Megmenekült...

...az 500Gb-os merevlemezem tartalma. Sikerült átmásolni egy másikra. 150Gb-nyi fotóm van rajta az elmúlt 12 évből. Plusz pár film, sorozat, de azok pótolhatók lettek volna, a képek viszont nem.

Kultsch

Voltam a helyi Volkswagen szervizben, mert lemerült az elem a kulcsomban. (Sosem tapasztaltam még ilyet, az autóm is csak 4 éves.) Ismét meg kellett tapasztalnom, hogy ebben az országban szinte sehol sem lehet úgy ügyet intézni, hogy ne érezze legalább egy kicsit megalázva magát a Zember.
A recepciós csajnak mondom, mi járatban vagyok, a raktároshoz irányít. A raktáros közli, hogy nem az ő dolga, menjek a munkafelvételi pulthoz. Természetesen senki sem volt ott. Úgy 5 perc álldogálás után odasétáltam a legközelebb ülő ügyintéző nő asztalához, és érdeklődtem, mire számítsak. Az arcán látszott, hogy ezt nagyon zokon vette. Fogadok, hogy miután távoztam, minden fasznak elhordott, pedig normális hangnemben szólítottam meg, de amiket eddig láttam, hallottam, nem lepne meg a dolog.
Ezután vártam még pár percet, és előkerült az illetékes, aki mindjárt tájékoztatott is, hogy a raktároshoz kell mennem (Ugye, emlékszik még, a kedves olvasó, hogy ő passzolt át ide?). Elmondtam, hogy eredetileg is hozzá mentem, de... Mindenesetre innentől kezdve olajozottabban ment, elem kicserélve, ára kifizetve.
Csak közben bő 10 percig fölöslegesen kellett ott állnom a kedves raktáros eNber jóvoltából, bónuszként még valószínűleg a "türelmetlenkedő seggfej ügyfél" címkéjét is rám aggatták. Nem baj, belefér. Hiszen csak kb. 70 ezret hagyok náluk évente a kötelező szerviz alkalmával.

