A sor

Öt enyhén ittas rocker állt sorban a Toi Toi wc előtt. Béla is beállt mögéjük. Az 5 nem sok, annyit simán kibír. Más választása nincs is, mivel nem volt több műanyagbudi a parkolóban. A parkoló pedig a hozzá tartozó kis büfékocsikkal minden lakott településtől igen távol esett.
Ingzsebéből egy gyűrött csomagolású "barna szofit" húzott elő. Ha ezek mind ilyen sok időt töltenek majd odabent, legalább egy szál cigit elfüstölhet.
Ujjait már égette a parázs, amikor valaki hátulról meglökte. -Bocs, haver! -jött szinte azonnal. Hátrafordulva látta, hogy már mögötte is gyarapodik a sor. Megpróbált előre kukucskálni az előtte tornyosuló nagydarab motoros válla fölött. Még mindig ugyanazok a figurák vártak sorukra.
-Hé, angyalom! Nem hoznál nekem egy kávét a cigimhez? -szólalt meg a benga. Béla is megkívánta az élénkítőt, hát a pultos lány után kurjantott, hogy legyen szíves neki is egyet. -Ide is kettőt! -hallatszott hátulról. A pultos lány végigmérte a sort, majd úgy döntött, inkább beül a furgonjába és közelebb araszol. Az a jellegzetes, bordás oldalú Citroen volt, amit manapság már szinte mindenhol csak büfékocsinak használnak. Nagy tapsot kapott érte. Kezek adták tovább egymásnak az átforrósodott műanyagpohárban lötykölődő fekete kávét.
Béla ismét hátrafelé tekintett. A sor egyre hosszabb, elöl még mindig ugyanaz az öt fickó áll. A helyükről nem mozdulva egyre kedélyesebben beszélgetnek nagy mellű nőkről, motorokról, stb. A cigifüsttől néha alig lehet ellátni a Toi Toi wc-ig, ilyenkor mindig idegesen legyezi maga előtt a levegőt, nehogy lemaradjon róla. Pontosabban arról, ki van odabent, akire ennyit kell várni. A szükség mellett már a kíváncsiság is hajtotta.
Ínycsiklandozó kajaillat szállt a levegőben. Körülnézett, mire egy kéz megveregette a vállát.
-Ketchup, mustár, majonéz? -kérdezi egy nyúlánk, vigyorgó fiú. Egyik kezében a hot dog, másik a felsorolt választék fölött jár ide-oda. Felfedezve a Sorban rejlő üzleti potenciált, immáron egy leleményes hot dog-árus is csatlakozott. -Nem bánom, de csak mustárral! -felelte Béla. Éppen beleharapott, amikor hangos gitárszóló nyomta el az addigi emberi duruzsolást. Egy turnéúton lévő no name rockbanda frontembere lehetett valahol, a sor vége felé.
-Megállj, rosszcsont kölke! Valaki fogja meg! -kiáltozott kétségbeesve egy középkorú nő. Krapucskáné Káposztás Aranka volt az, aki szakmája szerint óvónő. Béla a saját helyéről hátranézve annyit tudott megállapítani, hogy valahol, a sor hátsó részénél egy kisebb gyermekmegőrző nyílt, azok sorban álló szüleinek a kisegítésére.
De mielőtt figyelme a rögtönzött óvoda irányába kalandozhatott volna, egy idegesítő férfihang ütötte meg a fülét. Egy alacsony termetű, vézna, szemüveges alak állt mellette.
