A nő vágyakozó tekintettel nézett a kapitányra és lassú, határozott léptekkel elindult felé. Szája széle kissé felfelé görbült. A férfi tudta, hogy ez jót jelent. Női kollégája egészen közel lépett hozzá, szinte már egymáshoz ért a mellkasuk. Szemével méregetni kezdte az arcát, érezték egymás meleg lélegzetét. Ekkor a nő leguggolt elé és...
-Ezt nevezem hálának. -gondolta magában vigyorogva.
-Figyel rám, kapitány? -hallotta a nő hangját a terem túlsó végéből.
-He? Ja... kissé elkalandoztam. -magyarázkodott a férfi. Valóban kissé túlgondolta a dolgot. :-)
-Nem is tudom, mivel hálálhatnám meg a segítségét. -folytatta a nő.
-Hát nekem lenne pár ötletem. -vágta rá a kapitány.
-Mit szólna mondjuk...
-Igen? -biztatta kaján vigyorral a nőt.
-Nem, az nem jó. De tudok adni 2 zsák válogatott vacakot. Mit szól?
-2 zsák válogatott vacak... Ja, ez jól hangzik... Annak most jó ára van. -mondta a férfi csalódottan. -De ne verje magát költségekbe! Én úgyis erre jártam. Máshogyan is köszönetet mondhat. -javasolta a férfi egy erőteljes kacsintás kíséretében.
A nő a szemébe nézett és elmosolyodott.
-Maga egy Zigazi férfi. Más bezzeg megkérné az árát. -mondta a nő.
-Mindig arra törekszem, hogy mindenki jól járjon. -bizonygatta a kapitány.
-Hát, kedves kapitány... Az istenek fizessék meg a jóságát! Most pedig, ha megbocsát, nekem indulnom kell. Várnak a gyerekek és a férjem. -jelentette ki a nő.
A kapitányt hideg zuhanyként érte az információ, miszerint a nő már foglalt. Finoman szólva...
Szóhoz sem jutott, csak a száját tátotta, miközben a nő kitessékelte a légzsilipen. Valójában, ha képes lett volna, sem tudott volna szóhoz jutni, mert a nőnek be nem állt a szája. Csupa érdektelen, számára jelentéktelen információt osztott meg az áruszállítás (Egyébként általa is jól ismert.) nehézségeiről, a családjáról, a férje elviselhetetlen rokonairól, stb.
-Na, istenek áldják! És még egyszer kösz! -tette még hozzá, majd egy gombnyomással lezárta a zsilipajtót.
;-)