Facebook

Tapasztalatom szerint sem a képalbumokat, sem a youtube videókat, sem a hosszabb szöveges posztokat nem nézik meg, nem olvassák el, vagyis teljesen fölösleges ilyesmiket megosztani a kedves ismerősökkel. A képalbum esetében pl. megfigyeltem, hogy megosztás után érkezik rá 1-2 lájk bizonyos ismerősöktől, majd órákkal később az albumban található képek némelyikére is jönnek lájkok ugyanazoktól az emberektől. Ebből pedig arra következtetek, hogy meg sem nézik a képeket, csak amit látnak a hírfolyamukban (Mondjuk 5 miniatűr kép, az utolsón egy +50 felirattal, vagyis ennyi kép van még az albumban.), arra nyomnak egy tetsziket. Később valahogy egy-egy kép is a hírfolyamba kerül, amire ugyanaz a procedúra.
A videóknál 1-2 megtekintés 58 ismerőstől. :D A szövegeket szerintem senki sem olvassa el. Sajnálják rá az időt. És itt jön a kérdés, hogy miért jelöltek be ismerősnek, ha még azt az 1-2 percet is sajnálják? Mi abban a jó, hogy több száz, vagy több ezer név szerepel az ismerős-listájukon, ha ennyire leszarják mindegyiküket? Időnként kitörlök olyan "ismerősöket", akikkel semmi kapcsolatom nincs, akikkel valószínűleg úgy sétálnánk el egymás mellett az utcán, mint két idegen. A jelek szerint ez az 58 is túl sok. Nem nevezhető minőségi kapcsolatnak, s ha csak azt nézem, hányan tartanak számon engem, és én őket, hát könnyen meglehet, hogy az ideális ismerősszám valahol 10 körül állna meg. :-)
Számomra felfoghatatlan, mi abban a jó, hogy egy kisvárosnyi idegent beengednek a Zemberek a privát szfrérájukba. Néhány vállalkozó ismerősömnek sem elég, hogy a céges FB oldalán van pár ezer követője, be kell őket engedni a személyes profiljára is, mert mi lesz, ha elutasítja a jelölést, és az illető nem fog tőle vásárolni, mert megsértődik? :D Én pl. leszarom, ha megsértődik, muszáj tudni nemet mondani. Alig néhány olyan ismerősöm van, aki ügyfelem is. Előfordul, hogy vadidegenek, akiknek addig a létezésükről sem tudtam, bejelölnek, de nem foglalkozom vele, és köszönöm szépen, így is megy a bolt. Miközben a fent említett kollégáknak ezerszer is meg kell gondolniuk, mit osztanak meg, nehogy a 2800 ismerősük közül valakit megsértsenek, mert akkor bevételtől esnek el. (Ami nagyobb részt inkább fölösleges paranoia, mint valós veszély.)
Ott a céges oldal, azt lehet követni korlátlan számban, a magánéletem (Azon része, amibe betekintést engedek...) viszont nem tartozik idegenekre.
Visszakanyarodva az eredeti témához, ezekre az úgynevezett ismerősökre sem igazán lehet semmiben sem számítani. Néha kifejezetten úgy érzem, az irigység és a rosszindulat könyököl ki a hozzászólásaikból. Van erre szükségem? Nem igazán. Ráadásul erős a gyanúm, hogy sokan már rég letiltottak a hírfolyamukban (Nem jelennek meg a bejegyzéseim.), ezt abból sejtem, hogy bizonyos munkákat a privát oldalamon is megosztok, de ezek mindig csak a céges megosztásokra reagálnak. Ennek a "kapcsolatnak" is kurva sok értelme van, nem? :D
Kíváncsi vagyok, hová fog ez a nagy közösségi oldal kifutni. Mindenkinek lesz több ezer név az ismerős-listáján, de mindenki telibe fosik mindenkit, és ez csak fokozódik majd (De meddig?)? Vagy előbb-utóbb ráeszmél a többség, hogy ennek az egésznek semmi értelme, és hozzám hasonlóan kitakarítja a szemetet, csak azokat megtartva, akikkel valóban tartja a kapcsolatot?

