Szomorú vasárnap

Seress Rezső zongorista és Jávor László költő méltán elhíresült szerzeményéről nemrég hallottam a rádióban. Akkor elfelejtettem a neten megkeresni, de tegnap egy ismerősömnél láttam megosztva. Azóta többször is meghallgattam. Nagyon mélynek és őszintének érzem a dalból sugárzó halálváró búskomorságot. Másrészt pont, amiért ennyire túl van tolva, valahol megmosolyogtató is.
A sztorija sem hétköznapi. Csak, hogy a legérdekesebbet emeljem ki, miután több öngyilkosságot is a Szomorú vasárnappal hoztak összefüggésbe, már a The New York Times is arról cikkezett, hogy Budapesten százak vetik magukat a Dunába, miután meghallgatták, az akkorra már "az öngyilkosok himnuszaként" emlegetett dalt. Az erősen kiszínezett történettel szemben a valóság az, hogy ennek a töredéke volt igaz, de valószínűleg az sem úgy. Gondolom, azok az emberek akkor is végeztek volna magukkal, ha sosem kerülnek kapcsolatba a Szomorú vasárnappal. De ezzel is el lehetett adni pár lapszámot a szenzációkra mindig nyitott tömegnek.
A dalt egyébként 100 nyelvre fordították le, angolul olyan, "szinte ismeretlen" előadók énekelték el, mint Billie Holiday, Ray Charles, Shinead O'Connor, Marilyn Monroe, stb. De a youtube tele van a Gloomy Sunday feldolgozásaival. Hátborzongató!

Ez az eredeti felvétel, Kalmár Pál énekével. Egészen éteren túli hangulatú. :O

Sörömtelenség

Nem szoktam sörkóstolós posztokat gyártani, lévén hogy nem értek hozzá. Tessék csak megnézni pl. egy Winkler videót! Ugyan mikor tudnék én így és ennyit beszélni egy sörről? :-)
A sztori, hogy a fent nevezett eNber által agyonajnározott Soproni Portert próbálom felkutatni (Eddig sikertelenül.), jobb híján vettem egy Pécsi APA-t, amit a pécsi sörfőzde gyárt, mint kézművessört, bár eléggé nagyüzeminek tűnik, de ez lényegtelen. Pale Ale-ből még nem ittam rosszat, gondoltam, ezen a mai döntésem sem fog érdemben változtatni, igaz a múltkor már volt szerencsém egy szűretlen búzasörükhöz, és nem voltam tőle elragadtatva, pedig arra a típusra is azt mondtam, nem lehet mellényúlni vele. De, lehet...
Nos, ez a 2/3 részt narancsszínű, felül ezüst fémdobozos jószág közel 300Ft-ba került a Tescoban.
Alapvetően az IPA (India Pale Ale) a kedvenc típusom jelenleg, de viszonylag gyakran kóstolok különféle APA-kat (American Pale Ale) is, ennélfogva akad némi viszonyítási alapom. Bátran ajánlom pl. a Soproni APA-t, nekem bejött. De ez a pécsi cucc... Most, hogy ezeket a sorokat írom, 2-3 óra eltelt az utolsó kortyok leküzdése óta, de az a förtelmes szappaníz még mindig itt garázdálkodik a számban. Igen, olyan az íze, mintha egy szappant is belefőztek volna. A magam részéről végeztem a pécsi sörfőzde termékeivel. Ez az ízvilág simán elmenne bármelyik áruházlánc saját márkás szutykaként, amit max. 130 Ft-ért visznek napszámosoknak, nem kedvelt, de muszájból megajándékozandó rokonoknak. De 279Ft-ért... a jó **@&#* *@&#! :P
És nem csak az íze, de már a szaga is olyan kellemetlen tisztítószeres volt. Persze simán el tudom képzelni, hogy ez konkrétan az. Kimosták az érlelőkádat, és nem öblítették ki a lerakódott Ultra Dermet, hanem ráöntötték az amúgy jó sört. Meredek elmélet, de hallani ilyesmit néha. Ezzel pedig veszélyesen megközelítették azt a gyömbéres löttyöt, ami nálam legalábbis kiérdemelte a minden idők legrosszabb söre címet. De ott legalább csak ízlés kérdése volt, hogy utálom (A gyömbéres üdítőket mindig szerettem, nem sejtettem, hogy ez sörrel nem fog működni.), ez meg csak simán el van baszva.
Most megyek, és iszom egy kis epét, hogy jobb legyen a szám íze. :D

Irány Crescent City!

