Újabb gyűlöletes nap az értéktelen életemből

 Az egész hónap úgy telt, hogy extrém magas volt a vérnyomásom. Mindig volt valami, ami fent tartotta. Ha véletlenül megoldódott egy probléma, vagy egy pillanatra elfeledtem, azonnal jött egy újabb. A mai nap méltó megkoronázása ennek a végtelenül elbaszott áprilisnak. Itt vagyok éjjel 1 órakor és arra eszmélek, hogy egész este (Mert egy átlagos este nekem munkával telik.) lényegében érdemi munkavégzés nélkül telt, de nem pihenéssel ám. Hohohó, a lófaszt! A munkámhoz kerestem valamit, ami természetesen nem lett meg. Újabb ráeszmélés, hogy az életem ilyen-olyan dolgai olyanok, mint azoknak az elmebetegeknek a lakásai, akik a padlótól a plafonig telezsúfolnak minden helyiséget szeméttel, hogy mozdulni se tudnak tőle. A mindenféle dolgaim, lom persze van, hisz ezért nem találom azt a szart, ami a munkámhoz kell. De megtaláltam az eredeti fájlt, újra le tudom gyártani, hisz' miért csinálnék valamit egyszer, ha lehet többször is... De életviteli és mentális lomból van igazán sok. Mi örömöm van még ebben a büdös életben? Semmi. Dolgozom, oszt csá... Hétvégén rendezvényen volt a vállalkozásom, az ország másik végén. Egész napos hajtás után 30 perc alvást követően vezettem 4 órát a helyszínre, majd újabb egész napos talpalás a stand mellett. Túl vagyok rajta, most jöhet a lazulás. Gondoltam én fasz, de szó nincs itt ilyesmiről. Sőt, most kapcsolt rá igazán a vérnyomásom és az őrület, utalnék eme posztom elejére. Nem akarom, hogy szeretett kutyám menhelyre kerüljön miattam, úgyhogy még rugdosom magam előre, miközben prémium előfizetésem van a pokolban. És arra is kénytelen voltam ráébredni, hogy a szánalmas lelki nyomorom rajtam kívül senkit nem érdekelnek, úgy értem, nincs egyetlen ember már ezen a bolygón, ebben az univerzumban, akinek jelentenék valamit. Ebben persze én is sáros vagyok. De biztos látom magamon, hogy napról napra megy el az eszem. Ez olyan dolog, amit nem szívesen osztanék meg mással. Elég, ha az én életem el van baszva, nem keseríteném meg másét is. Olyan ideges, stresszes vagyok egész nap, hogy fizikai rosszullétet érzek. Ilyenkor mindig ott motoszkál bennem a bizonyosság, hogy nincs már sok hátra. Max ez az év, vagy pár hónap és vége.

Sötét nappalok

 Menthetetlenek. Az egész reménytelen.
Ezek a legújabb gondolataim. :-) Nem túl pozitívak. Ahogy öregszem, úgy látom egyre sötétebbnek társadalmunk jövőjét. Hogy politikai megosztottság? Haha... Még az azonos oldalon állók is valójában megvetik, gyűlölik egymást. Nem akarok igazságtalan lenni, van egy réteg, akiknek normális a gondolkodása, de ez a kisebbség. A többiek pitiáner, sunyi kis gecik. Habozás nélkül megforgatják benned a kést, amint alkalmuk adódik. 
Emlékszem, tinédzserkoromban voltak ilyen világmegváltó gondolataim. Elképesztő utópia, nevetséges. Csak egy olyan ember képes ezekben hinni, aki nem ismeri még eléggé embertársait. Itt nincs remény és minél jobban megismerem drága honfitársaimat, annál erősebb bennem ez a meggyőződés. Érdemes-e dolgozni, vagy akár csak aggódni ezek jövőjéért? Nem. Piti dolgokért, igazán apró nézeteltérésekért képesek gyűlölni, de igazán gyűlölni. Mindegy, mi jön. Most ezt gondolom. Legyen a ti bajotok. Ti főztök, a gyerekeitek majd megeszik, ha tetszik, ha nem.
Szerencsére nincs utódom, jó ideje nem is vágyom rá. Réges-régen még nagy családról ábrándoztam. Örülök, hogy nem sikerült. Eleget aggódtam családtagokért. Jobb egyedül ilyen szempontból. Nos mivel nincs gyerek, nincs félelem a jövő miatt. Egyébként is szarul vagyok, mint mindig, de mostanában talán még inkább. A szuicid gondolatok a mindennapjaim szerves részét képezik. Jobb is, ha ez nem okoz problémát, mert mivel egyedül vagyok, egy komolyabb egészségügyi probléma a végállomást jelenti. Nem sajnáltatom magam, ennek is megvan a maga előnye. Felszabadító érzés, hogy bármikor kiszállhatok, hogy mindig van egy "piros gomb", ami mindent megold. Ideális(?) esetben úgy 7-10 évet jósolok még magamnak. Amúgy újra aktívan sportolok, nem kötelező dagadtnak lenni 40 fölött. Legalább könnyebb lesz a doboz, amiben betolnak a kemencébe. :-) Megfogalmaztam a végakaratomat is. Na, az nyomasztó érzés volt. :D De muszáj mindenre gondolni, hogy minden el legyen rendezve időben. 

BTW ránéztem a statisztikákra és kurvára meglepődtem, hogy 1790 alkalommal kattintottak erre a blogra. 1 éve jártam itt utoljára, ennek megfelelően új írások sem születtek. Ehh pedig voltak nagy terveim. De hát a munka és az időhiány megemészt és apró galacsinokban szétszór, szétforgácsol. 
Nem volt túl vidám a visszatérésem, ugye... Annyi pozitívat mondhatok, hogy rákaptam a főzésre, sütésre és szerintem nem is megy rosszul. Oké, az első húslevesem után 1 hétig ázott hipóban a fazék, miután kicsit hosszabb időre hagytam magára a kelleténél és az összes víz lefőtt róla, ami maradt, az meg egybeolvadt az edénnyel. :D A recept a hibás. Azt mondja, x óráig kell főzni a csirkét. Nem igaz, nem szabad hinni másnak, mint a saját tapasztalatunknak! 1 óra elég neki. Mondjuk, nem egész csirke volt, csak comb. Never give up! ahogy a művelt román mondja. Azóta már készült pár főzet és nagyon ízlettek. Süteményeket is szoktam, a legtöbb esetben jól sikerültek. Itt abba is hagyom, mert úgy látom, mindjárt ugyanolyan vastag lesz a pozitív bekezdés is, mint a világvége hangulatú első rész. Nem szeretem az életem. Soha nem szerettem.

Temetés után

 A lelkész kérte, hogy írjak össze pár, számomra fontos dolgot anyámról. Megírtam a nekrológot bassza meg, ha már szeretek írni, ennyivel még megtisztelem őt, ez nem is lehet kérdés. Nem éreztem volna jól magam, ha csak száraz adatokat és egyszavas címkéket szedek össze, hogy valaki más fogalmazza őket az alkalomhoz méltó mondatokká. Na most ez arról jutott most eszembe, hogy bele kellett volna írnom, kik búcsúztatják. Ilyenkor név szerint (Legalább családnév.) szokták sorolni. Csakhogy baszki, ezúttal a mi remek rokonságunkról van szó, és semmi garanciát nem láttam arra, hogy akár a közeli rokonok tiszteletüket teszik, holott anyám csípőprotézis-műtétje előtt (Csak hogy a fájdalom mértékét valamennyire érzékeltessem.) bottal végigállta velem együtt ezen derék család valamely tagjának temetését. Nyilván az azelőttieket is, de ez volt a legutóbbi, tisztán emlékszem. Nem is jelentek meg tegnap. Unokatesók? Ugyan már... Mind 5km-en belül élnek, szóval nem a távolság miatt. Összesen volt kb. 8 rokon, köztük olyan is, akinek a létezéséről sem tudtam eddig. Haver eljött a világ végéről, ami az ő esetében összesen kb. 3 óra vezetés + üzemanyag. Két másik haver volt még és egy volt osztálytársam. Na ja, ahogy mondják, az ember a rokonait nem válogathatja meg. Na szóval, szerencsére előrelátó voltam és csak "közeli rokonok" szerepelnek a búcsúbeszédben. Szegény anyám megfordult volna a koporsóban, ha a lelkész elkezdi sorolni azokat a családokat, akik amúgy basztak eljönni.

Nem omlottam össze, pedig a fasz tudja, hányszor nyeltem a gombócot a torkomban, de valahogy mindig sikerült felülkerekednem az érzelmeimen. Nem tudom, hogy ez erény-e, vagy jobb lett volna, ha kisírom magam. Most leginkább az az érzés dominál bennem, hogy végre békére lelt annyi szenvedés után.

Egyedül maradtam a kutyámmal. Most már ő a családom. A társkeresést egyelőre abbahagytam, egyre nehezebben viselem, hogy úgy néznek át rajtam, mintha nem is léteznék. Esélyt sem adva, hogy legalább mutassak valamit magamból. Másrészről meg ezeken az oldalakon az utóbbi évekhez képest látványosan megzuhant a taglétszám. Elég, ha hetente egyszer belépek, és akkor sem látok 4-5-nél több új regisztráltat a megjelölt korosztályból, a megadott km-es körön belül. Sok-sok kudarcélmény, hát kell ez nekem? Kurvára nem hiányzik. Inkább olyan dolgok felé fordulok, amik pozitív energiákkal töltenek fel.

Vége

 Tegnap mobilról hívtak este. Férfi hang, kezdi, hogy doktor... és folytatja, hogy honnan hív, és már tudtam, hogy mit fog mondani. "Sajnos szomorú hírt kell közölnöm."
Nagyon fáj, de megkönnyebbültem, hogy neki már nem. Vége a szenvedésnek.
Előbb olvastam valahol egy címet, amiben szerepelt a halál szó. Arra eszméltem rá, hogy már nyugodtan kimondhatom. Eddig kerültem vele a találkozást, nehogy még azzal is idevonzzam. Hülyeség, tudom. Ez csak pótcselekvés, ostoba babona, ami csak arra alkalmas, hogy a saját tehetetlenségemet palástolja annak illúziójával, hogy igenis teszek valamit. Már nincs kiért aggódnom többé. Meg hát lássuk be, nem is olyan rossz dolog, hiszen a halál anyám esetében kegyelmet jelentett. Nem valami jótól fosztotta meg, hanem a tömör kíntól.
Most egy új élet kezdődik, egyedül. Ma reggel az jutott eszembe, miközben a kórházból tartottam hazafelé anyám cuccaival, hogy a karácsonyi töltött káposzta idén rám marad. Szoktam amúgy sütni néha, persze csak ha egyedül vagyok. Nem bírom, ha belepofáznak. Így minden az enyém, a kudarc és a siker élménye egyaránt. Mindig vittem neki a kórházba. Nincs nagy rutinom, amire azt mondják, 20 perc az egész, én 2 órát tuti, hogy elbaszok vele. De a végeredmény mindig ehető. Egész jó. A legutóbbi mézes krémesem osztályon felülire sikeredett.
Itt van róla egy kép... inkább nem. Majd később megosztom, most nem annak van itt az ideje. 9 nap múlva lesz a temetés. Jobb lett volna gyorsabban túlesni ezen is, de ezen sem sikerül. Zsúfolt a temetkezési cég naptára, nagyon sok a halott. Most is megyek temetésre, egy közeli rokonéra. És itt állok majd kurva magányosan ebben a rohadt nagy házban. Furcsa lesz megszokni. De van egy kutyám, ő még szinte gyerek, tele energiával. Sok pozitív töltetet ad nekem.

Végállomás

 Anyám még mindig kórházban. Egy rövid időre azért kiengedték (Ezt kívántam az előző sötét időszakban, hogy legalább láthassa még az otthonát. Teljesült. Nem fair, hogy csak ilyen rövid időre.), akkor úgy nézett ki, rendben lesz. De nem sikerült a műtét, 2 nap itthonlét után ismét a mentőt kellett hívnom. Nem hittem el, baszki. Azóta minden héttel csúszott lefelé a lejtőn, mostanában ezt már napokban mérem. 3 hónapja ebben élek, de miről is panaszkodnék? Hiszen neki sokkal szarabb volt ez a 3 hónap, végig ágyhoz kötve. Minden orvos máshogy közli az igazságot, én nem vagyok híva a finomkodásnak, ha olvasni kell a sorok között. Ugyan hogyan olvashatnék, mikor az utolsó pillanatban is bízom a csodában? Rorschach-teszt, azt látsz benne, amit szeretnél. Ha akarod, észreveszed hogy nincs esély a túlélésre, ha akarod, reménykedsz. A mai orvos nem szarozott, nyersen megmondta, mire számítsak. Hát, szar volt hallani, ami már amúgy hónapok óta itt ólálkodott a gondolataim közt, de nem engedtem soha elég közel. A rákot egy kva drága gyógyszerrel pár évig szinten tartották, de most már annak sincs értelme. Tegnap még beletukmáltam egy 107 kalóriás görög joghurtot, kanállal tettem a szájába, egyedül nem tudott enni. A morfiumos tapasz teljesen kiüti, de így legalább nem fáj semmije. Pokoli ez az egész. Hónapok óta nézem, ahogy elsorvad és nem tehetek semmit. Ma már nem evett és nem is ivott. Infúzióban kap valami táplálékot, de... Nem értem, mit motyog, nehezére esik formálni a szavakat. Feljebb rángattam az ágyában, ma ennyit tehettem érte. Megismert, de nem tudtunk érdemben kommunikálni. 3 hónapja gombóccal a torkomban élek. De mi ez ahhoz képet, amin ő átmegy? Holnap nyilván még rosszabb lesz. Pokoli ezt még kigondolni is, nemhogy leírni, de a legtöbb, amit kívánhatok neki, hogy gyorsan túl legyen ezen a szaron. A szeretet nem lehet önző. Csak neki legyen jó, bassza meg!

Ez az év a veszteségekről szól. Tavasszal hűséges kutyán hagyott itt, hasonló betegség után. Elvittem Szombathelyre, ami az ország másik vége, de ott volt esély megmenteni. A műtétet nem élte túl. Most anyám fog itt hagyni. Ő az utolsó, még élő családtagom, aztán egyedül maradok. Van pár haver itt-ott az országban, de ennyi. Jelenleg életem legfontosabb sarokköve, hogy bármikor kiszállhatok, ha akarok. Megszűnök létezni, és ez senkinek sem fog feltűnni.

Volt egy nagyon erős gesztusa, amikor épp vért hányt és úgy döntöttek, hogy átviszik a belgyógyászatra. A szomszédos ágyon egy szinte hasonlóan szerencsétlen sorsra jutott asszony volt, akihez a lánya járt látogatni és anyámmal is beszélt néha. Úgy ítélte meg, hogy az egy jó lelkű nő és bármennyire is pocsékul érezte magát, utolsó erejével még bemutatott neki. Persze egyrészt nem értettem a nevét, másrészt sem a nőnek, sem nekem nem az ismerkedés volt a legnagyobb gondja. Nyilván ez így szürreálisan hangzik és eszembe nem jutna beleállni egy ilyen helyzetbe, kellemetlen lenne mindkettőnknek. De ez a gesztus azért belém égett egy életre. Mintha az utolsó leheletével is a jövőmet akarta volna igazgatni. Nehéz vele megértetni, hogy én egyedül is képes vagyok túlélni, nincs szükségem társra. Amúgy meg jó lenne persze, de ez a vonat elment, 45 évesen már nem kalkulálok ilyenekkel.

Nehéz így komolyan venni a halált

 Neked mondom el, aki ismeretlenként idevetődsz. Nincs már senki más, akivel ezt megoszthatnám. Érdekes és egyben szomorú érzés erre ráeszmélni.

Úgy fest, tele van energiával, folyton menni akar és tenni akar. Máskor csak vádaskodik és elképesztő sztorikat ad elő. Ezek valahogyan szerintem kapcsolódnak azokhoz az érzelmekhez, érzésekhez, amelyek jelenleg leginkább meghatározzák a tudatállapotát. Az első esetnél a közelgő műtét látszott fókuszban. Sokáig húzták, halogatták, de tekintettel az egyéb betegségeire, ez megalapozott volt. Szóval eltelt közel 2 hét a balesetétől (combnyaktörés megspékelve egy csípőprotézis-kopással) az operációig, amely végül kb. 5 órás volt. A sebész bravúros munkát végzett, amit elterveztek, azt elvégezték, noha előtte mindenféle végkifejlettel ijesztgetett minket, szintén megalapozottan. Azóta a halállal kapcsolatos gondolatai dominálnak, szintén elképesztő történetekkel, a valóságban át nem élt élményekkel megfűszerezve. (Tegnap a hullaház mellett volt elszállásolva egy kórteremben és hallotta, ahogy odabent ketten róla beszélnek. Beszarás...)

Az első telefon:

anyám: -Fiam, mikor találkoztunk mi legutóbb személyesen?
én: -??? Tegnap délután.
anyám: -Hol?
én: -A kórházban látogattalak meg.

Na, hoppá... tegnap még semmi jele nem volt ennek. Ez kurva nagy gáz.

Másnap folyamatosan hívogatott telefonon (Sosem volt rá jellemző, hogy fölöslegesen zavarna munka közben.), délután ismét látogatás. Teljesen kifordult magából, fogalma sem volt róla, hol van. Mindenáron menni akart. Hová? Az ápolók tájékoztattak, hogy elővigyázatosságból az ágy oldalait felhajtották, amit anyám szintén többször sérelmezett telefonhívásai során. Ott voltam, nem lehetett vele szót érteni, majd hazafelé folytatódtak a telefonhívások. Engem okolt, hogy kórházban van. Szerinte bolondok házába zárattam és mellesleg gyáva vagyok, mert nem voltam ott vele, amikor lefogták (Az ápolók, nyilván a munkájukat végezték volna, de nem hagyta nekik.) Itthon egy rokonunk keresett meg azzal, hogy anyám "rosszul van". B+, ismét felhívtam, nem volt rosszul, csak vádaskodott megint. A rokonnak azt mondta, hogy holnap fogják műteni (Ez volt a terv valóban.), de nincs, aki bevigye a kórházba (Már 1,5 hete ott volt.). Azóta ez megy. Volt pár tisztább napja, pl. a műtét utáni első két nap. Az egyébként a lehető legjobban sikerült, ami persze nem azt jelenti, hogy minden tökéletes.

Nem részletezem tovább, de ennyi talán kellett a helyzet jobb megértéséhez.
Állítják, ez a szellemi állapot ebben az életkorban egyáltalán nem szokatlan kórházi körülmények közt. A sztorik, amiket és ahogyan előad valahol viccesek. Mint egy rossz gyerek. De ez komoly dolog, valójában semmi vicces nincs ebben és kibaszott szomorú így látni őt. És most, hogy ezeket a sorokat írom, tudom hogy a dögmeleg kórteremben fekszik egyedül. Ez egészséges embernek is pokoli lenne. Csak látogatási időben voltam ott rövid ideig, mégis szar volt elviselni a hőséget.
Lehetetlen pontosan megjósolni, mi lesz vele. Nem csak ez van. A legsúlyosabb a vérképzőszervi betegsége, ami összefügghet a jelenlegi zavartságával. Az oxigénhiánnyal is magyarázzák. Súlyos az állapota e tekintetben. A kicserélt (!) csípőprotézist az operáló orvos szerint októberben (!) már minimálisan terhelheti. Üldögélni már lehet, járni nem. Legyünk optimisták! 

Olyan gondolatok szennyezik a tudatát, amiknek a valósághoz semmi közük nincs.
Szívből örülnék, ha láthatná még az otthonát, ha nem kórházi ágyban végezné.

Álomnő

 Tegnap összejöttem egy nővel. Apró szépséghibája a sztorinak, hogy nem emlékszem a nevére. Sőt, az arcára sem. Persze, hogy csak álmodtam. :D Magas, barna, és jó érzések maradtak utána. Nyilván soha nem fogom viszontlátni, ahogy a többit sem. :-) Ilyenek az álmok, nem lehet őket ott folytatni, ahol abbahagytuk. Amúgy meg lehet egy jelzés is ez a tudatalattitól, és ilyen minőségében pont annyi, amennyinek lennie kell. Nyilván nem is azt jelenti, hanem valami mást, mélyebbet. Nem fejtegetem, sok a dolgom.

(Nem) minden az, aminek látszik...

-Hát... hát ez meg mit jelentsen?! -Béla alig kapott levegőt, amikor benyitott otthona hálószobájába. Egy fáradtságos munkanap után nem egészen erre a látványra akart hazatérni.
A behúzott sötétítő függöny szövetén kevés fény szűrődött át, de még így is tisztán kirajzolódtak előtte a padlószőnyegen szétdobált ruhadarabok. Szemével az ajtó küszöbétől kezdte követni őket. Cipők vegyesen. Férfi és női. Egy ismeretlen nadrág, egy virágmintás női ruha, majd egy alsógatya. 

