozzásegítettem valakit, hogy azzá váljon, amit gyűlölök? Egy mindenre és mindenkire szaró, kívülről nőnek látszó valamivé, ami senkit sem enged a közelébe? Ő majd kitermel néhányat a... Na, most ugyanezt kéne írnom magamról is, igaz? :D Férfinak látszó valami, ami nem hódítani akar, hanem törleszteni? Rossz útra tévedtem. Fasz tudja, kinek a hibájából... De a változtatás az én felelősségem.
Egyetlen jó van ebben a kócerájban. A blogosok apró közössége, azon belül néhány ember, akit kedvelek. Sorstársak :D