Horoszkóp

-Egy szerelmi kapcsolat fordulatot vehet: akiről eddig csak álmodott, most végre viszonozza a vonzódását. Talán nem is gondolta volna, hogy ilyen szoros kapcsolatban van az illetővel. Valaki rá akarja beszélni egy kétes ügyre. Maradjon kritikus. Ezt írja a mai horoszkópom. -olvasta fel Béla.
-Nem is említetted, hogy álmodozol valakiről. Kicsoda az illető? Netán Aranka? Esetleg Aranka? -érdeklődött Rezső.
-Egyik sem. -jelentette ki határozottan Béla, s egy hirtelen mozdulattal összecsukta az újságot. -Nos... tudod, őt Arankának hívják. -bökte ki bizonytalan hangon. Ilyen ez. Az ember nem tudja magában tartani, szeretné világgá kürtölni, mintha legalábbis rajta kívül senki ember fia meg nem tapasztalta volna még a szerelem és vágyódás boldog kínjait.
-Á, értem. De tudtad-e, hogy ezeket a horoszkópokat úgy ollózzák össze a régebbiekből? -Rezső kételyeket próbált ébreszteni benne, s Bélának láthatóan nem tetszett, hogy barátja képtelen megérteni az ő Aranka iránt tanúsított érzelmeit.
-Mit tudsz te a szerelemről... -felelte megvetően Béla.
-15 éve élek boldog házasságban. -emlékeztette Rezső a barátját.
Béla a pincérnőnek intett.
-Kisasszony, kérem!
A nő legfeljebb 30 éves lehetett, hosszú, répa-vörösre festett haj, hátul összefogva. A keskeny, szögletes szemüvegkeret is igazán jól állt neki, a szűk céges póló pedig megfelelően kihangsúlyozta karcsú alakját. A nő odalépett, kezében vastag noteszt szorongatva és bájosan mosolygott.
-Kérek még kettőt ebből a kitűnő kávéból. -Béla most nézett először a nő szemébe. Hihetetlen volt. Valami sötétkékes szürke, vagy ilyesmi, azelőtt még nem látott ilyet. Teljesen elbűvölte.
-Nekem nem kell több. -tiltakozott Rezső fintorogva. Bélával ellentétben ő sosem tudta megszeretni ezt a förtelmes barna löttyöt.
-Mi? -a pincérnőből elemi erővel tört ki a nevetés.
-Mi olyan vicces? -kérdezte Béla.
-Kitűnő? Kezdettől fogva a zaccot hordom magának egy kis meleg csapvízzel felöntve. -vallotta be a nő, miközben alig bírt magával a nevetéstől.
-Hogyan? De miért?
-Hát, bazdmeg tudtam... -háborodott fel Rezső.
A nő arca minden átmenet nélkül komolyra váltott.
-Hogy miért...Hát magának még csak le sem esett? -értetlenkedett a vörös.
-Nem. Mondja már, az istenek szerelmére! Miért tette ezt velem? -kérlelte Béla.
-Bosszú.
-Hogy mi?
-Maga nekem... szóval érti... De nem... még csak észre sem vett engem. Hanem azt a másik nőt, aki idejárt és tönkretette magát, akkor. És még utána sem. Még csak rám sem nézett. Hát, ezért. Bassza meg, én azt hittem, legalább rosszul esik magának ez a mosogatólé...
Béla meg sem tudott szólalni. Tátott szájjal bámulta a nőt, persze semmi sem jutott el a tudatáig abból, amit a vörös mondott, csak azon gondolkozott, hogy nem vette eddig észre ezt a vonzó teremtést...

:D

Kávéház 2.