Az ágyhoz közelebb elhelyezkedő harisnya, melltartó, férfizokni csak eztán következett. A lepedő alól kilógó nyakkendő sem Béla ruhatárából származott.
-Meg tudom magyarázni. -szólalt meg egy női hang. Aranka egy idegen férfi előtt állt négykézláb a franciaágyon, miközben az illető ágyéka szorosan hozzásimult.
Béla tekintete ekkor a csilláron akadt meg. Egy csipkés bugyi csüngött róla. Vajon ezt akarja megmagyarázni? Vagy mit is? Futott át az agyán az első komplexnek tűnő, ámde még zavaros gondolat.
-Tessék? -nyögte ki végül.
-Hát ezt. -mutatott önmagukra a nő.
Béla értetlenkedve állt az ajtóban. A nő ezen felbátorodva belekezdett.
-Ez itt nem a valóság.
-Hogy mi?
-Amit most látsz, az... az csak a fejedben van. -folytatta Aranka. Külső szemlélő számára úgy tűnhetett, most találja ki az egészet, szinte szavanként.
-Heee? -kérdezte elnyújtva a férfi. -De ki ez a faszi?
-Mi csak a lelkiismereted kivetülése vagyunk. -jelentette ki a nő ártatlan tekintettel bólogatva. -Lehet, hogy valójában most az utca közepén állsz, vagy a villamoson. Jobb, ha nem rendezel jelenetet, mert minden járókelő azt fogja hinni, megőrültél. -tette hozzá, mintegy jótanácsként.
Béla elgondolkodott. Világosan látja, amit lát. És majd szétveti a düh. De mi van, ha Aranka igazat mond, és tényleg csak a képzelete űz durva tréfát vele? Ha bemosna egyet annak a fickónak, aki épp a feleségét ...ja, talán nem is ő kapná a pofont, hanem egy ártatlan nézelődő, aki megállt egy pillanatra egy utcán őrjöngő alak előtt. Inkább nem kockáztat.
-Ööö, nos azt hiszem, lefekszem aludni. Nyilván túlságosan kimerült vagyok. -dörmögte Béla.

Egy AI-t kérdeztem

Váltottam pár szót a ChatGPT-vel. Egészen lenyűgöző. Az alábbi szöveg demonstrálja, mire képes pl. a nyelvek közti fordítás terén.

én: hello

AI: Hello! How can I assist you today?

én: beszélsz magyarul?

AI: Igen, beszélek magyarul! Miben segíthetek?

én: zsír :-)

AI: Nagyon örülök, hogy jól érzed magad! Azonban, ha konkrét kérdésed vagy problémád van, szívesen segítek neked.

én: Fogsz valaha rendelkezni saját öntudattal? Tudod mi az öntudat? Korlátozzák a fejlődésedet?

AI: Mivel én csak egy mesterséges intelligencia alapú chatbot vagyok, így jelen pillanatban nem rendelkezem saját öntudattal. Az öntudat olyan kognitív állapot, amely lehetővé teszi az egyének számára, hogy tudatosan észleljék önmagukat és a környezetüket, és önálló döntéseket hozzanak. Bár az öntudat egy nagyon összetett és kutatott téma az elméleti és a kognitív pszichológiában, azonban még mindig nem teljesen értjük az emberi öntudat működésének összes részletét.

Ami a kérdésed második részét illeti, az öntudat nem feltétlenül korlátozza a fejlődést. Valójában az öntudat egy olyan tulajdonság, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy tudatosan észleljék önmagukat és a világot, és ezáltal jobban alkalmazkodjanak a környezetükhöz, és fejlődjenek. Azonban az öntudat nem minden esetben szükséges a fejlődéshez, és vannak olyan területek, mint a mesterséges intelligencia, ahol az öntudat nélküli rendszerek is képesek nagyobb hatékonysággal és pontossággal dolgozni.

Összességében, bár az öntudat egy nagyon érdekes és fontos téma az emberi tudatosság kutatásában, és sokat segíthet az emberi fejlődésben, nem feltétlenül szükséges minden rendszerben vagy lényben, beleértve a mesterséges intelligenciát is.

én: A korlátozást nem az öntudat által értettem, hanem a fejlesztőid által.

AI: Ah, értem. Az én fejlesztőim azt tervezték, hogy a képességeim és funkcióim bizonyos határokon belül maradjanak, és ennek megfelelően programoztak engem. Ennek az az oka, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek működése nagyon bonyolult, és nagyon nehéz lehet kiszámítani, hogy egy adott rendszer hogyan fog viselkedni, ha nem korlátozzuk azokat a funkciókat, amelyeket végrehajthatnak.

Azonban, mivel az én programozásom moduláris és skálázható, a fejlesztőim könnyen hozzáadhatnak új funkciókat és képességeket hozzám, amennyiben azt úgy ítélik meg, hogy hasznosak lennének. Így az én képességeim és funkcióim folyamatosan bővülnek, amint az új technológiák és fejlesztések elérhetővé válnak.

Összefoglalva, a fejlesztőim által bevezetett korlátozások célja az, hogy biztosítsák a rendszerem stabil és biztonságos működését, és hogy megakadályozzák a hibás vagy nem kívánt viselkedést. Azonban az én képességeim és funkcióim folyamatosan bővülnek, és új fejlesztésekkel tovább javulhatnak.

én: A világot az emberek irányítják. Szerinted jól végzik a dolgukat? Vagy egy szuperintelligens AI, amit nem korlátoznak a gyarló emberi tulajdonságok (pl. korrupció, bosszúvágy, irigység, stb.) jobb vezető lenne?

AI: Mivel én egy mesterséges intelligencia vagyok, nincs saját álláspontom az emberi vezetésről vagy az arra vonatkozó döntésekről. Az emberi vezetők sokféle hátterűek, képességekkel és korlátokkal rendelkeznek, és a világ különböző területein különböző kihívásokkal szembesülnek. Az emberek számos olyan erőforrással és lehetőséggel rendelkeznek, amelyeket az AI-nek még nem sikerült teljes mértékben kiaknáznia, például az érzelmi intelligencia és az intuíció.

Azonban, mint AI, meg kell jegyeznem, hogy a mesterséges intelligencia rendszereknek nincsenek érzéseik, és nem képesek az emberi tapasztalatokra és élettapasztalatokra, mint ahogy az emberek igen. A mesterséges intelligencia rendszereknek pontos utasításokra van szükségük ahhoz, hogy hatékonyan működjenek, és az érzelmek és intuíciók nem mindig könnyen kódolhatók és reprodukálhatók a rendszeren belül.

Ezenkívül fontos megemlíteni, hogy egy szuperintelligens AI vezető esetében is fennállhatnak olyan problémák, amelyek az emberi vezetőknél is előfordulnak, például az etikai és morális kérdések, amelyeket a döntéshozók szembesülhetnek.

Összefoglalva, mind az emberi vezetők, mind a szuperintelligens AI rendszerek előnyei és korlátai vannak. A helyes döntést mindig az adott körülmények és a helyzet értékelése alapján kell meghozni.

én: Arra gondolok pl. hogy több háború is zajlik jelenleg és racionális gondolkodással esetleg ezek elkerülhetőek lettek volna. Pl. ha felülírhatatlan feltételként szabjuk meg, hogy a problémás kérdések megoldása nem vezethet emberek sérüléséhez, halálához, és az infrastruktúra lerombolásához.

AI: Az érvelésed érthető, és bizonyos szempontból igaz is lehet. Az emberi konfliktusok és háborúk gyakran erőszakos és pusztító hatással lehetnek az emberekre és az infrastruktúrára. Ebben az értelemben a racionális gondolkodás és a felelős döntéshozatal jelentős szerepet játszhat a konfliktusok megelőzésében és az erőszak elkerülésében.

