Követelem, hogy adják vissza...

... azt a 150 percet , amit a Bosszúállók - Ultron kora című Hollywood-i borzalom elvett az életemből.
Ma este az egyetlen jó, amit a mozivásznon láttam, az a Star Wars előzetese volt.
De ez a Marvel-filmadaptáció minősíthetetlen. 12 éves korhatárral vetítik a filmet, szerintem 12 év alatt ez bárkinek bejönne. Látványos, akciódús jelenetek, elcsépelt történet (Szuperhősök vs. szupergonosz, aki a világ elpusztítására tör.), hiteltelen karakterek, hitvány dialógusok jellemzik. Ha belegondolok, kik voltak szimpatikusak a filmből, végül is majdnem mindenki. Kivéve azt a bájgúnárt, aki "Amerika kapitányként"  bohóckodik. Magát az Amerika kapitányt is elkezdtem nézni pár hónapja (Szerencsére csak neten.), de annyira nyálas volt, hogy kevesebb, mint a felénél  kikapcsoltam. Ez nem Amerika kapitány, hanem az amerikai fogyasztói társadalom zombiseregének kapitánya. Mindazt az amerikai rettenetet képviseli, ami rendes emberből öklendezést vált ki. Sehol, semmilyen körülmények között nem tudnék ezzel a förtelmes karakterrel azonosulni. Ha Amerika kapitány egy csótánnyal harcolna, én a csótánynak drukkolnék. :P
Scarlett Johansson viszont bejött. :-)

A végén pedig a szokásos tragikomédia: megint nem volt megfelelő pénzmennyiség nálam, hogy a parkolójegyet kifizessem. 500Ft lett volna, erre volt 400Ft apróm, a legkisebb bankóm pedig 2000-es volt és az az automata max. 1000 Ft-ost fogad el. Este 8 után már minden zárva, nehogy tudjak váltani. Vissza kellett mászni a 2. emeletre a mozihoz, hogy a kétezrest felváltassam. Szerencsére nem kellett vásárolnom semmit. :P

Álmodott valóság :-)

