Átverés

-Szentséges ég, ég! -jajveszékelt Béla. Kezében szorongatott okostelefonjával folyamatosan videózott, csak fejét forgatta jobbra-balra. -Valaki segítsen már rajta!
-Rajtam? Szerintem magán kéne. -szólt ki a férfi a lángok közül. Hangja tökéletes higgadtságot sugárzott.
A videós meglepődött. Halálsikolyra, fájdalomhörgésre számított inkább, de semmiképp nem ilyen összeszedett válaszra. -Tartson ki! -kiáltotta torka szakadtából az égő alaknak.
-Halkabban, ha kérhetem. Így is kiválóan hallom. -kérte, testét eközben minden oldalról nyalogatta, falta a perzselő tűz. De ez az ember úgy ült a közepén, mintha csak egy langyos fürdőt venne a kádban.
Bélának meggyőződése volt, hogy valamilyen erős kábítószer hatása alatt áll, ezért nem érzékeli a szörnyű fájdalmakat.
-Uram, tud róla, hogy ég? -kérdezte magából kikelve.
-Igen. Van kedve csatlakozni? -invitálta a tűzbe.
-Nem őrültem meg! Ki tud jönni onnan?
-Eszemben sincs. Jó itt.
-Jó? De hisz elevenen elég!
-Mi ezzel a baj? Netán irigyli?
-Hát, ilyen nincs... Szörnyű kínok között fog meghalni, felfogta?
-Ki kellene próbálnia, és utána véleményt alkotni. Honnan tudja? Ön égett már el?
-Nem.
-Na, ugye. Maga mindig ilyen felületesen ítélkezik?
-Nem. De azt tudom, hogy élve elégni nagyon rossz.
-De hisz most jelentette ki, hogy még sosem tapasztalta.
-Olvastam róla. És filmen is láttam. Ez borzalom.
-Átverés.
-Mi?
-Magát alaposan átejtették. Tudja? Ne higgyen el mindent!
-Az ujjamat már megégettem, és fájt.
-Az teljesen más.
-Más?
-Idebent kellemes meleg van.
-Ó, persze. Ez egy krematórium!
-Ha az lenn, most nem beszélgetnénk. Úgy nézek ki, mint aki szenved?
-Hát, nem. Nem úgy. De...
-Na, látja... Csak ugorjon be mellém, van még egy hely a tűz közepén! Csak egy kis fát hozzon magával, nehogy kialudjék!
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ... -Béla a tűzben találta magát. Nem emlékezett, mikor és hogyan került oda. Csak az elviselhetetlen kínt érezte testének minden részében.
-Na, milyen? -kérdezte a fickó érdeklődő tekintettel, aki az imént még arról győzködte, milyen jó odabent égni. Csakhogy ő kint állt, a lángoktól biztonságos távolságban.
-Nem bírom... -sikoltotta.
-Azért jó móka volt, nem igaz?
-? -már nem volt ereje válaszolni.
-Akarod tudni, ki vagyok? A hallgatás beleegyezés. -tette hozzá mosolyogva. -Én vagyok az ördög.

Folyt. köv.
Vagy nem. :-)

2. rész ;-)


