The walking dead in Hungary :-)

Az asztalt körülvevő emberek gyanakodva méregették Bélát. A férfi megszólalni is alig tudott, ahogy levegő után kapkodott. Feldúltan rontott be a vastag acélajtón, s maga mögött olyan erővel vágta be, hogy az egész épület visszhangzott tőle.
-Nem egyedül indultál el, de egyedül tértél vissza. Hol van? -vonta kérdőre az asztalon tenyerelő nagydarab férfi, aki épp szemben állt vele. Mély, karcos hangja fenyegetőnek tűnt.
Béla légzése nagyon lassan tért vissza a normális közeli értékre. Lihegve, szinte szavanként próbált válaszolni.
-Sajnálom... túl sokan... voltak...
A nagydarab széttárta a karját. -És? Folytasd!
-Azt hittük, hogy... nekünk annyi. És valljuk be..., ő nem is tévedett...
-Mit zagyválsz itt össze?
-Én húztam a lábam. ...ő meg a rövidebbet. -az asztal körüliek mind Béla lábára néztek. Egy karó állt ki a combjából. Fölötte szorosan megkötve egy vastag zsinór, ami úgy-ahogy mérsékelte a vérzést.
A társaság egyik nő tagja elájult a látványtól, egy vézna férfi pedig hangosan felnevetett. A többiek rosszallóan néztek rá, a Bélát faggató nagydarab kivételével. Őt továbbra is a friss jövevény érdekelte.
-Azt akarod velünk közölni, hogy Taszilót otthagytad megdögleni? -emelte fel a hangját.
Ekkor a többiek szinte egy emberként ráncolták össze a szemöldöküket a vasajtó előtt ácsorgó Bélára.
-Tasziló egy seggfej volt, mindenki utálta. -szólt be valaki.
-Az most nem számít. -jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
-Tele lett a kanna? -kérdezte egy női hang.
-Nos... ez lenne a másik, amit el akartam mondani. -vallotta be Béla kissé szégyellősen.
A nagydarab egy fokkal még feljebb húzta a szemöldökét. Arcára volt írva, hogy nagyon kíváncsi a válaszra, hiszen órákkal korábban pont azért küldték ki kettejüket a zombiktól hemzsegő városba, hogy üzemanyagot szerezzenek a csarnokban álló kisbuszba. A terv az volt, hogy azzal törnek ki a sűrűjéből, ahogy a nagydarab szokta nevezni az élőholtak által megszállt városrészt. Majd irány valami vidéki tanya, ahol feltehetően kevesebben vannak, és kihúzhatják valameddig.
-Hol a tökömben van a kanna? -nézett tanácstalanságot mímelve a többiekre Aranka.
-Hát... az kint.
-Mit értesz azalatt, hogy kint? Kint, az ajtó előtt, vagy kint a városban? -horkant fel a nagydarab.
-Nyugi, az ajtó előtt van. -felelte Béla.
-Hála az égnek, legalább le tudunk lépni innen. -lélegzett fel Aranka.
-Tasziló legalább nem hiába halt meg. -tette hozzá a nagydarab.
Béla nagy kínban volt, hüvelyk- és mutatóujját egymáshoz közelítve igyekezett jelezni valamit, erre a többiek is felfigyeltek.
-Mi van még? Nyögd már ki az isten szerelmére! -szólt rá a vézna.
-Csendet! -intette le a nagydarab. -Mi van még? Ki vele!
-Szóval az a jó hír, hogy a kanna tele van.
-Van rossz is?
-Dízellel.
-Hogy az a jó k... i... b... meg!
-Azt mondtátok.
-Mit?!
-"Hozz bele dízelt!", vagy ilyesmi.
-Benzint! Senki sem mondott dízelt!
Ekkor egy lövés dördült el. Béla a hasához kapott, majd elterült az olajfoltos betonpadlón. Mindenki a füstölgő puskacsőre meredt. Aranka volt az.
-Ez egy idióta, ráadásul sérült is. Csak lelassítana minket. -magyarázkodott.
-Hát, ez igaz. -helyeselt a nagydarab. -De azért legközelebb beszéljük meg előtte! Még most is cseng a fülem, baszki.
-Héééééé.... -Béla erőtlenül próbált értelmes szavakat kinyögni, de ez inkább csak hörgésnek tűnt. Néhányan odarohantak. Ki csákányt, ki pedig vasrudat ragadott, hogy azzal verje fejbe a szokatlanul gyorsan zombivá alakult Bélát. (Köztudottá vált, hogy az élőholtak egyetlen biztos ártalmatlanítási módja a fejükre leadott lövés, szúrás, stb..)
-Csak ...viccltm.. benznt hoz..tam... -nyögte ki, majd örökre elaludt.

