Irány Amerika!

Kezdjük az oda-, visszaúttal! Budapest-Frankfurt-Seattle, a Lufthansával. A hosszú repülőút nem tesz jót a térdemnek, ez már Tokió felé is bizonyítást nyert, amikor a LOT Dreamlinerének turistaosztályán nyomorogtam végig azt a kb. 10 órát. Márpedig ez is min. 10 órán át tart, emiatt vettem egy nagy levegőt és a premium economyra foglaltam. Persze a Budapest-Frankfurt kis A321-esén nincs ilyen, de azt a kis időt ki lehet bírni.
190 centimmel is kényelmesen kinyújthattam a lábam a B747 ülésében, ami ráadásul szélesebb is, nem kell pl. a karfán a szomszéddal osztoznom. Az osztály üléskiosztása 2-4-2 (2 az ablak mellett, 4 középen, majd 2 a másik ablaknál.), szemben a sima economy 3-4-3 üléseivel.
Most jut eszembe, hogy az előző bejegyzésben már írtam az ellátásról, így ezúttal beszéljenek inkább a képek! :-)

Az ebéd. Valami marhahúsos nokedli. :-)

Leszállás előtt még volt egy kaja. Sült kolbász hagymás, mustáros mártással, ha jól rémlik.

Hazafelé pedig San Franciscoból A380-as gépen, talán még nagyobb kényelemben, legalábbis ami a szélességet illeti. Az ablak mellett ültem, a fal és az ülés közé szinte bármit be lehetett rakni, annyi hely volt. (Ilyesmi economy osztályon elő sem fordulhat.)

 Vacsora, szintén marhahús.

Reggeli. Valami rántotta-szerű, némi párolt zöldséggel és paradicsommal. Nem egy nagy durranás.

Talán hasznos infó lehet, hogy aki nem először megy ESTA vízummal az USÁba (Ugyanazzal az útlevéllel.), annak nem az ESTA-sorba kell majd állnia a vámnál (Van ott egy illető, aki úgyis megkérdezi, hogy először lépünk-e be az országba, és a megfelelő helyre irányít.), hanem az amerikai, kanadai sorba és a kioskok valamelyikénél szkennelni az útlevelet, fotót készíteni az utasítások szerint, majd a kinyomtatott fényképes cetlivel lehet tovább haladni a vámtiszthez, ami az ellenőrzés utolsó állomása. Pár kérdést tesz fel, hogy minek mentünk oda, meddig maradunk, stb. és már mehetünk is a poggyászkiadóhoz.
A bőröndömmel aztán a kijárat felé indultam, de azt csak egy kis vonattal lehet elérni. Kis eligazítást kértem egy egyenruhástól, hogy merre találom az autókölcsönzők irodáit: arra. A terminálépület előtt sorban jöttek a buszok, amik a kölcsönzőhöz szállították a népet (ingyenes). Maga a kölcsönző elég laza az eddigiekhez képest. Igaz, csak angliai tapasztalataim vannak e téren. A papírmunka, és a fizetés után jó utat kívánt a pultos. Kérdezem, hol a kulcs? Az autóban, felelte. :O Több cég van egy nagy, közös épületben, mellette egy sokszintes parkolóház, benne a bérautókkal. Minden cég állóhelyei felcímkézve, sima ügy. Aztán a megadott helyen nem találok semmit. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy míg aláírtam, addig ellopták, én meg majd felelhetek érte. :D Ott is van egy iroda-féle, megérdeklődtem, hogy mi a teendő ilyenkor. Megnyugtattak, hogy megvan az, csak másik helyen áll. Meglett, szokás szerint nagyon furcsa volt átülni egy idegen autóba. SUV, ami miatt magasabb az ülés is, mint az enyémben. (Hazaérve meg a sajátomat kellett újra megszokni.)
A telefonomat használtam GPS-ként, első úti cél Snoqualmie. Maga a közlekedés könnyen megszokható, a dupla záróvonal pedig kimondottan hasznos, autósbarát intézmény. Nálunk is bevezethetnének valami hasonlót. Több, mint 2200km-t vezettem ott, és egyszer sem találkoztam olyannal, aki átlépte volna pl. előzés céljából. Emelkedőkön különben van kapaszkodósáv a kamionoknak, ott lehet előzgetni biztonságos módon. Az előnye, hogy nem jön szembe velem másik autó a saját sávomban, mert épp kanyarban támadt kedve előzni. Sajnos ez Magyarországon mindennapos. A sebességhatárokat általában betartják. A nagy, 5 sávos autópályán nem annyira, de nyilván ott is van egy tűréshatár, ami alatt nem bírságolnak, és ezt kihasználják.
Oppsz, éjfél elmúlt. Megyek walking dead-et nézni. :-)

Folyt. köv.

