Napfogyatkozás

Bizottság előtt (3. rész)

Nem egészen így képzelte első éles bevetését. Bár helyzete reménytelen volt, mégis megnyugvással töltötte el a tudat, hogy mégsem  fulladt kudarcba a támadás, sőt a földiek sikerrel járhattak, ha igaz, amit a bennszülött fickó mondott. Földalatti bunkerben bujkálnak, őt is ide hozták le, tehát számukra odafönt már nem biztonságos, a városaik bizonyára romokban hevernek. Most nem tudott minden valószínűség szerint nagyszámú civil áldozatra gondolni. Ezek a lények fájdalmat okoztak neki, elviselhetetlen szenvedést. Lincoln a padlón hevert, szadista vallatói mindkét lábát eltörték. Ez a végállomás, gondolta. Ha valami csoda folytán ki is jutna innen, katonai pályafutásának vége és élete végéig nyomorék marad. A bennszülöttek így próbálták vallomásra bírni, de megtörniük csak a csontjait sikerült. A veréstől elszenvedett súlyos sérülések tudatát még acélosabbá tették. Ha nincs tovább, hát jöjjön a halál. Nem akart emberi roncsként élni. Minél több maradandó sebet okoztak neki vallatói, annál biztosabb volt abban, hogy semmit nem mond nekik.
-Beszélj! -üvöltötték felváltva a vallatók. Szürke overalljukon vörös vérfoltok tanúskodtak brutális hivatásukról.
Lincoln fájdalmas mosolyt erőltetett arcára, de nem szólalt meg.

Ebben a pillanatban hangos sziréna szólalt meg.
-Szívből gratulálok, Lincoln ezredes! Ön sikerrel teljesítette az elitkiképzést. -mondta egy középkorúnak tűnő férfi.
Lincoln kinyitotta a szemét. Most egy elsötétített szobában ült, emberek vették körül. Mind katonák, az amerikai hadsereg egyenruháját viselték. Sérüléseinek nyoma sem volt és fájdalmat sem érzett. Bár erősen dezorientált volt a hirtelen váltás miatt, hiszen előbb még a földön feküdt összeverve, a saját vérében, most pedig a kiképzője állt előtte és gratulált neki.
A férfi egy aranyszínű jelvényt tartott az ujjai közt. Lincoln felismerte. A sast formázó, kis kitűzőt csak kevesen viselhették. Ez volt a mélyűri felderítők jelképe, a legjobbak legjobbjaié. A kiképző közelebb lépett hozzá és zubbonyára tűzte, majd kezét nyújtotta.
-Gratulálok, még egyszer! Ebből a turnusból ön a 17 legjobb egyike. 1500 jelentkezőből csak 17 végezte el a tanfolyamot. -folytatta.
-Uram! -vágta rá Lincoln reflexből. Emlékei még keveredtek a szimulációban szerzett emlékekkel, de mondták neki az elején, hogy ez elmúlik néhány nap alatt.
-3 nap pihenőt kap, hétfőn jelentkezik az alakulatánál, aztán pedig irány a Sagan 2032A! -adta ki a parancsot feljebbvalója.


:-)

Bizottság előtt (2. rész)

A kincstári műanyagpapucs slattyogása hangosan verődött vissza a fél-sötét folyosó teljes hosszában. Két, fehér ruhás ápoló kísért karonfogva egy pizsamás, hálóköntösbe bújtatott férfit. Az ezredes volt az. Kába volt a belé tömött gyógyszerektől, nehezére esett gondolatokká gyúrnia az elméjében vibráló, homályos emlékfoszlányokat. Képek villantak be múltjából, látta magát katonaként a kiképzőtáborban, családja körében, mint ünnepelt hőst, akire mindenki büszke, bár nem jutott eszébe, hogy valami rendkívüli tettet hajtott volna végre. A dédszülei különösen büszkék voltak. Benne látták megvalósulni álmukat, hogy feketeként, teljes jogú és köztiszteletnek örvendő polgárai az Egyesült Államoknak. Kavarogtak az információk a fejében, ám minél közelebbiek voltak időben, annál töredezettebbek is. Az elmúlt egy évről gyakorlatilag nem rendelkezett tudással. Számára csak a jelen létezett, amiben éppen volt. Biztos, a gyógyszerek hatása. Vagy tényleg megőrült? Mi van, ha igaz? Már semmiben sem volt biztos.

-Helló, Mr. Lincoln! Kérem, üljön le! Hogy érzi magát? -az ismerős hang az asztal túloldaláról érdeklődött. A bizottság elnöke. Talán...
-Fáradtan... -mormolta az ezredes. Nehezére esett a szavak kiejtése, így nem is nagyon próbálkozott velük.
-A kezelés sajnálatos mellékhatása, de el fog múlni. -biztosította az öltönyös, miközben az asztalon lapuló táblagépet böngészte.
-Örömmel olvasom, hogy az utóbbi időben már sokkal nyugodtabb. -nézett rá újra a széken, roskatagon ülő férfira.
-No és mi a helyzet az invázióval? Mit is mondott legutóbb, hol jelölték ki a Bravo-2 hídfőállás helyszínét? -érdeklődött sunyi mosollyal az arcán.
Egy végtelennek tűnő pillanatig csendesen nézett maga elé, majd egyenesen a kérdező szemébe.
-Nem... mondtam... hol... -felelte az ezredes.
Az öltönyös oldalra nézett, a kollégájára. Egy pillanatra mintha megváltozott volna az arca, a feje, sőt minden. De látni és felfogni is, ebben az állapotban közel sem bizonyult olyan gyors folyamatnak, mint gyógyszerek nélkül ment volna.
-Hát persze. -mosolyodott el újra a kérdező. -Mondja, Mr. Lincoln! Ön szerint kit terhel a felelősség a támadás kudarcáért?
Nem értette, miért kérdezik arról, ami szerintük csak az ő fejében létezik. Úgy gondolta (Már amennyire most képes volt gondolkodni.), hogy ha már őrültnek nézik és őrültként kezelik, talán előbb nyugta lesz, ha rájátszik erre. Ha nekik egy őrült kell, megkapják. Csak el kell ismernie őrültségét. Szerencsés esetben még a gyógyszeres kezelést is megszüntetik.
-Csak képzeltem az egészet. Most már tudom... -bökte ki végül. Hirtelen erős fájdalom hasított fejébe, még a szemét is behunyta. Az egész csak egy pillanatig tartott és teljesen elmúlt. Mikor újra kinyitotta a szemét, nem embereket látott. Hasonlóak hozzánk, de határozottan nem emberek voltak. Most már emlékszik. A bennszülöttek voltak ilyenek azon a bolygón. A Saganon. Az erős fájdalomtól úgy tűnik, gyorsabban feloldódott az elméjét tompító gyógyszer. Minden másodperccel tisztábban látott. Az előbbi "bizottsági meghallgató szoba" eltűnt. Helyét egy durva vasbeton falakkal övezett ablaktalan, narancsfényben úszó helyiség vette át. Mint egy földalatti bunker. A födém néha erősen megremegett, mintha bombáznának odafönt. Észrevette, hogy vér fut végig az arcán. Próbálta kezével letörölni, s megállapítani a vérzés forrását, de a keze nem mozdult. Egy vastag betonoszlophoz volt kikötözve. De az erős fejfájás, amit érzett, nyilván összefüggésben van a "bombázás" robajával. Ennek köszönheti, hogy magához tért.
-Most mi van? -kérdezte a középen álló humanoid a mellette ülőktől. Arcán kétségbeesés tükröződött.
-Lehet, hogy magához tért. -felelte a másik.
-Mmmmmmmm!!! -üvöltötte ingerülten.
-Ember! Hallod ezt? -mutatott felfelé. -A te fajtád romhalmazt csinál a városból. De ne reménykedj! 10 emelet mélyen vagyunk, innen nem szabadulsz.
-Adjatok neki egy újabb adag drogot! Meg kell tudnunk, mik a terveik! -utasította a többit.
-Nem hiszem, hogy az agya kibírna még egy kezelést.  -ellenkezett az "ápoló". -Veréssel gyorsabban célt érnénk.
-Még egy kezelés? Hány volt eddig, rohadékok? -kérdezte az ezredes.
-Hét. És, hogy legyen min gondolkodnod, nem vagy itt egy éve. Ma reggel fogtunk el. -jött a válasz.
-Vigyétek át a vallatóba! Azok szóra bírják. Reméljük... -tette hozzá elsápadt fejjel.

