4 soros versike

Lenni kér a semmi.
Létezést koldul a nyomorultja.
Még hogy őt is számításba venni?
Hát, ezt csak a pimaszság hajtja!



És akkor most a 4 soros:

True detective

Mindenkinek, aki szeret dagonyázni a komor hangulatú thrillerekben, fojtogató atmoszférájukat magába lélegezni, s közben a világ pereméről csukott szemmel lelépni a depresszió feneketlen mélységébe, szabadon esni, hátha valami láthatatlan kéz (A forgatókönyvíró, a rendező?) visszarántja, de titkon azt remélve, hogy nem. Tartson csak örökké ez a zuhanás...

És persze Woody Harrelson és Matthew McConaughey színészi játéka sem egy utolsó szempont. El sem hiszem, hogy ez sorozat. Baszki. :O

(A 2. évad állítólag szar.)

A magyarázat

-Te jó szagú gatyamadzag! Aranka, mi a fenét keres Tasziló az ágyunkban? És te miért fekszel mellette? -vonta kérdőre a magából kikelt Béla a feleségét. A látvány annyira feldühítette, hogy nem győzött levegő után kapkodni.
Aranka és Tasziló valóban a Bélával közös ágyukban voltak, ráadásul ruha nélkül. Mondjuk úgy, egymásba gabalyodva. A tetten ért páros nem kevésbé tűnt meglepettnek, mint tettenérőjük. Ezt kimagyarázni nem lesz könnyű, gondolhatták.
-Megmagyarázom Béla, csak nyugodj meg, az istenek szerelmére! -próbálta Aranka túlrikoltozni a még mindig tajtékzó Bélát.
-Na, arra kíváncsi leszek... -hangoskodott tovább a férfi.
-Ő nem Tasziló. -kezdte Aranka.
-Mi?! -fejhangon visított fel Béla.
-Az, hogy nem ő. -erősítette meg Aranka iménti állítását.
-Akkor ki a f..om?
-Hát én. -adta a meghökkentő magyarázatot férjének. Tasziló közben nagyokat bólogatott.
-Te? -Béla szemmel láthatóan kételkedett a nő szavaiban.
Ekkor megszólalt Tasziló is.
-Igazat mond. Vagyis igazat mondok. Béla! -nézett Bélára. Néhány másodperc hatásszünetet követően így folytatta: -Én vagyok az, Aranka. A jövőből érkeztem. Abból a jövőből, ahol férfivá operáltattam magam és visszautaztam a múltba, hogy közösülhessek magammal. Vagyis Arankával. Tehát velem. Vagyis ez nem megcsalás, csak maszturbáció. -magyarázta.
Béla szóhoz sem tudott jutni. Az arcáról lehetetlen volt leolvasni, mit gondol ebben a pillanatban.
-Nos? -kérdezte Aranka félénk hangon, egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. -Hiszel nekünk?
Béla csak üres tekintettel meredt maga elé. Ez így ment hosszú percekig, míg egy váratlan pillanatban rebootolt az agya és megszólalt. Hangjából teljesen eltűnt az előbb még csillapíthatatlannak tűnő düh.
-Igen. -ezzel sarkon fordult és kiment a hálószobából.
-Ezt a marhát... -nevettek fel egyszerre az ágyban lévők. S talán még azóta is nevetnek.