Gyanúsan világos volt a szobában. Az évnek ebben a szakában rendszerint félhomályban szokott felkelni, ám ezúttal kifejezetten világos volt, a zsalugáter lemezei közt csíkokban tódult be a napfény, hogy a helyiség falán minél nagyobb területet sajátítson ki magának.
Emberünk lassan kezdett ráeszmélni, hogy a furcsa jelenségre csakis egyetlen racionális magyarázat létezhet, már amennyire így, félálomban képes volt racionálisan gondolkodni. Ez pedig nem más, mint hogy elaludt, méghozzá nem is kicsit. A felismerés futótűzként terjedt szét tudatában. Elaludt, tehát lemaradt a reggeli híradóról, ami pedig szinte kötelező rituálévá vált az elmúlt években. Híradó? De hiszen akkor a munkahelyéről is elkésett! Munkahely... 10 órától kimenőt kért egy fontos elintéznivalóra hivatkozva, ami valójában egy állásinterjú volt, de ezt a főnökének nem kell tudnia. Így következett egyik gondolat a másikból. Az álmosság hamar tovatűnt és helyét a heves szívverés vette át. Pánikszerű mozdulattal nyúlt az óráért.
-10:40???? Azt a ku...va! -sziszegte hisztérikus hangon.
Mindennek lőttek, amit mára tervezett. Magára kapott néhány rongyot és lestrapált kínai papucsában kicsoszogott a postaládához az újságért.
-Vigyázat!!! -kiáltotta valaki kétségbeesett hangon.
Emberünk jobbra nézett, ahonnét a hangot hallani vélte, de nem látott senkit. Hirtelen árnyék jelent meg mellette a járdán, mérete vészjóslóan növekedett.
-Menjen már az útból! -jött ismét az ismerős hang.
Emberünk felnézett, tenyerével napellenzőt alkotva hunyorgott az égen ragyogó fénygömb irányába.
-Jesszus! -rikoltotta, miközben épphogy maradt ideje hanyatt vágódni a mellette landoló különös fickó elől.
-Én szóltam. Nézze, itt van egy villanyszámla és négy áruházi katalógus. Egyébbel ma nem szolgálhatok. -jelentette ki az alacsony, pocakos férfi a lehető legnagyobb természetességgel, majd miután emberünk kezébe nyomta az imént felsoroltakat, egy laza mozdulattal tovaszállt. Emberünk szája még akkor is tátva volt, mikor azt a repkedő alakot 3 házzal odébb látta ismét landolni. Az térdig érő díszsövény mögül leste, ahogy ott is behelyez néhány borítékot a postaládába, majd elrepül.
-Mi a lóf*sz? Még álmodom. Csakis. -dünnyögte, miközben feltápászkodott és leporolta a nadrágját.
-Á, jó napot szomszéd! -hallatszott fentről, de mire emberünk felnézett, az üdvözlő már a szemközti ház előtti pázsiton gurult. -A leszállás sosem volt erősségem. -szólt át hangosan az úttest fölött.
-Ööö, várjon már egy percet! -kiáltott emberünk, s azzal átcsoszogott a széles aszfaltcsíkon.
-Valami gond van?
-Hát ez meg mi? -nézett fel az égre emberünk. Legnagyobb megdöbbenésére, kék helyett zöld volt, a pázsit  pedig hófehér.
-Mi mi? -kérdezte a szomszéd.
-Ezek a színek...
-Á... Az asszony rendelte meg a környezetet. Így jár az, aki nem maga intéz mindent. -mosolyodott el a szomszéd.