:-)

Bizottság előtt

-A felderítés két éven át küldött jelentéseket a Sagan 2032A-ról. E jelentések minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a bolygón élők technológiai fejlettsége a legtöbb területen évszázados lemaradásban van mögöttünk. -olvasta fel az asztal fölé hajlova a táblagépből, majd kérdőn pillantott a helyiség közepén helyet foglaló katonatisztre.
-A felderítés alaposan elbaszta. -motyogta az orra alatt a kefe hajú ezredes.
-Hogy mondta, kérem? -kérdezett vissza az asztal közepénél ülő bizottsági tag. A hangjából úgy tűnt, értette amit a férfi mondott, csak szerette volna kiprovokálni, hogy hangosan is kimondja. Ebből később még előnyt kovácsolhatott volna, abban az esetben, ha sikerül hadbírósági ügyet kreálnia a kudarcból. Bár a lelke mélyén tudta, hogy nem múlhatott egyetlen tiszten a hadművelet sikertelensége, azt mindenképp el akarta kerülni, hogy ez pont az ő politikai karrierjét törje ketté. Mert kettétörné, ha nem sikerülne egy balekra ráverni az egész balhét, ebben biztos volt.
-Hmm. Csak annyit mondtam, hogy a felderítés tévedett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az egymillió hősi halottunk. -a katona nem politikus, de azért jó helyzetfelismerő. Nyelt egy nagyot és összeszedte minden önuralmát. Nem volt kétsége afelől, hogy a felelősöket nem saját köreikben fogják keresni. Csak rontott esélyein, hogy egyetlen magas rangú tisztként tért haza a Földre néhány tucat tengerészgyalogossal. Ennyi maradt a legyőzhetetlennek hitt armadából.

