Nos, mivel nyakig ülök a munkában, ismét az előre betárazott irományokból osztok meg egyet. :P
Elfoglaltam helyem a Földre tartó menetrend szerinti járaton. Az utasülések 3x2 sorban voltak. A kényelemre nem sokat adtak, mivel a térgörbületi hajtómű feltalálása óta a közelebbi naprendszerekbe néhány óra alatt el lehetett jutni. Hátradöntöttem az ülésem és alváshoz készülődtem. Jól tudtam, hogy ez aligha fog menni, hiszen még mindig azon a szőkén járt az agyam. Valahányszor becsuktam a szemem, komoly erőfeszítésembe került, hogy ne pattanjon fel újra a szemhéjam. Végül sikerült egy kényelmesnek mondható pozíciót felvennem, a kalapom az arcomba húztam, hogy ne zavarjanak az utasfedélzet fényei. A Zűrhajó létfenntartó berendezéseinek tompa, monoton zúgása segítségemre volt. Épp kezdtem elmerülni gondolataimban, mikor valaki zörögni kezdett mellettem. Nem néztem fel, ahhoz most túlságosan lusta voltam. De a hangok alapján valaki épp a kézipoggyászt helyezte el az ülés fölötti tárolórekeszben.
-Elnézést uram, szabad még ez a hely? -kérdezte egy női hang
Először nem is vettem róla tudomást, de egy kéz megragadta a vállam és rázni kezdte, miközben megismételte az előbbi kérdést. Válaszolni ugyan már nem volt időm, mert ugyanazzal a mozdulattal le is huppant a mellettem lévő ülésre. Lusta voltam kinézni a kalapom alól.
-Igen. -feleltem egykedvűen
-Köszönöm, tudja a Földre utazom. -kezdte rá a nő, mintha legalábbis kérdezték volna tőle. Nem volt kedvem beszélgetni, így nem is reagáltam rá. Hátha magától csendben marad. Jobb is nem provokálni. Ha válaszolok, még vérszemet kap, akkor aztán egész úton be nem áll a szája. Nyugalomra vágytam.
-De tudja, mit? Inkább csendben maradok. -nocsak, egy gondolatolvasó. Örvendeztem magamban.
Néhány másodpercig matatott a holmijában, aztán újra megszólalt.
-Ne haragudjon, hogy megint zavarom, de nincs véletlenül tüze? Felszállás előtt szeretek rágyújtani.
Csak nem úszom meg, gondoltam. Jobb kezemmel előkotortam a nadrágom zsebéből egy öngyújtót, a ballal pedig néhány centire felemeltem kalapom, hogy láthassam.
-Köszönöm és sajnálom, ha felébresztettem. -mondta miközben meggyújtotta vékony szálú cigarettáját. Mióta feltalálták a szag nélküli cigarettát, újra lehet dohányozni zárt helyeken.
Csak ekkor vettem észre, hogy ez a nő ugyanaz a nő, akivel a kolónián randiztam. Hosszasan bámultam, de számomra érthetetlen módon ő nem ismert fel. Kiegyenesedtem az ülésen és gyanakodva néztem körbe, hogy hol a kandi kamera. Semmi kétség, hogy valamilyen átverős tv show áldozatává váltam.
-Maga??? -nyögtem ki végül
A nő egy pillanatra meglepettnek tűnt.
-Igen, én. -jelentette ki a legnagyobb természetességgel.
-De odalent, a kolónián... Miért hagyott ott egy szó nélkül? -vontam kérdőre
-Dolgom volt. Sajnálom, ha ezzel megbántottam. -mentegetőzött. Arcán nyoma sem volt valódi megbánásnak. Nekem inkább úgy tűnt, rutinból mondja.
-Jó napot! Kérnek egy szendvicset, üdítőt, kávét? -egy stewardess állt meg mellettem. A maga előtt tolt zsúrkocsin halomban álltak a lefóliázott, méregdrága sonkás zsömlék, dobozos gyümölcslevek. Egy ideig fel sem fogtam. Az agyam még a szőke nőn kattogott, szemem a kínált portékákon.
-Egy kis kávét legyen szíves! -mondtam végül. Ujjam a fizető terminál szkennerére nyomtam, ezzel a tranzakció megtörtént. A számlámon 15 fillérrel kevesebb. A gazdasági fellendülés óta sokat erősödött a forint. :D
-Ilyenkor nagyon utál? -kérdezte a mellettem ülő szőke nő
-Milyenkor? -kérdeztem vissza
-Amikor így váratlanul eltűnök.
Belekortyoltam a kávéba. Minőségi, igazán finom. Ránéztem a nőre, s közben meggyújtottam egy cigit. A nő olyan arcot vágott, mint egy csínytevésen ért gyermek. Afféle szánom-bánom tekintet volt a szemében.