-Te jó ég, én a színekről kérdezem, miközben maga repül. És a postás is. Ő is itt repkedett, mint egy veréb.
A szomszéd néhány másodpercig értetlenkedve nézett emberünkre, majd így szólt.
-Á, netán elaludtunk? -kérdezte vigyorogva.
-Ami azt illeti, igen.
-Akkor ne aggódjon! Teljesen normális, hogy az ébredést követő 1 órában a valóságot hisszük álomnak és az álmot valóságnak, de ott soha nem emlékszünk az igazi valóságra. Afféle ideiglenes amnézia. Mindjárt jobb lesz. ...Ehh, hogy ezt hányszor kellett már elmondanom... És nekem is hányszor mondták már el... -morogta elnézően.
-Azt akarja nekem bemesélni, hogy a valóságban supermanként repkedünk és álmunkban semmik vagyunk? Mármint ehhez képest. Hopp! Hopp! -mondta, miközben ugrálva próbált elrugaszkodni a talajtól. -Na, akkor nekem miért nem megy? -vonta kérdőre a szomszédját, mintha legalábbis ő tehetne az egészről.
-Türelem pajtás, legfeljebb egy óra és neked is menni fog. -veregette a vállát, majd elindult a bejárat felé. -Igyon meg egy kávét és olvassa el az újságot addig! -javasolta még a válla fölött hátraszólva, s azzal becsukta maga mögött az ajtót.

-Egy óra és repülhetek? Hja, persze... -morogta az orra alatt és amint a repülésre gondolt, azonnal a levegőben találta magát. Pánikba esett és mellesleg a másik szomszéd díszsövényére.

Akár még igaz is lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szomszéd állítása, miszerint álmunkban (Vagyis most.) soha nem emlékszünk a valóságra. :D :D :D

Zegyszerű ember és a Ző egyszerű "gondókodása" :-)

Kezdjük annak a sajnálatos ténynek az ismertetésével, mely szerint a Zegyszerű ember mindent a mennyisége alapján definiál. Miért? Mert azt a legegyszerűbb felmérni, elég látni, jóformán más eszköz nem is szükséges annak megállapításához, hogy valami sok vagy kevés.
Nincs is ezzel baj egészen addig, míg olyan dolgokra is alkalmazza ezt a "jól bevált" módszert, melyek mennyiségét vizuálisan nem lehet felmérni, hogy a minőségéről már ne is beszéljünk.
Ilyen pl. az intelligencia.
Szóval a Zegyszerű ember megállapítja valakiről, hogy az intelligens, eme konklúzió pedig nem másból ered, mint hogy a Zillető kurva sokat beszél. Aki sokat beszél, az okos. :D Aki meg keveset, az nyilván hülye.
Mindegy tehát, hogy ezt a kurva sok beszédet milyen tartalommal tölti meg, a lényeg a mennyiség, mert ami sok, az nyilván jó is. Vagy nem.
Szerintem meg pont a minőség számít, ha már a verbális önkifejezést használjuk mérceként. De akkor ki szerint nem? Önmagát minősíti-e az, aki pusztán valaminek a mennyiségét látva, hallva állapítja meg annak minőségét? Hát persze, hogy önmagát minősíti! Csakhogy! A mennyiség soha nem volt és soha nem is lesz egyenértékű a minőséggel. Egy Dacia sosem lesz egyenértékű egy BMW-vel! :P ;-) Nem csak azért, mert a románok nem tudnak olyan minőséget gyártani, hanem, mert a franciák sem tudnak, nemhogy a románok.