2032 óta fognak rádiójeleket arról a bolygóról, mely 30 fényév távolságra van a Földtől. Hamarosan felderítőket küldtek oda, először csak tudományos célból. A bolygón fellelhető nyersanyagok bősége azonban felkeltette bizonyos gazdasági érdekcsoportok érdeklődését. hasznot láttak ebben is. Győzködték a kormányt, de az elnök mereven ellenezte, hogy megtámadjunk egy idegen bolygót. Az elnököt "véletlen" baleset érte. Az utóda, hogy hogy nem rábólintott a gyarmatosításra. Két évtized elég volt, hogy megépítsék a hatalmas szállítóhajókat, amelyek odafelé az inváziós erőket, visszafelé a kitermelt értékes ásványkincseket hozták volna. Az előre küldött kémek szerint a bennszülött civilizáció technológiája nem veheti fel a versenyt a miénkkel. Könnyű meccsnek ígérkezett. Csakhogy hiba csúszott a számításukba.
Az 1 milliós haderőt 10 turnusban szállították a bolygóhoz. Odalent már javában aprították a mieinket, mire az utolsó adag friss hús is megérkezett. A vezérkar tudta, mi a helyzet, de a támadást nem állították le.
 Nyilván megvették őket is kilóra. (Gondolom.) Súlyos ezer milliárdokat költöttek a flottára és eszükben sem volt kézzelfogható eredmény nélkül hazakullogni. Az emberáldozat nem számított. Én az utolsó turnussal érkeztem. Az űrkomppal behatoltunk a légkörbe. Vadászgépek tapadtak ránk, a pilótának nagyon észnél kellett lennie, hogy kikeveredjünk a sz*rból. Szó sem volt ott légifölényről és az ellenség technikája is sokkal fejlettebb volt annál, amivel etettek minket. Több csatornán is vészjelzéseket fogtunk a mieinktől. Egyértelművé vált, hogy az armadát szétverték. Visszavonulási parancsot adott ki az admirális, saját felelősségére. Sikerült kijutnunk folyamatos tűz alatt. Csak itt szembesültünk vele, hogy mi maradtunk egyedül életben.
Illetve van még valaki. Az egyik előreküldött felderítő. Nem fedte fel a kilétét. Annyit elárult, hogy csak 2 hétig voltak a bolygónál és nem 2 évig. Az eredeti jelentésekben "rendkívül kockázatosnak", "nem javasoltnak" minősítették a konfrontációt a bennszülöttekkel. Minden, ami eztán történt hazugság volt. A gazdasági érdekcsoportok megbízásából hamis jelentéseket gyártottak, hogy rávegyék a kormányt erre az öngyilkos akcióra. Remélték, hogy még, ha jelentős áldozatok árán is, de sikerrel járnak és ezzel új távlatokat nyitnak meg előttük és a Sagan 2032A csak az első lépés, hosszabb távon pedig elképzelhetetlen hatalomra és profitra tehetnek majd szert. Alábecsülték az idegeneket és ezért 1 millió ember az életével fizetett.
Ennyi a történet. Mit is mondjak ezeknek a fehér inges f*szkalapoknak?
-Mikor a hajónk kilépett a hipertérből, szabvány szerint azonnal indították az űrkompokat és nyílt alakzatban közeledtünk a BRAVO-2 hídfő felé. -részletezte az ezredes. Úgy döntött, egyelőre magában tartja, amit tud. Cseppet sem bízott a Bizottságban, hiszen ők is a CÉG emberei.
-És mi történt odalent? -kérdezte rezzenéstelen arccal az öltönyös.
-Mondtam már. Nem volt semmiféle hídfőállás. A légifölény egyértelműen a bennszülötteknél volt. Csapatainkat szétverték és visszavonulási parancs volt érvényben. Semmit sem tehettünk. -fonta karba a kezét az ezredes.
-Visszavonulási parancs... Amely, mint tudjuk, szembement a vezérkar parancsaival.
-Lóf... -sóhajtott egyet, mielőtt csúnyát mondana. Ha egyszer elkezdi, nehezen hagyja abba a káromkodást és ez most nem jött volna jól. -Gondolt már valaki arra, mi lesz, ha ezek utánunk jönnek? -célzott a bennszülöttekre.
-Javaslom, tartsunk szünetet... -szólalt meg az asztal szélénél helyet foglaló másik öltönyös alak.

...

-Nos, úgy tűnik, Mr. Lincoln, hogy nem tapasztalható javulás az állapotában. -kezdte mondandóját a középen ülő férfi.
-Ezt meg, hogy érti? Mi az, hogy az állapotomban? -értetlenkedett az ezredes.
-Még mindig szentül hiszi, hogy amit állít, az valóban megtörtént. -fordult a mellette ülők felé a másik öltönyös.
-Persze, hogy megtörtént! A büdös p*csába, hát nem értik meg, hogy jönnek??? Ha egyszer ideérnek, mindannyiunknak annyi! -kelt ki magából a tiszt.
-Adjanak neki nyugtatót! -szólt az ajtó mellett álló ápolóknak a nő.
-A meghallgatást befejeztük, Mr. Lincoln. További egy év gyógyszeres kezelésre teszek javaslatot. -jelentette ki ellentmondást nem tűrőn a középső öltönyös, miközben ingerülten állt fel az asztaltól.
-Reménytelen eset. -tette hozzá a kollégája.
-Hmm. Figyelemre méltó eset, az tény. Ilyen részletes és következetes tévképzettel ritkán találkoztam pszichiáteri pályafutásom során.
-Valóban az. Van még mára valaki? -kérdezte a harmadik öltönyös.
-Senki. -felelte a nő.
-Az asszony kacsasülttel vár otthon. -lelkendezett a férfi, miközben az ajtón kilépve vállára dobta fehér köpenyét.