-Úristen! Úristen! Égek! Égek, és élek! Mikor halok már meg? -visított Béla széttárt karokkal.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mióta a tűzben perzselődött. Szentül hitte, hogy ez a pokol, ahonnan soha többé nem szabadul, miközben a kínok kínját kell kiállnia. A távolból csengőszót hallott. Talán mégsem a purgatóriumban van, talán ez egy tűzjelző. Ha az, akkor mindjárt felfedezik őt, és eloltják. A csengő egyre hangosabban szólt. Úgy tűnt, mintha valakik sikítoznának körülötte. Hát, ez nem csoda, gondolta.
Teste hirtelen rázkódni, rángatózni kezdett.
-Ennek annyi! De nekünk is mindjárt. El kéne tűnnünk! -ez a kétségbeesett rikácsolás egy mellette hadonászó férfitól származott. A szeme sarkából látta is az illetőt.
-Adj egy fél percet! Mintha kezdene magához térni! -üvöltötte egy nő. Béla fejét fogta két kézzel.
-Kuss legyen, ott hátul! -egy másik férfi a plafonba lőtt egy lefűrészelt csövű sörétes puskával. Az álmennyezet darabjai a nyakukba hullottak. Még többen kezdtek sikoltozni.
-Hát bazdmeg, ez kegyetlenül kiütötte magát... Mi a f*sznak kellett elhozni? -az előbbi rikácsoló szegezte ezt a kérdést a Bélát pofozgató nőnek.
-Mert csak ő ismeri a terepet, bazdmeg. Hát, ezért. -felelte, és ismét erősen megrázta Béla fejét.
-A csávó egy nulla. Azt sem tudja, hol van! -vágta rá a rikácsoló.
-Kicsengettek? -jött ki Béla száján az első, a helyzetnek megfelelő mondat. A nyál hosszan nyúlt lefelé a szájából. Bár mindegyiküknek harisnya volt a fejére húzva, hogy arcuk ne legyen felismerhető, az könnyedén átázott.
-Magához tért! Baszki... -örvendezett a nő, de a csengőtől alig lehetett hallani, mit mond.
-Hol vagyok? -kérdezte kábultan Béla. A tudatmódosító szer, amit az akció reggelén bedobott, hogy ellazuljon, elképesztő hallucinációkat okozott, bár ezt ő még egyelőre nem fogta fel.
-Az ékszerboltban. Szóval most innentől tiéd a pálya! Igyekeznünk kell, 1 perc múlva itt vannak a zsaruk! -igazította útba a nő.
-Menni fog? -kiáltotta oda a plafonba lődöző "kollégája".
-Ahaa... -válaszolta csorgó nyállal, majd eldőlt, mint egy liszteszsák.

:-)

Folyt. köv.
Vagy nem. :P

Az ajánlat

Aranka tétova óvatossággal araszolt visszafelé ahhoz a kirakathoz, ahol előbb azt a figyelemfelkeltő reklámtáblát megpillantotta. Kíváncsisága vonzotta oda, ugyanakkor tartott tőle, hogy kínos magyarázkodásra szorulhat, ha egy ismerőse meglátja ott. Tudta, hogy sokan megfordulhatnak azon a helyen, de ő nem akart közéjük tartozni. Miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli őt, végre alaposabban is szemügyre vehette azt a bizonyos hirdetést.
Jól látta a szeme sarkából, amikor az imént elviharzott mellette. Állapította meg Aranka. Ez a NTV (Népnemzeti Társkereskedelmi Vállalat) ajánlata értelmes, melegszívű, ellenállhatatlanul vonzó, szingli nők részére. A fentieket olvasva Aranka azonnal megértette, hogy ez az ajánlat egyedül neki szól.
-Lássuk csak! -motyogta az orra alatt. -39 éves férfi. 190cm magas. Hmm, ez jól hangzik. -folytatta, majd türelmetlenül átugorva a centiméterben, kilogrammban, stb. kifejezhető paramétereket, máris a férfi bemutatkozó szövegénél találta magát. Végigfutva ezen, Aranka szinte minden porcikájában úgy érezte, ezt a férfit neki teremtették. Szinte minden lényeges tulajdonságból magában hordozott valamennyit. Úgy tűnt, eme képességek, ismeretek kellemes elegyének birtokában bármilyen közegben megállhatja a helyét.
-De mibe kerülhet ez? Mit kell tennem, hogy... -suttogta Aranka, de máris megtalálta a választ. Mindvégig szinte kibökte a szemét., mégsem vette észre. Egy vastagon szedett, színes felirat hirdette, hogy 60-70 év ingyenes próbaidőszak, melynek elteltével (Elégedetlenség esetén.) a társ-előfizetés lemondható.
-Wow... -Arankának fülig ért a szája a vigyortól. Már rohant volna az ügyintéző pultjához, amikor felfigyelt egy apró, ám igen lényeges adatra: csillagjegye szűz. A szemcsillogás, a hatalmas mosoly, a szívbizsergés már nem volt több, már nem egyebek, mint távoli emlékek. Olyan hirtelenséggel vált semmivé, mintha sosem lett volna. Aranka lehajtott fejjel, csalódottan ballagott ki az NTV irodájából. Hozzá egy vízöntő-jegyű férfi illik, ezt mindenki tudta az ismerősei körében. -A fenébe is, hogy... Hogy pont ez nem stimmelt... -kesergett magában Aranka.

