A Társőrség egyenruhásának vádló tekintete célkeresztként nehezült Aranka homlokára. Igyekezett minden erejét mozgósítani, hogy a lehető legrövidebb időn belül, de még anélkül, hogy sietsége gyanút kelthetne, kikerüljön a járőr látósugarából. Semmiképp nem szerette volna, hogy egy hatósági személy megszólítsa. Nem mintha bármi takargatnivalója lett, vagy lehetett volna. A Társkereskedelmi Minisztérium, (Melynek közvetlen felügyelete alá tartozott a 3789. számú Népnemzeti Társkereskedelmi Hivatal -továbbiakban NKTH- is, ahová ő volt beosztva.), szemei, fülei mindent látnak, a társkereskedők minden szavát, mozdulatát figyelik a nap 24 órájában. De úgy volt vele, hogy jobb, ha nem ad rá okot, hogy egy társőr megállítsa és kérdéseket tegyen fel. Sosem lehet tudni, mibe kötnek bele. Ott motoszkált a fejében a gondolat, hogy nem egy ismerősének veszett már nyoma, miután... De ebbe még belegondolni sem mert. Arankának meggyőződése volt, hogy a Társkereskedelmi Minisztériumnak már rendelkezésére áll az a technológia, amivel képes a társkereskedők gondolataiba látni. Igyekezett elhessegetni még a gondolat gondolatát is, miközben egyre távolodott a fekete egyenruhában feszítő alakoktól. Egy mellékutcához ért, és szinte ösztönösen be is fordult oda, noha semmi dolga nem volt arrafelé. Hátranézni nem mert attól tartva, hogy valamelyik utcai kamera rögzíti, esetleg egy épp arra járó besúgó jelenteni fogja a gyanús mozdulatot. Egy koszos ablaküvegben még látta tükröződni őket, de nem mozdultak a helyükről. Megkönnyebbült, már nem érezte magán annak a morcos ábrázatú társőrnek a méregető tekintetét. Hirtelen arra is lett ideje, hogy gondolatai közé a délutáni randevúja is befurakodjon. A kötelezően kijelölt partner, akit talán Bélának hívtak, ám ebben nem volt biztos, valószínűleg hasonló pillanatokat él át a város egy másik pontján. Nem tudni, összeillettek volna-e, hiszen a minisztérium által e célból üzemeltetett randevúhely előtt egy kisebb csőcselék verődött össze, s mint ilyenkor szokás, hangos óbégatással próbálták megzavarni az ismerkedés folyamatát. A méltatlankodó tömegben olyan is akadt, aki cukros papírba csomagolt tárgyat vágott hozzájuk. Ez természetesen államilag megengedett volt, afféle jog a szórakozásra, az egyszerűbb emberek nagy örömüket lelték benne, és addig sem foglalkoztak olyasmivel, ami a minisztérium számára kényesebb lett volna. Egymást túlkiabálva igyekeztek minél trágárabb jelzőkkel illetni őket, miközben hangosan nevettek rajtuk, s néha egymáson is. Néha állati, vagy emberi eredetű ürülék került a cukros papírba. Szerencséjükre ezúttal csak egy kisebb kavics volt, a szaga már elárulta volna. Nem volt ugyan törvényszerű a helyzet ilyen mértékű elmérgesedése, és mindketten örültek volna, ha a nagyszámú állami randevúhely közül valahol máshol, valaki mással történik ez meg, de megpróbálták méltósággal viselni a helyzetet. Ami viszont tény, hogy a randevú nem volt sikeres, ezért mindkettőjüknek jelentkezniük kell a területileg illetékes NTKH-nál, ahol majd nyilvánosan megnevezik következő randevúpartnerüket. Valamivel kellemetlenebb lehet, hogy a helyszínen megjelent, botrányosan viselkedő egyéneknek köszönhetően jó eséllyel az ő randevújáról készült videó- és hangfelvételeket fogják nyilvánosan bemutatni a többi társkereskedő szórakoztatására.
Közeledett a lakókörzetéhez, testét súlyosnak érezte a mögötte álló 2 órás gyaloglástól. A randevúhelyszínek megadásakor a minisztérium egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy az milyen távolságra van a társkereskedő lakóhelyétől, a tömegközlekedést pedig csak a párral rendelkező állampolgárok vehetik igénybe. Az út egyébként nem lett volna több 1 óránál, de a tájékozódás sosem volt Aranka erőssége. Mentségére szolgáljon, hogy a lakónegyedek épületei teljesen egyformák. 20 emeletes kockaházak, szürkére festve. Valahol félúton eltévedt, s csak a lenyugvó nap állása ébresztett benne gyanakvást, hogy rossz irányba halad. Emiatt azonban nem aggódott, mert a fenti okból kifolyólag ez igen gyakran előfordult másokkal is, így a Társőrség nem foglalkozott vele különösebben. Persze egyszerűbb lett volna, ha valamilyen más módon jelölik a különböző utcákat, de a Nagy Társ iránti tisztelgésből mindegyik utcát Nagy Társ utcának hívták.
Végre megérkezett lakóépülete bejáratához. Fájdalmasan nézett fel az előtte magasodó szürke épületmonstrumra. A 17. emeleten lakott, lift természetesen nem volt ezekben a házakban. Kezével kicsit meglebegtette műszálas blúza nyakrészét. A beáramló hűvös levegő kellemes érzéssel töltötte el. A kirobbanó izzadtságszag miatt azonban ezzel gyorsan felhagyott, és elindult felfelé a szűk, levegőtlen lépcsőházban.
:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése