The walking dead in Hungary :-)

Az asztalt körülvevő emberek gyanakodva méregették Bélát. A férfi megszólalni is alig tudott, ahogy levegő után kapkodott. Feldúltan rontott be a vastag acélajtón, s maga mögött olyan erővel vágta be, hogy az egész épület visszhangzott tőle.
-Nem egyedül indultál el, de egyedül tértél vissza. Hol van? -vonta kérdőre az asztalon tenyerelő nagydarab férfi, aki épp szemben állt vele. Mély, karcos hangja fenyegetőnek tűnt.
Béla légzése nagyon lassan tért vissza a normális közeli értékre. Lihegve, szinte szavanként próbált válaszolni.
-Sajnálom... túl sokan... voltak...
A nagydarab széttárta a karját. -És? Folytasd!
-Azt hittük, hogy... nekünk annyi. És valljuk be..., ő nem is tévedett...
-Mit zagyválsz itt össze?
-Én húztam a lábam. ...ő meg a rövidebbet. -az asztal körüliek mind Béla lábára néztek. Egy karó állt ki a combjából. Fölötte szorosan megkötve egy vastag zsinór, ami úgy-ahogy mérsékelte a vérzést.
A társaság egyik nő tagja elájult a látványtól, egy vézna férfi pedig hangosan felnevetett. A többiek rosszallóan néztek rá, a Bélát faggató nagydarab kivételével. Őt továbbra is a friss jövevény érdekelte.
-Azt akarod velünk közölni, hogy Taszilót otthagytad megdögleni? -emelte fel a hangját.
Ekkor a többiek szinte egy emberként ráncolták össze a szemöldöküket a vasajtó előtt ácsorgó Bélára.
-Tasziló egy seggfej volt, mindenki utálta. -szólt be valaki.
-Az most nem számít. -jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
-Tele lett a kanna? -kérdezte egy női hang.
-Nos... ez lenne a másik, amit el akartam mondani. -vallotta be Béla kissé szégyellősen.
A nagydarab egy fokkal még feljebb húzta a szemöldökét. Arcára volt írva, hogy nagyon kíváncsi a válaszra, hiszen órákkal korábban pont azért küldték ki kettejüket a zombiktól hemzsegő városba, hogy üzemanyagot szerezzenek a csarnokban álló kisbuszba. A terv az volt, hogy azzal törnek ki a sűrűjéből, ahogy a nagydarab szokta nevezni az élőholtak által megszállt városrészt. Majd irány valami vidéki tanya, ahol feltehetően kevesebben vannak, és kihúzhatják valameddig.
-Hol a tökömben van a kanna? -nézett tanácstalanságot mímelve a többiekre Aranka.
-Hát... az kint.
-Mit értesz azalatt, hogy kint? Kint, az ajtó előtt, vagy kint a városban? -horkant fel a nagydarab.
-Nyugi, az ajtó előtt van. -felelte Béla.
-Hála az égnek, legalább le tudunk lépni innen. -lélegzett fel Aranka.
-Tasziló legalább nem hiába halt meg. -tette hozzá a nagydarab.
Béla nagy kínban volt, hüvelyk- és mutatóujját egymáshoz közelítve igyekezett jelezni valamit, erre a többiek is felfigyeltek.
-Mi van még? Nyögd már ki az isten szerelmére! -szólt rá a vézna.
-Csendet! -intette le a nagydarab. -Mi van még? Ki vele!
-Szóval az a jó hír, hogy a kanna tele van.
-Van rossz is?
-Dízellel.
-Hogy az a jó k... i... b... meg!
-Azt mondtátok.
-Mit?!
-"Hozz bele dízelt!", vagy ilyesmi.
-Benzint! Senki sem mondott dízelt!
Ekkor egy lövés dördült el. Béla a hasához kapott, majd elterült az olajfoltos betonpadlón. Mindenki a füstölgő puskacsőre meredt. Aranka volt az.
-Ez egy idióta, ráadásul sérült is. Csak lelassítana minket. -magyarázkodott.
-Hát, ez igaz. -helyeselt a nagydarab. -De azért legközelebb beszéljük meg előtte! Még most is cseng a fülem, baszki.
-Héééééé.... -Béla erőtlenül próbált értelmes szavakat kinyögni, de ez inkább csak hörgésnek tűnt. Néhányan odarohantak. Ki csákányt, ki pedig vasrudat ragadott, hogy azzal verje fejbe a szokatlanul gyorsan zombivá alakult Bélát. (Köztudottá vált, hogy az élőholtak egyetlen biztos ártalmatlanítási módja a fejükre leadott lövés, szúrás, stb..)
-Csak ...viccltm.. benznt hoz..tam... -nyögte ki, majd örökre elaludt.