Ez arról jutott eszembe, hogy a Zegyszerű embertől kaptam egy dicséretet. Milyen sokra vittem, ő nem is gondolta volna rólam, mert olyan csendes gyerek voltam. "Csendes=hülye" "Nagypofájú=okos"
És valóban! Hol tartanak az "okosok", akikkel egy osztályba jártam? Sehol. Fura mód a "hülyék" vitték valamire a nagybetűs életben.
Mellesleg semmit sem rühellek jobban, mint a hízelgést. Tudom, hogy nem őszinte. Dicséretet csak a vásárlóinktól fogadok örömmel. És ami azt illeti, a minőségi munkának (És nem a mennyiséginek!) hála van is belőle bőven! :P

Ponyvella

A forró, nyári nap ellenére nyüzsögtek az utcán az emberek. Mindenki ment valahová, vagy jött valahonnan. Mások, akiknek talán épp ott volt dolguk, mint patakban a kiálló kavicsok, dacoltak a körülöttük hömpölygő emberáradattal. Mindez persze elképzelhetetlen lett volna a városok alapzajának is tekinthető folyamatos autózúgás nélkül, melyet a nagyobb kereszteződéseknél gyakran felcsendülő dudaszó és anyázás egészített ki.
A tömegben egy fiatal párocska sétált ráérősen. Nő és férfi. Első látásra nem volt egyértelmű, hogy ők valóban egy pár, vagy csak ismerősök, esetleg kollégák, vagy rokonok.
-Milyen messze van? -kérdezte a nő kissé izgatott hangon.
-Nincs messze. -felelt a férfi.
-Nincs messze, nincs messze... -ismételte meg elmélyített hangon gúnyolódva a nő, miközben próbálta minél feltűnőbb grimasszal illusztrálni, mennyire elégedetlen a kérdésére kapott válasszal.  -Már vagy tizenöt perccel ezelőtt is ezt mondtad. Miért nem kocsival jöttünk? Na? Erre válaszolj!
-Mert a múltkor sem volt parkolóhely. Azért. -magyarázta, miközben a rágóját ide-oda forgatta a szájában.
-Hjaj... -sóhajtott a nő. -Hé, nézd csak!
-Mi van?
-Buciburger! -mutatott vékony ujjával a mellettük illatozó kis üzlethelyiségre, mely olyan apró volt, hogy még bejárattal sem rendelkezett, hanem egy kis ablakon lehetett kérni a menüt, egyenesen a járdáról.
-Fasza. -nyugtázta a férfi, miközben csípőre tette a kezét.
-Vegyünk egyet... Na... Már vagy öt éve nem ettem ilyet. -kérlelte a nő olyan ártatlan tekintettel, hogy a férfi nem tudott nemet mondani.
[A Buciburgert egy ambiciózus fiatalember alapította 5 évvel ezelőtt, nem kisebb célt kitűzve, mint hogy belátható időn belül a McDonald's-szal említsék egy lapon. Legfőbb (És máig egyetlen.) specialitása a méretes buci zsömlével elkészített hamburger. Laktató és ízletes. De te hallottál már a Buciburger-étteremláncról? Én sem. De az étteremlánc első és máig egyetlen tagja még üzemel. Marhahúsos, lila hagymás hamburgereinek illata csábítóan hívogatja a korgó gyomrú vásárlókat.]
-Mmm, ez egyszerűen isteni. Drágám, biztos nem kérsz? -örvendezett a nő, miután beleharapott a hatalmas zsömlébe.
-Köszi, jó étvágyat! -szólt ki az ablakon a fehér ruhás, kövérkés fickó, miközben a nő kezébe nyomta a visszajárót és a nyugtát.
-Biztos. Már bedobtam egy sajtburgert a mekiben. -válaszolta.
A buciburgerest szemmel láthatóan sokkolta az információ. A "mekiben"???
-Nem mondod komolyan, hogy azoknál ettél?! AZOKNÁL!? -förmedt rá a nő a párjára megismételve és kihangsúlyozva azt a szót. -Elnézést kérek a pasim nevében. -magyarázkodott a nő, szemrehányón csóválva fejét.
-Miért ne? -nézett rájuk értetlenkedve. -Megkívántam egy kis sajtburgert. Na és?
-De egy multit támogattál vele. Tudod, hogy éhbérért dolgoztatnak és... -ecsetelte a nő. -Szerintem itt is megcsinálták volna a sajtburgered és egy rendes, dolgos ember vállalkozását támogattad volna.
-Nem. -jött a válasz az ablak mögül.
-Hogy mondta? -kérdezte a nő.
-Mi nem árulunk sajtburgert. -jelentette ki. -A Buciburgernél csak buciburgert lehet kapni. Nem szereti a buciburgert? -vonta kérdőre a "mekist".
-A hagymát nem. -felelte a férfi.
A nő kikerekedett szemekkel nézett rá. Valahogy úgy, mintha azt mondta volna, hogy valójában a Marsról származik. Sőt, talán ezt is hitte, mert 2 éves kapcsolatuk alatt valahogy sosem derült ki, hogy a párja nem szereti a hagymát. -Hát, bazdmeg milyen finnyás vagy... -állapította meg végül.
A férfi válaszul széttárta karját. -Ez van.
-Dugjunk! -mint derült égből a villámcsapás, jött az ötlet a nő szájából.
-Oké. Itt jó lesz? -mutatott a mellettük parkoló, sárga taxi motorháztetejére.
-Jó! -jelentette ki lelkes mosollyal a nő.
-Tudod Aranka, pont ezt szeretem benned. Hogy ilyen kibaszott gátlástalan vagy. -mosolygott  a férfi.
-Naaa, csináljuk? -kérdezte a nő kéjes vigyorral és kézen fogva húzta maga felé. -Gyere, itt akarom és most!
-Jól van baby... -mondta, miközben egészen közel húzta magához a nőt, hogy a testük egymáshoz feszült. De csak egy hosszú csókot adott neki, majd elengedte.
-Hát persze. -mosolygott a nő.
-Készen állsz?
-Készen állsz. -poénkodott, kezét a homlokához emelve, mintha szalutálna.
Mindketten megfordultak és határozott léptekkel elindultak a magas épület hatalmas üvegajtaja felé.
Elővettek egy-egy pisztolyt a nő vállán lógó, ócska szatyorból.
-Senki ne mozduljon! -kiáltotta a férfi.
-Add azt csak ide! -ordított rá magas hangján Aranka a fegyveréért nyúló biztonsági őrre. -Csak lassan!
-Pakoljátok a pénzt a zsákba! -üvöltözte a férfi, miközben átdobott az üvegfal fölött egy fekete szemeteszsákot.
A teremben tartózkodó tucatnyi ügyfél dermedten, feltartott kézzel figyelte az eseményeket.