A szépség, és ami mögötte van

Kedvencnek jelölt egy nő (Nevezzük Arankának!), de mivel úgy emlékszem, korábban már leveleztem vele, és akkor sem jutottunk el a randiig, úgy döntöttem, ignorálom. Egyszer megmutatta az amúgy rejtett fotóját is, amit kicsiben láttam, mert ugye nem fizettem elő az oldalra (Milyen jól döntöttem, hiszen lassan 1 hete használhatatlan egy félresikerült fejlesztés miatt.), vonzónak tűnt. Már, amennyit láttam belőle. De mit keres itt ennyi ideje? (Évekről beszélünk.) Vagy nagyon válogatós, és akkor úgysem felelnék meg neki, vagy csak szórakozik a férfiakkal, és akkor úgysem felelne meg nekem. A lényeg, hogy megpróbáltam megtalálni a facebookon fotó, név és lakhely alapján, persze sikertelenül. De az "Aranka-listán" találtam egy másik fiatal lányt (30 éves.), és kíváncsiságból megnéztem a profilját. A képek mind lenyűgözőek. Mintha Charlize Theron és Marilyn Monroe legszebb vonásait egyesítették volna benne. Szabályos szépség, tekintete hűvös, mégis halálos fegyver (Jó értelemben.). A modellügynökségek menedzserei mindig rossz irányba nézhettek, mikor elmentek mellette. Az első bejegyzés, ami egyben a legutóbbi, nos az viszont egy útszéli kurváé, aki csak trágár szavakkal, ismerősei, szülei sértegetésével tudja kifejezni érzelmeit. Hasonló karakternek tűnik, mint a Joker csajaként megismert Harley Quinn.
Említi is, hogy már volt dolga a pszichiátriával.
Mire akarok kilyukadni? A gyönyörű külső néha filmdrámákba illő emberi sorsokat takar. Könnyű belesétálni egy ilyen történetbe, és a szereplőjévé válni. Ebből a szempontból is rohadtul tanulságos. Ugyanis nekem pl. nem hiányzik egy ilyen az életemből.
Gyereke is van, őszintén sajnálom, hogy ilyen körülmények közt fog felnőni. Ha csak a fele is igaz abból, amit pl. a saját szüleiről írt, az sok mindent megmagyaráz. Ugyanakkor előrevetíti a gyerek jövőjét is.
Közben azon is érdemes elgondolkodni, hogy min is csodálkozom tulajdonképpen. Azon, hogy amit látok, és amit olvasok, valahogy nem fér össze? Miért? Mert aki ennyire szép, az nem lehet ennyire romlott? Ezek szerint újra megdőlt egy ócska sztereotípia, ennek tárgyi bizonyítéka pedig ott rohad a facebookon, összesen 4 különböző, ám mégis egyazon személy által szerkesztett profilon.
Amúgy meg általában én vagyok a legjobban kiakadva azon, hogy akármelyik kevésbé előnyös tulajdonságom (Pl. a külsőm.) miatt egyéb negatív jellemzőket is társítanak hozzám anélkül, hogy azok meglétéről meggyőződnének mondjuk a megismerés által. Pusztán előítéleteikre, sztereotípiáikra hagyatkozva döntik el, hogy ki a jó, és ki a rossz ember. Ebből következik, hogy a szép az jó, a csúnya pedig rossz. Innen nézve rém egyszerűnek tűnik a világ. De hiszen gyerekkoruktól kezdve ezt sulykolja beléjük a sok mese is, melyekben a gonosz karakterek kivétel nélkül rondák is. (Jó, Hófehérke gonosz mostohája a második legszebb nő a Tükör szerint, ám a képi ábrázolásokon mindig egy ellenszenvet keltő, rideg szépség jelenik meg, ami pedig a Tükör kibaszott rossz ízléséről tanúskodik, hiszen senki sem tart szépnek egy ilyen aljadék picsát. :-)

Na, baszki... Képzelem, hogy nézhet ki a többi nő abban a világban, ahol ez a második legszebb... :-)
A sztereotípiáink, előítéleteink irányítják a döntéseinket.

Az esélytelenség nyugalmával

Ezért nem tudok ismerkedni netes társkeresőn. Szinte csak diplomás nőkkel van tele, akinek nincs, az is diplomás férfit keres. A kivétel nagyon-nagyon ritka, és akkor még mindig el lehet bukni a szimpátiateszten, vagy a nagy távolságon.
Egy diplomás társkereső nő bemutatkozásából emeltem ki a következőt:

"...tanultam, van diplomám, van jó munkám stb...Azt gondolom egy beszélgetés nem kerül semmibe, így ha megfog a leveled, és a fotód alapján is azimpatikusnak tűnsz akkor válaszolok, beszélgetünk és majd elválik. Becsülöm a kétkezi munkás embereket is, de ismerkedési fronton a szia sziánál nem hiszem hogy messzebb jutnék vele, így kérlek ne írj, ha ebbe a táborba tartozol, hiszen én más életet élek, így nem biztos, hogy tudom értékelni, ha nem rendelkezel diplomával. Tudom nem minden a diploma, manapság egy állásinterjún is ez a szűrő, persze tudom azt is lehet pénzért venni, műveltséget, intelligenciát viszont kevésbé."