Válaszok

-Mesteeer! Mesteeer! -kiáltozott valaki fulladozó hangon a lépcső irányából. A templomhoz végeláthatatlan hosszú feljáró vezetett, mely a több százméteres szintkülönbség okán szinte megszámlálhatatlan fokból állott. Béla legalábbis még egyszer sem tudta leltárba venni az összeset, mert mire föl, vagy éppen leért rajta, mindig belezavarodott a számolásba már félúton. Olyan sokáig tartott egy-egy mászás rajta, hogy napjában többször még maga a Mesteeer sem vállalkozott rá. Ha bármi dolga akadt odalent, a faluban, inkább megaludt ott, s csak másnap indult vissza a hegyre.
Béla a végkimerülés határán egyensúlyozva rogyott térdre a templom bejáratánál. A szentély valójában csak egy kunyhóméretű pagoda volt egy kopár szikla tetején, valahol a Himalája déli oldalán. A Mesteeer épp az építmény kis emelvényén ült, lótuszülésben. Egyik keze a térdére fektetve, tenyérrel fölfelé, a másikban egy fül nélküli bögrét tartott, melyből vékony gőz kanyargott az aktuális széliránynak megfelelő szögben.
A Mesteeer mély meditatív állapotban végezte a déli teaszertartást, látszólag észre sem vette a tőle néhány lépésnyire levegő után kapkodó Bélát. Ám, mint ahogy az egy valamire való Mesteeertől elvárható, fél szemmel azért követte az eseményeket. Szemöldöke apró rándításával jelezte tanítványának, hogy figyel rá.
-Mesteeer... Bölcs tanácsodra lenne szükségem. -lihegte Béla. Arcára kiült a fáradtsággal vegyített kétségbeesés. Látszott, hogy a dolog nagyobb volumenű, és nem tűr halasztást.
A Mesteeer újabb apró szemöldögrángatással sürgette, hogy beszéljen csak.
-Az internetes társkeresőről van szó. Már olyan sok nőnek írtam, de egytől sem kaptam választ. Kipróbáltam mindent. Sablonlevél, személyre szabott bókok, önéletrajz-szerű írások, vicceskedés, sőt még a... -A Mesteeer felemelte addig térdén nyugvó kezét, hogy csendre intse tanítványát. Bélából úgy állt el a szó, mintha csak egy vízcsapot zártak volna el.
-Nos. -kezdte a Mesteeer. Béla szájtátva figyelte a bölcs öreget.
-Van mód arra, hogy válaszra bírd őket. -folytatta teljesen nyugodt hangon.
Béla kérdő tekintettel hajolt közelebb.
-Küldd el őket a 3,14tsába! -mondta a Mesteeer.
Béla először kételkedve bámult tanítójára, de feltétel nélkül bízott annak bölcsességében, ezért bólintott. -Igen, Mesteeer. Kipróbálom!
-Nem! Tedd, vagy ne tedd! De sohase próbáld!

Pár nappal később ugyanaz a lépcsős jelenet megismétlődött. Béla verejtékben úszva, levegőt kapkodva vonszolta fel magát az utolsó néhány lépcsőfokon.
-Mesteeer! Igazad volt! Akiket elküldtem a 3,14tsába, mind válaszoltak. A kezdeti felháborodásból pedig hosszas levelezés alakult ki. -sorolta elégedetten a fejleményeket. -Most nem tudom, kit hívjak randizni közülük.
A Mesteeer lehunyt szemmel csóválta a fejét. -FiJatalok... -motyogta, s belekortyolt gőzölgő teájába.

:-)

A magyarázat

-Te jó szagú gatyamadzag! Aranka, mi a fenét keres Tasziló az ágyunkban? És te miért fekszel mellette? -vonta kérdőre a magából kikelt Béla a feleségét. A látvány annyira feldühítette, hogy nem győzött levegő után kapkodni.
Aranka és Tasziló valóban a Bélával közös ágyukban voltak, ráadásul ruha nélkül. Mondjuk úgy, egymásba gabalyodva. A tetten ért páros nem kevésbé tűnt meglepettnek, mint tettenérőjük. Ezt kimagyarázni nem lesz könnyű, gondolhatták.
-Megmagyarázom Béla, csak nyugodj meg, az istenek szerelmére! -próbálta Aranka túlrikoltozni a még mindig tajtékzó Bélát.
-Na, arra kíváncsi leszek... -hangoskodott tovább a férfi.
-Ő nem Tasziló. -kezdte Aranka.
-Mi?! -fejhangon visított fel Béla.
-Az, hogy nem ő. -erősítette meg Aranka iménti állítását.
-Akkor ki a f..om?
-Hát én. -adta a meghökkentő magyarázatot férjének. Tasziló közben nagyokat bólogatott.
-Te? -Béla szemmel láthatóan kételkedett a nő szavaiban.
Ekkor megszólalt Tasziló is.
-Igazat mond. Vagyis igazat mondok. Béla! -nézett Bélára. Néhány másodperc hatásszünetet követően így folytatta: -Én vagyok az, Aranka. A jövőből érkeztem. Abból a jövőből, ahol férfivá operáltattam magam és visszautaztam a múltba, hogy közösülhessek magammal. Vagyis Arankával. Tehát velem. Vagyis ez nem megcsalás, csak maszturbáció. -magyarázta.
Béla szóhoz sem tudott jutni. Az arcáról lehetetlen volt leolvasni, mit gondol ebben a pillanatban.
-Nos? -kérdezte Aranka félénk hangon, egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. -Hiszel nekünk?
Béla csak üres tekintettel meredt maga elé. Ez így ment hosszú percekig, míg egy váratlan pillanatban rebootolt az agya és megszólalt. Hangjából teljesen eltűnt az előbb még csillapíthatatlannak tűnő düh.
-Igen. -ezzel sarkon fordult és kiment a hálószobából.
-Ezt a marhát... -nevettek fel egyszerre az ágyban lévők. S talán még azóta is nevetnek.

