Halak, nem kos

-Mondd csak, Arankám! Sok randid volt, miután sikerült regisztrálnod a Nemzeti Társkereskedelmi Hivatalnál? -kíváncsiskodott Béla.
-Hát... volt. -felelte Aranka lesütött szemmel. -Na jó. Most, hogy leéltünk ilyen nagy boldogságban, szerelemben, egyetértésben 10 évet, összehoztunk három csodálatos gyermeket... Most már bevallom neked, Bélám, hogy csak veled találkoztam.
A férfi büszke mosollyal hallgatta feleségét.
-De hisz az hogy lehet? -hitetlenkedett Béla, aztán gyorsan, bátorításul hozzátette még ezt is: -Te olyan gyönyörű voltál. És most is az vagy persze!
Aranka férje szemébe nézett és szerelmes pillantások kíséretében a következőt mondta Bélának: -Az úgy lehet, egyetlen szerelmem, hogy csak te feleltél meg az elvárásaimnak.
Béla ettől még büszkébb lett önmagára és egy kissé meggondolatlan vallomásra ragadtatta magát.
-Hát igen. Van egy szép, nagy kertes házunk, két autónk, három egészséges gyerekünk és soha, semmin nem vesztünk össze. Mi olyan jól passzolunk. Az összes ismerősünk a mi házasságunkat irigyli. Viszont, ha már a vallomásoknál tartunk, egy apróság azért nálam is lenne. -kezdte Béla.
-Ugyan... Mi lenne az, te? -érdeklődött Aranka. Ekkor még nem sejtette, hogy az ártalmatlan beszélgetés nem várt fordulatot vesz.
-Á, semmiség. Nevetni fogsz, ha elmondom. -csigázta Béla, s átölelte a mellette ülő Aranka vállát.
A nő még mindig mosolyogva, de már türelmetlenül kérdezte: -De mi az a semmiség? Mondd már...
-Nos. A csillagjegyem Halak és nem Kos. De csak egy nap a különbség, március 20-i vagyok. -árulta el Béla.
Aranka nem jutott szóhoz a döbbenettől. Hiszen ő direkt kikötötte, hogy csakis Kos férfiakkal szeretne ismerkedni, mert a horoszkópja szerint ez illik személyiségéhez a legjobban. Arra gondolt, hogy 10 évet elvett az életéből egy Halak és ez rettentően felháborította őt. Úgy terjedt minden porcikájában a hazug, életrabló Halak-Béla iránti gyűlölet és harag, mint a fehér terítőre kiömlött vörösbor. Eddig tökéletesnek hitt élete egy csapásra mocskosnak és utálatosnak tűnt. Úgy érezte, ő a világ legszerencsétlenebb asszonya, akinek egy Halak elrabolta 10 évét úgy, hogy mindvégig Kosnak adta ki magát. Az az aljas... Ó, igen! De ennek most azonnal véget vet. Egyetlen percig sem hajlandó folytatni ezt a szerencsétlen életet. Most azonnal felhívja az ügyvédjét és beadja a válókeresetet. Béla holmijait pedig kidobálja az utcára. Aztán alaposan megfürdik, hogy lemossa magáról annak a Halak-férfinak még a szagát is. És ez még csak a kezdet. A Nemzeti Társkereskedelmi Hivatalt is beperli, amiért ilyen rútul rászedhették őt. Elhatározta, hogy mindenkit felelősségre von. A Kill Bill dajkamese lesz ahhoz képest, ami most jön. Kill Béla!
-Te. Teee. Teeeeee... -sziszegte egyre baljósabban Aranka.
-Igen, drágám? -Béla ekkor még mit sem sejtett.
...

Sugar baby vs. sugar daddy

Kíváncsiságból regisztráltam egy olyan oldalra, ahol ribik keresnek párt havi fix fizetésért, vagyis anyagi támogatásért cserébe hajlandóak félretenni egyéb elvárásokat (Lásd. V. Timi vs. a nemzet filmproducere.). Az első meglepetés akkor ért, amikor végigfutva a keresőn, tapasztaltam hogy több egri nő van fent, mint a normál társkereső oldalakon. A második sokk, hogy ezeknek kb. 2/3-a diplomásként várja el, hogy valami pénzes vénember a segge alá toljon egy olyan egzisztenciát, amit ő képtelen, vagy lusta megteremteni magának.

Be lehet jelölni az "elvárt életszínvonalat".