A Népnemzeti Társkereskedelmi Hivatal 22353099-ik randevúkiértékelője

Több ezren tolongtak a gyárépületek közti téren, ahol az óriáskivetítő állt. A közönséges nyelvezetű, trágár szavaktól sem mentes fecsegések, óbégatások egyetlen tompa morajjá álltak össze. Ezt az elviselhetetlen zsivajt egyik pillanatról a másikra szakította meg a hangosbemondó figyelemfelhívása, ami nem volt más, mint egy fülsüketítő sípolás. Ezt követően egy elgyötört arcú, középkorúnak látszó, de valójában 20-as éveiben járó férfi képe jelent meg az óriáskijelzőn. Az elcsendesült tömeg érdeklődéssel figyelte, mit mond.
-Tisztelt Társak! Tisztelt Társnők! Ez itt a Népnemzeti Társkereskedelmi Hivatal 22353099-ik randevúkiértékelője. -recsegték a téren elhelyezett hangszórók. A hang és a képen látható férfi szájmozgása között másodpercnyi csúszás volt. A technika ördöge, nem sikerült szinkronba hozni a kettőt, vagy talán soha nem is próbálták. A problémát csak tetézte, hogy a távolabbi hangszórókból csak később érkezett meg a hang, ezzel megduplázva, triplázva az egyébként is rossz minőségben hallható szöveget.
Az összegyűlt társkereskedők szájtátva bámulták a képernyőt. Néhányan, különösen a női társkereskedők rosszul lettek az izgalomtól, őket kivezették és egy lefüggönyözött kisbusszal ismeretlen helyre szállították.
Valaki a tömegben hangosan felröhögött. Ekkor mindenki legnagyobb meglepetésére a képernyőn látható arc abbahagyta a szövegelést és szemrehányóan összeráncolva szemöldökét, pontosan a röhögő személy irányába nézett. Senki sem gondolta, hogy ezek ezt is tudják. Mindenki azt hitte, az adás felvételről megy.
Mire ismét az imént hahotázó férfira néztek volna, az szőrén-szálán eltűnt.
-Tehát! A 17801-es számú Társnő, Aranka és a 65006-os számú Társ, Béla tegnap esti randevúja sikertelen volt. -zengték a hangszórók az információkat. -Aranka izgatottságában végig egyetlen szót sem tudott kinyögni. Béla pedig szánalmas vicceket próbált elsütni, de egyiknek sem jutott eszébe a csattanója.
Aranka arca teljesen elpirosodott. A körülötte állók, akik mind a munkatársai, szánakozó, kárörvendő tekintetekkel szurkálták minden irányból. Béla valószínűleg ugyanezzel szembesült, valahol a tömeg egy másik részén.
-Aranka következő randevúpartneréül a 312330-as Társ, Tasziló kerül kijelölésre a Népnemzeti Társkereskedelmi Hivatal által. A randevú kiértékelésére itt kerül sor, 2 óra múlva. -fejezte be mondandóját a képen beszélő alak.
Aranka arcbőre pirosból fehérbe ment át.
-Siessen Társnő, igyekezzen! 10 percen belül a Népnemzeti Találka Presszóban van jelenése. -tanácsolta az arc, amint épp Aranka felé nézett és ujjával legyező mozdulatokat végezve hessegette a nőt.
Aranka sietve utat vágott magának a megvető tekintetek között. Mikor elhaladt valaki mellett, az csatlakozott a hangosan röhögőkhöz, de amint visszanézett az illetőre, az azonnal fapofát vágva próbálta titkolni, hogy ő is nevetett.
Mikor átverekedte magát a csőcseléken, a kezében lógó szakadt műanyagszatyorból egy Társkereső márkájú konyakot húzott elő és jól meghúzta az üveget. A rossz minőségű italtól hamar émelyegni kezdett és egy Társkereső cigarettáért nyúlt. A szatyor alján még volt egy agyonnyomorgatott szál. Kivette, de nem sikerült meggyújtania, ezért visszadobta a szatyor aljára.

Folyt. köv. Vagy nem. ;-)

Adóbevallás

Aranka elővette kabátja zsebéből a bejáratnál kapott papírt. Ujjaival valamelyest kisimította a gyűrődéseit, leolvasta, majd felnézett a falra szerelt digitális kijelzőre és összehasonlította az ott szereplő számokkal. Még nem ő következett. A következő félórában ezt a műveletet megszámlálhatatlanul sokszor elvégezte, mozdulatai idegesek voltak, szinte már kényszeresek.

Odabent meleg volt és csend. Feszültsége ellenére többször is elálmosodott, kénytelen volt járkálni egy kicsit, hogy ébren legyen majd, amikor az ő sorszáma következik.

Végül eljött a pillanat. Egyeztek a fali kijelzőn látottakkal. Odasietett a megfelelő ablakhoz, cipője hangosan kopogott, de senki sem nézett oda.

-Jó napot kívánok! -kezdte, miközben helyet foglalt az ügyfélablak előtti széken.

-Jó napot... -motyogta az ablak mögött ülő nő.

-Itt van. Az adóbevallásom. -tolta át Aranka a vastag papírköteget.

A nő belelapozott, sóhajtozott, szemöldökét emelgette, szemüvegét tolta hol az orrára, hogy fölötte nézzen át, hol pedig a homlokára, hogy alatta nézzen ki.

Aranka idegesen tördelte az ujjait.

-Hmm. Nyugodjon meg! Ez teljesen rossz, de ha pontosan követi, amit most elmondok önnek, akkor jó lesz. -Értem. -felelte Aranka. Kis híján lefordult a székről, de nem akarta rabolni az apeh-ügyintéző idejét, inkább a megoldásra koncentrált.

