Aranka és Béla végül több embert is talált még azon az országnyi területen, amit évek alatt bejártak. Idővel sok tucatnyian csatlakoztak még hozzájuk és megalakult a Megmaradtakként emlegetett kolónia. Kapcsolatok születtek, melyek biztosították az emberi faj fennmaradását és lassan, de biztosan sokasodni kezdtek. A későbbi generációk már teljesen elszoktak a régi civilizáció minden vívmányától. Társadalmi szempontból ennek számos kedvező hatása volt. Megszűntek a régi ellentétek, előítéletek, s mivel kevesen voltak, a megteremtett javak elosztása soha nem váltott ki vitát, irigységet. A rossz dolgokkal együtt azonban néhány jó is elkopott az évszázadok alatt. Az egykori emberiség által felhalmozott tudás, kultúra nagy része hosszú időre elveszett. Talán évezredek múlva ismét eljut majd a civilizáció arra a szintre, hogy érdekelni kezdje a régészet és újra felfedezze a múltat. Addig is egyszerű körülmények közt, rég nem látott harmóniában a természettel élték életüket.
1000 évvel később...
Furcsa érzése támadt ébredezés közben, amitől a szokásosnál előbb észhez tért. A kis házikó ablakán már beszűrődött a reggeli napfény. Kibújt a meleg takaró alól és az ágy szélére ült. Csupasz talpának nem esett jól a hideg fapadló, ez arra ösztökélte a lányt, hogy csizmát húzzon. Ha már az felkerül, akkor magára rángatja a ruháit is, gondolta.
-Jó reggel szőrmók! -köszöntötte az ágy előtt nyújtózkodó macskafélét. A hiúzkölyköt pár napja vette magához. Az anyja valószínűleg elpusztult.
Lehajolt az állathoz és két kezével alaposan "megnyomorgatta". Nem tudott ellenállni, a kis szőrgombócot muszáj volt legalább 5 percenként megsimogatni. A kölyök pedig elég játékos kedvében volt szinte mindig. A lány feltűnően gyakran nevetett, mióta megismerte kis barátját.
-Ci, ci, cííí... Na, gyere szépen! Megkeressük aput, aztán csinálunk valami kaját. -mondta a macskának az ajtóból visszafordulva.
A kis településen talán hatvanan élhettek. Tudomása volt még több ilyen faluról is a környékbeli hegyekben. Ez volt az övé, az ő otthona. Szerette a délelőttöket, mert ebbe a szűk völgybe csak ilyenkor sütött be a nap. Nem bánta ezt különösebben, mert délutánra általában nagyon meleg lett. De a hegyek hosszúra nyúló árnyékukkal oltalmazták az itt élő Megmaradtakat.
-Nahát, mindenki alszik még? -elmélkedett a lány, miközben kezébe vette a "macskát" és elindult a központnak nevezhető területre, ahol szinte mindig találni 4-5 embert. Most azonban egyet sem talált.
Néhány perc alatt sikerült bejárnia a teljes települést, de nem talált embereket. Eszébe jutott az a legenda, miszerint réges-régen megszámlálhatatlanul sok ember élt itt, de egy napon szinte mind eltűntek. Csak néhány kiválasztott (?) maradt meg. Ezt az apja mesélte neki. Sok történet keringett közszájon a régmúlt időkről. A lány nem mindet hitte el. Az egyik falubéli például esküdött rá, hogy a régi embereknek szárnyuk volt és repkedtek, mint a madarak. Ezen mindig jót nevetett. Már, hogy lenne képes egy ember repülni? Badarság.
Most azonban itt állt egyedül és nagyon úgy néz ki, hogy újra megtörtént az, ami akkor. Torka szakadtából kiabált, főleg az anyja és apja után, de csak egy-egy madárraj reagált rá néha, amint azok nagy riadalmukban éktelen csiripelés kíséretében csapatostól rebbentek odébb egy távolabbi fa ágaira, hogy ott folytassák korábbi tevékenységüket, legyen az bármi is.
Néhány napig várta, hátha mégis előkerülnek, de nem jött senki. Végül úgy határozott, elindul a legközelebbi faluba és ha ott sem talál senki, akkor a következőbe.
A biztonság kedvéért magához vette apja kardját és némi elemózsiát és nekivágott az erdőségnek. Kis barátja mögötte kapkodva apró lábait, próbált lépést tartani vele.
Fin :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése