Filmajánló ellenségeimnek, haragosaimnak: Monsters - Sötét kontinens

A Monsters - Sötét kontinens című amerikai filmet kizárólag ellenségeimnek ajánlom.
Ettől még a Szomszédoknak is több értelme van!!! Még az Amerika kapitánynak is! Pedig azt nagyon utálom. :D
2 órányi tömör kínszenvedés volt. És annyira ráéreztem... Már az sem volt egy kedvező ómen, hogy összesen hárman ültünk a nézőtéren.
A főszereplő monológjával indul a film. Nekem már ez is rettentő kínos volt, de ááá.... Az egész film mondanivalója nagyjából annyi, hogy aki sokat háborúzik, az meghülyül. De ehhez minek kellett ez a szörnyes körítés??? Kb. annyi értelme volt, mint bundás kenyéren a tejszínhabnak. Nem értem, mi keresnivalója van ott. Nem oda való. Ha gigantikus szörnyek ellen harcolnak, akkor legyen a célja a kiirtásuk, elüldözésük, vagy hogy az emberiség űrhajóra száll és elhúz innen a francba, mielőtt egy szörny a fejére tapos. Ha ez háborús dráma akar lenni, akkor háttérnek talán szerencsésebb lenne valami valóságosabb dolog, pl. az iraki, vagy afganisztáni háború.
Történet nem igazán volt, akció alig, a CGI-nek sem jutott túl sok szerep. Nem is értem, hogy jutott el a mozivászonig ez a film. Ha rajtam múlt volna, VHS-en sem adhatnák ki. :P
Sajnos voltam olyan pitiáner, hogy nem álltam fel és jöttem haza kb. a felénél. Mert, ha már kifizettem 1300 Ft-ot a jegyért, akkor végigszenvedem. Pfff... :D Ne vesszen kárba a pénz... De nem ért ez annyit, hogy 2 órát áldozzak az életemből.
Említettem már, hogy volt ennek egy első része, ami kevés pénzből készült. Az kifejezetten B-filmnek lett titulálva, pedig mekkora a különbség... Ha az B-film, akkor a kategória legjobbjai közt tartom számon.
De ki a fene engedte, hogy ez a második rész moziba kerüljön??? :P

Kiegészítés:
Írás közben áramszünet lett, úgyhogy most fejezném be. :-)

Az a baj, hogy ez nem egy trash movie. Mert akkor mondhatnám, hogy ez annyira szar, hogy már jó. A trash movie koronázatlan királya, az Asylum stúdió készíti a leggagyibb filmeket. Azokon lehet röhögni, mert annyira bénák. De ezen még azt se... :D
Én az olyan filmeket szeretem, amik a tudatomra is hatnak, amiken még napok múlva is kattog az agyam. Mi volt, hogy volt, mi lehetett volna, ha... A dolog pikentériája, hogy ezen is napokig fog még kattogni az agyam, de csak, mert kvára felzaklatott a hitványságával. :D
Ahogy azt előre láttam, éjszaka is ezen járt az eszem. Felfedezni vélek valamiféle mondanivalót a filmben, ami még ellenszenvesebbé teszi számomra.
A Monsters lényegében arról szól, azzal kúrnak el két órát, hogy bemutassák az óriás szörnyek ellen hősiesen harcoló amerikai katonák hétköznapjait. Lebombázzák a szörnyeket, de közben néha civilek is odavesznek, akik természetesen arabok. Ezen a helyiek jól felbasszák magukat és szervezkedni kezdenek az amerikaiak ellen. Hogy miért kell katonákat járőröztetni a lázadók közt, az számomra nem volt világos, hiszen a szörnyeket minden esetben el tudja intézni néhány vadászgép. No, de hát kellett ez a szál, hogy a rendező meg tudja mutatni, mit is akar. Nem tudom nem észrevenni (Legalábbis úgy 2-3 órával a film után. :D ) a valósággal vonható párhuzamot.
Irakban, Afganisztánban és még számtalan más helyen is bombáznak különböző célpontokat (Természetesen kizárólag a nép érdekében.), miközben jócskán akadnak civil áldozatok is.
Lényeg: a rendező nyilván ezt a gigászi, heroikus küzdelmet szerette volna ábrázolni. A terroristákat  talán a szörnyek helyettesítik, de akkor kiket szimbolizálnak a "lázadók"? Nocsak, még a végén kiderül, hogy a terroristának tartott fegyveresek nem is terroristák, hanem lázadók, szabadságharcosok?
A technika megint közbeszólt. Most épp a vírusirtóm előfizetése járt le. De rendeztem a számlát. :-)

Kiegészítés 2.

