Aranka 2.

A terminálépület forgó üvegajtaján kilépve finom vízpermetben találta magát. Szitáló esőben indult el a buszmegállóhelyek feltételezett irányába. Gurulós bőröndje zabolátlan öszvérként haladt a nyomában. Egyik kereke beszorulhatott, amikor a poggyászrakodók áthajították a szállítójárműre, emiatt kiszámíthatatlan irányváltásokat produkált, amint Béla igyekezett maga után vonszolni a térkövezett járdán. Sokszor megállt, körülnézett, láthatóan nem volt biztos abban, merre is kell mennie. Feltehetően tanácstalansága vonta magára annak a taxisnak a figyelmét, aki épp mellette állt meg. A leengedett ablakon keresztül invitálta, hogy utazzon csak vele, ő bárhová el tudja vinni, hiszen úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Bélát nem volt nehéz meggyőzni, mert tényleg fogalma sem volt, honnan indulnak a városközpontba tartó buszok. Behuppant a sárga autó hátsóülésére, a sofőr hangos puffanással lecsapta a csomagtartó ajtaját, beült, és már indultak is.
-Anyátok picsája! -a taxis a leengedett ablakon keresztül mutatott középső ujjat a mögöttük türelmetlenül dudáló konkurens társaság autói felé. Nagy gázzal indultak el, Béla szinte az ülésbe préselődött a gyorsulás következtében.
-Az órát nem kapcsolja be? Vagy nem kell? -érdeklődött határozatlanul.
-Mi? Ja, a taxióra? Hát, az szervizbe' van. De ne tessék aggódni uram, nagyon korrekt tarifával megyek. Hová is viszlek? -a következő mondatra már tegeződésre váltott.
-Ööö... Lássuk, hová is foglaltam? Megvan, a Népnemzeti Társkereskedelmi Hotelbe.
-Oké főni! A leengedett ablakon tódult befelé a hideg levegő, de Béla kicsit még örült is neki, hogy nem a cigifüstöt kell belélegeznie. A sofőr nem zavartatta magát, amikor rágyújtott.
Béla gondolatai ismét a múltba révedtek.
Amikor annak idején megkapta ezt az ügyet (is), fokozatosan a Nő írásainak rabjává vált. Hivatali kutatómunkája során sikerült hozzáférnie a felhasználói profilképéhez. Pontosan emlékszik, milyen érzéseket élt át akkor, amikor először pillantotta meg a nőt, akiről már akkoriban is olyan sokat ábrándozott. Szíve a torkában dobogott, amikor ráklikkelt a fotó ikonjára. Hogy mosolygott is közben, arra abból következtetett, hogy egy mosoly hervadt le az arcáról, amikor a kép az egész monitort kitöltő méretben jelent meg előtte. Eleinte órákon át próbálta önmaga előtt is tagadni, hogy csalódottságot érez. Ugyanakkor az ellenkezőjéről sem sikerült meggyőznie magát. Végül beismerte legbelül, hogy nem erre számított. Hallotta már korábban, hogy nem szerencsés látatlanul megítélni valakit. Szerelembe esni pedig kimondottan szerencsétlen dolog, ami jó eséllyel pofára eséshez vezet.
Aranka egyáltalán nem volt szép, márpedig ő egy kedves mosolyú, helyes lányt képzelt el. De hiszen olyan szépeket írt, amilyeneket csak egy szép lány írhat! Sokáig nem is akarta újra megnézni azt a képet. Végül mégis megtette. Napokkal később pedig azon kapta magát, hogy mégiscsak lát benne valami szépet. Mint amikor egy zongoradarabot adnak elő, ami bár nem hamis, de nem is tartalmaz semmi eredetiséget. Ahogyan egy gép játszaná le, előre programozott mozdulatokkal. Mégis, minél többször hallgatja meg, annál több valódi hangra lel benne, melyek szinte élővé teszik, melyektől feláll a szőr a karján. Így lett szép egy addig fel nem fedezett kis szarkaláb a szeme sarkában, vagy ajkának egy vonala. Nem tudni, pontosan mikor történt meg, de egy napon úgy érezte, Aranka a legszebb teremtés, akit valaha látott. Nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy ezt a felfedezést ő tehette meg.
-70 ezer lesz. -szakította félbe egy kellemetlen férfihang.
-Tessék?
-70 ezret kapok, főni. -nyújtotta a markát a taxis.
-Úgy érti, 7 ezret?
-Most szórakozol velem? Ide kérted, idehoztalak. Ennyi a tarifa.
Népnemzeti Társkereskedelmi Hotel -világított a neonfelirat a szürke vasbeton homlokzaton. Valóban megérkeztek.