La

-Írja, Arankám! -az igazgató fel-alá járkált a tágas irodában. Minden csíkos volt a zsalugáteren átszűrődő napfénytől. Megállt az asztalánál, mely egy díszesen faragott, vélhetően igen drága darab volt. Hosszú szivart vett elő egy fadobozból. Egy kis szerszámmal lecsípte a végét, és a szájába helyezve meggyújtotta. Feje egy pillanatra eltűnt a sűrűn kipöfékelt füstben. Ezután hüvelykujjával alulról megtámasztva, mutatóujjával felülről átkulcsolva ezt a miniatűr gyárkéményt, tovább folytatta az ide-oda járkálást. Bal kezét jól szabott öltönyzakója egyik gomblyukába akasztotta. Sosem szerette csak úgy lógatni a végtagjait.
-Készen állok, igazgató úr! -a titkárnő egy kis asztalnál foglalt helyet, egyenes háttal, ujjai az írógép billentyűzete fölött készenlétben. Feszült figyelemmel leste főnöke minden szavát. A papír befűzve, az erős dohányfüst kissé csípte a szemét. Vékony, kerek-keretes szemüvege alatt nagyokat pislogott, ezzel próbálva elkerülni, hogy könnyezni kezdjen, amitől aztán a füst még jobban irritálná, s ettől csak fokozódna a könnyezés.
-Tisztelt miniszter úr! -kezdett diktálni. -Alulírott, Krapucska Béla... -beleszippantott a füstölgő dohányrúdba.
-Kra-pucs-ka ... ööö, Bé.. Mi jön a Bé után? -Aranka rögtön az első mondatnál tévesztett. Belepirult, kellemetlenül érezte magát, amiért vissza kell kérdeznie. Egy jó titkárnőnek egyszer is elég lediktálni a szöveget.
-La! -zengett az iroda az igazgató ingerült hangjától. Szúrós tekintettel meredt Arankára, aki remegő kézzel pötyögte le a két betűt: "La" Na tessék, most meg nagy ellel írta. De inkább nem szólt semmit, hanem várta a folytatást.

Téves megítélés

-Dörög az ég. Tegnap a beleim adtak ki ilyen hangot. Szünet nélkül ment a morgolódás odabent. -újságolta Béla.
-Valóban? -Aranka túlságosan is informatívnak értékelte a férfi beszámolóját. Nem ilyen jellegű dolgokra volt kíváncsi vele kapcsolatban. Belek és emésztési problémák helyett inkább Márairól, Hamvasról szeretett volna beszélgetni álmai férfijával.
-Ja... Megállás nélkül csak fingottam. Szinte elviselhetetlen volt. Még nekem is. -fokozta.
Aranka láthatóan zavarba jött az f-betűs szó hallatán. Átfutott az agyán, hogy még abba is belepirult, mikor az áruházban a férfiruha-osztályra tévedt, hogy ott az XXL-es méretű fehér "f. ing" rövidítéssel ellátott férfi ingeket nézegetve arról ábrándozzon, hogy egy szenvedélyes, átszeretkezett éjszaka után a férfi ingébe bújik bele, ahogyan azt már több filmben is megfigyelte a hasonló jeleneteknél. Ám ez egyelőre megmarad képzeletének sötét pincéjébe zárva. Béla nem olyannak tűnt, akivel a fentieket el tudná képzelni. Gondolataiból egy szarvasbőgés zökkentette ki.
-Jesszusom, mi volt ez? -rezzent össze Aranka. Tekintete a környező bokrokat fürkészte, merre lehet a fenevad...
-Inkább ez jöjjön ki, mint az orvos! -nyugtázta elégedetten Béla, miután hangosan felböfögte az imént elfogyasztott kis üveges Pepsit. -Egy sör jobb lett volna. -tette még hozzá.
Aranka arcát takaró ujjainak fedezékéből szörnyülködve nézett ki.
-Béla, köszönöm a randevút, de most haza kell mennem. -pattant fel a nő padról.
-De a mozival mi lesz?
-Kísérj haza!
-Nem ismered az utat? -Béla hangosan nevetett.
-Késő este van, és úgy illik, hogy a férfi hazakíséri a hölgyet.
-Miféle hölgyet? -nézett körbe Béla széttárt karokkal.
-Végeztem. -válaszolta feldúltan Aranka, majd sietős léptekkel távolodni kezdett.
-Oké, menj csak! Én meg berúgok, mint állat. Születésnapom van. -kiáltotta utána.
Aranka megtorpant. Villámgyorsan összeállt a kép: Béla mérleg jegyű, vagyis pont hozzá illő. Megfordult, és mosolyogva közeledett Béla felé. A férfi nem tudta mire vélni, még hátra is nézett, mert azt hitte, a nő meglátta egy ismerősét, és hozzá indult el.
-Azt hiszem, elhamarkodottan ítéltelek meg. Kaphatnék még egy esélyt? -kérte szelíd, megbánó hangon Aranka.