-Milyen egy igazi barát?
Meg lehet vele beszélni bármit, kiöntheted a kis lelked és ő meghallgat, esetleg tanácsot ad, vigaszt.
Vagyis nem. Ezt egy fizetett pszichológus is megteszi. Akinek kevesebb a pénze, azt a fizetett prosti is meghallgatja, ha még kevesebb a pénze, akkor a csapos a kocsmában, de ha még arra sem telik, hogy kocsmába járjon, még mindig ott a pap. Mindnek beszélhetsz, bármelyik elláthat jó tanáccsal, de attól még egyik sem lesz a barátod.
Akkor mi van még?
Segítségül hívhatod, ha ki kell vágni egy 100 éves fenyőt a kertben, vagy szalonnasütőt építesz, esetleg elromlott valami műszaki cucc a lakásban és véletlenül konyít hozzá valamit. De ezeket pénzért is megveheted. Hívhatsz napszámost, szerelőt, stb. És nem kell azon bosszankodnod, ha esetleg te már segítettél neki, de ő b*szik eljönni, ha szükséged van rá. :-)
De mi az a tulajdonság, amitől a barát baráttá válik, amit semmilyen pénzzel nem lehet megváltani.
Kiáll melletted? Megvéd, ha megtámadnak? Erre is lehet pénzért találni szakembert, testőrnek hívják. De jó nyomon járunk. Az igazi barát megvéd kérés nélkül. De nem másoktól véd meg, hanem a saját hülyeségedtől, amikor rajtad kívül mindenki tudja, hogy bolondot csinálsz magadból, vagy egy fontos kérdésben olyan rossz döntést akarsz hozni, ami elrontaná az életed, de ugyan ki a fene figyelmeztetne? Élvezik az ingyencirkuszt. Csak egyvalaki veszi a fáradtságot, hogy minden személyes haszon nélkül megpróbáljon megvédeni önmagadtól. Az igazi Barát. Aki a saját tetteid hosszabb távú következményeitől akár azon az áron is megpróbál megóvni, hogy rövidtávon esetleg megharagszol rá. Milyen jogon pofázik bele, ne atyáskodjon, ne nézzen hülyének, stb. Őszintének lenni ugyanis nem mindig kifizetődő, de hát kinek mi a fontos... Ha végignézed, hogy valaki a fentieket önmaga sérelmére elköveti és nem szólsz rá, hogy ne legyen hülye, akkor bűnös vagy. Társtettes. Mindenesetre barát semmiképp. Az őszinteséghez bátorság kell. Az ember jó esetben úgy van ezzel, hogy van, akiért megéri bátornak lenni, míg másokért nem. -fejezte be Béla.

Rezső egy húzásra legurította a csészében lévő kávét, ám ekkor eszmélt rá, hogy már korábban megitta és ez csak tömény zacc volt. Fintorogva törölgette le nyelvéről egy szalvétával.
-Khmm. Valamit tettem, amit nem kellett volna, vagy nem tettem, de kellett volna? Miért mondtad ezt el és miért most? -érdeklődött Rezső.
-Nem, csak úgy eszembe jutott és kijött belőlem. -felelte Béla.
-Értem. És mi a helyzet azzal a szőkével? Aranka a neve, ugye?
-Nem. Aranka. -pontosított Béla. A lényeg a hangsúlyon volt.
-Á, vagy úgy.
-Eltűnt, mint Petőfi a ködben.
-K*rva. -állapította meg Rezső.
-Hát persze, mindenkivel b....
-Csak veled nem?
-Velem nem akart.
-Akkor egy büdös k*rva. -helyesbített.

:D

Kávéház 3.