Reggel sikerült időben felébrednem. A motel közelében van egy Meki, ott vettem kávét, reggelit. Az amerikai hosszú kávét kortyolgattam a következő órában. Igazi amerikai hangulatot varázsolt körém azon a sötét, esős reggelen. Ahogy a sárga csíkok suhantak mellettem az úton, hálát adtam a sorsnak, hogy nem a másik irányba kell mennem, ugyanis végeláthatatlan kocsisor araszolt Seattle felé. Nem irigyeltem őket. Közben ismét eleredt az eső, majd kisütött a nap a felhők közül, aztán újabb eső, és megint világosság. Az egész nap ezzel telt időjárási szempontból.
Útközben sok olyan érdekességet láttam, amit nem tudtam lefotózni, mert vagy elsuhantam mellette, és nem volt hol megállni, vagy olyan közel volt a lakóház, hogy nem volt pofám kamerával odamenni. Kertben rozsdásodó igazi amerikai vasak, amiket itthon csak veteránautó-találkozókon láthatunk. Szuper fotótéma. Belemerülhettem az amerikai valóságba, amiről az átlag álmodozónak nem sok fogalma van. Nem a felső tízezer lakóhelye a nagyvárost övező vidék, hogy finoman fogalmazzak. Lepukkant fehér deszkákkal burkolt, könnyűszerkezetes házak, és nyomorúságos, bár az európai szem számára nagyon is érdekes utcák tárultak elém. A széles utak peremén eső áztatta, ócska pick up-ok kasznija fénylett. Meglepő volt, hogy némely putriszerűség (Háznak nem nevezném.) előtt drága lakóautó parkolt. Bérelték-e, vagy vették? Furcsának hatott abban a környezetben, hiszen egy ilyen jármű kb. 70 ezer dollárba kerül, ahogy nézem. Ha bérlésről van szó, akkor 200 dollár/nap. Csak elgondolkodtam azon, hogy akinek rendes házra sem telik, tényleg ilyenekkel adósítja el magát? Mindegy.
Lefotóztam viszont egy mérföldtáblát, amin George Washington profilja van (Gondolom, mivel még Washington államban vagyunk.). Sokfelé láttam ilyet, jópofa és laza.

 Washingtoni farm és rövid napsütés, alul a sok tucat faszállító egyike.

A Columbia-folyó túlpartján már Oregon állam! A vízben látható sötét pontok valami régi móló maradványai.

 Partra vetett "hal". :-)

 Az Astoria-Megler híd az oregoni oldalról nézve. Már bőven a 101-es úton haladva, amely 2478km hosszan követi az óceánpartot észak-déli irányban, három államon át. Washington, Oregon és Kalifornia.

 Feljáró a hídra + jópofa házikók.

Függetlenségi háborús (?) emlékmű Astoriában.

Nehalem főutcája, Oregon

Elég klasszik kisvárosi kép, mi? 150 éve is így nézhetett ki, csak akkor még autók helyett lovak álltak itt. :-)

Astoriában tartottam egy hosszabb szünetet, mivel kora délutánra igencsak megéheztem. Először kerestem egy Mekit a város túloldalán, amiről a helyszínre érve derült ki, hogy épp átépítik. A második esély egy KFC volt, a híd közelében. Végül ott zabáltam egy jót. :-)
Még három lefotózandó híd állt előttem aznap. Sajnos az első kettőnél sehol sem tudtam megállni, de nagyobb kitérőre sem vállalkoztam az időszűke miatt, így azokat elengedtem.
Végre megpillantottam az óceánt.

Az út tervezésekor a google maps teljesen torz képet adott a rám váró út időtartamáról. Akkor kellett volna a kaliforniai Crascent City-be érnem, amikor a Cape Creek hídhoz értem. Csakhogy onnan még 4 óra vezetés várt rám. :O
 Cape Creek híd. Nem örültem az állványnak, ekkor még nem tudtam, milyen hosszú út áll előttem az ágyig. De a lényeg, hogy sikeresen odaértem.

Ez egy kicsit lelombozott. Sötétben, és gyakran esőben kellett vezetnem úgy, hogy a szemből jövők nem mindig kapcsolták le a távolsági fényszórójukat. Mindemellett "kicsit" fáradt is voltam. Előző nap egy hajnal 3 körül keltem, irány a reptér, onnan kb. 1,5 óra Frankfurtig, ott több órás várakozás, majd újabb, kb. 11 órás repülés, pár órás vezetés, nem 100%-os alvás a motelben (Azért valahol csak stresszben voltam a rám váró 2200km miatt, hogy a bérautó is megússza karcolás nélkül, stb.), aztán még 12 órás vezetés után úgy ért az este, mintha Bécsből kellett volna hazavezetnem. Meg kellett csinálni, hát megcsináltam azt a 4 órát. Szar volt, többször is az elalvás határán táncoltam. Néha azt hallucináltam, hogy itthon vezetek, egy saroknyira az otthonomtól. Szerencsére ez a másodperc törtrészéig tartott, s mikor ráeszméltem, hogy milyen faszságokon jár az agyam, attól kicsit emelkedett az adrenalinszintem. Pár percig elvoltam, aztán kezdődött elölről. Kénytelen voltam több megállót is beiktatni, hogy felfrissüljek. Volt egy éjszakai tankolásom is. Az a kút is önkiszolgáló, szerencsére. Persze Kaliforniában kiderült, hogy nem feltétlenül szerencse, mert van, ahol csak a pénztárnál tudtam fizetni, mert a kút helyi irányítószámot kért fizetés előtt. Mázlim volt, hogy ott sikerült. Pont egy kényszerpihenő hiányzott valahol a világ végén. Szóval nagyon tanulságos volt. Legközelebb nem érem be a google útvonaltervező által becsült útidőkkel, magam fogom kiszámolni, hogy ha kell, beiktassak egy plusz napot. Ez a több órás késés végigkísért, minden szállásomra késve érkeztem. Pár programot ki is kellett hagynom, mert nem értem volna oda zárás előtt. Ami azért pozivítum, hogy a telefonos GPS kiválóan teljesített, egyszer sem tévedtem el.
A 100%-os alvás itt jött össze először. Igaz, mivel éjfélre értem oda, és másnap korán kellett továbbindulnom, ez sem volt túl sok. Ez reggeli kép, természetesen nem ilyen gyűrött szart adtak ki. :-)

 Itt reggeli is járt, bár nem volt nagy durranás. Az efféle átutazó motelekben szokott lenni pl. kolbász is, hát itt nem volt. Ezekben az útszéli motelekben 20 ezer Ft körül mérik a szobákat éjszakánként. Elviselhető. Igaz, Japánban hasonló árfekvésben patyolattiszta hotelszobám volt, jobb reggelivel.

 Az első kaliforniai napkeltém.

Egy helyi szupermarketben vettem innivalót. A helyzet az, hogy így rekeszben ásványvizet nem láttam sehol. Pár flakonnal van kitéve, de nem viszik túlzásba. Az áruk 1.60 körül vesz rajtot, de láttam 2 dollár fölött is. Ja, 500Ft egy 1,5 literes víz baszki. Inkább Fantát vettem, de ott az is édesebb. Pláne, hogy előtte Frankfurtban ittam, ott meg szerintem savanyúbb, mint nálunk. Volt kontraszt...

Kalifornia, napsütés, óceánpart, óriási fák, szarvasok az úton... :-) Ezt egy kisvárosban vettem fel.

Twin Peaks, WA

Utam első állomása Seattle volt, ahonnan bérelt autóval kerestem fel a Twin Peaks tv-sorozat ismert helyszíneit. A vízesés Snouqalmie-ban van, a The Great Northern Hotel valódi neve Salish Lodge & SPA, és csak a külső vágóképeknél használták. (Pár hete erről már született egy rövid videós bejegyzés.) A hotel belső jeleneteinek egy rendezvényközpont adott otthont, de az Seattle nyugati oldalán van, és magánterület. Egyébként szintén ott vették fel a Packard-ház jeleneteit, valamint ott található a hatalmas, folyóparti farönk is, ahol megtalálták Laura Palmer holttestét.
A vasúti híd, ahol felbukkant Ronette Pulaski, a vízeséstől kb. 5 perc autóval. 

 A "Welcome to Twin Peaks" tábla a Snoqualmie és North Bend közötti út szélén állt. (A forgatás idején.)

