Setepos, a majdnem leigázott bolygó

Míg kórházban voltam, többnyire Buzz Aldrin és John Barnes gondoskodott a szórakoztatásomról. (Igen, ő az a Buzz Aldrin, aki a Holdon is járt!) Ketten hozták tető alá a Csillagok fiai című sci-fi könyvet és bár szerencsétlen módon csak az első kötetet vittem magammal, igazán remek olvasmány. De nem fényezni akarom a szerzőket, hanem megosztanék egy érdekességet a könyvvel kapcsolatban. Nagyjából arról szól, hogy kb. 9000 évvel ezelőtt egy idegen faj képviselői jártak a Földön. Saját bolygójuk ütközési pályán volt egy szétrobbant kisbolygó darabjaival, csak évtizedek voltak hátra a nagy bummig, amikor civilizációjuk megsemmisül. Feladatuk, hogy lakható bolygót találjanak és a Setepos (Föld), mint ilyen megfelelt. De felfedezték, hogy itt már él egy értelmesnek mondható faj, az ember. Megvitatták, hogy leszarják az otthonukat és letelepszenek itt, az embereket pedig rabszolgasorba taszítják. Rendeztek is egy "korrekt" mészárlást (Modern fegyvereikkel ez nem okozott gondot.), a túlélők pedig annak rendje, s módja szerint behódoltak az új "isteneknek". 1 évig tartott az idegen uralom, ekkor megbetegedtek az "istenek", az emberek vezetője pedig ekkorra megtanulta az idegenek nyelvét, nyilvánvalóvá vált, hogy ők nem istenek. Ha pedig így van, akkor legyőzhetők. Támadást intéztek az idegenek háza ellen, azok végül nem bírtak a túlerővel, betegségtől legyengülten és mind fogságba estek. Ettől kezdve ők és közben született gyermekeik lettek az emberek rabszolgái.
A karakterek rendesen kidolgozottak. Talán ezért, de ember létemre inkább velük tudtam azonosulni. De az is lehet, hogy csak a modern civilizáció vs. primitív, kőkorszaki törzsek szempont volt döntő ebben. Könnyebben azonosulok hozzánk hasonló, technikai alapú civilizációval, mint egy barbár, állatias törzzsel, akiknek mindennapjait a korgó gyomruk és az álló f*szuk határozza meg :D Nem tudom, normális-e ez, hiszen, jómagam is az emberi fajhoz tartozom.
Általában nincs időm ilyesmire, de most mégis belekezdtem itthon a 2. kötetbe, mert érdekel a vége.

1 - 7

Az utóbbi egy hétben nem nagyon írogattam ide, noha időm bőven engedte volna.
Nagyjából ott hagytam abba, hogy szarul vagyok :-) Nos, ez odáig fajult, hogy múlt hétfőn bevitt a mentő a kórházba. Az SBO-n (sürgősségi osztály) megállapították, hogy epekövem van. No, de miért nincsenek görcseim? Még az ultrahangnál felfigyeltek valamire, ami akár rákos daganat is lehetett. Így a legnagyobb nyugalomban vonulhattam fel a belgyógyászat folyosójára :-) Nem volt hely, ott éjszakáztam. Másnap aztán lett rendes helyem egy kórteremben. A másnap volt a fordulópont mindenben. Visszatért az étvágyam és a "kiváló" kórházi kosztot is jóízűen belapátoltam. Hányinger nuku. 2 nap alatt elmúlt a sárgaságom. Aztán jött egy igen kellemetlen vizsgálat, ami megállapította, hogy nem vagyok rákos :-) Felmerült, hogy a munkám során használt anyagok miatt ez valamiféle mérgezés, aztán a vírus mellett ezt is kizárták. Ez is megnyugtató, legalább mérgezhetem magam tovább, mert igencsak megszaporodtak a megrendelések 1 hét alatt, pedig a boltot is bezártam. :-)
A lényeg, hogy jó pupákfalvihoz méltón, úgy javult az állapotom napról-napra, hogy közben egy szem gyógyszert sem kaptam :-)

Közben azon elmélkedhettem, mennyire hálátlan feladat néha a kórházi ápolónőké. Egyik éjszaka egy vénasszony torka szakadtából üvöltözött csak azért, hogy a nővéreket bosszantsa. Persze lehet, hogy szimplán elmebeteg volt, de fültanúja lehettem, mennyire kevés eszközük van az ilyen idióták megfékezésére. Gondoltam, majd benyugtatózzák, de nem. A jogai, persze. A többi 40-50 beteg pihenéshez való jogával mi van? Egy másik éjszaka attól lett hangos, hogy valaki belenyúlt a sz*ros pelenkájába és mindent összekent fekáliával, amit csak elért. Aztán az is ordított, mint a bolond.
Csodálatra méltó fanatizmus, hogy ilyen körülmények közt, ennyi pénzért...

