A Nagy Betonbagoly Démon

-Tisztelt híveim! Azért gyűltünk össze ezen a borzasztó helyen (Eger mellett.), hogy megidézzük a Nagy Betonbagoly Démont, aki majd ítéletet mond a társkereskedő oldalakon büntetlenül garázdálkodó egri nőkök felett. -kezdte a fekete-misét a bagolyálarcos főpap.
-Mind így szólunk! -harsogta a több száz fős tömeg. Hangjuk tompán visszhangzott a bizarr és igen veszélyes szertartás helyszínéül szolgáló homokbánya függőleges falain.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon! Kérünk Téged, jelenj meg hű követőid előtt! -olvasta a pap a kezében tartott, vaskos könyvből.
A tömegben álló hívek előbb csak a szemük sarkából néztek körbe, történik-e valami, majd a fejüket is elforgatták. Ám egyelőre síri csend uralkodott a környéken.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon! Kérünk Téged, jelenj meg hű követőid előtt! -ismételte meg a pap.
Ekkor hirtelen feltámadt a szél, mindenfelé kavarva a port, szemetet. A hívek tanácstalanul meredtek hol az őket körülölelő forgatagra, hol pedig egymásra.
A pap bátortalanul nézett fel a kezében tartott könyvből. Feje mozgása követte a szemét. -Tetetete Te? Vagy az? Te vagy Nagy Betonbagoly Démon, aki itt megjelent? -dadogta a pap.
Villámok kezdtek el cikázni az emberek körül és egy vakító felvillanást követően testet öltött...
Mindenki elcsodálkozva bámulta a kőoltár tetején szárnyát csapkodó baglyot.
-Igen. -felelte a bagoly. Első ránézésre épp olyan bagoly volt, mint a többi. A különbség mágikus erejében rejlett, valamint abban, hogy ez beszélni is tudott.
Bár valószínűleg mindenki számított erre, mégis hitetlenkedve fogadták a hívek a beszélő bagoly megjelenését.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon, köszöntelek szerény kis világunkban. -üdvözölte a pap.
-Térj a tárgyra! -ripakodott rá a bagoly. Szemei ijesztően felvillantak, amikor a mondat elején felvitte a hangsúlyt.
-Persze, persze. -felelte remegő hangján a pap. -Nos, mi csak kérni szeretnénk Tőled egy aprócska szívességet.
-Huhúúúú! És mi volna az? -érdeklődött a démon.
-Itt vannak ezek a megátalkodott egri nőkök. -a pap egy több ezer oldalas dossziét nyújtott a bagolynak, amiben az egri társkereskedő nőkök gaztettei olvashatók. A madár átfutott néhányat az iratok közül, majd félőrült módjára elkezdett össze-vissza repkedni. Szárnyait olyan kíméletlenül csapkodta, hogy csak úgy hullt belőlük a toll.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon! Jól érzed Magad? -kérdezte aggódó hangon a pap.
-De hisz ez... De hát ez... Ez... Mi a szar ez??? -rikácsolta a bagoly. Szemlátomást nem tudta feldolgozni a látottakat.
Kis idő múlva a helyzet javulni látszott. A bagoly kissé hiányos tollazattal egy faágon zihált. Tekintete a dosszié és az embertömeg között cikázott. Majd egy váratlan pillanatban torkát megköszörülve visszaszállt a kőoltár tetejére és így szólt:
-Khmm. Nos. Ez valóban förtelmes. És... és hát érthetetlen. Nem is értem. Hogy lehet ez... ez... Mi a szar ez??? -ismét úgy felingerelte magát, hogy az előbbi vad repkedést szinte mozdulatról mozdulatra megismételte.
Úgy 10 perc múlva, mikor újra lenyugodott, végre meghozta az ítéletet.
-Én. Sőt, mi! Mi, a Nagy Betonbagoly Démon úgy határoztunk, hogy a társkereskedő egri nőkök az ellenük felhozott vádpontban, vagyis a folytatólagosan elkövetett egrinősködésben bűnösnek találtattak! -pattogtak a bagoly szavai a hegybe vájt homokbányában. Az ítélet hallatán szinte egy emberként lélegzett fel a sok száz fős hallgatóság.
-Büntetésül arra ítéljük a társkereskedő egri nőköket, hogy soha, senki ne írjon nekik társkereskedő oldalon, az ő leveleikre pedig senki ne válaszoljék, el ne olvassa azokat! -fejezte be a bagoly az ítélet kihirdetését. A büntetés hallatán néhány ember elájult, mások hangosan felszisszentek. Ilyen szigorúságot még ők sem vártak.
:D

A legendás Szürke szivárvány-trilógia

Aranka remegő térddel lépett be a könyvtár aulájába, ahol már nyüzsögtek a tévés stáb tagjai. Kameraállványok, mikrofonok és a köztük szorgoskodó operatőrök, hangmérnökök, sminkesek és egyéb feladatokkal megbízott lótifuti emberek, akik valószínűleg ingyen, ám gyermeki lelkesedéssel, mint gyakornokok segítették a csapat munkáját. Egy 50 körüli szakállas, napszemüveges fickó állta el Aranka útját.
-Hozna nekem egy kávét, kislány? -utasította, miközben a stábot is próbálta irányítása alatt tartani. -Két cukorral! -tette még hozzá, majd azzal a lendülettel sarkon fordult és elvegyült az emberei közt.
-De... én... -Aranka próbálta elmagyarázni neki, hogy ő nem a stábhoz tartozik, de túl lassan reagált, a kávés már nem hallhatta, amit mond.
Már épp indult volna kávéért (Mert ha már megkérték, akkor valamiért kötelességének érezte.), amikor egy újabb illető lépett elé és megragadta a vállát.
-Ön Aranka? -szegezte neki a kérdést. Meg sem várva a nő válaszát, kézen fogta és sietős léptekkel húzni kezdte maga után. Átvergődtek tucatnyi sürgölődő emberen, kábeleken, kamerákon, mikrofonállványokon, míg egy jól megvilágított részre nem értek, ahol két fotel állt. Egy fiatal, szőke nő fordult feléjük. Jól öltözött volt, épp végzett rajta a sminkes.
-Aranka? -kérdezte hamis mosolyt erőltetve az arcára.
-Ig... -felelte volna, ha a szőke nem vág a szavába.
-Oda üljön le, a jobboldali fotelbe! Ilonka, tegye rendbe az arcát! -csettintett a sminkesnek. -Egy perc és élő adásban leszünk.
Arankát az ájulás kerülgette nagy izgalmában. Még sosem szerepelt a tv-ben.
Végül elérkezett a pillanat. Hirtelen síri csend vette őket körül. A kávés, szakállas pofa az ujjával mutatta a visszaszámlálást és már adásban is voltak.

-Köszöntöm nézőinket innen, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból, amit erről a mókás nevű emberről neveztek el. A Fővárosi, vagy a Szabó a vezetékneve? Hihi. -kezdte vigyorogva a szőke műsorvezető.
A kávés fickó arcát tenyerébe temetve hallgatta a nőt, aki úgy kapta ezt az állást, hogy a tv csatorna műsorigazgatójának a szeretője.
-Nos, itt ül velem szemben .... Aranka, a világhírű bestseller írója. Nincs is talán olyan háztartás, ahol ne díszelegne a polcon egy példány az önt világhírűvé tévő Szürke szivárvány trilógiából. -a szőke műsorvezetőnő csak beszélt és beszélt. Néha teljesen összefüggéstelen zagyvaságokat is odacitált, amiknek semmi közük nem volt sem a Szürke szivárvány trilógiához, sem Arankához.
-Nos, én... -kezdett bele Aranka bizonytalan hangon, de a műsorvezető ismét a szavába vágott.
-Nekem is megvan mindhárom rész és én egyszerűen el vagyok ájulva a stílusától. Le sem lehet tenni. -lelkendezett a szőke. -Biztosan nagyon jó írógépe van. -tette még hozzá ugyanazzal a bárgyú mosollyal, amivel az adásba bejelentkezett.
-Ó, köszönöm, de én. Szóval az a helyzet, hogy... -Arankán látszott, hogy valamit nagyon mondani akar, de a szőke ismét belefojtotta a szót és szinte hisztérikusan vihorászva már Arankának is szegezte a következő kérdést.
-Rengeteg nézői üzenetet kapunk a műsor facebook-oldalára. A legtöbben arra kíváncsiak, hogy miért pont Szürke szivárvány a cím. -a műsorvezető egy lélegzetvételnyi szünetet tartott. Aranka úgy döntött, hogy ezt kihasználva végre befejezi az imént elkezdett mondatot.
-Tehát, mint mondtam az előbb is... -ám a szőke ismét gyorsabbnak bizonyult.
-Ááá! -visított fel vigyorgó szemekkel. -Nekem eddig ez a kedvencem. -kommentálta az egyik nézői üzenetet. -Mielőtt beolvasnám, egyszerűen muszáj elárulnom, hogy ez a kérdés már bennem is megfogalmazódott. Azt kérdezi az egyik nézőnk, miért ilyen vastagok a könyvek. Aranka, mindhárom rész pontosan 509 oldalas. Itt van, nézze! Nem gondolt azokra, akik nem szeretnek olvasni?
-Ha jól látom, mind ugyanaz a rész. Talán azért egyezik az oldalszám. -hívta fel a figyelmét Aranka.
-Ó, tényleg! -kapott a fejéhez a szőke. A háttérből erős ajtócsapkodás hallatszott. A szakállas pofa nem bírta cérnával és otthagyta a stábot, maga után pedig jól bevágta az ajtót.
Mindenki, így Aranka is a csattanás irányába fordult.
-Kollégáim közben jelezték, hogy megérkezett ide, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba az a hat fős csoport, akiket a Szürke szivárvány rajongói-facebook oldalán válogattak össze. Mindegyikük a trilógia valamelyik karakterének öltözött be, jelmezeik a könyvek nyomán készült mozifilmek mintájára készültek. -tudósított a szőke.
-Én csak azt szeretném mondani, hogy... Arankát ismét csendre intették.
Az aulában időközben összegyűlt tömeg lelkesen megtapsolta a filmekből már ismert karaktereket utánzó rajongókat.
-Ó, úgy látom, valamiért a főgonosz kapta a legnagyobb tapsot. Mi tagadás, nélküle nem nem lenne olyan izgalmas a történet. -szólalt meg ismét a szőke, közben ő is kivette a részét a tapsolásból. Szemmel láthatóan tetszett neki a jelmezes felvonulás.
-Megszólalhatok végre? -üvöltötte teli torokból Aranka. -Az egész aulára olyan csend ereszkedett, hogy a légyzümmögést is tisztán hallani lehetett.
-Parancsoljon! -felelte a szőke. Arca meglepettnek tűnt. Még sosem kiabált vele senki, mióta megkapta ezt az állást a tv-nél. Még az iménti mosoly is az arcára fagyott és eltorzult fintorrá vált.
-Itt valami tévedés történt. Én nem az az Aranka vagyok. ÉÉn könyvtáros vagyok és ma van az első munkanapom. Csak szeretnék dolgozni. -fakadt ki Aranka.

:D

Él ilyen?

