A boltban

-Miért hagytad abba? -a nő megjelenése váratlanul érte, arra pedig végképp nem számított, hogy az még meg is szólítja. Utálta, ha egy nő kezdeményez. Olyankor mindig úgy érezte, elveszíti a szabad választás lehetőségét és szinte biztosan egy olyan válaszra kényszeríti, amellyel megbántja a nőt. Lévén, hogy szinte mindig a neki nem tetsző külsejűekkel járt így. Ó, nem-nem. Sosem egy Charlize Theron, vagy egy Jessica Alba próbálkozott nála. Az eddigiek inkább a reklámból ismert Kasszás Erzsire hajaztak.
Nem értette a kérdést, emiatt értetlen tekintettel meredt a nőre, aki olyan közel lépett hozzá, hogy akár meg is érinthette volna.
-Mit? -bökte ki végül.
-Tegnap este. -a nő egy újabb homályos részlettel próbálta rávezetni a férfit a történtekre. De az még mindig nem tudta, mire kéne emlékeznie, amit abbahagyott.
-Mi volt tegnap este? -kérdezte, miközben egy vásárló elől a polc mellé húzódott, hogy az a bevásárlókocsijával továbbhaladhasson.
A nő végül feladta a próbálkozást és elárulta neki, mire gondol.
-A kutyáddal játszottál a kertben. A teraszról néztem és mikor észrevetted, bementél.
-Ja... -minden világos lett. Csakugyan így történt.
-Nos? -kérdezte mosolyogva a nő.
-Semmi. Csak nem szeretem, ha bámulnak. Ennyi az egész. -jött a magyarázat.
A nő arcán csalódottság rajzolódott ki, és akárhogy is próbálta ezt leplezni, bizonytalan volt annak sikerében.
-Még akkor sem, ha egy ilyen jó csaj teszi ezt? -némi humorral talán sikerül kimásznia a kínos helyzetből, gondolta a nő.
A férfi néhány másodpercig tétovázott, majd így felelt: -Jó csajnak tartod magad? -vigyorgott és várta, hogy a nő is veszi a poént. Persze, hogy jónak tartja magát, hiszen az. Nagyon is! De ettől még ne bámulja a tudta nélkül. Ezt sosem szerette.
A nő széles mosollyal hátat fordított neki és sietős léptekkel távozott az üzletből. Mikor tudta, hogy már senki sem látja az arcát, a mosolyt felváltotta valami más. Sosem érezte magát ennyire megalázva.
-Csak tréfáltam. -mondta magában a férfi, de a nő már a kijáratot is elhagyta. -Humorérzék nulla. -nyugtázta magában, és mintha mi sem történt volna, folytatta a vásárlást.

Folyt. köv.
Vagy nem. :D

Tejútfotózás

Régi vágyam volt saját képek készítése galaxisunkról. Most sikerült. Tiszta égbolt, magasan álló Tejút, a Hold fénye sem kavart be, kellemes hőmérséklet.
Most érdemes próbálkozni, mert ilyenkor látható a legtöbb galaxisunk középpontjából és most a Hold is korán lemegy.  Újhold lévén napról-napra később történik ez meg, fénye pedig nagyon zavaró lenne.
Hány órakor érdemes?
Éjfél és 3 óra között. Én 2-kor készítettem az első képeket, majd másnap 1:30 körül. Ilyenkor a Tejút "vége" épp fölöttünk van, szabad szemmel halványan látható.
Hol?
Lehetőleg fényszennyezéstől mentes, jó sötét helyen. De nem kell pánikba esni, város közelében is megoldható. A horizont alján lévő felhők visszaverik a város fényeit és ez a hosszú expozíció miatt csak felerősödik. Az én képemen is jól látszik a narancsos fény. Lakott területről fotóztam.
Az égbolt déli felén találod dél-észak irányban.
Mivel?
DSLR géppel, RAW módban (Ezzel sokkal több opció érhető el a képszerkesztőben, mintha jpg-ben fotóznánk.). Az általam használt gép egy Nikon D5600, az objektív pedig egy nagylátószögű, 11-20mm-es, F2.8 Tokina. Kell egy stabil állvány, kézből fölösleges próbálkozni. A bemozdulás megelőzése érdekében célszerű a távkioldó használata.
Fő beállítások?
rekesz F2.8, záridő 30sec, ISO 1600
Manuális fókuszt használtam, mivel nincs elég fény az autofókuszhoz. Csak kitekertem végtelenig, LCD kijelzőre váltottam és egy viszonylag fényes csillagon ellenőriztem az élességet.
Az utómunkát az ingyenesen letölthető Capture NX-D-vel végeztem.
A nyers képen nem igazán látványos a Tejút. Bűvészkedni kell a csúszkákkal (A képszerkesztőben.), hogy hasonlítson azokra a képekre, amikre a neten már rácsodálkoztunk. Semmi pánik! Néhány csúszkát használtam csak. :-)
Első lépésben az exposure-t toltam fel kb. +1.2-re. Utána a saturation (+40) és a brightness (-26)  kapott. A zajszűréssel óvatosan, mert oda lesznek a részletek és itt pont az a lényeg!
A white balance-t tetszés szerint lehet állítani.
Clarity +2.75.
Azt azért szeretném leszögezni, hogy asztrofotózásban teljesen kezdő vagyok, de kezdőrúgásnak szerintem elmegy, amit itt leírtam.