Ma délután kaptam meg a zárót, kijöhettem. 20 perc erőltetett menet a kórháztól a buszállomásig. Sajnos, értem a kutya nem jött el, hogy kocsival hazafuvarozzon. A barátok? Három személy vette a fáradtságot, hogy rákérdezzen, hogy vagyok, noha a facebookra kiposztoltam, hogy kórházba megyek. Nézzük a jó oldalát! Legalább nem lájkolta senki. Komolyan biztosra vettem, hogy legalább 1-2 lájk ott figyel majd :D
A barátok, majd jelentkeznek, ha kell nekik valami. Így szokták. A barát nekem valami egészen mást jelent. Nem jót. Úgyhogy nekem maradt a gyaloglás, a dögnehéz táskáimmal, fel a hosszú lépcsőn, a buszt persze lekéstem, a következő 50 perc múlva indult és hazáig 1 órát zötykölődtem egy konkrétan húgyszagú menetrend szerinti járaton, amiben még a lábam sem fér el normálisan. A busztervezők nem számolnak 180cm-nél magasabb utasokkal?

Itt ülök a saját gépem előtt. Meglehetősen nehéz megszokni. Csepeg a radiátor. Hmm. A holnapi program is megvan. Remélem, nem kell leereszteni a vizet az egész rendszerből miatta...
De legalább faszául vagyok :-)

Kavargás

Kifelé jövök ebből a vírus-fertőzésből is. (Lesz hely a következőnek :D) Ott tartok, hogy nem tudom, az éhség miatt émelyeg-e a gyomrom, vagy azért, mert hányingerem van... Tény, hogy lassan harmadik napja alig tudok enni. Akár éhség is lehet.
Átok ül rajtam. Évekig még a megfázás is elkerült, most meg egyik szart kapom el a másik után.

Kiegészítés:
Gyanús, hogy az orvos által felírt antibiotikum okozza ezeket a szörnyű tüneteket. A felsorolt mellékhatások kb. 60%-át tapasztalom magamon, mióta ezt a szart szedem. Fasza. Mire kigyógyulnék a betegségből, a gyógyszer belevisz egy másikba.

A diagnózis

Legalább 20 percig álltam a zuhany alatt, mielőtt fogtam a (Már megint.) 38 fokos lázamat és elindultam a pupákfalvi, központi orvosi rendelőbe. Illedelmesen, egy hangos jó napot kívánokkal köszöntem a váróban. Az ott tartózkodó pupákfalviak egy része úgy tett, mintha tudomást sem venne rólam, míg a többiek enyhe fintorral néztek fel az új jövevényre. Ezek a gesztusok itt, Pupákfalván a tisztelet és megbecsülés legőszintébb jelei :-)

Alig félórás várakozás után sikerült két vénasszony előtt befurakodnom :D
Itt megjegyezném, hogy konkrétan 38 fokos lázam volt, azok meg vígan pletykáztak, ülőhelyük volt, bizonyára százszor jobban érezték magukat, mint én, aki majd' orra buktam, úgy szédültem a láztól :P

Az orvos megállapította, hogy "valami vírust" kaptam el. (Érted? Valami vírus :D ) Aztán felírt 6-féle gyógyszert. A helyi patikában ki is tudtam váltani kettőt. A legfontosabb persze nem volt. Antibiotikum majd holnap lesz állítólag. Mondom, van a hűtőben 10dkg tavalyról megmaradt párizsi. Elég penészes :D Jó lesz, ha addig azt eszem? Penicillin, érted...

Keresgélés

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nincs kedvem most a nulláról kezdeni mindent.
Volt pár levelezésem, amiből akár lehetett is volna valami. Ha más nem, egy randi. Én persze mindig elképzelek mindenkivel, ha nem is mindent, de sok mindent :-) És gyorsan elérkezik az a pont, amikor ezek az elképzelt dolgok semmivé válnak.
Nem akarok újat.

