Az ellopott Föld

-Úticél rögzítve. -hangzott az irányítópultból a navigációs computer mondata.
-Jó... Térváltás, 3-mas fokozat. -motyogta a kapitány, miközben bepötyögött valamit a pult érintőképernyőjén.
Az ütött-kopott űrhajó körül létrejött a szubtér-buborék, melynek segítségével megkerülhetővé vált a kozmikus sebességhatár, a fénysebesség. Nem a hajó mozgott, hanem maga a tér, ezáltal fényévnyi távolságokat tehetett meg néhány nap alatt.

Csaknem két évszázada már, hogy az emberiség maradéka földönfutóvá vált egy idegen naprendszerben. A kifejezés, hogy földönfutó, a tények ismeretében kissé ironikusan hangzik, hiszen a Föld elveszett, már nincs is min földönfutónak lenni. 
Mire az emberiség észbe kapott, már túl késő volt. Az évezredeken át tartó UFO-észlelések, elrablások igaznak bizonyultak. Legalábbis a nagy részük. Civilizációnk hajlana óta figyeltek minket, több ezer éven át szövögették a nagy tervet. Végül, mikor az Ember először lépett ki a csillagközi térbe, nem vártak tovább és megtették. Egy hihetetlen teljesítményű teleportáló segítségével kicserélték a Földet egy hasonló méretű, tömegű, de élettelen bolygóra. A másodperc törtrésze alatt lezajlott az egész. A kormányok persze azonnal tudták, hogy valami nincs rendben, de az emberek többsége nem vett észre semmit. Esetleg néhányuknak gyanússá válhatott, hogy a Hold másképp néz ki és a csillagok sem olyanok, mint eddig. Aztán megmutatta magát az ellenség. Kevés, csak néhány ezer túlélő maradt, akik szétszóródtak ebben az idegen világban, valahol a galaxis egy másik szegletében.
Az idegenek pedig benépesítették az ellopott Földet, melyet beillesztettek egy hozzájuk közelebb eső naprendszerbe.
A maradék emberiség lenézett fajként küzdött az életben maradásért. Nem az őket idehurcoló szürkék üldözték őket, csak sehol sem látták őket szívesen. A kapitány azon szerencsések közé tartozott, akiknek sikerült beilleszkedniük az új világba. Ez általában azt jelentette, hogy saját, vagy bérelt szállítóhajókkal vállaltak fuvarozást veszélyes útvonalakon. Ezzel egyeseknek sikerült némi anyagi biztonságot teremteniük, mások csak simán odavesztek a végtelen űr mélyén.

Rozzant hajójával egy másik szállítóhajó felé igyekezett. Egy kolléga, azon belül is egy szemrevaló nő küldött rövid, ismétlődő üzenetet a vészfrekvencián. Azelőtt sosem látták egymást, de van itt, kint egy íratlan szabály: mindenki köteles segíteni a másiknak, ha módjában áll.
Ahogy közeledett a nő hajója felé, úgy vált egyre izgatottabbá. Vajon, épségben van még? Esetleg a hajójából ki lehet szerelni néhány használható alkatrészt? Így működnek itt a dolgok. Ha életet nem, legalább értéket mentsünk! ;-)