:-)

Három dolog, amit Japánról tudnod kell ;-)

-Japán? Hát miért nem ezzel kezdted? Én mindent tudok Japánról. -csillant fel a szeme Taszilónak.
-No... -Béla válaszát félbeszakítva gyorsan folytatta is.
-Komám, azokkal nagyon résen kell lenni. Ott három dolog eshet meg veled, amikor kiszállsz a repülőgépből.
-?
-Az első, hogy egy gésa eléd ugrik, és leharapja a fa..od.
Béla tátott szájjal hallgatta barátja intő szavait. -Jesszusom! Mi a második dolog?
-A másik dolog az, hogy eléd ugrik egy szamuráj, és a kardjával levágja a fa..od.
-Meg sem merem kérdezni a harmadikat. -borzongott Béla.
-Nos, a harmadik eshetőség, hogy eléd ugrik egy robot, és letépi a fa..od.
-Hííí... -Béla teljesen elsápadt.
Hangos nevetés hallatszott a bárpult másik végéről.
-Mi olyan vicces ebben hölgyem? -szegezte neki a kérdést Tasziló.
-Ezek a legborzalmasabb sztereotípiák, amiket valaha egy csokorba gyűjtöttek. -kacagta a nő.
-Valóban? Ki maga? Fogadok, hogy Arankának hívják. Ugye, eltaláltam?
-Nem.
-Hanem?
-Aranka.
-Ja, az más. -nyugtázta a férfi, majd visszafordult és tovább kortyolgatott a söréből.

:-)

.
.
.
.
.






(Mielőtt valaki szóvá tenné: tudom, hogy a gésák nem prostituáltak, de itt ugyebár sztereotípiákról van szó.)

Japánban

-Ne csattogj már, idegesít! -szólt rá Aranka a férjére. Ez volt a sokadik figyelmeztetés, ami miatt hangja ingerült volt.
-Elázott a zoknim. -panaszkodott Béla.
-Minek húztál zoknit? -folytatta a nő a fejét csóválva.
-Mert a szandálban fázik a lábam. Nos, ezért. -vizes zoknis lába hangos cuppanásokkal, csattogásokkal szelte a kilométereket valahol Tokió külvárosában. De örült, hogy legalább az eső már elállt. Aranka hibájából rossz metróra szálltak, Aranka persze fordítva gondolta: Béla hibája az egész. A közismerten kusza vonalhálózat sem segítette őket a helyes döntésben.
Órák óta gyalogoltak abban a hitben, hogy a szállodájuk bármelyik következő saroknál feltűnhet. Ezalatt nem is szóltak egymáshoz, az eltévedés miatti első és egyelőre utolsó nagy veszekedésen már túl voltak, s az összes verbális kommunikáció annyiban merült ki közöttük, hogy Aranka szóvá tette Béla lépteinek idegesítő hangját.
-Na, ezt nézd! Jó helyen vagyunk. Itt van ez a jel. -lélegzett fel Béla egy falra szerelt táblára mutatva, amin japán írásjelek sorakoztak egymás mellett. Vagy alatt. Attól függően, honnan nézte az ember.
-És ezt miből gondolod? -kételkedett a nő.
-Ez a hogyishívják, egy ilyen  kutya formájú jel. Na, ugyanezt láttam a metrómegállóban, mikor a szállodánál lementünk. Jó nyomon vagyunk. -jelentette ki Béla, de ő sem volt teljesen biztos abban, amit állít.
-Jaj, istenem. Ez neked kutya formájú? Hát ez egy házikó! -igazította ki Aranka mérges tekintettel, majd rámarkolt a telepakolt Tescós reklámszatyor fülére, amit otthonról hoztak, és sietős léptekkel előre indult. Az ebédjük volt benne. Azt gondolták, megspórolják a drága éttermi számlát, ha elugranak a közeli hipermarketbe. Ebéd már biztosan nem lesz belőle, lévén hogy délután 5 is elmúlt.
A nyíl irányában befordult egy kis mellékutcába, Béla utána.
Ebben a pillanatban egy sötétkék, félig emberalakú robot gurult eléjük. Derékig ember volt, attól lefelé egy kerék, amin szemlátomást elég ügyesen egyensúlyozott.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -szólalt meg egy rendkívül határozott géphang.
Béla és Aranka tanácstalanul néztek egymásra.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -ismételte a robot, hangja egyértelműen ingerültebbnek tűnt.
-Te érted, hogy mit mond? -vakargatta a fejét Béla.
-Hogy érteném? A vége valami kutyazaj. Lehet, hogy mégis kutya formájú volt az a betű? -találgatott Aranka.
-És, ha elengedi a kutyát? De itt nincs is kutya... -mormogott Béla.
A robot két oldala kinyílt és egy-egy gépfegyver jött elő belőle. Mindketten összerezzentek a rájuk fogott fegyverek látványától.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -üvöltötte a robot. A hatás kedvéért még egy piros villogó is bekapcsolt a robot feje fölött.
-Szentséges ég, Béla! -kiáltott fel rémülten Aranka. A kezével együtt a Tescós szatyrot is a levegőbe emelve jelezte a robotnak, hogy ő megadja magát.
-De hát mit akar tőlünk? -kérdezte kikerekedett szemekkel Béla.