Az út

Útja, melynek hosszáról nem volt sejtése, megválaszolatlan levelekkel volt úgymond kikövezve. A közömbösség fullasztó vákuumában araszolt előre. Sőt, talán araszolnia sem kellett, hiszen haladt ő magától is, az idő múlásával teljes szinkronban. Mindig csak előre, végzete felé, ami valahol a horizonton túl várta. Viszonylag hamar, még útja legelején hatalmába kerítette egy érzés, mely azóta nemhogy el nem eresztette, de mintha azóta is folyamatosan falná őt. Hogy ostoba üzeneteinek címzettjei (Már akik hajlandóak voltak rá akár egy pillantást is vetni.) megvető tekintetükkel még némán méregetik egy rövid ideig, mielőtt végleg elfelejtenék szánalmas ábrázatát. Nézésük, akár az ágyúsortűz. Gyilkos, perzselő, de legjobb esetben is kellemetlen. Az út alatt nem is volt ennél rosszabb. Illetve mégis! Elviselésükhöz képest talán még nehezebb volt e tekintetek hiányát átvészelni. Amikor még ez se... még ennyi se... Ilyenkor természetesen szeretett volna gyorsabb tempóra váltani azon az úton, hogy vesszőfutása a lehető leghamarabb véget érjen. Sőt, néha odáig fajult a dolog, hogy egyenesen útja megszakítását fontolgatta. Ilyenkor mindig felderengett előtte az addig valahol, a távolban rejtőző vég. Karnyújtásnyi közelségbe jött. Itt a lehetőség és lehet, okosabb lenne élni vele. Ki tudja, mi vár még rá az úton? Hiszen lehet rosszabb. Az Arankák után Aranka-majmok várják majd, akik ürülékükkel dobálják meg, miközben hangos kurjongatásokkal igyekeznek még kellemetlenebbé tenni szépnek eddig sem nevezhető menetelését. Ugyanakkor az is megfordult már a fejében, mi van, ha ez már a pokol? Ha most abbahagyja, könnyen lehet, hogy egy még rosszabb úton kell elölről kezdenie. Mindig van még lejjebb. Egy újabb bugyor, ahol az Arankák érdektelensége minden addigi képzeletet felülmúl, vagy alul...
Meleg, bűzös folyadék loccsant a nyakában. Épp egy ablak előtt haladt el, ahol egy Aranka állt, kezében egy üres éjjeli edénnyel. "Mit vártál? Te csak erre vagy jó!" Arcáról ezt a mondatot olvasta le, de nem volt ideje tovább bámészkodni, hiszen folyamatosan haladt előre, együtt az idővel. Úgy látta, lesz még néhány ablak a következő szakaszon, ezért előhúzott egy hatalmas esernyőt, s maga fölé tartotta. Így már nem érheti több aljasság föntről, gondolta. Igaz, nem is láthatták őt sem. Így eshetett meg, hogy egy útkereszteződésben kis híján fellökött egy másik esernyős alakot. Nem Aranka volt, de a felszisszenésekor kiadott hang alapján nem is Béla. De egy ilyen úton mindkettejüknek akadt fontosabb dolga, mintsem a másikkal törődni.
:P