Újra itthon

Kezdem azzal, hogy felsorolom, hová nem tudtam elmenni időhiány miatt, mert a későbbiekben nem panaszkodással szeretném megtölteni az utazással kapcsolatos bejegyzéseimet. ;-)

Itthon a google maps-en terveztem az autós szakaszokat, mivel a távolságok megtételéhez szükséges utakat is kiköpte. Így jött ki az első etapra durván 10,5 óra, ami teljesen vállalható 1 napra. A valóságban Crescent City helyett csak a Cape Creek hídig jutottam el ennyi idő alatt, és mikor ott felvettem Crescent-et következő úti célnak, hideg zuhanyként ért, hogy még jó 4 óra van hátra. Vagyis néhol esőben, vizes úton, kényelmes vezetőkkel (Sokan mindenhová felkapcsolt távolsági fényszórókkal mennek, leszarva, hogy elvakítják a többi autóst.) szemben/előtt kell megtennem ezt a laza Bécs-Budapestnyi útszakaszt. Többször az elalvás határán álltam, de muszáj volt végigcsinálni, és ez sikerült is. :-) Ha nagyon gáz volt, megálltam frissülni.
Nos, az útvonaltervező melléfogásai miatt Glass Beach, a Pacific Air Museum, a Travis Air Base Museum, és Bodie maradt ki. A maradék távokat is több órával túlhaladva teljesítettem. Tanulság: ilyen hosszú távokon nagyon óvatosan kell kezelni a google útvonaltervezőt. Nem, nem tévedtem el, egyszer sem, sehol, még egy utcával sem mentem mellé soha, amin pedig én is csodálkozom.

Mostantól pedig következzenek a pozitív tartalmú beszámolók! (Külön bejegyzésekben!) ;-)

                                  Astoria Megler híd, Astoria, Washington és Oregon határán.

Itt, most csak pár mondatos összefoglalóra futja.
Jó választás volt a premium economy ülőhely, végre ki tudtam nyújtani a lábam. Az ellátás is egész más, mint a sima turista osztályon. (Igaz, először mentem Lufthansával hosszabb távra, így nincs összevetési alapom.) A kávéhoz rendes porceláncsészét, az italhoz talpas üvegpoharat, a kajához igazi tányért (Persze szögletest.) adtak. Az ajtók becsukását követően már osztogatták a welcome drinket (rostos narancslé), ezeket később is körbevitték. Az Emirates és a LOT hosszú járatain, sima economy-n csak ásványvizet öntenek kb. az út kétharmadánál annak, aki kér.

 

Oregoni tengerpart

 

 A bérautóm

A bérautóm nem Ford Edge lett, hanem Dodge Journey, de maximálisan elégedett voltam a méreteivel, és a teljesítményével. A rengeteg hegyi út, szerpentin miatt jó választás volt az SUV.
Az időjárással általában szerencsém volt. Igaz, mikor felvettem a Dodgeot, elkezdett esni az eső. Egyből indultam is Snoqualmiba, útközben kész felhőszakadás volt, de mikor kiszálltam a kocsiból, elállt, és nem is kezdett esni, míg tovább nem indultam a motelbe. Másnap is inkább száraz időből volt több, mint esősből.

Folyt. köv.

NYC-02

Az előző New York-os bejegyzésemet februárban írtam, de csak egy facebook-jegyzetként osztottam meg és szerintem senki sem olvasta. Én magam is alig találtam meg.