Szeretném az elején leszögezni, hogy nem ítélem el, és a mindennapi tapasztalataim alapján nagyon is meg tudom érteni. Minél lejjebb vájkálunk, annál több a primitív ember, ami hamar elveszi a kedvünket. Ugyanakkor ez maga a vegytiszta előítélet, mert kivételek mindig vannak, csak senkinek nincs kedve ezeket keresgélni.
Nagyon is lehet, hogy nem ütném meg az ő mércéjét, sem más diplomás nőkét. De, mint írtam, velük vannak tele a társkereső oldalak. Nagyon ritka az érettségizett, vagy szakmunkásképzős nő, többnyire azok is 30 évesen 60-70 éves faszit keresnek, nyilván nem szerelemből. Szóval kinek is írhatnék? Nem akarok belefutni egy "a féreg a sassal harcol" szituációba, amiben én lennék a féreg, pusztán azért, mert nincs papírom arról, hogy egy szakmát magas szinten elsajátítottam. És nem érzem úgy, hogy én féreg lennék, a nő pedig a sas, de olvasva a fent idézett szöveget, sok nő nagyon is így gondolhatja. Amúgy tök jó, hogy őszintén leírja, mert kijózanító hatással bír. Nincsenek többé illúziók, hogy mekkora a jelentősége az iskolai végzettségnek, és hogy valójában nem létezhetnek kivételek, mert a papír alapján már eldöntetett, hogy ki számít intelligensnek, műveltnek. (Egyiknek sem hiszem magam, nyugi.)
De valójában nem a renCert szeretném vitatni, hiszen szart sem ér az a nyitottság, amiért úgy kell harcolni, mint Martin Luther Kingnek. A társkeresés "niggerei" vagyunk, alkalmatlanságunk már akkor eldőlt, amikor meglátták "bőrszínünket", ami jelen esetben a diploma hiánya.
A végkövetkeztetés lenne a lényeg, mely szerint a való életben még annyi esélyem sincs, mint a társkeresőoldalon, ahol legalább konkrétan leírják, hogy ne is próbálkozzak, mert... Odakint ugyanezek a nők, ugyanezekkel az előítéletekkel várnak, csak élőben az egész sokkal kínosabb mindkét fél számára. A normális érettségizett nők már rég elkeltek, a maradék pedig várja a számára tökéletest, ahogy a minap olvastam egy bemutatkozásban: "a legjobbat, vagy semmit".
Tökéletesen lényegtelen, hogy ebben a kérdésben kinek van igaza, mert ezek a száraz tények. Nem vitatom, elfogadom a lenézést, végül is magamnak köszönhetem, csak leírtam, hogy miért nem próbálkozom már. Örülök, hogy úgy döntöttem, nem fizetek elő, még ha regisztrálok is. Tényleg nincs kinél próbálkoznom. Leszámítva azt a pár aranyásó kurvát, de ironikus módon nekik meg túl fiatal vagyok. :D
Maradok magamnak, lehet még 20 jó évem talán, amit keresek, magamra költöm. Nem ez volt a terv, nagy családot szerettem volna, de lássuk be, 40 évesen erről már lecsúsztam. Nem mintha ez számítana, hiszen senkinek sem jövök be. A végén majd időben elintézem magam, hogy ne betegen, magatehetetlenül, saját ürülékemben fetrengve találjanak rám, ha egyáltalán keresne valaki.

1985 - A Nagy Társ mindent lát...