-Nézze csak! Az első oldalon a következőt kell tennie. 這整體沒有意義。 你正在翻譯它。 你不會在他裡面。

Aranka kikerekedett szemekkel figyelte a nőt, próbálta megjegyezni, amit mond, de nem ment.

-A következő oldalakon pedig ezeket kérem: 你也試圖翻譯這個，但最終的結果是一樣的。

Aranka arca falfehér volt. Egyetlen szót sem értett.

-Nos, akkor ennyi. Holnapra hozza vissza, az előbb javasolt módosításokkal! Viszlát!

La

-Írja, Arankám! -az igazgató fel-alá járkált a tágas irodában. Minden csíkos volt a zsalugáteren átszűrődő napfénytől. Megállt az asztalánál, mely egy díszesen faragott, vélhetően igen drága darab volt. Hosszú szivart vett elő egy fadobozból. Egy kis szerszámmal lecsípte a végét, és a szájába helyezve meggyújtotta. Feje egy pillanatra eltűnt a sűrűn kipöfékelt füstben. Ezután hüvelykujjával alulról megtámasztva, mutatóujjával felülről átkulcsolva ezt a miniatűr gyárkéményt, tovább folytatta az ide-oda járkálást. Bal kezét jól szabott öltönyzakója egyik gomblyukába akasztotta. Sosem szerette csak úgy lógatni a végtagjait.
-Készen állok, igazgató úr! -a titkárnő egy kis asztalnál foglalt helyet, egyenes háttal, ujjai az írógép billentyűzete fölött készenlétben. Feszült figyelemmel leste főnöke minden szavát. A papír befűzve, az erős dohányfüst kissé csípte a szemét. Vékony, kerek-keretes szemüvege alatt nagyokat pislogott, ezzel próbálva elkerülni, hogy könnyezni kezdjen, amitől aztán a füst még jobban irritálná, s ettől csak fokozódna a könnyezés.
-Tisztelt miniszter úr! -kezdett diktálni. -Alulírott, Krapucska Béla... -beleszippantott a füstölgő dohányrúdba.
-Kra-pucs-ka ... ööö, Bé.. Mi jön a Bé után? -Aranka rögtön az első mondatnál tévesztett. Belepirult, kellemetlenül érezte magát, amiért vissza kell kérdeznie. Egy jó titkárnőnek egyszer is elég lediktálni a szöveget.
-La! -zengett az iroda az igazgató ingerült hangjától. Szúrós tekintettel meredt Arankára, aki remegő kézzel pötyögte le a két betűt: "La" Na tessék, most meg nagy ellel írta. De inkább nem szólt semmit, hanem várta a folytatást.

Leves

Béla összevont szemöldökkel, fintorogva méregette a tányérját. Le nem vette róla a szemét, pedig nagyon is szerette volna. Sőt, legjobb lenne, ha sosem látta volna azt, amit most. Miközben a levesét bámulta, jobb kezével amolyan integető mozdulatokat végzett a válla fölött. Messziről úgy nézett ki, mintha rángatná az ideg, s orvosra szorulna szegény pára. Orvosra nem. Orvoslatra annál inkább! Körülötte minden irányból halk szürcsölés, evőeszközcsörgés, egyetlen monoton duruzsolássá összefolyó megannyi beszélgetés, majd valaki megköszörülte a torkát. Közvetlenül mellette állt az illető.
-Khmmm. Mit parancsol a kedves vendég? -kérdezte a hang. Béla még most sem tudott szakítani az elé tálalt étel látványával.
-Nézze! -mutatott az imént még rángatódzó kezével a tányérjára. A pincér faarccal hajolt előrébb, hogy közelebbről is szemügyre vegye a dolgot.
-Mit kéne látnom? -kérdezte ugyancsak fa hangon.
-Hogy mit? Maga nem látja? Egy szarvasbogár úszkál a levesemben! -fakadt ki Béla.
-Nem. -ellenkezett a pincér.
-Hogyhogy nem? -hüledezett Béla.
-Az cserebogár. -tájékoztatta.
-Úgy! -vágta rá vörös fejjel Béla.
-Gondolom, írhatom a többihez.
-??? -Béla szóhoz sem jutott a felháborodástól.
-Óhajt még valamit, uram?
-Hogy óhajtok-e? Ezt a szemtelenséget! A panaszkönyvet!
-Nem áll módomban.
-Nem-e?
-Nem. Egy korábbi vendég elfogyasztotta.


;-)