A magyarázat

-Te jó szagú gatyamadzag! Aranka, mi a fenét keres Tasziló az ágyunkban? És te miért fekszel mellette? -vonta kérdőre a magából kikelt Béla a feleségét. A látvány annyira feldühítette, hogy nem győzött levegő után kapkodni.
Aranka és Tasziló valóban a Bélával közös ágyukban voltak, ráadásul ruha nélkül. Mondjuk úgy, egymásba gabalyodva. A tetten ért páros nem kevésbé tűnt meglepettnek, mint tettenérőjük. Ezt kimagyarázni nem lesz könnyű, gondolhatták.
-Megmagyarázom Béla, csak nyugodj meg, az istenek szerelmére! -próbálta Aranka túlrikoltozni a még mindig tajtékzó Bélát.
-Na, arra kíváncsi leszek... -hangoskodott tovább a férfi.
-Ő nem Tasziló. -kezdte Aranka.
-Mi?! -fejhangon visított fel Béla.
-Az, hogy nem ő. -erősítette meg Aranka iménti állítását.
-Akkor ki a f..om?
-Hát én. -adta a meghökkentő magyarázatot férjének. Tasziló közben nagyokat bólogatott.
-Te? -Béla szemmel láthatóan kételkedett a nő szavaiban.
Ekkor megszólalt Tasziló is.
-Igazat mond. Vagyis igazat mondok. Béla! -nézett Bélára. Néhány másodperc hatásszünetet követően így folytatta: -Én vagyok az, Aranka. A jövőből érkeztem. Abból a jövőből, ahol férfivá operáltattam magam és visszautaztam a múltba, hogy közösülhessek magammal. Vagyis Arankával. Tehát velem. Vagyis ez nem megcsalás, csak maszturbáció. -magyarázta.
Béla szóhoz sem tudott jutni. Az arcáról lehetetlen volt leolvasni, mit gondol ebben a pillanatban.
-Nos? -kérdezte Aranka félénk hangon, egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. -Hiszel nekünk?
Béla csak üres tekintettel meredt maga elé. Ez így ment hosszú percekig, míg egy váratlan pillanatban rebootolt az agya és megszólalt. Hangjából teljesen eltűnt az előbb még csillapíthatatlannak tűnő düh.
-Igen. -ezzel sarkon fordult és kiment a hálószobából.
-Ezt a marhát... -nevettek fel egyszerre az ágyban lévők. S talán még azóta is nevetnek.

Három dolog, amit Japánról tudnod kell ;-)

-Japán? Hát miért nem ezzel kezdted? Én mindent tudok Japánról. -csillant fel a szeme Taszilónak.
-No... -Béla válaszát félbeszakítva gyorsan folytatta is.
-Komám, azokkal nagyon résen kell lenni. Ott három dolog eshet meg veled, amikor kiszállsz a repülőgépből.
-?
-Az első, hogy egy gésa eléd ugrik, és leharapja a fa..od.
Béla tátott szájjal hallgatta barátja intő szavait. -Jesszusom! Mi a második dolog?
-A másik dolog az, hogy eléd ugrik egy szamuráj, és a kardjával levágja a fa..od.
-Meg sem merem kérdezni a harmadikat. -borzongott Béla.
-Nos, a harmadik eshetőség, hogy eléd ugrik egy robot, és letépi a fa..od.
-Hííí... -Béla teljesen elsápadt.
Hangos nevetés hallatszott a bárpult másik végéről.
-Mi olyan vicces ebben hölgyem? -szegezte neki a kérdést Tasziló.
-Ezek a legborzalmasabb sztereotípiák, amiket valaha egy csokorba gyűjtöttek. -kacagta a nő.
-Valóban? Ki maga? Fogadok, hogy Arankának hívják. Ugye, eltaláltam?
-Nem.
-Hanem?
-Aranka.
-Ja, az más. -nyugtázta a férfi, majd visszafordult és tovább kortyolgatott a söréből.