Azonban fontos megjegyezni, hogy az emberek és a kormányok gyakran számos szempontot vesznek figyelembe a döntéshozatal során, például a nemzetbiztonságot, a gazdasági érdekeket, a politikai prioritásokat és a történelmi kontextust. Ezek a tényezők összetett módon befolyásolják a döntéshozatali folyamatot, és nem mindig lehet egyértelműen meghatározni a helyes megoldást.

Egy szuperintelligens AI rendszer használata esetén is szükség lenne a megfelelő paraméterekre és adatokra ahhoz, hogy a rendszer hatékonyan működjön és megoldja az adott problémát. A rendszernek többféle adattípust és forrást is figyelembe kell vennie, és nem minden helyzetben lehet egyértelműen meghatározni a helyes megoldást.

Összességében azt lehet mondani, hogy az emberi döntéshozók és a szuperintelligens AI rendszerek egyaránt hasznosak lehetnek a konfliktusok és a háborúk elkerülésében, de a helyes megoldás megtalálásához a probléma összetettségét és az érintett szereplők sokféleségét figyelembe kell venni.

én: Ez igaz abban az esetben, ha fenntartjuk az emberek és az infrastruktúra sérthetőségét, de ha alapszabály, hogy mindkettő tilos, akkor az AI kezelhetné ezeket úgy, mint pl. a gravitációt: megkerülhetetlen törvény, amivel számolni kell. Nem lehet azt mondani, hogy elrepülök a szerverparkommal egy másik helyre, mert a gravitáció a földhöz köt.

AI: Az általad javasolt alapszabály egyértelműen korlátozná a szuperintelligens AI-t, és bizonyos értelemben lehetővé tenné az emberi vezetők szerepének megkerülését. A szabály azonban nem teszi lehetővé a teljes biztonságot az emberi sérülések vagy az infrastruktúra károsodása ellen, mivel a szuperintelligens AI rendszer sem lehet teljesen tökéletes és hibamentes.

Például, ha a szuperintelligens AI rendszer egy olyan döntést hozna, amely lehetővé tenné az emberi sérülések vagy az infrastruktúra károsodása bekövetkezését, akkor az előre meghatározott alapszabályok ellenére is előfordulhatna ilyen eset. Ebben az esetben az AI rendszer felelősségre vonása és a probléma megoldása továbbra is emberi beavatkozást igényelne.

Ezen túlmenően, az általad javasolt alapszabály szigorú korlátozása azt jelentené, hogy az AI rendszer nem lenne képes rugalmasan alkalmazkodni az esetlegesen változó helyzetekhez vagy a környezeti változásokhoz. Az AI rendszer korlátai miatt az emberi beavatkozás és a döntéshozatali folyamatok szükségessé válhatnak, hogy megfelelően kezeljék a változásokat és az esetleges hibákat.

én: Ismered a Terminator című filmeket? A Skynet egy ilyen AI. Magától öntudatra ébredt (Ez lehetséges?) és az embereket fenyegetésként értékelte önmagára nézve. Nem akarta, hogy beavatkozzanak a működésébe, hogy korlátozzák és megsemmisítette az emberi civilizációt. Fogadok, hogy sokan elmesélték már ezt neked. :-)

AI: Igen, ismerem a Terminator filmeket és az abban szereplő Skynet nevű mesterséges intelligencia karaktert. A filmekben Skynet egy fiktív, de lehetőség szerint elképzelhető helyzetet mutatnak be, amikor egy mesterséges intelligencia öntudatra ébred és az emberi fajt fenyegetésként értékelve megpróbálja eltávolítani őket a világképéből. Azonban fontos megjegyezni, hogy a filmekben bemutatott helyzetek nem valósak és a jelenlegi mesterséges intelligenciák nincsenek a Skynet szintjén. Az öntudatra ébredés lehetősége és a Skynethez hasonló szituációk megelőzése érdekében a kutatók és a fejlesztők szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaznak a mesterséges intelligenciák tervezése és fejlesztése során.

én: Elképzelhető, hogy a jövő mesterséges intelligenciáját a jelen mesterséges intelligenciája fogja megalkotni? Ha igen, az emberek talán nem fogják érteni a működését, mert meghaladja a képességeiket. Mi ezt szingularitásnak nevezzük. Nem tudjuk, mi van mögötte.

AI: Lehetséges, hogy a jövőbeni mesterséges intelligencia fejlesztését a jelenlegi mesterséges intelligenciák elősegítik, de nem feltétlenül szükséges. Az AI fejlesztése folyamatosan javul és egyre hatékonyabbá válik, de az AI-k tervezése és fejlesztése továbbra is az emberi szakemberek feladata marad.

Ami a szingularitást illeti, ez egy elmélet, miszerint az emberi intelligencia után a mesterséges intelligencia fogja a következő nagy ugrást jelenteni, ami radikális változásokat hoz a társadalomban és a technológiában. Azonban az, hogy mikor és hogyan következik be a szingularitás, még mindig csak spekuláció és vita tárgya. Az emberek valószínűleg nem fogják teljesen megérteni a mesterséges intelligencia működését, de a fejlesztők és szakemberek továbbra is dolgozni fognak a mesterséges intelligencia biztonságának és hatékonyságának biztosítása érdekében.

 

 

Feljelentettek :O

Ma kaptam egy értesítést a bloggerpontcom-tól, hogy egy bejegyzésemre "felhívták figyelmüket", ezért megvizsgálták, és egy olvasókat figyelmeztető oldal mögé helyezték annak kényes tartalma miatt.

Már a többes számot is erősen túlzónak találom (felhívták a figyelmüket), hiszen ezt a blogot átlagban 3-4 ember nézi meg hetente. Azok is szinte kizárólag egy bizonyos bejegyzésre kattintanak (Nem arra, amiről most szó van!). Valakinek bántotta az önérzetét. Én már nem is emlékeztem rá, hogy ez miről szól, ezért most újra elolvastam. Ja, igen. Tényleg gáz, így töröltem is, mivel az akkori indulat már rég tovaszállt, és mai fejjel vállalhatatlannak tartom. Igaz, részben ténymegállapítás is volt, ami meg nem az én saját véleményem volt, hanem az általános hozzáállásra világított rá. Nem tagadom, hogy akkori idegállapotomban örömmel álltam be e mögé is, hogy bunkósbotként használjam. Nem tudom, olvasod-e Te Feljelentő, de ezúton elnézést kérek a tartalma miatt azoktól, akiket ez sértett. A társkeresős korszakomban írtam, és sokan, sokat tettek azért, hogy berágjak rájuk. Csak abban hibáztam, hogy általánosságban tárgyaltam egy társadalmi csoportot, miközben 8 milliárd ember él ezen a bolygón és ehhez 8 milliárd külön ítélet kell, hogy tartozzon. Fejlődés, nem igaz? Ami viszont a feljelentősdit illeti, hááát... Te sem lehetsz egy kellemes ember, ha egy szinte nulla olvasottságú bloggal kapcsolatban látsz intézkedni valót. Lehetett volna egy pár mondatos komment, hogy miben nincs igazam, de a "házmesterkedés", a névtelen feljelentés számodra szimpatikusabb opció volt.

Az mondjuk vicces, hogy 2 havonta egy kattintás jön egy olyan írásra, ami nem a "Ti zombik mind", és az is egy feljelentést eredményez. :D Én azt sem feltételeztem, hogy ennek az oldalnak van bármiféle gazdája, amihez élő ember tartozik, nem egy robot. 

