Ötvenhatos gondolatok

Mi, a szabadságszerető, szabadságért harcoló magyarok...
De elég is a hazugságokból ennyi!
Maroknyi emberről beszélünk, akikben 1956. október 23-án elszakadt valami, és valamivel több emberről, akik így, vagy úgy segítették fegyveres harcukat. Akár egy pokróccal, vagy egy tekercs sebkötözővel.
Talán többen voltak, akik szintén magyarként a másik oldalon álltak, az ÁVÓsok, gyilkosok, verőlegények, hazaárulók.
De a nagy többség közömbös maradt. A józan eszükre hallgattak? Vagy csak gyávák voltak? Biztos volt ilyen is, olyan is. Ők a szabadságharc leverése után szívesebben pózoltak a vörös zászlóval. Manapság meg szívesebben pózol mindenki a lyukas zászlóval, mert ezért nem jár megvetés, amazért meg akkor nem járt bitó, vagy hosszú börtönévek.
Az első két csoportnak jár a hálás emlékezet. A másodiknak "jár" a kiemelt nyugdíj. A harmadik, népesebb csoportnak pedig "jár" a szabadságszerető forradalmár jelző (?).
Rákosi helyett kaptunk (11 évet éltem abban a renCerben, talán ezt leírhatom.) egy Kádárt, ami azért sokkal kevésbé volt elviselhetetlen. Sőt! Ha demokráciát nem is, de egy puhább diktatúrát kiharcolt az a pár ezer hős. Nekik köszönhetjük, hogy nem lettünk Románia, mert 56-ból Kádárék is megértettek annyit, hogy nem lehet a végtelenségig feszíteni a húrt. Mindig van értelme harcolni. Megtörni nem mertek, hát megvettek minket, és ezért a fél ország visszasírja őket. Sehol egy kva happy end?! :O
Köszönöm, hogy elég bátrak voltatok, Pesti Srácok, Pesti Lányok!

Árva ország ez

Milyen árva ez az ország. Nem több, mint egy terület, egy lakhely. Kevés kivételtől eltekintve senki sem érzi annyira magáénak, hogy részt vegyen a működésében. Amikor elhangzik, hogy Magyarországon nincs, vagy csak jelképes méretű a polgári középosztály, akkor személy szerint én ezt hiányolom, illetve ezt értem alatta. Nemzet helyett lakosság, polgár helyett lakos.
Volt-e valaha ilyenünk, vagy mindig is polgártalanok voltunk? Úgy gondolom, hogyha volt, akkor az 1849-ig volt. Ferenc József, "korának Kádár elvtársa", későbbi becenevén Ferencjóska és a hozzádörgölődző magyar elit gondoskodott róla, hogyha addig volt, aki magáénak érezte ez az országot annak összes közügyeivel, az többé ne érezze annak. Kiegyeztünk, ami jelentős fellendülést hozott, ám a nemzet gerince megroppanhatott. '56 után is megalkudtunk, egy generáció sírja vissza a "jó Kádár elvtársat".
Arra a nyomasztó megállapításra jutottam, hogy itt minden nemzedéknek megvolt a maga jóságos, de erős kezű vezetője, pártja, uralkodóháza, stb. (A szakirodalom ezt autoritarizmusnak nevezi.).
Ferencjóska, Horthy, Kádár és most Orbán. Egy atyáskodó, tekintélyelvű vezető, aki mindig mutatja az egyszerű népnek, merre van az előre. Aztán, mikor olyan ordas nagy hazugságon kapják, ami miatt bármelyik nyugati vezető napokon belül megszégyenülve lemondana a lincselésre kész tömeg előtt itt, Magyarországon semmi sem történik. Néhány közepes képességű újságíró bátortalan próbálkozásokat tesz, hogy kérdőre vonja a kormány embereit, azok rezzenéstelen pofával szajkózzák az éppen eszükbe jutó hazugságokat. Már arra sem ügyelnek, hogy legalább egyformát hazudjanak. Minek? Ezeknek elég annyit mondani, hogy a megértés szándékának hiánya okozza a két magyarázat közötti ellentmondást. Még véletlenül sem az, hogy hazudnak. Az emberek nem tüntetnek. Nem érzik magukénak a leugatott újságírók szerepét. Röhögnek egy jót a szerencsétlenen. Pedig nem az újságírót nézik totál hülyének, kedves elvtársam. Hanem téged, a következő olvasót, engem, mindannyiunk komplett családját, rokonságát, ismerőseit és azok ismerőseit is. És ez nem olyan vicces. Kedves vezetőnk egyszer a migránskölköket üdültető panziós ellen uszítja a helyieket (Őcsény), máskor meg ő maga üdültet migránsokat, teljes titokban. Eközben dübörög a milliárdos propaganda, hogy ide márpedig nem engedünk be egy migránst sem. (Ha mégis, akkor az nem migráns, hanem oltalmazott!) De a kedves elvtársakat ez nem izgatja, hiszen úgyis "odafent" döntenek a sorsunkról. Hát bazdmeg, nem! Ez különbözteti meg a polgárt a lakostól. Hogy felelősséget érez hazája és polgártársai iránt, mert együtt erősek vagyunk. Csak együtt vagyunk azok. Részt vesz az állam működtetésében, hiszen ez az egész a miénk. Nem albérlők vagyunk ezen a földön, hanem tulajdonosok. Ha a megbízott vezetők (Hát, baszki ezt a kifejezést is lehetne ízlelgetni egy darabig.) rosszul végzik a munkájukat, le kell őket váltani!
A tekintély tisztelete határozza meg a magyar átlagembert, nem pedig a szabadságszeretet. Itt, a jól ismert történelmi okok miatt ennek van hagyománya. Tőlünk nyugatabbra erősebb gyökeret vert a demokrácia, a közös ügyekbe való beleszólás óhaja. De azért innen nézve az is egy végtelenül korrupt rendszer, az egyenlők közt ott is akadnak egyenlőbbek, ráadásul a harmadik világból érkező bevándorlók mellett már lassan másodlagos állampolgárokká válnak.
Minden rendszer rossz, de még mindig egy jól működő polgári demokrácia kéne, hogy legyen a célunk, ahelyett hogy hozzákényelmesedünk a közpénztolvaj kiskirályok kegyelemkenyeréhez.