-Jó napot! Rugó Kázmér vagyok, hivatásos bérsorbanálló. -mutatkozott be rikácsoló hangján, kezében névjegykártyáját szorongatva.
Béla bal szemöldökét felhúzva méregette a furcsa szerzetet. -Mit kezdjek én ezzel? -kérdezte.
-Kitűnő kérdés. Amint látja, ez egy sor. Se vége, se hossza. Az ideje pedig mindenkinek véges. Hivatásom szerint bárki helyett vállalom, hogy hosszabb-rövidebb időre helyettesítem a sorban állásban, míg az illető ügyes-bajos dolgait elintézi. Így időt is megspórol, és a sorban lévő pozíciója is megmarad. Khm. Természetesen egy szerény honorárium ellenében. -tette hozzá.
Béla tétovázva csak azt felelte, hogy jelenleg nem aktuális a dolog, s kezével elhessegette a bérsorbanállót.
-Kérem, legalább tekintse meg referenciáimat! Az ön mögött kettővel álló úr például meg tudta kötni nyugdíjbiztosítását, míg én vigyáztam a helyére.
-Biztosítás? -lepődött meg Béla.
-Uszkve 20 emberrel ön mögött nyílt egy nyugdíjbiztosító kimondottan a sorban állókra szabott ajánlatokkal.
-Bocsánat, de én nem érek rá itt ácsorogni! -csatlakozott egy újabb hang a másik oldalról. Egy postás volt az. -Levele van a sor végéről és itt egy kuponfüzet, amit a helyi hipermarketben tud beváltani. -a kezébe nyomta, majd tovább rohant, egy másik címzetthez, a sor elejére.
-Milyen kupon? -távol, a sor vége felé már egy egész áruház működik a sorban állók részére és épp leárazást tartanak.
-Én csak szarni szeretnék... -mérgelődött Béla. A sorban még mindig ugyanannyian álltak előtte. -Mégis ki a fene lehet odabent ennyi ideig? -tette fel már sokadszor a kérdést, de mire elmélyedhetett volna gondolataiban, megint megzavarta valaki. Egy sárga munkavédelmi sisakot viselő nő próbálta arrébb terelni, miközben egy háromlábú mérőműszerrel célozta meg a műanyagbudit.
-Megtenné, hogy odébbáll? -utasította.
-Az kizárt! -jelentette ki ellentmondást nem tűrően. -Mit művel azzal, az izével? -váltott át érdeklődőbe.
-Felújítjuk ezt az illemhelyet. EU-s pályázatból. -felelte a nő.
-Addig nem lesz itt semmiféle felújítás, míg be nem jutok oda! -állt ellen a nőnek.
-Úgy van! Nem hagyjuk! -csatlakoztak a közelben sorban állók.
-Elég volt! Én most bemegyek! -tűrte fel az ingujját a sor elején álló rocker, és nagy lendülettel megragadta a Toi Toi wc kilincsét. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte, már aki elég közel volt, hogy rálásson az eseményekre. A fickó, mintegy bátorításért folyamodva hátranézett a többi sorban állóra, majd kirántotta a műanyagajtót. A többiekhez hasonlóan Béla is ezerszer elképzelte már, kiféle, miféle szerzet lehet az, aki ilyen hosszú ideig ül a budin. De mivel a sorban állók közül senki sem látta az illetőt oda bemenni, így még abban sem lehettek biztosak, hogy nő, vagy férfi-e a székfoglaló. Ám most eljött az igazság pillanata, az ajtó kitárult...