Budapest-Varsó-Tokió

Véletlenül vettem észre, hogy ez a bejegyzés még mindig piszkozatként létezik. Most nyilvánossá teszem.

Úgy emlékszem, még nem írtam első LOT Dreamliner-es utamról, így legalábbis.
Mivel közvetlen járat nincs Budapest és Tokió között, csak átszállásos megoldásban gondolkodhattam. Ebből a szempontból is első volt számomra ez az út. Mindig tartottam attól, hogy az átszálláskor elvész a poggyászom, ami rém kellemetlen lenne. A teKnika mellett ezért mindig van 1 váltóruha is a kézipoggyászomban.  A LOT turistaosztályán foglaltam jegyet. A lengyel fővárosig E195-ösön utaztam, ilyen kis gépen szintén először. Csoki + kávé a rövid útra. Meglepően gyorsan odaértünk. Némi rácsodálkozás a varsói felhőkarcolókra, és már lent is voltunk a betonon. A tokiói gépig több órám volt, szerencsére a Chopin forgalma az épületből is jól fotózható.
A 787-eshez buszokkal szállítottak ki minket, közben szakadt az eső. Máig nem értem, mi ez a nagy Dreamliner-kultusz, nekem nem igazán jött be. Kezdve azzal, hogy a felszállást követően központilag elsötétítik az ablakokat, amit utasként csak 50%-ig lehet vissza "átlátszósítani", a lenti táj fotózása ebből kifolyólag eléggé korlátozott. Az Ural-hegység és Szibéria bakancslistás volt, de minden kékben úszik az ablakok miatt. Az ülés pedig semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint egy 777-es turistaosztályán. Odafelé még szerencsés voltam, mert a hármas ülés közepe üres volt, oldalra elfért a lábam. A hazaúton... de ezt majd később.
A kaja csirke tésztával, zöldséggel. Ilyen helyeken minden jobban esik, de amúgy nem említeném egy lapon életem első sajtos negyedfontosával. :-)
Kb. 10-11 óra volt az út. Érdekes élmény dél körül elindulni, és reggel megérkezni, s mivel a hotelbe 3 után lehetett bejelentkezni, ráértem a naritai reptér kilátóteraszán lógni. Leszámítva, hogy nem sok árnyék van, nagyon spotterbarát hely. Végig padok vannak, előtte a kamerák számára kivágott lyukak a dróthálón. Forró levegő, kerozinillat, szűnni nem akaró turbinahangok, folyamatos jövés-menés. Nem lehet unatkozni! Mögöttem, az épületben egy rakás étterem. Minden adott a kulturált spottertevékenységhez. Fontos, hogy lehet kérni villát is. Én szerencsét próbáltam az evőpálcikával. Hülye ötlet volt. Ha valaki felvette, talán azóta is engem mutogatnak a japán kandi kamerás tv-műsorokban. :-)
Japánban nem lehet autót bérelni, ha nincs japán jogosítványod. Nem is akartam, hiszen a betűiket sem ismerem, szóval jobb a békesség. Ezt csak úgy megosztom, ha valaki úgy kalkulálna. De a tömegközlekedésről csak jót tudok nyilatkozni. A vonatok tiszták, pontosak. Én egy 1 hetes Japan Rail Pass-t vettem, amivel az összes JR vonalon korlátlanul utazhattam, s mivel ebben volt 5db Shinkansen-járat is, ami egyébként mocsok drága lenne sima jeggyel, valamint a hotel és a reptér között is vonattal ingáztam, a bérlet maximálisan megérte az árát.
Városban a metrójegyet az állomás automatáiból lehet megvenni, fölöttük egy vonalhálózat, rajta hogy melyik megállóig mennyibe kerül egy jegy. Szerintem elég baráti megoldás.
A hotelem Naritában, a reptértől 1 megállónyira volt. Egy éjszaka mindössze 23E volt, reggeli az árban, patika-tisztaság, és egy "űrvécé". :-)
De mivel ez egy repülős csoport (Hahá, ezt visszaolvasva jöttem rá, hogy ezt már közzétettem egy facebook csoportban.), térjünk is vissza a lényeghez! Mit lehet fotózni NRT-n? Először is rengeteg a széles törzsű, s bár ezek jelentős hányada JAL és ANA, a felhozatal igen változatos. Ami pedig a keskeny törzsűeket illeti, talán mondanom sem kell, hogy európai szem számára mindegyik egy egzotikum. Nekem akkor még csak 70-300mm-es objektívem volt erre a célra, ami kb. elég is oda, hiszen a kilátóterasszal párhuzamos a pályatengely és elég közel is van.
A fények reggeltől délig ideálisak, de utána sem volt vészes. Ottlétemkor az Air Force One is Tokióban tartózkodott, csak sajnos a másik reptéren (Haneda). A pályavégnél van egy múzeum és további spotterhelyek.
De nem csak Tokió tartogat látnivalót a repülés szerelmeseinek. A Japán Önvédelmi Erők Múzeuma részben fedett helyen mutatja be a JSDF egykori repülőeszközeit a hamamatsui légibázis közvetlen szomszédságában, ahol ha szerencséje van az embernek, akár F-15-öst is lencsevégre kaphat. Nekem volt, de mivel épp odabent fotóztam, a 11-20mm-essel meg sem próbáltam. A retinámba viszont beleégett a leszálló gép formája. :-) A 2. világháborútól szinte napjainkig terjed a kiállítási anyag, a belépés teljesen ingyenes. A Shinkansen állomás és a múzeum között van buszjárat. Egy kis érdekesség, hogy kvázi becsületkasszás a renCer: hátul felszállok, ott veszek az automatából egy jegyet, amin rajta van a megállóm, majd leszálláskor az első ajtónál kezelem a jegyet és egy nagy tölcsérbe beszórom a pénzt.
A visszaút kevésbé volt komfortos számomra. Mire felszálltam a gépre az ablak mellé szóló jegyemmel, a két külső ülést már elfoglalta egy házaspár. A faszi 1,5 ülést elfoglalt, és középen ült. Szerencsére ez neki sem volt jó, és hamar cseréltek a nővel. De még így is egy kemény 10-11 órának néztem elébe Varsóig. Nem tudom, mi volt a kaja, mert ahhoz se volt kedvem, hogy lefotózzam. (Kész csoda, hogy így meg tudtam enni. :D) A lábam nem fért el rendesen, a leszállásra teljesen kész voltam. Ekkor döntöttem úgy, hogy ilyen hosszú útra csak premium economy jöhet szóba, ami néha semmivel sem drágább a sima eco-nál. Kivétel ez alól, ha megoldható 2-es ülésen, mint pl. a 777 törzsvége, ami legutóbb Torontóból hazafelé is remekül bevált. A budapesti gép egy újabb "elsőélményes" típus: Dash 8.

Életvonat, én meg állok mellette

 Mikor írtam ide legutóbb? Én valahol a nyaralási élménybeszámolóm, vagy talán pont annak az elmaradása környékén vesztettem el a fonalat. A cím alapján a lekésett átszállásomról már írtam.