-Minek jársz ide, ha utálod a kávéjukat? -érdeklődött Rezső fintorogva. -Mellesleg tényleg szar íze van.
-Nem is tudom... -motyogta Béla, miközben a maga elé emelt hírlap mögül egy újabb pillantást lopott a titokzatos Arankától.
Rezső is felfigyelt rá, hogy barátja néha oda-oda néz újságja fedezékéből. Nem is tudta megállni, hogy kifejtse elméletét a hely borzalmas kávéja és a papírbástyából való állandó leskelődés közötti vélhető összefüggésről.
-Miatta? -kérdezte Rezső és ujjával látványosan a levegőbe szúrt, éppen abba az irányba, ahol az a nő üldögélt, valószínűleg szintén förtelmes kávéját kortyolgatva.
-Ne mutogass! -szólt rá Béla rémült arckifejezéssel. Gyorsan ellenőrizte, nem keltettek-e túl nagy feltűnést. Aranka még mindig az ablak felé szegezte tekintetét. Jól van, minden oké. Nyugtatgatta magát.
-Szóval miatta... -vigyorgott Rezső.
-Mi? Hogy miatta? Megvesztél? Miért pont miatta? Sosem állhattam a barnákat. -magyarázkodott Béla. Vagyis ő annak szánta, de inkább hebegés-habogás volt, amivel még inkább gyanúba keverte magát.
-Hát én speciel a vörösre gondoltam, de mondhattam volna azt a szőkét is, egy asztallal odébb. De te valamiért a barnára gondoltál. Na, vajon miért, ha nem azért, mert miatta. -húzta tovább a barátját.
-Oké. Miatta. Remek, ezt is megbeszéltük. -felelte durcásan Béla. Hangja, mint azé, akit valami rosszaságon értek.
-Bazdmeg, te minden nap bejössz ide, iszod ezt a trágyalevet és bámulod a csajt...
-Nem bámulom! Azért az erős túlzás. -helyesbített Béla.
-De... Jó, akkor néha bámulod.
-...
-Miért nem szólítod le? Ha lenne valakije, akkor nem ülne itt egyedül nap, mint nap. Csak nem félsz tőle? Nyuszi vagy, McFly? -poénkodott Rezső egy filmes idézettel.
-Kurvára vicces. -így Béla. -De... végül is ja. Valahogy úgy. De nem úgy, ahogy gondolod. Félek, ha megszólítom, eltűnik, én meg felébredek és kiderül, hogy álmodtam. -váltott kicsit komolyabbra Béla.
-Baszki... -mondta a másik férfi felhúzott szemöldökkel, majd legurította az utolsó korty förtelmes kávéját.
-Nekem csak jó érzés, hogy itt van a közelemben. Ennyi. -folytatta Béla a szánalmas magyarázkodást.
-Dupla baszki. -röhögött fel Rezső. -Itt a részem. -azzal ledobott az asztalra egy ötszázast és kisétált az ajtón.

Az állásinterjú

Aranka egy utolsó pillantást vetett az iroda előtti tükörre. Smink, ruha rendben. Napok óta készült erre a találkozóra, hosszú ideje ez volt a legígéretesebb állás, ahová behívták.
Adrenalinszintje folyamatosan emelkedett, ahogy az igazgató irodájához közeledett. Elhatározta, hogy minden tudását összeszedi, hogy a legjobb benyomást tegye és neki adják ezt az állást.
Kopogott, majd miután nem kapott bentről visszajelzést, tétován benyitott. Béla, az igazgató, az íróasztal mögött ült, hátradőlve a magas bőrfotelben. Nem szólalt meg, csak kezével intve beljebb invitálta Arankát. Arcizmai a legcsekélyebb érzelemről sem árulkodtak. A nő leült a nagy asztal előtti két szék egyikére. Azok persze jóval kisebbek voltak, mint a túloldali, főnök-fotel. Ezek a kisebb-nagyobb különbségek is a Cégnél uralkodó hierarchiát hirdették.
-Jó napot! A nevem Aranka... -kezdte kissé határozatlanul. Össze kell szednie magát, hogy jó benyomást tegyen, különben semmi esélye, gondolta.
Béla, a főnök, még mindig nem szólt egy szót sem, csak egy lassú pislogással jelezte, hogy tudja, ki ő és térjen a lényegre.
Szúrós tekintete valósággal lebénította Arankát. Keményen megizzadt, mire úgy, ahogy sikerült erőt vennie magán és elkezdte felmondani azt a szöveget, melyet előre betanult. Az interneten találta, mint bombabiztos állásinterjú-szöveget, amivel a leírás szerint garantáltan övé lesz a meló.
Béla továbbra is rezzenéstelen tekintettel meredt a nőre.
Kész, felmondta a "csoda-szöveget", mikor szólal már meg végre? Aranka kezdte kissé megalázottnak érezni magát, hiszen ő a tőle telhető legjobbat nyújtotta, a megjelenése kifogástalan, izgult ugyan, de ahhoz képest jól adta elő magát. Mégis mi az oka annak, hogy válaszra sem méltatják?
-Nos? -kérdezte félénken a nő. -Mi a véleménye?
De Béla még mindig nem szólalt meg. Aranka egyre dühösebb lett.
-Megkérdezhetem, hogy miért nem szól hozzám? Igyekeztem a legjobbat kiadni magamból, hogy megfeleljek a nem is tudom, milyen elvárásainak. -szegezte neki a nő.
-Egy hete ugyanezt a kérdést tettem fel Önnek a társkereső oldalon. Én sem kaptam választ, letiltott. Meglep, hogy itt látom. -vigyorodott el Béla. -Én is igyekeztem, de maga el sem olvasta az üzenetem.
Aranka elvörösödött, egészen kicsinek érezte magát.
-Nos. Vannak más jelentkezők is az állásra, a meghallgatások 1 héten belül érnek véget. Köszönöm, hogy eljött, majd értesítjük. -zárta le Béla a kínos beszélgetést.


;-)

Kávéház 1.