Alternatív befejezés:

-Béla! Itt vagy, baszod? Mi következünk. -lökdöste könyökével Aranka a férfi oldalát.
-Ja, persze. Persze. -Béla ekkor eszmélt rá, hogy az iménti bankrablást csupán a képzelete szülte.
Mindketten odasétáltak az üvegpulthoz.
-Jó napot! Én, vagyis mi a hitelszerződés ügyében jöttünk. -kezdte rá a nő.
-Jó napot! Pontosabban? -kérdezett vissza az ügyintéző.
-A Suzukink holnap lesz nagykorú és befizetnénk a hitel utolsó részletét. -felelte boldogan Aranka.

;-)

Már nem...

-Most nagyon utálsz? -kérdezte amolyan szánom-bánom hangon.
-Nem. -feleltem. -Azon már túl vagyok. -tettem hozzá gondolatban. Pedig utálhatnám, mert nagyon igyekezett, hogy utáljam.
-De nem is szeretsz... Hm? -faggatott tovább.
-Ezt akartad, nem? -elégtételként hatott rám, hogy ezt kimondhattam, úgy hogy nem volt hazugság.
Erre nem szólt semmit, csak a szemembe bámult. Hol az egyikbe, hol a másikba. Mintha nem hinne nekem.
-Nem hiszed, baszki? -kérdeztem és nem tudtam megállni röhögés nélkül. Nem tartozik kedvenc tulajdonságaim közé, hogy mikor komolynak kéne lennem, elröhögöm magam és olyankor azt hiszik, viccelek. Pedig nem.
Egy fél pillanatra ő is elmosolyodott, de gyorsan felismerte, hogy ennek a fele sem tréfa és ajka újra kiegyenesedett.
Elfordult felőlem, de még láttam, hogy vág magának egy minden mindegy-grimaszt. Olyat, amilyet akkor szokott az ember, ha elejti a frissen kicsomagolt túrórudit és az egyenest egy szarkupacban landol. Kár érte, de nincs mit tenni. Ez is egy ilyen grimasz volt.
-Tudod mit, pupák? El is hiszem. Most el. -mondta, majd zsebre vágta a kezét és minden további nélkül elindult a keskeny úton, egyenesen a nyüzsgő tömeg felé. Vissza sem nézett.
-Hmm. Jól teszed... -dünnyögtem. Nem éreztem már semmit. Furcsa, hogy milyen sokáig akartam ezt és végül egy rövid kitérő tanított meg arra, hogy kell kiszeretni egyik pillanatról a másikra. A sors terelt arra a vakvágányra, aminek a végén ott várt rám ez a tudás. Akkor nem láttam értelmét, hasznát semmilyen szempontból. Pedig minden rosszban ott van a jó is, csak észre kell venni. Ez olyan biztos, mint a gravitáció. Jobban jár, aki elhiszi! Szóval nem igaz, hogy ott nem kaptam semmit, mert nagyon is kaptam.
Sokat nem érek vele, vagy mégis? Hiszen már nem érzek semmit abból a nagy, igazi, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan valamiből.
Jöhet a következő nagy ő... :D

Közeleg a rettenet!

-Hé, te! Igen, te! Hallottad, amit sehol sem beszélnek? -kezdte mondandóját ez a gyors léptekkel közeledő Senki.
Amaz (Ő Semmi volt.) felnézett. Fordította fejét jobbra is, balra is, de senkit sem látott.
-Már azt hittem, szólt valaki. -dörmögte az orra alá.
-Jegyezd meg már végre, hogy én senki vagyok és nem holmi valaki! -kelt ki magából Senki.
-Talán senken laksz, hogy senkinek nevezed magad? -érdeklődött Semmi, s hogy érdeklődése komolytalanságát nyomatékosítsa, felhúzta jobb szemöldökét. Nem is! A balt! Huhh. Nem mindegy ám!
-Semmi, a humorérzéked, akár a neved. Na, idefigyelj! Sehol sem beszélik, hogy közeleg a világ kezdete! -folytatta izgatottan.
-Sehol sem? Túlzásokba esel, kedves senki. Túlzásokba! -nyugtatgatta a meglehetősen zavart állapotban lévő Senkit. Közben elengedett egy mosolyt.
-Attól tartok, kedves barátom, hogy nem érzed a probléma súlyát. Ha ugyanis bekövetkezik, amit már szinte sehol sem beszélnek, az mindennek a kezdetét jelentené! -adta elő az érveit egyre nagyobb hangerővel Senki, miközben alig látható nyálpermettel szórta meg barátja arcát. A pánikhangulat olyannyira eluralkodott fölötte, hogy viselkedése kezdett már-már hisztérikussá válni.
Semmi fintorgással reagált a kéretlen "ajándékra" és egy darab ronggyal, melyet a farzsebéből húzott elő, gondosan letörölgette az apró cseppeket.
-Nos. -kezdte a tőle telhető legnagyobb komolysággal. -Valóban rémisztő a gondolat, hogy a semmit a valami váltja fel. Te jó ég, még kimondani is szörnyű ezt a szót. A tudomány a mai napig nem talált bizonyítékot a valami létezésére. Nyugodj meg, barátom és utazz el sehová egy pár napra! -felelte Semmi, az ő hangja tökéletes nyugalmat sugárzott. Láthatóan valamit sem hitt el abból, amit Senki összehordott neki az imént.
-De közeleg a világ eleje! És amikor ideér, minden elkezdődik! -kiabálta habzó szájjal Senki.
-Én mondom neked, hogy... -kezdett bele egy hosszabbnak ígérkező monológba Semmi, de folytatni már nem tudta. Valami történt. Igen, VALAMI, még a szó is puszta fikció volt idáig. Ebben a pillanatban mindketten tudták, hogy mostantól nem az. Akik hittek benne, rettegték e napot, amikor minden valami, ami addig nem volt, elkezdődik. A világ eleje immáron visszafordíthatatlanul folyamatban volt.
És a következő pillanatban akkora robbanás rázta meg Senkiföldjét, melyet Seholként is ismertek, ami mostanra egy univerzum nevű hellyé nőtte ki magát.
Bizony, ez a világegyetem keletkezésének igaz története, az ősrobbanás előtti "időkből".

Napfogyatkozás