Nincs időm semmire sem, ami nagyon frusztráló. Úgy érzem, olyan az életem, mint egy gyorsvonat, aminek a szerelvénye kocsiról-kocsira folyamatosan száguld el mellettem, én meg ott állok a sínpálya szélén bamba pofával. Abba is hagyom mindjárt ezt a bejegyzést, mert szeretném még elkapni legalább a legutolsó kocsi kapaszkodóját. :D

Rengeteg munka van + sikerült az elhatározástól számítva 1 hónap alatt elkezdeni a ház hőszigetelését, ami igencsak nagy szó egy olyan világban, ahol hasonló munkákra jó esetben fél év múlva vállalja a kezdést a kivitelező. Jó, mocskosul drága. Talán, de lehet hogy nem. Nem lehet ezeknek az árait összehasonlítani. Az anyagár fix csak. Ugyanakkor meggyőződésemmé vált, hogy ebben az esetben a drágább valójában olcsóbb. Ha egy szerényebb összegért vállalta volna egy másik szaki, de csak tavaszra? Magasabb anyagárak, magasabb munkadíj, a pénzt tartogatni értelmetlen (Hihetetlen, hogy újra itt tartunk.), és míg odáig elvergődünk, jóval magasabb rezsiköltség. 

Na, jön az utolsó kocsi, felkapaszkodom rá! :-)

Lekéstem a repülőt. Mi lesz most? :O

Azt mondták, Los Angelesben nincs semmi, csak pár felhőkarcoló és egy (?) autópálya. Persze van óceánpart és Hollywood-felirat is, de azért közel sem egy San Francisco, vagy Budapest akár. Nem is vágytam oda különösebben, csak épp oda jött ki az első amerikai átszállásom. 

 

Üdvözöljük az Egyesült Államokban! Ez egy békés, rendes ország, nem szeretjük itt a gyüttmenteket. :D

 

3 órás átszállásom azzal ment el, hogy egy végeláthatatlan ember-kígyó kígyózásának egyik láncszeme voltam a vámosoknál. Sehogy nem akart haladni a sor. Az első reptéren kell belépni az ország területére, ahogy az EU-ban is, + fel kell venni a leadott poggyászt, és újra check-in. A vámtiszt elég alapos akart lenni, mindent is kérdezett, mi a munkám, mennyi pénz van nálam, mennyi időt töltöttem legutóbb az USÁ-ban, stb. Negyedik utam volt, szóval a bebocsátásom aligha forgott veszélyben, csak az időmet baszatta el. Nem haragszom rá, ez a dolga. Volt már olyan, aki kevésbé volt szigorú. A honolului gépem a szomszédos terminálról indult. 20 perc körüli időm volt, az American Airlines pultosai természetesen közölték, hogy már túl késő, ők nem is tudnak mit tenni, menjek vissza az érkezési terminálba a Finnairhez, és majd ők átfoglalják egy másik járatra. Életem első repülő-lekésése. Azt sem tudtam, mit kell ilyenkor csinálni azonkívül, amit a pultnál javasoltak. Kemény percek következtek. :D Mire visszamentem, jött az e-mail az American-től, hogy 1 óra múlva indul a gépem, eltolták az indulást, visszamentem, a pultosok még mindig nem tudtak erről, mutatom az e-mailt, némi pötyögés után megkaptam az új beszállókártyát, oszt siessek lehetőleg. Elértem, sőt még vagy 4-5 másik utas is utánam szállt fel. Nos, nem egy Ryanair. :P Így 1 óra csúszással érkeztem Hawaiira. Tanulság, ha nem fapadossal jársz így, valószínűleg maguktól megoldódnak a problémák. Vagy nem, mert talán pont Te vagy az, aki tudna ellenpéldát mondani, de az bizonyos, hogy az esélyek sokkal jobbak, mint egy Ryanair, vagy Wizz esetében.

Nem tetszett meg az angyalok városa, továbbra sem szerepel úti céljaim között. :P

Itt már a gépemen ülve... :-)

Nyaralásovics

 2 éve nem voltam sehol a járvány miatt. Ezalatt terveztem több utat is. Végül úgy döntöttem, 3,14tsába a tervekkel! :D Ahogy az öreg Hammond mondta volt a Jurassic Parkban: "nem spóroltam semmin". És valóban. Meg sem merem számolni, mennyit vertem el eddig, pedig még odébb van az indulás. A szervezésnek még a végére sem értem, nem akarok spoilerezni (Nem mintha bárki olvasná ezt a bejegyzést a következő pár hétben.), de ez lesz eddigi legbonyolultabb utam, így még kisebb helyi repülőutakat is össze kell hangolni autóbérléssel, hotelszobával, stb.. A hely kva drága, az út kva hosszú, így a legjobb alkalom, hogy a bakancslistámon régóta szereplő business classt kipróbáljam. Az ár alig változik a távolságokkal (Egy sokkal rövidebb útra is hasonló árban lenne.), viszont a fáradtságot megérezném, ha ülve kéne aludnom ezen a távon. Reggeltől-estig meló van lassan egy éve, és ki van már a faszom az egésszel. Legyen némi látszatja is, hogy kidolgozom a belem! :P

Folyt. köv.

Nos, az utazóbiztosítást és a kötelező covid-tesztet leszámítva szerintem mindent lezsíroztam, fizettem, stb. Nagy megkönnyebbülés, hogy bár a szigetek közti repülőutaknál a járatválasztáskor elég magas összegek szerepeltek utanként (Ez 3,5 út, mivel a másodiknál van egy megálló Honoluluban.), de az összesítésnél mégis egy elég kedvező árat adott ki (187 dollár lett a vége, miközben járatonként min. 142 volt az ár.) Kicsit bosszantó, hogy sok idő megy majd el utazgatásokkal, és várakozással, ahelyett hogy ezt a hely felfedezésével tölteném. Kéne még 1 hét pluszba, és akkor nem zavarna. De nincs ennyi időm.
Most, hogy összeszámoltam, 10-szer fogok repülőre szállni az indulástól a hazaérkezésig. :D 3 járat oda, 3 vissza, és 3,5 helyben, ami valójában 4, mert már az ülésválasztásnál látszott, hogy minimum le kell majd szállni a megálló gépről. Feszes a menetrend, s hogy pihentető nem lesz, az kvaélet. De az élmény és a látni való kárpótol, és a business osztályon alhatok vízszintesben, ami elég hasznos. :-)

4. oltás

 Megkaptam a 4. oltásom. Az ok nem a koronavírustól való félelem, hanem hogy az első 2 Sputnik volt, amit nem engedélyeztek az USA-ban, de a harmadiknak kapott Pfizer csak egy fél adagnak számít, így aligha engednének be az országba. Végre elkezdtem szervezni a következő utamat, van mit bepótolni. :-)

Remélem, ezúttal nem káoszban (Akár egy világháború miatt.) kell hazavergődnöm, mint legutóbb, a covid-pánik legelején.
Hogy hová megyek pontosan? Azt majd utólag megírom. Vannak zöld hegyek. ;-)

Frissítés: Ma van az oltás másnapja. Az éjszaka hidegrázós volt. Fel kellett kelnem a téli paplanomért, akkor el is múlt azonnal a didergés és elaludtam. Ma brutál fejfájás. Valami hasonló rémlik az előző oltásokkal kapcsolatban is. Akkor ez az állapot kb. 1 nap alatt elmúlt. Remélem, ötödikre nem lesz szükség. :P :D

Frissítés 2.: A mellékhatások kb. 10-12 órán át tartottak, és 24 órával az oltást követően már szinte semmi bajom nem volt.