Szögre akasztotta kalapját, és leült a bejárat melletti asztalához. Képes volt órákat tölteni egyetlen csésze kávé társaságában. Pocséknak titulált ízét szinte megkedvelte az elmúlt hónapok alatt. Vagy csupán hozzászokott. A nő, aki miatt koffeinmámorba fojtotta bánatát, már eszébe sem jutott.
A fehér porcelánban örvénylő löttyel szemezett. Hol belekortyolt, hol megkavargatta, hol a napilapot böngészte, hol a szemközti ablakon át bámulta az utca nyüzsgését. Ma sem történik semmi említésre méltó, gondolta. Ám ebben a pillanatban cipőkopogás hangja ékelődött a helyiségen addig uralkodó monoton duruzsolásba. Béla a hangmagasságából megállapította, hogy ez egy magas sarkú női cipő, körülbelül 38-as méret és fehér színű. Béla a kávéházban töltött mérhetetlen idő során valóságos szakértőjévé vált a cipőhangoknak, bármilyen körülmények között képes volt megkülönböztetni őket. Sok esetben még viselője személyleírását is meg tudta adni. Ismerőseinek egy része szájtátva tisztelgett Béla eme képessége előtt, míg mások egyszerű mázlinak tudták be, hogy sikerült eltalálnia a cipőtulajdonos kinézetét.
Nos, Béla "szenzorai" azonnal működésbe léptek, szinte záporoztak az adatok, alig győzte kielemezni őket. A külvilág ebből természetesen mit sem érzékelt, mivel Béla mindeközben üveges tekintettel bámult maga elé. Egyetlen pillantást sem vetett az új jövevény irányába.
-Istenek! Szőke haj, kb. vállig érő, a szeme zöld, nagyjából 170cm magas lehet. Alakja tökéletes, az arca egy angyalé... -dekódolta Béla a cipősarok által közvetített információkat.
A nő az ablaknál ült le. Pont annál az asztalnál, ahol... Nos, igen. Ott ült az a nő is, akinek a nevét nem mondta ki azóta sem. Az a-betűs szavak mellőzésével ismerősei nyomatékos kérésére felhagyott ugyan, de azt a bizonyos, a-val kezdődő nevet nem volt hajlandó a szájára venni.
Béla összeszedte minden erejét és lassan felnézett. Kíváncsi volt, stimmelnek-e a hangelemzés során begyűjtött információk. A nő még javában fészkelődött a kis asztala mellett. Táskáját gondosan a mellette lévő üres székre állította, majd egy elegáns mozdulattal keresztbe vetette lábát és várta, hogy egy pincér odamenjen.
-Valóban fehér a cipője... A hajszín is szőke, a hossza stimmel és a szeme? Az most nem látszik... De mégis!
Béla önkéntelenül is elmosolyodott, amikor a nő egy pillanatra ránézett. Tényleg zöld szemű, Béla majd' elolvadt gyönyörtől.
Ebben a pillanatban elfelejtett minden Arankát, egyetlen életcéljává tette, hogy megismerje ezt a csodálatos teremtést.
De hogyan kezdjen bele? Míg ezen morfondírozott, valami rendkívül furcsa dolog történt.
-Béla vagyok... -Ő maga sem értette, hogyan, s mikor, de már ott állt a nő előtt és beszélt hozzá.
A nő alig tűnt meglepettnek. Mosolyogva csak annyit mondott: -Aranka.
Béla felhúzta a bal szemöldökét. Nem akarta elhinni.
-Hogy mondta, kérem? -kérdezett vissza.
-Aranka. -erősítette meg a nő.
Hogy hívhatják őt is Arankának? Ez lehetetlen. Különben is, a cipője kopogásában nem volt semmi arankás. Mindegy, gondolta. Egy névazonosság nem állhat boldogságuk útjába. S ezzel az a bizonyos a-betűs név le is került a feketelistáról.
-Tudja, én... -folytatta Béla. -Maga egyszerűen... -de itt abba is hagyta, mikor feltűnt neki, hogy a nő nem is figyel rá. Furcsa, de mintha ott sem lenne. Kezével integetett a nő szeme előtt, hátha... de semmi. Béla kissé csalódottan sétált vissza saját asztalához.
Épp csak elkezdte imitálni, ahogy belemerül a napilap olvasásába, mikor újra meghallotta AZT a cipőkopogást. Mire felnézett, Ő állt előtte. Béla rámosolygott, de mire megszólalt volna, Aranka már vissza is indult az asztala felé.
Béla újra odament a nőhöz. De az megint nem figyelt rá. Visszaült az asztalához, egy húzásra megitta a jéghideg kávéját, s mire a csészét a kis tányérkára helyezte, Aranka már megint ott állt. Méregette Bélát, aztán visszasétált a helyére. És ez így ment... De szóra bírni csak nem sikerült.

;-)

Az elveszett Föld (Az Egyedül a Földön alternatív folytatása) ;-)

Ágoston arra eszmélt, hogy tehetetlenül sodródik valami felfoghatatlan, megfoghatatlan... valamiben. Sőt, ahogy így elgondolkozott, még abban sem volt igazán biztos, hogy sodródik. Egyelőre annyiban maradt önmagával, hogy bizonyosan ébren lehet,koromfekete sötétség veszi körül és nyomasztó csend, ám saját testét tökéletesen megvilágítva látta és lélegzését is jól hallotta.
-Vrrráááhhuuuu! -törte meg a csendet valahonnét, hátulról hallatszott.
Ágoston összerezzent. Próbált valahogy megfordulni, de mivel a semmi közepén lebegett, támpont híján ez igen nehézkes volt.
-Na, ez kapitális tüsszentés volt... -jegyezte meg egy férfihang, aki amolyan 60 év körülinek tűnt.
-Halló! Más is van itt? -érdeklődött Ágoston, miközben vadul kapálózva próbált saját, függőleges tengelye körül elfordulni.
-Vagyunk egy páran... -sóhajtott fel egy fiatalabb női hang, valahol Ágoston feje felett, úgy 10-20 méterrel. Felnézett, ez éppen nem esett nehezére. A nő valóban ott lebegett, pontosan fölötte, arccal lefelé.
Mosolyogva integetett Ágostonnak.
-A rohadt életbe! Most kezdek zavarba jönni. -kezdte. -Álmodom, vagy ez a valóság?
-Biztos lehet benne, hogy nem álmodik. De itt senki sem tudja, mi történt. -szólalt meg egy újabb hang, ezúttal lentről. Ágostonnak sikerült szemügyre vennie. Egy középkorú férfi volt, akibe egy nő kapaszkodott. Talán a felesége lehetett. Mindketten pizsamát viseltek. Ágoston meglepetten húzta fel a szemöldökét.
-Mi a fenét bámul? -vonta kérdőre a pizsamás nő.
-Miért vannak maguk pizsamában? -érdeklődött.
-Sokan vannak még így, már amennyire eddig elláttunk itt. -felelte legyintve.
Ágoston körbenézett. Időközben sikerült egy fél fordulatnyit megtennie, így már sokkal több embert látott, akikről eddig fogalma sem volt. Valóban pizsamát, hálóinget viseltek legtöbben. Néhányan ismerősek voltak számára. Szomszédok. Lassan kezdett leesni a tantusz. Bármi történt, az az egész lakónegyeddel történt, vagy legalábbis a lakókkal.
-Örülök, hogy vannak ismerős arcok is. -jegyezte meg Ágoston, s ahogy tovább rúgkapált a nagy forgolódásban, egyszer csak beleakadt a keze valakibe. Hátratekerte a fejét, amennyire csak tudta. Egy fekete ruhás férfi lebegett éppen mögötte, de neki keresztben állva.
-Ó, bocsánat, nem vettem észre, hogy itt van. -kért elnézést.
-Hja, még szép. -felelte pökhendien.
-Ágoston. -nyújtotta kezét. Az imént, ahogy hozzáért ehhez az illetőhöz, sikerült némi lendületet nyernie és végre teljesen megfordulnia. Döbbenten vette tudomásul, hogy számos ismerős arc van a tömegben. Ezek bizony a szomszédai, kb. pont ugyanabban a térbeli elrendezésben, ahogy a lakásaik voltak a házban.
A fekete ruhás férfi nem viszonozta a bemutatkozást, inkább zavartan elfordította a fejét.
Ágoston fejében végre összeállt a kép. Ha azok, ott a szomszédai, akkor ki a fene ez az idegen fickó, fekete ruhában?
-Vigyázzon azzal az emberrel! -jött a figyelmeztetés kicsit messzebbről. Talán egy másik ház lakója lehetett.
-Pofádat befogod! -szólt rá a fekete ruhás, öklét rázva próbálta fenyegetni az iménti hang gazdáját.
Ágostonnak ekkor feltűnt, hogy kesztyűt visel. Fekete ruha, kesztyű, idegen pofa és mindez éjjel... Legalábbis feltételezhetően éjjel.
-Láttam, amikor bemászott az erkélyen keresztül.
-Hé! Maga betörő? Mit keres az én lakásomban? -kérte számon Ágoston.
-Ez nem a maga lakása. Ez a nagy büdös semmi. -felelte pöffeszkedve, aztán egy nagy lendülettel ellökte magát Ágostontól és tovább lebegett. Kis idő múlva eltűnt a sötétségben.
-Ellopták alólunk a Földet. Ez van. -elmélkedett egy idősebb alak. -Valahol a bolygó is megvan, csak mi hiányzunk róla. Majd feltűnik valakinek, hogy nem vagyunk ott. Kivéve, ha mindenki itt van, ebben a sötét valamiben.