Aranka álom és ébrenlét között ingázott. Egy olcsó, "szereld magad" karosszékben ült elnyúlva, a füstszűrőig égett Társkereső márkájú cigaretta még parázslani látszott az ujjai közt.
Eme dohányfüstös éber álomból az ajtócsengő hangja riasztotta föl. Több alkalommal is hosszan nyomták a csengőgombot, mire Aranka kitántorgott a bejárathoz. Útközben erős köhögési inger kínozta, szemét csípte a füst, vagy szúrta a csipa, ezt ő maga sem tudta eldönteni. A levegőcserélő hónapok óta nem működött megfelelően a Társkereső-állomás ezen részében, ahol többnyire a közmunkások laktak lepukkant bérlakásaikban, melyeknek gyakran még ablaka sem volt.
Az ajtó előtt két férfi állt, egyikük katonai egyenruhát viselt, tányérsapkáját a hóna alá szorítva próbált barátságos arcot vágni. A másik Tasziló volt, a Társkereskedő Társaság embere. Emlékszik, ő volt az, aki jogi- és egyéb segítséget ajánlott neki, de aztán a USS Társkereső-vizsgálóbizottság előtt csúnyán cserbenhagyta. (Mint ismert, Aranka állítása szerint egy idegen társkereső miatt indította el a hajó önmegsemmisítőjét, minek folytán az megsemmisült, nem csekély anyagi kárt okozva a Társaságnak.)
-Jó reggelt, Aranka! -kezdett bele Tasziló. Arcán sunyi mosoly terpeszkedett. -Ez itt Béla hadnagy a Társkeresőgyalogságtól.
Aranka szó nélkül rájuk csapta az ajtót.
Béla hadnagy tanácstalanul nézett társára, mire az sóhajtott egyet, majd hangosan bekopogott az ajtón.
-Nézze, tudom, hogy volt köztünk egy kis nézeteltérés, de most a segítségére lenne szükségünk. Megszakadt a kapcsolatunk azzal a társkereső kolóniával, az LV-426-on.
Kis várakozást követően az ajtó újra kinyílt.
Percekkel később:
-Először tétlenül nézi, ahogy meghurcolnak a bizottság előtt, most pedig azt akarja, hogy visszamenjek az LV-426-ra? Nem! -utasította el Aranka.
-Nem kéne az osztagban lennie. Jót állok a biztonságáért. -próbálta nyugtatni Béla hadnagy.
-Nézze, a társkeresőgyalogosok a legválogatósabb emberek, egyenruháik a lehető legdivatosabbak. Nincs, ami ne tudna velük elbánni. Hadnagy úr, ugye, jól mondom? -kért némi megerősítést Tasziló.
-Nem egészen, de... Nos, fel vagyunk készülve a legélesebb helyzetekre is. Hoppá! -jelentette ki büszkén a hadnagy, majd felszisszenve vette észre, hogy a kezében szorongatott papírlappal megvágta az ujját.
-Még egyet? -kérdezte Aranka. Kezében egy félüvegnyi Társkereső márkájú pálinka volt. Béla hálás tekintettel nyújtotta feléje az üres bádogbögrét. Tasziló is így tett. A szobát egyedül a fém pohár falának ütköző alkoholos folyadék jellegzetes hangja töltötte meg. Szinte már kínos volt, ahogy az visszhangzott a csupasz falakról. Mindketten gyorsan leküldték a vendégváró piát, s elégedetten sóhajtoztak utána.
-Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy újra repülhetne? -próbálta győzködni Tasziló a nőt. -Ha jól tudom, jelenleg közmunkásként dolgozik. Mint fűnyíró.
-Ha elmennék, ugye? -kérdezte Aranka.
-Igen. Ha eljönne. -erősítette meg a férfi.
-Nem. Ebédidő van, menjenek innen a 3,14tsába! Később talán folytatom. -szólt közbe egy hang.
Senki sem tudta, kinek a hangja. A vendégek azt gondolták, Aranka hálószobájából jött, de a nő is legalább olyan tanácstalanul nézett körbe.
-Én voltam az. -szólalt meg újra.
-Ki az az "én"?
-Hát én, aki ezt a sok hülyeséget írja. :hahota

Teaosztás

Hosszú sor kígyózott a teakiosztó előtt. A városnyi méretű gyárban ez volt az egyik ilyen hely a sok közül. Minden reggel, műszakkezdés előtt itt várakoztak a teázni vágyók. Hamarosan meg is érkezett a kosztól szürkének ható, ám valójában meghatározhatatlan színű puttonyos autó, benne az alapanyaggal. Rendkívül nagy sűrűségű, de súlyához képest igen apró méretű, szabálytalan, gombóc alakú valami, amit teának hívtak. Az egész nem volt nagyobb, mint egy focilabda, mégis két jól megtermett férfi erőlködött el vele a kondérig, ahová is nagy nehezen bedobták. Több tízezer munkásnak elegendő tea készült aztán ebből a vízben oldódó, sűrű anyagból.
Aranka álmosan didergett a csípős reggelen. Kopottas bádogbögréjét karba tett kézzel szorongatta, bőrének nem esett jól a hideg fém érintése. A nap már majdnem feljött a horizonton, az égnek az az oldala világoskék volt, a másik fele még sötétlett, de a gyár utcáin takarékossági okokból máris lekapcsolták az amúgy is gyér közvilágítást, így szinte félhomályban folytatódott tovább a várakozás. A több ezres tömeg halk duruzsolása egybefolyt, képtelenség volt egyetlen értelmes szót is kihallani belőle, de Arankát ez most nem is érdekelte. A Nemzeti Társkereskedő Vállalat engedélyével a zsebében végre ő is részt vehet az Állam által szervezett randikon. Pontosan havonta egy találkozásra jogosítja fel a frissen megszerzett papíros. Mivel a tea-sor igen lassan haladt, úgy határozott, addig rágyújt. Vállára vetett szatyrából elővett egy lyukacsos nejlonzacskót, kihúzott belőle egy Társkereső márkájú cigarettát, de az nem gyulladt meg, így inkább visszatette a zacskóba és tovább várakozott.
A sor elejéről (Már igen közel volt.) jajveszékelés törte meg az addigi beszélgetések tompa moraját. Egy munkás, akinek vélhetően nem volt bögréje, a két tenyerét összezárva tartotta oda a teáért, de az még túl forró volt és megégette. Amit tudott, gyorsan megivott belőle, de vöröslő kezeit fújkálva távozott, az arcára fájdalom ült ki.
Aranka egy pillanatra megszánta, de aztán gondolatai ismét a társkereskedelem körül kezdtek forogni.