Japánban

-Ne csattogj már, idegesít! -szólt rá Aranka a férjére. Ez volt a sokadik figyelmeztetés, ami miatt hangja ingerült volt.
-Elázott a zoknim. -panaszkodott Béla.
-Minek húztál zoknit? -folytatta a nő a fejét csóválva.
-Mert a szandálban fázik a lábam. Nos, ezért. -vizes zoknis lába hangos cuppanásokkal, csattogásokkal szelte a kilométereket valahol Tokió külvárosában. De örült, hogy legalább az eső már elállt. Aranka hibájából rossz metróra szálltak, Aranka persze fordítva gondolta: Béla hibája az egész. A közismerten kusza vonalhálózat sem segítette őket a helyes döntésben.
Órák óta gyalogoltak abban a hitben, hogy a szállodájuk bármelyik következő saroknál feltűnhet. Ezalatt nem is szóltak egymáshoz, az eltévedés miatti első és egyelőre utolsó nagy veszekedésen már túl voltak, s az összes verbális kommunikáció annyiban merült ki közöttük, hogy Aranka szóvá tette Béla lépteinek idegesítő hangját.
-Na, ezt nézd! Jó helyen vagyunk. Itt van ez a jel. -lélegzett fel Béla egy falra szerelt táblára mutatva, amin japán írásjelek sorakoztak egymás mellett. Vagy alatt. Attól függően, honnan nézte az ember.
-És ezt miből gondolod? -kételkedett a nő.
-Ez a hogyishívják, egy ilyen  kutya formájú jel. Na, ugyanezt láttam a metrómegállóban, mikor a szállodánál lementünk. Jó nyomon vagyunk. -jelentette ki Béla, de ő sem volt teljesen biztos abban, amit állít.
-Jaj, istenem. Ez neked kutya formájú? Hát ez egy házikó! -igazította ki Aranka mérges tekintettel, majd rámarkolt a telepakolt Tescós reklámszatyor fülére, amit otthonról hoztak, és sietős léptekkel előre indult. Az ebédjük volt benne. Azt gondolták, megspórolják a drága éttermi számlát, ha elugranak a közeli hipermarketbe. Ebéd már biztosan nem lesz belőle, lévén hogy délután 5 is elmúlt.
A nyíl irányában befordult egy kis mellékutcába, Béla utána.
Ebben a pillanatban egy sötétkék, félig emberalakú robot gurult eléjük. Derékig ember volt, attól lefelé egy kerék, amin szemlátomást elég ügyesen egyensúlyozott.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -szólalt meg egy rendkívül határozott géphang.
Béla és Aranka tanácstalanul néztek egymásra.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -ismételte a robot, hangja egyértelműen ingerültebbnek tűnt.
-Te érted, hogy mit mond? -vakargatta a fejét Béla.
-Hogy érteném? A vége valami kutyazaj. Lehet, hogy mégis kutya formájú volt az a betű? -találgatott Aranka.
-És, ha elengedi a kutyát? De itt nincs is kutya... -mormogott Béla.
A robot két oldala kinyílt és egy-egy gépfegyver jött elő belőle. Mindketten összerezzentek a rájuk fogott fegyverek látványától.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -üvöltötte a robot. A hatás kedvéért még egy piros villogó is bekapcsolt a robot feje fölött.
-Szentséges ég, Béla! -kiáltott fel rémülten Aranka. A kezével együtt a Tescós szatyrot is a levegőbe emelve jelezte a robotnak, hogy ő megadja magát.
-De hát mit akar tőlünk? -kérdezte kikerekedett szemekkel Béla.

folyt. köv.
Vagy nem. ;-)