A Sheriff hivatal épülete a Packard fűrészüzemmel szembeni irodaépületben volt berendezve, jelenleg horgászboltként működik. A malomnak már csak a kéménye van meg.
A RR Cafe vendéglő jelenleg is működik, de a valóságban Twede's Cafe-nak hívják, és a közeli North Bendben található. Számos filmbéli fotó díszíti a falait. A híres meggyes pite is kapható. 

 Rendeltem egy sajtburgert, ezt kaptam. Laktató és jó volt. Persze nem biztos, hogy megérte az árát.

 A híres "Twink Peaks Pie". Szerintem émelyítően édes, mint a legtöbb amerikai édesség.

 Ott van egy hegy, amiből semmi sem látszódott a sűrű köd és az eső miatt.

Egyébként pofátlanul drága hely. A vacsorám, bár kiadós, finom volt, 26 dolcsiba fájt. Mindegy, nem járok oda mindennap. :-)
Visszatérve a Snoqualmie Fallhoz, egy tanösvény is van a hegy oldalában, ami elvileg a folyóig vezet, de odáig nem mentem le idő hiányában. A sorozat elején sokat emlegetett Douglas fenyők valóban fantasztikusak. A vízesés mellett van egy kis parkoló, 2 óra 7$-ba került. Mellette ajándékbolt, Twin Peaks-es, Big Foot-os, és egyéb helyi vonatkozású relikviákkal.

Sötétedésre érkeztem meg Seattle melletti motelembe. Ezeknek az olcsó szálláshelyeknek az egyik közös jellemzője, hogy a szobák ajtói egyenesen a szabadba nyílnak, és nem tökéletes a szigetelés. Kíváncsi vagyok, azon az égövön milyen sebességgel süvít be az ajtó alatt a jeges téli szél.

 Útközben kivettem valamit a bőröndből, de nem húztam vissza a cipzárját. Egy határozott mozdulattal sikerült is kibaszni a teljes tartalmát erre a szép, vizes aszfaltra. :D Szerencsére csak egy póló lett közvetlenül sáros, szurkos. Jellemzően egy fehér. Az összes többi ruha külön műanyagszatyrokban volt.

Egy North Bend-i szupermarketben vettem némi kaját, innivalót. Ezt a helyi sört is kiválasztottam a szép doboza miatt. IPA létére meglehetősen édeskés mellékíze volt.