Jönnek az újabb benyomások. Látunk a filmben megmurdelni egy ilyen szörnyet. Mármint magától pusztul el (Legalábbis nekem úgy tűnt.). Milliónyi kis világító lóf*szt bocsát ki magából, amikből a föld alá kerülve újabb ilyen szörnyek kelnek ki. Tehát a Szörny egy metafora! Ez maga a terrorizmus. Minél többet ölnek meg, ezek annál többen lesznek, vagyis kiirthatatlanok. Lehet, hogy a film legfőbb mondanivalója az, hogy a terrorizmus elleni erőltetett harc teljesen értelmetlen, de legalábbis elhibázott, mert csak még több terroristát szül? Lehet, hogy ennek a filmnek mégis van valami értelme? :D

Gyűlöllek...

-Gyűlöllek. Soha, senkit sem gyűlöltem még ennyire. -jelentette ki a lány, miközben párja mellkasára telepedett.
A férfit izgatta, ahogy a nő súlya nyomást gyakorol a testére.
-Én is téged. -felelte széles mosollyal. -Tudod, amikor először megláttalak, majdnem elhánytam magam. Szinte vért könnyeztem, olyan ocsmányul néztél ki. -tette hozzá kedves hangon.
A nő hangosan felnevetett és egy finom csókot lehelt a férfi ajkára.
-Sosem mondtak még nekem ilyen szépet... -suttogta.
-Csak, mert megérdemled. Te talán nem okádtál tőlem? -váltott át a férfi is suttogásra.
-Mi tagadás... Bár egy nő nem beszél ilyesmiről. De neked és csakis neked bazdmeg elárulom, hogy öklendeztem, mikor először hozzám értél.
A férfi büszke mosollyal nyugtázta a hallottakat.
-20 éve már... De te még most is ugyanolyan ocsmány vagy, mint akkor. -bókolt a férfi.
-Köszönöm, szívem. Te is förtelmesen nézel ki. Ha még sokáig bámullak, tuti hogy kidobom a taccsot. -viszonozta kedvesen a bókot.
S azzal magukra húzták a takarót és történt, ami történt... ;-)


A szavak és az ő jelentésük... :-) Alakulhatott volna így is, de a fentiek persze mélyen sértőek a mi értékrendünk szerint. Talán egy párhuzamos univerzumban így kedveskednek egymásnak. De mit számít ez? Az érzések tartják össze a kapcsolatot, nem a szavak. ;-)

Néhány szót az új Mad Max moziról...

Röviden: ez nekem egy "egyszernézős film" volt. :P

Bővebben?

Nemrég megnéztem az eredetit. Az ausztrál film állítólag legendásan kevés pénzből jött össze. A Hollywood-i remake ellenben dúskálhatott az anyagi forrásokban, ami meg is látszik rajta. A legfontosabb benyomásom a filmről az, hogy igazán szabadjára engedték a látványtervezők fantáziáját.
De!
Hol van az új "Mad Max" moziban az a hangulat, amit az eredeti film olyan egyértelműen képes volt átadni?
Ismét, már sokadszorra vonhatunk le egy fontos tanulságot, miszerint Hollywood még mindig nem képes megérteni, hogy nem a látvány és a befutott színészek teszik kultuszfilmmé az alkotást, hanem a hatás, amit a nézőre gyakorol, az érzés, amivel felállunk a vászon elől és még napokkal később is azon kattog az agyunk, hogy megpróbáljuk feldolgozni a látottakat, mert a jó mozi nem csak a szemre hat, hanem az agyunkra is. Ezt a régi Mad Max tökéletesen hozza, szinte nulla költségvetésből.
Egy érdekesség: az eredeti Mad Max-et az USA-ban szinkronizálták. Teccik érteni? Úgy gondolták ugyanis, hogy ezek a suttyó bumerángdobáló ausztrálok nem beszélnek elég szépen angolul. Pffff...
Visszatérve a mostanira: akcióból persze nincsen hiány, egy percig sem hagyják unatkozni a nézőt. Valahogy mégis úgy érzem, hogy ez önmagában nem elég arra, hogy átlépje az ingerküszöbömet. A minőségi film nem itt kezdődik, na! :P Nem tudok nem arra gondolni, hogy Hollywood mennyire pofátlanul hülyének nézi a fogyasztót azzal, hogy ezredszer is ugyanazzal a bevált (Bevált? Biztos, hogy ez bevált???) recepttel próbálja meg ránk tukmálni az éppen aktuális profitcsináló termékét. Lehet, hogy ez kasszasiker, de az már a nézőket minősíti, ha többször is jegyet váltanak erre.
Egyetlen mondatban összefoglalva: szerintem Hollywood ezt (is) elrontotta.

Pozitívumok:
-Mad Max magyar hangja szerintem kva jó lett, a színész is hozta a karaktert.
-Charlize Theron tüsi hajjal is szép és ami a színészi teljesítményét illeti, engem maximálisan meggyőzött. Jól hozta a sivatagi "amazon" figuráját.
-Látvány, akciójelenetek... (Csak a hangulat és a történet hiányzik mögüle.)

Követelem, hogy adják vissza...

... azt a 150 percet , amit a Bosszúállók - Ultron kora című Hollywood-i borzalom elvett az életemből.
Ma este az egyetlen jó, amit a mozivásznon láttam, az a Star Wars előzetese volt.
De ez a Marvel-filmadaptáció minősíthetetlen. 12 éves korhatárral vetítik a filmet, szerintem 12 év alatt ez bárkinek bejönne. Látványos, akciódús jelenetek, elcsépelt történet (Szuperhősök vs. szupergonosz, aki a világ elpusztítására tör.), hiteltelen karakterek, hitvány dialógusok jellemzik. Ha belegondolok, kik voltak szimpatikusak a filmből, végül is majdnem mindenki. Kivéve azt a bájgúnárt, aki "Amerika kapitányként"  bohóckodik. Magát az Amerika kapitányt is elkezdtem nézni pár hónapja (Szerencsére csak neten.), de annyira nyálas volt, hogy kevesebb, mint a felénél  kikapcsoltam. Ez nem Amerika kapitány, hanem az amerikai fogyasztói társadalom zombiseregének kapitánya. Mindazt az amerikai rettenetet képviseli, ami rendes emberből öklendezést vált ki. Sehol, semmilyen körülmények között nem tudnék ezzel a förtelmes karakterrel azonosulni. Ha Amerika kapitány egy csótánnyal harcolna, én a csótánynak drukkolnék. :P
Scarlett Johansson viszont bejött. :-)

A végén pedig a szokásos tragikomédia: megint nem volt megfelelő pénzmennyiség nálam, hogy a parkolójegyet kifizessem. 500Ft lett volna, erre volt 400Ft apróm, a legkisebb bankóm pedig 2000-es volt és az az automata max. 1000 Ft-ost fogad el. Este 8 után már minden zárva, nehogy tudjak váltani. Vissza kellett mászni a 2. emeletre a mozihoz, hogy a kétezrest felváltassam. Szerencsére nem kellett vásárolnom semmit. :P

Álmodott valóság :-)