:-)

Nem vehetünk eget. Se eleget, se keveset! :-)

-A vasárnapi zárva tartásról szóló törvény egy titkos záradékára hívnám fel a figyelmet. -kezdte mondandóját a nagy hasú, szakállas férfi, aki pont olyan szemüveget viselt, amilyet Juszt László a tévében. Tipikus, hamburgerzabáló típus.
A terem zsúfolásig volt érdeklődőkkel, akik ráérő szabadidejükben örömmel vesznek részt ilyen és hasonló konferenciákon, melyeken önjelölt megváltók és nagy leleplezők szónokolnak világunk reményteli jövőjéről, vagy éppen tragikus helyzetéről. Mostani emberünk az utóbbiak közé tartozott. Közönsége is inkább az összeesküvés-hívők táborából verbuválódott, de azért akadtak köztük olyanok is szép számmal, akik unalomból váltották meg a 350 forintos belépőjegyet. Szkeptikusoknak itt helyük nincs! Ennek ellenére biztosan voltak ilyenek is a tömegben, sőt! Egyesek szentül meg voltak róla győződve, hogy állami ügynökök is részt vesznek ezeken az előadásokon, persze titokban. Nem is merték ezt a gyanújukat megosztani senkivel sem, legfeljebb a közvetlen ismerőseikkel, mert hiszen nem lehet tudni, melyikük az ügynök. Igen. Ők az összeesküvés-hívőkhöz tartoztak.
-Nincsenek jó híreim. Nyilván tudjátok, hogy mától nem nyithatnak ki a boltok vasárnaponként. Kivételt képez ez alól, ha a tulajdonos vagy annak rokonai dolgoznak benne. -folytatta a felolvasást az előre megírt szövegből.
A teremben ülő és álló (Volt, akinek már nem jutott szék.) emberek sutyorogni kezdtek.
-Khm. Nos, a rossz hír az... -itt tartott egy kis hatásszünetet. -...hogy elfelejthetjük a vasárnapi pikniket, a családi kirándulást a szabadban. Miért? -tette fel a szónoki kérdést emelkedett hangon, s érzelmektől fűtve folytatta. Öklét rázta a levegőben, szavai apró nyálcseppek kíséretében fröccsentek ki szájából. -Azt kérdezitek, miért? Nézzetek ki az ablakon! Vasárnap van és felhős az ég! Máskor is volt már ilyen, az időjárás szeszélyes, mondhatnánk és természetesen ebben is van igazság. Itt azért zárójelben említést tennék az amerikai kormány sok milliárd dolláros berendezéseiről, melyekkel képesek befolyásolni az időjárást. Nos a helyzet az, kedves barátaim... hogy a mi országunk még ezen is túltett!
A több száz fős hallgatóság szinte egy emberként hüledezett miközben áhítattal szívta magába az újabb és újabb információkat. Legtöbbjük mélyen hitt abban, hogy ezek ismeretén múlik a túlélése.
A szónok belekortyolt az asztalán lévő pohárba, majd folytatta.
-A mi kormányunk egy olyan sötét összeesküvést szőtt ellenünk, hogy az USA legtitkosabb ügynökségei... És itt nem a CIA-ről NSA-ről beszélek. Mert az semmi! ...elbújhatnak mögötte. Hogy mi a célja ennek az ördögi tervnek, azt nem tudhatjuk. Vannak már találgatások, de nem mennék bele a részletekbe.
-Nyögd már ki, hogy mi az! -szólt be egy női hang a tömegből.
-Úgy van! Ne húzd az időt! -így egy másik.
 -Nos, rendben. Nem lesz vasárnap napfény, napsütés. Kormányunk törvényben tiltotta meg az égbolt vasárnapi nyitva tartását is!!!
-Ezt nem tehetik! -méltatlankodott egy kövér asszonyság az első sorból.
-Mit akarnak ezzel elérni? -tette hozzá egy másik.
-Kérlek benneteket, higgadjatok le! Nagyon fontos, hogy ezekben a vészterhes időkben megőrizzük a hidegvérünket. Javaslatot teszek egy bizottság felállítására, melynek feladata a tisztázatlan kérdések tisztázása lesz. -nyugtatgatta hallgatóságát a szónok.
-Álljunk meg egy szóra! És mi van, ha ezt az egészet csak azért találták ki, hogy minket, éber tudatú embereket összeírjanak?! Én nem veszek részt abban a bizottságban! -kételkedett az egyik összeesküvés-hívő.
-Láthattad, hogy felhős az ég. Igazat mondott. -reagált egy másik.
-Azt a kormány is csinálhatta. Befelhősítette az eget, hogy elhiggyétek! Veletek bármit meg lehet etetni? -vágott vissza a rácsos baseball sapkát viselő hívő.
-Szerintem meg te vagy a kormány ügynöke és azért küldtek ide, hogy szabotáld a bizottságunkat! -vetette fel egy hang a terem széléről.
-Mindenki nyugodjon meg! -mondta a szónok bele a mikrofonba. -Most a legfontosabb, hogy a bizottság működéséhez szükséges anyagi feltételeket megteremtsük. Örülnék, ha mindenki hozzájárulna egy kis pénzzel, a kolléganőm körbemegy egy dobozzal, amibe betehetitek a pénzt. -tért a lényegre végül.
:-)