Legtöbbjüknél az "optimális" állásba van húzva a csúszka. Később néztem meg, mit is jelent ez. Az oldal leírása szerint optimális, ha valaki havonta min. 100-250 ezer Ft-ot költ a párjára.

Harmadik döbbenet, hogy ehhez a szégyentelenkedéshez sokan az arcukat is adják. Az átlag huszonéves, de akad néhány igencsak megasszonyosodott 50-es is, akiknek az optimális nem, csak a luxus életszínvonal felelne meg (Havi min. 500 ezer Ft költőpénz/ajándék.). Az optimizmusukat csodálom. :D

Hogy az oldal lenne-e valami sátáni kreálmány? Aligha. Ez csak kórtünet. Ha nem lenne ez a platform, a kereslet-kínálat ugyanúgy létezne, akár az útszéli prostiknál. Egyáltalán miért ítélem el? Hiszen ők legalább őszintén vállalják, mit várnak el.

De kicsit kiábrándító.

Pertu

-Tudja, Aranka, van nekem egy különleges képességem. -támaszkodott a recepciós pultra a vigyorgó Béla. Zakója gombolatlan, nyakkendője csálén, kalapja pedig hátracsapva.
-Ó, mi lenne az? -kérdezte a nő, de szemlátomást nem vette komolyan a férfit. A pult alsó részén rendezgette stócba a felgyülemlett papírokat.
-Meg tudom jósolni a jövőt. -hencegett a nőnek.
-Nem hiszem én azt. -legyintett Aranka.
-Csakugyan? Na, figyeljen! -ujjával magához intette a pult fölé hajolva.
-Na, jósoljon! -Aranka hangja tele kétellyel, csak túl akart lenni a szokásos fárasztó reggeli poénkodáson.
-Össze fogunk tegeződni. Méghozzá ebben a percben. -jelentette ki, egyenest a nő szemébe nézve.
-Tudja, milyenek az elveim. Nem megy az olyan könnyen, Béla. -mosolyodott el.
Ekkor Béla közelebb hajolt, és Aranka fülébe súgott valamit.
-Any*d 3,14tsáját, te f*sz! -üvöltötte a nő.
-Ugye, megmondtam! -vágta magát egyenesbe Béla. Igazított egyet a nyakkendőjén, és széles, elégedett vigyorral távozott.


:-)

Pofon

Az étterem túlsó faláról (Ami egyébként legalább 20 méternyire van.) is visszaverődött a pofon csattanása. A helyiséget addig betöltő tompa duruzsolás, az evőeszközök csilingelése, a sarokban játszó zongorista játéka hirtelen mind elállt, mint a hirtelen megszűnő zápor. Helyére betolakodott az a nyomasztó csend, és azt azt követő zavaró figyelem a többi vendég részéről, amelyek csak fokozták a helyzet kínosságát. Külső szemlélőnek olyan érzése támadhatott, mintha még a légy is megállt volna röptében. Béla azonban csak a fájdalmas bizsergést érezte az arcán, ahol a nő tenyere az előbb becsapódott, mint egy száguldó üstökös.
-Disznó! -közölte a nő, közönségük számára is tisztán érthetően. Ridiküljét felkapta a kis, kerek asztal széléről, és sietős léptekkel távozott. Cipője kopogása volt az egyetlen hang a teremben.
A többiek hol megvetőn, hol szánó tekintetekkel méregették Bélát, akinek ekkorra már egészen kipirosodott arca egyik fele.
-Khmm. -lépett oda a pincér. -Hozzak egy konyakot, uram?
-Az jó lenne. -dadogta az orra alá Béla. -Ööö, várjon! Inkább egy vodkát! -helyesbített.
A pincér csak nem bírt a kíváncsiságával, és kérdezett.
-Szabad tudnom, mi történt?
-Hát, én sem értem. Csak felvázoltam neki, hogy a szándékaim vele kapcsolatban tisztességesek, őszinték. Tudja, ez volt az első randevúnk.
-Á, értem. -nyugtázta a pincér.
-Nos, mikor ott tartottam, hogy kölcsönös szimpátia esetén kész vagyok őt elvenni, majd családot alapítani vele, és elmondtam, hogy a nő szerintem a férfi egyenrangú társa... akkor pofon ütött.
A pincér felhúzta jobb szemöldökét. Megértő tekintete mintha szúrósra, ítélkezőre váltott volna.
-Ez botrányos. Rendezze a számlát, kérem és távozzék! -szólította fel a pincér. A közelben ülő vendégek, akik hallották Béla szavait, zúgolódni kezdtek. Váratlanul valami hideg apróság csattant a homlokán. A szemközti asztalnál ülő idős pár férfi tagja dühében egy szelet savanyú uborkát vágott hozzá. Valaki pedig felkiáltott, hogy "disznó!". Ekkor a többiek is elkezdték fenyegetően skandálni: disz-nó, DISZ-NÓ...