Igazi barát

-Milyen egy igazi barát?
Meg lehet vele beszélni bármit, kiöntheted a kis lelked és ő meghallgat, esetleg tanácsot ad, vigaszt.
Vagyis nem. Ezt egy fizetett pszichológus is megteszi, akinek kevesebb a pénze, az a fizetett prosti is meghallgatja, ha még kevesebb a pénze, akkor a csapos a kocsmában, de ha még arra sem telik, hogy kocsmába járjon, még mindig ott a pap. Mindnek beszélhetsz, bármelyik elláthat jó tanáccsal, de attól még egyik sem lesz a barátod.
Akkor mi van még?
Segítségül hívhatod, ha ki kell vágni egy 100 éves fenyőt a kertben, vagy szalonnasütőt építesz, esetleg elromlott valami műszaki cucc a lakásban és véletlenül konyít hozzá valamit. De ezeket pénzért is megveheted. Hívhatsz napszámost, szerelőt, stb. És nem kell azon bosszankodnod, ha esetleg te már segítettél neki, de ő b*szik eljönni, ha szükséged van rá.
De mi az a tulajdonság, amitől a barát baráttá válik, amit semmilyen pénzzel nem lehet megváltani.
Kiáll melletted? Megvéd, ha megtámadnak? Erre is lehet pénzért találni szakembert, testőrnek hívják. De jó nyomon járunk. Az igazi barát megvéd kérés nélkül. De nem másoktól véd meg, hanem a saját hülyeségedtől, amikor rajtad kívül mindenki tudja, hogy bolondot csinálsz magadból, vagy egy fontos kérdésben olyan rossz döntést akarsz hozni, ami elrontaná az életed, de ugyan ki a fene figyelmeztetne? Élvezik az ingyencirkuszt. Csak egyvalaki veszi a fáradtságot, hogy minden személyes haszon nélkül megpróbáljon megvédeni önmagadtól. Az igazi Barát. Aki a saját tetteid hosszabb távú következményeitől akár azon az áron is megpróbál megóvni, hogy rövidtávon esetleg megharagszol rá. Milyen jogon pofázik bele, ne atyáskodjon, ne nézzen hülyének, stb. Őszintének lenni ugyanis nem mindig kifizetődő, de hát kinek mi a fontos... Ha végignézed, hogy valaki a fentieket önmaga sérelmére elköveti és nem szólsz rá, hogy ne legyen hülye, akkor bűnös vagy. Társtettes. Mindenesetre barát semmiképp. Az őszinteséghez bátorság kell. Az ember jó esetben úgy van ezzel, hogy van, akiért megéri bátornak lenni, míg másokért nem. -fejezte be Béla.

Rezső egy húzásra legurította a csészében lévő kávét, ám ekkor eszmélt rá, hogy már korábban megitta és ez csak tömény zacc volt. Fintorogva törölgette le nyelvéről egy szalvétával.
-Khmm. Valamit tettem, amit nem kellett volna, vagy nem tettem, de kellett volna? Miért mondtad ezt el és miért most? -érdeklődött Rezső.
-Nem, csak úgy eszembe jutott és kijött belőlem. -felelte Béla.
-Értem. És mi a helyzet azzal a szőkével? Aranka a neve, ugye?
-Nem. Aranka. -pontosított Béla. A lényeg a hangsúlyon volt.
-Á, vagy úgy.
-Eltűnt, mint Petőfi a ködben.
-K*rva. -állapította meg Rezső.
-Hát persze, mindenkivel b....
-Csak veled nem?
-Velem nem akart.
-Akkor egy büdös k*rva. -helyesbített.