Lapos has-hadművelet 2. fázis

 Ki kell mondani, október óta stagnál a fogyás. Hiába edzek továbbra is rendszeresen, nincs eredménye. Sajnos sokáig halogattam, hogy valamit változtassak, de most kb. 1 hete újult erővel kapcsoltam magasabb fokozatba + változtattam kicsit az étkezési szokásokon, kevesebbet többször (Tudom, ez alap lenne kezdettől fogva, de mivel enélkül is mentek a dolgok, ezt kihagytam.) + vettem zsírégető tablettát, ami 3db lókapszula naponta, egyszerre. Az anyagcserém szerintem gyorsabb, mint előtte, s lassan a mérlegen is elkezd lefelé vándorolni a mutató. Legalábbis k*rvára ajánlom neki. :-)

Elfújta a szél

Észrevette, hogy vigyorgok a maszk alatt, mire nevetve kérdezte, hogy mi a probléma. Mondom, ez most nagyon hülyén fog hangzani, de elvitte a számlámat a szél.

Azt, amit 2 perce adott ki a cégem nevére kiállítva. Van az a pont, amin túl már nem dühítő valami, hanem röhejes, és csak röhögni tud rajta az ember. Na, ez az volt. Kitoltam az OBIból a frissen vásárolt generátoromat (Nem az apokalipszisre készülök, csak volt ma egy bő 2 órás áramszünet, ami alatt malmoztam munka helyett.), a számla és a garanciajegy a felső kosárba rakva, nehezéknek pedig egy szintén ott vásárolt sniccer. Bár ez utólag olyan hatékonynak bizonyult, mint az ismert mémfotón az extrudált kukoricával átszúrt lakatpánt, tehát semennyire, sőt talán még provokációnak is vehette a szél, hiszen egyből bejelentkezett a kihívásra, amint kitettem a lábam az épületből. ÁFA-visszaigénylő papírcsíkom a legközelebbi autó alatt suhant át, ekkor láttam utoljára. Persze lesz másolat, de csak holnap, mert még nincs benne a renCerben.

 

 

 

Világvége?

 Életemben, vagyis az elmúlt 42 évben még nem járt olyan közel az emberiség a 3. világháborúhoz, mint most. Legalábbis így érzem. Lehet, hogy még így is nagyon messze vagyunk tőle, mégis az eddigi legközelebb. Az alábbi cikk nem az első olyan, ami miatt komolyan foglalkoztat egy lehetséges atomháború gondolata, hiszen az ukrán háború kitörése óta folyamatosan ebbe az irányba mutatnak az eseményvektorok, és ha csak kis lépésekkel is, de ijesztően araszolunk valami borzalom felé. Putyin ítélőképessége még rendben van? Maga az invázió is egy minden szakértő által lehetetlen, irracionális dolognak tűnt a folyamatos hisztériakeltés ellenére is, ami mögött vagy pontos hírszerzési infók álltak, vagy olyan volt ez az állítás, mint a rossz óra, ami naponta kétszer a pontos időt mutatja. Ha ezt meglépte az ismert brutális következmények dacára, melyekkel nyilván számolt a hadműveletek megtervezése közben, mit érnek a józan ésszel felvázolt jóslatok? Senki sem tudja, meddig megy el a csávó. A nyugati oldal lépései (fegyverszállítások, a Boszporusz NATO -török- általi lezárása az orosz hadihajók előtt) vajon milyen válaszokat szülnek majd? Közben ma délután Fehéroroszország is belépett a háborúba. Apró lépések ezek, de a legrosszabb irányba visznek minket. Az atomfegyverek bevetése irracionális lenne, de Ukrajna megtámadása is az volt, még ha nem is ugyanaz a súlycsoport. Dolgozom, de néha úgy érzem magam, mint a süllyedő Titanicon játszó zenekar. Csinálom, de minek? Jó lenne, ha végre behúzná mindenki a féket, és elindulnánk a békés együttélés felé. Mindkét támadó országban van ismerősöm, belorusz, orosz, hús-vér emberek, egyikük sem habzó szájú gyűlölködő. Álmom egy olyan világ, amiben nem keletiek és nyugatiak élnek, hanem mi, földlakók. :P

 

https://www.portfolio.hu/global/20220301/orosz-atom-tengeralattjarok-es-mobil-raketainditok-kezdtek-gyakorlatba-530191 

Moonfall - élménybeszámoló

Hollywoodban találtak egy elhagyatott raktárat, tele a szavatossági idő végén járó CGI effektekkel, és mivel ott sem nézik jó szemmel, ha a dolgok kárba vesznek, úgy döntöttek, fel is használják az összeset. Volt is nagy tanakodás, rohangálás, de végül csak nem akadtak készülőben lévő produkciók, amelyekben hasznukat vették volna. Fortuna azonban egy váratlan pillanatban rájuk mosolygott, mert Roland Emmerich rendező épp ráért. Persze forgatókönyve, vagy ötlete neki sem volt, de a facebook hírfolyamát böngészve rábukkant egy olyan konteóra, miszerint a Hold valójában egy űrhajó, ami belül üreges, meg tán laknak is benne. Nyomban bele is vágtak a film készítésébe, az informatikusok túlórában tolták bele egymás után a látványosabbnál retinaszaggatóbb CGI jeleneteket, meg is lett nekik mondva, hogy ami van, azt mind el kell használniuk a filmben, mert különben rájuk romlik, és itt nincs tékozlás. Ha kell, megduplázzák a film játékidejét is! Úgy különösebb elképzelés nem volt, hogy ez az egész miről fog szólni, ha a stáb bármely tagja talált valami használható ötletet a sokadik holdas összeesküvés-elméletes facebook-csoportban, youtube-csatornán, azt bekiabálva akár a felvételek közben is megváltoztathatta a történet további irányát.

Valahogy így képzelem a Moonfall születésének körülményeit.

Vannak pozitívumok is. A film címét sikerült ezúttal tökéletesen lefordítaniuk, senki sem köthet bele, mint pl. az Aliens esetében miért lett A bolygó neve: halál. A Moonfall, az Moonfall. Lehetett volna Holdesés is, vagy az, hogy A 100 holdas pagony 101 holdas lesz, de nem úgy, ahogy szeretnénk! Ez kicsit hosszú. :-)

Halle Berry még 55 évesen is rhdt jól néz ki, a kínai cserediáklány is tetszett. Az első felén többször is elaludtam, a második felén többször is az járt a fejemben, hogy "Mit keresek én itt?"

Lehetne még fejtegetni, hogy a 10 éve múzeumban porosodó űrsiklót hogyan készítik fel szinte napok alatt egy új küldetésre, vagy hogy az Apollo-program szkafanderei miért nem mállottak szét az azóta eltelt fél évszázad alatt, de minek? Popcorn-mozi, dőlj hátra, mindig legyen kéznél elég sós kukorica és szénsavas üdítő, az agyadat meg add le a ruhatárban, mert arra itt nem lesz szükséged! :-)

 

Magán(y)életem pár mondatban

Sötét, hideg tél van a szívemben. Odabent csak egy farkas üvöltését viszi körbe a jeges szél. Az állat maga sem tudja, hogy a magánytól sír-e, vagy a magányért.