Terminator - Sötét végzet

Szombaton a Drakulics elvtárs, vasárnap ez.
Sajnos a magyar vígjátékon nem sűrűn görbült mosolyra a pofám. Bár szuper az ötlet, hogy ilyen irányból közelítsék meg a kádárrenCert, pár helyen vicces is, de közben meg az az érzésem, hogy egy Hollywood-i vígjáték próbál lenni, ám ez valamiért nem sikerül neki. (Megjegyzem, én az Üvegtigrist kimondottan utálom, tehát véleményemet így is kell kezelni.)
A sokadik Terminator filmtől meg eleve nem vártam semmit. Annyira nem, hogy komolyan fontolgattam, hogy el sem megyek a vetítésre. Végül elmentem, jókora késéssel, pont az utolsó reklám végére tettem le a seggem a székre. Minden előítéletem ellenére jó döntésnek bizonyult, kellemesen csalódtam. Erős indítás, amikor látjuk a fiatal Sarah Connort egy strand vendéglőjében ülni, a bárpultnál pedig maga John Connor fordul szembe velünk, valami üdítőt szorongatva. Ekkor megjelenik egy T800 és lelövi a gyereket, majd elsétál. Visszatérünk napjainkba, a szokásos fénygömb, villámok, majd lepottyan egy meztelen alak... Később ugyanez megismétlődik.
A felturbózott Grace-nek (Akit testőrnek küldtek vissza a jövőből.) az élete viszont aligha lehet fenékig tejföl. Szegény már csak intravénásan tudja magához venni kedvenc szűretlen búzasörét, de néha muszáj, hogy felfrissüljön, ezért ha teheti, mindig tart magánál 1-2 fecskendőnyit belőle. A gonosz terminátor pedig 2 in 1: élőszövet helyett nanobotok a fémvázon. Szükség esetén kettéválnak, és külön harcolnak. A fémváz is jól össze van rakva, mert egy páncélököllel sem lehet szétrobbantani. Végig nagyon para, mert még a szőke jövőlány is csak annyit tud mondani a megállításáról, hogy a jövőben ők nem harcolnak velük, hanem menekülnek előlük. Miközben a film végére meg eszébe jut (Feljavított ember, mi?), hogy a saját energiacellájával simán ki lehet nyírni. (Miért nem készítettek ezekből fegyvert a jövőben?) Ja, ez spoiler, szóval ne olvasd el az előző mondatot! :-)
Minden viccet félretéve, hosszú idő és sok félrement próbálkozás után szerintem ismét egy jó T filmet kaptunk. Van néhány furcsának ható poén, pl. a Johnt megölő T800 azóta függönyös vállalkozást indított és együtt él egy nővel és fiával, akik erőszakos családfő elől menekültek. Függönyszerelős sztorikat mesél a többieknek. Vicces, de hogy kell-e ez ebbe a filmbe... Van néhány nosztalgikus visszatekintés az előző T-filmekbe. Pl. Sarah szájából elhangzik a híres I'll be back mondat. Vagy a film végén egy ugyanolyan Jeeppel autóznak el, amivel Sarah az első rész végén. Csak, hogy párat említsek. Hülye proliként csak kérdezni merem, megválaszolni meg sem próbálom, hogy mi a helyzet ezzel a Skynet-es jövővel. Tehát a Skynet visszaküldött terminátorokat, hogy öljék meg az emberi ellenállás vezetőjét még gyerekkorában. A próbálkozások sikerrel járnak, John Connor meghal, ugyanakkor a T2 végén megsemmisítik azokat a kutatási eredményeket, melyek a Skynet megalkotásához vezettek volna. 1. elvileg megsemmisül, átíródik az a jövő, ahonnan a terminátorok érkeztek, 2. John megölésével az a jövő sem alakulhat ki, amiben ő az emberi ellenállás vezetője, a Skynet elsődleges célpontja. 
Kérdés: Ha egy olyan jövő jön létre, amiben nem játszik szerepet ez az ember, akkor nem is lesz oka a Skynetnek, hogy visszaküldje a terminátorokat, hiszen John Connor nem lesz számára több, mint egy statisztikai adat a távoli múltból, egy gyerek, akit lelőttek tizenéves korában, stb. De, ha nem küldi vissza a terminátorokat, akkor Johnt nem ölik meg, ismét létrejön az eredeti idővonal. Faszom... :D A Cyberdine System felrobbantásával elvileg a Skynet sorsa is megpecsételődött, és ezt pl. a Sötét végzet tiszteletben is tartja. De, ha nincs az a jövő, honnan jöttek a terminátorok? Megint visszajutottunk ugyanahhoz a kérdéshez.
Mert, ha a Skynet-es idővonal megmaradt volna (Az új filmben egy távolabbi jövő, másik mesterséges intelligenciája rombolja le a világot.), akkor a terminátorok jelenlétét, velük John megölését magyarázhatnák pl. azzal, hogy az idővonal két ágra szakadt. Valahol létezik az a jövő, amit a Skynet ural, de a múltba történt beavatkozással (T1-T2 cselekménye. Melyik volt előbb a jövőből nézve? Lehet, hogy a T1000 volt az első próbálkozás, de mivel az kudarcot vallott, a Skynet úgy döntött, Johnt még születése előtt likvidálja.) létrejött egy másik leágazás is, amiben már nem létezik a Skynet. Ja, mindez persze kérdés, mert ugye nem vagyok benne biztos, hogy teljesen átlátom ezt az egészet, és lehet hogy nem vettem figyelembe valami lényegeset.

The walking dead in Hungary :-)