:-)

Zuhanás

-Aranka, ne hülyéskedjen! Ha nem fogja meg a kezem, lezuhan! -kérlelte Béla a nőt. Aranka a toronyház legfelső emeletének egyik párkányán tartotta magát, két kézzel markolva a peremet. Béla a párkány magasabban lévő részén hasalt és kezét nyújtotta a nő felé. Aranka kétségbeesett tekintettel hol Bélára, hol pedig az alatta terülő, szédületes mélységre nézett. Odalent apró pontok sürgölődtek, akár a hangyák. Autók és emberek voltak. Onnan, lentről észre sem vették, milyen dráma zajlik a fejük felett.
Szemét már kikezdte a huzat és nagyokat kellett pislognia, hogy a könnyektől lásson is valamit. Néha egy erősebb széllökés kis híján magával rántotta, de valahogy még mindig képes volt kapaszkodni. Színes műkörmei közül néhányat már elveszített a nagy igyekezetben. A szél egyre hidegebben és kíméletlenebbül ostorozta fáradó testét. Érezte, ereje nem tart örökké, valamit tenni kell. Talán fogja meg Béla kezét? A férfiban van annyi erő, hogy őt felhúzza, de a párkányon nem tud közelebb kúszni, hogy őt elérje. De, ha egyik kezét felé nyújtaná, akkor meg tudná fogni.
-Hálás vagyok ezért. -próbálta túlkiabálni a süvítő szelet Aranka. -De hiszek abban, hogy Tasziló megjelenik és megment. Ő majd felhúz innen. -folytatta a nő.
-Hogy ki?! Nincs itt más, csak én. Nyújtsa a jobb kezét és elkapom, felhúzom! -mondta Béla.
-Megvárom Taszilót, ő sármosabb. -felelte Aranka.
-Le fog zuhanni. Nem érti?
-Tasziló itt lesz, amikor itt kell lennie és megment. A facebookon is olvastam, hogy nem szabad beérnünk azzal, amink van, türelemmel ki kell várnunk, míg eljön az Igazi. -kiáltotta Aranka a fél méterrel fölötte hasaló Bélának.
Béla körbenézett a párkány magasságában, de sehol sem látott semmiféle Taszilót. Ebben a pillanatban a nő nem bírta tovább és elengedte a párkányt. Béla már csak a gyorsan távolodó apró pontot láthatta, amint az a gravitáció hívószavának engedelmeskedve a lent mozgó sötét pontok felé közeledett. Mérete egyre jobban hasonlított a lent lévőkre.
-Aranka, fogja meg a kezem! -hallatszott az épp mellette elsuhanó emelet ablakából. Béla állt ott és két kezét nyújtotta a nő felé. Furcsa módon, mintha megállt volna a zuhanásban addig a pillanatig, míg át nem futott az agyán, hogy ha Béla itt tudott teremni egy lentebbi ablakban, akkor Tasziló is képes erre. Talán a következő ablakban majd ő fogja várni és akkor neki odaadja a kezét. Ekkor tovább zuhant lefelé. Pár emelettel lentebb megismétlődött ez a jelenet, de Aranka akkor is ugyanezt a döntést hozta. A zuhanás folytatódott.
Tompa puffanás rázta meg az utcát. Aranka felült. Néhány percnyi sokkot követően csodálkozva eszmélt rá, hogy még mindig életben van és tulajdonképpen semmi baja. Felnézett, de az ablakpárkány, ahol az imént kapaszkodott, olyan magasan volt, hogy az utcáról nem is látta. Sőt, még Bélát sem látta.
-Leszállna a fejemről? -szólalt meg egy női hang.
Aranka lenézett és a látványtól hirtelen ismét sokkot kapott. Nemcsak egy nő volt alatta, de sok. Végeláthatatlan masszaként voltak egymáson. Később Aranka megtudta, hogy ők mind onnan, fentről kerültek ide. Sőt, még a történetük is szinte szóról-szóra megegyezett az övével. Nekik is volt egy Bélájuk, aki felhúzta volna őket a biztonságba, de ők mind a maguk Taszilójára vártak, míg végül az mégsem jött el, hogy megmentse őket, így lezuhantak. Azóta ott heverésznek a toronyház tövében, egymás társaságában. :-)

Alföldi romantika... ;-)

A forró levegőben tengerként hullámzott a horizont. Távolról még a puszta közepén árválkodó gémeskút is furcsán tekeregni látszott. Egy barna leány igyekezett egyensúlyban tartani egy megrakott talicskát. Néha nagyokat pislogott, amikor egy-egy légy szállt hosszú szempilláira. Jöttek a szagra. Ezek az apró, ám annál idegesítőbb szárnyas rovarok különös érzékkel szimatolták ki a nekik tetsző illatokat. Nem a barna leány szagára jöttek, a rakomány sokkal inkább érdekelte őket, ám a nagy ide-oda röpködésben gyakran kerültek közelebbi kapcsolatba az őket elhessegetni próbáló leánnyal, annak nem kis bosszúságára. Káromkodott is nagyokat, majd rögtön körbe is forgatta pöttyös kendővel takart fejét, hogy megbizonyosodjon róla, nem akadt-e fültanúja, miként tesz javaslatot mindenható urunknak, annak saját szülőanyjával folytatandó házaséletre. Miután ez megvolt, bájos tekintetét az ég felé emelte és félig-meddig bűnbánóan csak annyit mondott: -Bocs...
Épp egy magányos akácfa mögül léptem elő, merthogy ott volt dolgom. ;-) Méregettem a lányt, aztán meghúztam. A kulacsomat. A nagy melegben már bántam, hogy pálinkát töltöttem bele induláskor. Víz éppen lett volna a gémeskútban, de a házi főzésű barackot sajnáltam volna kiönteni, így hát ittam. Egyszer majd elfogy...
Fejemre húztam kalapom, megragadtam a talicska két szarvát és elindultam a lány irányába. A legyekkel sok bajom volt egész nap. Jönnek a szagra. Hogy az enyémre-e vagy arra, ami a talicskán tornyosul, azt annál nehezebb volt megítélni, minél tovább aszalódtam a tűző napon.
-Adjonisten galambom! -köszöntem rá jó hangosan már vagy 30 lépés távolságból
A lány a szemöldökéhez tette a tenyerét, hogy ne süssön szemébe a nap. Csak úgy meredt rám, mintha valami délibábot látna.
-Mondom, adjon az isten! -kiáltottam rá még hangosabban, s közben megemeltem a kalapom.
-Nem vagyok süket! Magának is! -feleselt vissza a tenyere alól. Éles hangja szinte láthatóan vágott magának utat a pezsgő forróságban.
-Aztán mi dolga erre, galambom? -kérdeztem széles vigyorral.
-No, hát először is nem vagyok a galambja, másodszor meg láthassa azt a saját szemivel! -válaszolt dúlva-fúlva.
-Azt látom, hogy itt áll a puszta közepin a degmelegben. De minek? -kekeckedtem vele tovább.
-Tán, ha méltóztatna kilesni a kalapja alul... Amúgy meg minek magának az a malomkő nagyságú kalap? Még elrántja, oszt orra bukik! -szólt vissza csípőre tett kézzel.
-Ha magának ilyen éles a nyelve, eljöhetne velem kaszálni. Csak nyújtogatná előre, a gaz meg dőlne a nyomában. No, de mi a szándéka ezzel a talicskányi ganéval? -érdeklődtem.
-Láthassa. Egyensúlyozok vele. -mondta olyan büszkeséggel, mintha legalábbis az egész emberiség csak őrá figyelne lélegzetvisszafojtva.
-Egyensúlyozik... Látom, nem egyedül van. -mutattam a körülötte repkedő legyekre.
-Oszt mi köze hozzá? Biztos magával gyüttek. Remélem, más nyavalyája nincs a számomra. Hanem maga hova igyekszik ezzel a deglett birkával? -bökött fejével a talicskámon heverő szőrös tetem irányába.
-Sétáltatom. -vágtam rá.
-Sétáltatja? Hisz' deglett! -állapította meg felhúzott szemöldökkel, kissé fintorogva.
-Isten bizony! Szeret levegőn lenni. -magyaráztam a lánynak.
-Fene a jó dolgát... -morgott az orra alatt.
-Irigy rám? Cserélhetünk. -javasoltam neki.
A leány, nagy barna szemeivel méregette egy darabig a szállítmányomat, vetett egy pillantást a sajátjára is, majd nagy nehezen megszólalt.
-No, nem bánom. Kezet rá! Még ezt is szívesebben csinálom, mint itt egyensúlyozni a puszta közepin egész nap.

Aranka elindult a birkával, én meg beálltam a helyére egyensúlyozni. Csak a legyeit ne hagyta volna itt a bosszantásomra... :D