:-)

.
.
.
.
.






(Mielőtt valaki szóvá tenné: tudom, hogy a gésák nem prostituáltak, de itt ugyebár sztereotípiákról van szó.)

Utójáték ;-)

Aranka és Tasziló az ágyban feküdtek, vagy inkább ültek egymás mellett. A kétszemélyes fekvőhelyen jól látszott, hogy nem alvásra használták az elmúlt órákban. Mindketten előre néztek, de egyikük sem szólalt meg. Arckifejezésükről egyelőre nem lehetett leolvasni, mi járhat a fejükben. A világos szobára baljós árnyként telepedett a csend. Egyetlen dolog adott ki hangot, ez pedig a régi falióra volt, mely ütemes kattogásával csak még nyomasztóbbá tette a hangulatot.
Aranka Taszilóra nézett, de csak a szemét fordította felé, fejét nem. Az mindvégig előrefelé meredt. Taszilóé úgyszintén. A férfi grimasza egy pillanatra tanácstalanságról árulkodott. A nő pedig ismét maga elé szegezte tekintetét. Úgy érezte, kiszáradt a torka, ezért nyelt egyet. Ezt szinte azonnal meg is bánta, mivel túlságosan hangosnak érezte torka mozgását. Egy kicsit belepirult. Ekkor eszmélt rá, hogy valójában nem ez itt és most a legnagyobb gondja. Tasziló alig hallhatóan megköszörülte a torkát, majd fejét (most először) oldalra fordította, egy üres fal felé.
-Izé. -szólalt meg vékonyka hangon a nő. -Szóval. Ez nem az, aminek látszik. -folytatta kissé bátortalanul.
-Van rá magyarázat. -egészítette ki Tasziló. Az ő hangja sem volt túl határozott.
Az ággyal szemben álló Béla arcizmai percek óta görcsben voltak. Most is épp azt a lehetetlen grimaszt fagyasztva képére, amit akkor sikerült vágnia, mikor mit sem sejtve benyitott a szobába. Szája csálén, szeme bandzsán, szemöldöke egyik fent, a másik lent. Sőt, látszólag még a fülei is másképp álltak. Ebben a pillanatban mintha kikapcsoltak volna benne valamit, hatalmasat szürcsölt az orrával, minek hatására a néhány centire kilógó takony visszacsattant a bajsza alá. Arcvonásai rendeződtek és csípőre tett kézzel nézett kérdőn, mi több, szemrehányón a két bűnösre. Végül így szólt.
-Azt, hogy a saját hálószobánkban... hát rendben. Hogy a saját ágyamban, még azt is elnézem. De, hogy pont Arankával?