"1983"

-Ide ülj le elvtársam! -invitálta a főtörzs asszony a férfit. Szavai kellemetlenül visszhangzottak a mocskos csempéken. Eközben intett a mögötte álló tizedesnek, hogy adja rá a férfira az előkészített feketés színű katonai zubbonyt. Mialatt az átöltözött, ő a kamera lencséit igazgatta, majd mosolyogva megkérte a katonává varázsolt „elvtársat”, hogy nézzen bele pontosan a lencse közepébe. Kezében a távkioldó, jobb szeme a kamera nézőkéjére tapasztva, háta görbén. A nő körülbelül átlagos ötvenesnek nézett ki, de valójában csak 37 éves volt. A háborús évek megviselték küllemét.
-Nem jó, elvtársam! -elégedetlenkedett a fényképezőgép mögül. A férfi egy alacsony, kényelmetlen széken ülve figyelte a nő minden rezdülését és aszerint próbált másféle pofát vágni. Zömök alkat, bajusz, magas homlok és hipnotikus tekintet. Utóbbit leszámítva teljesen átlagos karakter, amilyennel bárhol összefuthatna az ember. A célnak tehát ideális.
-Úgy, ahogy odakint csináltad. Pont úgy, azzal a szigorú, de atyai tekintettel kérem! -utasította. Kicsit kiegyenesedett, ismét mosolygott, de most már világos volt, hogy sem ez, sem az előző mosoly nem volt valódi. Mindenesetre megpróbálta felidézni magában azt a kinti jelenetet, amikor kiszedték a sorból. Hátha akkor sikerül rekonstruálni az elvárt arckifejezést. Csak egy fotó, mondták és már mehet is tovább a segélytábor felé, ahová a többi háborús hajléktalant gyűjtik.
-Úgy van! Úgy van, elvtársam! -kiáltott fel a nő, hangjában azzal az örömmel, mintha csak a tábori tombolán nyert volna egy extra fejadagot.
-Mehetek? -kérdezte félénken a férfi. Azért mégiscsak a hadsereg emberei közt van, és keringett néhány ellenőrizhetetlen valóságtartalmú történet arról, hogy katonák követtek el civilek ellen ezt, vagy amazt. De az ilyeneket mindig úgy mesélte valaki, hogy ő is csak hallotta valakitől.
A nő a fényképezőgépet szerelte le az állványról, a férfira már rá sem nézett többé, csak intett a fejével és a tizedes egy ajtóhoz kísérte a férfit.
-Erre. -mondta neki a katona unottan, majd megvárta, hogy a fickó belépjen a félhomályos helyiségbe és rácsukta az ajtót.
Lövés hallatszott bentről, majd síri csend.
-Kivételes. -szólalt meg egy érces férfihang a helyiség egyik sötétített üveggel elválasztott sarkából, ahonnan ugyanazt látta, amit a kamera.
-Őrnagy elvtárs, magam is úgy vélem, hogy... -újabb lövés és még egy. Egyik a nővel végzett, egyenesen a homlokába fúródott a golyó, a másiktól pedig az addig bambán álló tizedes rogyott össze holtan.
-Sajnálom elvtársaim, de nem maradhat nyom. Nem maradhat egyetlen élő ember sem, aki tudja, hogyan született Nagy Testvér. -füstölgő cigarettáját a szájába vette és a fényképezőgéppel kisétált azon az ajtón, ahol előbb a fotóalany. Még azóta is a véres padlón hevert. Az őrnagy egy üvegből savat öntött rá, hogy arcát többé senki ne ismerje föl, majd átlépte az élettelen testet és a keskeny folyosó végén világító fény irányába lépdelve még annyit mondott. -Viszlát, ismeretlen! Üdvözöllek, Nagy testvér!

:-)

Elnézést kérek a Mestertől, hogy így belekontárkodtam az általa zseniálisan megalkotott világba, de mindig is kíváncsi voltam, ki volt Nagy Testvér, mielőtt elkezdett volna nagytestvérkedni. A regényből ez nem derül ki, az viszont igen, hogy nem egyetlen fővezér irányítja Óceániát, hanem inkább egy „felső vezetőkből” álló kör, aminek pl. O'Brien is tagja lehet. Vagyis talán nem elrugaszkodott az a teória, hogy az arc, ami a teleképről bámul, az tényleg csak egy arc és semmi több. A gazdája talán valóban egy vezető volt, vagy csak egy szerencsétlen, aki pont így végezte.
Ez tehát csak egy szánalmas próbálkozás részemről, hogy rekonstruáljam az előzményeket. :-)