folyt. köv.
Vagy nem. ;-)

Az élet nagy kérdései

Béla lótuszülésben, két tenyerét összezárva elmélkedett a világmindenség nagy kérdésein. Ebben a mély meditatív állapotban szelleme és teste különvált, ilyenkor képes volt végtelen távolságokat is beutazni térben és időben egyaránt. Ha akarta, egy tibeti kolostorban, vagy az ókori Indiában csatlakozott rá a Föld szívcsakrájára, hogy a misztikus kollektív tudatenergia elárassza elméjét az egyetemes bölcsességgel, s így ráleljen a kérdésre. Mit kérdésre... A Kérdésre, sőt, A KÉRDÉS-re.

Ebben a pillanatban Béla szemhéja felpattant, mint az órarugó, tekintetében pedig fény gyúlt. Megvan! Rálelt az egy igaz útra, melyet a tibeti lámák és a hindu papok évezredeken át hiába kerestek, de Béla nem csak rálelt, hanem végig is ment rajta. Az út végén pedig ott állt A KÉRDÉS maga.

-Mi bajod, Béla? -kérdezte Aranka. Béla előtt állt csípőre tett kézzel és aggódva figyelte transzban elmerülő férje minden mozdulatát.

Béla szelleme épp az imént tért vissza testébe. Arca rezzenéstelen volt, csak a szemét forgatta Aranka irányába.

-Megvan! -kiáltott fel váratlanul.

-Mi van meg? -riadt meg Aranka, kezével a szívéhez kapva.

-A kérdések Szent Grálja, Aranka. Az van meg. -felelte nyugodt hangon-

-A kérdések szent gája? Gájra? -Aranka sikertelenül próbálta felidézni azt a g-betűs szót, amit Béla az előbb mondott.

-Mindegy. -mondta lekezelően. -Na és tudod, mi az? Á, persze, honnan is tudnád, hiszen pont attól az, ami. -tette hozzá.

-Elárulnád végre? Kihűlt a krumplilevesed és felmelegedett a söröd. -sorolta Aranka kíváncsisággal vegyes aggodalommal.

-Nos, Aranka. Neked elárulom. -kezdte Béla.

-?

-A kérdések kérdése: Tud-e bármi is akkora kupacot sz@rni, mint amekkora ő maga? -osztotta meg vele teljes átéléssel.

-És tud? -kérdezett vissza Aranka, miközben láthatóan nem értette meg, hogy itt már maga a kérdés megfogalmazása is évezredes előzményekre vezethető vissza. Ugyan honnan a fészkes fenéből lehetne erre tudni a választ? -elmélkedett Béla, de végül nem válaszolt Arankának. Ehelyett fogta hideg krumplilevesét és beleöntötte az üres söröspohárba, a meleg sört pedig a levesestányérba. Probléma megoldva. Most már ami hideg, az a söröspohárban, ami meleg, az a levesestányérban volt. Helyreállt az egyensúly.

:-)

Utójáték ;-)

Aranka és Tasziló az ágyban feküdtek, vagy inkább ültek egymás mellett. A kétszemélyes fekvőhelyen jól látszott, hogy nem alvásra használták az elmúlt órákban. Mindketten előre néztek, de egyikük sem szólalt meg. Arckifejezésükről egyelőre nem lehetett leolvasni, mi járhat a fejükben. A világos szobára baljós árnyként telepedett a csend. Egyetlen dolog adott ki hangot, ez pedig a régi falióra volt, mely ütemes kattogásával csak még nyomasztóbbá tette a hangulatot.
Aranka Taszilóra nézett, de csak a szemét fordította felé, fejét nem. Az mindvégig előrefelé meredt. Taszilóé úgyszintén. A férfi grimasza egy pillanatra tanácstalanságról árulkodott. A nő pedig ismét maga elé szegezte tekintetét. Úgy érezte, kiszáradt a torka, ezért nyelt egyet. Ezt szinte azonnal meg is bánta, mivel túlságosan hangosnak érezte torka mozgását. Egy kicsit belepirult. Ekkor eszmélt rá, hogy valójában nem ez itt és most a legnagyobb gondja. Tasziló alig hallhatóan megköszörülte a torkát, majd fejét (most először) oldalra fordította, egy üres fal felé.
-Izé. -szólalt meg vékonyka hangon a nő. -Szóval. Ez nem az, aminek látszik. -folytatta kissé bátortalanul.
-Van rá magyarázat. -egészítette ki Tasziló. Az ő hangja sem volt túl határozott.
Az ággyal szemben álló Béla arcizmai percek óta görcsben voltak. Most is épp azt a lehetetlen grimaszt fagyasztva képére, amit akkor sikerült vágnia, mikor mit sem sejtve benyitott a szobába. Szája csálén, szeme bandzsán, szemöldöke egyik fent, a másik lent. Sőt, látszólag még a fülei is másképp álltak. Ebben a pillanatban mintha kikapcsoltak volna benne valamit, hatalmasat szürcsölt az orrával, minek hatására a néhány centire kilógó takony visszacsattant a bajsza alá. Arcvonásai rendeződtek és csípőre tett kézzel nézett kérdőn, mi több, szemrehányón a két bűnösre. Végül így szólt.
-Azt, hogy a saját hálószobánkban... hát rendben. Hogy a saját ágyamban, még azt is elnézem. De, hogy pont Arankával?


:D

Trónok harca randi :-)

Aranka és Béla már hét órája kedvenc sorozatukról beszélgettek. A Trónok harca szinte kimeríthetetlen témának bizonyult. Királyságok, sárkányok, háborúk, összeesküvések, lovagok és lovaginák. ( :D ) Mindketten a legnagyobb rajongók közé sorolták magukat és egymás szavába vágva, egymás mondatait befejezve idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat a legapróbb részletekig. Béla nagyon örült, hogy véletlenül a Stark rémfarkasos pólóját vette fel a randira és általa kifogyhatatlan beszédtémához jutottak. Ezen kívül csak kínos hallgatás és néhány sablonos kérdés volt a tarsolyában. Szóval minden a legjobb úton haladt, bár egymásról gyakorlatilag semmit sem tudtak meg az eltelt sok-sok órában. A pincérek már egymást váltva verték őket szemmel, s amikor csak tehették az ő asztaluk mellett mentek el, torkukat hangosan megköszörülve próbálták vendégeiket ráébreszteni, hogy az elmúlt 7 órát mindössze egy-egy csésze jéghideg kávé fölött töltötték. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezek csak melegedni ültek be és alig fogyasztottak valamit.
-Dracarys! -poénkodott Béla, az Aranka szájából lógó cigihez tartva öngyújtóját. A nő azonban elkomolyodott. Ezt elsősorban abból lehetett megállapítani, hogy jobb szemöldökét alig észrevehető mértékben felhúzta.
-Hogy mi? -kérdezte szigorú, számonkérő hangon a nő. Most már egyértelműen kiült az arcára, hogy valami nagyon nem tetszik neki. A cigarettát, melybe épphogy beleszippantott, remegő kézzel nyomkodta bele a hamusba. Kezébe vette kis retiküljét, majd egy hirtelen mozdulattal felpattant az asztaltól. A szék hangos nyikorgással csúszott hátrafelé a csempézett padlón.
-Sárkánytűz. -felelte Béla kissé elbátortalanodva. Megszeppent vonásait mosollyá próbálta alakítani, de ő maga sem érezte úgy, hogy ez sikerült. Tanácstalan tekintettel meredt Arankára. Karja még mindig ki volt nyújtva öngyújtóját tartva abba az irányba, ahol az előbb még beszélgetőtársa, potenciális jövendőbelije ült.
-Komolyan azt hitted, hogy átbaszhatsz? -fakadt ki a nő. Feje vörös volt a dühtől. Senki sem szereti, ha hülyének nézik, Aranka meg aztán pláne.
-De... miről beszélsz? Nem értelek. -kapkodott levegő után Béla.
-Hogy is érthetnéd. Nos, kedves barátom! -kezdte, a barátom szót pedig alaposan kihangsúlyozta, hogy ezzel is nyomatékosítsa Bélában, hogy itt és most mindennek vége. -A dracarys stimmel. -itt egy kis hatásszünetet tartott, majd így folytatta. -Csakhogy bazdmeg! Te alsó valyriai kiejtéssel mondtad, miközben Daenerys, aki ezt szokta mondani, felső valyriai nyelven beszél! Azt hitted, nem szúrom ki? Te szerencsétlen! Lószart sem tudsz a Trónok harcáról. Fogadok, még egyetlen részt sem láttál! -üvöltözött eltorzult hangon a nő, majd sarkon fordult és Béla már csak cipője egyre távolabbi kopogását hallotta.
Csak ült ott leforrázva, a kávézó többi vendége némán bámulta őt. Ki sajnálkozó, ki megvető pillantásokkal méregette. A pincérek fellélegeztek. Végre újra szabad lesz az asztal. Közben azért összevigyorogtak kárörvendőn.
:D

