Utójáték ;-)

Aranka és Tasziló az ágyban feküdtek, vagy inkább ültek egymás mellett. A kétszemélyes fekvőhelyen jól látszott, hogy nem alvásra használták az elmúlt órákban. Mindketten előre néztek, de egyikük sem szólalt meg. Arckifejezésükről egyelőre nem lehetett leolvasni, mi járhat a fejükben. A világos szobára baljós árnyként telepedett a csend. Egyetlen dolog adott ki hangot, ez pedig a régi falióra volt, mely ütemes kattogásával csak még nyomasztóbbá tette a hangulatot.
Aranka Taszilóra nézett, de csak a szemét fordította felé, fejét nem. Az mindvégig előrefelé meredt. Taszilóé úgyszintén. A férfi grimasza egy pillanatra tanácstalanságról árulkodott. A nő pedig ismét maga elé szegezte tekintetét. Úgy érezte, kiszáradt a torka, ezért nyelt egyet. Ezt szinte azonnal meg is bánta, mivel túlságosan hangosnak érezte torka mozgását. Egy kicsit belepirult. Ekkor eszmélt rá, hogy valójában nem ez itt és most a legnagyobb gondja. Tasziló alig hallhatóan megköszörülte a torkát, majd fejét (most először) oldalra fordította, egy üres fal felé.
-Izé. -szólalt meg vékonyka hangon a nő. -Szóval. Ez nem az, aminek látszik. -folytatta kissé bátortalanul.
-Van rá magyarázat. -egészítette ki Tasziló. Az ő hangja sem volt túl határozott.
Az ággyal szemben álló Béla arcizmai percek óta görcsben voltak. Most is épp azt a lehetetlen grimaszt fagyasztva képére, amit akkor sikerült vágnia, mikor mit sem sejtve benyitott a szobába. Szája csálén, szeme bandzsán, szemöldöke egyik fent, a másik lent. Sőt, látszólag még a fülei is másképp álltak. Ebben a pillanatban mintha kikapcsoltak volna benne valamit, hatalmasat szürcsölt az orrával, minek hatására a néhány centire kilógó takony visszacsattant a bajsza alá. Arcvonásai rendeződtek és csípőre tett kézzel nézett kérdőn, mi több, szemrehányón a két bűnösre. Végül így szólt.
-Azt, hogy a saját hálószobánkban... hát rendben. Hogy a saját ágyamban, még azt is elnézem. De, hogy pont Arankával?


:D