Így történt meg, hogy a Népnemzeti Társkereskedő Vállalat ajánlata a mai napig várja azt az értelmes, melegszívű, ellenállhatatlanul vonzó, szingli nőt, aki aláír egy 60-70 éves ingyenes próbaidőszakra... ;-)

Közeleg az éj

Aranka kinyitotta az utcára néző bejárati ajtót, s hogy az később se csukódjon be, alul kiékelte egy Hodorral. Ám ez csak az első lépése volt a szokásos esti procedúrának. A gardróbból elővett egy fejszét, és kívülről az ajtó mellé támasztotta. Eközben az utcai közvilágítás, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem kapcsolt be. Centiről-centire foglalt teret a szürkület, míg végül már csak a legmagasabb fák csúcsait világította meg egy erőtlen, narancs színű napsugár. Aztán már azt sem, és alulról, a legsötétebb árnyékok nyújtóztak felfelé, bekebelezve mindent, ami az imént még szemmel látható volt. Rövidesen a nappal utolsó, halovány fényei az egész kertvárossal együtt az éjszaka prédájává lettek.
Itt-ott, a házak ablakain persze világosság szűrődött ki, lefekvés előtt akadt még teendője minden házigazdának. Aranka is leült számítógépe elé, facebook oldalán ma este is kiposztolta, hogy egyedül alszik otthonában, valamint hogy a napokban vett ki nagyobb összeget a bankszámlájáról. Bejegyzését természetesen nyilvános láthatóságúra állította, ahogy általában. Gépét kikapcsolta és már épp készült lefeküdni, amikor eszébe jutott, hogy a kocsibeállón álló vadiúj BMW-jének a kulcsa még a zsebében van. Kiszaladt hát mezítláb, át a rövidre nyírt gyepen, a távirányítóval kinyitotta autója központi zárát és miután a kulcsot az önindítóba dugta, visszaballagott a házba. Nagy kő esett le a szívéről. Nem lett volna nyugodt álma, ha autója éjjel zárva marad.


;-)