Zuhanás

-Aranka, ne hülyéskedjen! Ha nem fogja meg a kezem, lezuhan! -kérlelte Béla a nőt. Aranka a toronyház legfelső emeletének egyik párkányán tartotta magát, két kézzel markolva a peremet. Béla a párkány magasabban lévő részén hasalt és kezét nyújtotta a nő felé. Aranka kétségbeesett tekintettel hol Bélára, hol pedig az alatta terülő, szédületes mélységre nézett. Odalent apró pontok sürgölődtek, akár a hangyák. Autók és emberek voltak. Onnan, lentről észre sem vették, milyen dráma zajlik a fejük felett.
Szemét már kikezdte a huzat és nagyokat kellett pislognia, hogy a könnyektől lásson is valamit. Néha egy erősebb széllökés kis híján magával rántotta, de valahogy még mindig képes volt kapaszkodni. Színes műkörmei közül néhányat már elveszített a nagy igyekezetben. A szél egyre hidegebben és kíméletlenebbül ostorozta fáradó testét. Érezte, ereje nem tart örökké, valamit tenni kell. Talán fogja meg Béla kezét? A férfiban van annyi erő, hogy őt felhúzza, de a párkányon nem tud közelebb kúszni, hogy őt elérje. De, ha egyik kezét felé nyújtaná, akkor meg tudná fogni.
-Hálás vagyok ezért. -próbálta túlkiabálni a süvítő szelet Aranka. -De hiszek abban, hogy Tasziló megjelenik és megment. Ő majd felhúz innen. -folytatta a nő.
-Hogy ki?! Nincs itt más, csak én. Nyújtsa a jobb kezét és elkapom, felhúzom! -mondta Béla.
-Megvárom Taszilót, ő sármosabb. -felelte Aranka.
-Le fog zuhanni. Nem érti?
-Tasziló itt lesz, amikor itt kell lennie és megment. A facebookon is olvastam, hogy nem szabad beérnünk azzal, amink van, türelemmel ki kell várnunk, míg eljön az Igazi. -kiáltotta Aranka a fél méterrel fölötte hasaló Bélának.
Béla körbenézett a párkány magasságában, de sehol sem látott semmiféle Taszilót. Ebben a pillanatban a nő nem bírta tovább és elengedte a párkányt. Béla már csak a gyorsan távolodó apró pontot láthatta, amint az a gravitáció hívószavának engedelmeskedve a lent mozgó sötét pontok felé közeledett. Mérete egyre jobban hasonlított a lent lévőkre.
-Aranka, fogja meg a kezem! -hallatszott az épp mellette elsuhanó emelet ablakából. Béla állt ott és két kezét nyújtotta a nő felé. Furcsa módon, mintha megállt volna a zuhanásban addig a pillanatig, míg át nem futott az agyán, hogy ha Béla itt tudott teremni egy lentebbi ablakban, akkor Tasziló is képes erre. Talán a következő ablakban majd ő fogja várni és akkor neki odaadja a kezét. Ekkor tovább zuhant lefelé. Pár emelettel lentebb megismétlődött ez a jelenet, de Aranka akkor is ugyanezt a döntést hozta. A zuhanás folytatódott.
Tompa puffanás rázta meg az utcát. Aranka felült. Néhány percnyi sokkot követően csodálkozva eszmélt rá, hogy még mindig életben van és tulajdonképpen semmi baja. Felnézett, de az ablakpárkány, ahol az imént kapaszkodott, olyan magasan volt, hogy az utcáról nem is látta. Sőt, még Bélát sem látta.
-Leszállna a fejemről? -szólalt meg egy női hang.
Aranka lenézett és a látványtól hirtelen ismét sokkot kapott. Nemcsak egy nő volt alatta, de sok. Végeláthatatlan masszaként voltak egymáson. Később Aranka megtudta, hogy ők mind onnan, fentről kerültek ide. Sőt, még a történetük is szinte szóról-szóra megegyezett az övével. Nekik is volt egy Bélájuk, aki felhúzta volna őket a biztonságba, de ők mind a maguk Taszilójára vártak, míg végül az mégsem jött el, hogy megmentse őket, így lezuhantak. Azóta ott heverésznek a toronyház tövében, egymás társaságában. :-)