Első teljes napomon természetesen felhőkarcolónézés, valamint a sziget nyugati partján horgonyzó U.S.S. Intrepid repülőgéphordozó (múzeumként üzemel) megtekintése volt a tervezett program.
Kicsit borongósan indult a reggel, de nem esett az eső. Előre próbáltam olyan időszakot kinézni utazásomhoz, amikor a legkisebb az esélye az esőnek. Néhány héttel indulásom előtt aztán gyülekezni kezdtek a viharfelhők (Szó szerint!) a Nagy Alma környékén: végül pár nappal előttem megérkezett az évtized hurrikánja, ennek utóvédharcaiból pedig bőven jutott nekem is. Szerencsém volt, hogy csak egy esős napot fogtam ki.
A Pennsylvania hotel első szintjén van egy kis presszó/kisbolt-szerűség. Péksütemény, üdítők és presszókávé is kapható. Mellesleg itt vettem meg első igazi amerikai fánkomat. Hogy milyen az íze? Szerintem 130% cukor. Émelyítően édes, szinte ehetetlen. De nekik bejön...
A hotel postaládája.

A hotel mellett van egy Meki, ahol elfogyasztottam életem első sajtos negyedfontosát, ami hasonlít a sajtburgerre, de nagyobb, laktatóbb, jobb. Első állomás a New York-i közkönyvtár volt, ami többek közt a Szellemirtók c. filmben is szerepelt. Még zárva volt, de körbejártam a hatalmas épületet. Ezen a lépcsőn át menekültek pánikba esve Venkmenék. :-)

A könyvtár mellett található Midtown egyik ikonikus épülete, az Art Deco stílusú American Radiator Building. A 23 szintes felhőkarcolót 1924-ben adták át.

A Grand Central Terminal-t a Legenda vagyok c. filmben is láthatjuk. Mögötte a Chrysler Building, aminek nincs publikus kilátója. De no para, mert az Empire State Building és a közeli Rockefeller Plaza is rendelkezik a turisták számára nyitott terasszal. Hosszabb sorban állás utóbbinál volt. De a panorámáért megéri kivárni.

Innen a St. Patrick katedrális felé vettem az irányt. Érdekes kontrasztot nyújt a 19. században emelt neogótikus templom a fölé magasodó modern üvegtornyok ölelésében. Itt kezdett elb*szódni az időjárás. Elő is kellett vennem az esernyőt, de még nem volt annyira vészes. Nem volt könnyű fotózni esernyő alól.

A Chrysler Building előtt elhaladva igyekeztem az Empire State Building felé, mivel időpontra (előre) megváltott jegyem volt. Közben az eső is elállt. Éhen halni egyébként szinte lehetetlen (Azért nekem majdnem sikerült, de erről később.) Midtownban és Downtownban, mivel tele vannak az utcák streetfoodosokkal. Úgy vettem észre, hogy ezeket többnyire arab bevándorlók üzemeltetik.
Art Deco orgia... :-)

Ilyen hangulatos utcákat találni, amikor épp nem felhőkarcolók tövében mászkál a Zember.

A "szörny". :-)

 

Mire felértem, kisütött a nap. A kilátás pazar...

Egy rövid pihenő következett a hotelben. Kiraktam az útközben vásárolt szuveníreket, hogy a hajóhoz ne kelljen magammal vinnem. Ebéd után elindultam a U.S.S. Intrepid felé.

Folyt. köv.

NYC-01

A New York-i Jamaica Station forgatagában állva az az ötletem támadt, hogy megnézem Manhattant.

Ez nem igaz. :-) Az ötlet kb. 1 hónappal korábban fogant meg bennem. A szervezés heteket igényelt. Mit kell tenned, ha az USA-ba szeretnél utazni? Nos, a legfontosabb az ESTA vízum igénylése. Légy résen, mert az amerikai kormánytól igényelve ez csak 10 dollár körül van, de számos lehúzós oldal foglalkozik ennek kiadásával. Ezek nem átverések, meg fogod kapni a vízumodat, csak hétszeres áron, vagy még drágábban.
Az ESTA 2 évig érvényes, EU-s állampolgárként jó eséllyel meg fogod kapni, csak egy űrlapot kell kitöltened, és befizetni a pízt. Az útlevélről ne feledkezz meg! Ha zöld utat kaptál, jöhetnek a programok (Pl. belépőjegyek, túrák, stb. lezsírozása, amire jegyértékesítő cégek tucatjai szakosodtak, a neten kényelmesen intézhetők. Nem ajánlott a helyszíni vásárlás, mert előfordulhat, hogy arra a napra elfogytak a jegyek, és egyébként is kva sokat kell sorban állni.), a repülőjegy, a szálloda összehangolása. Gáz lenne, ha pl. kifizeted a belépőket, a szállodát, és kiderül, hogy már nincs szabad hely a gépen, napokkal később érsz oda. Repjegy: érdemes jó előre megvenni, mert olcsóbb, mintha holnapra foglalnád.
2018 óta van (újra) közvetlen repülőjárat Magyarországról az USA-ba a lengyel LOT légitársaság jóvoltából. Annyi csavar volt benne, hogy a LOT B787 Dreamlinereinek egy része földre kényszerült a hajtóművek konstrukciós hibája miatt. Hónapokig Portugáliából bérelt géppel teljesítették ezt a járatot. Ez egy régi B767-es volt, de belülről felújították, egyáltalán nem volt lelakva. Nem mellesleg (x2-es ülésen.) kényelmesebb is volt, mint a Dreamliner.