Gyanúsan világos volt a szobában. Az évnek ebben a szakában rendszerint félhomályban szokott felkelni, ám ezúttal kifejezetten világos volt, a zsalugáter lemezei közt csíkokban tódult be a napfény, hogy a helyiség falán minél nagyobb területet sajátítson ki magának.
Emberünk lassan kezdett ráeszmélni, hogy a furcsa jelenségre csakis egyetlen racionális magyarázat létezhet, már amennyire így, félálomban képes volt racionálisan gondolkodni. Ez pedig nem más, mint hogy elaludt, méghozzá nem is kicsit. A felismerés futótűzként terjedt szét tudatában. Elaludt, tehát lemaradt a reggeli híradóról, ami pedig szinte kötelező rituálévá vált az elmúlt években. Híradó? De hiszen akkor a munkahelyéről is elkésett! Munkahely... 10 órától kimenőt kért egy fontos elintéznivalóra hivatkozva, ami valójában egy állásinterjú volt, de ezt a főnökének nem kell tudnia. Így következett egyik gondolat a másikból. Az álmosság hamar tovatűnt és helyét a heves szívverés vette át. Pánikszerű mozdulattal nyúlt az óráért.
-10:40???? Azt a ku...va! -sziszegte hisztérikus hangon.
Mindennek lőttek, amit mára tervezett. Magára kapott néhány rongyot és lestrapált kínai papucsában kicsoszogott a postaládához az újságért.
-Vigyázat!!! -kiáltotta valaki kétségbeesett hangon.
Emberünk jobbra nézett, ahonnét a hangot hallani vélte, de nem látott senkit. Hirtelen árnyék jelent meg mellette a járdán, mérete vészjóslóan növekedett.
-Menjen már az útból! -jött ismét az ismerős hang.
Emberünk felnézett, tenyerével napellenzőt alkotva hunyorgott az égen ragyogó fénygömb irányába.
-Jesszus! -rikoltotta, miközben épphogy maradt ideje hanyatt vágódni a mellette landoló különös fickó elől.
-Én szóltam. Nézze, itt van egy villanyszámla és négy áruházi katalógus. Egyébbel ma nem szolgálhatok. -jelentette ki az alacsony, pocakos férfi a lehető legnagyobb természetességgel, majd miután emberünk kezébe nyomta az imént felsoroltakat, egy laza mozdulattal tovaszállt. Emberünk szája még akkor is tátva volt, mikor azt a repkedő alakot 3 házzal odébb látta ismét landolni. Az térdig érő díszsövény mögül leste, ahogy ott is behelyez néhány borítékot a postaládába, majd elrepül.
-Mi a lóf*sz? Még álmodom. Csakis. -dünnyögte, miközben feltápászkodott és leporolta a nadrágját.
-Á, jó napot szomszéd! -hallatszott fentről, de mire emberünk felnézett, az üdvözlő már a szemközti ház előtti pázsiton gurult. -A leszállás sosem volt erősségem. -szólt át hangosan az úttest fölött.
-Ööö, várjon már egy percet! -kiáltott emberünk, s azzal átcsoszogott a széles aszfaltcsíkon.
-Valami gond van?
-Hát ez meg mi? -nézett fel az égre emberünk. Legnagyobb megdöbbenésére, kék helyett zöld volt, a pázsit  pedig hófehér.
-Mi mi? -kérdezte a szomszéd.
-Ezek a színek...
-Á... Az asszony rendelte meg a környezetet. Így jár az, aki nem maga intéz mindent. -mosolyodott el a szomszéd.
-Te jó ég, én a színekről kérdezem, miközben maga repül. És a postás is. Ő is itt repkedett, mint egy veréb.
A szomszéd néhány másodpercig értetlenkedve nézett emberünkre, majd így szólt.
-Á, netán elaludtunk? -kérdezte vigyorogva.
-Ami azt illeti, igen.
-Akkor ne aggódjon! Teljesen normális, hogy az ébredést követő 1 órában a valóságot hisszük álomnak és az álmot valóságnak, de ott soha nem emlékszünk az igazi valóságra. Afféle ideiglenes amnézia. Mindjárt jobb lesz. ...Ehh, hogy ezt hányszor kellett már elmondanom... És nekem is hányszor mondták már el... -morogta elnézően.
-Azt akarja nekem bemesélni, hogy a valóságban supermanként repkedünk és álmunkban semmik vagyunk? Mármint ehhez képest. Hopp! Hopp! -mondta, miközben ugrálva próbált elrugaszkodni a talajtól. -Na, akkor nekem miért nem megy? -vonta kérdőre a szomszédját, mintha legalábbis ő tehetne az egészről.
-Türelem pajtás, legfeljebb egy óra és neked is menni fog. -veregette a vállát, majd elindult a bejárat felé. -Igyon meg egy kávét és olvassa el az újságot addig! -javasolta még a válla fölött hátraszólva, s azzal becsukta maga mögött az ajtót.

-Egy óra és repülhetek? Hja, persze... -morogta az orra alatt és amint a repülésre gondolt, azonnal a levegőben találta magát. Pánikba esett és mellesleg a másik szomszéd díszsövényére.

