Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tesco. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tesco. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 3., szerda

Nehéz napok a Tesco nevű bolygón...

Állok a kasszánál, befurakodik mögöttem a másik kasszához egy kb. 35 kilós kiscsaj. Nyomában egy 40 év körüli másik, hogy hogy hagyhatta ott, üresen a kasszát. Mire a kiscsaj egészen minimális indulattal a hangjában, hogy de nem hagyta nyitva (A pénzes rekeszt.). "-Velem ne ordíts b+!" -kikerekedett szemekkel a másik. Erre odajön egy harmadik nő, az valami kisfőnök lehet, mert relatíve jól öltözöttnek tűnt. Az is jól lebaszta, majd elővette a walkie talkieját és átment kápóba. Valamit mondott a rádióba, utána a kiscsajhoz fordult, mint egy zsaru, aki épp igazoltat egy csavargót. "-Mi a neved? MonGYad a neved!" A rövidre nyírt hajú, öltönyös (?), középkorú nő olyan ellenszenvet sugárzott, ahogy kezében a kis rádiójával vallatta a kiscsajt, hogy afölött egy pár napig még nehezen fogok napirendre térni. Mondd meg a neved, tudjam, kit köpjek be!
Nyomorúságos, és elszomorító volt, ahogy ezek ketten megalázzák Kiscsajt (Nevezzük mán' így hivatalosan is...). Kiélvezve, ha nem is azt, hogy megaláznak valakit, de hogy hatalmat gyakorolnak valaki fölött. Egy senki fölött, aki a Tesco ranglétra majdnem legalján helyezkedik el a rádiós kápónő és a polcszervizes között. Miközben ők maguk is senkik, sőt senkibbek, mert egy magukfajtát mószerolnak be éppen a főnökeiknél, hogy rúgják má' ki ezt a kis kvát, hát má' tényleg, miJazhogy itten ordít. (Nem ordított.) Nem így, nem hallottam ilyet, hogy kiskurváztak volna, de gondolatban ezt mondhatták, még ha nem is ezekkel a szavakkal.
Ugyanakkor van az éremnek egy másik oldala. Mert lehet, hogy a két másikat vonják felelősségre a főnökök egy 3,14tsa miatt, akinek megmondták, mit, s hogyan kell tennie, de baszik úgy csinálni, és itt most vagy ő fog szopni, vagy helyette még 3-4 olyan, aki rendesen végzi a munkáját. Mindenkinek igaza van, és senkinek sem. Biztos, akadnak olyan, aki pont úgy végzi a munkáját, ahogy elvárják tőle, jogos hát a kérdés, hogy miért ne az övé legyen az állás. De attól még nyomorúságos, és elszomorító volt ez a jelenet. Kiscsaj pedig azóta munka nélkül, vagy egy fegyelmivel a zsebében sírdogál. Elegánsabb, emberségesebb lett volna a vásárlók kizárásával, egy zárt irodában négyszemközt, hatszemközt megbeszélni vele, ha mulasztást követett el. Nem utolsósorban pedig hatékonyabb a probléma kielemzésére koncentrálni a vétkes nagy nyilvánosság előtti megalázása helyett. Valószínűleg csak kinevezik a kis- és középvezetőket, de nem képzik őket, ebből kifolyólag egyénenként változó, hogy képesek-e emberekkel bánni, vagy eszköztáruk kimerül a verbális agresszióban, és a egzisztenciális megfélemlítésben.

Ápdét (2019.04.05.): Kiscsaj továbbra is kasszásként dolgozhat a Tescoban. Örüljünk? Azért tesco-pénztárosnak lenni nem egy életcél. Remélem.

2018. június 10., vasárnap

Japánban

-Ne csattogj már, idegesít! -szólt rá Aranka a férjére. Ez volt a sokadik figyelmeztetés, ami miatt hangja ingerült volt.
-Elázott a zoknim. -panaszkodott Béla.
-Minek húztál zoknit? -folytatta a nő a fejét csóválva.
-Mert a szandálban fázik a lábam. Nos, ezért. -vizes zoknis lába hangos cuppanásokkal, csattogásokkal szelte a kilométereket valahol Tokió külvárosában. De örült, hogy legalább az eső már elállt. Aranka hibájából rossz metróra szálltak, Aranka persze fordítva gondolta: Béla hibája az egész. A közismerten kusza vonalhálózat sem segítette őket a helyes döntésben.
Órák óta gyalogoltak abban a hitben, hogy a szállodájuk bármelyik következő saroknál feltűnhet. Ezalatt nem is szóltak egymáshoz, az eltévedés miatti első és egyelőre utolsó nagy veszekedésen már túl voltak, s az összes verbális kommunikáció annyiban merült ki közöttük, hogy Aranka szóvá tette Béla lépteinek idegesítő hangját.
-Na, ezt nézd! Jó helyen vagyunk. Itt van ez a jel. -lélegzett fel Béla egy falra szerelt táblára mutatva, amin japán írásjelek sorakoztak egymás mellett. Vagy alatt. Attól függően, honnan nézte az ember.
-És ezt miből gondolod? -kételkedett a nő.
-Ez a hogyishívják, egy ilyen  kutya formájú jel. Na, ugyanezt láttam a metrómegállóban, mikor a szállodánál lementünk. Jó nyomon vagyunk. -jelentette ki Béla, de ő sem volt teljesen biztos abban, amit állít.
-Jaj, istenem. Ez neked kutya formájú? Hát ez egy házikó! -igazította ki Aranka mérges tekintettel, majd rámarkolt a telepakolt Tescós reklámszatyor fülére, amit otthonról hoztak, és sietős léptekkel előre indult. Az ebédjük volt benne. Azt gondolták, megspórolják a drága éttermi számlát, ha elugranak a közeli hipermarketbe. Ebéd már biztosan nem lesz belőle, lévén hogy délután 5 is elmúlt.
A nyíl irányában befordult egy kis mellékutcába, Béla utána.
Ebben a pillanatban egy sötétkék, félig emberalakú robot gurult eléjük. Derékig ember volt, attól lefelé egy kerék, amin szemlátomást elég ügyesen egyensúlyozott.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -szólalt meg egy rendkívül határozott géphang.
Béla és Aranka tanácstalanul néztek egymásra.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -ismételte a robot, hangja egyértelműen ingerültebbnek tűnt.
-Te érted, hogy mit mond? -vakargatta a fejét Béla.
-Hogy érteném? A vége valami kutyazaj. Lehet, hogy mégis kutya formájú volt az a betű? -találgatott Aranka.
-És, ha elengedi a kutyát? De itt nincs is kutya... -mormogott Béla.
A robot két oldala kinyílt és egy-egy gépfegyver jött elő belőle. Mindketten összerezzentek a rájuk fogott fegyverek látványától.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -üvöltötte a robot. A hatás kedvéért még egy piros villogó is bekapcsolt a robot feje fölött.
-Szentséges ég, Béla! -kiáltott fel rémülten Aranka. A kezével együtt a Tescós szatyrot is a levegőbe emelve jelezte a robotnak, hogy ő megadja magát.
-De hát mit akar tőlünk? -kérdezte kikerekedett szemekkel Béla.

folyt. köv.
Vagy nem. ;-)