:-)

Folyt. köv. vagy nem.

Aranka

Föntről nézve valószínűleg egy felbolydult hangyabolyra emlékeztetett volna a terminálépület érkezési szintje. A legtöbb ember a kijáratok felé igyekezett, mások a szélrózsa minden irányába rajzottak. Népszerű úti célnak számítottak pl. a mosdóhelyiségek, valutaváltók, információs pultok, autókölcsönzők irodái, de az épületszárnyban ajándékboltot, kávézót üzemeltető vállalkozások sem panaszkodhattak a forgalomra. Egyetlen utas nem volt mozgásban. Egy férfi a gurulós bőröndje fogantyújába kapaszkodva pásztázta a tömeget. Az előző járattal érkezett.
Béla. Egy Béla a világ Bélái közül.
Béla gondolatai révén épp egy időutazáson vett részt. Az a nő járt a fejében, akit munkája során ismert meg. Nos, a megismerni talán túlzó kifejezés, hiszen ez az ismeretség tökéletesen egyoldalú volt. Legalábbis egyelőre. Miatta jött ugyanis ide. Fürkésző tekintete mindenhol őt kereste, s most hogy az ő városában van, az az érzés kerítette hatalmába, hogy szinte bármelyik pillanatban összefuthat vele. Persze józan ésszel könnyen belátható volt, hogy ennek az esélye legjobb esetben is 2 millió az egyhez. Csakhogy Bélánkat olyan erők vezérelték ide, melynek fölött semmilyen hatalommal nem bírt holmi józan ész. Szinte minden nőben őt véli felfedezni, és minden alkalommal rendkívüli csalódottság uralkodik el fölötte, amikor ráeszmél tévedésére. Az ide vezető repülőúton egy meglehetősen kínos szituációba is belekeverte magát, amikor is egy vékony, hosszú hajú férfire hitte azt, amíg az meg nem fordult. Még órákkal az eset után sem biztos benne, hogy meggyőzően sikerült kimagyaráznia magát a félreértésből.
Az egyetlen dolog, ami megnyugtatta, az a nővel kapcsolatos ábrándozása volt. Számtalanszor elképzelte már, milyen lesz az első találkozás, mit fog neki mondani, s erre a nő mit fog válaszolni, és a folytatás úgyis mindig az, hogy átölelik egymást. Oda-vissza végigzongorázta kettejük közös jövőjét is. Volt rá ideje. Másra mostanában nem is hagyott.
Az egész azzal kezdődött, hogy Béla állást kapott a legnagyobb internetes szolgáltatónál, a Kuglinál ( ;-) ). Az ő feladata lett az úgynevezett döglött bérlemények (Régóta inaktív blogok, weboldalak, kép- és videótárak, stb.) azonosítása, bérlőjük felkutatása (Amennyiben ez lehetséges.), végül a bérlemények további sorsának rendezése. Ez többnyire az érintett webes felületek végleges törlését jelentette, amivel egyrészt helyeket szabadított fel a szervereken, másrészt csökkentette a virtuális szemét mennyiségét. Az egész műveletet egy erre a célra kifejlesztett algoritmus végzi, de bizonyos esetekben igényel némi nyomozómunkát is. Egy ilyen alkalmával irányult rá a figyelme a NŐ blogjára. Véletlenül beleolvasott, majd azon kapta magát, hogy már napi rutinná vált, minden szabadidejében a nő bejegyzésein csüngött.
Béla arra eszmélt, hogy fázik a lába. Kellemesebb időjáráshoz öltözött, amikor magára kapta kedvenc háromnegyedes nadrágját, szandálját, és fehér frottírzokniját. Fáradtan, de töretlen lelkesedéssel indult el a kijárat felé.