-Nos, ami azt illeti... Miért csinálja ezt? -igen, haragudtam rá és legszívesebben jól leteremtettem volna, amiért úgy faképnél hagyott. De mégsem tettem. Nem találok rá magyarázatot. Utálni akartam, ehelyett valami furcsa vonzódást éreztem. Tisztában voltam azzal, hogy nem érdemli meg.
Nyilvánvaló, hogy csak játszik velem.
-Jaj... de hiszen már mondtam. Dolgom volt. -mondta magyarázkodva, miközben fejét a túloldali falkivetítők irányába fordította. A Zűrhajón nem voltak ablakok. Semmi értelme nem lenne, hiszen odakint többnyire csak a fekete űr látszana. Ehelyett olyan kivetítőket szereltek fel sorban, amikhez minden utasülésnél volt egy szemüveg. Aki ezt viselte, az úgy látta, mintha ott ablakok lennének és néhány sablonból lehetett választani, milyen elsuhanó tájat akar látni az ember utazás közben.
-Igen, ezt már mondta. Tudja kedves, ez ööö, hogy is mondjam... Legalább elköszönhetne, ha ilyen sürgősen távoznia kell. -ezzel aztán jól bekeményítettem, gondoltam ironikusan. Nem értettem, mi az a gát, amit képtelen vagyok átlépni, hogy ezt a galád nőt jól kioszthassam. Más esetekben ez nem jelent problémát. Jól beolvasok az illetőnek, aztán elküldöm a francba. De vele nem tudtam ezt megtenni. Olyan ez, mint valami kellemetlen álom, ahol az ember nem mindig képes arra, amire éber állapotában.
Jaj uram, ne haragudjon! Hozok rögtön tisztítót. -ez a stewardess szava volt. Sikerült egy ketchupos valamit a nadrágomra freccsentenie.
-Remek... -morogtam, ahogy a térdemen éktelenkedő vörös trutyit vizsgálgattam.
-Szóval mi volt az a fontos dolog, ami miatt... -folytattam a szőke nő felé fordulva, de már nem ült mellettem. Oké, biztosan kiment a mosdóba. Gondoltam.
Teltek a percek, órák, még nem jött vissza. Megelégeltem és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felpattantam az ülésről és a tárolórekeszhez léptem. Kinyitottam az ajtaját, de üres volt. A nő eltűnt és a kézipoggyásza is eltűnt. Ismét egy szó nélkül.
Elfoglaltam helyem a Földre tartó menetrend szerinti járaton. Az utasülések 3x2 sorban voltak. A kényelemre nem sokat adtak, mivel a térgörbületi hajtómű feltalálása óta a közelebbi naprendszerekbe néhány óra alatt el lehetett jutni. Hátradöntöttem az ülésem és alváshoz készülődtem. Jól tudtam, hogy ez aligha fog menni, hiszen még mindig azon a szőkén járt az agyam. Valahányszor becsuktam a szemem, komoly erőfeszítésembe került, hogy ne pattanjon fel újra a szemhéjam. Végül sikerült egy kényelmesnek mondható pozíciót felvennem, a kalapom az arcomba húztam, hogy ne zavarjanak az utasfedélzet fényei. A Zűrhajó létfenntartó berendezéseinek tompa, monoton zúgása segítségemre volt. Épp kezdtem elmerülni gondolataimban, mikor valaki zörögni kezdett mellettem. Nem néztem fel, ahhoz most túlságosan lusta voltam. De a hangok alapján valaki épp a kézipoggyászt helyezte el az ülés fölötti tárolórekeszben.
-Elnézést uram, szabad még ez a hely? -kérdezte egy női hang
Először nem is vettem róla tudomást, de egy kéz megragadta a vállam és rázni kezdte, miközben megismételte az előbbi kérdést. Válaszolni ugyan már nem volt időm, mert ugyanazzal a mozdulattal le is huppant a mellettem lévő ülésre. Lusta voltam kinézni a kalapom alól.
-Igen. -feleltem egykedvűen
-Köszönöm, tudja a Földre utazom. -kezdte rá a nő, mintha legalábbis kérdezték volna tőle. Nem volt kedvem beszélgetni, így nem is reagáltam rá. Hátha magától csendben marad. Jobb is nem provokálni. Ha válaszolok, még vérszemet kap, akkor aztán egész úton be nem áll a szája. Nyugalomra vágytam.
-De tudja, mit? Inkább csendben maradok. -nocsak, egy gondolatolvasó. Örvendeztem magamban.
Néhány másodpercig matatott a holmijában, aztán újra megszólalt.
-Ne haragudjon, hogy megint zavarom, de nincs véletlenül tüze? Felszállás előtt szeretek rágyújtani.
