Pofon

Az étterem túlsó faláról (Ami egyébként legalább 20 méternyire van.) is visszaverődött a pofon csattanása. A helyiséget addig betöltő tompa duruzsolás, az evőeszközök csilingelése, a sarokban játszó zongorista játéka hirtelen mind elállt, mint a hirtelen megszűnő zápor. Helyére betolakodott az a nyomasztó csend, és azt azt követő zavaró figyelem a többi vendég részéről, amelyek csak fokozták a helyzet kínosságát. Külső szemlélőnek olyan érzése támadhatott, mintha még a légy is megállt volna röptében. Béla azonban csak a fájdalmas bizsergést érezte az arcán, ahol a nő tenyere az előbb becsapódott, mint egy száguldó üstökös.
-Disznó! -közölte a nő, közönségük számára is tisztán érthetően. Ridiküljét felkapta a kis, kerek asztal széléről, és sietős léptekkel távozott. Cipője kopogása volt az egyetlen hang a teremben.
A többiek hol megvetőn, hol szánó tekintetekkel méregették Bélát, akinek ekkorra már egészen kipirosodott arca egyik fele.
-Khmm. -lépett oda a pincér. -Hozzak egy konyakot, uram?
-Az jó lenne. -dadogta az orra alá Béla. -Ööö, várjon! Inkább egy vodkát! -helyesbített.
A pincér csak nem bírt a kíváncsiságával, és kérdezett.
-Szabad tudnom, mi történt?
-Hát, én sem értem. Csak felvázoltam neki, hogy a szándékaim vele kapcsolatban tisztességesek, őszinték. Tudja, ez volt az első randevúnk.
-Á, értem. -nyugtázta a pincér.
-Nos, mikor ott tartottam, hogy kölcsönös szimpátia esetén kész vagyok őt elvenni, majd családot alapítani vele, és elmondtam, hogy a nő szerintem a férfi egyenrangú társa... akkor pofon ütött.
A pincér felhúzta jobb szemöldökét. Megértő tekintete mintha szúrósra, ítélkezőre váltott volna.
-Ez botrányos. Rendezze a számlát, kérem és távozzék! -szólította fel a pincér. A közelben ülő vendégek, akik hallották Béla szavait, zúgolódni kezdtek. Váratlanul valami hideg apróság csattant a homlokán. A szemközti asztalnál ülő idős pár férfi tagja dühében egy szelet savanyú uborkát vágott hozzá. Valaki pedig felkiáltott, hogy "disznó!". Ekkor a többiek is elkezdték fenyegetően skandálni: disz-nó, DISZ-NÓ...


:-)

Nem szoktam saját irományaimat elemezgetni, de gondolom, megfogalmazódik a kérdés: mi a f*szról szól ez már megint? :-)

Bújjunk bele egy olyan ember bőrébe (És próbáljuk megérteni.), aki gátlástalanul bunkó, de ez számára annyira természetes, hogy ő képtelen megérteni, mi baja a világnak vele. Mi játszódhat le benne ilyenkor? Most helyettesítsük be Béla mondatai helyére azt, hogy "nem értem, mi baja, én csak megkérdeztem, hogy akkor kaja után dugunk-e. Erre pofon ütött." Most pedig mindenki ellene fordul. Miért, miért? Hiszen ő csak feltett egy ártalmatlan kérdést. :D
És ami a legérdekesebb tény, hogy az a pofon azóta érett, mióta az ősrobbanás létrehozta univerzumunkat. Ó, de hisz ez csak egy írás. No igen, de az írásban megtörtént. Az írott pofon is közel 14 milliárd éve várta, hogy elcsattanjon, és akkor hopp! :D Egy napos augusztusi délutánon (Közép-európai idő szerint.) végre megtörtént. Most már nyugodtan haladhat tovább az téridő a megszokott pofon..., akarom mondani kerékvágásban. 

Vers 2

Vidám percek rovatunk mai részében:

Lélekprésben zsugorodom, lezárt nejlonzacskóban lélegzem,
Hideg kezek üres nemlétbe temetnek, lapátolják rám az éveket.
Leértékelt áru, "pókhálós" üvegű kirakat mögött porlepte mindenem,
Lejárt szavatosságú szellem, semmi mögé elbújva lebegek meztelen.

:D

Vers :-)

Negat-ív v2.0

Keserves, sötét, bús savanyúság...

Leharcolt testem lélek-siralomház.

Telve utálatos közönnyel,

Nyomorúságos, halált váró görcsben.

Minden rossz, semmi sem jó,

Végtelen panasszal, ezerszer átkozott sorssal,

Feszengek, jajongok, remegek, dadogok.

Hitevesztetten jót nem mondhatok.

Megtépázott életem semmirevaló,

Boldogságfogyatékos, örömöm gyászoló.

Ócska szómérlegen méregetek kukából guberált rímeket,

Nagy kínlódva odafeszítek nívótlan szóvégeket.

Valaki azt mondta, negatív vagyok, ami nem igaz. :P Ennek örömére összerittyentettem ezt, itt. :D

Átverés

-Szentséges ég, ég! -jajveszékelt Béla. Kezében szorongatott okostelefonjával folyamatosan videózott, csak fejét forgatta jobbra-balra. -Valaki segítsen már rajta!
-Rajtam? Szerintem magán kéne. -szólt ki a férfi a lángok közül. Hangja tökéletes higgadtságot sugárzott.
A videós meglepődött. Halálsikolyra, fájdalomhörgésre számított inkább, de semmiképp nem ilyen összeszedett válaszra. -Tartson ki! -kiáltotta torka szakadtából az égő alaknak.
-Halkabban, ha kérhetem. Így is kiválóan hallom. -kérte, testét eközben minden oldalról nyalogatta, falta a perzselő tűz. De ez az ember úgy ült a közepén, mintha csak egy langyos fürdőt venne a kádban.
Bélának meggyőződése volt, hogy valamilyen erős kábítószer hatása alatt áll, ezért nem érzékeli a szörnyű fájdalmakat.
-Uram, tud róla, hogy ég? -kérdezte magából kikelve.
-Igen. Van kedve csatlakozni? -invitálta a tűzbe.
-Nem őrültem meg! Ki tud jönni onnan?
-Eszemben sincs. Jó itt.
-Jó? De hisz elevenen elég!
-Mi ezzel a baj? Netán irigyli?
-Hát, ilyen nincs... Szörnyű kínok között fog meghalni, felfogta?
-Ki kellene próbálnia, és utána véleményt alkotni. Honnan tudja? Ön égett már el?
-Nem.
-Na, ugye. Maga mindig ilyen felületesen ítélkezik?
-Nem. De azt tudom, hogy élve elégni nagyon rossz.
-De hisz most jelentette ki, hogy még sosem tapasztalta.
-Olvastam róla. És filmen is láttam. Ez borzalom.
-Átverés.
-Mi?
-Magát alaposan átejtették. Tudja? Ne higgyen el mindent!
-Az ujjamat már megégettem, és fájt.
-Az teljesen más.
-Más?
-Idebent kellemes meleg van.
-Ó, persze. Ez egy krematórium!
-Ha az lenn, most nem beszélgetnénk. Úgy nézek ki, mint aki szenved?
-Hát, nem. Nem úgy. De...
-Na, látja... Csak ugorjon be mellém, van még egy hely a tűz közepén! Csak egy kis fát hozzon magával, nehogy kialudjék!
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ... -Béla a tűzben találta magát. Nem emlékezett, mikor és hogyan került oda. Csak az elviselhetetlen kínt érezte testének minden részében.
-Na, milyen? -kérdezte a fickó érdeklődő tekintettel, aki az imént még arról győzködte, milyen jó odabent égni. Csakhogy ő kint állt, a lángoktól biztonságos távolságban.
-Nem bírom... -sikoltotta.
-Azért jó móka volt, nem igaz?
-? -már nem volt ereje válaszolni.
-Akarod tudni, ki vagyok? A hallgatás beleegyezés. -tette hozzá mosolyogva. -Én vagyok az ördög.

Folyt. köv.
Vagy nem. :-)

2. rész ;-)


-Úristen! Úristen! Égek! Égek, és élek! Mikor halok már meg? -visított Béla széttárt karokkal.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mióta a tűzben perzselődött. Szentül hitte, hogy ez a pokol, ahonnan soha többé nem szabadul, miközben a kínok kínját kell kiállnia. A távolból csengőszót hallott. Talán mégsem a purgatóriumban van, talán ez egy tűzjelző. Ha az, akkor mindjárt felfedezik őt, és eloltják. A csengő egyre hangosabban szólt. Úgy tűnt, mintha valakik sikítoznának körülötte. Hát, ez nem csoda, gondolta.
Teste hirtelen rázkódni, rángatózni kezdett.
-Ennek annyi! De nekünk is mindjárt. El kéne tűnnünk! -ez a kétségbeesett rikácsolás egy mellette hadonászó férfitól származott. A szeme sarkából látta is az illetőt.
-Adj egy fél percet! Mintha kezdene magához térni! -üvöltötte egy nő. Béla fejét fogta két kézzel.
-Kuss legyen, ott hátul! -egy másik férfi a plafonba lőtt egy lefűrészelt csövű sörétes puskával. Az álmennyezet darabjai a nyakukba hullottak. Még többen kezdtek sikoltozni.
-Hát bazdmeg, ez kegyetlenül kiütötte magát... Mi a f*sznak kellett elhozni? -az előbbi rikácsoló szegezte ezt a kérdést a Bélát pofozgató nőnek.
-Mert csak ő ismeri a terepet, bazdmeg. Hát, ezért. -felelte, és ismét erősen megrázta Béla fejét.
-A csávó egy nulla. Azt sem tudja, hol van! -vágta rá a rikácsoló.
-Kicsengettek? -jött ki Béla száján az első, a helyzetnek megfelelő mondat. A nyál hosszan nyúlt lefelé a szájából. Bár mindegyiküknek harisnya volt a fejére húzva, hogy arcuk ne legyen felismerhető, az könnyedén átázott.
-Magához tért! Baszki... -örvendezett a nő, de a csengőtől alig lehetett hallani, mit mond.
-Hol vagyok? -kérdezte kábultan Béla. A tudatmódosító szer, amit az akció reggelén bedobott, hogy ellazuljon, elképesztő hallucinációkat okozott, bár ezt ő még egyelőre nem fogta fel.
-Az ékszerboltban. Szóval most innentől tiéd a pálya! Igyekeznünk kell, 1 perc múlva itt vannak a zsaruk! -igazította útba a nő.
-Menni fog? -kiáltotta oda a plafonba lődöző "kollégája".
-Ahaa... -válaszolta csorgó nyállal, majd eldőlt, mint egy liszteszsák.

:-)

Folyt. köv.
Vagy nem. :P

Az ajánlat

Aranka tétova óvatossággal araszolt visszafelé ahhoz a kirakathoz, ahol előbb azt a figyelemfelkeltő reklámtáblát megpillantotta. Kíváncsisága vonzotta oda, ugyanakkor tartott tőle, hogy kínos magyarázkodásra szorulhat, ha egy ismerőse meglátja ott. Tudta, hogy sokan megfordulhatnak azon a helyen, de ő nem akart közéjük tartozni. Miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli őt, végre alaposabban is szemügyre vehette azt a bizonyos hirdetést.
Jól látta a szeme sarkából, amikor az imént elviharzott mellette. Állapította meg Aranka. Ez a NTV (Népnemzeti Társkereskedelmi Vállalat) ajánlata értelmes, melegszívű, ellenállhatatlanul vonzó, szingli nők részére. A fentieket olvasva Aranka azonnal megértette, hogy ez az ajánlat egyedül neki szól.
-Lássuk csak! -motyogta az orra alatt. -39 éves férfi. 190cm magas. Hmm, ez jól hangzik. -folytatta, majd türelmetlenül átugorva a centiméterben, kilogrammban, stb. kifejezhető paramétereket, máris a férfi bemutatkozó szövegénél találta magát. Végigfutva ezen, Aranka szinte minden porcikájában úgy érezte, ezt a férfit neki teremtették. Szinte minden lényeges tulajdonságból magában hordozott valamennyit. Úgy tűnt, eme képességek, ismeretek kellemes elegyének birtokában bármilyen közegben megállhatja a helyét.
-De mibe kerülhet ez? Mit kell tennem, hogy... -suttogta Aranka, de máris megtalálta a választ. Mindvégig szinte kibökte a szemét., mégsem vette észre. Egy vastagon szedett, színes felirat hirdette, hogy 60-70 év ingyenes próbaidőszak, melynek elteltével (Elégedetlenség esetén.) a társ-előfizetés lemondható.
-Wow... -Arankának fülig ért a szája a vigyortól. Már rohant volna az ügyintéző pultjához, amikor felfigyelt egy apró, ám igen lényeges adatra: csillagjegye szűz. A szemcsillogás, a hatalmas mosoly, a szívbizsergés már nem volt több, már nem egyebek, mint távoli emlékek. Olyan hirtelenséggel vált semmivé, mintha sosem lett volna. Aranka lehajtott fejjel, csalódottan ballagott ki az NTV irodájából. Hozzá egy vízöntő-jegyű férfi illik, ezt mindenki tudta az ismerősei körében. -A fenébe is, hogy... Hogy pont ez nem stimmelt... -kesergett magában Aranka.

Így történt meg, hogy a Népnemzeti Társkereskedő Vállalat ajánlata a mai napig várja azt az értelmes, melegszívű, ellenállhatatlanul vonzó, szingli nőt, aki aláír egy 60-70 éves ingyenes próbaidőszakra... ;-)

Közeleg az éj

Aranka kinyitotta az utcára néző bejárati ajtót, s hogy az később se csukódjon be, alul kiékelte egy Hodorral. Ám ez csak az első lépése volt a szokásos esti procedúrának. A gardróbból elővett egy fejszét, és kívülről az ajtó mellé támasztotta. Eközben az utcai közvilágítás, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem kapcsolt be. Centiről-centire foglalt teret a szürkület, míg végül már csak a legmagasabb fák csúcsait világította meg egy erőtlen, narancs színű napsugár. Aztán már azt sem, és alulról, a legsötétebb árnyékok nyújtóztak felfelé, bekebelezve mindent, ami az imént még szemmel látható volt. Rövidesen a nappal utolsó, halovány fényei az egész kertvárossal együtt az éjszaka prédájává lettek.
Itt-ott, a házak ablakain persze világosság szűrődött ki, lefekvés előtt akadt még teendője minden házigazdának. Aranka is leült számítógépe elé, facebook oldalán ma este is kiposztolta, hogy egyedül alszik otthonában, valamint hogy a napokban vett ki nagyobb összeget a bankszámlájáról. Bejegyzését természetesen nyilvános láthatóságúra állította, ahogy általában. Gépét kikapcsolta és már épp készült lefeküdni, amikor eszébe jutott, hogy a kocsibeállón álló vadiúj BMW-jének a kulcsa még a zsebében van. Kiszaladt hát mezítláb, át a rövidre nyírt gyepen, a távirányítóval kinyitotta autója központi zárát és miután a kulcsot az önindítóba dugta, visszaballagott a házba. Nagy kő esett le a szívéről. Nem lett volna nyugodt álma, ha autója éjjel zárva marad.


;-)

Taps

A sötétbarna folt egy pillanat alatt szétterjedt a férfi nadrágjának ülepén. S, hogy minden esetleges félreértésnek elébe menjen, ezzel egy időben produkálta azt az igen kellemetlen szagot is. Ne szépítsük a dolgot, a fickó összefosta magát. Néhány perce feküdt csak a földön. Gyűjtötte az erejét, hogy újra talpra álljon, az iménti kínos baleset is nyilván a hiábavaló erőfeszítéseknek tudható be. Nem festett túl jól, de hogy akaratereje volt, az tagadhatatlan. Lábra állni nem tudott, de kúszott, mászott előrefelé. Azt ugyanis tudta, hogy ott, arrafelé van valami dolga neki. Talán, mire odaér, az is eszébe jut, hogy mi. A hosszú kárpit szélével szinte tökéletesen párhuzamos csíkot húzott maga után, ahogy vonszolta elgyötört testét. Fos, hányás, húgy és ezek elviselhetetlen szaga alkotta a maga mögött hagyott "útburkolati jeleket". Pár méter megtétele után váratlanul visszazuhant a szőnyegre, és sokáig nem mozdult. Ekkor odasietett két testőre, és a hóna alá nyúlva odahúzták az emelvényhez. Magához térve valamit üvöltött, mintha tiltakozna a külső segítség ellen, de hogy mit mondhatott, azt senki sem értette, a körülöttük álló több ezres tömegben. A testőröknek nem kis fejtörést okozott, hogy függőleges helyzetbe állítsák a félig magatehetetlen elnököt. Az meg közben folyamatosan perelt velük, artikulálatlan hangon, kocsmai stílusban emlegette felmenőiket. Végül a külügyminiszter sietett segítségükre. Az ő ötlete volt, hogy két mikrofonállványt a hóna alá téve, mankóként, támasztékként használva rögzítsék álló helyzetben az elnök urat. Az altesti szagok és a szájából áradó tömény alkoholpára miatt a miniszter is öklendezni kezdett, de sikerült úrrá lennie a problémán. Alkarját az orrára szorítva rohant le az emelvényről. Jobboldalt néhány kormánytag és a város polgármestere, annak helyettese (Aki egyben a sógora is.) foglalt helyet.
-Milyen jó színben van az elnök úr. -jegyezte meg mosolyogva a polgármester.
-Valóban, kitűnő egészségnek örvend. Csak megbotlott, de hála az égnek talpon van. -felelte a külügyminiszter. Ő is fülig érő szájjal vigyorgott, s közben tapsolt, ahogy a többiek is.
A tömeg hangos éljenzéssel biztatta az elnököt, beszédének megkezdésére.
A kitámasztott államfő jobb kezét felemelve jelezte, hogy köszöni a barátságos fogadtatást, de most már szólni kíván. A tömeg ekkor elhallgatott.
A téren elhelyezett hangszórókból, melyek az elnök mikrofonjával voltak összekötve, valamiféle éneklés hallatszott. Alig hallhatóan, de határozottan valami vidám nóta, az elnök keze pedig, mint egy karmesteré, úgy járt ide-oda. Végül eldőlt, mint egy liszteszsák. Hatalmas tapsot kapott. A polgármester az emelvényre rohant és a közönségnek integetve köszönte meg az elnök úrnak ezt a lelkesítő ünnepi beszédet.