A Társőrség egyenruhásának vádló tekintete célkeresztként nehezült Aranka homlokára. Igyekezett minden erejét mozgósítani, hogy a lehető legrövidebb időn belül, de még anélkül, hogy sietsége gyanút kelthetne, kikerüljön a járőr látósugarából. Semmiképp nem szerette volna, hogy egy hatósági személy megszólítsa. Nem mintha bármi takargatnivalója lett, vagy lehetett volna. A Társkereskedelmi Minisztérium, (Melynek közvetlen felügyelete alá tartozott a 3789. számú Népnemzeti Társkereskedelmi Hivatal -továbbiakban NKTH- is, ahová ő volt beosztva.), szemei, fülei mindent látnak, a társkereskedők minden szavát, mozdulatát figyelik a nap 24 órájában. De úgy volt vele, hogy jobb, ha nem ad rá okot, hogy egy társőr megállítsa és kérdéseket tegyen fel. Sosem lehet tudni, mibe kötnek bele. Ott motoszkált a fejében a gondolat, hogy nem egy ismerősének veszett már nyoma, miután... De ebbe még belegondolni sem mert. Arankának meggyőződése volt, hogy a Társkereskedelmi Minisztériumnak már rendelkezésére áll az a technológia, amivel képes a társkereskedők gondolataiba látni. Igyekezett elhessegetni még a gondolat gondolatát is, miközben egyre távolodott a fekete egyenruhában feszítő alakoktól. Egy mellékutcához ért, és szinte ösztönösen be is fordult oda, noha semmi dolga nem volt arrafelé. Hátranézni nem mert attól tartva, hogy valamelyik utcai kamera rögzíti, esetleg egy épp arra járó besúgó jelenteni fogja a gyanús mozdulatot. Egy koszos ablaküvegben még látta tükröződni őket, de nem mozdultak a helyükről. Megkönnyebbült, már nem érezte magán annak a morcos ábrázatú társőrnek a méregető tekintetét. Hirtelen arra is lett ideje, hogy gondolatai közé a délutáni randevúja is befurakodjon. A kötelezően kijelölt partner, akit talán Bélának hívtak, ám ebben nem volt biztos, valószínűleg hasonló pillanatokat él át a város egy másik pontján. Nem tudni, összeillettek volna-e, hiszen a minisztérium által e célból üzemeltetett randevúhely előtt egy kisebb csőcselék verődött össze, s mint ilyenkor szokás, hangos óbégatással próbálták megzavarni az ismerkedés folyamatát. A méltatlankodó tömegben olyan is akadt, aki cukros papírba csomagolt tárgyat vágott hozzájuk. Ez természetesen államilag megengedett volt, afféle jog a szórakozásra, az egyszerűbb emberek nagy örömüket lelték benne, és addig sem foglalkoztak olyasmivel, ami a minisztérium számára kényesebb lett volna. Egymást túlkiabálva igyekeztek minél trágárabb jelzőkkel illetni őket, miközben hangosan nevettek rajtuk, s néha egymáson is. Néha állati, vagy emberi eredetű ürülék került a cukros papírba. Szerencséjükre ezúttal csak egy kisebb kavics volt, a szaga már elárulta volna. Nem volt ugyan törvényszerű a helyzet ilyen mértékű elmérgesedése, és mindketten örültek volna, ha a nagyszámú állami randevúhely közül valahol máshol, valaki mással történik ez meg, de megpróbálták méltósággal viselni a helyzetet. Ami viszont tény, hogy a randevú nem volt sikeres, ezért mindkettőjüknek jelentkezniük kell a területileg illetékes NTKH-nál, ahol majd nyilvánosan megnevezik következő randevúpartnerüket. Valamivel kellemetlenebb lehet, hogy a helyszínen megjelent, botrányosan viselkedő egyéneknek köszönhetően jó eséllyel az ő randevújáról készült videó- és hangfelvételeket fogják nyilvánosan bemutatni a többi társkereskedő szórakoztatására.
Közeledett a lakókörzetéhez, testét súlyosnak érezte a mögötte álló 2 órás gyaloglástól. A randevúhelyszínek megadásakor a minisztérium egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy az milyen távolságra van a társkereskedő lakóhelyétől, a tömegközlekedést pedig csak a párral rendelkező állampolgárok vehetik igénybe. Az út egyébként nem lett volna több 1 óránál, de a tájékozódás sosem volt Aranka erőssége. Mentségére szolgáljon, hogy a lakónegyedek épületei teljesen egyformák. 20 emeletes kockaházak, szürkére festve. Valahol félúton eltévedt, s csak a lenyugvó nap állása ébresztett benne gyanakvást, hogy rossz irányba halad. Emiatt azonban nem aggódott, mert a fenti okból kifolyólag ez igen gyakran előfordult másokkal is, így a Társőrség nem foglalkozott vele különösebben. Persze egyszerűbb lett volna, ha valamilyen más módon jelölik a különböző utcákat, de a Nagy Társ iránti tisztelgésből mindegyik utcát Nagy Társ utcának hívták.
Végre megérkezett lakóépülete bejáratához. Fájdalmasan nézett fel az előtte magasodó szürke épületmonstrumra. A 17. emeleten lakott, lift természetesen nem volt ezekben a házakban. Kezével kicsit meglebegtette műszálas blúza nyakrészét. A beáramló hűvös levegő kellemes érzéssel töltötte el. A kirobbanó izzadtságszag miatt azonban ezzel gyorsan felhagyott, és elindult felfelé a szűk, levegőtlen lépcsőházban.