Éjszakai séta

Köd gomolygott a rosszul megvilágított utcán. A gondozatlan járdalapok között helyet követelt magának a természet. Néhol embermagasságú gizgazok törekedtek az ég felé. Az elhanyagolt lakóépületek vakolatlan betonfalai vészjósló árnyakként emelkedtek a nő körül, aki egy babakocsit tolt maga előtt. Nem tűnt sietősnek, inkább amolyan esti séta lehetett. A kis, négykerekű kocsi réginek látszott, de megvolt minden kiegészítője, a végére szerelt tetejével együtt, ami szélvédőként szolgált. Az egyik sötét mellékutca bejáratánál egy tányérsapkás férfi sziluettje rajzolódott ki. Apró, narancsszínű pont liftezett a fejétől kb. mellmagasságig. Szájához érve a fénye felerősödött, aztán újra elhalványult. Egy cigaretta. Valószínűleg Társkereskedő márkájú, mivel mást nemigen lehetett kapni.
A babakocsit toló nő irányt változtatott, mikor észrevette a férfit. Biztos, ami biztos, inkább kerülőúton megy, gondolta. Ám úgy tűnt, a rejtélyes alak is pont arrafelé indult el, amerre ő. Válla fölött hátranézett, hogy megbizonyosodjon erről. Közben kis híján felbukott egy, a járdalapok közül kinőtt, térdig érő fűcsomóban. Sietősebbre vette lépteit. Követője alkalmazkodott a tempóhoz. A nőt megrémítette a gondolat, hogy nincs kitől segítséget kérnie, ha netán baj lenne. De erre még gondolni sem mert. Inkább még gyorsabb sebességre kapcsolt. A babakocsi zörgött, nyekergett, ahogy tolta maga előtt a rossz úton. A kocka alakú lakótömbök kísértetiesen verték vissza a babakocsi által keltett csörgő-csattogó zajokat. A nő szíve a torkában dobogott és egyre kellemetlenebbnek érezte a nyirkos, hideg levegőt is, mikor egy kéz ragadta meg a vállát. Azonnal megállt, szinte leblokkolt. Mozdulni sem tudott az ijedtségtől.
-Aranka! -szólította meg a hang.
Béla volt az, aki még mindig nem heverte ki a szakítást.
-Maga? -kérdezett vissza remegő hangon a nő.
-Én. -felelte Béla.
-Mit akar tőlem?
-Szeretem magát, Aranka! Jöjjön hozzám feleségül! -vallotta meg a férfi. Bár maga sem volt teljesen tisztában azzal, milyen is szerelmesnek lenni, mivel sosem volt az.
-Taszilót szeretem, már mondtam. -vágott vissza a nő. Igaz, Taszilóhoz azóta sem sikerült közelebb kerülnie.
-Kár. -mondta Béla lehajtott fejjel. -És ez itt? A maguk gyereke? -mutatott rá a babakocsira.
Aranka felhajtotta a takarót a babakocsiban. -Á, dehogy. Csak szenet hozok. Ma osztották a fejadagokat. -válaszolta a nő, szemét le sem véve a babakocsiban szállított szénkupacról.
:D

A gyűrű

-Aranka. -kezdte Béla kínlódva mondandóját, mialatt erősen megfakult, szürke tányérsapkáját markolászta maga előtt. Hasonlított a munkásőr sapkára, csak erre a Társkereskedők egységes jelvénye volt kitűzve.
-... -a nő csendben maradt, láthatóan kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Béla betoppanása előtt épp a bádogbögréjét tisztogatta az ujja hegyével. Napközben a táskájában hordja és estére lerakódik benne egy csomó szösz.
Béla bal kezével elengedte a sapkáját, de a jobbal ugyanolyan görcsösen szorította, mint előbb. Zsebében kezdett kotorászni, aztán újra a sapkát fogta és ezúttal a jobb kezével nyúlt a másik oldali zsebbe. Egy fémesen csillogó alátétet húzott ki. Lefújta róla a zsebpiszkot és remegő kézzel Aranka felé nyújtotta. A nő kikerekedett szemmel követte a férfi mozdulatait.
-Én úgy érzem, sokat voltunk mostanában együtt. És úgy érzem, ez elég volt, hogy megismerjük egymást és úgy érzem, vagyis ez a gyűrű. Ööö izé. Hozzám jönne feleségül? -nyögte ki végül. Arcán izzadtságcseppek szaladtak lefelé. Az orra hegyén épp megállni látszott egy, majd engedve a gravitációnak, folytatta útját a padló felé. Útközben még érintette Béla fehéres ingét, de a sós folyadékcsepp megpattant a ruha durva anyagán és eltűnt.
-Hogy mi? -kérdezte Aranka megszeppenve. A bádogbögrével az ablakhoz sietett, mintha sürgős dolga támadt volna épp ott.
-Hogy lesz-e... -ismételte bátortalanul a férfi. Majd a kezében szorongatott fémkarikára bökött a tekintetével. -Nézze csak! Eredeti horganyzott alátét. Húzza fel, kérem!
Aranka tétovázott kicsit, aztán a következő válasszal rukkolt elő.
-Szép.
-Igen, az.
-De... én nem mehetek magához. -magyarázkodott a nő.
-Hogy mi?
-Én mást szeretek.
-Hogy mi?
-Taszilónak hívják. -árulta el Aranka.
-De hát... Mióta, vagy hol? -érdeklődött dadogó hangon Béla.
-Épp itt ment el az ablakom alatt.
-Itt?
-Igen, itt. És én most rögtön beleszerettem. -mondta mosolyogva Aranka.
Béla teljesen zavarba jött. Már sok időt töltöttek együtt, mióta a Népnemzeti Társkereskedő Hivatal kijelölte őket egymásnak ismerkedésre, de még soha nem látta a nőt mosolyogni.
-Taszilóba. -ismételte Béla.
-Bele. -erősítette meg a nő.

:D