Vallomás

-Hazudtam. -szólalt meg Béla, megtörve a mintegy félórája tartó csendet.
-Tessék??? -kérdezett vissza Aranka. Hangjában fele-fele arányban volt jelen a "Most ugye, csak viccelsz?" és a fenti, kemény szavak által okozott lórúgás-szerű sokk.
-Hazudtam első perctől kezdve. -folytatta Béla, megismételve és nyomatékosítva az előbbi lórúgást.
Aranka egy végtelennek tűnő pillanatig résnyire nyílt szájjal és kikerekedett szemekkel bámulta Bélát. Ajkai remegni kezdtek. Vajon miben hazudott neki az ő Bélája? Egyáltalán neki hazudott-e, vagy csak valaki másnak. Á, nyilván az utóbbi lehet. Hát persze, hiszen évek óta együtt vannak és minden úgy működött ez idő alatt, ahogy az a nagykönyvben megíródott. A sebtében felállított elmélet a következő: az ő Bélája hosszabb időn keresztül átvert valakit, de már nem bírta tovább és muszáj volt valakinek kiöntenie a lelkét. És ki lehetne más ez a valaki, mint az ő Arankája? Jó! Most már csak azt kell megtudni, ki volt az a szerencsétlen, akit Béla átb*szott. Igen. Ajkának remegése alább hagyott, sőt mosollyá szelídült. Csak egy félreértés volt.
-Na és kinek hazudtál? -bökte ki végül a sarkalatos kérdést.
-Neked hazudtam, Arankám. -felelte Béla. Szavai mérgezett lándzsaként döfték át Aranka már amúgy is mogyorónyi méretűre zsugorodott szívét. És újra és újra, ahányszor csak visszhangzott az a kegyetlen mondat Aranka fejében. Az előbbi mosoly, bizony kérészéletűnek bizonyult. Arca (Már amennyire ez lehetséges.) még a Béla első megszólalásánál is erősebb fájdalmat sugárzott.
Talán percek teltek el, mire Aranka elég erőt gyűjtött össze, hogy megszólaljon.
-De... de miben?
Béla meggyújtott egy cigit, nagyot szippantott belőle, aztán Aranka könnyektől csillogó szemébe nézett.
-Mindenben. -mondta érzelemmentes hangon.
-? -Aranka szótlanul rázta a fejét. Könnycseppek kezdtek gurulni remegő arcán.
-Nem az vagyok, akinek hittél. Hazudtam, mikor azt mondtam, csak dugni akarok veled. Hazudtam, valahányszor azt állítottam, hogy megcsaltalak. Hazudtam akkor is, amikor...
-Neee... Nem! Nem! Ne folytasd! -kérlelte Aranka.
-Muszáj ezen túlesnünk. Szóval hazudtam akkor is, amikor azt mondtam, elpókereztem a fizetésem és hazugság volt az is, amikor azt mondtam, tőled loptam. És a végére hagytam a legsúlyosabb hazugságomat.
-Az isten szerelmére! De miért??? -Aranka bőgött.
-Az sem volt igaz, mikor azt mondtam, nem szeretlek. -mondta Béla lehajtott fejjel.
Aranka szeméből patakokban folytak a könnyek, arca vörös volt és fájdalomtól eltorzult.
-Takarodj innen! Látni sem bírlak! Pusztulj, te hitvány! -Aranka valahonnét összeszedte megmaradt erejét és torka szakadtából üvöltötte ezeket a mondatokat Béla arcába.
Béla elnyomta a csikket a hamutálcán és csendben becsukta maga mögött az ajtót. Aranka a szőnyegre rogyott, arcát tenyerébe temette és sírt, csak sírt. Nem tudta felfogni, hogyan hazudhatott neki ilyen aljas módon, ennyi éven át, az ő Bélája. Nem... Ez  a hitvány alak nem az ő Bélája. Elhatározta, hogy kitörli még az emlékezetéből is. Volt Béla, nincs Béla.

;-)