:P

A találmány

-Jó napot! -emelte meg keskeny karimájú keménykalapját Béla. -Én a találmányomat szeretném prezentálni.
A takarítónő abbahagyta a felmosást és a jövevényre nézett. Hosszasan méregette, majd csípőre tette a kezét és éles, szinte fülsértő hangon közölte, hogy őt ugyan nem érdekli, milyen ügyben jött, de erre nem jöhet, mert éppen most mosta fel a követ. Jöjjön vissza holnap reggel, vagy menjen a másik folyosón, ami még nem vizes.
-De kérem én szabadalmi ügyben keresek egy bizonyos... -folytatta meglepetten Béla, de az asszony a szavába vágott.
-Itt úgyse jössz át! -vágta rá ellentmondást nem tűrően.
Béla közben észrevette, hogy pont a megfelelő iroda előtt áll, így bekopogott az ajtón és meg sem várva, hogy kiszóljanak, "szabad", máris betolakodott.
-Segíthetek valamiben? -nézett fel vékony keretes szemüvege mögül a hivatalnok, aki egy vaskos papírköteg lapozását hagyta félbe a váratlan vendég miatt.
-Ööö, hogyne. Jó napot! Én .... Béla vagyok. Bocsássa meg, hogy nem jeleztem előre érkezésemet, de halaszthatatlan az ügy. Bizonyosodjék meg róla a saját szemével! -ecsetelte Béla.
A hivatalnok feljebb húzta szemöldökét, majd egy fáradt sóhajtás kíséretében beljebb invitálta ezt a tolakodó alakot.
-Foglaljon helyet... Nos, hallgatom. -intett az asztala előtt álló üres szék felé.
-Köszönöm, inkább állnék. Eleget ültem az omnibuszon. Magunk közt szólva, borzasztó kényelmetlen.
A hivatalnok szó nélkül intett, térjen a lényegre. Unott ábrázata elárulta, hogy jelen pillanatban a háta közepére sem kívánta volna ezt a hogyishívják Bélát.
-Olyan dolgot találtam fel, ami megváltoztatja a világot. -kezdte Béla.
-Aha... És mi lenne az? -érdeklődött szkeptikus hangon a hivatalnok, amint hátradőlt nyikorgó székében.
-Íme! -S azzal Béla előhúzott a zsebéből egy villanykörtét.
A szabadalmi hivatalnok még feljebb húzta szemöldökét, de arca továbbra sem mutatott semmiféle komoly érdeklődést.
-Ez egy villanykörte. Ez bejegyzett találmány. -próbálta lehűteni Bélát.
-Ez egy különleges villanykörte. -lelkendezett Béla.
-Valóban?
-Nézze! A legjobb, ha működés közben látja. Lényege, hogy fényes nappal kell használni. -magyarázta Béla.
-Fényes nappal? -mosolyodott el a hivatalnok. -Mi az ördögnek, már elnézést...
-Csak becsavarjuk a foglalatba, felkapcsoljuk a kapcsolóját és sötét lesz.
A hivatalnok éktelen röhögésben tört ki.
-Egy vi... hahaha egy villanykörte... ami sötétet csi... hahaha -gúnyolódott rajta a hivatalnok.
De abban a pillanatban Béla felkapcsolta a sötét villanykörtét és az irodában koromfekete sötétség lett.
-Te jó isten! Semmit sem látok! -a pánikba esett hivatalnok össze-vissza tapogatózott, valami csörömpölő dolgot még le is vert valahonnét, amire aztán benyitott a takarítónő is az ajtón, hogy meglássa, mi lehet ez a lárma. De legnagyobb meglepetésére nem a fény szűrődött be a folyosóról, hanem a sötétség szűrődött ki az irodából. Ijedtségében be is vágta az üvegajtót.
-Na? Na? Mit szól? Szenzációs, mi? -kérdezgette Béla a hivatalnokot.
-Elképesztő, valóban. De most már kapcsolja le, mielőtt mást is leverek itt, a sötétben! -felelte a hivatalnok.

;-)