A nagy összeesküvés ;-)

Sok száz különféle idegen faj példányai népesítették be az éjszaki utcákat. A reklámtranszparensek szinte nappali világosságot teremtettek a főbb utcákon.
Egy sötét köpenybe burkolózott alak sietett a városrész nyugalmasabb területe felé. Arca nem látszott, csak aránytalanul nagy feje alapján lehetett megtippelni, milyen fajhoz tartozhat.
-Itt a friss faramuci! Csak tessék, csak tessék! -lépett elé egy négykarú, nagydarab fickó. Nyakában egy kis tálca lógott, amin kis tekercs faramucik sorakoztak.
A nagyfejű megtorpant, de nem szólt semmit, csak felnézett a nála kétszer magasabb árusra.
-Értem. Ha nem, hát nem. -mondta a négykarú, majd tovább sétált. -Itt a friss faramuci! Csak 300 Batka egy tekercs! -kiáltozott tovább.
A nagyfejű alak is elindult, egyenesen be egy sötét sikátorba. A végében narancsos fény pislákolt, ő is arra vette az irányt.

-Nem volt friss a faramuci? -kérdezte a fényforrás mellett üldögélő alak a jövevénytől.
-Ma valahogy nem kívánom. -felelte a nagyfejű.
A kérdező ekkor felállt és kilépett a fényre. A kapitány volt az.
-2 órája várom magát. Remélem, nem hiába. -vetette a szemére.
-28 órára beszéltük meg és most 27 óra 98 perc van. Tehát előbb értem ide. -vágott vissza a nagyfejű.
A kapitány az órájára nézett. Kínos volt a felismerés, miszerint elfelejtette átállítani az óráját sehol-i időszámításra. 2 Redva 7-i órával előbb jött. (Ez 25 perc földi időszámítás szerint.)
-Baszki. -morogta.
-Ezt fogja! -a kezébe nyomott egy ceruza-méretű tárgyat. -Egy bolygó koordinátái. El kell oda mennie.
-Mit kell vinnem és mennyi a fizetség? -kérdezte a kapitány.
-Csak menjen el oda. Nincs más teendője. -felelte a nagyfejű, közben két kezével megszabadította fejét a rongyokból rögtönzött maszktól.
A kapitány ledöbbent. Egy Szürke állt vele szemben. Azelőtt sosem találkozott velük, csak annyit tudott, hogy az ő fajuk uralja a galaxis eme részét és valamikor, régen ők hozták ide a Földet is és irtották ki az emberiség nagy részét.
-Maga... -kezdte némi undorral a kapitány.
-Ne ítélkezzen elhamarkodottan. Amit tudni vél rólunk, az nem igaz. Legalábbis nem abban a formában. -magyarázkodott a szürke. Hangja teljesen nyugodt volt.
-?
-Választ kap kérdéseire... Ott... -mutatott hosszú, vékony ujjával az ég felé. Mire a kapitány ismét ránézett, már nem volt ott.