Akár még igaz is lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szomszéd állítása, miszerint álmunkban (Vagyis most.) soha nem emlékszünk a valóságra. :D :D :D

Zegyszerű ember és a Ző egyszerű "gondókodása" :-)

Kezdjük annak a sajnálatos ténynek az ismertetésével, mely szerint a Zegyszerű ember mindent a mennyisége alapján definiál. Miért? Mert azt a legegyszerűbb felmérni, elég látni, jóformán más eszköz nem is szükséges annak megállapításához, hogy valami sok vagy kevés.
Nincs is ezzel baj egészen addig, míg olyan dolgokra is alkalmazza ezt a "jól bevált" módszert, melyek mennyiségét vizuálisan nem lehet felmérni, hogy a minőségéről már ne is beszéljünk.
Ilyen pl. az intelligencia.
Szóval a Zegyszerű ember megállapítja valakiről, hogy az intelligens, eme konklúzió pedig nem másból ered, mint hogy a Zillető kurva sokat beszél. Aki sokat beszél, az okos. :D Aki meg keveset, az nyilván hülye.
Mindegy tehát, hogy ezt a kurva sok beszédet milyen tartalommal tölti meg, a lényeg a mennyiség, mert ami sok, az nyilván jó is. Vagy nem.
Szerintem meg pont a minőség számít, ha már a verbális önkifejezést használjuk mérceként. De akkor ki szerint nem? Önmagát minősíti-e az, aki pusztán valaminek a mennyiségét látva, hallva állapítja meg annak minőségét? Hát persze, hogy önmagát minősíti! Csakhogy! A mennyiség soha nem volt és soha nem is lesz egyenértékű a minőséggel. Egy Dacia sosem lesz egyenértékű egy BMW-vel! :P ;-) Nem csak azért, mert a románok nem tudnak olyan minőséget gyártani, hanem, mert a franciák sem tudnak, nemhogy a románok.

Ez arról jutott eszembe, hogy a Zegyszerű embertől kaptam egy dicséretet. Milyen sokra vittem, ő nem is gondolta volna rólam, mert olyan csendes gyerek voltam. "Csendes=hülye" "Nagypofájú=okos"
És valóban! Hol tartanak az "okosok", akikkel egy osztályba jártam? Sehol. Fura mód a "hülyék" vitték valamire a nagybetűs életben.
Mellesleg semmit sem rühellek jobban, mint a hízelgést. Tudom, hogy nem őszinte. Dicséretet csak a vásárlóinktól fogadok örömmel. És ami azt illeti, a minőségi munkának (És nem a mennyiséginek!) hála van is belőle bőven! :P

