Mi, a szabadságszerető, szabadságért harcoló magyarok...
De elég is a hazugságokból ennyi!
Maroknyi emberről beszélünk, akikben 1956. október 23-án elszakadt
valami, és valamivel több emberről, akik így, vagy úgy segítették
fegyveres harcukat. Akár egy pokróccal, vagy egy tekercs sebkötözővel.
Talán többen voltak, akik szintén magyarként a másik oldalon álltak, az ÁVÓsok, gyilkosok, verőlegények, hazaárulók.
De a nagy többség közömbös maradt. A józan eszükre hallgattak? Vagy csak
gyávák voltak? Biztos volt ilyen is, olyan is. Ők a szabadságharc
leverése után szívesebben pózoltak a vörös zászlóval. Manapság meg
szívesebben pózol mindenki a lyukas zászlóval, mert ezért nem jár
megvetés, amazért meg akkor nem járt bitó, vagy hosszú börtönévek.
Az első két csoportnak jár a hálás emlékezet. A másodiknak "jár" a
kiemelt nyugdíj. A harmadik, népesebb csoportnak pedig "jár" a
szabadságszerető forradalmár jelző (?).
Rákosi helyett kaptunk (11
évet éltem abban a renCerben, talán ezt leírhatom.) egy Kádárt, ami
azért sokkal kevésbé volt elviselhetetlen. Sőt! Ha demokráciát nem is,
de egy puhább diktatúrát kiharcolt az a pár ezer hős. Nekik
köszönhetjük, hogy nem lettünk Románia, mert 56-ból Kádárék is
megértettek annyit, hogy nem lehet a végtelenségig feszíteni a húrt.
Mindig van értelme harcolni. Megtörni nem mertek, hát megvettek minket,
és ezért a fél ország visszasírja őket. Sehol egy kva happy end?! :O
Köszönöm, hogy elég bátrak voltatok, Pesti Srácok, Pesti Lányok!