Folyt. köv.
Vagy nem. :D

Twin Peaks

Szeretett tévésorozatom helyszíne, egy kitalált kisváros Washington államban, Seattle mellett.
Következő úti célom. Legalábbis a legesélyesebb. A terv Seattlebe repülni, bérelt autóval felkeresni a főbb forgatási helyszíneket. (Egymáshoz közel helyezkednek el.) Egy éjszaka valami olcsó hotelben, másnap a bérautóval irány dél. Kaliforniában első jelentősebb látnivaló a Redwood Nemzeti Park mamutfenyői, utána néhány (Számomra érdekes.) múzeum is útba esik, majd érkezés San Franciscoba. Golden Gate híd, városnézés, még pár múzeum. Ez néhány napnyi elfoglaltság, közben leadni a bérautót, majd egy belföldi járattal vissza Seattlebe, és onnan haza, Európába. Ez így elég bonyodalmasnak tűnik, úgyhogy egyelőre csak költségvetést tervezek, látnivalókat keresek. Mellesleg San Franciscoban is van egy Twin Peaks nevű helyi. Két domb egymás mellett (Műholdas nézetben egy ledobott melltartóra hasonlít. El is neveztem San Franciska csöcsének. :D), ahonnan pazar kilátás nyílik a tágabb környékre.
Egyedül nem lesz annyira jó, pláne a hosszú autóút miatt. Ez közel 1000km a nyugati parton. Viszont a mamutfenyő-erdőről láttam képeket, és le lettem nyűgözve. Muszáj magamba szippantanom az ottani levegőt. :-)

Útvesztő 1.

A világ legrosszabb autós navigációjáról elnevezett filmben egy rakás fiJatal játszik hajótöröttet, csak itt tenger helyett áthatolhatatlan labirintus veszi őket körül. Nappal két futárnak nevezett csávó szaladgál a járatokban, de mielőtt leszáll az est, vissza kell érniük a tisztásnak nevezett helyre a többiekhez, mert a kapu bezáródik, és a kint rekedtekre autó-méretű robottarantulák vadásznak, amikről később kiderül, hogy csak skorpiók (Azok meg ugye minél nagyobbak, annál ártalmatlanabbak. De nem ebben a filmben!). A krónikus adrenalinhiányban szenvedő újonc az utolsó pillanatban átpréseli magát a záródó falak közt, hogy éjszakára fellógassa az afroamerikai törzsfőnököt, akit korábban fejbe szúrt a megaskorpió. A siratóként emlegetett 6 lábú mechanikus gyilkosok közül is sikerül egyet szétlapítania. Másnap hivatalosan is beveszik az épp súlyos létszámhiánnyal küzdő futárcsapatba. Az új góré megmutatja neki a 3 év alatt titokban épített makettet, mely részletes mása az őket körülvevő útvesztőnek. Igazi mérnöki bravúr lehet, ha a minden éjszaka változó labirintus újításait is le tudja követni. Különben mi értelme lenne egy olyan 3D térképnek, ami másnap reggelre elavul? :D
Rövidesen újabb részét fedezik fel a helynek, ahol első ránézésre is milliárd dolláros apparátust vetnek be 2 tinédzser megizzasztására. Egy Truman Show 2.0-át sejtek a háttérben. :-)
Miután az egész falu felkerekedik, bejutnak a Big Brother stúdiójába, ahonnan végig megfigyelték őket, és egy videóüzenetben felvázolják nekik az előzményeket, melyek a világvégéhez vezettek. Van itt a felperzselt Földtől zombijárványig minden, csak hogy biztosra menjünk.
Az viszont nem derül ki, kik építették azt a városnyi betonmonstrumot, ami a történet helyszínéül szolgál, ha előtte már lezajlott két olyan esemény, melyek egyenként is súlyosan megtizedelték a Föld lakosságát.

Egy veréb élete

Ennyi volt a fizetség a ma délutáni bevásárlásomért, amiben egyébként semmi létfontosságú elem nem volt, ami ne ért volna rá holnapig.
Hazafelé jövet ugyanis az út közepén állt egy veréb (Nagyon idegesítő szokásuk.), és mivel nem repült el előlem, úgy döntöttem, átmegyek fölötte (Ha marad, semmi baja nem esik.), de mégis elrepült, pont a kerék alá. A tükörben láttam a maradványait. Legalább nem szenvedett. Csak egy veréb, de az is csak egy élet. Elgondolkodtató, hogy ért-e ennyit a kibaszott bevásárlásom. A válasz: nem!

Csernobil: Bevállalod?