Állapot

Évekig nem voltam még csak náthás sem. Múltkor sikerült elkapnom és alig akart elmúlni, de mire vége lett volna, már jött a következő nyavalya. Lassan ötödik napja minden nap sikerül hőemelkedést produkálnom. Este már rázott a hideg, mikor lefeküdtem, de remélve hogy a paplan alatt elmúlik és mert lusta voltam lemenni gyógyszerért, még egy órát ott vacogtam, mire rászántam magam, hogy bevegyek egy Algoflex-et.
Hamar hatni kezdett és tudtam végre aludni. Van még 3 szem. Holnap ünnep. Nem ártana venni

Én és az útszéli

A minap, végső elkeseredésemben felkerestem Pupákfalva legrondább utcalányát, Julit. Barátaim azért ajánlották őt, mert már 40 éve koptatja a flasztert és mostanság nem sokan fanyalodnak rá. Legyünk őszinték! A kutyának sem kell a vén k*rva :D Szóval az volt az alapkoncepció, hogy mivel nincs kuncsaftja, elvileg van rá némi sansz, hogy örülni fog nekem. Én is nőhöz jutok, így mindenki jól jár. :-)
Mondták is, merre fogom megtalálni az öreglányt, 40 éve minden áldott nap, reggel 9-től este 6-ig ugyanott áll az út szélén, lehetetlen nem észrevenni. Nosza, magamra is öltöttem élesre vasalt márványfarmeromat és az érettségin viselt élénk zöld zakómat, egy utolsó pillantás a tükörbe: dögös! Bepattantam az autómba és meg sem álltam a megadott koordinátáig. Nézek jobbra, nézek balra, hogy közben majd' elütöttem az előttem szaladgáló sánta pulit, de a madám sehol. Hmm. Lehet, hogy kifogtam azt a napot, amikor épp szabadságon van? Vagy táppénzen? Esetleg ügyféllel van? Á, nem! Barátaim biztosítottak róla, hogy már évek óta nem állt meg neki senki. Sőt, amint meglátják az ábrázatát, a gázra taposnak és sietve távoznak.
Tanácstalan voltam. Megálltam és kiszálltam az autóból, hogy jobban körülnézhessek. Közben kortyoltam egyet a kávéból, amit kedves barátaim készítettek nekem az útra. Hirtelen hangot hallottam. Valamiféle tompa nyöszörgésnek tűnt előbb, majd szavakat véltem felismerni. Körbenéztem. Semmi. Iszogatom tovább a még langyos kávémat, erre megint megszólal a hang.
-Van itt valaki? Jöjjön elő, ne szórakozzon! kiáltottam csak úgy vaktában.
-Heeeee... jött a válasz hátulról. Villámgyorsan odafordultam, de csak a kukoricatábla szélén álló madárijesztőt láttam.
-Ki van ott? kérdeztem ismét.
-Hozzám jöttél? érdeklődött az életunt hang a madárijesztő irányából.
Odakaptam a tekintetem megint. Nem hittem a szememnek. A madárijesztőnek mozog a szája és pislog. A kezemben lévő kávésüvegre néztem. Aztán a madárijesztőre, majd megint a kávésüvegre.
-Baszki! Ez a madárijesztő beszél!? Mit kevertek ezek a kávémba??? motyogtam magamban.

Ekkor legnagyobb megdöbbenésemre ez a szakadt alak elindult felém. Rémes látvány volt, kétségtelen. Futottam volna, de a vizuálisan elszenvedett sokktól szinte földbe gyökerezett a lábam.
-Hozzám jöttél? ismételte a rém.
-Öööö, hehe. Tuti, hogy nem. Én egy nagy ku.. vagyis egy igazi öreg harcost keresek.
-Juli! Akkor te Julit keresed! rikácsolta szörnyű hangján, miközben ujjaival elmorzsolta a cigijén a parazsat.
Ez volt az a pillanat, amikor összeállt a kép. Ő az. Pupákfalva legrondább hivatásosa.
-Na, gyere! Hadd nézzelek meg közelebbről! nyekeregte, miközben sántikálva felém araszolt.
-Oké, csak előbb hányok egyet! mondtam, majd illedelmesen elfordulva kidobtam a reggelire elfogyasztott bundáskenyeret.

Méregetett, jobbról, balról, majd levette sztk-keretes szemüvegét és így szólt:
-Hát, igaz hogy 7 éve nem volt bennem hús és állatira ki vagyok éhezve, meg a pénz sem jönne rosszul... De veled még tripla áron se vállalnám! ekképpen szólt, aztán sarkon fordult és vissza bicegett a kukoricatábla szélére.
Én meg nagy megkönnyebbüléssel szállhattam vissza az autómba és meg sem álltam hazáig.

Itt a vége, fuss el véle!
Aki nem hiszi, annak utánajárunk!:-)