A New York-i gép a JFK repülőtéren száll le. Rémtörténetek keringenek a reptérről visszafordított turistákról, a szigorú vámtisztekről. EU-s állampolgárként, büntetlen előélettel nincs mitől tartani. Ujjlenyomatvétel, retinaszkennelés, valamint a repülőn kitöltött vámnyilatkozat átadását követően mehettem a poggyászomért. (Ugyanez a procedúra a Japánba történő belépéskor is.)

Kép: Jamaica Station

Hogyan jutsz el onnan a városba? Van egy Airtrain nevű körvasút, ami végigmegy az összes terminál mellett, a végállomása pedig a Jamaica Station. A terminálmegállónál ne keress jegyautomatát, mert az a Jamaica állomáson lesz. (Ott vannak sorban az automaták, ha jól rémlik, azt is kijelzi, ha nincs benne visszajáró pénz, ezzel megspórolható a fölösleges sorban állás, ha csak nagy címleted van.) Ha vettél jegyet, azzal ki tudsz menni az állomás területéről, vagy ha például Manhattan az úti célod, mint nekem, akkor a LIRR (Long Island Rail Road, ez a kb. HÉV New York-i megfelelője.) állomásra le tudsz menni. Oda külön jegy kell. Kb. 45 perc a vonat menetideje a manhattani Penn Station-ig. A vonat tiszta, délután 4-5 körül bőven volt rajta ülőhely is.

A Pennsylvania Station kijáratával szemben van a Hotel Pennsylvania, ahol megszálltam.
Manhattan közepén van, néhány percnyi séta távolságban az Empire State Building, a Time Square. Vajon nem volt-e drága egy ilyen környéken megszállni? Hát, de. :D Viszont nem bántam meg, mert bár drágasága ellenére is mocskosul igénytelen egy szörny a maga 5000 szobájával, mégis a lehető legjobb bázis a gyalogos városnézéshez.

Másfélét nem is igazán lehet ott elképzelni, ugyanis gyakoriak a dugók, a taxi nem halad, a busz lassú, a metróból meg nem látsz semmit a városból.
A lehető legjobb pillanatban érkeztem meg a Szörny repeciójára, ugyanis 3-4 ember állt előttem, 10 perccel később, mikor lejöttem az első városnézősétára, már több száz fős sor kanyargott a szalaggal kijelölt placcon. Körben meg az új lakók családtagjai, mint a csövesek, minden seggalattnyi helyet kitöltöttek.

Első utam természetesen az Empire State Building irányába vezetett. Szinte minden épület érdekes, az alacsonyabbak is, legalábbis az európai szemnek. Elfogyasztottam életem első igazi, amerikai hot dogját, egy igazi street foodosnál. 5 dollárért nem volt egy nagy durranás.

Csak mentem az orrom után, és kattogtattam a gépem. Apropó, ha van lehetőség, érdemes nagy látószögű objektívvel nekivágni, mert elég sűrűn beépített terület, nincs hová hátrálni a fényképezővel, hogy beleférjen egy-egy épület. Az enyém egy Tokina 11-20mm-es.

Manhattan frekventált részein erős a rendőri jelenlét (Sok a térfigyelő kamera is.), emiatt a közbiztonság is elég jó.



Mire rám sötétedett, már a Time Square környékén jártam. Ezt fel is írtam magamnak estére, jobban tehát nem jöhetett volna ki a lépés.
Az F2.8-as fényerejű objektívem esti fényviszonyok közt is jól teljesített.
A szálloda közelében van a Madison Square Garden is.

Onnan tértem vissza a “bázisra”, de az elalvással akadtak gondok, hiába lett 6 órával hosszabb a napom.

Folyt. köv.