1 évvel később...

Már lement a Nap. A hőmérséklet is elfogadhatóan kellemessé vált. A lány elhatározta, hogy a "nagy falak" között keres valami szálláshelyet magának és leghűségesebb barátjának, a hiúznak.
-Na mozdulj, Szőrmók! -szólt oda a macskának.
Amaz a fülét hegyezve nézett gazdájára, majd óvatos lépésekkel elindult lefelé, a furcsa fémépítmény csúcsáról. A vastag rozsdaréteg alól itt-ott még kilátszott az eredeti, zöld festék. Ez volt a Szabadság híd, mikor itt még emberek éltek.
-Odanézz! Hullócsillag! -kiáltott a lány. A macska ügyet sem vetett rá. Még nem volt igazán sötét, de a Vénusz már látható volt az égbolton. Egy gyorsan mozgó fénycsík szelte át az eget. De a hullócsillagokkal ellentétben ez látványosan lassított.
-Nem... Ez valami más. De mi? -morfondírozott a lány, ahogy a "jelenséget" figyelte. -Jaj, Szőrmók! Merre vagy? El ne kóborolj itt nekem! Még valami bajod lesz. -szólt a macska után. Valójában inkább attól félt, hogy neki lesz valami baja. Bár senkivel nem találkozott már hosszú ideje és igazán szerette volna, ha embert lát valahol, de mégis félt volna egyedül. A hiúzzal biztonságban érezte magát.
Az állat visszament a hívó szóra. Kivételesen. A lányt ez megnyugvással töltötte el.
-Keressünk egy vackot, ahol meghúzzuk magunkat reggelig! -javasolta.
Hirtelen fülsüketítő hangzavar támadt és olyan erősen kezdett fújni a szél, hogy alig tudtak talpon maradni.
Egy repülő szerkezet jelent meg fölöttük. Egy viharvert gépmadár. Mindketten futni kezdtek. A lány remegett az ijedtségtől. Elképzelni sem tudta, mi lehet ez a repülő izé.
-NE FUSS EL! NEM AKARLAK BÁNTANI! -hallatszott a repülő szerkezet irányából. Láthatóan nem sikerült megnyugtatnia a lányt, mert az még gyorsabban kezdett futni. Ki képes túlkiabálni ezt a szörnyű zajt? Persze nem tudhatta, hogy nagy teljesítményű hangszóróból jön.
A vasmadár leszállt a híd végénél és már nyílt is a rámpa. Előbb fehéres fény áradt a frissen keletkezett nyílásból, majd egy ember körvonalai rajzolódtak ki. A lány lassítani kezdett, majd megállt tisztes távolban.
A zúgás is abbamaradt.
-Ne félj tőlem! -szólt ismét, ezúttal már a saját hangján, ami cseppet sem volt rémisztő.

1 órával később...