Az asztalt körülvevő emberek gyanakodva méregették Bélát. A férfi megszólalni is alig tudott, ahogy levegő után kapkodott. Feldúltan rontott be a vastag acélajtón, s maga mögött olyan erővel vágta be, hogy az egész épület visszhangzott tőle.
-Nem egyedül indultál el, de egyedül tértél vissza. Hol van? -vonta kérdőre az asztalon tenyerelő nagydarab férfi, aki épp szemben állt vele. Mély, karcos hangja fenyegetőnek tűnt.
Béla légzése nagyon lassan tért vissza a normális közeli értékre. Lihegve, szinte szavanként próbált válaszolni.
-Sajnálom... túl sokan... voltak...
A nagydarab széttárta a karját. -És? Folytasd!
-Azt hittük, hogy... nekünk annyi. És valljuk be..., ő nem is tévedett...
-Mit zagyválsz itt össze?
-Én húztam a lábam. ...ő meg a rövidebbet. -az asztal körüliek mind Béla lábára néztek. Egy karó állt ki a combjából. Fölötte szorosan megkötve egy vastag zsinór, ami úgy-ahogy mérsékelte a vérzést.
A társaság egyik nő tagja elájult a látványtól, egy vézna férfi pedig hangosan felnevetett. A többiek rosszallóan néztek rá, a Bélát faggató nagydarab kivételével. Őt továbbra is a friss jövevény érdekelte.
-Azt akarod velünk közölni, hogy Taszilót otthagytad megdögleni? -emelte fel a hangját.
Ekkor a többiek szinte egy emberként ráncolták össze a szemöldöküket a vasajtó előtt ácsorgó Bélára.
-Tasziló egy seggfej volt, mindenki utálta. -szólt be valaki.
-Az most nem számít. -jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
-Tele lett a kanna? -kérdezte egy női hang.
-Nos... ez lenne a másik, amit el akartam mondani. -vallotta be Béla kissé szégyellősen.
A nagydarab egy fokkal még feljebb húzta a szemöldökét. Arcára volt írva, hogy nagyon kíváncsi a válaszra, hiszen órákkal korábban pont azért küldték ki kettejüket a zombiktól hemzsegő városba, hogy üzemanyagot szerezzenek a csarnokban álló kisbuszba. A terv az volt, hogy azzal törnek ki a sűrűjéből, ahogy a nagydarab szokta nevezni az élőholtak által megszállt városrészt. Majd irány valami vidéki tanya, ahol feltehetően kevesebben vannak, és kihúzhatják valameddig.
-Hol a tökömben van a kanna? -nézett tanácstalanságot mímelve a többiekre Aranka.
-Hát... az kint.
-Mit értesz azalatt, hogy kint? Kint, az ajtó előtt, vagy kint a városban? -horkant fel a nagydarab.
-Nyugi, az ajtó előtt van. -felelte Béla.
-Hála az égnek, legalább le tudunk lépni innen. -lélegzett fel Aranka.
-Tasziló legalább nem hiába halt meg. -tette hozzá a nagydarab.
Béla nagy kínban volt, hüvelyk- és mutatóujját egymáshoz közelítve igyekezett jelezni valamit, erre a többiek is felfigyeltek.
-Mi van még? Nyögd már ki az isten szerelmére! -szólt rá a vézna.
-Csendet! -intette le a nagydarab. -Mi van még? Ki vele!
-Szóval az a jó hír, hogy a kanna tele van.
-Van rossz is?
-Dízellel.
-Hogy az a jó k... i... b... meg!
-Azt mondtátok.
-Mit?!
-"Hozz bele dízelt!", vagy ilyesmi.
-Benzint! Senki sem mondott dízelt!
Ekkor egy lövés dördült el. Béla a hasához kapott, majd elterült az olajfoltos betonpadlón. Mindenki a füstölgő puskacsőre meredt. Aranka volt az.
-Ez egy idióta, ráadásul sérült is. Csak lelassítana minket. -magyarázkodott.
-Hát, ez igaz. -helyeselt a nagydarab. -De azért legközelebb beszéljük meg előtte! Még most is cseng a fülem, baszki.
-Héééééé.... -Béla erőtlenül próbált értelmes szavakat kinyögni, de ez inkább csak hörgésnek tűnt. Néhányan odarohantak. Ki csákányt, ki pedig vasrudat ragadott, hogy azzal verje fejbe a szokatlanul gyorsan zombivá alakult Bélát. (Köztudottá vált, hogy az élőholtak egyetlen biztos ártalmatlanítási módja a fejükre leadott lövés, szúrás, stb..)
-Csak ...viccltm.. benznt hoz..tam... -nyögte ki, majd örökre elaludt.

Jobb később, mint soha: New York-videó

A videószerkesztőben egy laza 2,5 órás TMK-val összeraktam egy videót a tavalyi képeimből, melyek New Yorkban készültek. Zene: Ray Parker Jr. - Ghostbusters (Csak, mert úgy éreztem, ez eléggé New York-i kötődésű szám a Szellemirtók film miatt.)