Taps

A sötétbarna folt egy pillanat alatt szétterjedt a férfi nadrágjának ülepén. S, hogy minden esetleges félreértésnek elébe menjen, ezzel egy időben produkálta azt az igen kellemetlen szagot is. Ne szépítsük a dolgot, a fickó összefosta magát. Néhány perce feküdt csak a földön. Gyűjtötte az erejét, hogy újra talpra álljon, az iménti kínos baleset is nyilván a hiábavaló erőfeszítéseknek tudható be. Nem festett túl jól, de hogy akaratereje volt, az tagadhatatlan. Lábra állni nem tudott, de kúszott, mászott előrefelé. Azt ugyanis tudta, hogy ott, arrafelé van valami dolga neki. Talán, mire odaér, az is eszébe jut, hogy mi. A hosszú kárpit szélével szinte tökéletesen párhuzamos csíkot húzott maga után, ahogy vonszolta elgyötört testét. Fos, hányás, húgy és ezek elviselhetetlen szaga alkotta a maga mögött hagyott "útburkolati jeleket". Pár méter megtétele után váratlanul visszazuhant a szőnyegre, és sokáig nem mozdult. Ekkor odasietett két testőre, és a hóna alá nyúlva odahúzták az emelvényhez. Magához térve valamit üvöltött, mintha tiltakozna a külső segítség ellen, de hogy mit mondhatott, azt senki sem értette, a körülöttük álló több ezres tömegben. A testőröknek nem kis fejtörést okozott, hogy függőleges helyzetbe állítsák a félig magatehetetlen elnököt. Az meg közben folyamatosan perelt velük, artikulálatlan hangon, kocsmai stílusban emlegette felmenőiket. Végül a külügyminiszter sietett segítségükre. Az ő ötlete volt, hogy két mikrofonállványt a hóna alá téve, mankóként, támasztékként használva rögzítsék álló helyzetben az elnök urat. Az altesti szagok és a szájából áradó tömény alkoholpára miatt a miniszter is öklendezni kezdett, de sikerült úrrá lennie a problémán. Alkarját az orrára szorítva rohant le az emelvényről. Jobboldalt néhány kormánytag és a város polgármestere, annak helyettese (Aki egyben a sógora is.) foglalt helyet.
-Milyen jó színben van az elnök úr. -jegyezte meg mosolyogva a polgármester.
-Valóban, kitűnő egészségnek örvend. Csak megbotlott, de hála az égnek talpon van. -felelte a külügyminiszter. Ő is fülig érő szájjal vigyorgott, s közben tapsolt, ahogy a többiek is.
A tömeg hangos éljenzéssel biztatta az elnököt, beszédének megkezdésére.
A kitámasztott államfő jobb kezét felemelve jelezte, hogy köszöni a barátságos fogadtatást, de most már szólni kíván. A tömeg ekkor elhallgatott.
A téren elhelyezett hangszórókból, melyek az elnök mikrofonjával voltak összekötve, valamiféle éneklés hallatszott. Alig hallhatóan, de határozottan valami vidám nóta, az elnök keze pedig, mint egy karmesteré, úgy járt ide-oda. Végül eldőlt, mint egy liszteszsák. Hatalmas tapsot kapott. A polgármester az emelvényre rohant és a közönségnek integetve köszönte meg az elnök úrnak ezt a lelkesítő ünnepi beszédet.