A boltban

-Miért hagytad abba? -a nő megjelenése váratlanul érte, arra pedig végképp nem számított, hogy az még meg is szólítja. Utálta, ha egy nő kezdeményez. Olyankor mindig úgy érezte, elveszíti a szabad választás lehetőségét és szinte biztosan egy olyan válaszra kényszeríti, amellyel megbántja a nőt. Lévén, hogy szinte mindig a neki nem tetsző külsejűekkel járt így. Ó, nem-nem. Sosem egy Charlize Theron, vagy egy Jessica Alba próbálkozott nála. Az eddigiek inkább a reklámból ismert Kasszás Erzsire hajaztak.
Nem értette a kérdést, emiatt értetlen tekintettel meredt a nőre, aki olyan közel lépett hozzá, hogy akár meg is érinthette volna.
-Mit? -bökte ki végül.
-Tegnap este. -a nő egy újabb homályos részlettel próbálta rávezetni a férfit a történtekre. De az még mindig nem tudta, mire kéne emlékeznie, amit abbahagyott.
-Mi volt tegnap este? -kérdezte, miközben egy vásárló elől a polc mellé húzódott, hogy az a bevásárlókocsijával továbbhaladhasson.
A nő végül feladta a próbálkozást és elárulta neki, mire gondol.
-A kutyáddal játszottál a kertben. A teraszról néztem és mikor észrevetted, bementél.
-Ja... -minden világos lett. Csakugyan így történt.
-Nos? -kérdezte mosolyogva a nő.
-Semmi. Csak nem szeretem, ha bámulnak. Ennyi az egész. -jött a magyarázat.
A nő arcán csalódottság rajzolódott ki, és akárhogy is próbálta ezt leplezni, bizonytalan volt annak sikerében.
-Még akkor sem, ha egy ilyen jó csaj teszi ezt? -némi humorral talán sikerül kimásznia a kínos helyzetből, gondolta a nő.
A férfi néhány másodpercig tétovázott, majd így felelt: -Jó csajnak tartod magad? -vigyorgott és várta, hogy a nő is veszi a poént. Persze, hogy jónak tartja magát, hiszen az. Nagyon is! De ettől még ne bámulja a tudta nélkül. Ezt sosem szerette.
A nő széles mosollyal hátat fordított neki és sietős léptekkel távozott az üzletből. Mikor tudta, hogy már senki sem látja az arcát, a mosolyt felváltotta valami más. Sosem érezte magát ennyire megalázva.
-Csak tréfáltam. -mondta magában a férfi, de a nő már a kijáratot is elhagyta. -Humorérzék nulla. -nyugtázta magában, és mintha mi sem történt volna, folytatta a vásárlást.

Folyt. köv.
Vagy nem. :D

Tejútfotózás

Régi vágyam volt saját képek készítése galaxisunkról. Most sikerült. Tiszta égbolt, magasan álló Tejút, a Hold fénye sem kavart be, kellemes hőmérséklet.
Most érdemes próbálkozni, mert ilyenkor látható a legtöbb galaxisunk középpontjából és most a Hold is korán lemegy.  Újhold lévén napról-napra később történik ez meg, fénye pedig nagyon zavaró lenne.
Hány órakor érdemes?
Éjfél és 3 óra között. Én 2-kor készítettem az első képeket, majd másnap 1:30 körül. Ilyenkor a Tejút "vége" épp fölöttünk van, szabad szemmel halványan látható.
Hol?
Lehetőleg fényszennyezéstől mentes, jó sötét helyen. De nem kell pánikba esni, város közelében is megoldható. A horizont alján lévő felhők visszaverik a város fényeit és ez a hosszú expozíció miatt csak felerősödik. Az én képemen is jól látszik a narancsos fény. Lakott területről fotóztam.
Az égbolt déli felén találod dél-észak irányban.
Mivel?
DSLR géppel, RAW módban (Ezzel sokkal több opció érhető el a képszerkesztőben, mintha jpg-ben fotóznánk.). Az általam használt gép egy Nikon D5600, az objektív pedig egy nagylátószögű, 11-20mm-es, F2.8 Tokina. Kell egy stabil állvány, kézből fölösleges próbálkozni. A bemozdulás megelőzése érdekében célszerű a távkioldó használata.
Fő beállítások?
rekesz F2.8, záridő 30sec, ISO 1600
Manuális fókuszt használtam, mivel nincs elég fény az autofókuszhoz. Csak kitekertem végtelenig, LCD kijelzőre váltottam és egy viszonylag fényes csillagon ellenőriztem az élességet.
Az utómunkát az ingyenesen letölthető Capture NX-D-vel végeztem.
A nyers képen nem igazán látványos a Tejút. Bűvészkedni kell a csúszkákkal (A képszerkesztőben.), hogy hasonlítson azokra a képekre, amikre a neten már rácsodálkoztunk. Semmi pánik! Néhány csúszkát használtam csak. :-)
Első lépésben az exposure-t toltam fel kb. +1.2-re. Utána a saturation (+40) és a brightness (-26)  kapott. A zajszűréssel óvatosan, mert oda lesznek a részletek és itt pont az a lényeg!
A white balance-t tetszés szerint lehet állítani.
Clarity +2.75.
Azt azért szeretném leszögezni, hogy asztrofotózásban teljesen kezdő vagyok, de kezdőrúgásnak szerintem elmegy, amit itt leírtam.