Ponyvella

A forró, nyári nap ellenére nyüzsögtek az utcán az emberek. Mindenki ment valahová, vagy jött valahonnan. Mások, akiknek talán épp ott volt dolguk, mint patakban a kiálló kavicsok, dacoltak a körülöttük hömpölygő emberáradattal. Mindez persze elképzelhetetlen lett volna a városok alapzajának is tekinthető folyamatos autózúgás nélkül, melyet a nagyobb kereszteződéseknél gyakran felcsendülő dudaszó és anyázás egészített ki.
A tömegben egy fiatal párocska sétált ráérősen. Nő és férfi. Első látásra nem volt egyértelmű, hogy ők valóban egy pár, vagy csak ismerősök, esetleg kollégák, vagy rokonok.
-Milyen messze van? -kérdezte a nő kissé izgatott hangon.
-Nincs messze. -felelt a férfi.
-Nincs messze, nincs messze... -ismételte meg elmélyített hangon gúnyolódva a nő, miközben próbálta minél feltűnőbb grimasszal illusztrálni, mennyire elégedetlen a kérdésére kapott válasszal.  -Már vagy tizenöt perccel ezelőtt is ezt mondtad. Miért nem kocsival jöttünk? Na? Erre válaszolj!
-Mert a múltkor sem volt parkolóhely. Azért. -magyarázta, miközben a rágóját ide-oda forgatta a szájában.
-Hjaj... -sóhajtott a nő. -Hé, nézd csak!
-Mi van?
-Buciburger! -mutatott vékony ujjával a mellettük illatozó kis üzlethelyiségre, mely olyan apró volt, hogy még bejárattal sem rendelkezett, hanem egy kis ablakon lehetett kérni a menüt, egyenesen a járdáról.
-Fasza. -nyugtázta a férfi, miközben csípőre tette a kezét.
-Vegyünk egyet... Na... Már vagy öt éve nem ettem ilyet. -kérlelte a nő olyan ártatlan tekintettel, hogy a férfi nem tudott nemet mondani.
[A Buciburgert egy ambiciózus fiatalember alapította 5 évvel ezelőtt, nem kisebb célt kitűzve, mint hogy belátható időn belül a McDonald's-szal említsék egy lapon. Legfőbb (És máig egyetlen.) specialitása a méretes buci zsömlével elkészített hamburger. Laktató és ízletes. De te hallottál már a Buciburger-étteremláncról? Én sem. De az étteremlánc első és máig egyetlen tagja még üzemel. Marhahúsos, lila hagymás hamburgereinek illata csábítóan hívogatja a korgó gyomrú vásárlókat.]
-Mmm, ez egyszerűen isteni. Drágám, biztos nem kérsz? -örvendezett a nő, miután beleharapott a hatalmas zsömlébe.
-Köszi, jó étvágyat! -szólt ki az ablakon a fehér ruhás, kövérkés fickó, miközben a nő kezébe nyomta a visszajárót és a nyugtát.
-Biztos. Már bedobtam egy sajtburgert a mekiben. -válaszolta.
A buciburgerest szemmel láthatóan sokkolta az információ. A "mekiben"???
-Nem mondod komolyan, hogy azoknál ettél?! AZOKNÁL!? -förmedt rá a nő a párjára megismételve és kihangsúlyozva azt a szót. -Elnézést kérek a pasim nevében. -magyarázkodott a nő, szemrehányón csóválva fejét.
-Miért ne? -nézett rájuk értetlenkedve. -Megkívántam egy kis sajtburgert. Na és?
-De egy multit támogattál vele. Tudod, hogy éhbérért dolgoztatnak és... -ecsetelte a nő. -Szerintem itt is megcsinálták volna a sajtburgered és egy rendes, dolgos ember vállalkozását támogattad volna.
-Nem. -jött a válasz az ablak mögül.
-Hogy mondta? -kérdezte a nő.
-Mi nem árulunk sajtburgert. -jelentette ki. -A Buciburgernél csak buciburgert lehet kapni. Nem szereti a buciburgert? -vonta kérdőre a "mekist".
-A hagymát nem. -felelte a férfi.
A nő kikerekedett szemekkel nézett rá. Valahogy úgy, mintha azt mondta volna, hogy valójában a Marsról származik. Sőt, talán ezt is hitte, mert 2 éves kapcsolatuk alatt valahogy sosem derült ki, hogy a párja nem szereti a hagymát. -Hát, bazdmeg milyen finnyás vagy... -állapította meg végül.
A férfi válaszul széttárta karját. -Ez van.
-Dugjunk! -mint derült égből a villámcsapás, jött az ötlet a nő szájából.
-Oké. Itt jó lesz? -mutatott a mellettük parkoló, sárga taxi motorháztetejére.
-Jó! -jelentette ki lelkes mosollyal a nő.
-Tudod Aranka, pont ezt szeretem benned. Hogy ilyen kibaszott gátlástalan vagy. -mosolygott  a férfi.
-Naaa, csináljuk? -kérdezte a nő kéjes vigyorral és kézen fogva húzta maga felé. -Gyere, itt akarom és most!
-Jól van baby... -mondta, miközben egészen közel húzta magához a nőt, hogy a testük egymáshoz feszült. De csak egy hosszú csókot adott neki, majd elengedte.
-Hát persze. -mosolygott a nő.
-Készen állsz?
-Készen állsz. -poénkodott, kezét a homlokához emelve, mintha szalutálna.
Mindketten megfordultak és határozott léptekkel elindultak a magas épület hatalmas üvegajtaja felé.
Elővettek egy-egy pisztolyt a nő vállán lógó, ócska szatyorból.
-Senki ne mozduljon! -kiáltotta a férfi.
-Add azt csak ide! -ordított rá magas hangján Aranka a fegyveréért nyúló biztonsági őrre. -Csak lassan!
-Pakoljátok a pénzt a zsákba! -üvöltözte a férfi, miközben átdobott az üvegfal fölött egy fekete szemeteszsákot.
A teremben tartózkodó tucatnyi ügyfél dermedten, feltartott kézzel figyelte az eseményeket.

Alternatív befejezés:

-Béla! Itt vagy, baszod? Mi következünk. -lökdöste könyökével Aranka a férfi oldalát.
-Ja, persze. Persze. -Béla ekkor eszmélt rá, hogy az iménti bankrablást csupán a képzelete szülte.
Mindketten odasétáltak az üvegpulthoz.
-Jó napot! Én, vagyis mi a hitelszerződés ügyében jöttünk. -kezdte rá a nő.
-Jó napot! Pontosabban? -kérdezett vissza az ügyintéző.
-A Suzukink holnap lesz nagykorú és befizetnénk a hitel utolsó részletét. -felelte boldogan Aranka.

;-)