A sor

Öt enyhén ittas rocker állt sorban a Toi Toi wc előtt. Béla is beállt mögéjük. Az 5 nem sok, annyit simán kibír. Más választása nincs is, mivel nem volt több műanyagbudi a parkolóban. A parkoló pedig a hozzá tartozó kis büfékocsikkal minden lakott településtől igen távol esett.
Ingzsebéből egy gyűrött csomagolású "barna szofit" húzott elő. Ha ezek mind ilyen sok időt töltenek majd odabent, legalább egy szál cigit elfüstölhet.
Ujjait már égette a parázs, amikor valaki hátulról meglökte. -Bocs, haver! -jött szinte azonnal. Hátrafordulva látta, hogy már mögötte is gyarapodik a sor. Megpróbált előre kukucskálni az előtte tornyosuló nagydarab motoros válla fölött. Még mindig ugyanazok a figurák vártak sorukra.
-Hé, angyalom! Nem hoznál nekem egy kávét a cigimhez? -szólalt meg a benga. Béla is megkívánta az élénkítőt, hát a pultos lány után kurjantott, hogy legyen szíves neki is egyet. -Ide is kettőt! -hallatszott hátulról. A pultos lány végigmérte a sort, majd úgy döntött, inkább beül a furgonjába és közelebb araszol. Az a jellegzetes, bordás oldalú Citroen volt, amit manapság már szinte mindenhol csak büfékocsinak használnak. Nagy tapsot kapott érte. Kezek adták tovább egymásnak az átforrósodott műanyagpohárban lötykölődő fekete kávét.
Béla ismét hátrafelé tekintett. A sor egyre hosszabb, elöl még mindig ugyanaz az öt fickó áll. A helyükről nem mozdulva egyre kedélyesebben beszélgetnek nagy mellű nőkről, motorokról, stb. A cigifüsttől néha alig lehet ellátni a Toi Toi wc-ig, ilyenkor mindig idegesen legyezi maga előtt a levegőt, nehogy lemaradjon róla. Pontosabban arról, ki van odabent, akire ennyit kell várni. A szükség mellett már a kíváncsiság is hajtotta.
Ínycsiklandozó kajaillat szállt a levegőben. Körülnézett, mire egy kéz megveregette a vállát.
-Ketchup, mustár, majonéz? -kérdezi egy nyúlánk, vigyorgó fiú. Egyik kezében a hot dog, másik a felsorolt választék fölött jár ide-oda. Felfedezve a Sorban rejlő üzleti potenciált, immáron egy leleményes hot dog-árus is csatlakozott. -Nem bánom, de csak mustárral! -felelte Béla. Éppen beleharapott, amikor hangos gitárszóló nyomta el az addigi emberi duruzsolást. Egy turnéúton lévő no name rockbanda frontembere lehetett valahol, a sor vége felé.
-Megállj, rosszcsont kölke! Valaki fogja meg! -kiáltozott kétségbeesve egy középkorú nő. Krapucskáné Káposztás Aranka volt az, aki szakmája szerint óvónő. Béla a saját helyéről hátranézve annyit tudott megállapítani, hogy valahol, a sor hátsó részénél egy kisebb gyermekmegőrző nyílt, azok sorban álló szüleinek a kisegítésére.
De mielőtt figyelme a rögtönzött óvoda irányába kalandozhatott volna, egy idegesítő férfihang ütötte meg a fülét. Egy alacsony termetű, vézna, szemüveges alak állt mellette.
-Jó napot! Rugó Kázmér vagyok, hivatásos bérsorbanálló. -mutatkozott be rikácsoló hangján, kezében névjegykártyáját szorongatva.
Béla bal szemöldökét felhúzva méregette a furcsa szerzetet. -Mit kezdjek én ezzel? -kérdezte.
-Kitűnő kérdés. Amint látja, ez egy sor. Se vége, se hossza. Az ideje pedig mindenkinek véges. Hivatásom szerint bárki helyett vállalom, hogy hosszabb-rövidebb időre helyettesítem a sorban állásban, míg az illető ügyes-bajos dolgait elintézi. Így időt is megspórol, és a sorban lévő pozíciója is megmarad. Khm. Természetesen egy szerény honorárium ellenében. -tette hozzá.
Béla tétovázva csak azt felelte, hogy jelenleg nem aktuális a dolog, s kezével elhessegette a bérsorbanállót.
-Kérem, legalább tekintse meg referenciáimat! Az ön mögött kettővel álló úr például meg tudta kötni nyugdíjbiztosítását, míg én vigyáztam a helyére.
-Biztosítás? -lepődött meg Béla.
-Uszkve 20 emberrel ön mögött nyílt egy nyugdíjbiztosító kimondottan a sorban állókra szabott ajánlatokkal.
-Bocsánat, de én nem érek rá itt ácsorogni! -csatlakozott egy újabb hang a másik oldalról. Egy postás volt az. -Levele van a sor végéről és itt egy kuponfüzet, amit a helyi hipermarketben tud beváltani. -a kezébe nyomta, majd tovább rohant, egy másik címzetthez, a sor elejére.
-Milyen kupon? -távol, a sor vége felé már egy egész áruház működik a sorban állók részére és épp leárazást tartanak.
-Én csak szarni szeretnék... -mérgelődött Béla. A sorban még mindig ugyanannyian álltak előtte. -Mégis ki a fene lehet odabent ennyi ideig? -tette fel már sokadszor a kérdést, de mire elmélyedhetett volna gondolataiban, megint megzavarta valaki. Egy sárga munkavédelmi sisakot viselő nő próbálta arrébb terelni, miközben egy háromlábú mérőműszerrel célozta meg a műanyagbudit.
-Megtenné, hogy odébbáll? -utasította.
-Az kizárt! -jelentette ki ellentmondást nem tűrően. -Mit művel azzal, az izével? -váltott át érdeklődőbe.
-Felújítjuk ezt az illemhelyet. EU-s pályázatból. -felelte a nő.
-Addig nem lesz itt semmiféle felújítás, míg be nem jutok oda! -állt ellen a nőnek.
-Úgy van! Nem hagyjuk! -csatlakoztak a közelben sorban állók.
-Elég volt! Én most bemegyek! -tűrte fel az ingujját a sor elején álló rocker, és nagy lendülettel megragadta a Toi Toi wc kilincsét. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte, már aki elég közel volt, hogy rálásson az eseményekre. A fickó, mintegy bátorításért folyamodva hátranézett a többi sorban állóra, majd kirántotta a műanyagajtót. A többiekhez hasonlóan Béla is ezerszer elképzelte már, kiféle, miféle szerzet lehet az, aki ilyen hosszú ideig ül a budin. De mivel a sorban állók közül senki sem látta az illetőt oda bemenni, így még abban sem lehettek biztosak, hogy nő, vagy férfi-e a székfoglaló. Ám most eljött az igazság pillanata, az ajtó kitárult...

"1983"

-Ide ülj le elvtársam! -invitálta a főtörzs asszony a férfit. Szavai kellemetlenül visszhangzottak a mocskos csempéken. Eközben intett a mögötte álló tizedesnek, hogy adja rá a férfira az előkészített feketés színű katonai zubbonyt. Mialatt az átöltözött, ő a kamera lencséit igazgatta, majd mosolyogva megkérte a katonává varázsolt „elvtársat”, hogy nézzen bele pontosan a lencse közepébe. Kezében a távkioldó, jobb szeme a kamera nézőkéjére tapasztva, háta görbén. A nő körülbelül átlagos ötvenesnek nézett ki, de valójában csak 37 éves volt. A háborús évek megviselték küllemét.
-Nem jó, elvtársam! -elégedetlenkedett a fényképezőgép mögül. A férfi egy alacsony, kényelmetlen széken ülve figyelte a nő minden rezdülését és aszerint próbált másféle pofát vágni. Zömök alkat, bajusz, magas homlok és hipnotikus tekintet. Utóbbit leszámítva teljesen átlagos karakter, amilyennel bárhol összefuthatna az ember. A célnak tehát ideális.
-Úgy, ahogy odakint csináltad. Pont úgy, azzal a szigorú, de atyai tekintettel kérem! -utasította. Kicsit kiegyenesedett, ismét mosolygott, de most már világos volt, hogy sem ez, sem az előző mosoly nem volt valódi. Mindenesetre megpróbálta felidézni magában azt a kinti jelenetet, amikor kiszedték a sorból. Hátha akkor sikerül rekonstruálni az elvárt arckifejezést. Csak egy fotó, mondták és már mehet is tovább a segélytábor felé, ahová a többi háborús hajléktalant gyűjtik.
-Úgy van! Úgy van, elvtársam! -kiáltott fel a nő, hangjában azzal az örömmel, mintha csak a tábori tombolán nyert volna egy extra fejadagot.
-Mehetek? -kérdezte félénken a férfi. Azért mégiscsak a hadsereg emberei közt van, és keringett néhány ellenőrizhetetlen valóságtartalmú történet arról, hogy katonák követtek el civilek ellen ezt, vagy amazt. De az ilyeneket mindig úgy mesélte valaki, hogy ő is csak hallotta valakitől.
A nő a fényképezőgépet szerelte le az állványról, a férfira már rá sem nézett többé, csak intett a fejével és a tizedes egy ajtóhoz kísérte a férfit.
-Erre. -mondta neki a katona unottan, majd megvárta, hogy a fickó belépjen a félhomályos helyiségbe és rácsukta az ajtót.
Lövés hallatszott bentről, majd síri csend.
-Kivételes. -szólalt meg egy érces férfihang a helyiség egyik sötétített üveggel elválasztott sarkából, ahonnan ugyanazt látta, amit a kamera.
-Őrnagy elvtárs, magam is úgy vélem, hogy... -újabb lövés és még egy. Egyik a nővel végzett, egyenesen a homlokába fúródott a golyó, a másiktól pedig az addig bambán álló tizedes rogyott össze holtan.
-Sajnálom elvtársaim, de nem maradhat nyom. Nem maradhat egyetlen élő ember sem, aki tudja, hogyan született Nagy Testvér. -füstölgő cigarettáját a szájába vette és a fényképezőgéppel kisétált azon az ajtón, ahol előbb a fotóalany. Még azóta is a véres padlón hevert. Az őrnagy egy üvegből savat öntött rá, hogy arcát többé senki ne ismerje föl, majd átlépte az élettelen testet és a keskeny folyosó végén világító fény irányába lépdelve még annyit mondott. -Viszlát, ismeretlen! Üdvözöllek, Nagy testvér!