:-)

Nem szoktam saját irományaimat elemezgetni, de gondolom, megfogalmazódik a kérdés: mi a f*szról szól ez már megint? :-)

Bújjunk bele egy olyan ember bőrébe (És próbáljuk megérteni.), aki gátlástalanul bunkó, de ez számára annyira természetes, hogy ő képtelen megérteni, mi baja a világnak vele. Mi játszódhat le benne ilyenkor? Most helyettesítsük be Béla mondatai helyére azt, hogy "nem értem, mi baja, én csak megkérdeztem, hogy akkor kaja után dugunk-e. Erre pofon ütött." Most pedig mindenki ellene fordul. Miért, miért? Hiszen ő csak feltett egy ártalmatlan kérdést. :D
És ami a legérdekesebb tény, hogy az a pofon azóta érett, mióta az ősrobbanás létrehozta univerzumunkat. Ó, de hisz ez csak egy írás. No igen, de az írásban megtörtént. Az írott pofon is közel 14 milliárd éve várta, hogy elcsattanjon, és akkor hopp! :D Egy napos augusztusi délutánon (Közép-európai idő szerint.) végre megtörtént. Most már nyugodtan haladhat tovább az téridő a megszokott pofon..., akarom mondani kerékvágásban. 

Vers 2

Vidám percek rovatunk mai részében:

Lélekprésben zsugorodom, lezárt nejlonzacskóban lélegzem,
Hideg kezek üres nemlétbe temetnek, lapátolják rám az éveket.
Leértékelt áru, "pókhálós" üvegű kirakat mögött porlepte mindenem,
Lejárt szavatosságú szellem, semmi mögé elbújva lebegek meztelen.

:D

Vers :-)

Negat-ív v2.0

Keserves, sötét, bús savanyúság...

Leharcolt testem lélek-siralomház.

Telve utálatos közönnyel,

Nyomorúságos, halált váró görcsben.

Minden rossz, semmi sem jó,

Végtelen panasszal, ezerszer átkozott sorssal,

Feszengek, jajongok, remegek, dadogok.

Hitevesztetten jót nem mondhatok.

Megtépázott életem semmirevaló,

Boldogságfogyatékos, örömöm gyászoló.

Ócska szómérlegen méregetek kukából guberált rímeket,

Nagy kínlódva odafeszítek nívótlan szóvégeket.

Valaki azt mondta, negatív vagyok, ami nem igaz. :P Ennek örömére összerittyentettem ezt, itt. :D