A facebook feldobott egy hirdetést, amiben egy szállásközvetítő cég reklámoz csernobili túrát. 3 csillagos kijevi szállodákból már 2 óra alatt elérhető a Zóna. "Ti bevállalnátok egy csernobili túrát? Néztétek a sorozatot?" Írják a posztban. A nyomaték kedvéért egy sugárveszély piktogram is helyet kapott a mondat elején, meg néhány ukrán zászló.
Beleolvastam a kommentekbe. (Nagyon rossz szokásom.) Azon vitatkozik a sok önjelölt szakértő, hogy hol, mekkora sugárdózist kap az ember, veszélyes-e, vagy nem Pripjaty és környéke jelenleg. Poénkodnak, csernobilos mémeket osztanak meg, rengeteg a röhögő-szmájlival "díjazott" hozzászólás.
De olyat eddig egyet sem olvastam, ami helyretenné ezt az egészet. Jó, most jön az önkéntes kritikus főproli a nagy orrával, és ebbe is beleüti. Oké.
Kezdjük! 33 évvel ezelőtt emberek százezrei élték ott át a poklok poklát, olyan áldozatokat hoztak többek közt ezekért a vicceskedő kommenthuszárokért is, akiknek egy része talán még nem is élt akkor, amit a mai generációról alig tudnék elképzelni. Lehet, hogy viccesek ezek a mémek, de ízléstelenek, tiszteletlenek.
Ha olyan munkám lenne, ami odaszólít, elmennék az erőműhöz. De turistaként, hogy pózoljak, szelfizzek azon a helyen, ahol annyi ember sorsa vett tragikus fordulatot, annyira idegen tőlem, mintha azt kérdeznék, lenne-e kedvem kefélni egy síremlék tetején. Ez kegyeletsértő, tiszteletlen, és ízléstelen. Lehet, hogy ezt az érzést az HBO sorozata erősítette fel bennem ennyire, de ez van most bennem.Ezeknek egy nagy része így, vagy úgy talán látta az HBO Csernobil c. sorozatát. És semmilyen nyomot nem hagyott bennük, a legcsekélyebb érzést sem váltotta ki belőlük. Ennél nyersebben pedig aligha lehetne érzékeltetni azt a sok szenvedést és tönkretett életet. Mégsem marad más utánuk, csak röhögcsélő prolik, viccesnek szánt sugárzós mémek. Persze, min csodálkozunk, amikor ennél a mai generáció számára sokkal átélhetőbb, hétköznapibb tragédiák is csak röhögő-szmájlikat érnek?
Zuhan a morális és erkölcsi nívónk, és amikor azt hisszük, nincs már lejjebb, akkor még tovább zuhan. Ez a végtelen zuhanás a szakadék alja felé (Ahová sosem fogunk leérni.) a mi poklunk.

Noé bárkája

Teljes érdektelenségbe fulladt annak az idegennek a bejelentése, aki saját bevallása szerint nem ehhez a világhoz tartozik. A többség tudomást sem szerzett az egészről, de akadtak néhányan olyanok is, akik hittek neki, miszerint az egész univerzum egy szimuláció, egy digitális menedék, amolyan virtuális Noé bárkája, mely egy "pendrive-ra" van feltöltve, az pedig ennek az illetőnek a kulcstartóján fityeg jelen pillanatban is. A jövevényt lenyűgözte a mesterséges világegyetem mérete, benne a sok milliárd önálló tudattal, de biztosította őket arról, hogy mindez egy ping pong labda-méretű eszközben létezik. Általában csak az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó műsorok tettek róla említést, de kommentálni sem pro, sem kontra nem kívánták azokat a kijelentéseket, hogy pl. az ismert világ évmilliókkal ezelőtt megsemmisült.
A "pendrive", mely valójában egy szinte sérthetetlen anyagból készült miniatürizált szerver, rajta az összes ember tudatának digitális másolatával azóta sodródott a végtelen űrben. Csodával határos, hogy egy másik civilizáció tagja rátalált. Az meg, hogy csatlakoztatni is tudta saját tudatát, már egyenesen a lehetetlennel határos bravúr volt a feltételezhető technológiai inkompatibilitás miatt.
Végül csalódottan szakította meg a neurális interfész működését, ami közvetlen kapcsolatot biztosított agya és a szerver között. Leakasztotta a minivilágot rejtő kristálygömböt kulcstartójáról, vetett rá egy búcsúpillantást, majd egy vállból indított dobással a szemetesbe vágta.
-Köcsögök... -tette hozzá. A minivilágban élők kinevették, kigúnyolták. Még az is megfordult a fejében, hogy egy kalapáccsal összezúzza a gömböt, de már nem volt gusztusa az ételmaradékoktól ragadós, lucskos szemetes vödörben turkálni.

;-)