:D

Hollol tölténet

Tasziló rémült tekintettel állt a hálószoba ablakánál. Éjfél már rég elmúlhatott. Kezében egy kis üvegpoharat szorongatott, ám az 90 fokban elfordítva volt a kezében. Észre sem vette, hogy az összes víz kifolyt belőle, de Taszilónak most nem az éjjeli innivalója volt a legnagyobb gondja. A csaptól visszafelé jövet pillantotta meg az árnyat az utca túloldalán, pontosan az ő ablakával szemben. Egyenesen rá nézett, legalábbis fejét Tasziló irányába fordította. Tekintete nem látszott, mert vizes haja arcára tapadva eltakarta. Mozdulatlanul állt ott, a szakadó esőben. Tasziló épp azon kezdett merengeni, mióta állhat ott, amikor észrevette, hogy az a nőalak egy rövid nyelű baltát markol. A hideg acélpengén hol a közvilágításért felelő lámpatest, hol pedig a telihold fénye csillant meg. Sarkáról kövér cseppekben potyogtak a vízcseppek. Tasziló igazán akkor rémült meg, amikor felismerte az esőben szobrozó illetőt. Aranka volt az. Egyetlen pillanat alatt minden megvilágosodott. Előző este bevallotta a nőnek, hogy füllentett a csillagjegyét illetően. Egészen pontosan nem is a csillagjegy, hanem az aszcendens hibádzott. Tudta, hogy a nő érzékeny az ilyesmire. Nem kellett volna őt feldühíteni, de már késői óra ez a megbánásra. Most itt áll ez a dühös asszony és ki tudja, mi a szándéka azzal a baltával. Szerencsére a szobában sötét van, így nem látja őt. Ebben a pillanatban a szemközti parkolóház felső szintjén egy autó fényszórója épp Tasziló arcába világított. Mire elmúlt a hirtelen fénybenézés okozta káprázat, a nő már nem volt az utcán. Két, teljesen száraz lábnyom maradt utána, pontosan azon a helyen, ahol az imént állt. Taszilót kirázta a hideg. Hiszen az eső már este 9 óta megállás nélkül esik. Hány óra is van most? Hajnali három? Azóta ott állt mozdulatlanul az esőben és csak arra várt, hogy őt megpillantsa. Hová lett? De hiszen egy balta volt nála! Tasziló az ajtóhoz rohant, hogy a biztonság növelése érdekében odahúzza elé a cipős szekrényt. Ám ekkor...
KKRRREEECCCCSSS-KKKKRRRAAACCCSSS A balta már bent volt az ajtó széthasított fa részei közé ékelődve...
:D

Zuhanás

-Aranka, ne hülyéskedjen! Ha nem fogja meg a kezem, lezuhan! -kérlelte Béla a nőt. Aranka a toronyház legfelső emeletének egyik párkányán tartotta magát, két kézzel markolva a peremet. Béla a párkány magasabban lévő részén hasalt és kezét nyújtotta a nő felé. Aranka kétségbeesett tekintettel hol Bélára, hol pedig az alatta terülő, szédületes mélységre nézett. Odalent apró pontok sürgölődtek, akár a hangyák. Autók és emberek voltak. Onnan, lentről észre sem vették, milyen dráma zajlik a fejük felett.
Szemét már kikezdte a huzat és nagyokat kellett pislognia, hogy a könnyektől lásson is valamit. Néha egy erősebb széllökés kis híján magával rántotta, de valahogy még mindig képes volt kapaszkodni. Színes műkörmei közül néhányat már elveszített a nagy igyekezetben. A szél egyre hidegebben és kíméletlenebbül ostorozta fáradó testét. Érezte, ereje nem tart örökké, valamit tenni kell. Talán fogja meg Béla kezét? A férfiban van annyi erő, hogy őt felhúzza, de a párkányon nem tud közelebb kúszni, hogy őt elérje. De, ha egyik kezét felé nyújtaná, akkor meg tudná fogni.
-Hálás vagyok ezért. -próbálta túlkiabálni a süvítő szelet Aranka. -De hiszek abban, hogy Tasziló megjelenik és megment. Ő majd felhúz innen. -folytatta a nő.
-Hogy ki?! Nincs itt más, csak én. Nyújtsa a jobb kezét és elkapom, felhúzom! -mondta Béla.
-Megvárom Taszilót, ő sármosabb. -felelte Aranka.
-Le fog zuhanni. Nem érti?
-Tasziló itt lesz, amikor itt kell lennie és megment. A facebookon is olvastam, hogy nem szabad beérnünk azzal, amink van, türelemmel ki kell várnunk, míg eljön az Igazi. -kiáltotta Aranka a fél méterrel fölötte hasaló Bélának.
Béla körbenézett a párkány magasságában, de sehol sem látott semmiféle Taszilót. Ebben a pillanatban a nő nem bírta tovább és elengedte a párkányt. Béla már csak a gyorsan távolodó apró pontot láthatta, amint az a gravitáció hívószavának engedelmeskedve a lent mozgó sötét pontok felé közeledett. Mérete egyre jobban hasonlított a lent lévőkre.
-Aranka, fogja meg a kezem! -hallatszott az épp mellette elsuhanó emelet ablakából. Béla állt ott és két kezét nyújtotta a nő felé. Furcsa módon, mintha megállt volna a zuhanásban addig a pillanatig, míg át nem futott az agyán, hogy ha Béla itt tudott teremni egy lentebbi ablakban, akkor Tasziló is képes erre. Talán a következő ablakban majd ő fogja várni és akkor neki odaadja a kezét. Ekkor tovább zuhant lefelé. Pár emelettel lentebb megismétlődött ez a jelenet, de Aranka akkor is ugyanezt a döntést hozta. A zuhanás folytatódott.
Tompa puffanás rázta meg az utcát. Aranka felült. Néhány percnyi sokkot követően csodálkozva eszmélt rá, hogy még mindig életben van és tulajdonképpen semmi baja. Felnézett, de az ablakpárkány, ahol az imént kapaszkodott, olyan magasan volt, hogy az utcáról nem is látta. Sőt, még Bélát sem látta.
-Leszállna a fejemről? -szólalt meg egy női hang.
Aranka lenézett és a látványtól hirtelen ismét sokkot kapott. Nemcsak egy nő volt alatta, de sok. Végeláthatatlan masszaként voltak egymáson. Később Aranka megtudta, hogy ők mind onnan, fentről kerültek ide. Sőt, még a történetük is szinte szóról-szóra megegyezett az övével. Nekik is volt egy Bélájuk, aki felhúzta volna őket a biztonságba, de ők mind a maguk Taszilójára vártak, míg végül az mégsem jött el, hogy megmentse őket, így lezuhantak. Azóta ott heverésznek a toronyház tövében, egymás társaságában. :-)