:-)

Elnézést kérek a Mestertől, hogy így belekontárkodtam az általa zseniálisan megalkotott világba, de mindig is kíváncsi voltam, ki volt Nagy Testvér, mielőtt elkezdett volna nagytestvérkedni. A regényből ez nem derül ki, az viszont igen, hogy nem egyetlen fővezér irányítja Óceániát, hanem inkább egy „felső vezetőkből” álló kör, aminek pl. O'Brien is tagja lehet. Vagyis talán nem elrugaszkodott az a teória, hogy az arc, ami a teleképről bámul, az tényleg csak egy arc és semmi több. A gazdája talán valóban egy vezető volt, vagy csak egy szerencsétlen, aki pont így végezte.
Ez tehát csak egy szánalmas próbálkozás részemről, hogy rekonstruáljam az előzményeket. :-)

A boltban

-Miért hagytad abba? -a nő megjelenése váratlanul érte, arra pedig végképp nem számított, hogy az még meg is szólítja. Utálta, ha egy nő kezdeményez. Olyankor mindig úgy érezte, elveszíti a szabad választás lehetőségét és szinte biztosan egy olyan válaszra kényszeríti, amellyel megbántja a nőt. Lévén, hogy szinte mindig a neki nem tetsző külsejűekkel járt így. Ó, nem-nem. Sosem egy Charlize Theron, vagy egy Jessica Alba próbálkozott nála. Az eddigiek inkább a reklámból ismert Kasszás Erzsire hajaztak.
Nem értette a kérdést, emiatt értetlen tekintettel meredt a nőre, aki olyan közel lépett hozzá, hogy akár meg is érinthette volna.
-Mit? -bökte ki végül.
-Tegnap este. -a nő egy újabb homályos részlettel próbálta rávezetni a férfit a történtekre. De az még mindig nem tudta, mire kéne emlékeznie, amit abbahagyott.
-Mi volt tegnap este? -kérdezte, miközben egy vásárló elől a polc mellé húzódott, hogy az a bevásárlókocsijával továbbhaladhasson.
A nő végül feladta a próbálkozást és elárulta neki, mire gondol.
-A kutyáddal játszottál a kertben. A teraszról néztem és mikor észrevetted, bementél.
-Ja... -minden világos lett. Csakugyan így történt.
-Nos? -kérdezte mosolyogva a nő.
-Semmi. Csak nem szeretem, ha bámulnak. Ennyi az egész. -jött a magyarázat.
A nő arcán csalódottság rajzolódott ki, és akárhogy is próbálta ezt leplezni, bizonytalan volt annak sikerében.
-Még akkor sem, ha egy ilyen jó csaj teszi ezt? -némi humorral talán sikerül kimásznia a kínos helyzetből, gondolta a nő.
A férfi néhány másodpercig tétovázott, majd így felelt: -Jó csajnak tartod magad? -vigyorgott és várta, hogy a nő is veszi a poént. Persze, hogy jónak tartja magát, hiszen az. Nagyon is! De ettől még ne bámulja a tudta nélkül. Ezt sosem szerette.
A nő széles mosollyal hátat fordított neki és sietős léptekkel távozott az üzletből. Mikor tudta, hogy már senki sem látja az arcát, a mosolyt felváltotta valami más. Sosem érezte magát ennyire megalázva.
-Csak tréfáltam. -mondta magában a férfi, de a nő már a kijáratot is elhagyta. -Humorérzék nulla. -nyugtázta magában, és mintha mi sem történt volna, folytatta a vásárlást.

Folyt. köv.
Vagy nem. :D