Jupiter holdja

Este megnéztem a Jupiter holdja c. magyar filmet.
Ha eltekintünk attól, hogy a valóságtól sokkal elrugaszkodottabb a határon lezajló rendőrsortűz, mint a szír főhős angyallá (?) változása és kizárólag a kivitelezésre koncentrálunk, akkor kijelenthető, hogy ez egy kva jó film és csak így tovább magyar filmgyártás! Látványos az operatőri munka, kiemelkedően jó lett (Ilyet én személy szerint nem láttam még.) az autós üldözés. Egyenletes színvonalon szállítja azt, a magyar filmtől eddig teljesen idegen moziélményt, aminek köszönhetően szégyenérzet nélkül állhatunk fel a székből. Az említett rendőri intézkedés miatt duplán sci-finek számít: "Border control!" felszólításra bekapcsolt egy rakás reflektor és golyózáport zúdítottak a folyón átkelő menekültek csónakjaira. A határon szolgáló igazi rendőrök nem ezt a hazugságot érdemlik (Hogy a másik oldal igényeit is kiszolgálják, felrobban egy metrószerelvény is. A sok lerobbanás után egy kis változatosság a 3-mas vonalán :-) , a terroristák a menekültekkel jöttek.). Ugyanakkor hozzá lehet szokni, hogy a filmgyártás nem szereti a tabukat, Hollywood is ábrázolta már mindenfélének a hatósági személyeket. Ez a film egyébként is egy levitáló fiúról szól, akit lelőnek és begyógyulnak a sebei, akkor meg miért a tömegbe lövő rendőrökön akadnánk ki, hiszen erre vannak történelmi példák, miközben szárnyak nélkül repülő embert józanul még senki sem látott.
Ha már látnivaló, a női főszereplő, Balsai Móni az egyik jelenetben kb. mindenét megmutatja. Ő sem szégyenkezhet. :-)

Kád

-Exkluzív tudósításunkat látják a világ legpechesebb lúzerének lakásáról. -hadarta bele a kamerába széles mosollyal a fiatal újságírónő, majd riportalanyához fordult, a kamera pedig követte ezt. -Elmondaná a nézőknek, mi is történt Önnel?
A kövérkés, szőrös férfi anyaszült meztelenül ült a fürdőkádban. Feje leszegve, szomorú tekintete a kád túlvégén lévő lefolyót méregette. Az operatőr próbált minél kevesebbet mutatni ebből az irritálóan groteszk látványból.
-Az életem egy csőd. -kezdte halkan.
Rövid csend után a riporternő újabb kérdéssel próbálta kicsit felpörgetni a beszélgetést.
-Kifejtené ezt bővebben, csak hogy azon nézőink is értsék, akik a reklám után kapcsolódtak be? -a mikrofont a férfi arca elé tartotta, miközben kicsit meghajolt, nyújtott karjának könyökét a másik karjával alátámasztva. Míg a választ hallgatta, majdnem kifújt a száján egy méretes rágógumi-hólyagot, de szerencsére időben észbe kapott és visszaszippantotta.
-Elhatároztam, hogy végzek magammal. -folytatta a férfi.
-Igen... -mondta sürgetőleg a nő. Tetovált szemöldökét magasra húzta, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy az empátia szikrájára sem számíthat a részéről.
-Bemásztam a fürdőkádba, magam mellé tettem ezt a bedugott hajszárítót. -biccentett fejével a lába között heverő készülék irányába. -Majd megnyitottam a vízcsapot.
-És ekkor mi történt? -érdeklődött tovább a riporter.
-Semmi.
-Mit ért ezalatt?
-Nem jött víz a csapból. A közmű elzárta a vizet. -felelte szomorúan.
-És ezután?
-Ekkor végső elkeseredésemben a konnektorba nyúltam.
-És? -faggatta a nő türelmetlen kíváncsisággal.
-Eszembe jutott, hogy a közmű az áramot is kikapcsolta. -alighogy ezt kimondta, visszafojthatatlan röhögés tört rá. A kicsiny fürdőszoba csempéin ide-oda pattogtak tébolyult kacajának visszhangjai.
-Tervez még valamit? -szegezte neki az újabb kérdést a tévés.
-Mire gondol? -nézett rá vigyorogva a férfi. -Kiugrani az ablakon? Ez egy földszinti lakás. De, ha már itt vannak, szívesen elmesélem, miért akarok öngyilkos lenni.
Váratlanul egy idétlen disco zene hasított éket kettejük beszélgetésébe. A nő telefonja volt az. -Állj le, ezt felveszem! -szólt oda a kamerát tartó férfinak, aki megnyomott a készüléken egy gombot és maga mellé engedte, mint egy aktatáskát.
Néhány másodpercig hallgatta a nő, amit a telefonban mondanak neki, majd a kádban heverő emberre ügyet sem vetve kiviharzott a helyiségből. -Indulunk VV Arankához! Elveszett a macskája, de már megvan. Viszont hajlandó erről interjút adni! -kiáltotta vissza a nő az operatőrnek, aki egy "-Csá!" kíséretében búcsút intett a kádas férfinak és a nő után sietett.