-Szóval miféle kapitány maga? -érdeklődött a lány. A hangjában érezhető félelmet mostanra gyanakvással fűszerezett kíváncsiság váltotta fel.
-Csaksimán kapitány. -felelte.
-Csak simán?
-Nem. Csaksimán. Így, egyben. -helyesbítette a férfi.
-Hol van a többi ember? -kérdezte a lány.
-Vannak még. De ez itt érdekes. Ez ugyanolyan, mint a Föld, ahonnan én származom. De az a Föld nem itt van, hanem nagyon messze. -magyarázta a kapitány.
-Messze? Úgy érti, a tengeren túl?
-Úgy értem, a csillagokon is túl. Ezzel az űrhajóval lehet oda eljutni. -mutatott a mögöttük tornyosuló szakadt ócskavasra.
-Hát, elég hangos ez a micsoda. Bedugult a fülem is tőle. -panaszkodott.
A kapitány nem tudta megállni mosolygás nélkül.

A Szürkétől kapott adathordozón több száz koordináta van még. Ha a Földből kettő van... lehet, hogy mindegyik egy másik Földre vezet? A lány elmondása szerint erről a Földről évszázadokkal ezelőtt tűntek el az emberek és csak kevesen maradtak. Aztán az a kevés is eltűnt nemrég. Szürke idegenekről nem tett említést.
-Az meg mi? -bökött rá ujjával a lány egy kis tekercsre.
-Ez? Faramuci. Kérsz egyet? -kínálta a férfi.
A lány hangosan felnevetett.
-És az mire jó? -kérdezte.
-Nos, a faramuci az...

Folyt. köv.

Vagy nem. :D :D :D

A Föld banán alakú

-Tessék, egy alma. -kínálta a kapitány a rá bízott utast.
A lány kezébe vette a gyümölcsöt, forgatta, jól megnézte minden irányból, mint egy ékszerész a drágakövet. A földi portékák ritkának számítottak a Nagy Sutty után. (Így nevezték a túlélők a Föld elrablását, amikor is a Szürkék ideteleportálták az egész bolygót.)
Miután alaposan szemügyre vette az almát, a kék hajú lány a kapitányra szegezte tekintetét és a következő megállapítást fogalmazta meg.
-Ez... Ez egy banán. -jelentette ki, mintha ez lenne az ismert világegyetem legnyilvánvalóbb ténye.
A kapitány néhány másodpercig értetlenül nézett a lányra.
-Banán a lóf*szt! Ez alma. -mondta a férfi.
-Áhh. Mondom, hogy banán. -ellenkezett a lány.
-Honnan veszed ezt a hülyeséget?
-Nézd! Láttam egy ősi, földi dokumentumfilmet. Abban azt mondták, hogy a Föld banán alakú. Ez a banán pedig szép, kerek. Pont, mint a Föld, vagy akármelyik bolygó. Érted már? -fejtette ki a lány.
-A banán hosszúkás és nem kerek. Pont, mint egy uborka. -érvelt a kapitány.
-Uborka? Vicces neve van. -mosolygott a lány. Valószínűleg még sosem látott uborkát és nem is hallott ilyenről. -Az kizárt.
-Miért lenne kizárt? A banán nem kerek és a téma le van zárva! -jelentette ki a férfi.
-Borzasztóan buta vagy... -rázta a fejét a kék hajú.
-Na, ugyan miért? -érdeklődött a kapitány.
-Láttál te már hosszúkás bolygót? Na, ugye. Ha pedig nem láttál, akkor abból egyenesen következik, hogy a bolygók banán alakúak. -érvelt.
-Ne idegelj, te lány! Ez egy alma és a vitát befejeztem.
-Itt van, tessék! Győződj meg róla a saját füleddel! -tolta elé a kis táblagépet, amin egy film részlete indult éppen.

 https://www.youtube.com/watch?v=NEg6UjVqhFE

-Jé, tényleg... -csodálkozott el a férfi, ahogy a filmrészletet megnézte.
-Elküldöm ezt az információt az összes kolóniának. Jó, ha tisztában vannak az igazsággal. -állapította meg a lány, miközben olyan arcot vágott, mint aki most leplezte le az univerzum legnagyobb összeesküvését.
-Helyes! -vágta rá a kapitány. -Nem élhetnek tovább sötétségben.