Éjszakai séta

Köd gomolygott a rosszul megvilágított utcán. A gondozatlan járdalapok között helyet követelt magának a természet. Néhol embermagasságú gizgazok törekedtek az ég felé. Az elhanyagolt lakóépületek vakolatlan betonfalai vészjósló árnyakként emelkedtek a nő körül, aki egy babakocsit tolt maga előtt. Nem tűnt sietősnek, inkább amolyan esti séta lehetett. A kis, négykerekű kocsi réginek látszott, de megvolt minden kiegészítője, a végére szerelt tetejével együtt, ami szélvédőként szolgált. Az egyik sötét mellékutca bejáratánál egy tányérsapkás férfi sziluettje rajzolódott ki. Apró, narancsszínű pont liftezett a fejétől kb. mellmagasságig. Szájához érve a fénye felerősödött, aztán újra elhalványult. Egy cigaretta. Valószínűleg Társkereskedő márkájú, mivel mást nemigen lehetett kapni.
A babakocsit toló nő irányt változtatott, mikor észrevette a férfit. Biztos, ami biztos, inkább kerülőúton megy, gondolta. Ám úgy tűnt, a rejtélyes alak is pont arrafelé indult el, amerre ő. Válla fölött hátranézett, hogy megbizonyosodjon erről. Közben kis híján felbukott egy, a járdalapok közül kinőtt, térdig érő fűcsomóban. Sietősebbre vette lépteit. Követője alkalmazkodott a tempóhoz. A nőt megrémítette a gondolat, hogy nincs kitől segítséget kérnie, ha netán baj lenne. De erre még gondolni sem mert. Inkább még gyorsabb sebességre kapcsolt. A babakocsi zörgött, nyekergett, ahogy tolta maga előtt a rossz úton. A kocka alakú lakótömbök kísértetiesen verték vissza a babakocsi által keltett csörgő-csattogó zajokat. A nő szíve a torkában dobogott és egyre kellemetlenebbnek érezte a nyirkos, hideg levegőt is, mikor egy kéz ragadta meg a vállát. Azonnal megállt, szinte leblokkolt. Mozdulni sem tudott az ijedtségtől.
-Aranka! -szólította meg a hang.
Béla volt az, aki még mindig nem heverte ki a szakítást.
-Maga? -kérdezett vissza remegő hangon a nő.
-Én. -felelte Béla.
-Mit akar tőlem?
-Szeretem magát, Aranka! Jöjjön hozzám feleségül! -vallotta meg a férfi. Bár maga sem volt teljesen tisztában azzal, milyen is szerelmesnek lenni, mivel sosem volt az.
-Taszilót szeretem, már mondtam. -vágott vissza a nő. Igaz, Taszilóhoz azóta sem sikerült közelebb kerülnie.
-Kár. -mondta Béla lehajtott fejjel. -És ez itt? A maguk gyereke? -mutatott rá a babakocsira.
Aranka felhajtotta a takarót a babakocsiban. -Á, dehogy. Csak szenet hozok. Ma osztották a fejadagokat. -válaszolta a nő, szemét le sem véve a babakocsiban szállított szénkupacról.
:D