Az út

Útja, melynek hosszáról nem volt sejtése, megválaszolatlan levelekkel volt úgymond kikövezve. A közömbösség fullasztó vákuumában araszolt előre. Sőt, talán araszolnia sem kellett, hiszen haladt ő magától is, az idő múlásával teljes szinkronban. Mindig csak előre, végzete felé, ami valahol a horizonton túl várta. Viszonylag hamar, még útja legelején hatalmába kerítette egy érzés, mely azóta nemhogy el nem eresztette, de mintha azóta is folyamatosan falná őt. Hogy ostoba üzeneteinek címzettjei (Már akik hajlandóak voltak rá akár egy pillantást is vetni.) megvető tekintetükkel még némán méregetik egy rövid ideig, mielőtt végleg elfelejtenék szánalmas ábrázatát. Nézésük, akár az ágyúsortűz. Gyilkos, perzselő, de legjobb esetben is kellemetlen. Az út alatt nem is volt ennél rosszabb. Illetve mégis! Elviselésükhöz képest talán még nehezebb volt e tekintetek hiányát átvészelni. Amikor még ez se... még ennyi se... Ilyenkor természetesen szeretett volna gyorsabb tempóra váltani azon az úton, hogy vesszőfutása a lehető leghamarabb véget érjen. Sőt, néha odáig fajult a dolog, hogy egyenesen útja megszakítását fontolgatta. Ilyenkor mindig felderengett előtte az addig valahol, a távolban rejtőző vég. Karnyújtásnyi közelségbe jött. Itt a lehetőség és lehet, okosabb lenne élni vele. Ki tudja, mi vár még rá az úton? Hiszen lehet rosszabb. Az Arankák után Aranka-majmok várják majd, akik ürülékükkel dobálják meg, miközben hangos kurjongatásokkal igyekeznek még kellemetlenebbé tenni szépnek eddig sem nevezhető menetelését. Ugyanakkor az is megfordult már a fejében, mi van, ha ez már a pokol? Ha most abbahagyja, könnyen lehet, hogy egy még rosszabb úton kell elölről kezdenie. Mindig van még lejjebb. Egy újabb bugyor, ahol az Arankák érdektelensége minden addigi képzeletet felülmúl, vagy alul...
Meleg, bűzös folyadék loccsant a nyakában. Épp egy ablak előtt haladt el, ahol egy Aranka állt, kezében egy üres éjjeli edénnyel. "Mit vártál? Te csak erre vagy jó!" Arcáról ezt a mondatot olvasta le, de nem volt ideje tovább bámészkodni, hiszen folyamatosan haladt előre, együtt az idővel. Úgy látta, lesz még néhány ablak a következő szakaszon, ezért előhúzott egy hatalmas esernyőt, s maga fölé tartotta. Így már nem érheti több aljasság föntről, gondolta. Igaz, nem is láthatták őt sem. Így eshetett meg, hogy egy útkereszteződésben kis híján fellökött egy másik esernyős alakot. Nem Aranka volt, de a felszisszenésekor kiadott hang alapján nem is Béla. De egy ilyen úton mindkettejüknek akadt fontosabb dolga, mintsem a másikkal törődni.
:P