:-)

Konyhaügyek...

-Na, hol van? Nem látok itt egyetlen Túró Rudit sem, csak ezt a nagy halom mosatlant. Baszki, mi a szart csináltatok itt? -borzadt el a nő, miután kihúzta fejét a hűtőből. A konyhaszekrényen egy négyzetcentiméternyi szabad hely nem volt, mindenfelé ételmaradékban tocsogó tányérok, evőeszközök, tálak, újabb evőeszközök, néhány üres sörösüveg, megszámlálhatatlan üres sörös doboz, poharak, maga a testet öltött igénytelenség.
-Oké, nincs a hűtőben semmi. Átbasztalak, csak ha ezzel kezdem, a büdös életben nem vonszolod ide a picsádat. -Béla szavain érződött, hogy Aranka és ő nem az elmúlt napokban ismerkedtek meg. Ahol egykoron romantika és kedvesség volt (Ha ugyan volt.), ott most a külső szemlélő számára meglepő őszinteség bontakozott ki.
-Hát ez kurva jó... És igazán jól látod a helyzetet, mert ha én ezt előre tudom, a házat is elkerülöm nagy ívben! -két ujjával felemelt egy tányért a kupac tetejéről, s fintorogva kérdezte. -Az egész utcát vendégül láttad?
-Csak pár haver jött át.
-A lónak a faszát, ennyi mosatlant egy regiment nem hagy maga után!
-Jó-jó, azért ne túlozzunk, oké?! Szóval megtennéd, hogy ezeket elmosod? -Béla igyekezett megnyerő mosolyt erőltetni az arcára, miközben feszegette a nőnél a határokat.
-Hogy mi a lószart?! -horkant fel Aranka fenyegetően.
-Hozok neked egy Túró Rudit. Eskü! -a férfi érezte, hogy ezúttal tényleg elvetette a sulykot. Igyekezett vonzóbbá tenni az ajánlatot, de egyszerű ember lévén csak ez jutott eszébe.
-Ez már a pofátlanság Mount Everestje. Most hazudtál bele a képembe, méghozzá elég sunyi módon. Idecsaltál ebbe a patkánylyukba, amit te konyhának nevezel. És velem akarod kipucoltatni? -a nő tajtékozva közeledett Béla felé, ujja hegyével folyamatosan a férfi mellkasát bökdöste, mintha késsel szurkálná. Az meg csak hátrált, amíg el nem fogyott mögötte a tér, és éktelen csörömpölés közepette ráült az egyik széken felhalmozott fazekakra. A nő pedig feldúltan elviharzott a házból, maga mögött nagy erővel becsapva a bejárati ajtót.
-Akkor nem is dugunk? -kiáltott utána ártatlan arccal, mintha ezt a két dolgot (A házimunkával kapcsolatos pimasz hazugságot, és a napi szexet.) ilyen hideg tárgyilagossággal szét lehetne választani.
A nő visszakopogott hegyes sarkú cipőin, majd újból bevágta az ajtót, ha lehetséges, még nagyobb erővel, mint az előbb.
-Asszem, áthívom anyámat. -mondta halkan, amint tekintete végigfutott a mosatlan edényeken.

:-)