A gyűrű

-Aranka. -kezdte Béla kínlódva mondandóját, mialatt erősen megfakult, szürke tányérsapkáját markolászta maga előtt. Hasonlított a munkásőr sapkára, csak erre a Társkereskedők egységes jelvénye volt kitűzve.
-... -a nő csendben maradt, láthatóan kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Béla betoppanása előtt épp a bádogbögréjét tisztogatta az ujja hegyével. Napközben a táskájában hordja és estére lerakódik benne egy csomó szösz.
Béla bal kezével elengedte a sapkáját, de a jobbal ugyanolyan görcsösen szorította, mint előbb. Zsebében kezdett kotorászni, aztán újra a sapkát fogta és ezúttal a jobb kezével nyúlt a másik oldali zsebbe. Egy fémesen csillogó alátétet húzott ki. Lefújta róla a zsebpiszkot és remegő kézzel Aranka felé nyújtotta. A nő kikerekedett szemmel követte a férfi mozdulatait.
-Én úgy érzem, sokat voltunk mostanában együtt. És úgy érzem, ez elég volt, hogy megismerjük egymást és úgy érzem, vagyis ez a gyűrű. Ööö izé. Hozzám jönne feleségül? -nyögte ki végül. Arcán izzadtságcseppek szaladtak lefelé. Az orra hegyén épp megállni látszott egy, majd engedve a gravitációnak, folytatta útját a padló felé. Útközben még érintette Béla fehéres ingét, de a sós folyadékcsepp megpattant a ruha durva anyagán és eltűnt.
-Hogy mi? -kérdezte Aranka megszeppenve. A bádogbögrével az ablakhoz sietett, mintha sürgős dolga támadt volna épp ott.
-Hogy lesz-e... -ismételte bátortalanul a férfi. Majd a kezében szorongatott fémkarikára bökött a tekintetével. -Nézze csak! Eredeti horganyzott alátét. Húzza fel, kérem!
Aranka tétovázott kicsit, aztán a következő válasszal rukkolt elő.
-Szép.
-Igen, az.
-De... én nem mehetek magához. -magyarázkodott a nő.
-Hogy mi?
-Én mást szeretek.
-Hogy mi?
-Taszilónak hívják. -árulta el Aranka.
-De hát... Mióta, vagy hol? -érdeklődött dadogó hangon Béla.
-Épp itt ment el az ablakom alatt.
-Itt?
-Igen, itt. És én most rögtön beleszerettem. -mondta mosolyogva Aranka.
Béla teljesen zavarba jött. Már sok időt töltöttek együtt, mióta a Népnemzeti Társkereskedő Hivatal kijelölte őket egymásnak ismerkedésre, de még soha nem látta a nőt mosolyogni.
-Taszilóba. -ismételte Béla.
-Bele. -erősítette meg a nő.

:D