Átverés

-Szentséges ég, ég! -jajveszékelt Béla. Kezében szorongatott okostelefonjával folyamatosan videózott, csak fejét forgatta jobbra-balra. -Valaki segítsen már rajta!
-Rajtam? Szerintem magán kéne. -szólt ki a férfi a lángok közül. Hangja tökéletes higgadtságot sugárzott.
A videós meglepődött. Halálsikolyra, fájdalomhörgésre számított inkább, de semmiképp nem ilyen összeszedett válaszra. -Tartson ki! -kiáltotta torka szakadtából az égő alaknak.
-Halkabban, ha kérhetem. Így is kiválóan hallom. -kérte, testét eközben minden oldalról nyalogatta, falta a perzselő tűz. De ez az ember úgy ült a közepén, mintha csak egy langyos fürdőt venne a kádban.
Bélának meggyőződése volt, hogy valamilyen erős kábítószer hatása alatt áll, ezért nem érzékeli a szörnyű fájdalmakat.
-Uram, tud róla, hogy ég? -kérdezte magából kikelve.
-Igen. Van kedve csatlakozni? -invitálta a tűzbe.
-Nem őrültem meg! Ki tud jönni onnan?
-Eszemben sincs. Jó itt.
-Jó? De hisz elevenen elég!
-Mi ezzel a baj? Netán irigyli?
-Hát, ilyen nincs... Szörnyű kínok között fog meghalni, felfogta?
-Ki kellene próbálnia, és utána véleményt alkotni. Honnan tudja? Ön égett már el?
-Nem.
-Na, ugye. Maga mindig ilyen felületesen ítélkezik?
-Nem. De azt tudom, hogy élve elégni nagyon rossz.
-De hisz most jelentette ki, hogy még sosem tapasztalta.
-Olvastam róla. És filmen is láttam. Ez borzalom.
-Átverés.
-Mi?
-Magát alaposan átejtették. Tudja? Ne higgyen el mindent!
-Az ujjamat már megégettem, és fájt.
-Az teljesen más.
-Más?
-Idebent kellemes meleg van.
-Ó, persze. Ez egy krematórium!
-Ha az lenn, most nem beszélgetnénk. Úgy nézek ki, mint aki szenved?
-Hát, nem. Nem úgy. De...
-Na, látja... Csak ugorjon be mellém, van még egy hely a tűz közepén! Csak egy kis fát hozzon magával, nehogy kialudjék!
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ... -Béla a tűzben találta magát. Nem emlékezett, mikor és hogyan került oda. Csak az elviselhetetlen kínt érezte testének minden részében.
-Na, milyen? -kérdezte a fickó érdeklődő tekintettel, aki az imént még arról győzködte, milyen jó odabent égni. Csakhogy ő kint állt, a lángoktól biztonságos távolságban.
-Nem bírom... -sikoltotta.
-Azért jó móka volt, nem igaz?
-? -már nem volt ereje válaszolni.
-Akarod tudni, ki vagyok? A hallgatás beleegyezés. -tette hozzá mosolyogva. -Én vagyok az ördög.

Folyt. köv.
Vagy nem. :-)

2. rész ;-)


-Úristen! Úristen! Égek! Égek, és élek! Mikor halok már meg? -visított Béla széttárt karokkal.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mióta a tűzben perzselődött. Szentül hitte, hogy ez a pokol, ahonnan soha többé nem szabadul, miközben a kínok kínját kell kiállnia. A távolból csengőszót hallott. Talán mégsem a purgatóriumban van, talán ez egy tűzjelző. Ha az, akkor mindjárt felfedezik őt, és eloltják. A csengő egyre hangosabban szólt. Úgy tűnt, mintha valakik sikítoznának körülötte. Hát, ez nem csoda, gondolta.
Teste hirtelen rázkódni, rángatózni kezdett.
-Ennek annyi! De nekünk is mindjárt. El kéne tűnnünk! -ez a kétségbeesett rikácsolás egy mellette hadonászó férfitól származott. A szeme sarkából látta is az illetőt.
-Adj egy fél percet! Mintha kezdene magához térni! -üvöltötte egy nő. Béla fejét fogta két kézzel.
-Kuss legyen, ott hátul! -egy másik férfi a plafonba lőtt egy lefűrészelt csövű sörétes puskával. Az álmennyezet darabjai a nyakukba hullottak. Még többen kezdtek sikoltozni.
-Hát bazdmeg, ez kegyetlenül kiütötte magát... Mi a f*sznak kellett elhozni? -az előbbi rikácsoló szegezte ezt a kérdést a Bélát pofozgató nőnek.
-Mert csak ő ismeri a terepet, bazdmeg. Hát, ezért. -felelte, és ismét erősen megrázta Béla fejét.
-A csávó egy nulla. Azt sem tudja, hol van! -vágta rá a rikácsoló.
-Kicsengettek? -jött ki Béla száján az első, a helyzetnek megfelelő mondat. A nyál hosszan nyúlt lefelé a szájából. Bár mindegyiküknek harisnya volt a fejére húzva, hogy arcuk ne legyen felismerhető, az könnyedén átázott.
-Magához tért! Baszki... -örvendezett a nő, de a csengőtől alig lehetett hallani, mit mond.
-Hol vagyok? -kérdezte kábultan Béla. A tudatmódosító szer, amit az akció reggelén bedobott, hogy ellazuljon, elképesztő hallucinációkat okozott, bár ezt ő még egyelőre nem fogta fel.
-Az ékszerboltban. Szóval most innentől tiéd a pálya! Igyekeznünk kell, 1 perc múlva itt vannak a zsaruk! -igazította útba a nő.
-Menni fog? -kiáltotta oda a plafonba lődöző "kollégája".
-Ahaa... -válaszolta csorgó nyállal, majd eldőlt, mint egy liszteszsák.

:-)

Folyt. köv.
Vagy nem. :P