Csak nem úszom meg, gondoltam. Jobb kezemmel előkotortam a nadrágom zsebéből egy öngyújtót, a ballal pedig néhány centire felemeltem kalapom, hogy láthassam.
-Köszönöm és sajnálom, ha felébresztettem. -mondta miközben meggyújtotta vékony szálú cigarettáját. Mióta feltalálták a szag nélküli cigarettát, újra lehet dohányozni zárt helyeken.
Csak ekkor vettem észre, hogy ez a nő ugyanaz a nő, akivel a kolónián randiztam. Hosszasan bámultam, de számomra érthetetlen módon ő nem ismert fel. Kiegyenesedtem az ülésen és gyanakodva néztem körbe, hogy hol a kandi kamera. Semmi kétség, hogy valamilyen átverős tv show áldozatává váltam.
-Maga??? -nyögtem ki végül
A nő egy pillanatra meglepettnek tűnt.
-Igen, én. -jelentette ki a legnagyobb természetességgel.
-De odalent, a kolónián... Miért hagyott ott egy szó nélkül? -vontam kérdőre
-Dolgom volt. Sajnálom, ha ezzel megbántottam. -mentegetőzött. Arcán nyoma sem volt valódi megbánásnak. Nekem inkább úgy tűnt, rutinból mondja.
-Jó napot! Kérnek egy szendvicset, üdítőt, kávét? -egy stewardess állt meg mellettem. A maga előtt tolt zsúrkocsin halomban álltak a lefóliázott, méregdrága sonkás zsömlék, dobozos gyümölcslevek. Egy ideig fel sem fogtam. Az agyam még a szőke nőn kattogott, szemem a kínált portékákon.
-Egy kis kávét legyen szíves! -mondtam végül. Ujjam a fizető terminál szkennerére nyomtam, ezzel a tranzakció megtörtént. A számlámon 15 fillérrel kevesebb. A gazdasági fellendülés óta sokat erősödött a forint. :D
-Ilyenkor nagyon utál? -kérdezte a mellettem ülő szőke nő
-Milyenkor? -kérdeztem vissza
-Amikor így váratlanul eltűnök.
Belekortyoltam a kávéba. Minőségi, igazán finom. Ránéztem a nőre, s közben meggyújtottam egy cigit. A nő olyan arcot vágott, mint egy csínytevésen ért gyermek. Afféle szánom-bánom tekintet volt a szemében.
-Nos, ami azt illeti... Miért csinálja ezt? -igen, haragudtam rá és legszívesebben jól leteremtettem volna, amiért úgy faképnél hagyott. De mégsem tettem. Nem találok rá magyarázatot. Utálni akartam, ehelyett valami furcsa vonzódást éreztem. Tisztában voltam azzal, hogy nem érdemli meg.
Nyilvánvaló, hogy csak játszik velem.
-Jaj... de hiszen már mondtam. Dolgom volt. -mondta magyarázkodva, miközben fejét a túloldali falkivetítők irányába fordította. A Zűrhajón nem voltak ablakok. Semmi értelme nem lenne, hiszen odakint többnyire csak a fekete űr látszana. Ehelyett olyan kivetítőket szereltek fel sorban, amikhez minden utasülésnél volt egy szemüveg. Aki ezt viselte, az úgy látta, mintha ott ablakok lennének és néhány sablonból lehetett választani, milyen elsuhanó tájat akar látni az ember utazás közben.
-Igen, ezt már mondta. Tudja kedves, ez ööö, hogy is mondjam... Legalább elköszönhetne, ha ilyen sürgősen távoznia kell. -ezzel aztán jól bekeményítettem, gondoltam ironikusan. Nem értettem, mi az a gát, amit képtelen vagyok átlépni, hogy ezt a galád nőt jól kioszthassam. Más esetekben ez nem jelent problémát. Jól beolvasok az illetőnek, aztán elküldöm a francba. De vele nem tudtam ezt megtenni. Olyan ez, mint valami kellemetlen álom, ahol az ember nem mindig képes arra, amire éber állapotában.
Jaj uram, ne haragudjon! Hozok rögtön tisztítót. -ez a stewardess szava volt. Sikerült egy ketchupos valamit a nadrágomra freccsentenie.
-Remek... -morogtam, ahogy a térdemen éktelenkedő vörös trutyit vizsgálgattam.
-Szóval mi volt az a fontos dolog, ami miatt... -folytattam a szőke nő felé fordulva, de már nem ült mellettem. Oké, biztosan kiment a mosdóba. Gondoltam.
Teltek a percek, órák, még nem jött vissza. Megelégeltem és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felpattantam az ülésről és a tárolórekeszhez léptem. Kinyitottam az ajtaját, de üres volt. A nő eltűnt és a kézipoggyásza is eltűnt. Ismét egy szó nélkül.