Japánban

-Ne csattogj már, idegesít! -szólt rá Aranka a férjére. Ez volt a sokadik figyelmeztetés, ami miatt hangja ingerült volt.
-Elázott a zoknim. -panaszkodott Béla.
-Minek húztál zoknit? -folytatta a nő a fejét csóválva.
-Mert a szandálban fázik a lábam. Nos, ezért. -vizes zoknis lába hangos cuppanásokkal, csattogásokkal szelte a kilométereket valahol Tokió külvárosában. De örült, hogy legalább az eső már elállt. Aranka hibájából rossz metróra szálltak, Aranka persze fordítva gondolta: Béla hibája az egész. A közismerten kusza vonalhálózat sem segítette őket a helyes döntésben.
Órák óta gyalogoltak abban a hitben, hogy a szállodájuk bármelyik következő saroknál feltűnhet. Ezalatt nem is szóltak egymáshoz, az eltévedés miatti első és egyelőre utolsó nagy veszekedésen már túl voltak, s az összes verbális kommunikáció annyiban merült ki közöttük, hogy Aranka szóvá tette Béla lépteinek idegesítő hangját.
-Na, ezt nézd! Jó helyen vagyunk. Itt van ez a jel. -lélegzett fel Béla egy falra szerelt táblára mutatva, amin japán írásjelek sorakoztak egymás mellett. Vagy alatt. Attól függően, honnan nézte az ember.
-És ezt miből gondolod? -kételkedett a nő.
-Ez a hogyishívják, egy ilyen  kutya formájú jel. Na, ugyanezt láttam a metrómegállóban, mikor a szállodánál lementünk. Jó nyomon vagyunk. -jelentette ki Béla, de ő sem volt teljesen biztos abban, amit állít.
-Jaj, istenem. Ez neked kutya formájú? Hát ez egy házikó! -igazította ki Aranka mérges tekintettel, majd rámarkolt a telepakolt Tescós reklámszatyor fülére, amit otthonról hoztak, és sietős léptekkel előre indult. Az ebédjük volt benne. Azt gondolták, megspórolják a drága éttermi számlát, ha elugranak a közeli hipermarketbe. Ebéd már biztosan nem lesz belőle, lévén hogy délután 5 is elmúlt.
A nyíl irányában befordult egy kis mellékutcába, Béla utána.
Ebben a pillanatban egy sötétkék, félig emberalakú robot gurult eléjük. Derékig ember volt, attól lefelé egy kerék, amin szemlátomást elég ügyesen egyensúlyozott.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -szólalt meg egy rendkívül határozott géphang.
Béla és Aranka tanácstalanul néztek egymásra.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -ismételte a robot, hangja egyértelműen ingerültebbnek tűnt.
-Te érted, hogy mit mond? -vakargatta a fejét Béla.
-Hogy érteném? A vége valami kutyazaj. Lehet, hogy mégis kutya formájú volt az a betű? -találgatott Aranka.
-És, ha elengedi a kutyát? De itt nincs is kutya... -mormogott Béla.
A robot két oldala kinyílt és egy-egy gépfegyver jött elő belőle. Mindketten összerezzentek a rájuk fogott fegyverek látványától.
-Szore o hodzsi! Raiszenszu o hyōdzsi shite kudaszai! -üvöltötte a robot. A hatás kedvéért még egy piros villogó is bekapcsolt a robot feje fölött.
-Szentséges ég, Béla! -kiáltott fel rémülten Aranka. A kezével együtt a Tescós szatyrot is a levegőbe emelve jelezte a robotnak, hogy ő megadja magát.
-De hát mit akar tőlünk? -kérdezte kikerekedett szemekkel Béla.

folyt. köv.
Vagy nem. ;-)

Jupiter holdja

Este megnéztem a Jupiter holdja c. magyar filmet.
Ha eltekintünk attól, hogy a valóságtól sokkal elrugaszkodottabb a határon lezajló rendőrsortűz, mint a szír főhős angyallá (?) változása és kizárólag a kivitelezésre koncentrálunk, akkor kijelenthető, hogy ez egy kva jó film és csak így tovább magyar filmgyártás! Látványos az operatőri munka, kiemelkedően jó lett (Ilyet én személy szerint nem láttam még.) az autós üldözés. Egyenletes színvonalon szállítja azt, a magyar filmtől eddig teljesen idegen moziélményt, aminek köszönhetően szégyenérzet nélkül állhatunk fel a székből. Az említett rendőri intézkedés miatt duplán sci-finek számít: "Border control!" felszólításra bekapcsolt egy rakás reflektor és golyózáport zúdítottak a folyón átkelő menekültek csónakjaira. A határon szolgáló igazi rendőrök nem ezt a hazugságot érdemlik (Hogy a másik oldal igényeit is kiszolgálják, felrobban egy metrószerelvény is. A sok lerobbanás után egy kis változatosság a 3-mas vonalán :-) , a terroristák a menekültekkel jöttek.). Ugyanakkor hozzá lehet szokni, hogy a filmgyártás nem szereti a tabukat, Hollywood is ábrázolta már mindenfélének a hatósági személyeket. Ez a film egyébként is egy levitáló fiúról szól, akit lelőnek és begyógyulnak a sebei, akkor meg miért a tömegbe lövő rendőrökön akadnánk ki, hiszen erre vannak történelmi példák, miközben szárnyak nélkül repülő embert józanul még senki sem látott.
Ha már látnivaló, a női főszereplő, Balsai Móni az egyik jelenetben kb. mindenét megmutatja. Ő sem szégyenkezhet. :-)