:-)

Légy

Ütemes csipogásra riadt fel ebből a se nem éber-, se nem álomlétből. 36 órája nem aludt rendesen, csak mikor egy-egy pillanatra véletlenül sikerült valaminek elterelnie a figyelmét a valóságról, amikor a fáradtság erősebbnek bizonyult fojtogató gondolatainál. Nem engedhette meg magának, hogy elaludjon. Bármi történhet közben és ő sosem bocsátaná meg magának, ha nem osztozna a kínokban, melyet haldokló gyermeke él át a kórházi ágyon. Egyébként is 5-10 másodperc után mindig pánikba esve ébredt öntudatára. Úgy hallotta, most épp más ritmusban csipog az EKG, de a monitor görbéi egyenletes amplitúdóval ismétlődtek és ez valamennyire megnyugtatta. Persze ez a nyugalom is csak viszonylagos lehetett. Valahol félúton a normális és a teljes kétségbeesés között. Egy nővér nyitott be és felajánlotta, hogy ott lesz, amíg a nő mozog egy kicsit, elvégzi szükségleteit. Tiltakozó tekintettel utasította el. Valamiért az a tévképzete támadt, hogyha például nem eszik és iszik, sőt a székről sem áll fel, akkor azzal segít neki. Mintha valami alkut kötött volna a halállal, hogy addig az nem jön be, míg ő innen ki nem megy. Ez egészen odáig fajult, hogy már a kéz- és lábtartását sem merte változtatni, nehogy azzal is ártson valamit gyermekének. Pedig a józan ész mást diktált volna. Az orvosok egyébként sem biztatták semmi jóval. Gyógyíthatatlan, végső stádium. De a nő ezeket a szavakat kiejteni sem volt hajlandó, még magában sem, a gondolataiban sem. Néha rátörtek emlékek azokból az időkből, mikor még minden rendben volt. Ilyenkor reflexszerűen eredt el a könny a szeméből, ajkai remegtek és ő megpróbált valami másra gondolni, hogy ez elmúljon. Miután kiment a nővér, egy pöttyöt pillantott meg a gyerek arcán. Felpattant a székről és odasietett. Tagjai csak nehezen engedelmeskedtek a hosszú ülés után.
-Pokolfajzat! -kiabálta hisztérikusan. -Pokolfajzat! Takarodj innét! Ő még nem... -hörgött elcsukló hangon, könnyei szétfröccsentek. Karjaival elzavarta, üldözőbe vette azt a valamit. Egy zöld döglégy volt az. Nem lehetett irgalom számára. Pusztulnia kellett, hiszen itt semmi keresnivalója nem lehet egy ilyen teremtménynek! Önkívületi állapotban hadonászott a szobában a légy után kapkodva, köpködve. Egy pillanat alatt meggyőződésévé vált, hogy a légy testében a halál személyesen jelent meg és ha most kudarcot vall az elpusztításával, akkor... ezt még gondolatban sem volt hajlandó kimondani.
-Aranka! Aranka! -rázta a vállát két kézzel markolva Béla.
A nő végre kinyitotta a szemét. Lihegve, verítéktől csatakosan próbálta felfogni, hogy ez most álom, vagy valóság. Percekkel később bizonyossággá vált, hogy rosszat álmodott. Az otthonában van, a gyerek pedig a szobájában alszik.
-Ma mellette alszom. -jelentette ki a nő.